Prágai Magyar Hirlap, 1932. május (11. évfolyam, 101-123 / 2914-2936. szám)
1932-05-29 / 122. (2935.) szám
4 1932 május 29, vasárnap. I——MM író-járás Budapesten Irta: SCHÖPFLIN ALADÁR Budapest, május 28. Kongresszusok ritkán szoktak valami nagy pozitív eredménnyel járni, legtöbb eredményük rendszerint az, hogy — összeülnek. Senki sem várt világirodalmi eseményt attól sem, hogy az idén Budapestet jelölte ki a Pen-clubok nemzetközi szövetsége évi kongresszusa színhelyéül. Az irók és az irodalom sorsa sohasem dőlhet el kongresszuson, sem más összejöveteleken, hanem az Íróasztaloknál, nyomdákban, könyvkiadók szobáiban, szerkesztőségekben. „Irodalompolitika", ami kongresszusok tárgya lehet, ártani árthat az irodalomnak, használni alig tud! Azért mégsem hiábavaló az ilyen kongresszusi összejövetel: a különböző nemzetek írói megismerkednek, összebarátkoznak, fogalmat alkotnak maguknak egymásról, eszméikről, a 'különböző irodalmak állapotairól és irányairól. Ez különösen a kis, félreszoritott nemzetek irodalmainak lehet hasznára. Magamon tapasztaltam, hogy cseh, szerb, szlovén irótár- eakkal való beszélgetésekből mennyivel bővült az a kép, amelyet az illető, csak nagyon hézagosán ismert irodalmakról alkottam magamnak. Nemcsak és nem is elsősorban azokból az adatokból, amelyeket megtudtam, mint inkább a, megismert írók gondolkodásmódjából, beszédéből, karakterük fővonásainak ismeretéből. S ha eddig olvasmányaimban csaknem kizárólag a1 nagy nemzetek irodalmaira figyeltem, most erősen föltámadt bennem a kívánság, elolvasni a kisebb irodalmak főalkotásait is. Biztosra veszem, hogy ennek hasznát veszi a magyar irodalom is, külföldi ismertsége szempontjából. Jules Romains, Crémieux, Galsworthy, Máriáét ti, Daubler, Toller, Frantisek Laag-er uraknak és még vagy kétszáz más külföldi írónak eddig bizonyára csak nagyon homályos, alaktalan fogalmai voltak a magyar irodalomról. Most megismertek egy sereg magyar irót, megismertek valamicskét. Magyarországról s ha ezentúl kezükbe kerül egy magyarból saját nyelvükre fordított könyv, ők is u,gy lehetnek vele, mint én, aki ezentúl az eddiginél sokkal nagyobb érdeklődéssel fogom olvasni az előttem ismert nyelven megjelenő cseh, vagy szerb könyveket. Az az óriási hátrány, amiben a kis nemzetei^ irodalmai vannak a nagyokkal szemben, ezzel is csökken valamicskét. Ha a nemzetközi Pen-club szervezet csak egy kicsit akti- (vebb volna, sok mindenfélét tehetne ebben az irányiban. Konkrétum és pedig ránk, magyarokra igen örvendetes konkrétum az, hogy a prágai Pen- club nevében Konrad ur bejelentette: a csehszlovák köztársaság kormánya szabaddá tette a magyar könyvek behozatalát. (Illetőleg eddig csak ígéretet tett erre a csehszlovák kormány. Szerkesztő.) Ez kétségkívül a budapesti és a prágai Pen-clubok müve: a magyarok részéről Ráció Antal ismételten fölszólalt ez ügyben a régi kongresszusokon, megnyerte a többi külföldi irók támogatását, Prágában pedig Karéi Capek ur járt el nagy energiával az ügy érdekében. Gyakorlati jelentőségénél ennek a vívmánynak sokkal nagyobb az elvi jelentősége: ismét ledől egy szellemi válaszfal a magyarság különböző tagjai között. Ha a Pen-clubok sóba semmi mást nem csináltak volna, magyar részről már csak ezért is hálát érdemelnének. Aki a kongresszusról szóló tudósításokat fő- leg egyes bécsi lapokból olvasta, az azt képzelheti, Ernst Toller szereplése valami botrány- szerű izgalmat jelentett. Ezeket föl kell világosítanom: izgalom legföljebb a pesti fiatalok egy nagyon derék és tehetséges, de az ilyen kongresszusi. dolgokban teljesen járatlan csoportja részéről volt. s az is csak Toller lelkes éljenzésében nyilatkozott. Inkább pikantéria volt, mint izgalom. Pikantéria volt először az, hogy egy kommunista iró Budapesten fölszólalt, másodszor, hogy a sajtó és az irodalom szabadsága érdekében előterjesztett határozati javaslatát a konzervatívok — elsősorban a magyar Pen- club vezetőségének konzervatív tagjai is — szó nélkül elfogadták és harmadszor, talán leginkább az, hogy Toller és akik magyar részről támogatták a javaslatát, olyan lendülettel vetették magukat az ügybe, mintha elszánt nagy ellenállásra készülnének s ellenállás nem volt sehol. Botond nagy nekifeszüléssel emelte föl csatabárdját, hogy no, most bevágja a nagy érckaput — és az érckapu udvariasan kinyílt előtte. Nem volt pikantéria nélkül az sem, hogy az irodalom szabadságáért egy kommunista harcol, holott sehol sincs annyira, leigázva, mint a kommunista Oroszországban. De hát emberi dolog. Szabadság alatt mindenki a maga szabadságát érti. A másé — az más. Mindig a hatalomból kizártak hangoztatják a szabadságot. s ha hatalomra találnak jutni, már nem olyan fontos nekik. A hatalom és a szellem szabadsága soha sincsenek nagyon meghitt, viszonyban. A Toller indítványára hozott határozat, bizonyára nem fogja, leszoktatni a világ hatalmasait arról, hogy Írókat, biróság elé állítsanak, könyveket, lapokat elkobozzanak. De azért jó volt ezt a határozatot meghozni. A mai korban, mikor a matéria föllázadt a szellem ellen, hirdetni kell a szellem szabadságát, ha reménytelenül is. Az eszme addig él, amig vannak, akik hisznek benne és hirdetik. S ki hirdesse az irodalom szabadságát, ha nem az irók? Reánk nézve fontos volt Babits Mihálynak a kongresszuson fölolvasott tanulmánya a világbéke irodalmi eszközökkel való előmozdításáról. A mélyenjáró, idealista lendülettől áthatott, súlyos eszmék terhét a stílus művészetével könnyűnek érezhető tanulmányt, amelyet a költő franciául olvasott föl, a külföldiek nagy figyelemmel hallgatták és nagy tetszéssel ünnepelték. Jelentős propaganda volt e'z a magyar irodalomnak és általában kultúránknak. A külföld irói fogalmat kaptak belőle a magyar irodalom szellemi színvonaláról, láthatták, menynyire otthon vannak itt a legnemesebb és legszebb emberi gondolatok. A többi: kirándulások, bankettek, fogadások, mind programszerűen, szépen folytak le, a rendezőség minden elismerést megérdemel. Az ilyen dolgok a kongresszusi program sablonjához tartoznak s a külföldiek kivétel nélkül nagyon meg voltak elégedve. Legjobban a program sablonján íkivüli programszámmal: a májusi napfényben fürdő Budapesttel. Hogy ez •milyen hatást tett, azt, mindenki láthatta Félix Selten múlt, vasárnapi cikkétből a Neue FTeie Pressében. Ez a cikk akár versiben volna írva, olyan himnuszt, zeng Budapestnek. S akivel én beszéltem, az mind így érzett. CSEHEK és LENGYELEK Irta: f\Imásy Mihály Atnnak .a láncnak, amelyet a szláv mozgalom apostolai a szláv népek köré fonni igyekeznek, egyik legsebezhetőbb szeme Lengyel- ország. A lengyelek már az lM8-ik évi első pánszláv kongresszus alkalmával is megmutatták, hogy nemzetük érdekeit mennyire fölébe helyezik a szlávság egyetemes eszméjének és az azután következő évtizedekben, amikor állandó ellentétben állottak az oroszokkal, ukránokkal és Ausztriában a csehekkel is, ugyancsak nem helyeztek valami nagy súlyt arra, hogy a szláv mozgalmakban tevékeny részt vegyenek. Ez a magatartásuk magyarázza meg nagyrészben azt is, hogy az uj életre kelt lengyel állam és a lengyel nemzet miért tanúsít oly hűvös viselkedést a cseh köröknek azzal a törékvésével szemben, amely a kisanltautót Lengyelországra is kiterjeszteni szeretné. Hivatalos helyről, úgy Prágában, mint Varsóban az utóbbi időben ugyan számos kísérlet történt, hogy e lelkében és gondolkodásában egymástól annyira elütő két északi szláv népet, közelebb hozzák egy,máshoz. Prágáiban megalakult Lengyelország barátainak köre, mind a kél országban a közeledés mumkálá- sára csehszlovák—lengyel egyesületeket létesítettek, sőt egy. úgynevezett csehszlovák— lengyel sajtóantantoit is szerveztek, de mindezek a kísérletek neim tudták megszüntetni azt a fagyos légkört, amely egyfelől a cseh, másfelől pedig a lengyel társadalom között (hosszú évtizedek óta érezhető. Krakóban és Lemibergben, ahol a régi Ausztriában szerzett tapasztalatok révén a cseheket a legjobban ismerik, az „Illustrovany Kurjer Codzienui"- vel, ezzel az igen elterjedt riportlappal az élén a lapoknak egész serege támadja a cseheket, akiknek egyetlen számbavehető barátja: Myslakowiski professzor távolról sem tudja ellensúlyozni e csehellenes propaganda hatását. Varsóban, különösen a pánszláv eszméket valló és a Pilsudski-kormányzattal szemben ellenzéki álláspontra helyezkedő nemzeti demokrata párt körében többen vannak, aki roikonszenvvel viseltetnek a esetiek iránt, de a csehek ellenféléinek száma a Kongresszusi Lengyelországban is felülmúlja ezekét. Felső'sziiéziában, Kattowitzban a „lengyel-magyar aktivisták" csoportja okoz gondokat a cseh sajtónak. Posenben, ahol a német gyűlölet történelmi okokból minden más szempontot háttéribe szőrit, a cseh propaganda aránylag még ..a legtermékenyebb talajra talál, de azért itt is lépten-nyomon előfordulnak magyarbarát és csehellenes megnyilatkozások, amelyek azután a cseh sajtó berkeiben bosszús. visszhangot keltenek. A lengyel közvéleménynek ez a magatartása néha természetesen a hivatalos körökre is átcsap és a „Lidové Noviny" nemrég elkedvetlenedve számolt be arról, hogy Grzybow- ski, Lengyelország prágai követe nem jelent meg a májusi lengyel nemzeti ünnep alkalmával a csehszlovák—lengyel társaság által Prágában rendezett estélyen, noha annak védnöke volt, hasonlóképpen távol maradt Lengyelország barátai körének legutóbbi közgyűléséről is. Ilyen körülmények között a lembergi „Wiek Nowi“ joggal jellemezte nemrég a két ország viszonyát imigyen: „A barátkozás csak egy kis körre szorítkozik, a két állam között korrekt közömbösség uralkodik, amelyét csak a német—osztrák vámunió terve szakított meg, de azóta ismét eltűnt a közeledés gondolata." Ha a csehek és a lengyelek Prága közeledési ajánlatai ellenére sem tudják egymást megérteni, úgy ennek legfőbb oka a két nép egészen eltérő lelki és szellemi beállítottságá- bán rejlik. A lengyel nép túlnyomó többsége lelkes és őszinte híve a katolikus egyháznak, míg a cseheknél ma már csak ,a kisebbségről lehet ugyanezt mondani. A lengyelek magukba szívták a romantika bűvös illatát, mig a csehek Európa legréaliszlikusabban gondolkodó népei közé tartoznak- Ez az ellentét megmagyarázza egyfelől, hogy a lengyelek miért idegenkednek nyugati szomszédaik iránt, másfelől pedig, hogy a szlovákok miért jönnek ki aránytalanul jobban a hozzájuk hasonló lelkiséggel bíró lengyelekkel. Ezeken a szellemi különbségeken túl azonban mélyreható politikai ellentétek is szüntelenül éreztetik befolyásukat, amikor a kölcsönös érdekek, legalább pillanatnyilag azonosoknak llátszanak. Csehek és lengyelek egyaránt, könnyen érthető okokból, élesen állást foglalnak a békeszerződések revíziójának minden kísérlete ellen. A csehszlovák—lengyel sajtóantant az elmúlt év december havában Prágában tartott értekezletén kimondotta, hogy a revízió ellen a legerélyesebben küzdeni t'og és szükségesnek nyilvánította, hogy a két ország sajtója mindentől tartózkodjék, ami a másik állam álláspontját gyöngíthetné és a revíziós mozgalmat erősíthetné. Ennek ellenére ebben a kérdésben is állandó bizalmatlanság tapasztalható a két nemzet között. Itt utalnak Pol- son-Ne-wman őrnagy, a „London General Press" munkatársa megcáfolt Masaryk-inter- jujára, amely a leghatározottabb cáfolat ellenére is károsan befolyásolta a lengyel—csehszlovák barálkozíást. Ezt a hatást Masaryk elnöknek az az interjúja sem szüntette még, amelyet Wierzynskinek, a „Gazetta War- szavska" szerkesztőjének a sajtóantant konferenciája alkalmával adott és amelyben azt hangoztatta, hogy a párisi békeszerződések alapján áll. A csehszlovák köztársaság feje ugyanis e beszélgetés során a kisebbségi kérdés jelentőségére, a centralizmus káros és az autonómia üdvös voltára is felhívta a lengyel közvélemény figyelmét, amiből egyes lengyelek arra kövtkeztettek, hogy Lengyel- ország jelenlegi belpolitikai rendszerét és kisebbségi politikáját kritizálja. Cseh részről viszont az ellen emeltek kifogást, hogy a varsói kormány tűri egyes lengyel lapoknak csehellenes propagandáját, állást foglaltak különösen a katlowilzi „lengyel—magyar aktivisták" propagandája elten és furcsáiot- ták, hogy egy leimibergi revizióellenes tüntetés alkalmával olyan táblákat hordoztak végig a városon, amelyeken Sziléziának a csehszlovák köztársasághoz tartozó részét Lengyelország számára visszakövetelő föl írás ok ékeskedtek. Állandó bizalmatlanság magja Prága ukrán politikája is. Tudvalévő, hogy a prágai külpolitikai körök a békekötést követő években teljes erővel támogatták az ukránok Keletgalicia Lengyelországtól való eliszafcitására irányuló törekvéseit és úgy Ruszinszkóban, mint Csehországban vendégszerető otthont nyújtottak a Galíciából elmenekült ukrán emigránsoknak. Ez az irányzat párhuzamosan haladt Németországnak ugyancsak ukránbarát politikájával és nem volt alkalmas arra, hogy Lengyelországban rokon szén vet ébresszen. Az utóbbi években a prágai illetékes körök, hogy a lengyeleknek ily módon is udvaroljanak, sok vizezel bigitották fel ukránbarátságuk borát. Amikor Klofáios, a cseh nemzeti szocialista párt, tehát Benes külügyminiszter pártijának elnöke 1930 őszén a kormányhoz benyújtott emlékiratában a ruszinszkói orosz irányzat mellett és az ukrán irányzat ellen foglalt állást, ezt a többi között azzal okolta meg, hogy erre egy szomszédos hatalomra, azaz Lengyelországra való tekintettel is szükség van. Mindezek ellenére a csehszlovák kormánykoalíció öt cseh pártjából kettő: a cseh szociáldemokrata és a cseh néppárt ma is rendületlenül kitart az ukránbarát irányzat mellett, a prágai iskolaügyi minisztérium és az ungvári országos hivatal pedig ugyancsak ezt az irányzatot követi, úgyhogy a lengyeleknek joggal lehetnek kétségeik a tekintetben, vájjon a Benes barátai állal szorgalmazott rendszerváltozás belátható időn belül be fog-e következni. A cseh nemzeti demokrata sajtó, amely egyébként gyakran hirdeti a Lengyelországhoz való közeledés szükségességét, ha polemizálnia kell a krakkói lapokkal, ugyancsak nem egyszer kiesett már e szerepéből és arra szólította fel Lengyelországot, hogy Keletgaliciának adja meg azt az autonómiát, amelyet 1921-ben e területnek kilátásba helyezett Gazdasági tekintetben is állandó ellentétek és súrlódások merülnek fel. A cseh agrárpárt protekcionista vámpolitikája a lengyel földművesekre nézve különösen abból a szempontból jelent nagy veszélyt, mert megnehezíti Csehszlovákiába irányuló sertéskivitelüket. A két állam gazdasági érdeked nem kiegészítik, de folytonosan keresztezik egymást. A német—osztrák vámunió tervének felvetődése után egyes csehszlovák politikusok, élükön Hodzsa Milánnal, ellenszer gyanánt a csehszlovák—lengyel vámunió megvalósítását ajánlották. Ez az ötlet azonban nemcsak a cseh agrároknál talált visszautasításra, akiknek nevében Bradács földmi velésügyi miniszter nem a leghizelgőbb módon nyilatkozott a lengyel földmüvesnép szellemi és anyagi színvonaláról, hanem a lengyel közvéleményben is Ugyancsak igen hamar zátonyra futott az az eszme is, hogy a kisantant és Lengyelország egymás között szorosabb gazdasági együttműködésre lépjenek, amikor pedig a Tardieu- terv a dunai államok gazdasági közeledésének kérdését tolta az előtérbe és Lengyelország is részt kért benne, a cseh 'körök ismét igen hűvös magatartást tanúsítottak. Lengyelország gazdasági életének iránytűje a Balti tenger, Csehszlovákiáé ellenben a Duna völgye felé mutat. A lengyelek mezőgazdasági termékeik és állatkivitel ük egy részét Csehszlovákia felé szeretnék irányítani, amit a cseh agrárok meg akarnak akadályozni, minek következtében viszont a cseh nagyiparnak az a törekvése, hogy Lengyelországból kiszorítsa a nemet árut, a lengyeleknél nem találhat szives fogadtatásra. Ezek a gazdasági ellentétek természetesen csak fokozzák-és kiinélyitik a politikai ellentétek hatását. Mindezeken kívül van a csehszlovák—lengyel viszonynak egy olyan sebezhető pontja is, amely kisebbségpolitikai jelentőségénél fogva a csehszlovákiai magyar kisebbséget közvetlenül is érdekli és ez a sziléziai lengyeleknek a problémája. Szilézia lengyellakta területeit Csehszlovákia tudvalévőén a spaai konferencián szerezte meg, miután a tervezett népszavazást itt is, Árvában és Szepesiben is lefújták. A jávorinál konfliktus elintézése után a két állam 1925 augusztus 23-án megkötötte a varsói szerződést, amely a kölcsönös kisebbségeknek olyan jogokat biztositott, melyekkel többi nemzetiségük az általános kisebbségi szerződések és az állami törvények alapján nem bir. Ez a szerződés setm tudta azonban megszüntetni a lengyeleknek Szilézia elvesztése miatt érzeti fájdalmát, Bár a genfi fronton Lengyelország és Csehszlovákia kormányai állandóan együttesen veszik fel a haroot a kisebbségi jogok minden kiterjesztése ellen, egymás között folyton kölcsönös szemrehányásokkal illetik egymást a kisebbségeikkel való bánásmód miatt. A lengyel lapokban az elmúlt hónapokban számos cikk panaszolta fel a sziléziai lengyelek helyzetét. Az 1921- évi csehszlovák népszámlálás 75.S53 lengyel nemzetiségű csehszlovák állampolgárt számlált össze a köztársaságban. Ezzel szemben a lengyelek azt állítják, hogy legalább kétszer annyian vannak és a prágai nemzetgyűlésben a nép- számlálás megismétlését Fölvetették Keletszilézia területéin. Lengyel részről különösen azt kifogásolják, hogy azokat a csehszlovákiai lengyeleket., akik magukat „slonzákoknak", azaz sziléziaiaknak mondották, az „egyebek" rovatában könyvelték el és Slávik miniszternek az a nyilatkozata, hogy a magukat „lengyel slonzákoknak" valló egyének a lengyelek rovatába kerültek, a lengyelországi közvéleményt egyáltalában nem nyugtatták meg. A csehszlovák iskolaügy statisztikájában kimutatott lengyel nép- és polgári iskolák száma csak akkor felelne meg a lengyelek számarányának, ha valóban annyiam volnának, miint amennyire őket a hivatalos csehszlovák nyitva május 29.-töl SsofeáS* ®.- 16.- Kí-ísss. } *°°u . KHafleBtedés minden SchleSffei-ai»a6bMS««8».
