Prágai Magyar Hirlap, 1932. április (11. évfolyam, 75-100 / 2888-2913. szám)

1932-04-10 / 83. (2896.) szám

6

Í9Ö2 április 10, vasárnapTJEX^-A^AOt^RFflRLAP

■mhbMMKMBMHIWHHíWIMMWM—WWi

CSÚNYÁCSKA

gyógykzerébzikmeretfcégei körében. Décki Miklóé tehát némi meglepetéssel, de örömmel i& olvasta a levelet, amelyben. Gábory Mihály a fiatalkori jóbaráteágra és együtt töltött iskolai évekre hivatkozva, meghívta magához vasárnap délutánra egy csésze teára. Csúnyácska pedig már előre szerelmes volt ismeretlen vőlegényébe.

*

Mihálynak csinos villája volt a Németvölgyijén, szép nagy kerttel. A család, mely ez alkalomra összegyűlt, kellemes volt, okos, rendes emberek, nem nagyképűek, általában nagyon kedvesek. Pál doktor csak rövid ideig maradt velük, mert valami sürgős dolga volt, de igy is nagyon imponált Décsi Miklósnak az orvosi modorával és a magántanári cimévek Ott maradt azonban a felesége, nagyon szép és elegáns fiatal asszony, aki olyan kedvesen bánt Miklóssal, mintha különös rokonszienvet erezne iránta. Az uzsonna is kitűnő volt, Miklós itt evett életéhen először tengeri rákos szendvicset. Minden nagyon, szinte túlságosan jó volt. Csak Csúnyácskával volt némi baj. A szegény leány oiyan rettenetes zavarban volt, hogy még csúnyább lett tőle. Különösen az orra, az kivörösöFaji probléma

az irodalomban

írta és a Joint ápr. 2*iki estélyén fölolvasta Bikán Miksa dr.

Csúnyácska nagyon szeretett cigarettázni. Nagyon derék leány volt, de erről a rossz szokásáról neon tudott letenni, holott az anyja váil- t-ri haragudott érte. Hogy elkerülje a veszekedést, este, miikor már az anyja lefeküdt, kiment a kertbe, beleült egy kerti székbe, a .másikra fölrakta a lábát •— lehetett, mert sötét volt, nem látta senki — és rágyújtott-. Nagyon kellemes, meleg este volt, jó volt nézni a csillagokat, hallgatni a kert csöndjét, gondolkopi gondolat nélkül. Csúnyácska már a második cigarettát szívta, nagyon jól érezte magát, boldog volt, a szive tele volt szép és kedves gondolatokkal. Ekkor valami susogást hallott a kert- kapu felől. Bátor leány volt, odament megnézni,, mi van ott és olyasvalamit látott, amit jobb lett volna nem látnia-. Borikká volt ott a kapunál, egv tűzoltóval. Halkan suttogtak, a suttogásukban valami különös forróság vqlt s éppen mikor Csúnyácska fölismerte őket, a tűzoltó átfogta Boriska vállát, a két, fej Összéborult. Minden kétséget kizárólag, tagadhatatlanul csókoló ztak.

Csúnyácska jó leány volt, nem csinált lármát, nem rebbent ette szét az ifjú párt, óvatosan visszament a kerti székhez, beült és rágyújtott egy újabb cigarettára. De a boldog érzése oda volt. Nehéz, nyomasztó szomorúság szállotta meg a szivét, valami kínos sóvárgás támadt, benne és nagyon boldogtalannak érezte magát. Nem is értette tisztán, mit érez, haragudott Boriskára, szinte gyűlölte, és mégis megértéssel gondolt rá, szégyenkezett és kfllör nős vágyat érzett az után, amiért szégyenkezik, a csókol ózó pár képét folyton maga előtt látta, szeretett volna szabadulni tőle és mégis lehunyta a szemét, hogy jobban láthassa. Amint kissé kitisztultak a gondolatai, ráeszmélt, hogy ö is csak úgy leány, mint Boriska, mint minden más leány és őt soha nem csókolta meg senki.

Csúnyácska csöndesen sírni kezdett, aztán eldobta a cigarettavéget, idegesen fölugrott és beszaladt, a szobájába lefeküdni. Nehezen tudott elaludni, egy párszor rájött a fuldokló zokogás, úgyhogy az anyja fölébredt rá és ijedten futott ágyához.

—- Mi bajod van, kis leányom? Csak nem vagy beteg?

Csúnyácska nem felelt, csak annál jobban zokogott. Végre sok faggatás után bele fúrta fejét a -párnába és szégyenkezve mondta:

— Anyám, férjhez akarok menni! Adjatok

férjhez!

*

Csúnyácska ezzel nagy és nehéz problémát adott föl a családnak. Már hu&zonhetedik évében járt, de eddig senki nem is gondolt arra, hogy férjhez is akarhat menni. Azért volt Csúnyácska; a család már régen beletörődött abba, hogy örökké ott fog élni köztük, ápolni fogja, ha beteg van a családban, segíteni fog minden ügyes-bajos dologban, gondozza bátyjainak gyerekeit., ka a szülők elutaznak s rendelkezésére áll mindenkinek, akinek segítségre va.n szüksége. Nagy kényelem volt Csúnyácska három bátyjának, a feleségeiknek, az anyjának, elvégzett, helyettük mindent, amit nem tudták, vagy nem akartak elvégezni. Most pedig férjhez akar menni s a kívánságát nem •lehetett megtagadni, hiszen azért leány, hogy férjhez menjen.

A családi tanács igy is határozott. .Pál, a legidősebb bátyja, hírneves és gazdag orvos-tanár, kimondotta a határozatot,

— Karolán — ez volt Csúnyácska igazi neve, ahogy szembe szólították, O&unyácskának csak akkor nevezte mindenki, ha nem volt jelen, de akkor mindenki — férjhez akar menni, tehát, férjhez kell adui. Tartozunk neki annyi hálával mindnyájan, hogy szándékában segítségére legyünk.

Azt is elhatározták, hogy az örökséget közadakozással megtoldják, úgyhogy hozománya elérje a negyvenezer pengőt. Á húga ugyan csak feleannyit kapott, de az csinos volt, húszéves volt, kacér volt, azt vitték volna egy szál szoknyában is. Csúnyácska az volt, amit a neve mondott, a férfiak között felszeg és ügyetlen volt, tehát segítségre volt szüksége. Vőlegényt kellett neki keresni, mert ha ezt ő rá bízzák, akár halála napjáig sóvároghat a házasság után. Megindult tehát a vőlegény-keresés; vake- mi tisztességes, komoly, nem éppen öreg, de nem is fiatal úriembert keres tele, aki többre becsüli a hü, tiszta szivet negyvenezer pengővel, mint a test múlandó szépségeit.

Sok tudakozódás, megfigyelés és okoskodás után végre Mihály, a, legfiataalbb bátya, talált egy alkalmas jelöltet. Véletlenül találkozott egy vöt. iskola-társával, akivel gyerekkorában jó barátságban volt.. Ez a, fiú negyvenéves volt, okleveles gyógyszerész, és azt panaszolta Mihálynak., hogy még mindig nincs patikája, mert a kormány nem. ad neki, venni pedig nincs pénze. Most kinézett magának egy szép kis patikát egy kedves vidéki városban, de annak az ára harmincötezer pengő.

—- Házasodj meg1, —■ mondta neki Mihály. — Vágy el egy pénzes leányt.

ti- Hol ismerek én pénzes leányt, aki hozzám jönne? — felelt a patikus, Décsi Miklós nevezetű.

Ez a fin megfelelőnek látszott. Nem volt é|>- pen szép ember, elegáns sem, de derék ember volt, Fal doktor jó információkat szerzett róla

Kassa, április eleje. Van-e zsidó szellem a. modem európai és amerikai irodalomban? A zsidó nép ellenségei és a nemzeti öntudatot hirdető zsidók egyaránt vallják, hogy a zsidó irók által képviselt irodalom telítve van az általuk úgynevezett zsidó szellemmel. Ezt a szellemet a fajta ellenségei ngy jellemzik, hogy az hagyományellenes, forradalmas, erkölcstelen, erotikus és a természettől eltávolodott; ennek az irodalomnak stílusa szerintük a nyelvtisztaságot sérti; cinizmus és hatásvadászat, ez a zsidó irodalmi szellem és ez az ugyneveze.it destruktív irodalom jellegzetes tulajdonsága.

A fajta barátai és népük szeretetével telt publicistái és esztétái ezzel szemben úgy dicsérik a zsidó irodalmat, mint amelynek a kor megsúgta legújabb titkait, ez az irodalom újszerű, problémái korszerűek; kiemelik a zsidó írók nyelvének filológiai magasrendűségét, művésziességét, ez irók érzelmeinek melegét, szociális érzéküket, haladó szellemüket, elfogulatlanságukat a nemzet:! hibák, kinövések tisztánlátását, javító bírálatát, gazdag humorát, fölényes szatíráját.

Hol az igazság, kérdem Pilátussal?

Mind a két oldalon és sehol.

A fenti vonások, jellegzetességek valóban meg vannak az úgynevezett zsidó irodalomban, mint ahogy meg vannak az úgynevezett keresztény irodalomban is, vagyis abban az irodalomban,' mely azért keresztény, mert keresztlány születési irók és költők müvei bői áll. Az alapvető tévedés, mely az ellenségek és barátok kategorizálását minden értéküktől megfosztja, az a téves hit, hogy a modern európai és amerikai irodalomban igazi zsidó iró él vagy élt.

A diaspora ivóinak művészi egyéniségét meghatározza a nemzeti környezet, melyben felnőttek, nevelkedtek, melynek kultúráját magukba szívták, a gazdasági helyzet, melynek bélyege épp oly lelörülhetetlen, mint az osztályhelyzet és ezer( más tényező, melyeknek egyike azután az ősöknek gikettobeli múltja is: az élő múlt és ezeknek összered- mónye az irók egyénisége.

Természetesen minden zsidó Íróra ueim hathatnak egyazon tényezők. Anewyorki East- Side nyomorlanyáin óit szaJbómunká9, Rosen- feld Muris az egyik véglet: fejlődésének tényezőiben ott van az orosz—lengyel pogromok emléke, az East-Side izzasztó műhelyeinek tüdősorvasztó tiikkadtsága és az üldözött proletár ősöktől háramlóit gyönge test. Mindeme tényezők tuitengésének gyümölcse az ő elkeseredett, vigasztalan panasszal telt keserű költészete.

Time egy zsidó költő.

A vidám és a nagy polgári Wiewben, előkelő családi környezetben született és a polgári és feudális arisztokrácia köreiben élt Schnitzlcr Artúr — íme egy másik zsidó iró.

A polgári élet normális változatai foglalkoztatják. Szerelem, házasság, házasságtörés, lelkiélet, az érzelmi világ árnyalatai, a színes nagy polgári élet lendületei, kulturált, finom idegzetű asszouytipusok, komplikált, tulkai túráit, degenerált, elfinomodott férfijei leniek —, ime egy másik véglet.

Az előrebocsátott tézis, hogy zsidó iró és zsidó iró nem jelent semmi, azonosságot szellemiben, művészi megnyilatkozásban, még szerűbe ö ti őbb lesz, ha egyazon föld rajzi erü- leteu élt, koflárs zsidó írókat vizsgálunk.

Vegyük Reb Mayer Lávák, a hontalan bolygó zsidó unokáját, a szabolcsi magyar faluban kis graizler fiaként, parasztgyerekek

dött, szegény és még formátlanabb bunkó módjára ragyogott lei az arcából. Miklós némi célzásokból sejtette, hogy neki ezt a leányt feleségül kellene venni, próbált is hozzászokni, igyekezett, arra gondolni, hogy derék, jó feleség lesz belőle, bele fog illeni egy jó kis vidéki gyógyszer- tárba, de a dolog nagyon nehezen ment. Mindig közéje és a leány közé fu rakodott az a bunkók vörös Orr és megzavarta a kellemes gondolatokat. Beszélgetés köziben a többiek ügyesen be- leszőttek szavaikba olyan kis történeteket, amelyekből ,kiderült, hogy Csúnyácska a legjobb leány a világon s Miklós arra gondolt, íiO'gy valóban sok női erény kell hozzá a negyvenezer pengőn kívül, ami ellensúlyozza ezt az ellenséges vörös orrot. Hozzá lehet-e vájjon szokni? Lehetséges, hogy valaki úgy megszokja, hogy már nem is veszi észre?

A családtagok, ügyesen, élszállingóztak, Décsi Miklós azon vette magát észre, hogy egyedül van Csúnyácskával!- Be is akonyodott, már jóformán sötét volt s ők csak ültek, közel egymáshoz, a kertben, és alig beszéltek valamit, Csúnyácska zavart, boldog mosollyal ült, Miklós pedig azon gondolkozott, mit mondjon a leánynak. Nem tudta érezni a leányból kisugárzó igézetet, amely megnyissa benne a kedves- szép szavak forrását, s olyan mondásokat adjon a szájába, amelyek ahhoz a férfihez illenek, aki meg akarja nyerni annak a leánynak a kedvét, akivel beszél.

Szótlanul ültek és közben egészen sötét lett.

hep-üepjei közt felserdült Kiss Józsefeit, a fáradt mélabus alkalmazkodó Ararny-epigont és vegyük kortársát, a liberális és vidám Nagy-Budapest polgári szabadságában, bohém levegőjében kivirágzóit Heltai Jenőt, egy napfényes derűtől, gondatlan, jókedvtől bearanyozott, könnyüihangu poéta, — Íme két magyar zsidó költő kortárs.

S ha nézzük kortárs zsidó Írók művészetének külső technikai eszközeit, csak úgy bontakoznak ki a heterogén jelenségek. Itt van a nagyalföld népi zamatjával ízes magyar stílus; a Bródy Sándoré és a nemzetközi kultúrák ezer pácával átitatott raffinált stílus ornamentika: a Szouniory Dezsőé.

Heine Henrik költeményeinek sajátos fél- cinizmusát, gyakran írták az úgynevezett zsidó szellem teherszámlájára. Viszont nem írták a zsidó szellem javára Heine kortársát, a francia M&nuelt, aki egy meleg családi motívumokkal és Isbenhittel telt poézis költője.

Nincsen közösség a diaspora irodalmában. A támadások és az apológiák egyaránt elő- ráncigált általánosítások. A zsidó iró és költő épp oly miliő-termék, mint a gazdan épnek saját vérbeli művésze. Zsidósága éppen, hogy a fajta, intellektuális sajátosságait viszi a művészetibe és az elnyomás századainak idegbeli emlékét. Ez az intellektus az idők folyamán átha soriul t többé-kevésbé a gazdanép intellektusába; az idegekben élő múlt sokszor feledve lett, emléke megenyhült és sokszor beolvadt az elnyomott rétegek tfagy közös panaszába. A fajta, a verséig által adott téuyezők is determinálják a zsidó író művészetét, ez kétségtelen, de a fajta, a vérség máskénl-másként reagál a többi tényezők hatása szerint. így például a tájvédelem gőgje, a nacionalizmus reakciója, akként hat Heí- néra, hogy kiváltja hagyományrobbautő szatíráját, azt a lázadó, tekintélyroniboló, kegyetlen bírálatot, mely őt hazájában idegenné, országából száimüzötté tette. Az angol konzervatizmus beolvasztó bölcsességének tulajdonítható dTsmeli, lord Beaconsfield asz- szimiláns, ujjongó lelkesedése a nagv-brit eszményekért. A. svéd társadalom liberalizmusának levegőjében lett a néniét zsidó eredetű Bikán Sophie a svéd nemzeti történelem rajongó nacionalizmussal teli regényírója.

De van erre sok magyar példa is.

Ott van a régi magyar liberális viliág két kitűnő zsidó magyarja;' az egyik Ágai, aki a régi zeeutri liberalizmus légkörében jóindulatú ezo- tiráját kedélyes évődő magyarkodásban oldotta föl, a másik Dóczy Lajos báró, egy százszázalékos asszimilációnak a magyar arisztokráciába felölelt jelensége, aki az uj társadalmi köre által kedvelt ezalonromautiíkábau élte ki magát.

Persze a fajta ellenségei nem ezekre a ‘baráti hangokra, ügyelnek föl; nem mondják Adyval:

■ .,Véretek, ha idegen is százszor,

Mégis az enyém, az enyém!

Nyitott szívvel baráti hü fiuk.

Mézes ajakkal édes asszonyaitok Átöntőttek belém/1

— hanem Bródy Sándor, Kóbor Tamás, Ignotus

itélőbjrói őszinteségét nevezik el bazaiflatlaü- ságtiak és idegenségnekA gazda-nép Intellektusához, irodalmi és művészeti hagyományaihoz való teljes áthasonti- lás: a nemzeti kultúra teljes folytonosságában való elhelyezkedésre minden európai, nép irodalma ontja a példákat. — Van-o magyar a b’b

Csúnyácska arca elveszett a sötétben, nem vi- •iágitott az -orra, de a keze, amint a fonott kertiszók támlájára tette, különös szépnek és fehérnek tűnt föl a sötétben. Miklósnak hirtelen ötlete támadt: rátette a kezét a szép fehér kézre. Csúnyácska keze egy pillanatra megriadt, mint egy kis madár, de a helyén maradt. Miklós érezte megriadását, érezte melegségét, érezte a kézben lüktető életet, sőt mintha valami, fájdalmat, reményt és félelmet érzett volna ebben a kézben, amely most szép volt, kedves volt, lágy és sóvárgó. Szerelmes leány keze. Egy pillanatra még odatolakodott a csúf, szomorú orr emléke, de a kéz hamar elriasztotta. Miklósnak most olyan gondolata támadt, amilyen még sohase fordult meg agyában. Muszáj egy leánynak szépnek lenni? Nem elég, ha jó és kedves leány és szép keze van? Egy kis szomorúságot érzett: elbúcsúzott attól a csinos féleségtől, akit elgondolásában szánt magának. Fölkelt, még mindig rajta tartotta a kezét Csúnyácska kezén, föléje hajolt és csókolgatta a kis fehér kezet, minden ujját külön. Csúnyácska nem vonta el a kezét, csak riadtan suttogott:

— Mit csinál, Miklós?

Miklós erre eleresztette a kezet, odahajolt a leány fölé, a két tenyerében magához emelte az arcát és megcsókolta a száját. A leány föloldódva adta vissza a csókot, aztán elszakította magát, és arcáf. kezébe rejtve, beszaladt a házija. Miklós ott maradt egyedül, kellemes gondolatok közt és már egy csinos gyógyszertár tulajdonosának érezte magát.

irói jelenség, mint a, hatalmas költői erejű Lesznai Anna, magyar-nagyvárosiasabb drámaköltő, mint Molnár Ferenc és magyarabb próféta riró, mint Révész Béla, akiknek úgynevezett faji vonásai az asszonyiság, a nemek küzdelmének és az elégületlen rétegének problémáiban úgy olvadtak fői, hogy élesen látó szem sem mmerheti föl bennük a zsidó eredőt? —- A legújabb magyar irodalomban pedig a magyar népi éjemet tiszta vegyületlenségében képvisel Móránál, Tömörkénynél tisztábban egy fiatal zsidó iró: Süsüi Sándor; a cseh proletáriátiis, a bányamunkás sötét éjjelének visszhangját egy zsidó költő adta, a fiatalon elhunyt Jiri Volker, akiben a cseh proletariátus fönntartás nélkül ismerte föl a leikéből leik edzett művészt.

A volt császárváros német, olasz, szlávos el* finomult művészetét legjellemzőbben. HoíD manstlhal képviselte. — Nincs franciább dráma*- iró, mint Pprtó-Riche volt, vagy Bemstcin, né* meíebb, mint Wassermann, noha éppen Wassep. mann fájlalja „Meitj Weg a Is Deutscher und Jude“ cimü könyvében, hogy zsidó irók alkotás kainak lelki hátterében nem él a nemzeti myi hős hagyománya. Aki elolvasta Wassermann Mauser Gáspár cimü regényét, megállapíthatja, hogy ez az iró a nagy német irói hagyományok teljes németsógü folytatója, s ha Thomas Mann németségét egybevetjük az övével, az összehasonlítás nem üt ki Wassermann germán ős jellegének rovására.

A diaspora néhány zsidó irói egyéniségéiben kétségtelenül erősen él a ghettó-századok boldogtalanságának keserű emléke. Keserű, mint a zsidók húsvéti gyökere, torkot reszelő gyűlölet, tudatos és tudatalatti bosszukomplexu- raok, sokszor alacsony moralitás, saját népéle- tébe gubózó exkluzivitás, más népek, fajok, vallások türelmetlen gyűlölete, lenézése, az ennen faji hibáknak becéző dédelgetőké.

A jiddis irodalom nagy átlagára gondolok.

De zsidó szellem-e ez?

Nem, ez csak az üldözött visszhangja, akit addig dobálták sárral, szennyel, inig rajtaragadt belőle.

Ez nem zsidó szellem, a déraeinék, a gyökerüket vésztett írók irodalmában jelentkező fájdalmas gyűl öle ég, mély epét és szitkot szór a számára elveszett világ embereire, berendezésére. A Gábor Andor-szrerü irói egyéniségekre és az úgynevezett emigráns irodalomra gondolok; vad gyűlöletük, átkozódó dühük, mely mögött egy reménytelen nosztalgia haldoklik, a forradalmi pszichózis terméke. Nem zsidó vonás, mint ahogy nem az a r. zseniális Ehrenburg gyilkos szatírája seim. Ezzel szemben nagyon érdekes a Fényes Samu irói fejlődésében mutatkozó bifurkáció. Hasonlítsuk össze a régi szabadelvű magyar éra nemzeti drámaíróját, nacionalista-radikális publicistáját az emigráns Fényes-eel.

Előadásom nem terjeszkedett ti a.z ősi hazájába visszavándorolt uj zsidó társadalom irodalmának faji problémájára. — Ez a. cionista probléma összefügg azzal a súlyos kérdéssel, hogy az úgynevezett zsidó otthon a zsidó nemzeti kulturális élet minő fejlettségét fogja elérni. Természetes, hogy az ősi felevényben gyökeret verő nemzeti életnek meglesz a maga nemzeti irodalma, is.

ANGOL HUMOR. ~ Mondhatom, szép kis alak vagy. Most jössz kJ a börtönből, ahol két évet csücsültél gyújtogatásért és nem tudsz tüzet rakni # kályhába!?

*

CSALÁDI SZEMSZÖGBŐL NÉZVE... A szín- bárigasgató kisfia először megy iskolába. Hazaérkezéseikor megkérdezik: „No, milyen veit az

iskolában— „Nem is hiszed, papa. hogy minden hely e] volt adva/1 ,

*

PÉTERRE MEGSZÓLAL Nagyszerű fiúcska cr» a Péter. Orra egészen az édesanyjáé.

— A szeme pedig a» apjáé.

Pctcrke: A nadrágom pedig a bátyámé.

Irta: SCHÖPFLIN ALADÁR