Prágai Magyar Hirlap, 1932. április (11. évfolyam, 75-100 / 2888-2913. szám)

1932-04-17 / 89. (2902.) szám

6 T>RXGAI-A\AG^ARHlRIiAr» 1932 Április 17, vasárnap. KOMMENTÁROK * AUTÓMAT ABÜ FF ÉBEN A prágai Ven cel-téren és közvetlen kör­nyékén legalább busz au tornata-büffó van. Minél rosszabbul megy a vendéglősöknek, a kereskedőknek és általában az embereknek, annál jobban megy az automatáknak és álta­lában az automaták tulajdonosainak. Egyálta­lán nevetségesnek tartom, hogy valaki Prá­gában más üzletággal kísérletezzék, mint olyannal, ami némiképp összefüggésben áll a® ölesé közvetlen élelmiszereladással: a leg­több bodega, kávóház, automata biiiffé és uc- oarsarki virsliáruda nem érzi a krízist, ellen­kezőleg, minél nagyobb lesz a szükség, annál többen szegényednek le hozzá, annál széle­sebb lesz klientúrájuk. Az előkelő és pazar választékkal rendelkező csemegekereskedők­nek szokatlanul sok hívük van Prágában, szinte több, mint ebben a takarékos városban gondolni lehetne, de még több errefelé az antomata-gurmán. Igen, autómat a-gur- m á n. Ab ember, nem hinné, mennyire rela­tív fogalom a kösztolás snobizmusa s ahogy Párásban vannak ínyencek, akik az egyik vendéglőben eszik a teknősbéka levest, mert ott kitűnő, azután nyakukba veszik a várost s elszaladnak egy távoli kerületbe Prunier- hez, mert ott viszont a rántott lazac a leg­jobb s ha megették és kifizették, taxiba vág­ják magukat s fölszaladnak Monceauba a Reme pódoque-ba, hogy normandiai fiatal ka­cs apecsenyét egyenek, utána leszabnak a Montparnasse-ra, tegyük föl a „Viking“-be a különleges svéd pudding kedvéért s nem rös- telik, hogy konyakos „filtré“-jüket a Setekt- ben igyák ki a Champs-Elyséen, — amint­hogy vannak ilyen bolondok Párisban és drá­ga kiadásban, ugyanúgy föltehető az Ízlés snobizmusa a havi ezer korona alatti jövedel­mű embereknél, például a prágai automata büsffék törzsközönségénél. Nem egészen vilá­gos előttem, vájjon a magyarság érdemének vagy hátrányának tartsam, hogy ezeknek az olcsó gurmánoknak, szóda vizes ínyenceknek nagy része magyar s bárki találkozhatik ve­lük este nyolc órakor a Vencel-tér körül, amint automatából automatába járnak, ha nem is autóban és ezerfrankosokkal, de ugyanolyan gőggel, belső meggyőződéssel és finnyásan, mint Brillant-Savarin körülményes és komplikált hivei a Szajna partján. A világért nem ennék meg a pacallevest az A. büffében, mert a B.-ben sokkal jobb. A nyolcvanfilléres fogyasztás után átsétálnak a C. bütffébe, mert ott kapni a legjobb szafalá- dét. A szódavizet a D. büffóben isszák, mert szakértő inyjeik megállapitották, hogy sehol a világon nem találni oly zamatos, jól tem­perált és friss szódavizet, mint a D-ben. Mintha kis gombostűk szurkainak az ember torkát, úgy incselkedik a kitűnő ital az em­berrel — lelkesedett a múltkoriban az egyik derék szikviz-inyenc. — A tésztát — valami olcsó tortafélét — az E. büffében fogyasztják el, mert ez az automata specialistája a süte­ményeknek s érdemes a kivételesen nagy és gazdag élvezetért három uccával tovább men­ni. Ha modernek akarnak lenni, futószalagon táplálkoznak az egyik, napokban megnyílt uj- rendszerü büffében. — Egyszóval, más síkok­ra transzponálva a párisi gurmánok életnézé­sét és körülményességét este nyolckor meg­találom kitűnő prágai automata-barátaim kö­zött. Mondja valaki, hogy nem minden rela­tív. Néhány héttel ezelőtt a Vencel-tér sarkán átalakították az egyik legfashionable-ebb au- tomata-büffét, amely valóban az automaták királya lett. Az előkelő automata-közönség kedvelt találkozóhelye- Társadalmi központ. A szafaládék, a turóskenyerek, a savanyuká- poszták és a pacallevesek tündérpalotája, amelyről dicshimnuszokat zeng a sok Ínyenc, s mig a szomszédos automaták üresen és dü­hösen ásitoznak, itt nagy internacionális, mondain világ hömpölyög reggeltől-estig. Az olasz makaróniévá udvariasan engedi előre az orosz herceget, aki helyet keres az egyik asz-' tál mellett, hogy megegye levesét s tiszetelet- teljesen „pardon“-l mond, ha véletlenül meg­löki a magyart, aki boldogan bicskázza az egykofonanegyvenes disznósajtot. Három­négy koronánál többet alig költ itt valaki g a választék tényleg óriási, a minőség nagy­szerű. Piritós kenyeret ettem állva az egyik ma­gas asztal mellett s a közelemben két prágai kispolgár tárgyalta a nap eseményeit az egy­koronás lével leöntött gombóc és az egykoro­nás kis sör szemmelláthatólag jóiziü fogyasz­tása közben. A. huszfilléres esti lap híreit idézték. Kreugerről volt szó, a nagy hamisí­tóról, a letűnt gyufakirályról. A pacalgunná- nok rettenetes felháborodással nyilatkoztak az olasz részvények hamisításáról, mig azután hosszabb eszmecsere után kiegyeztek abban, hogy őszintén, fölényesen és jóakaratuan saj­nálni kezdték a szegény, szerencsétlen Kreu- gert. Szinte könnyek csurogtak kaucsuk ing- mc!lükre, kétszázkoronás konfekciós ruhájuk­ra, hatvankileuc koronás Ba fa-cipőjükre, százhuszkoronás gumikabátjukra. (Egyébként minden egyes ruhadarabjuk tip-top volt). _ Engem ugyan nem érdekel többé a Kreuger-társaság — mondotta az egyik —, mert amióta fölemelték a dohányárakat, nem szívok s nincs szükségem gyufára. De nagyon sajnálom a szerencsétlen flótást. így lecsúsz­ni, igy lecsúszni! Megbolondult, hamisított, főbelőtte magát. Nem értem, hogy lehet egy ember ennyire könnyelmű és vigyázatlan. Miért erőlködött, amikor olyan jó nyugodtan élni, inni a söröcskét, enni a disznóhust. Iga­zán nem tudok mást mondani, minthogy na­gyon sajnálom. Szerencsétlen fiőtás.-- Szerencsétlen fiőtás. Zdar. A két kisember megtörülte szájaszögletét, még néhány pillanatig körülnézett, majd ki­sétált az automatából. Bizonyára kis tavaszi sétát végeznek még, mielőtt tefeküsznek­KERESKEDŐ A pult mögött elveszik szürke, kis alakja. Alázatos, de nincs kinek. Csak gondja van, bank, hitelezők, adósság A ráncokat kopasz homlokára rójják S izzad, mikor kint dúl a tizfokos hideg. Éjszaka nem álmodik, de lajstromokat böngész, Fekete rém ül háta megett. ő igazgatja keze reszkető vonását, Fizeti a sok benyújtott számlát, Mig elvész a vagyon, ház s az örökölt telek. Családja van. A fiát inasnak adja, Lánya harmincadik évébe lép. A kérők várásába belefáradt Összefonják őket a végzet-szálak S zörög az életük, mint megrepedt cserép... Nincs nyelv, mely a vakság metafizikáját, azt, hogy a vak ember jobban és többet lát', mint a látó, precízebben és filoiógiailag meglepőbben fejezné ki, mint a magyar, amikor azt mondja a vak emberre, hogy világtalan. Annyit jelenít ez, hogy a mi vilá­gunk nem az ő világa, neki saját, külön vi­lága van, amolyan „mngánvailó" világ (Kant értelmében), amely lényeges és ös­szefogóit, érzékfeletti és időtlen, mert a tör­ténés tér-idő komponenseiből szabadulva, függetleníti magát az érzékéktől. Ez a világ- tálanság, a világnéiküJliség a normális em­bernek hiány és szenvedés, pedig a hiány megfordításával a szellemi síkon alkotás, felszabadulás, alkotás gyanánt lép fel- Vairsóban Uugar Imre fiatal magyar zon­gorám üvész, világtalan ember nyerte a nagy Chopin-konkurencia második diját és a vi­lágsajtó ezzel a sikerrel kapcsolatosan most részletesen foglalkozik Ungar Imre külső meg jelenésévéi. Világtalan szemei görög istenszobrok mintájára pupilláttlan merev­ségben láthatátlan pontra szegaettek: csaJk befelé Iát és hall, önmagában él. Meghalt, amikor világtalannak született, vagy megva­kult, de a sors érthetetlen kegye következ­tében a halál csapásából olyan szellemi fel­támadás lett, amilyen a látó embernek igen ritka esetben jut csak osztályrészül. Ez a világtalanság óvja meg attól, hogy a világ színeibe elmerülve csalódott csalóvá váljon és elmulassza, ami minden élet szentsége: a feltámadást. Az a Goethe, akiit most a fegy­verzajtól visszhangzó kultnrvilág ünnepelt, követelte ezt az ember életében bekövetke­zendő halált, hogy a feltámadás bekövetkez­hessen: „Sürb und werde!“ mondotta, halj meg, hogy .megszülessél a szdílem jegyéiben- Világtalanaág mint alkotás: az élet a pa­Utánuk néztem. Mintha a boldogság s a meg­elégedés hosszú uszályban vonult volna alak­jaik mögött... Az első pillanatban dühös voltam. Ezek sajnálják Kreugert? Ezek fölényeskednek vele szemben? Csaknem kioktatják, mint va­lami bolond gyereket, aki nem ért az élet­hez? — De a mig ettem a piritós kenyeret és néztem a körülöttem csámcsogó világot s be­futott, mint valami megtépázott büszke vitor­láshajó az egyik ismerős autómata-gurmán barátom, aki bizonyára a Giardinettot jött el­fogyasztani ide egy másik büfféből és most gonddal s körültekintéssel válogatott a nápo­lyi szeletek között, miközben barátságosan biccentett felém, kénytelen voltam még örül­ni is a két Kreugert-sajnáló embernek, mert minden csak relatív s nagy szerencse, hogy az élet valamennyi kis és nagy kielégülését transzponálni lehet az automaták méretére s néha jogos dolog, ha a pacalleves mellett ma­radók jóakarattal oktatják a pacallevestől a Wall-streetig jutott nyugtalanokat. Szvatkó Pál. HIVATALNOK Vastag pipát örökölt nagyapjától, ő szivart szitt, ur volt, büszke főnök, Okos szavát haptákban hallgatták meg. Vasárnaponként vadászni ment S gyűltek kincstárában a medvebőrök. Most aktát másol, ö áll haptákban. Uj kép került a termek falára. Szótárban böngész béna szemmel S vasárnaponkint alig viszi A szomszéd dombra öreg lába. Cselédjük nincsen. Asszonya főz most Tanulják, a garast rakni élre. Kopott kabátját a szél duzzasztja S ö ott áll sok ajtó Küszöbén némán, kalaplevéve -.. MUNKÁS radoxomok egyvelege és ami „igaz", csak mini valaminek az ellentéte igaz. Ungar Imre esete mi volna más, a paradoxon döb­benetes igazolásánál, minden logikával, min­den praktikus és józan okoskodással ellen­tétesen bizonyítva, hogy az igazi teremtő ak­tus csoda. Gondolj arra, milliónyi dilettáns emberbarát és zongorista, hogy a fehér- fekete zongoralbiilenlyü micsoda gigászi er­dő, amelyen átvergődni odáig, ahol az erdő mögött az alkotás napja felkél, csak a leg­ritkább esetiben sikerül. Ezt a zongora tech­nikájának nevezzük és a technikát a látó ember könnyebben kell hogy lekiüizdje a vi­lágtalannál. Ez csak logikus és józan ítélet? Mégis Ungar Imire, a világtalan zongorista jutott túl a gigászi erdőn Varsóiban és a fel­kelő napkorongot az erdő másik szélén még­is ő látta meg világtalan szemeivel oly nap- flényesen-pogányul, hogy akik hallották, zsű­ri szakemberei és rádiósok százezrei azt ál­latják, Chopin fényességét nálánál fényeseb­ben, újszerűbben és adekivátabb formában senki sem vetítette ki önmagából az átélés mozivásznára. Világtalanság mint alkotás: a világra az igazi alkotónak csak ugródeszka- szerüen van szüksége és a világtalanság sö­tétségében teremtődnek a legvakitóbb fé­nyességű napok. Egyszer Romáin Rolliand azt irta nekem hosszai levélben, hogy a ta­pasztalat, az érzékekkel felfogható világ ta­pasztalása az alkotó számára nem jelent semmit. Egy asszony regényén dolgozott ak­kor Rolland és azt irta, hogy ezt az asszonyt ő sohasem látta, az életben nem találkozott vele és úgy alakult emberré az iró lelké­ben. mint az „emberi gyümölcs emberré az anyában; lassan történt ez, de azután pon­tosan ismertem az asszony gondolatait és vágyait, szenvedélyéit és testi struktúráját." ■ Minden alkotás, teremtés belső aktus, ir­ta akkor Rolland és ez magyarázza meg, hogy a világtalan Ungar Imre nyerte meg Varsóban két tucat elsőrendű játékossal szemben a szellemi csatát. Azt merem gon­dolni, hogy ez a tagadhatatlanul fontos pe­dagógiai fiefllismerés az élet minden kerüle­tében. hasznos szolgálatokat tehetne, de kü­lönösen a szociológia berkeiben, ahol külső világ és belső alkotás közt nincs összhang, mert az akcentus eltolódott és nincs, aki helyreigazi,taná- Ungar Imréb lap.jele ütések szerint negyven hangversenyre, gramofon- lemezre és arra szerződtették, hogy a varsói nemzeti múzeumban Chopin utolsó zongorá­ján mutassa be művészetét Lengyelország szeltemi. elitjének. Ungar Imre hotlnap-hol- napután a leghíresebb zongoraművészek közt foglal helyet, amivel együttjár, hogy siker, dicsőtség és pénz, három érték, ame­lyet látó emberek milliói kergetnek, hü kí­sérőivé szegődnek. Tagadhatatlan, hogy cso­dával határos: egy világ-tálán meghódítja a világot, amelynek meghódítására nem töre­kedett,, mert a magateremitette világ ereje erősebbnek bizonyult! az érzékek világánál. Az élet fentemliitett paradoxonjaihoz tarto­zik ez a kis példa. Az alkotó zseni is „vi­lágtalan" a szó eme metafizikai értelmében és önmagából meríti teremtő akitus csodájá­val azokat a beethoveni, Shakespeare! és michélangelói világokat, amelyek napfényé­ben késő századok látó miliői sütkéreznek- Az akcentust újra el keltene tolni a külső­től a belső, a viliágtól a világtalanság, az anyagi életi történéstől az ön-alkotás felé. Azt hiszem1, hogy Ungar Imre módjára az étet- verseny nagydijából minden ember igy nyerne el egy olyan darabot legkönnyeb­ben, amely sikert és megelégedettséget, sőt pénzt is jelent. „Hubay miivei előtt nyitva áll a Beszélgetés Joséf Krips badeni iőzeneigazgatóval Budapest, április 16- Érdekes vendég látogatott el a napokban a magyar fővárosba. Budapestre ér­kezett Krips József, a karlerubeá városi eziuház főzeuedgaizgatója, aki az ekmilit évad során Hubay Jenő „Az álarc" cáimii dalművét mutatta be emlé­kezetes sikerrel a badeni főváros közönségének. Krips főzeneigazgató magyarországi látogatása alkalmával kiétizben a vezényel az Operaháziban. A budapesti sajtó egyik murikaten&ánaik alkalma volt beszélni a kiváló muzsikussal. — Nem először járok Budapesten, ahová szám­talan kedves emlék fűz — mondotta többek kö­zött derűsen. — Nem hangsúlyozhatom eléggé, mi­lyen örvendietes élményt jelent számomra, hogy a Magyar Királyi Operaiház kiváló zenekarát vezé­nyelhetem, különösen, amikor olyan nagynevű, világhírű mu'zi'kus mesterelkoíásá t sízólail tatíhat’om meg, mint, Hubay Jenő műve. Az álarc. Ezt az operát nálunk is nagy sikerrel mutattuk be az ősz­szél — fűzte tovább a szót, majd elkomolyodva tette hozzá: — Meggyőződésem, hogy Az álarc viflágkörutján Karleruhe is csak állomást jelentett, hiszen Hubay dalműve előtt nyitva áll a világ! A kedélyes beszélgetés során Krips főzeueigaz- gató vig emlékeket elevenített fel gyerekkorának éveiből, amikor miint kisdiák járt Győrött és Bu­dapesten, majd ismételten a legnagyobb elragadta­tás hangján nyilatkozott a Magyar Operaház. mű-* vészi munkásságáról. ' — Bámulatos, hogy a súlyos gazdasági viszonyok között is milyen céltudatos és jelentőségteljes mű­vészi munka folyik az Operaháabau. Mondhatom, a budapesti Operaház méltán veheti fel a ver­senyt a német dalszínházaikkal és ez is bizonyos, hogy nemcsak Ausztriában, hanem az egész Német Birodalomban a legnagyobb megértéssel viseltet­nek Magyarország művészi és kulturális törekvései iránit. Csevegés közben a történelmi hírű magyar ven­dégszeretet ről is megemlékezett a mester. — Sehol sem részesültem olyan kitüntető, felejt­hetetlenül kedves fogadtatásban, mint Hubay Jenő­ét csodaszép budai palotájában — jelentette ki —. amely valóságos központja lehet a magyar főváros szellemi és zenei óietének. Végül terveiről nyilatkozott a főzeneigazgató. Elmondotta, hogy komolyan foglalkozik Richárd Strauss „Az árny nélküli asszony" cimü világ­sikert aratott dalművének budapesti előadásával s hogy a magyar főváros zenei életének vezetőit szeretné megnyerni a mű budapesti bemutató-járó, amelyen egyébként maga a szerző- Stranss Ri­chárd is kilátásba helyezte megjelenését. A mester véleménye szerint tökéletesebb előadásban aligha szólaltatná meg együttes ezt e műalkotást, mint a Magyar Opeuaiház zenekara és mtivéeztagjaá. — A dunaszérdahelyi Katolikus Legény- egylet jubileuma- A dunaisraerdatielyi Kato­likus Legényegylet fennúiMsónaík negyve­nedik éves fordulójára április 2-t-ó.n n Kiu- imár-Szálló nagytermében jubileumi ünnep­séget tárt. Délelőtt féltizenkét órakor dísz­közgyűlés lesz, este pedig ezimielőadásokkal egybekötött tágeanulatság kerül sorira. c... TAMAS LAJOS: TÁJKÉP A tavasz aranyos rajt kerget az égen. A járda mentén áll öklét zsebébe vágva. A nagy nyüzsgésben fekete szobor Bámulása. Valamire gondoL Sapkája alatt Árnyék van • keserű a szája széle. Cfbálják fit betanult erfik a Meredélyre. Figyel, tanul, haragszik, békül- Ahol kenyeret adnak, ott az útja. Az idő óráján kereket lendit Lomha súlya. Világtalanság, mint alkotás Irta: Neubauer Pál

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents