Prágai Magyar Hirlap, 1932. március (11. évfolyam, 50-74 / 2863-2887. szám)

1932-03-09 / 57. (2870.) szám

1932 március 8. szerda. SJf KOrten-sset az osztrák kriminalisztikában Húsz esztendő tizenegy héj gyilkosságot követeit el Leiigeb Ferenc 54 éves osztrák munkás Áldozatait szerelmi légyottokon megfojtotta — Példátlan ravaszsággal és óvatossággal leplezte el bűntetteinek nyomát — Öngyilkosság, véletlen ka eset vagy rabló gyilkosság látszatát igyekezett keltem — Lincshangulat IJnz lakossága körében Linz, március 8- Az emberiség bűnügyi krónikájánál!* í'oiiá Hsaiban Kiírténig, Landruig és „ciukotai** Kiss Jánosig kell visszalapoz­nunk, hogy párjára akadjunk a most Linzben letartóztatott Leiigeb Ferenc 54 éves munkás Muiénysorozatának. Leitgeb zaját vallomása és a nyomozás eddigi eredménye szerint 21 esztendővel ezelőtt 1911-ben kecelte el az első gyilkossá­got és húsz év óta kisebb-nagyóbb időkö­zödben tizenegy asszonyi küldött a másvi­lágra, nagyjában ugyanolyan módon, ugyanattól a végzetes és beteges szenve­délytől vezettetve. A linzi rendőrség őrizetében lévő szörnyeteg a legfélelmetesebb é3 a legel rettentőbb kéj­gyilkos, aki a kriminalisztikában valaha is szerepelt. Legtöbb áldozatával viszonyt kez­deti, pásztorórára csalta s az izgalom hevében megfojtotta. Mint állítja, ellenállhatatlan kényszer hatása alatt cselekedett minden esetben, a szerelmi légyott bódulatában ujja.i szint akaratlanul hurkoiódtaik rá áldozatának nyakára és mint a vaspántok szorították ad­dig, amíg a lélek el nemi távozott a szerencsét­len teremtések testéből. Több mint húsz esztendeig garázdái ködöt í az emberbőrbe bujt fenevad, kalandozásánál* útját elkéküit arcú; a fulladás görcsében megmerevedett asszon y h olt testek jelezték s ami a legkülönösebb, húsz esztendőn át olyan páratlan raffinérid- Cal tudta elleplezni bűncselekményeinek nyomát, hogy a hatóságok még csak gyanúi sem merítettek ellene- Két évtized múltán egy Linzben elkövetett kéjgyilKossdg nyo­mozása folyamán került hurokra a szörnye­teg, akiről beigazolódott, hogy közel másfél évti­zedet töltött különböző börtönökbon, de a bí­róságok eddig egyetlen esetben sem kéjgyil­kosságaiért vonták felelősségre, hanem csak lopásokért, betörésekért. Förtelmes bűneinek hosszú sorozatában vannak olyan kéjgyilkcs- ságok is, amelyeket hallatlanul körmönfont módon el tudott palástolni, hogy a rendőrség meg sem állapította a gyilkos­ság fennforgását, hanem az áldozatok hala'ál véletlen szerencsétlenség leontójára irta. A szörnyeteg utolsó büntette Fe bruár végén Linzben bestiái is gyilkosság történt. Jank építőmester feleségét holtan találták az ágyában,, a holttest nyakán fojto gatás nyomait látták, amiből megállapították, hogy az asszonyt gyilkosa megfojtotta. A lakásból néhány értéktárgy és pénz hiány­zott, amely arra mutatott, hogy a gyilkost rablási szándék vezette, más körülmények vi­szont arra engedtek következtetni, hogy az asszony bizalmas barátságban volt gyilkosá­val. A nyomozás pár napon beiül eredményes volt. Letartóztattak egy Leiigeb Ferenc nevű rovottmultu .54 éves munkást, ki ellen súlyosan terhelő tanúvallomások hangzottak el. A linzi rendőrség tegnap értesítette a bécsi rendőrigazgatőságot, hogy sikerült kézrekeri- ieni Jank linzi építőmester feleségének gyil­kosát, aki töredelmes beismerő vallomást tett és nemcsak ezt a bűnét vallotta be, hanem azt is, hogy hitfz év alatt hat gyilkosságot kö­vetelt el és áldozatai kizárólag rokonai és ismerősei voltak. Azt vallotta, hogy nem rablás vágya vezette, csupán a nyomo­zóhatóságokat akarta félrevezetni aKkor, amikor egyes áldozadailól apróbb értéktár­gyakat elvitt. Sexuáiis inger késztette ülésre s az első kéj- gy okosságot még 191i-ben követte el. Környe­zete úgy Ismerte őt, mint derék és szorgalmas munkást, amikor egyik-másik gyilkosságát fel­fedezték, mindenki mást inkább gyanúsítottak meg a bűncselekménnyel, mint éppen öt, az igazi tettest. A linzi rendőrség felkérte a bécsi rendőngazgatóságot, hogy vizsgálja meg az 1917. óta íeideriiebenül maradt gyilkossá­gokat és állapítsa meg, melyekben lehetett része Leiigeb Ferencnek. A linzi ren dőrség jelen lése nagy szenzáció­ként hatott a bécsi rendőr iga zga [.óságon és párt perc múltán már a lapok is tudtak a linzi gyilkosság nyomozásának meglepő for­dulatáról. Uj Kürlenről számoltak be, aki ta­lán még szörnyűbb módon üzle húsz éven át hóhér munkáját, mint a düsseldorfi gonosz­tevő. * Leitgeb Ferenc tizenháromszor volt bün­tetve különböző bűncselekményekért, de — mint emületiük — gyilkosságai miatt soha­sem gyűlt meg a baja a hatóságokkal. Nemrégiben töltötte le tízéves fegyházbün­tetését és röviddel kiszabadulása után gyil­kolta meg a linzi építőmester feleségét. Amikor a linzi rendőrség előállította, semmi­ről sem akart tudni. Konokul tagadta a gyil­kosságot és órákon át hiába kérdezgették őt a rendőrtisztviselők, választ sem adott kér­déseikre. Ezalatt a bizonyítékok gyűltek el­lene, 1.2mik jelentkeztek, a nyomozó detek­tívek uj anyagot hoztak össze, amit ujból és újból a gyanúsított elé tártak, írtig végül meg­tört a tagadása. Leiigeb beszélni kezdett 8 maguk a kihall­gató rendöríisztvisclők is megdöbbentek, amikor a linzi bűntett beismerése után egymásután kezdte felsorolni régebben el­követett gyilkosságait Neveket először nem mondott, de a kihallga­tó tisztviselők kérdéseire csakhamar nevek­kel és részletekkel is szolgált. Hat héigyiikosságot beismert a szörnyeteg 1911-ben Riedbea dolgozott Leitgeb Ferenc.. Ott ismerkedett meg Léderer Mária 40 éves elárusitónővel, akivel heteken át viszonyt folytatott. Ez az öregedő leány volt a* első áldozata. Szerelmi légyottjukon megfojtotta s hogy a gyilkosság nyomait eltüntesse, felakasztot­ta holttestét az ablak keresztfájára. Sike­rült öngyilkosság látszatát keltenie, úgy hogy a rendőrség akkor nem is kereste a gyilkost. 1920-ban Ansfelden községben dolgozott Leit­geb. Ott Schmiedthuber Annát, egy kőműves­mester menyasszonyát hozta vele össze a végzet. Leitgeb pár heti udvarlás után elcsa­varta a leány fejét, meghódította és intim vi­szonyt kezdett vele. Az egyik pásztorórán itt is megtörtént a gyilkosság ugyanolyan módon, mint az első esetben. Az abnormis hajlamú ember sze­relmi bódulatában megfojtotta a leányt. A harmadik gyilkosságot 1921 szeptember 19-én követte el St Magdaléna közelében az erdőségben. Áldozata Kappelmair Mária, egy munkás 35 éves felesége volt. A.z asszony udvar lójának karjai között lelte halálát, amely szerelmes ölelés közben érte utói. A negyedik gyilkosság áldozata Oberleith- ner Anna bábaasszony, aki 1931 novembe­rében Linzben fojtott meg a szörnyeteg. Az asszony lakásán történt a gonosztett sze­relmi enyelgés és csókok közepette. ötödik áldozata Hac.kl Franciska volt, akit 1921 augusztusában ölt meg. , A sorozatot első vallomása szerint Jank Luj­za meggyilkolásával fejezte be. A beismerő vallomás láthatólag megrendí­tette a geROözlevöt, aki kimerültén rogyott le a székre és a kihallgató rendőr tisztviselők kérdéseire nem is tudóit választ adni. Levit­ték a cellájába, majd este újból felhozták és folytatták a kihallgatását. A pár órai pihenő alatt magához tért és első szava az voll, hogy most már mindent el akar mondani a rend­őrségnek, könnyíteni akar lelkiismeretén, amelyet nem hat, hanem tizenegy gyilkosság bűne nyom. Az első beismerő vallomás után ez már nem is volt meglepetés a rendőrtisztviselőknek. Leitgeb minden kérdezés nélkül elkezdte újabb áldozatainak nevét e a bűncselekmény időpontját felsorolni, A hetedik .. * a nyolcadik. • . 19 J 8 októberében Urfaihr községben Ganner Róza, egy ottani háztulajdonos fe­lesége, esett áldozatául a kéjgyilkosnak. 1920 decemberében Reinezeűev Mária, a Linz melletti St. Po­ter község lakója, lehelte ki lelkét a ször­nyeteg ujjainak szorítása alatt. Ebben a két esetben Leitgeb úgy próbálta eltüntetni gyilkosságának nyomát, hogy áldozatai alatt meggy uj tóttá az ágyat. Reinezeder Mária tényleg szénné égett az ágyban, a másik áldozat holttestét azonban csak megpörkölték a lángok. A hatóságok mind a két esetben véletlen szerencsétlenséget állapítottak meg, amit magjuk a szerencsétlen asszonyok idéz­ték elő vigyázatlanságukkal. Az áldozatok sorában Ege-lseder Róza st- pölteni kereskedöasszomy és Reiiter Anna riedi munkásleány következik, akiket Leitgeb megfojtott és kirabolt. Tizenegyedik áldozatának nevét Szintén bevallotta, de a hatóságok bizonyos okból nem hozzák még nyilvánosságra. A rendőrség nem hiszi, hogy Leitgeb min­den áldozatáról számot adott volna s nemcsak lehetségesnek^ de valószínűnek tartja, hogy a szörnyetegnek még több ál­dozata is van. Háborgó tömeg a fogház előtt Valamivel azután, hogy a kéjgyilkos meg­tette az első beismerő vallomást, a városban villámgyorsan szétfutott a hire a beismert szörnyűségeknek és a lakosságon nagy izga­lom vett erőt, A rendőrség fogdájának épülete előtt cso­portosulás támadt, a tömeg állandóan nőtt és az egész napon át az épület előtt tanyázott. (öklök emelkedtek a levegőbe, a felháboro­dás és düh kitörései hallatszottak, a tömeg a gyilkos kiadatását követelte ée a iincs- ^hangulatot csak nagyobb rendőr legénység megjelenése terelte vissza a medrébe. A tö­meg fenyegető magatartása szigorú rend­szabályokra és fokozottabb óvintézkedésekre késztette a rendőrséget. A csoportosulás és tüntetés a késő esti órákig tartott. Becs, március 8. A linzi tömeggyilkos be­ismerő vallomása alapján az osztrák rend­őrségek lázas nyomozást kezdtek, hogy meg­állapítsák, melyik bűnténynek milyenek voltak a körülményei, hogy megtfelel-e a valóságnak a kéjgyilkos minden állítása, s nem utolsó sorban azt is kutatják, hogyan sikerült Leítgeb- nek húsz éven át büntetlenül és bántatla- nnl kiélnie betege® szenvedélyeit? A bécsi rendi rigazgatósághoz érkezett je­lentés szerint Leitgeb tizenegy kéjgyilkossá­got ismert be és bevallotta, hogy meggyilkolta a faját nagyanyját is. Törvénytelen gyerek és árva Személyi adatai és eddigi élettörténete •még mindig nem áll tisztán a rendőrség előtt, hézagok mutál.koznak, miket csak ez­után fog a nyomozás betölteni. Az eddig megállapított adatok a következők: Leitgeb Ferenc 54-ik életévében jár, többszörösen rovottmultu, tizenhárom bün­tetést szenvedett el, amelyek azonban sem­miféle összefüggésben nincsenek a tizenegy gyilkossággal. A tömeggyilkos törvénytelen gyermeke Leitgeb Filoménának, aki elhalt, amikor gyermeke a negyedik életévében volt. A kisfiút egy asztalos vette gondozásába, va­lószínűleg az édesapja, aki pár évvel későb­ben egy miászároshoz adta be inasnak. Leitgeb kitanulta a mészárosraesterséget, majd más foglalkozást is és harminc év$m át a legkülönbözőbb mesterségeket űzte, 1900-1903-ban szolgálta le katonai éveit Trienfben. Katonáskodása alatt háromszor büntették meg lopás és egyszer szökés miatt, Félelmi pszihózts Linzben Becs, március 8. Linz lakossága, különösen a gyöngébb nem körében a Leitgeb-affér kapcsán valóságos félelmi pszlhózis fej­lődött ki. Tegnap délután megrohanták a vaskereskedéseket és töme­gével vásárolták a biztonsági lakatokat és láncokat, amelyeket sietve felszereltek * linzi lakások ajtajaira. A házalók, ügynökök és koldusok kereseti forrása egyszeriben bedugult, meri a féleími pszihózisban remegő asszonyok senki ide­gennek nem nyitnak ajtót. Kéjgyükas vagy rablógyilkos? Linz, március 8. A tömeggyilkos beismerő valló másának részleteiről érdekes adatokat közöl a rendőrség jelentése. Leitgeb Ferencet, a tizen egy szeres gyilkost félelmetes külsejii? rossz arcú, indulatos és makacs embernek jellemzi a rendőrség. Első beismerése többórás vallatás után jött létre. Leitgeb makacskodolt és dacosan szem- beszállt vállalóival, ennivalót és cigarettát követelt és csak ak­kor kezdett el beszélni, amikor minden kí­vánságát teljesítették. v Ételt hozattak neki a közeli vendéglőből, el­látták .cigarettával és amikor jó étvággyal el­fogyasztotta ebédjét és rágyújtott egy cigaret­tára, flegmatikusán kezdío elbeszélni, hogyan végzett JanR linzi kőművesmester feleségé­vel. Nyugalma azonban az első gyilkosság beisme­rése után cserbenhagyta. A második, harmadik bűntényt már foko­zódó izgalommal vallotta be, a hatodik go- nosztett bevallása után összeroppant, magá­ba roskadt, úgy hogy félbe kellett szakítani kihallgatását. Lekisérték cellájába, ahol órákon át mozdu­latlanul ült, szinte apátiába süppedt, s csak lassanként tért vissza nyugalma. Második vallomásából kitűnik, hogy édes­anyja halála után Leitgeb nevelését mostoha-nagyanyja vette át, aki évekig bajlódott a rakoncátlan gye­rekkel. Ez a szerencsétlen asszony is a tö- meggyilkos áldozatai között van. Feltűnő, hogy Leitgeb áldozatainak legtöbb­je 35 éven felüli asszony, akikkel szerelmi viszonyt folytatott, majd sétára csalta őket s egy félreeső helyen az előre elkészített kö- téíhurkot a nyakukba vetette. Bár a látszat és az összes eddigi körülmények arra mutat­nak, hogy Leitgeb gyilkossági szenvedélyét szexuális motívumok táplálták, a linzi kritni- nalisták mégis kétkedéssel fogadják a tömeggyilkos ilyen értelmű vallomását és nem tartják kizárt­nak, hogy a további nyomozás és vizsgálat adatai e tekintetben meg fogják cáfolni a gonosztevő állítását. Szerintük még nem vehető bizonyosra, hogy Leitgeb bűncselek­ményei egytői-egyig kéjgyilkosságok vol- tak. Amilyen ravasznak és találékonynak bizo­nyult Leitgeb a gyilkosságok előkészítésében és végrehajtásában, fellehető róla, hogy me­nekülni próbált a büntetőjogi felelősség alól és már eleve beszámithalattannak vagy kor­látolt beszórni Ihatóságu, beteges lelkületű embernek igyekszik magái kijátszani. A 33-as bizottság e fogadta a mezőgazdasági bitéitől szóló rende eiet Budapest, március 8. (Budapesti stzerkesz- tőségüulk telefon jelen lése.) A 33-as bizottság mai ülésén Korányi Frigyes báró pénzügy­miniszter tájékoztatta a bizottságot az 1932—* 1933 évi költségvetésről. A végleges költ­ségvetést még nem lehetett megállapítani* mert egyelőre túl nagy a várható bevételek és kiadások közti differencia. A költségvetés keretét a pénzügyminisztes 830 millió pengőre kívánja leszállítani. A 33-as bizottság ezután elfogadta a mezőgazdaságnak nyújtandó hitelre vo- nakozó rendeletet, amelynek lényege, hogy a Nemzeti Bank ka­matlábánál másfél százalékkal magasabb ka­mat mellett hat hónapra nyújtanak hitelt a mezőgazdáknak, amelynek fele összege to­vábbi három hónapra hosszabbítható meg. Elfogadták még azt a módosítást is, hogy a termelési hitelt az összes termelési kategó­riákra kiterjesztik. MILYEN IDŐ VARHATÓ A csapadékos időjárás Középeurópa fölött a lég* közelebbi napokban is uralkodni fog. — Időpro^- nózis: Változékony, csapadékos idő várható, a hfc mérséklet általában változatlan marad.

Next

/
Thumbnails
Contents