Prágai Magyar Hirlap, 1932. március (11. évfolyam, 50-74 / 2863-2887. szám)
1932-03-30 / 73. (2886.) szám
10 1932 március 30, szerda. A Ferencváros legyőzte a Hungáriát A belgrádi Jugoslavia kettős veresége Budapesten Az Újpest télsikere Zürichben Budapest, március 29. (Szerkeszt őségiiinik távirati Jelentéssé.) A magyar fővárosban a kettős ünnepen egy jelentős bajnoki, két nemzetköz! és egy barátságos mérkőzés folyt le. Vasárnap a bajnokság során a derby-nneccs folyt le a Hungária és a Ferencváros között, amely a zöld-fehérek nagyarányú győzelmét hozta. A vendégcsapat: a belgrádi Jugoslavia mindkét nap kikapott. Vasárnap a III. kerület revansálta magát legutóbbi belgrádi vereségéért, hétfőn pedig a Ferencváros győzött ellene magas score-ral. Hétfőn a Hungária barátságos meccsen verte a III. kerületet A négyes mérkőzésről az alábbi tudósításaink számolnak be: III. kerület—Jugoslavia 1:0 (0:0). A belgrádi csapat tottünően játszott A meccs legnagyobb részében a budaiak kapuja előtt, mozgott, azonban gólképtelen volt. A kerület győztes gólját Feny- veegy lőtte. Ferencváros-—-Hungária 5:1 (2:1). 80.000 néző előtt mérkőzött meg egymással a két régi rivális. ben Horgos badását az LTE közvetlen védelmének súlyos hibájából Kertész értékesíti és beállítja a végeredményt. — A mérkőzés előtt zászlócsere volt, a Postások és a BLASz nevében Vass Zeig- mond dr. elölnék köszöntötte az LTE-t és a lévai eporttársadalmat. A Postások csapatából különösen Kristóf kapus, Illyés—Bobri'k—Bokor összeállítású fedezetsor, Kása és Horgos szélsők voltak a legjobbak. LTE erősen érezte Martinovics hiányát, •kitűntek Gábris, Molnár, Kopriva és Tóth. A bíró erélyes kézzel és hibátlanul vezette- a nagyszámú mérkőzést. E mérkőzés összehasonlításul szolgált a szlovenszkói és a budapesti elsőosztályu nívót illetően és meg lehetett állapi tani, hogy a szloven- szkőd magyar futfbalMsporit különösen az utóbbi időben szépen fejlődött és méltó ellenfele lett a budapesti amatőrcsapatoknak. y A Lévai TE hétfőn a Postásokat 1:0 arányban győzte le Steioer góljával. Bíró: Nemesit (Érsekújvár) volt. ZSELIZ: Kőbányai AC—Zselizi SC 4:1. Nemzetközi mérkőzés. Bíró: Mülier. A zseMziek nevében Holczer dr. orvos, az egyesület elnöke üdvözölte a kőbányaiakat, 1000 néző. X Rimaszombatban vasárnap a besztercebányai Slavia a RME-t 2:1 (2:0) arányban legyőzte. Bíró: Szie'ber volt. — Hétfőn a Slavia a rimaszombati kombinált ellen állott ki és ugyancsak 2:1. (0:1) -■■■ arányban győzött. Biró: Jelűnek László. . — X Rozanyón a Rimaszombati POS az RSC-bal 2:2 (0:2) arányban eldöntetlenül mérkőzött. BTC Salgótarján—Füleki TC 8:1. Nemzetközi mérkőzés Füleken. Nagyszombat. Makkabea (Pozsony)—SK Trnava 6:2 (2:2). A pozsonyi Makkabea husvét hétfőn Nagyszombatban vendégszerepeit az SK Trnava ellen. Dacára annak, hogy a vendégcsapat Weisz Ármin helyén tartalékkal vette fel a küzdelmet, fényes és megérdemelt győzelmet aratott az SK Trnava felett. Már a játék elején a Makkabea fölénye kezd kidomborodni és két 11-es révén vezetéshez is jut, de az SK Trnava egy 11-es révén szépít, majd a félidő vége előtt kiegyenlít. A második félidőben az SK Trnava kezdi a tempót diktálni, de a jobb kondícióban levő Makkabea biztosan veri vissza a támadásokat és a hazaiak ereje annyira csökken, hogy most már durvaságokra ragadtatják el magukat, amiben a biró személyében is segítőtársra, találnak. Most már rendszeres Makkabea támadások zúdulnak a hazaiak kapuja ellen és rövidesen meg is van az eredménye. Már 4:2-re áll a játék a Makkabea javára, de az SK Trnava még nem adja meg magát. A biró Danzigot is kiállítja, de meg kell jegyeznünk, hogy teljesen jogtalanul. Ez se használ, újabb Makkabea-roha- mok és már 5:2 az eredmény. Az SK Trnava nincs megelédvedve a kapusával és a csatársorból áll be Hudec helyére, de a cserét nem jelenti be a bírónak,, mire ez természetesen 11-est ítélt a hazaiak ellen. A btintetörugást a Makkabea értékesíti és az eredményt 6:2 arányban beállítja. A hátralevő 5 percet már nem játszák végig, mert a hazai csapat levonul a pályáról. A győztes csapat minden játékosa nagy kedvvel játszott és szép játékkal lepték meg az itteni közönséget. — SK Trnava— A) Ballspiel-CIub Wien 4:1 (0:1). Husvét vasárnap a bécsi harmadosztályú amatőrcsapat Ballspiel-Club volt az SK Trnava ellenfele, akit a hazaiak nagyon rossz játék után csak a második félidőben tudták legyőzni. A félidő végéig a bécsi vendégcsapat 1:0 arányban vezetett. A mérkőzést nagyon kevés néző nézte végig. A gyönge nívón álló mérkőzést Kuprics pozsonyi biró vezette le. Ungvár. Rehun-serlegmérkőzések: Vasárnap: UTK—CsSK 2:1 (1:1). Biró: Klein. Góllövők: Skla- dal, (OsSK) és Walkov.ios (UTK). Mindhárom gól 11-es bői. — UAC—UMTE 2:2 (1:1). Biró: Halpert. 200 perces játék. Meghosszabbítás után sorsolással győz az UAC. Góllövök: Kába és Balog (UMTE), valamint Tóth és Kovács (UAC). — Hétfő: UMTE— CsSK 5:1 (3:0). Biró: Róth Nándor. Góllövők: Da- vidovics, Hornyák és Gotthenz, valamint Skladal. — Döntő: UAC—UTK 1:1 (0:0). Biró: Gottlieb. Góllövők: Halpert (UTK) és Kovács (UAC). Az UAC meghosszabbításra nem állt ki és Így a győzelem az UTK-nak esett. Második az IJAC, 3. UMTE, 4. CsSK lett. A szép és élvezetes játékból a Ferencváros szerencsével került ki győztesen, amennyiben a Hungária egyenrangú ellenfele volt. A Ferencváros fedezet sor a döntötte e'l a meccset, amely nagyszerűen játszott. A vezető gólt a Hungária szerezte meg Ba- rátky révén, amit Tunay egyeniliteitt iki, amit két percre rá Kohut szaporított 2:1-re. Szünet után Takács kettő, Kohut pedig egy góllal szépíti a végeredményt. Ferencváros—Jugoslavia 7:0 (1:0). A zöld-fehérek fenntartás nélkül győztek. A mezőny legjobb embere Lázár volt, akivel együtt a gólokon Turay, Toldy és Kohut osztozkodtak. Hungária—III. kerület 5:0 (2:0). Barátságos. Az Újpest Zürichben játszott a kettős ünnepen, vasárnap a Young Fellő ws-t 3:2 arányban győzte le Jafcu'be, Avar és Spitz góljaival. — Hétfőn a Grashoppers-szefl., Svájc bajnokával 2:2 (1:1) arányban mérkőzött. Újpest góljait Auer, a svájciakét Hitrec és Abbeglen III. lőtték. Munkács. MSE—SK Rusj 4:1 (2:0). Szép győzelem. Biró: Gottlieb. Góllövők: Dóczé 11-es bői, Abrahamovics, Kain (2) és Román (SK Rusj). Beregszász. Vasárnap: Sátoraljai AC—BFTC 3:1 (2:1). — Hétfőn: 1:1 (0:0). Góllövök a BFTC részéről vasárnap Holitz, hétfőn Barabás. Rító: Róth, illetve Hirach. Ipolyság. BEAC (Budapest)—IFC 3:2 (2:0). Biró: Kállai. Az Ipolysági szezónnyitó mérkőzés nagyszámú nézőközönség jelenlétében lett megtartva husvét vasárnapján. A kitünően játszó budapesti vendégcsapat fair iskolajátókban gyönyörködtette az Ipolysági közönséget. Az IFC széteső játékot mutatott és nagyon meglátszott rajta a tréninghiány és az egyes csapatrészek tökéletlensége. Első mérkőzésnek nehéz ellenfél volt a budapesti csapat. — Az első félidő 30. percében, éri el első gólját a BEAC Víg révén, majd a 35. percben Kon- cicky rúgja a második gólt. — A második félidő 5. percében ismét Vig lövi a harmadik és egyúttal ■utolsó gólját a BEAC-nak. A 15. percben Kövess tizenegyesből éri el az IFC első gólját. Ezután kis ÍFC-fölény következik és a 27. percben ismét Kövess rúg gólt kornerből. Az IFC három tizenegyest elhibázott. Az Ipolysági csapat legjobb része a közvetlen védelem volt és főképpen ennek köszönhető a kis gól arányú vereség. Pöstyén. Rapid, Nagyszombat—PFK 8:2 (0:1). Nyitra. MTK Budapest—Nyltral AC 3:1 (1:1). Husvétvasárnap, kedvező napsütéses időben folyt le a nagy érdeklődéssel várt nemzetközi mérkőzés, mely a kiforrott technikájú vendégcsapat megérdemelt győzelmével végződött. A budapesti csapat minden egyes tagja gépszerfi pontossággal töltötte be szerepét és főleg helyezkedés és lapos passzjá- ték tekintetében állt fölötte ellenfelének. A mérkőzés sorsa mindazonáltal az utolsó percekig teljesen nyílt volt, akkor azonban a vendégcsapat erős finist diktált, melyet a fáradt nyitrai együttes már nem birt el. Novák pozsonyi biró sípjelére a következőképpen állott fel a két csapat: MTK: Toldy, — Rállay, Kovács, — Várady, Kecsikeméty, Sem- sey II., — Klamár, Konrád II., Szabó, Semsey I., Sas. — NyAC: Gajdoeiik, — Hanák, Siky, — Deutsch, Endler, Schneider, — Grmann, Priboj, Perner, Dubay, Steiner. — Az első félidő hullámzó mezőnyjáték jegyében telt el. Mindkét csapat sorozatos támadást vezetett, a helyi csapat azonban többet volt frontban és néhány rendkívül nehéz helyzetet teremtett a budapestiek kapuja előtt. Toldy több esetben csak kockázatos kifutással szerelte le a veszélyes támadást. Az első gólt kifutásból a pesti csapat érte el Konrád révén a 13. percben, de egy perccel később Priboj ideális beadásból Perner egyenlít. A helyi csapatnak két nagyszerű alkalma nyílik a vezetés megszerzésére, a csatársor azonban tétovázott, főleg Dubay, aki mint egy ólommadár mozgott a pályán, több súlyos hibát követett el. A nyitrai csapat néhány komért ér el, melyeket azonban nem tud értékesíteni. Újrakezdés után a játék képe nem változik. A labda állandóan a mezőnyben mozog, a védelem mindkét részen kifogástalanul működik. Az utolsó tiz percben a vendégcsapat erős iramot diktál, melyet a már fáradt nyitraiak nem vesznek át és a védelembe szorulnak. A kapu előtti kavarodásból Semsey I. megszerzi a vezetést, majd néhány perccel később Konrád éles saroklövéssel beállítja a végeredményt. Nyitra 6zépiteni igyekszik az eredményen és felnyomul, a vendégcsapat védelmén azonban képtelen már áttörni és az eredmény nem változik. A mindvégig érdekes mérkőzést mintegy kétezer néző nézte végig. Novák biró mindkét fél megelégedésére vezette a mérkőzést. — Nyitrai AC —SK Zsabovresky, Brünn 3:1 (2:1). Husvét hétfőn a brünni jóképességil amatőrcsapat, játszott Nyitrán, A helyi csapatnak sikerült kiköszörülnie a tegnapi vereségét és imponáló fölényben játszva könnyen nyernie a mindvégig erősiramu mérkőzést. A helyi csapat reorganizálva állott ki és olyan teljesítményt nyújtott, mely a mérkőzés egyes momentumaiban valóban elkápráztató volt. Az első félidőben hullámzó játék folyt, több nyitrai támadással. Az első gól öngólból esett, röviddel később azon- bam a nyitrai csapat Hanák ideális fejeséből kettőre szaporítja a gólok számát. >Grmann szélső remek beadását sikerült Hanáknak imponálóan értékesítenie. A vendégcsapat ellentámadásba megy át, mely eredményt hoz, amennyiben közvetlen közelről sikerült a labdát a NyAC kapujába juttatni. Újrakezdés után a nyitrai csapat továbbra is fölényben marad, amit ellenfele rámenős játékkal ■igyekszik ellensúlyozni. A biró számtalan szabadrúgást ítélt az egyre durvábban játszó vendégcsapat ellen. A félidő közepén Grmann beadását Dubay éles lövéssel mintegy húsz méterről a kapu balsarkába vágja, beállítva a végeredményt. A vendégcsapat ismét felnyomul, a védelem azonban résen van és erélyesen utaeitja vissza a támadásokat. A mezőny legjobb embere Hanák volt, aki mellett Grmann és Deutsch végeztek sokat. Biró Everling erős kézzel tartotta a hevesiramu, izgalmas mérkőzést. 1000 néző. * Külföldi eredmények DÁNIA A bécsi Rapid Kopenhágában vendégszerepelt a kettős ünnepen- Vasárnap a válogatottat 4:2 (3:0) arányban győzte le, hétfőn azonban 3:3 arányban eldöntetlenül játszott. ANGLIA London, március 29. A nagyszombati mérkőzések nem hoztak lényegesebb eltolódást a tabellán. A két vezető csapat, az Everton és az Arsenal eldöntetlenül játszottak, ngyhogy vasárnap az Everton még három ponttal vezetett az Arsenal előtt, amely pénteken a Derby Coiinty felett 3:1 arányban aratott győzelmet. — A II. ligában a Wolver- hampton és a Lceds United holtversenyt futnak az élen. — Skóciában a helyzet nagyjában változatlan, míg a skót serleg két filmlistája már készen áll. A szombati eredmények voltak: I. liga: Aston Vilik—West Bromwich A. 2:0, Folton Wanderers—Sheffiield Un. 3:1, Olielsea— Everton 0:0, Grimsby T.—Manchester C. 2:1, Huddersfieid—Portemouth 1:0, Leicester C.—Birmingham 3:1, Liverpool—SunderJand 1:2, Middles- brough—Bliackbom R. 0:2, Newcastile Un.—Derby Co. 3:3, Sheffiield W.—Blackpool 3:0, West Ham Un.—Arsenal 1:1. II. liga: Bradford—Bristol C. 2:0, Burnley— Bradford C. 1:1, Charíton Athil.—-Nőtte Co. 3:1, Cheeteirfiieild—MiíhvaiM 1:0. Manchester Un.—Old- ham Attihl. 5:1, Nőtte Forest—Port Vaile 2:1, Preston N. E.—Leeds Un. 0:0, Southiampton— Swansea T. 3:0, Stoke C.—Baraeley 2:0, Totten- hann—Bury 0:0, Wolverhauipton—Plymouth Argu—Miláné 3:1, Caeale—Genova 2:0, Pro Patria— Bari 2:2. SVÁJC Neuhurg&r team—Lausanne 4:1, Bellimzona— Aarau 0:1, Brühil—Can tótnál 3:2, őrlikon—Sotlo- thurn 4:3, TC Túrán—Young Fellőws (Zürich) 3:2, Basel—Young Boys 4:3, Bieil—Saarbrücken 3:2, F r ibo u rg—Mulhouse 1:1. FRANCIAORSZÁG St. Malo: Budai „11“—FC Servannais 2:1. — Páris: Red Stair Olimpique—Schwarz Weiss Essen 3:3, Kispest—Schwarz Weiies Essen 4:2, Club Fran- oais—Kispest 1:2. — Lilié: Olimpique—Urania Géni 2:1, AS. Strasbourg—FC. Brugge 4:1, FC. Sochaux—Mühlhausen 4:2. HOLLANDIA ZFC—Wimbledon FC 5:3, Ajax Amsterdam— Atitona .,93“ 1:2, Be Quiök—Hannover „96“ 2:1. Nemzetközi mérkőzések. SPORTHÍREK )( Meghalt Malaky Mihály, a magyarországi sportélet egyik legjelentősebb munkása. Az elhunyt hosszú időn át elnöke volt az FTC-nek és az MLSz-nek. Temetése vasárnap ment végbe Budapesten nagy részvét mellett. )( Megdőlt egy 32 éves világrekord. Los Angelesből jelentik: A Stanford University versenyén Ben Esfcman a 440 yardon (402.5 m.) 46.7 rnp. alatt uj világrekordot állit-ott fel. A rekordot Meredith 47 mp-el 32 év óta tartotta. )( A budapesti VÁC tornacsapatának nagysikerű szereplése Kassán. Kassai szerkesztőségünk jelenti: A kassai Makabi Torna- és Sportegylet szombaton este a SchaLkház nagytermében egy táncmulatsággal egybekötött tornaünnepélyt rendezett, melynek exhibicióe programján a Makabi férfi- és hölgytornászai mellett a budapesti Vivő és Atlétikai Club olimpiai torna-csapata szerepelt. A híres budapesti tornászok Szalai dr. és Sárkány István vezetésével lovon, korláton és nyújtón mutattak be jobbnál- jobb, tökéle-tesnél-tökéletesebb gyakorlatokat, melyek akrobatikus jellegükkel a szert-ornászás valóságos művészetét jelentették. Különösen Szalai dr. és Sárkány István olimpiai gyakorlatai voltak tökéletesek és minden elismerésre méltók. Mellettük a Makabi diák- és diákleánycsapatai, férfi- ée hölgy tor nászai mutattak be szabadgyakorlatokat és szertornászást szép siken-el. A kitűnő tornamutatványokat jóhangulatu tánc követte. ment 2:0. Skót liga,; Dundee Un-—Ha/miilton A. Falkirk— Ledtib At'hl. 9:1, Hiearfs—Ayr United 1:1, Morfon— Queens Park 6:2, MothenveM—Dundee 4:0, Third Lámánk—St. Mirren 4:0. Skót serleg középdöntő: Hamilton A.—Rangén? 2:5, Kiilmaim'ock—Aáfdiráeonians 3:2. Héttőn a vezető csapatok újból eldöntetlenül játisaoftttaik. így az Everton a West Bromwich Albionnal és az Arsenal a Derby Connty-val Isire remizált. A Sheífield Wednesday a Westhamot 6:1 arányban győzte le. — A második ligában a Leeds United kikapott, mig a Wolverha-mpton hat góllal verte a Bradfordot, úgyhogy az élen jelentős előnnyel kiugróit NÉMETORSZÁG Berlin, március 29. A TennÍ9 Borussia 25 éves jubileumi versenyén szombaton a jubilárÍ9 csapat a Münchener 1860-at 2:0 (2:0) arányban legyőzte, vasárnap azonban az Eintracht Frankfurttól 1:2 arányban vereséget szenvedett. Frankfurt szombaton a Minervát győzte ie 4:1 arányban. Vasárnap a Minerva az 1860-tól is kikapott három góllal. A verseny győztesed igy a frankfurtiak lettek. DélnénuetorszAgban a vendégszereplő osztrák csapatok közül az Austria szombaton Krefeldben 2:3 arányban váratlanul kikapott. Az Admira Kölnben győzött a városi kombinált ellen 1:0 arányban- — Vasárnap az Austria Aachenban az ALemanniia ellen 4:2, ez Admira Elbersfeldben 7:1-re győzött. — A Wiener AC Berlinben a Hertha— BSC-tól 1:5 arányban kapott ki és nagy csalódást keltett Schalke.ban a középeurópai bajnok Vienna játéka, amely a városi csapattal 35.000 néző előtt 1:1 arányban eldöntetlenül játszott. — Drezdában vasárnap a zágrábi HASK játszott és győzött a Guts Muts ellen 4:2 arányiban. — Lokális jellegű délnémetországi eredmények: VfB Stuttgart— Bayern München 3:2. — Woranaitia Worms—SV Wald'hof 3:0. — Maitnz 05—FS'V Frankfurt 1:1. Északnémetországban vasárnap a Spielvereini- gung Fürth Hamburgban vendégszerepeli és a HSV-t 3:1-re verte. — Holstein Kiél az angol amatőr Ilford FC-t látta vendégül-. Az angol csapat a kapu előtt bizonytalan volt és 3:7 arányiban kapott id. Hétfőn a vendégszereplő osztrák csapatok kedvezőbb eredményeket értek etL így a. WAC Hamm- ban 7:3, a Vienna Miinsterben 5:4, az Austria Essenben 6:1 arányban győzte le a városi csapatot. Az Admira Rhevdtben 2:2 arányban eldöntetlenül játszott. Egyéb eredmények: Komét Bréma—Iliford FC 3:1. — IFC Nüimberg—FC Zürich 3:0. — Bayern Mümchien—VFR. Mammhiedm 4:3. — Bayern Hof— HASK Zágráb 4:1. BÉCS A kettős ünnepen Becsben a következő eredmények adódtak: Hakoah—Sabária (Szombathely) 6:2. — Nicbolson—Slovan 4:1. — Slovan—Sabária 6:2. — Hakoah—Nicholson 1:1. A prágai tőzsde devizajegyzései: márc. 29 márc. 25 Hiv. pénz áru pénz áru disk.% Amsterdam 1364.— 1368— 1360.— 1364,— 3 Berlin . . 806.25 808.75 803.75 80625 6 Zürich . . 655.— 657.— 651.50 653.50 2 Oslo . . . 671.50 674.50 638.50 64150 5 Kopenh. . 700.50 703.50 678.50 68150 5 Daniig. , 663.50 666.50 662.— 665.—s 6 Stockholm 668.50 671.50 664.60 66750 5 Mailand . 176.10 176.90 175.35 17615 6 Paris. . . 132.875 133.275 132.55 132 95 2^ London . 128.4b 129.05 122.825 ' 123.425 3‘/. New York 33.71375 38.81375 83.71375 33.81375 3 Brüssel. . 469.90 471.10 471.40 472 60 31/. Madrid . . 260.50 262.50 256.50 258 50 6V, Belgrad . 67.875 58.125 58.875 59.125 5*/* Soíia. . . 24.60 25.— 24.75 24.85 9‘/i Wien . . 375.75 377.25 375.75 877.251 7 Warschau 376.75 378.75 376.75 378.75 71/. Helsingf. . £8.80 59.20 £3.80 54.20 7 Alexandria 129.60 130.40 124.975 125 7751 7 Bukarest . 20.125 20.325 20.125 20 325 7 Kowno . . 331.— 333.— 331.— 333 —< 7«/, Lissabon . 111.35 112.15 111.35 11215< 7 Montreal . 30.94 31.06 30.065 30185' 8% A prágai értéktőzsde áríolyar^'s ma tegnap OLASZORSZÁG Bajnokság: Ambroietama—Modena 4:2, Bologna -Róma 8:0, Lazio—Fiorewfcina 1:0, Juventus— péri/ ar pénz áru Nyereménykölcsön . . • , cg 2ó 67 25 97.- 97.f5 i%-o» beriUiizíuii kölceOn . g6.2o S6 25 C6.35 96.80 6%~oa beniliáiaai kíUuaöD 1923 g0 _ go'50 95 30 c5 80 Lmtköicíön . . . . . g{ 05 61 56 £Ú0 £i;60 t>7o-o» konvertálható kölcsön 04 65 95 15 94 55 96 05 ?%*«• * 90 75 91 25 90:45 SÚ5 a%-o« államkölcsön 1626 . . go - 88'ö0 88 — 88 to 1%h>« Kasaa-oderberifl , , 70’— 70‘50 7o’2ö — ltoL/fe-o» pótjáradék , , « 67'_ 67 50 67-- 67‘50 12%-oa Pótjáradék , , , ^65 67 15 ^6 65 67.16 4%-o. pótjáradók . , . . ec 4ü 60-9u f0 60 61 0ö J.5U%-o» pótjaraast , , . l7 _ ^7-50 g7 — 57 50 tladikölcíönkartaiauitáa • > 5{-10 tlt)0 Ö1'30 blbO morvn uröa^oo köicsÖD £3 — —* _ _*— J%-oí dáboro elötu ^ 6%-o» oaeb Jai^OR bank . 1o2v/j lOS^ö 102*^° 103*75 i%-o» mórra jelzálog ét orezágo* bank.............................. — ___ _ — — i%-o * laaaaa-oderberjfi 1889 . _ 1__ •_ 1 — _ Ose b Agrár Bank , , , , 48b*- 490*— tgoj— 492^ Láudei Bank ...... 5o3'_ toT- 655.- 606 oaeb llnio ....... 213 — 214 — 2oa - 521 — Uaeb Bazkomt ..... 222 - 224*— áfűj— 2öl Odeh Iparbank ..... _‘— _ ‘— —.— Sz lovák Bank ...... _________________'— —i — ói vnustenaká ...... 073*— 275 — ■'fi/— 286 Oanrák Hitel _‘— ‘_j — _ _ vV ieiier tUnkvéréin .... ’ — __ — _'— — Ju goszláv Bank ..... _‘ — _'— _'— No rdbaün . ..... *3700:— 371Cj— 3700*~ 3720! — élordbann Bonnok .... 775 — 785 — _ " l-6u.Caeü Cukoripar , , , , , 2/U*— 260!~ 26. doböller . .... 1 ■ . 575!- 5ö5’~ 57ü:_ Uorvat Cukor ...... 90 — 92 — -_ ~ — — Aussigei tuiomltó .... .g^- g0u'- o10.- • 530^lN“,k • • • • ■ t . 4^3.- 430 “ 460.“ 4,0tragai ^“ok ..... 7^- 7ou.~ ^40 ~ kokul Műtrágya , , . , . - j65 ~ _ ~ 210-laolini kávé ...... ,4,— •/•/'— 7c;— 79 — Uoüui bzual ...... —92Ó' — 920 — tejipar ........ cOfi’— 6ó0*— <ia.ö*— 3-8 — Auseigl Vegyi . . • • . fLr — 3^4— ~ -*12 ~ tíudwoissi dür ....................3_*~ ilií ko uigsüoler Cement . . , fLc'— 10^5'“ í/on ~ — mttníüüétekK01°BU üftUélt ' Í6«S:: löki 1800.'! lökbruun* bépek l0ü> ;ou._ lUü.Uuiguollei . .. .... 42q j3u<- 4l5. 420..Nyugatooeb bzón .... 253. 26?. 2/6- 278.— Aipine . . .•■«•• 43.— 47.— 4Ö.Ó0 46^0 Peru «* üütten ..... ?8b. 7g& - gou_’v* • •••••' 235-“ 237.- 258-~ 262 t rágat Va. ...... 6ü0. 6oö__ 6/0680. Eí'bj::::: o»r 4í4i ,'p' ,........................ 83- 85-~ 83 ~ 87-~ OU eacbanJ Papír .... 384.- 386 - ,93 - 397 Aléssaindnia 3:2, Rrio Vercellli—Trieszt 1:lx Nápoly