Prágai Magyar Hirlap, 1932. június (11. évfolyam, 124-148 / 2937-2961. szám)

1932-06-12 / 134. (2947.) szám

4

1988 jtrnfatf 12, -raatotta^

Madáchnak van igaza

Irta: SCHÖPFLIN ALADÁR

A ^budapesti Pcn-kongreeszuson a külföldi írók között a legnépszerűbb alakok egyike volt egy hollandus írónő, Io Tan Ammens-Küller. Érett szépségű, pompás termetű asszony, az élet virágzó koráiban. Előkelő Ízléssel öltözik, ért az öltözködéshez, mindenén meglátszik, hogy az élet szépségeihez és 'keüemességeiiez is ért. Ahogy társaságiban mozog, 'beszél, mosolyog. azon az első pillanatra megérzed az öntudatos, tánsadalmilag fölényesen biztos nőt Ezenkívül kitűnő író. Náionk kevesen olvasták a könyveit, de akik olvasták, nagy dicsérettel szóltak róla. Németországiban nagy olvasóközönsége van, egyik-másik könyve 150.000 példányiján kelt el. Hogy tehetséges író, azt negyedórái beszélgetés ntán is meg lehet állapítani róla.

betegséget kiirt, nem támad-e helyette egv sereg más? A felelet valószínűleg tagadó. És az orvos mégis kutat, dolgozik, bízik tovább, fog is az. idők végtelenségéig, birkózik a betegséggel, ha a birkózás mindig eldöntetlen marad is.

Miért? Mert ha föladná a. harcot, a. betegség lenne úrrá a világ fölött s elpusztulna az élet. Mindig Madáchnak lesz igaza. A küzdelem céltalan, az emberböldogitás illúzió, de nem a cél a fontos, hanem a küzdelem és a hit a küzdelemnek, ha nem is eredményében, hanem a meglétében. A boldogtalanság mindig újra támad, ezer uj alakban, ha földhöz vágják, újra fölpattan. fis mi birkózunk tovább, vég nélkül, mert ha nem birkóznánk, nem is élnénk. Már pedig egyet biztosan akarunk: élni.

£3

A CSEHEK

mint a kisebbségi fogok

védelmezői Irta: ALMÁSY MIHÁLY

A pillanatkép, melyet róla kaptam, eléggé ingerelt arra, hogy elolvassam azt a könyvét, amely németül a legnagyobb sikert, aratta. A CoomveJt-osalád asszonyai a címe. Egy hollandus patrieius-e&alád asszonyainak története van benne elmondva négy nemzedéken át. Az első nemzedék, a múlt század első felében, mikor a gépek kezdték kiszorítani a hagyományos kézműipart, még a merev konzervativizmus állapotában él, szinte bibliai fegyelemben. A család feje abszolút kéoyur, a puritanizmus minden ridegségével, vakon ellenez minden újítást a maga ipari üzemében, a családijában a nők teljesen ki vannak szolgáltatva neki, hatáskörűk kizárólag a háztartás apró-cseprő, de fáradságos és naivul túlbecsült teendőire van korlátozva, férjhezmenésük dolgaiban az apa könyörtelenül dönt, nem törődve azzal, hogy a leány utálja-e, vagy szereti a vőlegényjelölket. A nők pedig ezt tűrik s ha támad is 'bennük, leginkább szerelem hatása alatt, lázadó érzés, nincs erejük föllázadni. Eszközük sincs rá, mert tudatlanok, képtelenek mindennemű kenyérkeresetre s a. középosztály társadalmi fölfogása megvetéssel sújt le a kenyérkereső nőre. De már a fölszabadulás vágya benne van a fiatalságban és keserű konfliktust teremt a szülők és gyermekeik között. A következő nemzedék már a nők függetlenségi harca: a fiatal leányok bátrabb és elszántabb része föllázad, kenyérkeresetre törekszik, akárha szakítani is keli szüleivel, a családi fegyelem már 'bomlik s a fiatal nők az egész férfinem gunyija és gyűlölködése közben tanul, dolgozik, be akarja bizonyitani a férfiakkal való szellemi egyenrangúságát, független emberi életet akar élni. A hollandus nők függetlenségi harcának hőskora ez, amely, úgy látszik, sokkal élesebb volt á konzervatív pro- testáns Hollandiában, mint például nálunk, ahol sokkal később, 6zinte észrevétlenül folyt le. A második nemzedék leányain, a harmadik nemzedék már kiharcolja a maga helyét, elfoglalja a maga terét az összes munkahelyeken, még a politikában is. Eddig úgy hangzik a regény, mint egy hősi éposz, egy női Iliász, amelyben szoknyás aohilok hosszú, keserű küzdelem után beveszik a munka és szabadság férfiaktól védett Trójáját.

Az eposznak azonban nincs meg a poétika által megkívánt happy endje. A harc véget ért, a nők honfoglalása befejezett ténnyé vált. És most le kell számolni azzal a kérdéssel, hogy érdemes volt-e? Érdemes volt-e annyi könnyet, munkát, szenvedést, küzdőimet pazarolni a harcra? Boldogabb lett-e az emberiség, vagy legalább a női fele a honfoglalással? Az Írónő erre a kérdésre megfelel azzal, hogy a regény utolsó részében megmutatja a mai nemzedék sorsát. A politikában sikereket halmozó asz- szony öregedő korában rájön arra, hogy rettenetes árat fizetett: elvesztette férjével azt a

legbensőbb kontaktust, amely egyedül képes egy férfit megtartani a nő mellett egy életen át, s elvesztette gyermekeivel azt a bizalmas- ságot, amelyet apró kis gyöngédségek teremtenek anya és gyermekei között: az anya kedves arcának a beteg gyermek fölé 'hajlása, a kicsinyek. naiv fecsegésének megértő meghallgatása, az anya által személyesen melegített és behozott pohár tej, — és még számtalan apróság, amire a közéletben szereplő nő nem ér rá s ezért elveszti a gyerekek igazi intimitását. A leányok egészen modernek, a szülőiket az idegenek tárgyilagosságával nézik, intimitásuk merő társadalmi illem, magúik pedig minden modern műveltségűk, psyclhoanalizisük, fölvilá- goeadottságuk, magaviseletük minden szabadsága. mellett nyugtalanul vergődnek, nem találják a helyüket az életben, mert nincs erkölcsi tartalékuk, amit a család ad a nőnek. Fölbomlott a család régi fogalma és szeretető és nem tudták a helyéibe tenni semmit, ami pótolhatná. Érdemes volt-e tehát? A régi boldogtalanság megmaradt, csak formáiban változott. Érdemes volt-e annyit küzdeni, szenvedni, dolgozni három nemzedéknek, hogy a negyedik másképp legyen boldogtalan? Az írónő erre melancholi- kus váll von ogatással felel.

És most ott vagyunk, amiért erről a szép regényről ilyen hosszan írtam. Az örök kérdés: iehet e az'embereket boldogítani? Ha eltávolítjuk a jelen boldogtalanságának intézményes okait, elértünk-o ezzel valamit? Nem támadnak -e uj, talán még nagyobb boldogtalanságok az <1 távolítottak helyett? Érhet-ö célt a soha mer nem szűnő küzdelem? A helyzet ugyanaz, m;:<t az orvostudományban. Ki fogja-e valaha irtani orvos a betegség tényét? És lm egy

Ez a rám — mit tagadjuk — kissé furcsán .hangzik, mert hiszen a prágai kormányzat mindig abban a táboriban áilott, amely a kisebbségek nemzetközi védelmének ikáterjesztését fölösleges dolognak tekinti. Kramár a békekonferencián erősen állást foglalt a kisebbségi szerződések megkötése ellen, Be- nes pedig ismételten, így legutóbb 1929-ben a jugoszláv, román, lengyel és görög kormánnyal együtt mindent elkövetett, csakhogy Dandurand és Stresemann javaslatait a Nemzetek Szövetségének tanácsa el ne fogadja. A belpolitikában is a cseh pártok következetesen elvetik az olyan javaslatokat, melyek a nemzeti kisebbségeknek a köztársaság alkotmányában biztosított jogok bármily csekély kiterjesztésére i's irányulnak és a parlament magyar, német, lengyel és ruszin képviselőinek 1930 április 3-án benyújtott ama javaslatát, hogy a nemzetgyűlés a kisebbségi kérdés tanulmány ozására és megoldására bizottságot küldjön ki, a mai napig sem engedték napirendre tűzni, jóllehet azt azok a német pártok is aláírták, amelyek a kormánykoa- liciióban helyet foglalnak.

Egészen másképpen viselkedik azonban a cseh közvélemény és a prágai sajtó akkor, ha nem a belföldi, nevezetesen a magyar és német 'kisebbségekről!, hanem külföldi szláv minoritásokról van szó. Az olaszországi szlovének minden sérelmét a magukénak tekintik a csehek, nem törődve azzal, hogy ezzel az olaszok ellenszenvét hívják ki maguk ellen. Legdédelgetett ebb kedvenceik a lausitzi szorbok, minden valószínűség szerint azért, mivel ez a szláv nép valamikor, a középkorban a cseh koronához tartozott és a esetiekben ma is régi történelme emlékét ébreszti föl. Róluk mondotta Masaryk azt, hogy ez az egyetlen szláv nép. amelyet a világháború nem szabadított fel. A lausitzi szorb szoko- listá'k különböző ünnepségeire a cseh Szokol megfigyelőket szokott kiküldeni, azok részére alkalmas vezetők kiképzéséről gondoskodik és a tavaly hús vét kor Bausenben tartott ünnepségeken a Prága képviseletében megjelent Pata a stzorbók helyzetét a szlovákok háboruelőtti helyzetével hasonlította össze. Talán egyszer megérjük még azt is, amikor a prágai nyelvészek ki fogják jelenteni, hogy a szorb nyelv voltaképpen nem egyéb, mint a csehszlovák nyelvtörzs egyik ága és következésképpen a szorb nép is csak egyik része a nagy csehszlovák nemzetinek.

Ha Prága ennyire szivén viseli a lausitzi szorbok sorsát, el lehet képzelni, hogy menynyivel több figyelmet szentel a szomszédos államokban élő cseh és szlovák kisebbségeknek. Minoritáéi szempontból csak a legnagyobb dicséretet érdemli meg az, hogy a csehszlovák kormány az Ausztriában és Lengyelországban élő cseheket és szlovákokat hivatalosan is felkarolni igyekezett akkor, amikor az osztrák kormánnyal Brünnben és Karlsbadlban, a lengyel kormánnyal pedig Varsóiban külön szerződést kötött a kölcsönös, kisebbségek védelmére.

Ausztriában, ahol mintegy százezer cseh és szlovák él, a bécsi csehek részére a város tizenhárom elemi nép- és hat felsőbb iskolát létesített, azonkívül a csehek, akiknek társadalmi munkáját a „Ceské Srácé*1 (Cseh szív) egyesület igazán elsőrangúan szervezte meg, saját költségükön tizenhat óvo-dát, öt népiskolát, két középiskolát és két kereskedelmi iskolát tartanak fenn. Az osztrák kormány nagy előzékenységét mulatja, hogy Dé- rer Iván csehszlovák iiskolaügyi miniszter tavaly nyáron meglátogathatta, sőt valósággal inspirálhatta a bécsi cseh iskolákat. Az osztrák kormány nem gördít akadályt az elé sem, hogy a prágai Komensky-egyesület segélyeket küldjön ezeknek az iskoláknak és igen jellemző, hogy ez az intézmény az 1931 —1930. években mintegy 3.2 millió koronát juttathatott az osztrák fővárosban élő csehek tanintézményei részére. Cseh részről azonban ezzel, sincsenek megelégedve és — mint a kisebbségi kongresszus tavaly kiadott helyzetjelentéseiből kitűnik — fölpanaszolják; hogy a Becs városa állal létesített nyilvános iskolákban jobbára idegen nemzetiségű tanítók; nevelik a gyermekeket, a bizonyitványo- kat német nyelven állítják ki. sőt — horri- bile di'efju — a gyermekeket kizárólag cseh nyelven tanítják, a német nyelvet pedig kö- Mezü Ián tárgy gyanánt sem adják elő. Boldog, akinek csak ilyen panasza van!

Lengyelország cseh lakosait a Kóménaky- egylet ugyancsak meg akarja tartani cseh mivoltukban.. A prágai lapokban gyakran olvashattunk felhívásokat, amelyek arra szólit- O'ák fel a cseh társadalmat, hogy adakozzék a volhiniai cseh iskolák részére. Tavaly ősszel az egyesület azt a célt tűzte maga elé, hogy tízezer koronát teremtsen elő a volhiniai cseh iskolák tanítóinak fizetésére, amelyet a lengyel kormány állítólag beszüntetett.

Mindnyájan élénken visszaemlékszünk még azokra a népgyülésekre és tüntetésekre, amelyeket a ,,Slovenská Liga11 az elmúlt év nyarán a magyarországi szlovákok érdiekében ■rendezett, valamint a Békésből emigrált és jelenleg Pozsonyban élő Hrdlicka szereplésére a tavalyi genfi kisebbségi kongresszuson. A magyarországi szlovákok helyzetét mi másként látjuk, minit a cseh és szlovák sajtó, de ez alkalommal nem óhajtunk ennek a kérdésnek a részleteibe 'belebocsátkozni, hanem ehelyett inkább azzal akarunk foglalkozni, hogy a cseh és szlovák lapok milyen magatartást tanúsítanak a szövetséges jugoszláv és román államokban élő szlovákokkal szemben.

Amikor a „Slovenská Liga11 a magyarországi szlovákok érdekében rendezett tüntetései lezajlottak, a Beneshez közelálló „Lidové Noviny11 azt a jelszót adta ki, hogy ezek után fokozott érdeklődést kell mutatni a más országokban élő szlovákok iránt is és azt irta, hogy a jugoszláv hatóságok nem tanúsítanak kellő barátságot a jugoszláviai szlovákokkal szemben. Már előzőleg a félhivatalos „Cesko- slovenská Republika11 éles támadást intézett ia .jugoszláv kormány elleu, hogy azokat az engedményeket, amelyeket német állampolgárainak megadott, a többi kisebbségre nem terjeszti ki. így különösen kifogásolta azt, ihogv a cseheknek és szlovákoknak nem szabad népszövetségi ligát alakitaniok, amiből az látszik következni, hogy Prágában a két állam között fennálló szövetségi viszony ellenére is szívesen látnák, ha a jugoszláviai cseh és szlovák kisebbség kérdése a nemzetközi nyilvánosság elé kerülnéuek. A pozsonyi félhivatalos „Slovensky Dennik11 pedig nem minden támadó él nélkül azt a kérdést intézte a szabadkai kisebbségi intézethez, vájjon a délszláv államiban élő csehek és szlovákok helyzetéről mikor fog egy tárgyilagos könyvet kiadni. Tavaly nyáron a pozsonyi egyetem Slúr-körének hallgatói kirándultak a Bácskába és Petrovioón szlovák kulturestét rendeztek, amelyről a „Slovák" azt irta, hogy felébresztette az ottani szlovákság nemzeti öntudatát. Legutóbb a Sze- irémségben kezdték meg az Ilok környékén élő szlovákok megszervezését, még pedig •Eszékről, ahol egy igen agilis csehszlovák kör működik.

A jugoszláviai szlovák tanítók memorandumát, úgyszintén azoknak legutóbb Újvidéken tartott konferenciáját nemcsak a szlovák, de a cseh sajtó is élénken kommentálta és azonosította magát a memorandumban foglalt követelésekkel, amelyeket a csehszlovákiai magyarságnak is érdemes megismernie. A helyzet jellemzésére felhozzuk, hogy a jugoszláv népszámlálás 174.466 olyan egyént mutat ki, aki „más szláv nyelvet11 beszél. A szlovákok számát a jugoszláv népszámlálás külön nem mutatja ki. Még ha fel is tesz- szük, hogy e „más szláv nyelvet beszélők" (felét a vajdasági és szerémségi szlovákok alkotják, még akkor is arra az eredményre jutunk, hogy számuk nem éri el a százezer lelket. Ezek a szlovákok a csehszlovákiai kormánysajtó helyeslése mellett a többi között a következő iskolaügyi követeléseket támasztották a belgrádi kormányzattal szemben: 1. Az állami iskolákban a cseh és szlovák gyermekek részére külön osztályok léie- 'Sitendők. 2. a csehszlovák szövetség (Sváz) •saját költségén csehszlovák történelmi és egyéb tanfolyamokat szervezhessen, 3- a községi és városi iskolabizottságokba cseheket és szlovákokat is nevezzenek ki, 4. ahol legalább három szlovák osztály van, azok élére külön igazgatót állítsanak, 5. az -újvidéki ős zágrábi báni hivataloknál, valamint a belgrádi i skol aügyi minisztériumnál szlovák tanügyi referenseket nevezzenek ki, 6, a tankönyvek kérdésének szabályozása érdekében a tanügyi hatóságok a „Ő'viiz"'-zel, szükség

Fontos Budapestre utazók részére

Szállj • a m e jj a

Merán szállóban

Berlinitér 7. (Nyugatinál)

Budapest legjobb helyén fekvő modern szállója

Lift, központi fűtés, hideg és meleg folyóvíz, fürdők, telefonos szobák, kávéház-éttercrn 1

5rebák 4 50 P, Pensiók 8 P-tő*

Egy ágynál 10, két ágynál 20*V 9

engedifiCDy e láp olvasóinak j

i

esetén a prágai állami könyvkiadó hivatallal lépjenek érintkezésbe, 7. az újvidéki és egy másik tanítóképzőbe legalább tiz cseh é. •szlovák jelöltet vegyenek fel, kik a csehszlovák nyelviből, irodalomból és történelemből •hetenként legalább ötórás előadásokat hallgathassanak és 8. a cseh és szlovák iskolák igazgatói csak olyan egyének lehessenek, akik ezeket az intézeteket, végezték el és a csehszlovák nyelvet tökéletesen bírják. Látjuk tehát, hogy a csehszlovákiai magyarság számának legfeljebb egy tizedéi kitevő jugoszláviai cseh és szlovák kisebbség egy sor oly ■követeléseket támaszt az államtoatalommrl szemben, amelyekre a szlovenszkói és ru- szinázkói magyarok még gondolni sem mernek. Mit szólnának például Prágában ahhoz, ha mi azt kérnők, hogy a tanügyi hatóságok a budapesti államnyomdától rendeljenek tankönyveket a magyar iskolák részére, vagy ■hogy az iskolákban a magyar történelmet tanítsák? De sajnos, a szlovenszkói és ruSzin- ■szkói magyarság azt is hiába kéri, hogy 'a pozsonyi iskola ügyi referátumhoz, az ungvári iskol aügyi osztályhoz és a prágai iskolaügyi minisztériumhoz magyar tanfelügyelőket osz- szainak be, hiszen — magyar tanfelügyelő az egész köztársaságban egyellenegy sem akadRomániában Winkler számításai szerint 26.884 szlovák él, ami a lakosság 0-2 száza'-' •lékának felel meg. A pozsonyi kormárnysájtó- ólén a „Slovensky Dennik“-kel mégis ál-lá&üJ dó figyelemmel kiséri az ottani szlovák kisebbség helyzetét. Különösen Nagylak község szlovák lakosságának sérelmeit panaszolja fel és amikor a nagylakiaknak arra az emlékiratára, amely az oltani szlovák iskola részére szlovák Igazgatót követelt, a bukaresti kormány azt a választ adta, hogy az emlékiratot teljes mértékben magáévá teszi és jóváhagyja, a cseh agrárpárt szlovák szócsöve jónak látt'a megjegyezni, hogy a bukaresti minisztertanács határozata ellenére az alsóbbfoku tanügyi hatóságok azt a titkos utasítást kapták, hogy azt ne hajtsák végre.

A megütközés hangján foglalkozott a szlovák sajtó azzal az esettel is, amikor Tipar községben egy tanítót a román hatóságok felfüggesztettek.' De vájjon mit szóljunk ahhoz. hogy a szintén romániai nagylaki „Slovensky Tyzdennik11 egy cikke, amelyet a „Slovensky Dennik11 is átvett, szemére vetette a prágai iskolaügyi minisztériumnak, illetőleg miniszternek, hogy a nagylaki szlovák iskolák szerencsétlen helyzete miatt a minisztériumot nagy mulasztások terhelik, mivel az minden támogatást megígért, de arról azután teljesén •megfeledkezett. Feltéve, hogy a kél szlovák lap nem légből kapott Ígéretekre utalt, felmerül az a kérdés, hogy egy csehszlovák miniszter miként tehet Ígéreteket egy más állam polgárainak, még ha azok nemzetisége történetesen -meg is egyezik az iskolaügyi miniszter úréval?

Ha a cseh és szlovák sajtó a jugoszláviai és romániai cseh és szlovák kisebbségek sorsát szivén viseli, azok érdekében állandóan sikraszáll, jogaikra féltékenyen vigyáz é- •még a szövetséges kormányokkal is perbe bocsátkozik, amikor úgy látja, hogy7 azok igazságtalanságot követnek el a fajtestvérek kel szemben, ezért legkevésbé mi teszünk neki szemrehányást, akik állandóan a kisebbségek érdekében harcolunk. Más kérdés ipersze az, hogy mit szólnak ehhez Bukarestben és Belgrádiban, ahol a prágai és pozsonyi lapokat bizonyára színién igen figyelmesen elolvassák? Éis még fogasabb kérdés az. hogy az a cseh és szlovák sajtó, amely joggal kéri számon a jugoszláviai és romániai csehek és szlovákok helyzetének minden rósz- szabfoodását, miért hallgatja agyon a szlovenszkói és ruszinszkói magyarok legsúlyosabb panaszait is. Tizennégy esztendő alatt miért nem emelte fel ez a sajtó akárcsak egyetlen egyszer is tiltakozó szavát, a magyarok érdekében, sőt egyrészc miért, tapsolt olyan hangosain, ha a magyarságot olyan sérelmek érlék. amelyeket később a csehek barátai is elítéltek. Vájjon miért?!