Prágai Magyar Hirlap, 1932. április (11. évfolyam, 75-100 / 2888-2913. szám)
1932-04-17 / 89. (2902.) szám
8 t^gm-Mag^ar-hielsö 1952 április 17, vasárnap. gxtejso gm903( Lelkes híve vagyok René Olaárenek, a zseniális francia rendezőnek. Valakivel odahaza nagy vitám volt filmjei miatt. Ez a valaki olyan süketen nézte ezeket a filmeket, a Sons les tois de Pa.ris-t, de főleg a.Miiion-t, mint ahogy egy nem muzsikálóé ember hallgat egy operát. Számára a képek nem olvadtak egymásba és nem adtak egy szerves egészet, hanem úgy ágaskodtak előtte külön-külön, értelmetlenül, mint a hangok egv olyan ember lelkében, fülében, akinek a zene hullámzása, titka, bűvölete örökre idegen és zárt marad. Ez a valaki, akiről beszélek. a Million-ban például csak az össze-viesza szaladgálást vette észre és igen értelmetlennek találta és legkevésbé sem érezte meg a film nagyszerűségét és René Olaire zsenialitását. * Pár napja újra itt vagyok Párásban. A Quar- tier Latinban lakom. Tudja a jé Isten, ragaszkodom hozzá, holott már kinőttem belőle, de az ember szívesen áltatja magát azzal, hogy nem változott és még a régi friss kedvvel és rugalmassággal kezdi a reggeleket és azt itt sokkal könnyebb elhinni és elhitetni, mint másutt. A Quartier a fiatalság városa, az egész világ fiatalságáé. Kevés helyén a világnak lelhető föl ennyi életöröm és frissesség, hullámzik és árad a jókedv és magával ragadja azt is, aki már fáradtabban evez nyugodtabb, csöndesebb vizeken. Hotelemben a Rue Cujas-on reggeltől estig állandóan szól valamiféle muzsika, énekelnek, gramofónoznak, rádióznak, hegedülnek, zongoráznak, citeráznak, banjóznak és táncolnak, mintha semmifajta gond sem volna a világon. Végig a St. Michelen a Boulevard Montparnas- seig, örökké tömve vannak az apró cafék és terraszok, ki- és beözönlenek az emberek, szü- Enetlenüil rajzanak fel és alá és azzal is megvan az ember néhány napig, hogy ezen a színes, élénk, állandó mozgáson és mozgalmasságon el- bámészkodik. így és ilyen mértékben sehol sincs egy ilyen össze-visszafutkosás, amelyről azonban mindenki, akinek egy kis intuíciója van, megérzi, hogy ez az össze-visszaság menynyi harmóniát áraszt, mennyi derűt. Nincs benne semmi kiabáló, semmi bántó, vagy ordán áré, 'legteljesebben képviseli azt a szelemet, amely mértéktartásáról annyira hires: a franciát. * Amint elnézem az életnek ezt a folytonos élénk hullámzását a Quartierban, az uccán, az éttermekben, a danoingokban, a Sorbonne körül, a Jardin Luxembourgban, eszembe kell, hogy jusson az a valaki, akinek zártak és idegenek maradtak René Olaire filmjei, biztosra veszem, hogy ezt is vakon és süketen figyelné. Vert René Olaire filmjeiben a párisi élet pontos érverését közvetítette, ennek a hasonlithatatlan városnak szellemét és leikét fotografálta és szólaltatta meg. Azért olyan teljesek, életerősek, mulatságosak és elbájolók, azért árad belőlük valóság, mozgás, szabadság és azért annyival többek, mint a legtökéletesebb német, filmek, amelyek körül mindig ott vannak a kulisszák és a legjobb esetben sem adnak többet egy kama- rajátéknál. Aki nem élt itt egy ideig ebben a városban, az sohasem jöhet rá az izére. Mert hiszen igaz, hogy remek dolgok vannak itt, szobrok és terek, Mona Lisa a Louvreban, a Oluny gobelinjei, meg a Luxembourg modern galériája, templomok és középületek, az Eiffel-torony és a Trocadero, de mennyivel többet ad az életből az, ha elülök a café forraszán Paris bármelyik n cmiján és elnézem a nőket és férfiakat, iha egy kis hotelben lakom, ahol az olcsó szobák olyanok, mint a koporsók, de ha kinyitom az ablakot. a muzsika és a jókedv, a kacagás és öröm apró hullámait foghatom föl. Honnan van itt az életnek ez a könnyedsége, bája és mégis halálosan komolyanvevése? Tánc és ének között hogyan született itt meg annyi komoly megbámulni való, hogyan telt a vigalom közepette energia ennyi minden nagyszerűségre, munkára, eredményre? * Egy este benn ülök a Coupoleban a Montpar- nasseon. ez az óriási hodály zsúfolva van. Bent, leint, emeleten, földszinten nyüzsög a nép. Egy férfi elkezd énekelni, kellemes baritonhangja van. A garcon odamegy hozzá és leinti. Közben azonban néhány fölfigyeltek az énekre és követelik, hogy a baritonhangu tovább énekeljen. Egyre tombol óbban követelik és olyan lárma támad és olyan tapsorkán minden szám után, hogy élvezet hallgatni. A baritonhangu, akiről nem lehet tudni, ittas-e, vagy csak jókedvű, egy egész műsort ad le és a kávéház átalakul ■kabarévá, vagy — ha úgy tetszik — operává. Egy kis lokálban, ahol ötven ember helyén legalább száz zsúfolódik össze esténként, egészen össze vannak tolva az asztalok. A kűlön- killőn kis asztalok társaságából egy nagy társaság alakul. Szól a rádió és a slágereket karban énekli a közönség. Közben a férfiak a szomszédos asztalok hölgyeivel szemeznek és éjfél felé esetleg ki is cserélődnek a párok és a francia nők nem haragszanak meg a szomszédos hölgyre, még arra sem. ha a hölgy nem francia. * jíVyjk délután megállt a Quartierban a forgat, Száz és száz diák vonult föl, sokan maszkban és farsangi öltözetben és torkuk sza- !-adtából azt ordították, hogy ,,mademofee]'le“. Körülbelül félóráig leálltak az össz^ autók és villamosok, a kalauzok és a rendőrök jókedvűen figyelték az eseményeket és eszükbe sem jutott beavatkozni. A vezetők egy fölakasztott női bábut vittek legelöl, mint egy győzedekni zászlót és pokoli lármát csaptak körülötte. Kinyíltak az ablakok mindenfelé és ezren és ezren bámulták az ordítozó diákokat, akiknek nem tudni, miféle bajuk volt valami demoisellel. * Az eső bizony sokat esik, de itt-ott kisüt a nap és a Jardin Luxembourg zöldbe öltözködő fái, gyepes területed hirdetik a tavaszt. A terra- szokon még ott állnak a kályhák izzón és vörösem Egy café créme, vagy egy natúré itt-ott, a Café Sorbouneban, a Olunyben, vagy a Olo- eerie des Lilasban. Closerie des Lilas! Girodoux Siegfried-jében, a főhős, aki frandának született, a háborúban sebesülése folytán elveszti az emlékezőtehetségét. Egy német kórházba kerül, ahol újra tanítják beszélni, persze németül, tökéletesen elveszti önmagát, elfelejti a múltját és német nemzeti hős lesz. Évek múlva franciául tanul egy kis francia leánytól, akit valaha ismert is Páráéban, de Délszlovenszkó, április. Finom, selymes szőnyeg a vetések zöldje. Az őszi búza ágaskodik már a halvány napsütésben, a tavaszi vetés még konokul lapit. Valahogy túlsók volt a szél ebben az esztendőben, nemhiába, hogy Délamerikában még a vulkánok is füstöt eresztettek s ez a hires szél rányomta bélyegét a Mátyusföldjére is. Ehhez meg csapadék is kevés volt eziidén, valahogy rossz időjárás rontott a népekre. Komáromszentpéter felé... Miközben Hetény község mellett el kocogunk az egylovas kocsiban Szentpéter felé kocsisom hátrálhatrabillen s az újabb eseményeket meséli. Nincsen sok újabb esemény az egész környéken azóta, amióta a szegény emberek kitüntették magukat, meg a községi választásokat lefolytatták. A kitüntetés alatt nem holmi harci vitézséget kell érteni. A munkanélküliek tüntetése értendő ezalatt, amivel az emberek, de különösen az asszonyok igen el voltak foglalva a télen. Friss tavaszi szag árad a földekről. Emberek hajlonganak a barázdák mentén, itt kapálnak, ott irtanak, az a néhány fa, ami itten az erdőket teszi s a vadászok szalonkázó tanyája, sután, ágaitól erősen megfosztó!tan bámul az éles levegőbe. Erdő és erdő között is van különbség. Lám, sose gondoltam volna, hogy ezt a kétszáz vékony szálat még erdőnek nézem valamikor. Erdő ez, a javából, sőt, a fűzfát errefelé tréfásan mahagonifának nevezik, olyan értékes. Tarkaszoknyás, csizmás kis gyerekek játszadoznak az uccán. Iskolai szünnap van. Egyik Dicsér tess ékre köszön, a másik Agy- gyonistenre. De csak az apraja. Idegen utast a háború óta nem igen köszöntének már a nagyok, kiveszett ez a szép szokás. A múlt hetekben még délutánonként nem tudtak egyebet csinálni az emberek, a boltok előtt álldogáltak, beszélgetvén. Most már mindenki-kinn van a földeken. A bor ára, meg a búza ára érdekli az embereket. Nvezetes bor a szentpéteri, hétszáz hold van szőlővel bevetve a környéken s a szőlő, meg a dohány húzta ki a népet a keserves télből. Ez az oka, hogy különösebb tüntetések itt nem voltak. Háromezer hektoliter mustot vittek el múlt őszön innen s a dohány is megfelelően fizetett. Mindinkább tért hódit az okszerű talajmüvelés. S itt vannak a „varrások4*. Hetény, Komá- romszentipéler messze földön híres a varrásairól. Városi munkát csinálnak ugyan, aminek már semmi köze a népművészethez, azsurt és teledét készítenek, de remekbe öltik. Számos családnál az asszony keresete tartotta el télen a családot. Akadnak vállalkozók közöttük, akik felvállalják a munkát, a többiek pedig varrják. Ezek az asszonyok Pestre épp úgy eljutnak, mint Ruszinszkóba. A népviseletnek csak a maradéka van meg. Ezen a vidéken csupán Martos őrizte meg szép viseletét, Komáromszentpéter már a háború előtt „kivetkőzött** s ha ma még tarkában járnak is, nem egyéb az, mint a negyven év előtti úri divat parasztossá formálása. Nem az a szalagos, drága, tarka viselet már, az bizonyos, de még ma is jólesik a szeműek, ha szentpéteri viseletbe bujtatott asszonyok, kislányok jelennek meg hetivásárkor a 'komáromi Nádor uccán. A férfiak már egészen elhagyták a régi, anyanyelve nem nyitja meg az emlékezés zsilip-1 jeit. Már-már úgy létezik, hogy sohasem sikerül megtalálnia önmagát, amikor egy francia konverzióié nyomán a francia leány kimondja a szót: „Closerie des Lilas“ és ez a szó, mint egy varáz&ige, föloldja a varázslatot, megnyitja a múlt kapuit, Siegfried magára ébred, újból francia, látja Párist, a Boulevard St. Germain fáit, hallja a Geraldy verseit, a kis párisi kávéház neve visszahozza a múltját, az emlékeit. Closerie des Lilas, én is úgy vagyok vele, szivemre száll a sok elfelejtett emlék és édesség. És ezenfölül, a saját emlékeinken túl, hiába is védekeznénk ellene, szaturálva vagyunk li-te- ráris emlékekkel Eszünkbe jut Paul Verlaine, aki itt volt oly nagyon boldogtalan, józan percek és abszintok között és itt akarta meggyónni egy templomban, egy reggel összes vétkeit, ittasan és megátalkodottam, de nem volt, kinek, a sekrestyés aznap reggel nem talált egyetlen papot 'sem. Szegény Lelianl Otthagyom egy pillanatra a napsütést a Jardin Luxembourgban, a rügyező fákat és a színesedő virágágyakat és 'bemegyek a múzeumba, hogy megnézzem Paul Verlaine csúnya és átszellemült arcát a Carriere által festett képen, amely mindig föltűnik előttem, ahányszor a Sagesse-t olvasom. „II plent da.ns mon ooeur, comme il pleut sur les tó4»“, —• mormolom, ha megered az eső. És Adyra is gondolok és mindenkire, aki boldog és boldogtalan volt itt. Oh, párisi napok!! hires kékbeli, gombos-pitykés ruházkodást. Drága és nem praktikus. Normál-cipő, normál harisnya, normál nadrág: minden normalizálódott a falun is. Szociális viszonyok? A legtöbb gazda 30— 40 holdas. Nagyon soknak nincsen földje, szezonmunkások. A volt grófi birtokot még a háború alatt felosztották, már csak a legelő közös. A módos gazdák nagy dicséretet érdemelnek. Télen számos gazda „kiteleltetfe** az aratóját, ellátta liszttel, zsírral s a kialkudott bér dupláját adta akárhány aratójának. Jegyezzük fel ezt, mint szép és nemes vonást ebben a sivár világban. Az iskolák túlzsúfoltak. Némely tanteremben 70—80 gyerek is szorong. Nem messze a telepeseknek elegáns „kisebbségi** iskoláik vannak. Református részen hódit az egyke. Most már a katolikusok is átveszik. Jó nép, rendes nép, szorgalmas. Csak jó terméssel áldja meg az Isten. Madáron, vasárnap Kurtake,szig autóbuszon lehel eljutni Madár felé, onnan azonban csak szívesség-jármű viheti az emberi. Az egymás mellé épített Kurtakeszi és Maroelháza még mindig iskola- épitési gondokban van. Kurtakeszin az volt tavaly a nevezetesség, hogy a szlovák iskolában is magyarul magyarázta a tanító a leckét, mert nem értették meg másképp a nebulók. Kitalálták, hogy Kurtakeszit — ősrégi komárommegyei község lévén — vissza kell szlovákositani. Rögtön el is kezdték, szép földbérleti Ígéretekkel. Maroelháza pedig a legszegényebb községek egyike ezen a vidéken. A legtöbb őszi építkezés, a szelemenfa-tartós házakkal még itt látható ma is. Szokványos kép, mint minden kisalföldi falu: széles sorban házak, köztük a régi típus változik az uijjal, nagy gödrök a falu közepén, akácos, tócsa, kis iskola, templom. Lakodalomkor a madari rezesbanda. Hatféle párt, gyanakvás, önelégültség, földéhség. A környéki maradékbirtokot nagy tagokban az Ag- ricola r. t. kapta meg, most nem tud vele mit csinálni, a szegény zselléremberek pedig nem jutnak munkához, mert hiszen nekik jutott a legkevesebb föld. Mádar, az már módosabb község. Mátyás király madarászóhelye volt, onnan a neve, aminthogy Maroelháza is valami hajdanvaló Marcell, gróftól nyerte az epitetonját. Arti- coláris hely volt Madar, ami annyit jelentett, hogy a vallásüldözések idején szabad vallás- gyakorlat volt itt biztosítva. Sok hithü templomot látott ez a nép, mert a keresztényeken kívül még mohamedán mecsetje is volt a reges régi esztendőkben. Jó búzája, jó bora. A 'borát a Su tyu-völgy pincéiben tartja a madari gazdia, aki arról nevezetes, hogy pincézés közben templomi zsoltárokat énekel. Kitűnő politikus lehetett, az a szentatya. aki igy oktatta a zsoltárok tudására a népet. S valóban mesteri tökélyre vitték ebben, mert egymást vizsgáztatják vasárnap délutánokon a gazdák: „Nocsak, a hatodik zsoltár harmadik versét tudod-e?“ S alig van eset, hogy elhibáznák. Még az uj rektor uramat is itt vizsgáztatták meg. Állta becsülettel, nagy megelégedésre. Enyhén hullámos már a madari vidék. Lágyan dombos, kedves. Emberei büszkék, öntudatosak. Kár, hogy ki vannak vetve a forFatu Tamás: KORA TAVASZ Az utolsó háznál Megszólalt a verkli. Tavas* van, tavasz van Boldogan énekli. Megborzong az ucoa, Kapuik felpattannak, Kinyílik mosolygón Egy-egy apró abliak. Az égen hói elbök, déghártyás az árok, A fekete varjú Még éhesen károg. Jólesik a kendő És a vastag ködmen, A nap melege még Ott bujkál a ködben. ... Tovább ment a verkli, Bele vad szél dúdolt. • De nótája mégis lbolyaszaigu volt. galomból, még csak autóbusz sem vezet ide. A világi örömöket a rádió szolgáltatja itt is, a külföldet pedig a szerb medvetáncoltatók és egyéb komédiások jelentették, akik, ki tudja, mi oknál fogva, itt szokták áttelelni a válságos, havas hónapokat, medvéikkel és minden más állataikkal egyetemben. A madari ember Legkorábban arat, legko rabban csépel. A maga termesztette bort megissza, a máséért pénzt nem ad. Lótenyésztése hires volt, amíg Bábolnáról és Kisbérről kaptak nemes lovat, most a nyitrai .méntelep selejtesebb tenyészállatokat ad, így lótenyésztése hanyatlott az utóbbi években. Kun és besenyő ivadékok. Csupa Kun, Édes, Édes-Szuri famíliáikkal van tele a falu. Mi kir egyébként? Semmi különös. Megindultak a tavaszi munkák, mi hír lehetne más a faluban. Feledve akkor itt minden. Az az érdekes, hogy közeli magyar emberek helyett a Bácskából hoztak a felosztott (birtokokra telepeseket s azok úgy nekifoglak az építkezésnek negyven-ötven holdjukra, hogy szinte ékes palotákat építettek. Viszont földhözragadt szegény nép itt sincs. Dolgos, szorgalmas, megtartó és öntudatos nép ez. Csak, hát a problémák egyre •jobban gyötrik eket is. így aztán különféle mellékpártok alakultak: „szegénypárt** meg „érdekszövetség- párt**. De még az érdekszövetségi tagok sem tudták bizonyosan, miféle érdekszövetségre gyűlték össze. Mert ezt mondta Kun Árpád, hajdani tüzér-kollégám : — Legfőbb érdek, tudja, a jó termés. Ebben kellene szövetségre lépni mindenkinek, meg magyar szeretedben. Ebben maradtunk. Szonibathy Viktor. — Május 22-én lesz a pozsonyi keresztény- szocialisták máriavölgyi zarándoklata. Pozsonyból jelentik: A pozsonyi keresztényszocialisták hagyományos máriavölgyi zarándoklatukat idén május 22-én, vasárnap rendezik. A rendezőség már megkezdte az előkészületeket a zarándoklat sikere érdekében. Részleteket legközelebb közlünk. — Előadás az individuálpszichológia miive- szetszemléietéröl & prágai MAK-ban. A prágai MÁK irodalmi szemináriuma pénteken este előadóestét tartott a klubhelyiségben. Toperczer László prágai orvostanhallgató, a Magyar írás munkatársa tartott előadást pszichológiai gondolatok az irodalommal kapcsolatban címen. Az előadó feltűnően nagy és sokoldalú műveltségéről és irodalmi tájékozottságáról tett tanúságot mélyrehatóan álgondéit és precízen felépített előadásában. Célja a művészi zsenialitás pszichológiai megfejtése volt, kiinduló pontja pedig az Alfréd Adler által kiépített modern individualpszí- chológiának az a tétele, hogy az intenzív szellemi élet előfeltétele a pszichikai antagonIzmus, mely az ebből származó alacsonyrendü- ség érzését likvidálni ágyeke vén, hatalomvágyba és önző individualizmusba menekül- Ez a negatív alapú tarthatatlan individualizmus azonban konkrét humanizmusban nyer művészi kifejezést, ami azt bizonyltja, hogy n zseniket nem lehet és nem szabad magánéletük alapján megítélni. A művészi zsenialitásnak ezt az antagon izmusát az előadó biztos kézzel illusztrálta Michelangelo, Beethoven, Szabó Dezső, Nietzsche, Ady, Dosztojevszky. Wilde, Goethe és sok más zseniális ember portréjában. Majd a műalkotás és közönség kölcsönhatását, a zsenialitás lelki antagoniz- musáuak és a társadalomnak a viszonyát elemezte és kijelölte a művészetek szociális hivatását. Az intenzív lelki élet és intellektuális tudás alapján :megírt előadás egészen az éjféli órákig tartó vitát váltott ki a hallga- óságból. A vitában az előadón kivül Adriányi '! László, Weinberger László, Holénia Lajos, Veres László, Zapf László, Ragályi Antal és Barálh László vettek részt. Az irodalmi szeminárium legközelebbi összejövetelét április 22-én. péntek este S órakor tartja, amikor Nagy Barna a modern magyar fedő mii vészeiről tart előadást. Mátyusföldjén kalandok nem akadnak, csak termésproblémákat találunk Kocsikázás és riport-ut Komáromszentpéter, Marcelháza, Kurtakeszi és Madar vidékén Orta: SZS9TSS SÉRZ5Ö
