Prágai Magyar Hirlap, 1932. május (11. évfolyam, 101-123 / 2914-2936. szám)
1932-05-05 / 104. (2917.) szám
6 _______ rPRa:<;AT-MAG^AR.-HlRMg m2 mrffrs 5, wawwjft. 3U Bg*^ Neandervölgyi csontvázat találtak Palesztinában 75,090 éves csontvázak kerültek elő Newhaven, május 3. A Palesztinában kutató amerikai-angol tudományos expedíció AthHt mellett három neandervölgyi periódushoz tartozó csontvázat talált. A legkiválóbb antropológusok vizsgálták meg a leletet és megállapították, hogy az a legjelentősebbek közé tartozik az antropológia történetében, sőt tényleg a legfontosabb is, amit idáig az antropológiai kutatás fölmutat. A lelet korát az antropológusok 75.000 esztendőre becsülik. A neandervölgyi periódusba tartozó tipust először 1856-ban találták a Düsseldorf és Elberfeld között lévő Neander völgy ben. Vasúti munkások egy kis barlang nyílásában emberi koponyatetőt s hozzátartozó csontváztöredéket találtak, amelyet Fulrott dr. mentett meg a tudomány számára. A lelet nagy föltünést és tudományos vitát keltett. Schaffhau- sen alsóbbrangu, állatias típusnak tartotta, Virchow nagy tekintélye alapján pedig sokáig úgy hitték, hogy patológikus forma. Végül Schwalbe beható vizsgálatai és az azóta fölfedezett diluviális csontvázleletek kétségtelenné tették, hogy a lelet a paleolith ősember csontmaradványai közé tartozik, úgyhogy ma a diluviális ősember egyik típusát éppen ezen első leletről neandervölgyi embernek, neandervölgyi rassznak (homo neander- talensis) nevezik. Azóta Középeurópa több helyén találtak ilyen tipusu csontvázat, de a Palesztinái lelet fontosságban valamennyit fölülmúlni látszik. VÍZUMOT Magyarországba, Romániába, Lengyelországba még ugyanaznap megszerez a „Prágai Magyar Hírlap" pozsonyi kiadóhivatala, Lőrinckapu-ucca 17, II. (Central-passage.) Ilyen útlevelek megbosszabbitását is vállal juk. A többi államokba szolgáló vizumok megszerzését a prágai kiadóhivatal: Prága II., Panská ul. 12, III. em. eszközli. AZ ELPUSZTITHATATLANOK lA Berliner Tagé blatt, az egyik leghatalmasabb német újság több száz oldalas számot adott ki 4 birodalom iparáról, kereskedelméről, gazdasági életlehetőségeiről, produktivitásáról. — Lehetetlen ezt a monstre-ujságszámot megilletődcs és megdöbbenés nélkül átlapozni. Az emberben egyetlen érzés alakul ki: Németország a huszadik század leláncolt Prométheusza. Ez az erő, e za szorgalom, ez az értelem, ez az akarás, ez a termékenység valóban prometheuszi. Száz és száz gépgyár tesz jelentést. Más gyárak és üzemek. A kikötők. A vasutak. A hajóstársaságok. A légi forgalom. A villamosmüvek. A kémia. Az orvostudomány. A szak. irodalom. A fürdők. Az acélipar, A színházak. Az iparművészet. Az építőipar. Amit akarunk, minden, minden. Elől a nagy produkciók jönnek, — csupa „a világ legnagyobb", „a világ legtöbb", „a világ legmodernebb", „a legolcsóbb", „a legkonkurrenciaképe- sebb", „a legmegszerevezettebb", „a legkeresettebb" produkcióju, — s azután a statisztikai görbe hirtelen lehanyatlik, mert elérkezett 1930 krízise. Azóta pangás. Mesterséges leszoritottság. A gyárak nem dolgoznak. A hajók tönkremennek. A kereskedelem visszaesik. Bilincsek vannak a világ legszorgalmasabb és legproduktivabb nemzetének a kezén. A leláncolt Prométheusz. Prométheusz bűnt követett el, mert föllázadt az olimpos ellen. Az irigy istenek közös erővel lefogták, odaláncoíták a sziklához, ahol tehetetlen és keselyű vájja a szivét. Németország ugyanígy föl- iázadt Európa ellen? A többi nyngateurópai „istenhez" mert közeledni és elleste tőlük tudományukat? Az irigyek megbüntették, lelé.nrolták, tétlenségre kárhoztatják és hosszú évekig keselyüt küldtek rá, hogy vájja a szivét? Mindhiába. Aki átolvassa a Berliner Tageblaít monstre-:rámát, ezt a kétségbeesett sikolyt levegő, munka, szabadság után, a legtermékenyebb és a legfejlettebb nemzet vádoló maniiesztumát, aki megtudja, mi- mindent szorítanak le mesterségesen a birodalomban, mit törnek le, fojtanak meg, ütnek agyon, az belátja, hogy itt segíteni kell valahogy. De az adatokból belátja azt is, hogy ezt az erői nem lehet örökké rabságban tartani. Tnl nagy és hatalmas ahhoz, hogy szolga maradjon. Aki a leg- szörnvübb körülmények között ennyit termel, em- nyit dolgozik, az kitör a börtönből, mint a virulens csira tavasszal a földtakaró alól. Ez az erő, ez a nagyság elpusztíthatatlan. ff. Lapunk legközelebbi száma — Áldozócsütörtök ünnepe miatt — május 7-én (Prágában péntek este, Szlovenszkón szombaton délelőtt) jelenik meg. * — Bechyne miniszter betegsége. Bechyne népjóléti miniszter könnyebb lefolyású tüdő- gyulladáson esett át. Állapota már annyira javul, hogy rövidesen ismét átveheti a minisztérium vezetését. Piszo!sa-ncoal bútorcsarnok! j Elsőrendű modern bútorokat nagy vá- | lasztékban, kényelmes feltételek mellett a Bafl$©rker©sk@de8mi r. t.-náS, ?0233ny, Zöíöszeba Utca 5. vásárolhat. | — Halálozás. Jankó Zsigmond dr. ügyvéd é'ötének 66. évében Galántán hosszas szenvedés után elhunyt. Szerdán délután helyezték örök nyugalomra a részvét impozáns megnyilatkozása kíséretében. Özvegye, gyermekei és kiterjedt rokonság gyászolja. — Meghalt Faudi Gábor, a Vígszínház alapítója. Budapesti szerkesztőségünk telefonálja: Falud! Gábor, a Vígszínház egyik megalapítója, ma délben 85 éves korában végelgyengülésben meghalt. Fa!udi Gábor húsz éven át volt igazgatója a Vígszínháznak és visszavonulása után fiai vették át a Vígszínház igazgatását. A Faliu- diak alatt élte a Vígszínház fénykorát. Faludi Gábor halála nagy részvétet keltett Budapest társadalmi életében. — Elítélték Elek Artúr budapesti mükritikust a Magyar Képzőművészeti Társaság megrágal- niazása miatt. Budapesti szerkesztőségünk telefonálja: Elek Artúr dr., a budapesti Újság művészeti kritikusa, a lap egyik számában súlyos k'fogást emelt a Képzőművészeti Társaság működése ellen, amelyet azzal vádolt meg, hogy árt a magyar képzőművészet nemzetközi tekintélyének. A Magyar Képzőművészeti Társaság rágalmazás miatt pört indított Elek Artúr ellen. A pö.r tárgyalása az elmúlt héten volt és a napokig tartó tárgyalás során úgyszólván az ösz- szes magyar képzőművészek és művészbarátok fülvonulfak tanuságtételre. A törvényszék ma Hirdetett ítéletet ebben a pörben. amely annyira lázba hozta a magyar képzőművészeket, és Élek Artúrt rágalmazás miatt 500 'pengő pénzbüntetésre ítélte. Elek fölleíbbezett az Ítélet ellen. Kék felelősek a világválság állandósulásáért Nowyork, május 2. A Monitor ismerteti a Caroegie-féle nemzetközi békealap itvámynak az 1931. évről szóló jelentlését, amelyben a kormányok fegyverkezési és vámpolitikáját teszi felelőssé a világválság állandósulásáért. Ez a politika zárja el a prosperitáshoz vezető utat. A jelentés nagy el isméi léssel adózik az Anglia politikájában megnyilvánuló példa a dó hazafiasságnak, Olaszország konstruktív és előrelátó politikájának, valamint a balkáni államoknak a gazdasági, politikai és szociális szolidaritás felé graviUló uj politikájának, Hollandiában, Svájcban és Skandináviában a nép megmaradt az eddigi bölcs és kooperatív irány mellett. Ausztria, Magyarország és Németország a rendkívüli gazdasági, politikai és szociális n 3hézségek közepette kiváló erkölcsű és jellemű férfiakat tudott sorompóba állítani, akik nagy intelligenciával igyekeznek megoldani úgyszólván megoldhatatlan problémákat. A jelentéshez irt előszavában M. N. Buffer, a Carnegie-alapi tvány elnöke, megállapít ja, hogy a mai világválság megoldásának a kulcsa a közvélemény kezében van. Ennek teszi kötelességévé, hogy szüntelenül hangoztassa, hogy azok a kormányok és népek, amelyek a fegyverkezésben keresik a biztonságot, akaratlanul is a világihaladás ellenségei közé szegőidnek. A közvéleménynek kell hirdetni, hogy minden olyan kormány és nép, amely izolálással és vámkorlátokkal akarja helyreál Irtani a prosperitást, épp az ellenkezőjét éri el. Nagyságos Asszony! A legkellemesebb és legolcsóbb meghpefés férje számára, Ha annak öhőnye't elküldi Hozzánk tisztításra. Mindkettőjüknek öröme lesz benne. „fek" vegytisztító üzem BgfckáBystrica | — Elkobozták a Vola Ludu-t. Pozsonyból jelentik: Az országos keresztényszocialista párt szlováknyelvü hetilapjának, a Vola Lu- du-nak május elseji számát a pozsonyi államügyészség elkoboztatta- A kiadóhivatal technikai okokból nem jelentethetett meg uj kiadást. — Negyvenéves találkozó. Az eperjesi katolikus gimnáziumiban 1892-ben érettségizett iskola-társainkat ez évi július 12-ére 40 éves találkozóra Eperjesre várjuk. E találkozóra meghívjuk volt tanárainkat és azokat is, akik Eperjesen 1892 előtt érettségiztek. Felkérjük mindezeket, hogy közöljék velünk pontos címüket. Dobay Zsigmond dr. s. k., ügyvéd, Eperjes. Martényi Ferenc s. k., ny. alezredes. xx Leendő anyáknak kéllő figyelmet kell fox- ditaniok arra, hogy bél működésük rendben legyen, ez pedig a természetes „Ferenc József“- keeerüviz használata által érhető el. — A devizazárlat miatt három nap óta nem jöhet be az országiba külföldi gyógyszer. Három nap óta Csehszlovákiába semmiféle külföldi gyógyszer nem jön be. Még minta- küldeményeket sem engednek be. A hirdetmény, amelyet a pénzügyminisztérium kiadott, csakis kivételes esetekben engedi -meg a 250 graui súlyú mintaküldemények behozatalát. A gyógyszertárak attól tartanak, hogy rövidesen kifogy a külföldi gyógyszerpreparál um-ok készlete. — Meghalt egy kiváló orosz irodalomtörténész és kritikus. Moszkvából táv irat ózzák: Május más-odiikán Moszkvában hirtelen elhunyt P. Kogan professzor, a kiváló irodalomtörténész, az állami tudós tanács művészeti szekciójának régebben volt elnöke, Kogan a művészeti akadémia alapítója és elnöke volt és irodalomkritikai tanulmányai révén a nyugati államokban is jól ismerték a nevét. Az ungvári fcetegsegélyző ajabb akciója a beregszászi szölföbirtokosok ellen Beregszász, május 3- (Saját tudósítók jelentése.) Éveken át húzódott a vita a szőlőbirtokosság és a betegsegélyző pénztárak között abban a kérdésben, hogy a szőlőm uakasok bejelentendők-e, vagy nem. A birtokosság azzal érvelt, hogy a szőlőjükben dolgozó napszámosoknak ez a munkája nem fő és nem ifi állandó foglalkozása s igy nem jelente ndők be. A betegsegélyző pénztárak az ellenkező állásponton voltak, bár ezt indokolni nem tudták. Ez a körülmény azonban nem gátolta meg a pénztárakat abban, hogy felfogásuknak érvényt ne szerezzenek, még pedig igen radikális módon. Ebben az ungvári betegsegélyző pénztár járt elöl. A közelmúlt hetekben tömegesen küldte ki fizetési parancsait, amelyek nagy izgalmat okoztak. Először is, mert három évre visszamenőleg van a járandóság kivetve, másodszor mert az adatok, szinte kivétel nélkül — enyhén szólva — tévesek. Az érdekéitek természetesen fellebbeztek. Az ungvári betegsegélyző a fizetési parancsok szétküldésével ne melegedett meg, hanem a szőlő- m-unkálatok megindultával közegeivel ellenőrizteti a napszámosokat és jegyzékbe veszi őket. Ehhez az ellenőrzésihez a beregszászi rendőrség segédkezét nyújtott. A fizőlcbirtokosság tiltakozott a betegsegélyző eljárása és a rendőrség közreuiiiködósa ellen és panasszal fordult. Rozsypa-1 országos elnökhöz, aki azonnal intézkedett és.megtiltotta a rendőri asszisztenciát. Rendelkezésének foganatja is lett, ámde nem sokáig. Pár napra eltávozott hivatalából és ezen idő alatt Jech Leó dr. helyettesítette. A betegsegélyző őhozzá fordult és tőle kérte a rendőri segédlet elrendelését, amit Jech meg is tett, deza- vuálva főnöke intézkedését. A pénztári meghízottak tehát egyszer rendőri kíséretben, másszor anélkül járják a hegyet és Írogatják fel a munkásokat, — aszerint, hogy ki van hivatalban, Rozsypal, vagy Jech. A szőlőbirtobofiság zaklatása ezzel nem ér véget. A betegsegélyző megtorló lépéseket is foganatosít. Rendre feljelenti azokat a birtokosokat, akiknek szőlőjében a megbizottak be nem jelentett munkásokat találnak. Eddig körülbelül 500 feljelentés érkezett a beregszászi járási hivatalhoz. — hk. — — Megmérgezte magát egy budapesti gépgyáros. Budapesti szerkesztőségünk telefonálja: Lantét Tivadar volt vas- és gépgyátos ma éjszaka Pannoni a-uccai lakásán gázzal megmérgezte magát. A szerencsétlen embert életveszélyes állapotban szállították a kórházba. Lantornák nemrégiben a Palotai-uton még nagy gyára volt, de ezt a pénzügyi nehézségek miatt be kellett zárnia. Búcsúlevelében azt írja, hogy a reá váró nélkülözések elől menekül a halálba, xx Pünkösd Rómában, Szicília, olcsó luxus-ut, a kassai Lloyd utiroda rendezésében, május 12—28. Ut: Velence, Róma (pápai audiencia), Palermo, Nápoly, Firenze. Díj: Bécstől—Bécsig goyrsvonattal, hajón II., csak nappal utazva, útközben étkezőkocsiban étkezve, elsőrangú hotelekben, kitűnő ellátás, összes borravalókkal, dijakkal, római autókörútakkal, podgy. száll, igazgatónk vezetésével 2.500 korona. Bővebbet Simító Gusztáv, igazg. KoMce, Kovács-u. 29. Tel. 3067. (Válaszbélyeg). — Egy devizasibolással gyanúsított berlini bankár öngyilkossága. Berlinből jelentik: A berlini jövedéki hivatal épületében ma délelőtt öngyilkossági szándékkal levetette magát a negyedik emeleti ablakból egy Kari Blum, a Blum és társa bankház egyik tulajdonosa. Teste halálra zúzódott az ucca kövezetén e tetemét szörnyű módon szétroncsolt állapotban szállították a törvényszék bonckamrájába. Blum bankár ellen devizasibolás gyanúja miatt indult eljárás, amelynek során ma délelőtt a jövedéki hivatal büntető osztályára idézték. A bankár letartóztatásától félt és pár perccel kihallgatásának' megkezdése előtt kiugrott az ablakon. Bankja a közelmúltban még egyike volt az aktív börzecé- geknek, a gazdasági depresszió következtében azonban elveszítette jelentőségét és nagyrészt, a pénzpiacon élvezett hitelét is. xx A szlovenszkói és ruszinszkói magyar nők lapja; a „Nagyasszony”,, POLITZER BÉLA Tátrafüred-i vendéglős éttermei és kávéháza Ruzsbachtürdőn Kávéház Bar ____—=== Tanulmányutak a magyarországi borvidékekre Budapest, május 4. A Magyar Mezőgazdasági Kiviteli Intézet a budapesti nemzetközi minta- vásár külföldi látogatói részére május 9-től 13-ig Budapestről Magyarország különböző borvidékeire tanulmányutat rendez a következő három csoportban: I. Háromnapos kirándulás május 9., 10. és 11-én Gyöngyös-Visonta, Eger és Tokajhegyalja borvidékére. (Állomások: Gyöngyös, Mátraháza, Eger, Lillafüred, Tolesva, Sátoraljaújhely, Sárospatak, Tokaj, Tárcái és Mezőkövesd). Részvételi dij személyenkint 88 pengő. — II. Félnapos kirándulás május 12-én délután Budafokra az állami pince, pezsgőgyárak, és más nagyszabású borpincék megtekintésere. Részvételi dij személyenkint 5 pengő. — III. Egynapos kirándulás május 13-án Mór. Balaton és Badacsony borvidékére. (Állomások: Székesfehérvár, Mór, Zirc, Veszprém, Balatonfüred, Tihagy és Badacsony). Részvételi dij személyenkint 30 pengő. A tanulmányutak résztvevői az egész utat modern társag autókon teszik meg szakszerű vezetés mellett- A részvételi dij magában foglalja az összes kiadásokat, tehát ellátást és elszállásolást is. A résztvevőket mindenhol borkóstolással fogják megvendégelni. Jelentkezéseket egyes utazásokra is elfogad a Magyar Mezőgazdasági Kiviteli Intézet (Budapest V., Rudoif-rakpart 6). Jelentkezni legkésőbb az utazás előtt 48 órával lehet. — K ere? 3 íé nys zocialista helyi triztuiifá- sok. Az országos kereszlényszocialista párt szervezési munkája során a napokban Farkaidon volt helyi pártgyülés. A gyűlésen nagy sziámbán megjelent tagok lelkesedéssel hallgatták Csiffári Géza elnöki megnyitóját, majd utána Haulik György ügyvezető elnök beszámolóját. Takács István a pénztári jelentést terjesztette elő- A tisztiuijitás folyamán helyi elnöknek választották meg-- Csiffári Gézát, ügyvezető elnöknek Haulik Györgyöt, alelnöknek Szabó Antalt, pénztá-' rosnak Takács Istvánt, ellenőröknek Csiflíá- ri Károlyt és Bödör Károlyt. — Nagyölveden Mészáros László titkár részvételével tartott a' helyi pártszervezet tisztújító értekezletet. Diszelnöknek Szolima Ferencet választották meg, aki 13 év óta fejt ki a párt érdekében önzetlen munkát. Elnök lett Spátaí Ernő, alelnöktök Hokubek Pál és Dukony János, titkár Maicsádi István, jegyző '‘Mészáros István, pénztáros Maosádi Kelemen, ellenőrök Berek István és Berek János. — A 26. osztálysorsjáték V. osztályának mai húzásán nyertek: 100.000 koronát 11025. — 40.000 koronát 61645. — 20.000 koronát 69507. — 10.000 koronát: 14376 27910 56036. — 5000 koronát: 12025 12153 23681 33244 38137 71198 80180 82722 86441 94927 99914 100873 102262. — A1 Caponet bilincsekbe verve szállították az Atlanta állambeli Georgiába, Ősik ágából jelentik: A1 Caponet, akinek panaszát a legfelső bíróság elutasította és tizenegy évre szóló fegyházbüntetését ezzel jogerőre emelte, tegnap bilincsekbe verve szállították egy expresszvonaton az Atlanta állambeli Georgiába. A georgiai fegyintézetben töltik büntetésüket azok az elítéltek, akik tiz évi fegyháznál nagyobb büntetést koptak. A1 Capone elszállítása nem ment minden izgalom nélkül. A hatóságok joggal tartottak attól, hogy a félelmetes banditavezór szökni próbál s ezért messzemenő óvintézkedéseket tettek. Egy órával a vonat indulása előtt több rabtársával együtt kivitték A1 Caponét a pályaudvarra és egymáshoz bilincselve rakták őket a vonatra. A veszedelmes társaság állig felfegyverzett rendőrök felügyelete alatt utazott, — Nagy bolti tűz Nyitrán. Nyitrai tudósítónk jelenti: Kedden este ismeretlen okból tűz támadt a Krausz Zsigmond és fia cég Kupecka uccai divafárukereskedésébeu. A tűzoltóság haladék nélkül a helyszínen termett és hozzálátott az oltásihoz, amelynek rengeteg .nézője akadt. A kiváncsi tömeg ellepte a környéket s a rend fenntartására rendőrséget és csendőrségei kellett kivezényelni. A rendőrök elzárták az uccut a forgalomtól. A tűzoltóság a késő esti órákig dolgozott a tűz elfojtásán, az üzlet- és a raktárhelyiségei a bennük felhalmozott áruval azonban minden erőfeszítés ellenére sem sikerült megmenteni. A tűzkár igen nagy, de mert az üzlet és berendezése biztosítva volt tűz ellen, a kár nagyrésze valószínűleg megtérül. A tűz keletkezési okát még nem tudták megiállapi- tani. A nyomozás folyik. xx Érseku jvárott lapunk föbizomám osa Diamant Jenő Kostelüá u. 12. Hirdetéseket eredeti áron felvesz a Száraz-féle trafik a Főtéren, *