Prágai Magyar Hirlap, 1932. március (11. évfolyam, 50-74 / 2863-2887. szám)
1932-03-27 / 72. (2885.) szám
9 1932 március 27, vasárnap. JSÍ”------„IIMimMII- IJ1ÍIMIKIM 19 Mindennemű felvilágosítással illetve a kocsi vétel kötelezettség nélküli megtekintésével, beleértve a próbautakat szívesen szolgál; BRATISLAYA: V. Prachár, Hotel Flzensk^ dvúr. — DŐLNI SLAZANY: Ing. L. Bodő — KOSlCE: Z. Spira, Szemerelio 1. — SPlSSKl NOVÁ VÉS: R. Neuberger n. Co., Masarykov Riad C. 35. — U2H0R0D: Bratri Gottliebové, Radvanská 2. Z 18 HP 7“ fjL autót hivatáshoz mulatsághoz és üdüléshez! . 1 km = 20 fillérrel. Ez az átlagos kiadás egy személy számára beleértve ben* zint, olajat, karbantartást, amortizációt, kamatoztatást, biz* tositást és adókat. Határozzon minél előbb! A „Zetka“-ban nem fog csalódni I Ös. Zbrojovka akc. spol. Brno. ^ pg Rómában embernek nincs is szüksége naptárra, hogy megtudja, mikor közeleg a husvét, — minden kalendáriumnál pontosabban meg- monja ezt neki az az óriási torta, ami Virágva- sárn^p délben évről-évre megjelenik Róma Ger- beaudjának, a Latour-cukrászdának a kirakatában, hogy ott pompázzék egészen szombat délig, amikor is annak rendje és módja szerint kimérik a vásárlóknak, akik természetesen élethalálharcot vivnak utolsó morzsájáért is. A hagyományos húsvéti torta dióstésztából készült s kocsikeréknél is nagyobb, 10—12 méter kerületű, mint egy tavaszi virággrupp s halványzöld és halványsárga cujcormázával csakugyan olyan derűs és élénk is, mint a vele szemközti kis parkban viritó primulaágyak. A torta szélét játszadozó angyalkák cukoralakjai díszítik, — valóságos szobrászati műremek az egész, egy cukrász-Michelangelo fantáziájának szülötte s ráadásul még igen jól is izük a húsvéti csokoládéfagylalthoz, amit az igazi Michelangelo alkotásairól aligha állíthatnánk. A tortán kívül vannak persze más, csalhatatlan jelei is az Örök Városnak, amik mind hus- vét közeledtét jósolják. Általában egész Róma ilyenkor, mint valami nagy ünnepségre, vendégségre készülő háztájék. Ez az az idő, mikor az örökké-szép Róma a legszebb, — ez az ő igazi szezonja, az ő igazi ragyogása, amikor a Cam- pagnát elönti a napfény, mikor a Fórum kopár, osont fehér romjain is kövirózsák biborszőnye- ge izzik s a márványerkélyekről földig patakzik le a glicinia. kényes, lila fürtszőnyege, ez a tipikus római virág, ami inkább ehetetlen gyümölcsnek, elátkozott szőlőnek hat, mint növénynek. A Via-Véneton, Róma legszebb sugár- utján, amiből úgy nyílnak jobbra-balra a luxusszállodák, mint egy óriási folyosóból —tetőtől- talpig sárga-pelyhesen, mint húsvéti kiscsirkék állnak az édes, mézsürü illatú, akácmagaeságu mimózafák, s az idegenek légiója az amúgy is roppant forgalmat már-már széditővé dagasztja alattuk. Az üzletkben hegyekké tornyosulnak a húsvéti kalácsok, az u. n. pizzá-k különféle fajtái, s a szokásos ünnepi ételek, piros tojások, egész bárányok, halak, galambok hihetetlen mennyiségben fogynak. * Már Virágvasárnapján különös, ünnepi zamat lappang mindenben. A templomok mozaikpadlóit már hajnalban finom fűrész,porral hintik be, óvatos gonddal csiszolják, fényesitik, a nagy bazilikákban megkezdik a deszkapalánkok építését. ali a Szent Péter-templomban valóságos labirintussá válik, s arra való, hogy a különböző helyeket elválassza egymástól. A deszkafalat arany szegélyes, vörösbrokát leplek borítják s a szikrázó márványfalakra is ilyen térítők kerülnék egész a mennyezetig, — csattogás, kalapálás, fürészelés az egész San-Pietróban, tribünök, padsorok, karfák fölállítása külön tervrajz szerint, legalább 150 embert foglalkoztatva. Külön érdekessége a római Virágvasárnapinak, hogy itt hiába keressük a másutt szokásos kis barkae&okrokat, — ezek helyett itt különleges művészettel összekötött szárított pálmalevet áruinak, ami úgy van fonva, mint nálunk a kalács és belsejében egy kis aluminiumérem esillog. Általában a római szertartások sokban különböznek azoktól, amiket mi ismerünk. Itt például nincs Szent Sir és nincs Föltámadási Körmenet — ami későbbi germán tradíció — s a Husvét-vasárnapi—hétfői nagymise se na- gyobbarányu a rendes vasárnapi miséknél. Nagykedden, nagyszerdán kezdődnek a zsoltárok, misererék és lamentációk, minden templomban délután 3-tól 7-ig. — legfestöibb napja azonban az egész Szenthétnek kétségkívül a Nagycsütörtök, amelynek lefolyását most megpróbálom nagyjából elmondani. * Ez az a nap, amikor mindenki siet az ebéddel s az ebéd utáni sziesztával, hogy mentöl korábban odaérjen a hatalmas térre, ahol a San-Piet- to gigászi kupolája tör (öl « azúrkék égre s ahol a Colonnádok oszlopsora, mint két ölelő kar fogja körül az obeliszket s a két szökőku- tat, amelyek gyémántcsöppjeiket pergetik a napon. A Tiberis hidjain át egyetlen feketeségbe ta-} padt emberfolyó özönljk ... magánautók vágtatnak Őrült irammal a Borgo szűk uccui felől, a mindig ráérő konfliskocsisok pattintgatnak ostoraikkal... gyalogosok törtetnek, katonatisztek, diplomaták tűnnek föl, arisztokraták gálában, rendjelesen, — feketébe öltözött nők, előkelőek és egyszerűek, a lengő csipkefátylak alatt most mind egyformán, inkább spanyolosán, mint olaszosan hatva. Az uccakeresztező- déseknél a svájci gárda áll ŐTt, teljes díszben. A hatalmas és híres Bronzkapu sarkig kitárva, —. a Raffael-tervezte piros-sárga-kéksávos egyenruhák, a csillogó alabárdok, ezüstsisakok és ezüstpáncélok hihetetlenül dekorativek s egy egészen más világba ragadják az idegent. Med- vebőrcsákós, két méter magas lovascsendőrök cirkálnak komoran, a lépcsők alján rendjeles, frákkos rendezők dirigálják a tömeget, a jegyek színe szerint más-más kapun eresztve mindenkit; a pápai nemes testőrcég marsod föl, vörös attálájuk csupa aranysujtás, öles sisakjuk tarajáról fekete lófark lóg le hátuk közepéig. A templom roppant négyszöge fulladásig telve, rögtön szemet szúr, hogy minden oldalon, minden sarokban a mentőkirendelteég vászon- sátrai barnáinak, kámfor- és éterillatot árasztva — a hőségben és sokaságban bizony szükség van rájuk, hiszen 60—70 ezer ember is szorong itt, Michelangelo kupolája alatt, — most ugyancsak örülhet, aki előrelátó volt és vett magának kint kisszéket, mert pad elenyésző kevés, úgyhogy a tömeg csak állni, vagy térdelni kénytelen óraszámra, — ha csak nem kaptunk helyet a szentély valamelyik tribünjén, ahol az előkelőségek, Róma nemessége, brilliánsos rendjelekkel dekorált patriciusasszonyai nézik az előttük pompázó eleven freskót. XIÜ. Leó óta a hivőknek az a külön húsvéti öröme, hogy láthassák a pápát, hiányzik a műsorból, s helyét a San-Pietro főpapja, valamelyik bíboros, szokta betölteni. Azt az ezerfényü tündöklést, amivel bevonulása történik, valóban csak egy nagy rendező fantáziája adhatná vissza, — a hierarchiának ezt a súlyos, bizánci pompáját, melyet semmiféle világi disz nem tud megközelíteni: legelöl a fáklyaboTdozó apródok, buzavirágkék frakkban s utánuk a klérus hosszú oszlopai, a Mon- signorok, akik hermelin- és nyusztgallérokban lila talárjaik fölött a szokottnál is impozánsab- ban hatnak most 6 még komolyabban lépkednek, — a fehérruhás, magas infulás apátok, az aranyban, bíborban és selyemben özönlő kardinálisok, püspökök és kanonokok lobogó gyertyákkal, — fekete bársonymentés, Van-Dyck- nyakfodros pápai kamarások és grófok, vastag aranyláncokkal, rákvörös diszrubás, aranyepo- lettes máltai lovagok, legvégül hatvan pár kékszalagos kispap, földreszegzett szemekkel, a merev csipkékben, mint a katakombák ó-keresztény freskóinak megmerevedett mása ... Bent, a kórus rácsai mögött kigyul egy zöld lámpa — egy fehér karing lendüléso villan és négy szólamban feltör — minden hangszer nélkül — a Palestrina Miserere-je, ez a minden modern zenénél sajátságosabb, elnyújtott, bizonytalan káosz, amelynek disszonáns akkordjai — ahogy Taine ezt Itáliai Utazásaiban írja — „úgy hatnak, mintha az ember savanyu gyümölcsbe harapott volna..de aminél semmi sem lehet hatalmasabb és megrázóbb ... * Igazi római bennszülött nem várja ki a litániák végét, hanem fölkapaszkodik köziben a külön villamosok egyikére, amelyek sorba járják a hasonlóan reprezentációs templomóriásokat: a Santa Maria Maggiore-t, a San Glovannit, San Paolót... szalad, tolakszik, kifullad, de hétre már újra ott nyújtogatja nyakát a Szent Péter Jeceupaszitoti elíára körül, *. figyeli és számlálja a gyertyákat, a tizenhárom gyertya kialvását, mely Krisztust és apostolait jelképezi. Az utolsó gyertyát nem oltják el, hanem égve viszik a sekrestyébe... s utána a sötétben és lé- I legzetfojtott csöndben úgy ülnek, állnak az emberek, olyan izgalmas szorongással, mintha most rögtön valami dermesztő csoda szakadna rájuk... míg egyszerre csak ijesztő csattanás tölti meg a templomot, s a sokágú gyertyatartók és kristálycsillárok ezer és ezer fénnyel fölszikráznak, mintha egy nagy igézet nyomása oldódott volna föl a sokaságról... És légió, ül, a Veronika-szobor fölötti erkélyen, ahol hide- ...uényü reflektorok szikráznak elrejtve a fülkében, s kidomborítva a barokk-szobor márványcsipkéit, — ime, ott áll az egész papikar, középen a Bazilika plébánosával, aki egymásután hozza ki és mutatja föl sorra a Szent Ereklyéket, egy empire-bombonniere- szerü kristályszelencét a Kereszt egy szilánkjával, a Lándzsából egy darabkát e végül áttört aranykeretben Veronika Kendőjét, — mindez oly festői és csodálatos, hogy a valóságnak még a látszata is elvész... mintha csak egy festmény volna az egész a Mediciek, vagy Borghe- sék korából., f ¥ Jó órába Is beteüfk, mig a tömeg lassan megmozdul és kinyomul a térre, a levegőre, ahol szinte föl kell ocsúdni, — a hölgyek fejéről lekerülnek a fátylak, a spanyol Greco-nőkből szeles amerikai görlök lesznek, mert különösen az amerikaiak vannak ilyenkor is többségben a rómajárók között, ők a húsvéti Róma tömegfogyasztói, sablonos robottal nyelve be múzeumot, makarónit, templomi ceremóniát, esti tánccal keverten... s Róma, a Bevehetetlen Város, csodálatos közönnyel tini, hogy autóbuszaik rengő elefántteste korán reggeltől késő estig, holdvilágos éjszakákon még éjfél után is végigdübörögjön történelmi kövein ... s ilyenkor még tündöklőbb szépségében tárja föl magát azoknak, akik őt igazán keresik. így, husvét táján legszebb a Palatínus smaragdzöld dombján bolyongni, az u. n. Arheológiai séta hullámos vonalán, ahonnan végiglátni az egész Cam- pagnát és a Via Appiát, az Utak Királynőjét, ősi síroktól és antik vizvezetékromoktól szegetten, ahol harci szekerek helyett most öszvér- vonta, magaskerekü, ceengös kis kordék kocognak békésen, bárányok legelésznek a friss füvön, mint eleven húsvéti levelezőlap s a pásztorok, akik elmaradhatatlan szürke esernyőjüket puskamódra viselik hátukon, különös sípjaikon dudorászva ballagnak mögöttük. Ilyenkor még a katakombákban tett alvilági séta se olyan leverő, — talán, mert oly au világi-asau élénk "itt is a forgalom, a fekete tuffa-falak közt, s a szűk folyosókon, holtak csontjaival és koponyáival körülbástyázva-, nem fojtogat any- nyira az az érzés, hogy ceruzányi gyertyánk s a vezető trapistabarát kanóca, kialszik... és ittrekedünk a sötétben, a fülledt, nyirkos levegőben, — mégis, micsoda megkönnyebbülés a fárasztó látogatás után visszaélni magunkat a kevésbé áhitatos. de annál derűsebb jelenbe, 3£-v-egy vendéglő terraszán, vagy egy-egy kék autóbuszon visszarobogni a hangosszavu városba Terv. március végén, vagy április elején ragyognak ránk azok a reggelek, amikor úgy érzi az ember, muszáj kiszaladnia a szabadba, virágos mezőket, szőlőket, hegyeket látni, úgyhogy ilyenkor egész Róma kisétál a várost bekerítő ( antik falakon t-ulra, melyeket fölvet a vadzab és sárga viola pettyez, át a nagy kapukon, amik óriási t-ravertin iveikkel komoran állnak a modern élet kellős közepében, diadalmasan verve vissza az idő támadását, az ezredek és századok sorát., melyek elfolytak lábaiknál... Ilyenkor, husvétkor legidillikueabbak Róma ujabb-régiibb villanegyedei, ahol a legendás Ju- dás-fák most állnak teljes pompájukban, vérvörös, bogyósáérü virágaikkal, amelyek Judás halálát jelképezik. Ilyenkor bukkannák élénk minden fordulónál a világ minden tájáról összese- reglett szalagos-érmes zarándokok, akik vonulnak szépen, sorjában, vezetőik mögött, ha esik, ha fuj, — megállnak, ha az előttük masírozó megáll, engedelmesen megnézik a szobrot, képet, templomot, s már kocognak is tovább, mint egy szelíd nyáj és látszik rajtuk, mennyire meg vannak elégedve még igy is ... 6Őt éppen csak igy, nem sejtve a magasságokat és mélységeket-, amelyek fölött járnak ... így, husvét táján nyílnak ki mindenütt, egész Róma környékén, azok a zöldlombos kis nyári vendéglők, ahol tarka ponyva alatt primitív asztalkák sorakoznak s csak az igazi szakértő tudja, hogy itt kapni a legojbb nyársonsiilt csirkét, amihez a salátát ott szedik ki előtted a nedves, fekete földből; itt és ilyenkor hízik legkövérebbre a finom spárga, árticsóka és a zöiborsó, ami a nagypénteki hallevessel együtt különös specialitása a húsvéti Rómának* Különleges népszokások, mint régebben, nőst már nem igen akadnak, legfeljebb faluhelyen, ahol husvétkor megszentelt olaj. bogyót szoktak az ágyak fődé tenni, mert ea megvédi a házat a villámcsapástól- Velence környékén csigahéjméosekkel világítják ki az uccát, különösen nagypénteken, ami ott a legnagyobb ünnep, amikoris —> mint nálunk uj* évkor .— mindenki valami uj ruhadarabot vesz magára, különben szerencsétlenségek érik. Délolaszországban husvét vasárnapja a főünnep, amikor a lányok az olajbogyó levelével játszanak Gretchent: tőle kérdik az egész világon szokásos szeret-nem szeret?-et. A zöld levelet izzó ezéndarabra kell tenni, ha elég, nincs remény, ha csak pattog, de nem fog tüzet, igent jelent. Calabriában különösen a nagyszombatot ünnepük meg, amikor az első harangszóra cserépedényeket kell darabokra törni, amiket már hajnalban kiraknak az ucca szélére — majd madarakat engednek szabadon, amelyek a tavasz teljességét szimbolizál ják •.. S igy fogadja egész Olaszország a legpoé- tikusabb időszakot, a husvétot, ezt az évről- évre megújuló ünnepsorozatot, amely mindenütt hangulatos ... de amelynek utolérhetetlen díszlete és miliője , « , mégis csak: Róma . . . Megyery IMa. Falu Tamás: FÖLDSZINT A régi ház régen beomlott Most már palota áll helyén Ha olykor-olykor elbolyongok, Meg-megállok előtte én. A régiből nincs benne semmi, Minden uj itt és nem kopott A fala büszke, emeletnyi Talaja is megváltozott. Nincs udvarán a régi góró, A vén eperfa sincs sehol, A kertje már nem álmodéké, Itt mindenki csak fut, lohol. Nincs hinta, mely az égbe röppen Nincs ábránd, mely a szívre lép, Csak közöny van, s e bús közönyben Unottan csipeg pár veréb. Régi házunk földön kuporgott, Födte feketült ócska nád A sorsa ellen nem viharzott, S állta az évek viharát. Az emberek lelke ma kérges, Ma zsivaj kell és emelet,,. Földszinten éltem, de az éghei Mégis én voltam közelebb.
