Prágai Magyar Hirlap, 1932. május (11. évfolyam, 101-123 / 2914-2936. szám)
1932-05-31 / 123. (2936.) szám
11 1932 május 31, kedd. A vetések állása Prága, máij'us 30 A csehszlovák füldinüve- üésóiigyi minisztérium most adta ki a mezőgazdasági kultúrák állapotáról szóló jelentését, 'amelyből az alábbiakat idézzük: Április hónap egészben véve hűvös és egyidejűleg' száraz is volt. Ilyen időjárás mellett az összes tavaszi mezőgazdasági munkát el lehetett végezni -jól s aránylag rövid időn belül. A kapás növények ültetése aránylag ugyancsak kedvező körülmények között történt meg. Az őszi vetések állása, amely márciusban nagyon kedvezőtlen volt, áprilisban szépen megjavult, különösen a rozs, amely sokkal jobban telelt, minit a búza. A tavaszi vetések jól keitek, a fejlődés azonban különösen a hónap eleji hűvös időjárás és szárazság miatt gyengébb volt. A takarmány nő1 vények helyenkint jók, he- lyenkint azonban nagyon rosszak. A régebbi lucernások jó állapotban maradtak, ezzel szemben a tavalyi lucerna íöbbé-kevésbé rossz és sok helyen be kellett szántani. HaCsehszlovákiában són lóképpen a lőherefélék is meggyengültek a fagyok miatt s ezért helyenkint ezeket is be kellett szántani, másutt másfajta takarmánynövénnyel 'kellett azokat megerősíteni A .rétek csapadék hiányában nagyon rossz állapotban vannak. A tartós szárazság következtében legerősebben szenveditek a k'apásnö vények. Ezért a kapásé övén vek fejlődése a z előző év megfelelő szakaszával szemben erősen 'visszamaradt. Valamennyi mezőgazdasági növénynek nagy szüksége van a csapadékra. A kártevők nagyobb mértékben eddig nem jelentkeztek, csak a cserebogár, egyes vidékeken a drótfóreg s a cukor répánál ugyancsak szórványosan a földi bolha. Ezzel szemben azonban nagyon nagy mértékben lépett föl a ducivá, amely különösen a vetéseket nagyon veszélyezteti. A fő a mezőgazdasági növények állapota a,z előző hónappal szemben általában véve jelentősen javult „A csehszlovák tökének külföldre való szökése ellen" Prága, május 30. A Právo Lidu vasárnapi számában „ A csehszlovák tőkének küllföidre való szökése" cim alatt a következőket árja: — A svájci bankok jelentése szerint áprilisban és májusban a svájci bankoknál elhelyezett csehszlovák tőkéknek Fanciaországba vájó átáramlása következett be. Ezt az átávamlást nagy mértékben a svájci bankok ama nyilatkozata idézte elő, hogy Svájcban a csehszlovák tőkék megkétszereződtek és hogy ezért, ezeket a betéteket a svájci /bankok, nemcsak hogy nem kamatoztatják, hanem külön letéti illetéknek vetik alá. A csehszlovák tőkét azonban Franciaországban sem fogadták minden intézkedés nélkül> hanem a kamatlábat leszállították egy százalékkal (csakis a csehszlovák .betétekért). Ami az egyes számláikat illeti, ezek. javarészt igen nagyok s 1 millió franknál! nem kisebbek. — Hogyha ez a jelentés helyes, úgy abból az következik, hogy a csehszlovák gazdagok a legnagyobb veszedelmet jelentik gazdasági viszonyaink további fejlődésére. Képmutatóan hangoztatják a nagyobb bizalom szükségessé* géb maguk azonban a pénznek a belföldi közgazdaságtól való teljes indokolatlan elvonásával ezt a bizalmatlanságot kimélyitik- Eddig technikailag nagyon nehéz megállapítani ezeket az árulókat, de ezek bűnözése azt a kötelességet rója a Nemzeti Bankra és a csehszlovák kormányra is, hogy megkeresse azokat az eszközöket, amelyek segítségével ezeket a kapitalista semmiháziakat a mii tőkénk iránt nem érdeklődő külföld támogatásával megállapítsa, nevüket nyilvánosságra hozza tőkéiknek ha- zahozatára kényszerítse és a hozandó uj rendkívüli törvény alapján szigorúan megbüntesse. A külügyminisztériumnak meg kellene kísérelnie, hogy a külfölddel való tárgyalások utján állapítsa meg mindazokat, akik a mi jogszabályaink ellenére a tőkét a külföldre költöztették, amely külföldnek arra nyilvánvalóan ■nincs szüksége. — Iinditványunk éllen nem érvényesíthető az a kifogás, hogy a külföldi bankbetéteket, mint nálunk is az szokás, üzleti titoktartás fedezi, hiszen rendkívüli viszonyokról van szó, amelyek rendkívüli intézkedése kid követelnek- ha azokat le akarjuk győzni. A soha nem tapasztalt s erkölcsi hanyatlás által kisért válság orvoslásához a közönséges szokásos gazdaságpolitikai intézkedések elégtelenek, ügy véljük, hogy Franciaországot és Svájcot meg lehetne győzni arról, hogy a csehszlovák tőke szökése mindenekelőtt a nemzetközi jogi és erkölcsi érzés szempontjából nagyon csúnya dólog, mert nálunk törvénybe ütköző s Csehszlovákiának Svájccal és Franciaországgal való barátságával összeegyeztethetetlen,'hogy ezek az államok ezt a szökést támogassák. Hiszen a tőkének a mai icLőCkben való szökése a polgároknak a saját államuk ellen való nyílt támadása, oly cselekedet, amely erkölcsi minősitését Illetőleg nem marad a kémkedési árulás mögött. Esetleg jó volna Svájccal és Franciaországgal külön jogsegély-egyezményt kötni. Az árul ó tőke szökés megbüntetésének módján nem múlik semmi. Az üldözés szükséges és a csehszlovák polgárok érdekei védelmezőinek találékonysága kéül, hogy nagyobb legyen az árulók találékonyságánál — fejezi be közlését a Právo Lidu. Nemzetközi valutakonferencia előtt? Genfi jelentés szerint amerikai bankköröklben erősen propagálják a nemzetközi vailutakonife- rencia összehívásának a tervét. A konferenciát e tervek szerint a nemzetek szövetségéinek égisze alatt kellene megrendezni. Hoover elnököt állítólag máris felkérték, hogy ebben az ügyben tegye meg a szükséges kezdeményező lépéseket. Remélik, hogy a nemzetek szövetsége ezzel a kérdéssel legkésőbb szeptemberben fog foglalkozni. Dániában leszállították a diszkont kamatlábat. A dán Nemzeti Bank a diszkont kamatlábat 5 százalékról 4 százalékra szállította le. Az 5 százalékos kamatláb március 11-től volt hatályban, amikor is 6 százalékról szállították le. Leszállitották a pozsonyi cérnagyár osztalékát. A pozsonyi cérnagyár részvénytársaság 1931. évi gazdálkodását 1 millió 797 ezer 566,31 korona tiszta nyereséggel zárta az 1930. évi 3 millió 274 ezer 22.96 korona nyereséggel szemben. A vállalat ezidén 5 százalékos dividendát fog fizetni, ami részvényenként 500 koronát tesz ki a tavalyi 950 helyett. Svájc emeli a zöldség vámját. A svájci szövetségi kormány a múlt napokban elhatározta, hogy egyes mezőgazdasági termények vámját ismét emeli. így a friss nyíltan csomagolt gyümölcs vámját 2 frankiról 20 frankra, az egyéh csomagolású gyümölcs vámját 5 frankról ugyancsak 20 frankra emelik méter- mázsán kint. A kelkáposzta, katarábé, hagyma s más zöldség vámját 3 frankról 10 frankra, a borsó, bab és spárga vámját 10 frankról 33 frankra emelték fel, miig a paradicsom vámja az eddigi 10 frank helyett 20 frankot fog kitenni. Az air(eriikiai bankóikat is szanálják. A washingtoni törvényhozás most fogadta el ama törvény javaslatát, amely egy egymiilLiárd dolláros alap létesítéséről fog intézkedni. A bankalap a bankbetétek biztonságának növelésére van hivatva. Az utóbbi időben a pénz thezaurizálása jelentősen csökken. A prágai zöldség- és gyümölcspiac árai. Geller 3.50—4, hagyma 2 20—2.60, fokhagyma 3.30—3.80, zöldborsó 6—8, spárga 4—8, paradicsom 14—16, kelkáposzta 1.70—2.20, karfiol 3—6, katarábé 2.50—6, torma 7—13, sárgarépa 2—3.50, petrezselyem 1—1.50, uj ugorka hatvan darab 120—150, fejes saláta 60 drb. 30—70, fejes káposzta 180—240, spenót 1.50—2, rebarbara levél 1.50—2. Szárított urigomba 30—50, sampiongomba 23, uij burgonya 2.60—3, közönséges burgonya 32—35, kifli burgonya 80—90. — Gyümölcs: külföldi alma 10—12, kerti szamóca 35—60, külföldi cseresznye 8—16, citrom 040—0.60, narancs 4.50—6.80, olasz naspolya 6—8 korona. Eiffí fplíátPÍO a modcrn szépségápolásnak a teljesen ICHCISSIC megtisztított arcbőr. Amit „Ivory“ Í f areviz használata által tökéletesen /gj m elérhet mert: „Ivory Skín Food14 <3. (L. $ íy arcbőrének minden pórusába behatol, H 8 ^ Jp ® l3 tisztítja és összehúzza és arcbőrének tgg E a szükséges tápanyagot nyújtja. Az „Ivory arcvlzzel" (KÖ14.— nagy üv. KÓ 25.—) ápolt arcára használjon: ,,Ivory“ olajds éjjeli Crémet Ké 12.— és „Ivory“ puderbázis Crémet nappalra Kö 12.— Sawoy gyógyszerár Bratislawa, Mostová 2 Német—orosz vámegyezmény. A német birodalmi kormány s a szovjetkormány között a legutóbbi hetekben vámegyezmény jött létre, amelyet a múlt napokban írtak alá. A szerződés június 10-én lép életbe. A vám- egyezmény az 1931. december 22-iki gazdasági szerződésre, támaszkodik. ÉRTÉKTŐZSDE Jobbára könnyen javult a prágai értéktőzsde Prága, május 30- A vasárnapi sajtó gazdasági kommentárjai nem sok újat hoztak. A tőzsde ezért az uj hetet határozatlan irányzattal nyitotta meg. Az irányzatra csakis a technikai helyzet hatott ki. Az általános bizonytalanság közepette' különösen, ami a németországi belpolitikai helyzetet illeti, a kontRois remin tanácsosnak látta nem belemenni uj an- gazsmák'ba s a fennálló pozíciókat lefedezni. Mivel csak kevés áru került a piacra, ezek a törekvések könnyebb árfolyamszilávdulást idéztek el. Az üzletteienaég végig tartott s amikor tőzsde után ismeretessé vált, hogy a Brü- ning-kormány visszalépett, erről megindult a vita, de magának a ténynek nem volt hatása az üzletmenetre és az irányzatra. Előbb meg akarják várni, hogy .milyen hatása lesz ennek az eseménynek a külföldi piacokra. A beruházási piacon az irányzat továbbra is gyenge. Népszövetségi kölcsönt ismét három százalékkal alacsonyabban kínáltak. — Az ipari részvények piacán javait: Északi Vasút 25, Cseh Morva 20, Nestomitzi 13, Északi Vasút Bon- nok, Krizsik 10, Bánya és Kohó, Skoda, Prága Duxi 5, Dux Bodenbacíhi 4, Königshofi 2 koronával- — GyengM: Prágai Vas 5, Pöldii 4. Aussigi Vegyi, Horvát Cukor 3, Cseh Cukor, Broeche. Egyesült Gyapjú 2 koronával. — A beruházási piacon népszövetségi 3, a 4.5 százalékos negyedik 1, prémiumkölcsön és konvertálási 0.5 százalékkal, az 1923-iká beruházási 40, a konszolidációs és az 5 százalékos állami 20 fillérrel esett. Devizák, kötőt tforgalom: Athén 24.70, Budapest 452, Tahin 751, Riga 572, Szófia 22.90. Prága, május 30. Valuták: Holland 1361, jugoszláv 53.30, német 795.50, belga 469, magyar 444.50. román 19.60, svájci 657, finn 51.75, dán 658, angol 124, spanyol 273.50: olasz 176.40, északiamé rikai 33.72ló, norvég 578, francia 132.45, bolgár 21.90, svéd 508, lengyel 376.62 osztrák 388.50.-f- A prágai devizapiacon London 0.25, Alexandria 1, Belgrád 0.25, Kewino 0.50, Milánó 0.375, Paris 0.135 ponttal elett. Brüsszel 0.125, Helsingfors 0.50, Oslo 1.50, Szófia 0.50, Danzig 2 s a kötött devizák közül Riga 5 egységgel emelkedett.-j- A budapesti értéktőzsdén az irányzat tartott volt, a forgalom üzletfelem Jelentékenyebb változások nem voltak észlelhetők.-f- A bécsi értéktőzsdén a nyitás csendes volt tartózkodó irányzat mellett, mert a spekuláció meg akarja várni a párisi tárgyalások eredményét. Kuliszban Juli-Süd fedezésekre behozta legutóbbi veszteségei egy részét. A B anfcv erein-p apirok ezeutul nem a kuliiszban, hanem a korlátban kerülnek forgalomba Később az üzlet, amely amúgy is csekély volt, csak korlátban bonyolódott le. Itt többnyire gyengülések állottak elő.-f- A berlini értéktőzsdén felette várakozó, de aránylag ellenállóképes volt a nyitási irányzat. Az üzleti tevékenység a politikai bizonytalanságra való tekintettel a minimálisra korlátozódott. A giazdasági momentumok teljesen a háttérbe szorultak. Nagy jelentőséget tulajdonítottak a tegnapi olden- burgi választásoknak Kezdetben csak kevés érték esett átlag 2 százalékkal. Később a veszteségek szórványosan 6—7 százalékot tettek, ki, de az irányzat később szilárdult, a vülanyoissági értékek piacából kiindulva. Hogy ebben szerepe volt-e már a Birüning- kormány visszalépésének, nem lehet teljes bizonyossággal állítani. ÁRUTŐZSDE-f- A prágai cukorpiac nyugodt volt. Nyersáru prompt Aussig loko 49—49.25, októberre 54.25-54.75.-j- A mai budapesti gabonatőzsdén, amint budapesti szerkesztőségünk telefonálja, az irányzat csendes volt. A következő árfolyamokat jegyezték: tiszavidéki búza 12.70— 13.10, felsőtiszai, jászsági 12 40—12.60. egyéb 12.50-12.70, rozs 13.70-14, tengeri 16.35— 16.45 pengő. UMétlfü IVrV.-.’.v Megnyílik Június kftiepéw. Napi penzió (lakás nélkül) négyszeri étkezéssel 27.— kor., szobák 8.— koronától. Bővebb felvilágosítást ad és prospektust küld a Fürdögondnokság, Kúpele Lnbovfia (Spis.) LnblóMö Pozsonyi fermfinytfizsOe 1932 május 30-án: K-i<5 K-ii* luta 78—80 kg ................................... 1*4 _ 146 Ro zs....................... e 133 — J34 írpa export 1 (5 — 108 „ príma 97—100 „ merkantil 04 _ b6 Isti árpa _ — ..................121 _ 122 Te ngeri szemes ( , — _ — „ ez uszály Pozsony . 54 _ 55 Viktória borsó.......................... lbG _ l60 i’ ehér bah............................... 115 _ )20 ravasz! bükköny a t 130 _ ’35 Iszl bükköny — _ — Repce ...... i 120 — l25 ,..................•*.*»aaaaa« 525 — p5C Vö rösbere natúr .»aa«ata«a. 1000 — 1100 „ plombáivá *■•■., aa. — _ — Lm cerna natúr - • 550 — 750 „ plombázva ..i.iaaaa. _ __ ítbezésl rózsa burgonya ....«, .a. H — .. sárira burgoova 24 — 26 pari burgouva 20— °[ Búzadara ...... a ... t ... 23iS — r/r, UüG búzaliszt í- 3g Rozsliszt ■ - «••*•»•••••. 210 — '-'li Korpa • • • • i a i a • • i t i » a 66 — ‘ó7 I akarmányliszt yc __ ol Szár ított répaszelet...................... . , , , 50 _ Am erika! disznózsír ab Pozsony a t , _ Magyar „ ab határ ..3 aaa _ Amerikai szalonna ab Pozsony ~ Magyar .. ab határ .aaa... _ _ Sz éna félédes. laza ••••.••... _ _ „ .. préselt ________ Zs úp szalma _ Takarmány szalma, laza _ _ „ _ préselt ....... — _ _ Al om szalma, laza ....... ___- - préselt _ — _ Ir ányzat változatlan. & prágai értétofezstie árfolyamai; pénz áru pénz áru tegnap ma Nyeremény kölcsön . . . . 89.- 89.50 88.50 89.G%-os beruházási kölcsön . —.— —,—___________ ü%-os beruházási kölcsön 1923 —’— —’__ 90 70 SÍ 20 Liszt kölosöa ...................... —_— —_— ‘_ '__ 6%os konvertálható kölcsön — ’— —00 7^ 01'ok G%-os iv. államkölcsön . . __ _ A. 5%-os államkölcsön 1928 . . 85.25 85.75 —1— _ 4%-qs Kassa-oderbergi . . —,— —,— ‘_ '__ 4^ %-oa pótjáradék . » . —’— —— ‘_ ’_ 4.2 %-os pótjáradék .... 63.05 63Í55 —!— — 4%-0s pótjáradék .... ——._ ________'__ 3.5 0%-os pót.járadíb . , . —— Hadikölcsönkártalaratás . . —'— —_— —'_ '__ 5%-o s morva országos kölcsön —’— —,— —|_ 3%-os háború előtti adósság — |— —'— —'_ —'_ 6%-o s cseh jelzálog bank . IG275 103Í75 102.75 103 75 6%-os morva jelzálog és országos bank ..... —t__ —,— —__ —___ 4%-os Kassa-oderbergi 1889 . —60 75 61 25 Cseh Agrár Bank ... . —.— —.— —-A — Lánder Bank ...... ——.— — j —] Cseh Dnio ....... —-At_ Cseh Eszkomt ..... —.— —-A— Cseh Iparbank . . . . > —.— —.— —]_ —[— Szlovák Bank . ..... —.— ■—.— —,— —,— Zivnostenská ...... —.— —.— —|— Osztrák Hitel ...... —,— —.— —.— —|— Wiener Bankverem .... —.— —.— —,— —’— Jugoszláv Bank ..... —.— —.— —.— — Nordbahn ••.«** > 3340.— 3360.— 3365.— 3375.— Nordbahn Bonnok .... —.— —.— —,— —.— Cseh Cukorip&z ..... 255.— 265.— 260.— 265.— Schöller . . . . , « ■ , 580.— 590.— 575.— 680.— Horvát Oukor ...... 70.— 74.— 68.— 70.— AnsSiger Finomító . . 1 . 620.— 530.— 520.— 530.— Krizik .................................. 428.- 432.— 435.— 445.— Prág ai Malmok ..... 740.— 750.— 740.— 750.— Kolini Műtrágya ..... 190.— 195.— 190.— 194.— Kollni Kávé ...... 80.— —.— 80.— —.— Kolini Szesz ...... —.— —795.— Tejipar . . ...... 630.— —638.— —.— Aussigi Vegyi ..... 352.— 358.— 350.— 352.— Budweissi Sör ..... 1880.— —1880.— — Königshofer Cement . . . 990.— 1000.— 910.— 915.— Cseh-Morva Kolben-Dai)§k . 1355.— 1365.— 1860.— 1380.— Brttnni Gépek ...... —.— —.— —.— —.— Ringhoffer ....... 455.— 465.— 455.— 465.— Nvngatcseb Szén .... 742.— 746.— 240.— 245.— Alpine ....»*«» 35.— 37.— 34.— 35.— Berg és Hütten ..... 755.— 765.— 755.— 765.— Poldi 233.- 236.- 240.- 242.— Prágát Vaa ...■•• 63Ö.— 640.— 632.— 638.— Skoda . ... * * g 1 « 314.— 315.— 316,— 320.— Pozsonyi Kábel . • • g • —.— —.— —.— — Inwald ....•■■« 72.— 78.— 72.— — .— Olleschaui Papír g » • • • 358.— 362.— 338.— — A prágai tőzsde devizajegyzései: május 30 máijus 28 Htv. pénz éru pénz áru disk.# Amsterdam 1364.25 1368.25 1365.25 1369.25 2% Berlin . . 801.25 503.75 801.50 504.— 5 Zürich . . 659.375 661.375 659.375 661.375 2 Oslo . . , 616.50 619.50 615.— 618.— 4tL Kopenh. . 675.50 678 50 675.50 678.50 5 Danzig. . 663.50 666.50 661.50 664.50* 6 Stockholm 633.875 636.875 633.875 636.875 41/* Mailand . 178.35 174.15 173.725 174.525 5 Paris. . . 132.84 133.24 132.975 133.375 2‘/. London . 124.325 124.925 124.575 125.175 27, New York 33.65 33.75 33.65 33.75 3 Brüssel . . 471.15 472.35 471.025 472.225 3V, Madrid . . 278.75 280.75 278.75 280.75 6Va Belgrad . 59.125 59.3Í5* 59.125 59.375* 7va Sofia. . . 24.45 24.55 23-95 24.05* 84 Wien . . 473.125 474’.625* 473.125 474.625* 7 Warschau 377.10 379.10 377.10 379.10 7V, Budapest. 587.50 589.50* 587.50 589.50* 6 Buen. Aires 864.75 870.75* 864.75 870.75* Helsingf. . 57.30 57.70’ 56.80 57.20* 6‘/, Rio de Jan. 253Í50 255.50* 253.50 255.50* Alexandria 127.475 128.275 127.475 128.275* 7 Athén . . —.— — —.— 11 Bukarest . 20.09 20.29 20.125 20.325 7 Stamhul . 16:— 16.10* 16.— 16.10* Kowno . . 331.50 338.60* 332*.— 33*4.-* 7 Liaaahon . itiM 113,775 112,975 113,775* 7 Montreal . 29.565 29.685* 29,665 29.685* S'j, * 4 PRÁGAI MAGYAR Hl R LAP Kéziratokat nem őr zunk meg és nem adunk vissza. — Ruszinszikói szerkesztő: Rácz Pál. — Irodalmi főmifnkatárs: Sziklay Ferenc ár., Kassa, Éder-u. 9. — Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, I., Vak Bottyán-u. 4. szám. Telefon: 59—8—98. Szerkesztő: Zólyomi Dezső. NSK és gyermekek ciyőgyflirdöje V» sas-vizek — Mórfürdők Modern inhalalórium. g strandfürdő. nyaralás: itószezónban fürdőkkel, kurtaksával, ki- Iszogálással, orvosi vizit.ifík ■fyfdo 1 Főszezonban teljes ellátás 41 Kő. 50% vasúti kedvezmény — Kérien prospektust BflRDEJOV-KCJPELE, Riaditelstvo