Prágai Magyar Hirlap, 1932. április (11. évfolyam, 75-100 / 2888-2913. szám)

1932-04-14 / 86. (2899.) szám

4

1932 Április 14, csütörtök.

'PRÁGÁI A\A&fcAR- Hl ULA0

KOMMENTÁROK

TITÁN IC

A nagy külső élmények közül gyerekkoromból csak egy maradt meg, a Titanic. Húsz

évvel ezelőtt történt, kezdené a krónikás, az 1912 április tizenötödikére virradó éjjelen, amikor az emberiség büszkesége, a vadonatúj, a leggyorsabb, a legszebb, a legnagyobb, a legpompásabb bajó közel háromezer utassal a fedélzetén jéghegybe ütközött az óceánon és elsüllyedi s több mint ezerhatszáz ember a hullámokban lelte halálát.

Azóta sok mindent megszoktunk s a katasztrófák úgy néznek le a Titanic elsüllyedésére, mint a kisöocsükre, megveregetik a szerencsétlenség vállát: no no, Peti, hát igen, te is vagy valami. Vannak flandriai falvak, ahol egyetlen napon tizszer annyi ember halt meg, mint a Titanic elsüllyedésekor. Tizszer any- nyi érték ment jönkre. Tizszer annyi emberi tudomány, alkotás és gőg szenvedett hajótörést. Mindazonáltal a Titanic esete nem vesztette el jelentőségét, ma ugyanolyan meghatottsággal és titkos szégyenérzettel gondolunk ra, mint busz évvel ezelőtt, a hajótörés utáni napokban, amikor a megdöbbent világ néhány napra leszokott az akkor divatos kul- turhencegésrol, szégyellő magát, emberek vonultak a kolostorba, emberek pályát változtattak és nehány hétig nagy becsülete volt az otthoni tűzhely melegének, a régi, patriarchális helybenm áradásnak. A korlátlanul uralkodó technika presztizsét akkor érte az első csapás. Az emberek kezdtek bizalmatlanul nézni nagy alkotásaikra. Egy pillanatig érezték, hogy nem a világ urai és a természet ereje airkor röhög a szemükbe és ad leckét nekik, amikor senki sem várja. Holott a természet fölényének banális igazságáról kezdtek megfeledkezni az emberek s legfeljebb, ha vénasszonyok emlegették általános derű közepette. Azután jött a Titanic. Az első viilámcikkázás az égen, pedig a világ még csendes és ragyogó volt, mint az óceán azon az éjjelen, amikor a hajóóriás negyven kilométeres sebességgel belerohant a jéghegybe. A katarzisza ennek a hajótörésnek nagy volt, kár, hogy rövid ideig tartott és 1914-ben kevésbé élt az emléke, mint ma, húsz évvel később.

Hogy is történt a dolog? A White Star Lilié 1912 tavaszán elkészítette a Titanicot „the greatest of the world“. A hajó első útjára a londoni és a newyorki társaság créme-je jegyet váltott s Astortól Guggenheimig valamennyi valamirevaló milliárdos az óriási tündérpalotán akart az Újvilágba utazni. Négy napig minden rendben folyt le. A milliárdosok vidáman ettek, ittak, táncoltak, teniszeztek, golfozlak, bicikliztek a fedélzeten és flörtöltek a keleti kényelmességü termekben és valahányszor ettek, ittak, táncoltak, teniszeztek, golfoztak vagy biciklizlek a fedélzeten, mindig gőgös szivvel gondoltak arra, hogy milyen nagyon — istenek — Prometeu- szok, hogy micsoda csodálatos dolog a haladás, amely lehetővé tette ezt a csodát. Emlékszem, még mielőtt a katasztrófa megtörtént volna, gyermeklapjaink képei egymás mellett bemutatták Kolumbusz hajóját és a Titanicot. A Pinta mint valami kis alázatos féreg lapult meg az óriási bodály melleit s mi gyerekek röhögtünk Kolumbusz primitívségén. Az nem baj, hogy -mi röhögünk. A felnőttek is öntelten röhögtek. De a legvégén a természet röhögött, a jéghegy, amely belekóstolt Arm- strong páncél traverzáiba, a hullámok, amelyek átölelték és halálra szólították a tündértermeket és a halak, amelyek megették a milliárdos Astor szivét.

Drámai találkozás lehetett ott az óceánon, amikor Mr. Műd lók, az első hajóiiszí a parancsnoki hídon észrevette a jéghegyet. — A hajó a legnagyobb volt. A jéghegy még nagyobb. A legnagyobb jéghegy, amit Mr. Madtok valaha látott, háromszáz méter magas hófehér halál, hétszáz méter széles talppal a tenger alatt. Trompfra trompf: a legnagyobb hajóra a legnagyobb jéghegy, a természet se hagyta magát. Amikor a Titanic elindult, valaki megkérdezte a kapitányt, nem fenyegeti-e veszély a hajót. ,,Már hogy fenyegetné" — felelte sértődötten a kapitány — „ez a hajó el- süllyeszthetetlen". „De ha mégis baj történik?" „A vízhatlan cellák nem engedik, hogy a Titanic elmerüljön". „S ha felmondják a szolgálatot?" „Ott van az uj találmány, a rádió, segítséget kérünk, elég hajó jár az óceán főútvonalán". „S ha elkésnek?" „Ott vannak a mentőcsónakok". „S ha ezek sem elegendők?" „Ha ezek sem elgeendők — ordította magából kikelve a kapitány — akkor ön egy szamár". Az érv meggyőző volt, de nem elég-' séges: a hajó hat nap múlva ezerhatszáz utassal a tenger fenekén pihent. Arra nem számítottak. hogy a legnagyobb hajó a legnagyobb jégheggyel találkozik.

Kolumbusz nem biciklizett a tengeren, amikor dióhéján elment Amerikát felfedezni. Imádkozott, félt és rettegett, ami illedelmes dolog, ha az embert.'az ösztöne szem behelyezi ;j természettel. Most bicikliztek a gondtalan utasok s a jéghegy gúnyosan fölvethette a kérdést: biciklizni akartok a tengeren? Golfozni a hullámok tetején? Táncolni villanyfényben, mig a rém közeledik? — A frappáns válasz nem maradhatott el: — Olcsó dolog szimbólumokkal játszani, de hiába, a Titanic mégis csak a háború előtti nagy civilizációs felfuvalkodottság szimbóluma, gőgünk dédelgetett kedvence, tánc a vulkán tetején (vulkán vagy jéghegy, egyre megy), ninivei királyság, ahol a falon megjelent az intő irás. A hajó elsüllyedése az első jel volt, az első riasztó lövés. Azóta számtalan ütést kaptunk, nagyobbakat, igazibbakat, olyannyira, hogy most már csaknem kicsinyek lettünk, egészen kicsinyek, szinte kisebbek, mint kellene.

S mégis bökkenője van ennek a Titanic- szimbolumnak. Hamis. Nem a természet tóit ki az emberekkel, mert a természet jó és nem bosszúálló, hanem az emberi butaság, kapzsiság és könnyelműség okozta a katasztrófát. Százezer villanykörte égett a hajón, volt golfpálya és biciklipálya, de csak ötven mentőcsónak egyenként negyven hellyel- Biciklipályát építettek, de mentőcsónakokat nem tettek rá, mert drága volna és „fölösleges* Hiába sürgönyözték a katasztrófa színhe zéré a Karpatkiát (az egyetlen technikus különben, akit meg kell dicsérni a Titanic-szimbo- lummal kapcsolatban: Marconi), amire megjött, a kettétört óriás régen elsüllyedt, a fedélzeten ezerhatszáz emberrel, aki nem fért el a .mentőcsónakokon. Akinek jutott hely, utolsó szálig megmenekült, mert a tenger sima volt, az éjszaka szép. Azok sem pusztultak el, akik az ellenség hátára kerültek, a jéghegyre. Csak azok, akik'- a fedélzeten maradtak, — a szegények, az emberi butaság és rövidlátás áldozatai.

Ebből a második szimbólumból többel tanulhatnánk, mint az elsőből, de nem tanulunk. A Titanic óta is minőig kevésnek bizonyult a mentőcsónak, ha el akartunk menekülni egv-egy hajótörésből. Az emberi butaság és rövidlátás sohasem gondoskodik megfelelő mentőeszközökről. Minden kísérlet, ami át akarja menteni a világot a süllyedő tündérpalotából a biztos szárazföldre, valami olyasféle, ahol csak az emberek egyharmada kap helyet, mig a többi ott reked a hajóroncson, kitéve a pusztulásnak és enyészetnek.

Szvatkó Pál.

^SZÖKÉS BUDÍNBA«

avagy

Magyar átok Szlovénszkó fölött

Irta: ÁRVA PÁL

I

A művészi alkotás szociális funkciójának telített, erejénél fogva kevesen izgalmas olvasmányt jelent számunkra egy ^ regény, amely az elmúlt napokban látta meg a napvilágot a cseh könyvpiacon, némileg ünnepélyes szertartások között A könyv elnyerte egy nagy kiadóvállalat regénypályázatának első diját s a zsűriben a legilletékesebb bírálók foglaltak helyet.

Ezek egyike, Öalda professzor, a huszadik század cseh irodalmának Brandese, még régebben, egy másik könyv apropójából úgy nyilatkozott a jeligés borítékból kibontott szerzőről, hogy a modern cseh irodalom legerősebb jelensége marad.

Ezt a szerzőt Vladislav Vanöurának hívják s díjnyertes müve a „Szökés Rudínba" elmet viseli.

Vancura több regénnyel és drámával robbant bele a háboruutáni cseh litteratúrába, törve a formákat és újakat építve egyéni mondanivalója számára. A legobjektivebb s ezért kollektív jellegű jelenségek, széles akciósugaru realitások epikusa, aki imponáló erővel tudja transzponálni életről- világról való megismeréseit egy uj és izes dikció hathatós segítségével az összezúzott formák romjaitól is messze-keresett, uj kifejezési lehetőségek olykor megtörő síkjára.

Legfrissebb könyve a legközelebbről és szenvedélyesen érdekelhet bennünket1.

Vancura regényével Szlovénszkó, a csehek és szlovákok együvékerül ésének és együttélésének problémája vonult be az el- sőosztályu cseh irodalomba. Vancura szerint' azonban ez a probléma nem a csehek és szlovákok jelen és jövő együttéléséből fakad elsősorban, hanem a szlovákok és magyarok múlt összekerülésének aprioriszti- kus determinációja, ennek a közvetlen következménye és kiirtandó csökevénye. A cselekmény alaptónusába tehát valójában nem a jelen szlovák-cseh, hanem a múlt szlovák-magyar viszonyt jelképező szineket hordta föl vastagon, amelyek átütnek minden fedőszinen és az erős markolásu kompozíció figurális kivitelének balladeszk domborulatai is, ami annál szembesujióbb, mert a művész markáns ecsetvonásokkal csapta fölébük a cseh koloritot.

Vanőura a legaktuálisabb generáció reprezentánsa, elsőrendű művész és széles látókörű entellektüel, könyve ezért annál fontosabb, mert esszenciálisán koncentrálva kapjuk meg benne a cseheknek tizennégy év alatt fölhalmozódott megismeréseit Szlovéniákéról, tizennégy óveu át csiszolt szemléletét a szlovákokról, magyarokról és velük kapcsolatban., etikai, etnikai és kulturális relációiban, önmagukról.

Bocsássuk mindjárt előre, hogy Vanöura beállításában a szlovák-cseh probléma Nyugat és Kelet anta-goniz urasának a problémája, amelynek megoldása csakis a rajnai kultúra győzelmét hozhatja meg természet- és szükségszerűen; a szlovák-cseh probléma

szerinte átmaradt betét Okcidens és Oriens

eredendő és örök játszmájában, de a szlovákok századokon át játékon kívül lévén, nem ők a keleti partner, hanem a magyarok- Mi, .magyarok jelentjük Keletet ebben az alapvető ellentétben, s nem is etnográfiai megfogalmazásban.

Vancura könyvében elvesztjük a nekünk imputált játszmát. A hungarizmustól megmételyezett, gyenge és tehetetlen lelkit fiatal szlovák elhull elháriitbatatlanul, elodázhatat- lanul s az ananké beteljesedésében; de a szlovák őserő lebunkózhatatlanul föl magasodik nagyszerű apja robusztus alakjában s elszakítva senyveszlő kötelékeit, uj életet kezdeni nyugatra megy.

Es ezek V anő ura utolsó szavai ebben a regényben:

„De bizony, uj történet veszi kezdetét abban a pillanatban amikor az első éppen véget ér."

2.

íme ez történik ebben a könyvben:

1921. október közepe táján Jana Myslbeko- vá, húszéves árnyéktalan és fénytelen múltú, hamvas arcú és hamvas lelkű diáklány a prágai cseh tudományegyetemen, megismerkedik a dékán előszobájában Bárány Tamás huszonhatéves megkésett joghallgatóval és november 30-án megszökik vele Budinha.

Jana*apja szaktanító volt valami alsóbbfo- >ku ipariskolán, anyja paraszti vér. Két nővére, noha csábitó testi vagy lelki nagy szépségek hijján, a sodró véletlen jóakaratából kitünően ment férjhez. Az idősebbik egy bizonytalan, *holland-német leszár mazásu nagy- vállalkozóhoz, akinek pénze s a másik egy minisztérium beli szakemberhez, akinek jövője van- Szegény öreg Myslbekné azonban igazi, sőt túlzóit, vad szeretettel csak a legkisebbik, rózsásan bontakozó szépségű lányát szerette, azt, aki most megszökött ezzel a ‘ki tudja, ki fia Bárány Tamással.

Bárány Tamás fia Bárány Istvánnak, a Szentmárton melletti Vydra nevű nagybirtok urának- Ez az imaginárius Szentmárton valahol Kassa táján, a határhoz közel szerepel a képzelet telekkönyvében. A család régebben érdemeket szerzett holmi nyelvi vita körül, de ez már rég feledésbe ment az utódokban. Amikor azonban a Pestet megjárt ifjú Bárány Prágába jön tanulni, apja barátai lenyomják előtte a legmagasabb kilincseket e> Bárány Tamás miniszterek estélyeire, klubokba jár. Az öreg Bárány ezalatt a földreformtól érintetlenül hagyott birtokán hangos szóval utálja a társadalmi élet uj hangadóit, passzív monarcbista, de nem politikai, hanem úri mivoltában és makacsul vonakodik áttérni a belterjes gazdálkodásra.

Budapestről, azaz Bodrából Jana Myslbe- ková nyomban kötelessége zeni táviratot küld Prágába, Bárány Tamás még a szökés előtt útját sejttető levelet irt az apjának- A szenvedélyes szerelmesek budi ni tartózkodásának másod napján mái- ott-terem a föl ka yart prágai család képviseletében Vratislav Brekiim, Jana búr zs oá-sógora s igyekszik csendes, fel- tünésnélfcüili visszialéiésre bírni a leányt De

harmadnapra megjelenik az öreg Bárány, megnézi a leányt, aki megtetszik neki menynek s mivel úgy látja, hogy urileány, aki kompromittálta magát a fiával, természetesnek találja, hogy hónapon belül megtartják az esküvőt.

Az esküvő Vydrán folyik le, Barányék házából. A Myslbek-család megbékült már az előzményekkel, teljes számban megjelenik a fényes menyegzőn, csak az öregasszony engesztelhetetlen. Bárány Tamásra és szépséges asszonyára, aki jelleme és természete ragyogó ékeivel teljesen magához sugározza az öregurat, boldog napok nyitottak a téli esküvő utánAzonban nem telik bele másfél esztendő s a tétlen* mihaszna Bárány Tamás megunja

feleségében a fezere tőt, akit valójában szeretett benne. Libbenő vidéki szoknya után szaladgál, de elveszti magát a város oigányos murijain tálalásra kerülő nőfajta porlatag _ szépségében is. Szegény Jana hőfeiesen szenved, mert a szerelemnek egyszerre vak és tudatos odaadásával csügg férjén. De minél többet veszít férjéből, annál többet nyer apósában, aki igaz apai széretetet bont ki feléje.

Jó öreg Bárány István ur egy nap arra ébred, hogy túlságosan eláztatta birtokát nemtörődöm-gazdálkodás. hősi éjszakázások s- az idők maró levében- Bérbe kel] adni 6 a bérösszeget hat évre előre lekötni az adósságok törlesztésére. Megjelenik a haszonbérlő társaság, amolyan fél-kereskedő, fél-paraszt népek, akik mögött pénzzel és tervvel a cukorrépatermelők szövetkezete áll, össz&szántják a földeket, zugó traktorokat hozatnak, az öreg- ur hátaslovát befogják igásnak s hamarosan kitúrják Baránékat az c&i házból is.

Kassára költöznek s áz öregur körülnéz a lehetőségek között. Még megvan az erdeje, azt lehetne talán előnyösen kitermelni. De úri tartása kemény szavakat mondat vele mindjárt az első uborkafás politikus arcába, akihez fordul. A három emberre üres napok borulnak, amiket Bárány Tamás zajos, szertelen és szennyes éjszakákkal párnáz körül, danában még fölszikrázik egy utolsó remény, hogy meg tudná menteni Tamást, ha az újra vagyont, jólétet látna maga és apja, meg felesége körül. Megérlelődik benne a gondolat, hogy visszamegy Prágába, segítséget kér a dúsgazdag és nagy befolyású Brehmtől, férjéi álláshoz juttatja s ő maga befejezi egyetemi tanulmányait.

Kibékül férjével s harmadnapra elutazik. A család meglehetős közönnyel fogadja, csak nagybeteg anyjában lángol olthatatlanul a szeretet. És — Brehmben is meglobban valami. Telnek a napok s Brekin végül is könnyűszerrel állást fezerez Bárány Tamásnak: egy bankban fogja Bárány Tamás ezentúl azokat a feleket fogadni, akiket úri modorban, világításán kell végigkalauzolni kívánságukhoz képest az esti s éjszakai Prágán- Ez lett belőle, ez telik ki képességeiből. Felesége pedig újból megkezdi tanulmányait.

De kettejük között már végkép nem lehet semmit sem rendbehozni, hasztalanul reménykedik heroikusán vergődve Jana s hiába nyilainak keserítő fúrd a lás ok Tamás leikiis- m ereiébe- Sejti ezt valahogy utolsó pillanatáig az elsőtől kezdve szegény öreg Myslbekné is, aki ezekben a napokban hal meg kiégett anyai szivvel.

Brehm egy nap a bankiban nagyobb összeget hagy meg Tamásnál futó megőrzésre s ezek az ezresek éjjente nyugtalanifóan kezdenek apadni Tamás ideges ujjai között. Azután elfogynak. Azután bankpénzek kezdik meg vándorútjóikat a bank nappali józanságától az éjszaka kábító részegségéig. Azután ezek is elfogynak. Brehm egy nap reklamálja csak amúgy futólag a pénzt és értésére adja Bárány Tamásnak, hogy nem fog ismerni könyörületetMost már gyors, egyre gyorsuló és fékez- hetetlen iramot vesz minden. Bárány Tamás már nem mer hazajárni, egy élő-halott táncosnőhöz menekül önmaga s a felesége elől, aki vizsga előtt, könyvek mellől áll föl végül *s, hogy fölkeresse a bankiban és halk, rezignált — de csak a szerelemre rezignáló — szavakkal szakítson vele. Tamásban még utoljára föllobban valami régi, régi érzés. Azután este a maradék pénzzel vonatba veti magát és — Budinba utazik. Céltalanul és keserűen, züllött tépett9égében még fölkeresi az ottidőző vidéki szoknya viselőjét, maga sem tudva, mit akarhatna tőle, azután Budin uccáin kóborol eszeborulón, mig egy templomhoz ér, amelynek tornyában esti harangsző búg, s a kapu előtt agyonlövi magát az érces zugás közepette.

Felesége már hiába irta a gyors mentést sürgető levelet az öregurnak Kassára. És hiába volt Brekin minden oselvelése Bárány Tamás ellen. Amikor Tamás a templom tájékán tántorog már, Brelnn éppen azokban a pillanatokban vallja meg Janának, hogy ő ásta Tamásnak a farkaevermet, amelybe