Prágai Magyar Hirlap, 1932. április (11. évfolyam, 75-100 / 2888-2913. szám)

1932-04-16 / 88. (2901.) szám

^M<M-7VV,mAaR-H1KLAI> 1832 április 16, szombat. Kreuger tiz és százmilliós kölcsönökkel szanálta az államokat, hogy újabb és újabb piacokat szerezzen A győzelmes gyuía-hadjáral eíapjai — Vámfalak Kreuger Ivar dicsősége és bukása A Prágai Magyar Hírlap eredeti cikksorozata (7) A kassza tele volt, a vállalat pénzzel való etetéséiben fennakadás nem lehetett, — a hadjárat megkezdődhetett. Mielőtt azonban a hadvezér komolyan hozzákezdett volna, bé­késebb terveket fontolt meg. Talán ilyen utón is el lehet érni a célt? Sok országiban kétségbeejtő volt a helyzet, egyikében-m á s i- kában a gyufatermelés terén túl produkció mutatkozott s a zűrzavar mindent elöntött. Sokan felismerték, hogy a legjobb megoldás a tröszt lenne, sőt talán a megváltást jelen­tené. De nem mindenki akarta ezt belátni. Ha azonban nem vesz részt mindenki a do­logban, a trösztnek nincs semmi értéke. Ke­vés kívülálló is elronthat mindent. A világkartell A gondolatot fel kellett adni. A fegyvere­ké volt most a szó. A vezér rohamra iujatott. Ha a finanszírozás egységes irányelvek sze­rint is történik, úgy a háború jellege a front helyzete s minemüsége szerint változott. Kreuger példátlan alkalmazkodó képességet mutatott: minden helyzethez hozzá tudott illesz­kedni. Ebben a harcban a jobb stratégiának kellett győznie. Kronologikusan nem tudjuk követni a had­járat lezajlását Alig múlt el hónap, hogy a front valamelyik szakaszán ne következett volna be erélyesebb lökés. Ha térképen ki­sérjük figyelemmel a hadjárat lefolyását, a jegyzőkönyv a világ körülhajózásának hajó­naplójához hasonlítható. Ezért először a kö­zelben lejátszódott eseményekkel foglalko­zunk s azután keressük fel a távoli partokat. Elég tényiink van hozzá, hogy a tervet fel­ismerjük belőlük. A szomszéd országok vazalusokká váltak. Finnország és Norvégia idővel saját gyufaiparhoz jutott. Különösen a keleti szomszédnak gyufagyártásával kellett számolni. Kreuger megvásárolta a legjelen­tősebb gyárakat. Ezzel ez a kérdés el volt in­tézve. Ugyanilyen módon vette be Dániát. Ennek a kapacitása olyan csekély volt, hogy nem nagyon vonzott, de ez az ország nem marad­hatott fehér folt a Kreuger-térképen. Mert a keleti tengernek a „maré nostrum“-nak kel­lett lennie, a gyufalröszt belső tengerének. Finnországból a partvonalat déli irányban követjük. A peremállamok megadták magu­kat, de nem ellenállás nélkül. Mert politikai viharok kerekedtek, a front mögött a polgár­háború dühöngött. A hidegvérű idegen nyu­godtan figyelte a viszonyok fejlődését s meg­várta, mig az idő beteljesedik. Lengyelországban vivta meg az igazi nagy csatát. Lengyelország üzletügyei nagyon rosszul mentek, az államnak feltétlenül pénzre volt szüksége, de sehogysem tudott hozzájutni. Kreuger utján hatmillió dollárt kapott s ezért egy monopóliumot kellett cserébe ad­nia, a gyufatröszt kapta meg a kizárólagos jogot, hogy Lengyelországban gyufákat állít­son elő s hozzon forgalomba. A facit elkáp­ráztatta a lengyeleket. Húsz széteső gyár káoszából egy kis kozmosz állott elő, négy hipermodern, szilárd kézzel vezetett vállalat. Hogy azután éppen Lengyelország okozott élete vizén súlyos gondokat Kreugernek, azt itt csak közbevetőleg jegyezzük meg. Franciaország meghódítása Lengyelországból tartsunk nyugatnak s wgórjuk át egyelőre Németországot, gyerünk Franciaországba. Kreuger már régóta tanul­mányozta itt a viszonyokat, de a tevékeny működésnek itt nem lett volna semmi értel­me. Franciaországban egy monopóliumos rendszer uralkodott, amelyet a kormány fe­jős tehénként kezelt s amely a franciák több­ségének a szem'ében tabu volt. Bármilyen óvatosan szondirozta is a vezér a talajt a ma­ga számára, azonnal lármát ütöttek, amint a szent fejőstehén felé közeledett. Nem volt mást mit tenni, mint bevárni az alkalmas időt. Franciaország Morgantól sok ha és de után 50 millió dolláros rövidlejáratn kölcsönt ka­pott. A terminus lejáróban volt, tehát — el­érkezett a Kreuger ideje. Pénzügyi ereje olyan diadalt aratott, mint soha annak előtte. Franciaország, egykor az egész világ ban­kárja, egy 7.5 millió dolláros hosszúlejára­tú kölcsönt kapott tőle, ezzel szemben Kreuger megkapta a francia gyufa monopólium ellenőrzését. Ezt egy bér­társaságnak adták át, amelyben — a papiro­son — svédek és franciák egyenlő szavazati joggal bírtak. Franciaország csakhamar visz- szafizetle a kölcsönt, de a szerződés érvény­ben maradt s a közös munkát folytatták. Svéd nyersanyag és gépek, svéd technika és szer vezet megújítottak egy elavult üzemet, egy régimódi ipart, amely azelőtt csak állami vé­delemmel tudott élni. Párisból Berlinbe Németországban már régebben gyökeret vert Kreuger. Egész sor gyufagyárat vásá­rolt, ugy hogy végül is a német gyufaterme­lésnek több mint a felét dirigálta. De — an­nak ellenére, hogy eladási központot szerve­zett a svéd—német s a német—svéd gyárak számára, a helyzet nem volt rózsás, sőt az idő haladtával egyre rosszabbodott. Szomo­rúan figyelte az államkincstár ezeket az álla­potokat, m-ert a gyufa igen fontos jövedelmi forrása volt. Végre 1929 őszén a német kormány kény­szerült a Kreugerrel való megegyezésre, ar­ra a kényszerű megegyezésre, amely olyan sokaknál szült rossz vért. Még pedig Hilfer- ding dr. birodalmi pénzügyminiszternek, te­hát egy ortodox marxistának kellett lenyel­nie a békát. Monopóliumot vezettek be, mely­nek igazgatója a svéd tröszt lett. A német állam a nyereség egy részét kap ta s hozzá még 120 millió dollárnyi köl­csönt. Felbecsülhetetlen segítség a rendkívül sú­lyos időben. És Kreuger most ráírhatta a térképére a keleti tenger kék foltjára: maré nőst rum. Persze, elkövetkeztek az idők, még pedig röviddel a halála élőit, amikor német érdekeiért s általában Németországért resz­ketnie kellett. Államok szanálója A három utolsó esetben láttuk, hogy nagy államok hogyan szanálták legalább részben pénzügyeiket a Kreuger által nyújtott köl­csönök segítségével. De ezeket a kölcsönöket újabbak követték, amelyeknek különleges céljaik voltak. Itt csak rámutatunk egyikre- másikra, majd később visszatérünk rájuk. Magyarország 36 millió dolláros hitelt ka­pott s ezzel a pénzzel oldotta meg az addig leküzdhetetlennek látszó agrárválságot. Gö­rögország egymillió fontot kapott és ezzel félmillió görögöt tudott vissza telepíteni a tö­rökök által elfoglalt területekről. Románia s Jugoszlávia együtt több mint 50 millió dol­lárt kaptak s ezzel a kölcsönnel nyomorúsá­gos valutáris helyzetüket tudták stabilizálni. Észtország vasutjait modernizálta a Kreuger- től kapott pénzen, Peru sivatagjait változtat­ja át oázisokká a régóta tervezett csatorná­zások végrehajtásával. Húsz állam — háromszámillió lakossal — kapott Kreugertöl kölcsönt, összesen 150 millió svéd korona értékben. Az összegek Danzig hárommillió dolláros hi­tele és Németország 120 millió dolláros re- kordkölcsöne között váltakoztak. A monopó­liumok formái is váltakoztak, amint fentebb láttuk. Mint további példát megemlíthetjük, hogy a gyufatröszt kizárólagos szállítója a görög állam monopóliumának s hogy Peruban „csu­pán" az eladási monopólium birtokosa. Mivei azonban Peruban nem gyártanak gyufát, ez azt jelenti, hogy egyedül neki van joga az importra. Éppen igy váltakoznak a kölcsönök határ- idejei. De valamennyit hosszúlejáratúnak le­het mondani, húsz és ötven év között. És ha ezek a határidők eltelnek? Valószínű, hogy a legtöbb esetben ezeket a monopóliumo­kat meghosszabbítják. Mert már nagyon sok államférfi látja azokat a gyakorlati előnyöket, amelyeket a népek­nek a monopólium uj korszaka nyitott. A franciaországi eredmény elegendő bizonyító erejű. Azonban ott is, ahol keményebb el len táb­lásra talált és ahol vaskézzel kellett előre­mennie, beavatkozása végül is áldásossá vá­lik, ba nem is az áldozat, hanem a világgaz­daság szempontjából. Az egyik országban alszik egy szenilis ipar. A monopólium felébreszti és megfiata­lítja, ha a fejlődéskópes élet feltételei meg­vannak. Ez az ipar erősen megnőhet, sőt pél­dás ipar Ehet, mert egy nagyhatalom áll mö­götte. Egy más országban hiányoznak a gyártás feltételei, gyárat gyár után zárnak be, a mun­kásokat leépítik. Ami értékes, azt kevés vál­lalkozásban egyesitik. Ez a természetes ki­választódás útja, amit mindenkinek méltá­nyolni kellene. De ezt nem teszik! A „közvélemény" más­képp látja a dolgokat, nacionális szempon­tok igyekeznek érvényesülni. A gyufa köré vámfalakat helyeznek. Az állam meg akarja védelmezni adó-objektumát, a gyárosok őr­ködnek üzletük felett, bármilyen nyomorúsá­gosán is menjen az és bármily nyomorúságos is legyen az üzem. Budapest, április. Ha ma bármely körben asszonyok vagy leá­nyok beszélgetését hallgatjuk, biztosra vehetjük, hogy előbb-utóbb rátérnek egyikére annak a há­rom problémának, amely ma minden fiatal nőt foglalkoztat. Az első a férjhezmenés lehetséges avagy lehetetlen volta, a második a leányok pénzkereseti módjai, a harmadik egy dolgozó nő helyzete, ha egyszer férjhez ment. Ebben a há­rom problémában csúcsosodik ki a mai nők nagy gondja. Már magában a „fiatal leány" fogalmának meghatározásában is nagy változás állott elő az utóbbi évek során. A háború előtt az a leány, aki huszonöt éves koráig nem ment férjhez, már nem is számított a fiatalok közé. Hét-nyolc báli szezon után még pártában lenni csaknem szé­gyenletes dolog volt, a táncosok részéről sokszor gúnyos megjegyzések kísérték az illető hajadont. Egyedüli magyarázat az lehetett csak, hogy a leány annyira nem volt elbájoló, hogy senki sem akadt, aki elvegye. Ha pedig sok mindenkit ki­kosarazott, akkor még válogatásáért szinte bün­tetésképpen nem foglalkoztak vele. Most lassan- kint az a felfedezés tölti el a köztudatot — s csodálatos módon ez is a férfiaktól indult ki — hogy 25—26 éven aluli' leányok nem is érdeke­sek, mert hiszen még csitrik. Még a legfiatalabb férfiak (csaknem fiuk!) is elbiggyesztett szájjal intézik el őket, mint kisleányokat, ha pedig esze­sek s foglalkoznak is valamivel, általában azt tartják róluk, hogy „majd lesz belőlük valami". A nők fiatalsági korhatára egészben véve hi­hetetlenül kitolódott s első fiatalságuk, mondjuk 18-tól 26-ig nem virágokra, hanem előfutam éle­tüknek. Csak akkor kezd jellemük teljes egészé­ben kibontakozni, akkor eszmélnek rá arra, amit akarnak s ekkor ismerik fel azt a módot, a.mely- lyel férfiakkal bánni kell. Mert első fiatalságok­ban ők egy férfiúnak még nem lehetnek élettár­sai — kevés kivétellel — nem tudhatják még, miképpen kell egy férfi szeretetét és érdeklődését megtartani a mindennapi élet szürkeségében. 25—26 éves korig ők becézett virágai a férfinak, de mivel a mai nehéz gazdasági viszonyok között a legkevesebb férfinak van meg rá a módja, hogy feleségét csak becézze, de annál többnek a szüksége, hogy az segítő társa és támasza le­gyen a rettentő létküzdelemben, ezért ma éppen az azelőtt .lenézett „idősebb" leányoknak jött meg a napjuk. Maga az a tény, hogy egy fiatal nő, leány vagy asszony egyaránt, csak közel harmincéves korában fedezi fel igazi énjét, ez rejti magában sok rossz házasságnak s egyéb tragédiának a tit­kát. Mert azok, akik nem szabadok akkor, elég könnyen határozhatják el magukat, de akik már örök hűséget esküdtek gyermekfejjel, sokszor bizony kétségbeesett helyzetbe kerülnek. S ezen a ponton természetesen csak a vallás s csak egy földöntúli ideálnak tett fogadalom tarthatja meg őket kötelességüknek. Természetesen az idősebb leányok értéke már azért is emelkedett, mert igen kevés .férfi tud ma korán nősülni, s számtalan csinos, eszes, sőt jómódú leány nem tud férjhez menni. Elmúlik egy farsang a másik után, s alig hallani elvétve egy-két himen-hirt. Ma már az kelt feltűnést, ha egy leány aránylag fiatalon férjhez tud menni. (Maga ez a „tud" szó jellemző a helyzetre). Nagyon sok férfi még mindig azon a véleményen van, hogy ba nem tudja feleségét kellő módon eltartani, akkor inkább nem nősül; a legnagyobb rész pedig valóban nincs abban az anyagi hely­zetben, hogy családot alapíthasson. Amugvis már elég sok régi igényükről le kell mondaniuk, s még nem készek arra, hogy saját háztartásuk­ban még egyszerűbben éljenek. Már most a leányoknak saját jól felfogott lelki egyensúlyuk érdekében valamivel foglalkoz­niuk kell. Itt természetesen elsősorban arra gondolnak, hogy ha dolgoznak, akikor már ke­ressenek is valamit Tehát rávetették magukat a gép- és gyorsírásra, s nyelvek tanulására, hogy ezáltal titkári vagy gépírói pályára methes­Mert szép kilátások biztatnak. A kis gyufa­szál hatalmas fogyasztási cikk, a fogyasztás mértéke állandóan nagy s teljesen független a konjunktúrától. A csekély áremelést jó­formán senki sem veszi észre és érzi meg, a nyereség azonban szédületes arányú leheti Ha hatszáz milliárdnyi gyufaszálat adnak el, a nyereség mintegy tízmillió svéd korona le­het. Ez szerény, tehát meg kell kétszerezni. Az ut egyszerű, a gyufacsomagnak, amely tiz skatulya gyufát tartalmaz, néhány fillér­rel fel kell emelni az árát. Senki sem fogja ezt észrevenni. A hadvezér azonban észrevette a veszélyes korlátokat, amelyeket sok országban azért állítottak, hogy a gyufát meg védelme zzék a maga kecsegtető nyereségkilátásaival. India például olyan magas vámot emelt, amely prohibitiv értelemben hatott ki, vagyis az árat annyira fokozta, hogy az áru valóságos piaci értékét messze meghaladta. A hadve­zérnek tehát segítenie kellett magán. A se­gítés útja egyszerű és világos. Egyszerűen át­mászott a vámfalon és a vámfal mögött, an­nak védelme alatt épített gyárakat. Indiá­ban ma már tiz hatalmas svéd gyufagyár dolgozik, amelyeknek Bombay a centruma. senek. A háztartásiban már azért sem dolgoztak, mert féltek, hogy rájuk ragad a „jó, házias" leány elnevezés, mely körülbelül egyenértékű az­zal, ha valakire azt mondják, hogy „szép a sze­me", vagy „hosszú a haja". Ósdi, érdektelen, 'mmodera. Az a félelem töltötte el őket legjob­ban, hogy majd meglátszik rajtuk, hogy nem haladtak a korral. Pedig ma már nem lehet azt állítani, hogy gépiró-kisaeszonynak, vagy titkár­nőnek lenni igen modern dolog, hiszen annyian teszik! S amellett mind erősebben hangzik a pa­nasz, hogy ezek a dolgozó nők a férfiak szájá­ból veszik ki a kenyeret. Természetesen ez túl­zás, de más résztől tényleg eljött az ideje an­nak, hogy a fiatal leányok oly módon végezze­nek munkát otthonunkban, hogy arra is rá lehes­sen verni a modernség bélyegét. Hiszen minden munka kritériuma az, miképpen végzik. Ha bár­mit, harienyastoppolástól cukrászsütemények ké­szítéséig művészetté lehet kifejleszteni, g oly el­sőrendűen csinálni, hogy akár egy üzlet vagy gyár munkájával felvehesse a versenyt, akkor már elértük a sport lényét, s benne vagyunk a modernség közepében! Igazán modern nők lassan-lassan rájönnek, hogy a modernségnek ma az a lényege, hogy oly pályákat gondoljanak el, amelyek bár a mun­kát magát tekintve nem újak, de a munka mód­jában, beosztásában, s eredményének nagysá­gában jelentenek uj elgondolást s legfőbb kel­lékük az, hogy egyéniek, s a helyzethez alkal­mazkodnak. Már most az is sokat vitatott kérdés, vájjon a leány, ha férjhez megy, folytassa-e leánykori foglalkozását, vagy sem? Régen azt mondták: „Leány koromban csináltam, de mióta férjhez mentem, feladtam". — S ez vonatkozott zongo­rázásra, festésre, írásra, sportra, gtb. Most éppen­séggel szükség van arra, hogy fiatal asszonyok­nak foglalkozásuk legyen, saját érdekkörük, amely üres óráikat betölti s ha nem is külön keresethez, de legalább megtakarításhoz vezeti őket. Mert hiszen a probléma alapja az: vájjon bármi néven nevezendő foglalkozás nem fogja-e őket hátráltatni abban, hogy mint feleségek beváljanak? Hisz az is volt ellenük régente a kifogás, hogy egy asszony a férjével, a gyerme­keivel, s a háztartásával foglalkozzék s ha eze­ket ellátja, nem is maradhat egyébre ideje. Ma a férjes nő első kötelessége ugyan csak az, hogy férjét kielégítse, de ez ma annyit jelent, hogy ebben a hisztérikus, agyonkinzott korban a lelki harmóniát tartsa a körülötte lévő legközelebbi családtagjaiban. Hogy valaki ezt jobban tudja-e tenni, ha emellett egyéb foglalkozása nincs, vagy akkor birkózik meg vele eredményesebben, ha saját énjét lekötő foglalkozása is van, egyéni dolog. De általában azok az asszonyok, akiknek van valami a házon kívül való munkakörük, megelégedettebbeknek látszanak, mert ez válto­zatosságával üditő hatással van reájuk. A nők — e talán fokozottabb mértékben a magyar nők — óriási szerepet játszanak a mai korban. A férfiak teljesítő és ellenállási ereje egyenes arányban van az ő segítő és nyugtató képességükkel. Éppen azok a feleségek, nővé­rek és leányok szerepe a legfontosabb, akiknek férfi hozzátartozóik szürke és mindennapi pályán vannak. Az ő kis életüknek mind jobban fel­szökkenő gondjai keserűséggel, életuntsággal s reménytelenséggel töltik el őket-. A viszonyok rosszabbodnak, anélkül, hogy ők felelősek lenné­nek ezért, vagy tehetnének róla. S ha ma mégis hősiesen megállják a helyüket, ez elsősorban asszonyaik érdeme. A nők hármas problémája nehéz, de éppen a női alkalmazkodó képesség és leleményesség a biztosíték arra, hogy meg fogják oldani. Megol­dásuk csak akkor lehet jó, ha finom ösztönnel ki fogják keresni a régi s az uj korból mindazt, ami jó s célravezető mód. S már ezzel, a szeren­csés középút eltalálásával is be fogják bizonyí­tani, hogy hivatásuk magaslatán állanak, amely elsősorban a lelki harmónia biztosítása környeze­tükben. O. D, Férjhezmenni vagy pénzt keresni? A mai nő hármas problémála

Next

/
Thumbnails
Contents