Prágai Magyar Hirlap, 1932. március (11. évfolyam, 50-74 / 2863-2887. szám)

1932-03-31 / 74. (2887.) szám

4 Megalakult Magyarországon az elvált férfiak és nők egyesülete Budapest, március 29, Nagy,pénteken este szokatlan egyesület alakult Budapesten: kül­földi mintára az elvált férfiak és nők megalakí­tották országos egyesületüket.. Az alakuló ülé­sen mintegy nyolcvanan vettek részt, többen voltak a nők, mint a férfiak. Az elnök arra kér­te a megjelenteket, hogy a megbeszélés anyagát egyelőre tekintsék magánjellegűnek, a mozga lom széles alapon való megszervezése után lép­nek majd csak a nyilvánosság elé. Ezután Preisz Aladár dr. ügyvéd, az uj egye­sület ügyésze, ismertette az eddig 130 tagot számláló egyesület szervezkedésének célját, az elváltak tömörülésének gazdasági, társadalmi és kulturális okait. Természetes jelenségnek lát­ja azt, hogy a sok-sok millió megkötött házas­ság között akad olyan is, amely a legkülönbö­zőbb okok miatt megszűnt. A válások arány- száma, azonban nem is túlságosan nagy. így,pél dául Magyarországon mindössze hét százalék ez az arányszám, de ez is már az utóbbi években egyre emelkedő válási tendancia eredménye. Amig a régebbi váiópöröknél legnagyobbrészt személyi okok domináltak, az újabb pőréknél főleg gazdasági okok léptek előtérbe. Nagyobb vita indult meg, amelynek során ál­talában a nők hathatósabb védelmét sürgették, különösen a tartásdijfizetések és a gyermekek ellátásáról való gondoskodás terén. Volt olyan fölszólaló, aki azt fejtegette, hogy a mostani rendkívüli gazdasági viszonyok között a bíró­ság csak akkor mondhatná ki a válást, ha a férj a kereset nélkül szűkölködő feleség és a gyer­mekek megélhetéséről gondoskodni tud. Végül kimondták az országos egyesület meg- a,atíulását, ötösbizctíságot választottak az alap­szabályok v-..Hegei* megszövegezésére, maid el­határozták, hc"-T a válófélben lévőket válópe­rük jogerő, ’ efejezés-áig csak ideiglenes tagként v ___föl. de ez alatt ellátják őket a szükséges fo lvi-lásros:'-. okkal és védelemmel. Kimondták közkívánatra azt is, hogy az egyesület tagjai tagdíjat nem fizetnek. 'VkWÜAí-í »tA<ümU-HIÍUiA0 1932 máixíu, 31, c‘’iil Á űize&kémmh klubja Budapest a kávé-ház-ak, München a mú­zeumok, Paris a mulatók városa a népszerű Baedek kerek szerint. Loondont — azok, akik ismerik az angol főváros életét —, méltán nevezhetik a klubok városának. A legfur­csább, a legbizarrabb klubok és egyesületek sorakoznak, a régi,, nemes tradíció ju, nagy tmuiltu és nagy befolyású klubok mellé. Az angol ember éleiét éppúgy jellemzi a klub­élet. mint a például budapesti polgárt a ká­véházi márványasztal és amig Budapesten a kávéházak minden fokozatát, minden válfaját meg lehet találni, úgy Londonban is számon- tar tarnak az előkelő klubok mellett néhány olyan „exkluzív'1 jellegű egyesületet is, ame­lyeket legaláíbis a különleges jelzővel lehet illetni. Azok az orgánumok, amelyek a klubélettel foglalkoznak Londonban, most két klub meg­szűnéséről emlékeznek meg. Mind a lóét klub bizonyos nevezetességre telt szert. Az egyik az ACM Club, amelyet alapítójának, Sir Alexander Caimibell Mackenzie nevének kez­dőbetűiről neveztek el, a másik a „Jóétvágyu gyászolók" klubja. Az ACM klub alapszabá­lyai szerint a klubnak csak négy tagja lelhet és a tagok kötelezik elsőszüiöbt fiaiig a klub­élet tovább folytatására. Egy évszMad alatt három família férfiágon kihalt, a negyedik család utolsó sarját, aki egészen halálos vé­gű betegségéig hiven betartotta a klub sza­bályait és a klubinapokat, nemrégiben temet­ték el. Talán ez a klub volt Anglia legexklu- zi-va-hb társasága és a klub irattárát, meg nap­lóit most a British-Muzeumban helyezték el. A „Jóébvágyu gyászolók klubjának" kelet­kezése szintén különös körülmények között játszódott le. Egy gazdag és különc angol vég rendeletileg meghagyta 12 jóbarátjának, hogy a hónap bizonyos napján emlékezetére vidám lakomát rendezzenek. Kötelezte ba­rátait, hogy alakítsanak erre a célra klubot és a lakomák költségeinek fedezésére ala­pítványt tett. A tizenkét jóétvágyu gyászoló a londoni társaság legkiválóbb gourmand- jainak sorából került ki. Hiven betartották az elhunyt rendelkezéseit, fényes lakomákon ünnepelték emlékezetét; de a klub tagjainak létszáma egyre fogyott és végül az utolsó is búcsút vett a fehér asztaltól. Mikor felszá­molták a klub hagyatékát, kiderült, hogy az elmúlt évek folyamán a lakomák 300.000 fontot emésztettek fel. A kulináris kegyelet sokba került és a klub tagjai bizonnyal há­lásan gondoltak alapítójukra. Nőm kevésbé nevezetes a londoni klubok so­rában a tizenhármak klubja. Háromszor tizen­három, azaz összesen harminckilenc tagja lehet ennek a klubnak, -s tagjai az összes babonákat szorgalmasan művelik. Tizenhármán ülnek egy asztalhoz, tizenharmadikán lakomát tartanak és ha tizenharmadik a péntekre esik, diszlakomá­val ünnepük meg a „peches" napot. Vacsora alatt minden tagnak föl kell dönteni a sótartó- ját. Kitömött, babonást)in) állatok: baglyok, macskák, kígyók díszítik a klubhelyiséget, tö­rölt, tükrök lógnak a falon, varázsigéket mor­molnak és soha nem mulasztják el megkopog­tatni az asztalt alulról. Érdekes klub az ikrek A 81 éves Enrico Basse, Európa egyik legtitokzato­sabb kalandora, öreg koldus mezében élt s mindem vagyonúi a kimai népköztársaságra hagyta A vagyoni Kínának az Európai iái elleni küzdelemre kell felhasználnia — A római hmm követ már át és vette az ötmillió értéket — Az öregember különös diplomáciai titkokat vitt a sírba Innsbruck, március 30. A Prágai Magyar Hírlap néihámy nappal ezelőtt rölvid hír ben beszámolt arról, hogy a déltiroli Brixenben meghalt egy koldus, aki azzal a különös kikötéssel, hogy a kinai nép vívja meg felszabadító háborúját Európa ellen és győzze le Európát, 5 mil­lió lírát kitevő vagyonát végrendeleíileg a kínai népköztársaságra hagyományozta. Ezt a hirt az első pillanatban talán kitalált eseménynek gondolta mindenki, aki elolvas­ta. Csakhamar azonban kiderült, hogy a hír­ben közülit tényállás megfelel a valóságnak s a milliós örökség körül máris heves pörös- ködés tört ki. A tirolif lapok felfigyeltek az eseményre és behatóan foglalkoznak most a különös testa­mentum ügyéivel s a koldus személyiségével. A nyolcvanéves ko'idus A kalandos históriának a főhőse egy egy­szerű koldus, add 1931 tavaszán jött Brtxenöe. Szegény, öreg tépett ember, aki inkább szá­nalmat, mint kíváncsiságot keltett személye iránt. Nyomorúságos viszonyok közölt élt bú­torozott kamarácskájában, maga készítette el szegényes ételeit, csupán burgonyával, ke­nyérrel és tejjel táplálkozott, az utón hulla­dék-fát szedegetett össze és ezzel fűtött, hogy tüzet csiholhasson kis kamrájában, nem tö­rődött senkivel, nem beszélt senkihez, egyet­len útja abba a kereskedésbe vitte, amelyben a burgonyát és a tejet vásárolta be és az élelmiszert egy régi konzervdobozban szál­lította otthonába. Vájjon milyen titokzatos­ság rejtőzhet egy ilyen koldusélet mögötte Mindenki azt hitte róla, hogy a nyomorúság­nak egy szerencsié Mén áldozata, akitől a z élet megtagadna a gondtalan öregkort. Most azután ez a koldusélet egyszeriben egy szenzáció központjába kerül, még pedig éppen abban a pillanatban, ami­kor már kilobbant. Ott találják az öreget kis kamrácskájának padlóján, kezei messze el­nyúlnak és mintha görcsösen ragadnának meg valamit, mintha az elfutó éleibe kapasz­kodnának. Az oJTOsnak már Dincs több baja vele, csupán csak a halotti bizonyitványt kell még kiállítania. Az öreget szívszélhüdés ölte meg. Életmódja nagyban hozzájárulhatott a hirtelen bekövetkezett halálhoz, teste ugyanis nem volt elegendőképpen táplálva, hiányosan ruházkodott és soha, soha nem volt orvosnál, hogy tanácsát kikérje. A község részéről ki­küldött halottkém biztos vol-t benne, hogy en­nek a koldusnak eltemetését is a községnek kell fedeznie. Kötelességludóan azonban vé­gigvizsgálta a koldus egyszerű cók-mókját, rongyos holmiját. Ez a holmi egy régi koffer­be volt begyömöszöli ve. A kofferben azonban a sok rongy között nagyold) készpénzössze­get talált, néhány száz iirát. Most már elcsodálkozott s a hullaszeiml'éíhez elhívott miág egy községi tisztviselőit is. Most már kelten vizsgálták át az öreg koffert s bá­muló szemeik előtt csakhamar hatalmas vagyon képe tárult fel. A kofferbeu mindenfajta külföldi értékpa­pírokat, különböző európai nagyvárosok bank­jaihoz való trezorkulcsokat, különböző nyel­veken kiállított és különböző valutákban ér­vényes b-amkel-számolásokat találtak, amelyek­ből világosan kitűnt, hogy az elhunytnak több nagybankban folyószámlája volt. Találtak az­után részvéuykupomokat, különös, több nyel­ven folytatott levelezéseket, legitimációkat és kimutatásokat s a piszkos koffer legalján ta­láltak egy tekintélyes csomagot, amely szín- ara-anyai volt telve. Aranymá-rkák, lírák, frankok és fontok s ezek az a-ranyérmék egész tekintélyes összeget érnek. A jegyző­nek napokig kellett dolgoznia, hogy a bank­kivonatok és papírok alapján kiszámíthassa* hogy mekkora volt az öregnek a vagyona. S klubja is, amelynek csak ikertestvérek lehetnek a tagjai. Az exkluzív arie-ztókratiikus Miubolk mellett meg kelt emlékeznünk London egyik legdemokratiku­sabb klubjáról is, a First Nighite.rs Clubról, amely­nek tagjai a londoni szinlh-áaa-k karzattá togatői-ból rekrubáládnak. A klub testületilleg résztveez a pre­mierekéin., véleménye sikert, va-gy bukást jelent és minden esztendőben diszebéd-et rendez valamelyik előkelő londoni étteremben, amelyre meghívják a színészek közül kedvenceiket. Ha egy színészt nem hívnak meg erre a lakomára, az neliezen kap szerződést a következő szexén,-ra. A londoni klubélet nemcsak különösségeiről ne­vezetes, a kluboknak tekintélyes politikai és társa­dalmi befolyásuk van. Az angol közvétiemény a klubok keretein belüli van megszervezve és a klu­bok belső élete hiv-en tűkröi viasza az angol lelket és szellemet és mogailiairiásuk legtöbb esetiben dön­tő, akár eaddházról, akár politikáról van szó. amiko-r ezt a munkát elvégezte, a hivatalos kimutatás alapján kiderült, hogy a koffer több mint 5 millió líra értéket tar­talmaz, eltekintve a trezorokban rejlő értékektől, me­lyeket természetesen még nem ismerhetnek. A három végrendelet M-ost kezdődik a történetben az, ami szo­katlan. A titokzatos ember kofferjében három testamentumot is találtak. Az utolsót négy héttel halála előtt állítótta ki s ebben az utolsóban a megelőző kettőt kii fejezetten ér­vényen kívül helyezte. Az első kettőben va­gyonát legnagyobb részben törvényes örökö­seinek hagyta hátra, ezeket azonban névleg nem sorolja fel. Az utolsó végrendeletben azonban tisztán és világosan ezeket lehet ol­vasni : U t olsó ak-a ratom! Én alulírott Keinrick Bas-se, aki 1850-beu születtem a Rajna melletti Bonnban, ezen­nel úgy rendelkezem, hogy egész vagyono­mat, vagyis mindazt, ámít bírok, illetve amit esetleg bírni fogok — teljes egészében adják át mint korlátlan tulajdont a kelet- ázsiai kínai népnek, illetve a kínai néip kormányának azzal a határozott kiváusá* goimmal, hogy a kínai nép ezt az összeget használja fel abban a küzdelmében, ame­lyet az európai faj ellen folytat. A végrendelet azután még néhány apró kí­vánságot kifejez s többek között azt a ren­delkezést is tartalmazza, hogy a holttestet szülővárosába, Bonnban szálli-tsák. A végren­delet ezekkel a szavakkal záródik: Telj’-, öntudatomnál és világos értelem­mel] irtaim ezeket és jegyzem alá nevemet. Heinrich Basse. A bizalmatlan déltiroli parasztok ezekre a hírekre a fejüket rázták. Nem akarták elhin­ni, hogy ilyen dolog előfordulhásson. Hírek keringtek, gyanúsítások szállingóztak, köze­lebbit azonban nem lehetett megtudni. Laebmüller dr., a jegyző, aki az örökséget biztosi tóttá, hallgatásba burkolózott, a ható­ságok megtagadtak minden felvilágosítást s történt, hogy a különös történet híre nem igen terjedt messzire s egyelőre elborította a feledés homálya. Kína az örökség birtokába lép Az elmúlt napokban azonban három külö­nös vendég érkezett Br-ixembe és a Hotel Ex- cel-siorbam szálltak meg. A vendégek ünne­pélyes goh rockban vol-tak s mongo-lszaibásu arcukról az el-s-ő pillanatban lerit-t, hogy kí­naiak. A vendégkönyvbe igy írták be a nevüket: Csiang Lilioo, meghatalmazott miniszter és Kína köztársaságának római körete, Csőn Yiu, a római kínai követség titkára és Sig­nore Januzzi kínai íőkonzul B őzen ben. A három ur több na-pi-g tartózkodott Brix-en- ben, átvették a jegyzőtől a végrendelet máso­latát s bementek abba a sötét kamrácskába is, amelyben Basse élt s amelyet közben a hatóságok lepecsétellek. Órák hosszat tartó munkával vizsgálták át az anya-got, gondosan becsomagolták az értékpapírokat, bankkimu­tatásokat, levelezéseket, készpénzt és arany- darabokat, legitimációkat és trezor-kulcsokat. Csupán a lerongyolt ruhadarabokat és a régi koíffert hagyták ajándékba az öreg koldus há­ziasszonyának. A végrendelet értelmében minden egyéb holmit nagy örömm el és lehuny irgalommal elszállítottak. A három ur ezután ünnepélyesen a temetőbe vonult, az egyszerű, jeltelen sírra egy m-üvi- rágkoözorut és egy piros szegfüosokrot helye­zett, azután visszatértek a közjegyzői irodá­ba s kijelentették, mint a végrendelet végre­hajtói, gondoskodnak a holttest exhumálásá­ról és Bonnba való átszáll].itasáról. Ezzel az­után el is utaztak Brixenből. Megtámadják a végrendeletet Csak mo-st indultak meg a találgatások s a fantasztikus mesék az öreg koldus személye körül. Hogyan szerezhetett ez az ember, aki a koldusnál is szegényebben élt, ennyi péuzt? S miért hagyta vagyonát a kínai népre? Ezek a gondolatok gyötrik a környék Lakosságát, de ezek foglalkoztatják most Wilhaim Lach- müLler dr. jegyzőt is, aki most bizonyos ér­telemben Európa ügyvédje Ázsiával szemben. A közjegyző most azon fáradozik, hogy a nyolcvanegy éves ember rejtélyes vég­rendeletét megtámadja. Ez azonban most már kétszeresen nehéz, mert a kínai nép örökségének birtokába lépett. Egy ujságirónak Laebmüller dr. a követke­zőket mondotta el: — Az öreg ember titkát a sírba vitte és senki sem fogja tudni megállapítani, hogyan szerezte nagy vagyonát és mi bírta a külö­nös végrendelkezésre. Valószínűleg kalandor volt, akinek éietipályájáról csupán sejtelmeink lehetnek. Van egy unokahuga Bonnban és van egy orvosrokona Boroszlóban, UMch Basse dr. g a kettő volna tulajdonképpeni törvényes örökös. Ám ezek csak későn tudták meg a dol-got, ké­sőn jelentkeztek, sokáig haboztak, nyilvánva­lóan nem volt sok reménységük. Csak egy nappal azután, hogy a kínaiak elutaztak, • kaptam meg a megbízást a végrendelet meg­támadására. így hát csali a pör útja marad hátra, ami a jelen eset-ben természetesen rendkívül nehéz. Ezenkívül az örökösök teljesen va­gyontalanok a költséges pör finanszírozása meg megoldhatatlan probléma. Mindennek el­lenére már beadtam a panaszt. Sokáig nem tudtam, hogy ki ellen emeljek panaszt A kínai nép nem jogi személy. Nem maradt más hátra, minthogy Csiang Luioo miniszter és követ ellen nyújtsam be a panaszt, aki a pénzt átvette. Az újságíró most közbe­vetette azt a kérdést, vájjon az a feltétel, hogy az örökséget a kinai népnek az európai faj elleni küzdelemre kell felhasználnia, nem nyujt-e módot a végrendelet m-egsemmisiíé- sére. — Az olasz törvény szerint a.z immorális ha-tározniányok nem te-szi-k érvénytelenné a végrendelet rendelkezéseit, — mondotta a közjegyző. — Ezzel szemben viszont egy régi törvény szerint a magánvagyonoknak külföldi államok által való öröklése csupán az olasz kormány beleegyezésével lehetséges. Az olasz kormány ehhez még nem járult hozzá. Elsősorban azonban a végrendelkezőt őrült­nek lehet nyilvánítani s erre a különös vég­rendelettel kapcsolatban tényleg minden ok Ls megvan. Vájjon örült volt-e tényleg Heinrich Basse, a különös öreg em­ber? Erre a kérdésre az újságíró Bogén asz- szonytóí, az öreg háziasszonytól várt feleletet. Az asszony elmondotta, hogy az öregember mindéül zárva tartóit, minden munkát maga végzett ée az ágyát is ő vetette meg. Az asz- szonynak alig volt szabad belépnie a kamrá­ba, ha pedig bent volt, az öreg ott állott mel­lette és gondosan figyelt minden mozdula­tára Nem is sejtette az asszony, hogy az öreg­nek pénze van. A postáját az ajtóiiasadékon kellett benyújtania. Az öre-g mindig otthon tar tó zk oidott és gyakran Írogatott. A lehető Legritkábban beszélt s akkor is csak egy pár szót szólott: ilyeneket, hogy: máma hideg van. Nem voltak látogatói, nem járt vendég­lőibe, nem volt barátságos senkihez. Régi kofferjéből két téglát vett ki, arra telte a piéhedényt s ebben főzte ebédjét: kenyér le­vest, tejet és burgonyát. Egyebet nem evett. Terméiszetes, hogy éhen kellett halnia. A halottkém elmondta az ujságirónak, hogy a koffer mintegy busz kilogramot nyo­mott az értékpapírokkal és az aranydarabok­kal a rongyok nélkül. A kofferben benn volt Vilmos excsászár­nak képe és gratuiáitó levelek sajátkezű aláírásával az 1931 esztendőből. Az excsászár az öreg Basseuak 80. születés­napjához gratulált. Ott volt egy igazolvány is, amely szerint Basse egykor a porosz testőrezredben szol­gált, egy más igazolvány szerint viszont francia titkos szolgálatban állott. Az ira­tok között volt a szovjetkormány egy iga­zolványa is. Ezek a tények még inkább alkalmat adnak az edjgondoi-kodásra. Ki volt ez a titokzatos erniber, ez a poro-sz testőrtiszt, francia ügy­nök, szovjet megbízott, aki nyolcvan éves korában Brixenben egy nyomorúságos kam­rában húzódik meg, itt tölti a nyugalom nap­jait s bár őt millió líránál nagyobb vagyo­na van, éhen hal. Ki volt ez az ember tulaj­donképpen, akit Európa különböző kormá­nyai titkos megbízásokkal láttak el? És miért gyűlölte meg annyira Európát, hogy négy héttel halála előtt minden vagyo­nát egy keletázsiai népre hagyta azzá a megbízatással, hogy az európai faj leküz­désére használja tel ezt a pénzt? Talán őzért tette ezt, mert megismerte Európa minden gonoszságát, korrupcióját, megutálta a kém­kedést, titkos megbízásokat, megutálta a né­pek örökös egymás elleni küzdelmét? Va-gy talán hálátlanságot aratott, megundorodott s az öreg Európát pusztulásra érettnek találja és úgy hiszi, hogy a távoli kelet népe hoz­hatja az emberiség megváltását? Ezekre a kérdésekre nincs felelet, a titokzatos ember, egy brixeni kis sírban fek-szik, a kis sjron egyszerű fejfa és reá csupán ez a két szó van írva: Enrico Basse.

Next

/
Thumbnails
Contents