Prágai Magyar Hirlap, 1932. március (11. évfolyam, 50-74 / 2863-2887. szám)
1932-03-27 / 72. (2885.) szám
m 6 mii u nni—«»*«■•■- —~*i 1932 március 27, raaáiraiaip. ARANY Irta: NEUBflUER PÁL Nenbauer Pál. a P. M. H- belső nraníka- társa uj nagy regényt irt, amely most jelenik meg Berliniben. Az együk fejezetben az aranyról szól: Az elnök magasra emelte óriási kezét: — Az arany tehát egy pillanat alatt semmivé kell váljon, agyrém lesz, chiméra, semmi egyéb? Ez az uj fölfedezés! S a legreüe- netesebb élettapasztalatok közé tartozik az, hogy a ohiméráik halálosan haluak. A pénzről szólok és mondom, hogy egy uj divat chimé- rának kiáltja ki az aranyat. Ezt a leninizmus- naik köszönhetjiük, amit én a legnagyobb tévedésnek látok. Az, aki az aranyat nem a legvégső valóságnak tartja, mindig el lógja követni ezt a gondolkodási hibát, idegenül látja a dolgokat és kéldimenzióju lesz az élete. Tegyük fel, hogy a földkerekség minden állama meghajol egy Lenin-féle diktátor hatalma előtt s ennek az embernek hatalma lenne ahhoz, hogy az aranyat egészen kikapcsolja a földkerekség életéből — — — és az arany, mint az emberiség titkos vágya, mégis tovább élnie és már azért is rejtély maradna, mórt sóvángóbban kívánnák, mint a többi megfogható valóságértéket, a gyöngyöket, drágaköveket, palotákat, műkincseket, sóvár- góbban, mint a földet magát... Lássa, ezen a ponton torkollik az emberiség arany vágy a, mely időtelen és örök, mint az örök élet utáni vágy: a hitbe, az imádatba! Az aranyba vetett hit olyan mély és eltöröl'hetetten, mint az Isten hite és mivel Lenin ezt nagyon jól tudja, az Istent és az aranyat egyszerre akarja eltörölni... Isten és arany az emberiség tudatában annyira mindenek fölött egy, hogy az egyik elpusztulásával a másik hdtnéLküli is elpusztul. Mindjárt világosabban ki fogom lejteni ezt, de előbb meg kell jegyeznem, csak az értelmetlenség teszi meg az aranyat a minden létezőknek, a földi dolgok szimbólumává és az Istent az arany ellentétévé. Ismétlem, Isten nem választható el az aranytól s ahol az arany meghal, ott a hitetlen számára az Istennek is vége! Hirtelen, mintha észrevette volna, hogy a távoli emberhez szóló szavai túl szenvedélyesek s mintha megszégyenilést érezne, hogy igy elragadtatta magát, rövid szünetet tartott s meglepően tanulságos áttekintést adott az arany és az aranypénzeik kialakulásának és fejlődés ének történetéről. Kezdte a görög pénzérmén, mely vallási jellegű volt. Eltekintve attól, hogy mint a démonok ellen védő amulettnek mágikus hatalma volt az ember fölött, elsőnek a görög templomok papjai vertek pénzt kincstáruk aranyából. Ennek megfelelően az aranypénzen levő kép is azt jelentette, hogy a pénz az istenség tulajdona és a pénzhamisítás egyúttal istensértés volt. A pénzbe vetett bizalom nem volt más, mint az istenség iránit! bizalom. — — Az Isten volt az első hitelezője hívőinek.. — NLnos-e ilymódon bebizonyitva, hogy az aranyba vetett hit vagy tévhit szakrális jellegű? Ami évezredekkel ezelőtt kezdődött, ma is változatlanul ugyanaz: hit vagy tévhit, így értelmezendő az arany realitásának misztikus hatalma: az arany olyan, mint az igazság. A görög és római istenek, mint hitelezők azonban ősödbe kerültek, amikor az aranyérme helyéibe egyéb értéktelen fém került és utánuk az érmékre azok fejeit nyomták. akik az örökükbe léptek: a császárok és királyok. A császárok és királyok Lettek most már a hitelezők az arany második korszakában s istenek gyanánt tűntek föl, kiknek hatalma láthatóbb, mint a régi isteneké. Itt most már pénzszentség világiasodásáról kell szólnunk s valóban ide is akarok -kilyukadni. Az istenek kópét a császáré váltja föl. És az első császár, ki a saját képét verette az aranyra, amely nem volt arany, képével csődöt idéz elő. Megszentségteleniti a szentséget s vele rántja a bajba a pénz értékét, a pénz iránti bizalmai. Tudja, mi volt ez a csőd? Az istenbe és az uralkodóba vetett hit devalvációja! A kép, a bizalom szimbóluma elveszti az értelmét és az emberek a péuztől vissza- menekülnek az aranyhoz, mert a pénzdarab, mely már nem volt többé arany, értéktelen fémmé változott a kezükben. Akkor aztán jelentkezik a bankjegy, a papiros. S a papír az infláció eleme. Istenek és uralkodók helyett a tömegeik szimbólumait látjuk rajtuk. Ezzel elértünk a kollektivizmushoz. Csak egy lépés és a papír megsemmisül s a föld a bol- sevizmus ölébe gördül. A tömegek megsemmisítik’ az egyéniséget, ez a tulajdonképpeni értelme a paplr-önmegsemmisltésnek.' De a személyiség újból hatalomra jut az arany elemén keresztül épp úgy’, mint az istenek és az uralkodók idején. Mert ezek a tömeg ellenpólusai voltak. Ilyen ellenpólusa ma az arany a papírnak és a papír inflációjának! Egyúttal érthető az iis, miért kell az Istent és az aranyat egyformán gyűlölnie?... Az aranyistenségnek pusztulnia kell, határozta el az emberiség egy része s a szegények, úgy vélik, hogy az arany semmi, csak chiméra ... Valamennyi bankjegyből és más fizetési eszközből szörnyű nagy máglyát kellene tán rakni s rajta az emberiség legrégebbi bitét a tüzhalálnak adni? Ki kívánja ezt — kérdezi s tüzelő arca lángolt. — Ezt követeli egy semmi, egy eszime... az idealizmus?! Pokoli iróniával csapott az arany védelmezőjének szava a szobán át. — Az idealizmus újból máglyákat követel? Tudnia kell, hogy mint bolsevizmuis a földet esetleg káoszba dönti és én lehetőnek tartom, hogy az emberiség képes az önmegsemmisítésre... Nem vagyok valami tuljó véleménnyel az emberiségről, még kevésbé az egyes emberekről. A naiv rajongók sem tudják, hogy az ősrégi tradíción nyugvó arany- hit soha meg nem ölhető, máglyán el nem égethető. Egy diktátor, mint Lenin, elrendelheti, hogy az arany csak chiméra és halált mondjon azokra, akik az arany hitéről le nem mondanak. — — Akkor meg fog ismétlődni a vértanuk története és ahogy az Istenbe vetett hit a katakombákban, ligetekben és barlangokban mindig uj életre kelt, ugyanígy fogják az emberek titokörzőn és h,itküen gyűjteni az aranyai, mert örökös hitük számára az arany a világ legvégső valá- sága. Ma vagy holnap, de a népek megkezdik az aranygyüjtést. Elmééi és ösztönérzet, vad tekintet vagy álszent szemíorgatás mindaz, amire az ember csak képes, hogy létét biztosítsa, ez mind az aranygyüjtés szolgálatába fog állni, mint ahogy más időkben az isten- keresést szolgálta. Azt mondtam Önnek, Isten és az arany kezdettől fogva egy és elválaszthatatlan. Most, ebben a században az emberek az aranyat fogják imádni. S ahogy az isteneket és az Istent a frigyládában és a templomokban féltve ŐTizték, ugyanúgy fogják most az aranyat az uj katakombákban, a bankok trezorjaiban fogvatartani és őriztetni. Észreveszi, mire célzok? Az arany a föld mélyében kushad, mielőtt a kincsásók napfényre hozzák. Barátságos korszakokban oly barátságosan és jóakaróan ugv vándorol köztünk, mint a görög istenek. Most azonban újból a föld alá menekül, mélyen a rejitettsógbe és homályba. Nemsokára odáig jutunk, mintha a gyönyörosztó arany el sem hagyta volna a föld gyomrát... Láthatatlan fog maradni, mint... maradjunk csak az eddigi hasonlatnál, egészen találónak látom . . . mint a görög istenek. Megérti ezen a ponton szavaim jelentését? Pénzember számára tul- világosan beszélek, de azért teszem, hogy érthetőbb legyek. Nos, a görög istenek eltűntek az istenektől megfosztott világból, mert ismerték ellenségeiket. Komoly pillanat, mert — Az arany ismeri ellenségeit, az idealistákat, akik a hitet megsemmlsitették és az utolsó bálványt a lángok martalékává akarják tenni! Az arany megkezdte harcát az őrajta idealista anarchisták ellen s a kezdődő gazdasági háború hekatonabái és tömegsírjai mindent el fognak homályos!tani, amit csak az utolsó nagy népmészárlás föl tudott mutatni!... Az arany örökkévaló. Ha az idők folyamán uj pogányisten jelentkezett, mivel szerezte és biztosította győzelmét? Az arany által...‘Említettem, a templomok voltak az első bankházak, az istenség az első hitelező s a görög papok az első bankárok. Olyan tételeket vitatok itt, melyek mindenki előtt ismeretesek. És az idealista rajongók mindezt nem akarnák tudni? Nem kételkedem abban, hogy világíordulónál tartunk s nem csodálkoOrbán cJcmka: Sgymáshoz Mikor hazafelé sápadtan vi8® utad valami őszinte van körülötted szájtalan, hangtalan, mégis legdigazahb a szived érzi a hangulat okozta diszharmóniát köztünk y ami könny, sikoly, szó most nem abszolút jelentős Inkább, hogy nélkülem vagy. Mégsem jó. A kételkedésben idézed hogy is mondtam? „Magadnak vagy enyéni“ Beliekivánt sorsomba a végtel en n ek hangja buesutlanul. Húzunk határt vall óriásainkban, mert minden a tragédiák is elmúlnak a pillanattal, s ami megmarad számunkra, csak ezt érzed őszintén az lélek mámor — összetartozás. zom azon, hogy ezekben az időkben a legza- bolátlamabb naivitás is szóhoz jut. A helyzet világos: a tömegek elvesztették játszmájukat Mindenütt. A győztes államokban épp úgy, mint a legyőzőt lekben. A pénz menekül tőlük, akik nem tudták üstökön tartani, habár a pénz, az arany egyidőre a kezükbe adta magát. Ez kétségkívül uj történelmi lehetőségek pillanata volt a tömegek számára, de.... de a pillanat elmúlt! Ebben az általános menekülésiben csak kétfajta ember van: a plutokrata, akié a pénz és a bolsevik!, aki a pénzt meg akarja semmisíteni. A pénz megelégelte már, hegy derék, házias hitvesiéi legyen s tűrje, hogy a polgár szabályszerű időközökben szenvedély nélkül elháljon vele s ájultan nézze, hogy keblei a képzeletsovány pedantéria oldalán elhervadjanak. A pénz ima a saját reneszánszlelkü emberét, az uj Borgiát várja, aki a ben neszunnyadó ösz- szes szenvedélyeket és határtalan képességeket föl tudja ébreszteni. Az infláció kereszteshadjárat s az ut Oroszországon, Oroszország bukásán át vezet! Bolsevizmus vagy kapitalizmus! Harmadik mód nincsen. Az arany fölébredt és a tömegeket levetette a hátáról. Ébredése neve ebben a pillanatban: infláció. Millió exisztencia terül el az egész vonalon, az ősi harci fronton. Az arany eljut a gyöngéktől... Mit akarnak itt tanácsok és ai- kuvások? Ide egy Borgia kell!... Egy Bor- gia! Marci bácsi therápiája Irta: DIENES ADORJÁN ügy külső tekintetre senki 6© gondolhatta, hogy az öreg Sugár Márton bensőjében mennyi tömérdek sok tudományosság gyülemlett össze az évek hosszú során. Fiatalabb éveiben a falu- állatjait gyógyitgatta kizárólagos szaktekintéllyel, mindennemű ismert és ismeretlen nyavalyából. De azután később rátért az ember- gyógyitásTa is, anélkül, hogy az állatokat végleg otthagyta volna. Ékörül forgattuk a szót ott a háza előtti padkán s megkérdeztem az öreget: — Aztán melyik a kiadósabb és könnyebb gyógyítás, Marci bácsi, ember, vagy állat? — Esméret nélkül egyik se ér pipányi dohányt. Bemérni kell úgy az állat, mint az ember külsőjét, meg belsőjét, akkor az oskoláé gyerek is tud gyógyitni. Azonban hát az állatok egészségének visszarendelése csak inkább mán fiatalabbnak való. Mert oda erő kell és tapén- <tat, mikor az állatot le kell fogni és szememmel, újammal, fülemmel megkérdezni tüle, hogy hol a baj. Az embert meg íme nem kell lefogni, de meg elég, ha számmal kérdem a bajt, lefe- työl az annyit, hogy én leszek abba beteg, aki hallgatom. De oszt aki ért hozzá, éppeg, hogy abból a lefetyölésből hámozi ki a bajt. Sok beszédnek — úgy igaz — sok az alja, de van magja is. Ezt a magot kell észbe kapni. Itt a tudomány, uram. — Szóval otthagyja az állatokat, Marci bácsi és az emberekhez pártol át? — Azt teszem én, mert öregszek. Osztán meg láti-é, az állatnak is olyan tüdője, szive, gi- rince, meg miegymása van bensőjében, mint az embernek, csakhogy nem igyenesbe hordoz! őket, mint az ember, de négy lábon. Éppeg no, hegy az állatnak nincs, az embernek meg van esze. Ez a különbözet. De hát azért van nekem gyógyító eszem. Bemérem az embereket, jó uram, kívül meg hévül. — És ha beteg eszii, vagy mondjuk, beteg lelkű embert kellene gyógyítania,, Marci bácsi? Az öreget fra.ppirozta kicsit a kérdés, de aztán nem hagyta magát: — Nincs az a nyavalya, mit ne láttam vóna emberben, állatban, csak éppeg ezzel nem gyüt- tem össze. De ha úgy hozi ki a sorja, megtró- bálom. Meg én. Marci bácsi hát aztán végleg az embernya- valyu.vra vetette rá magát. Napról-napra szaporodtak a páciensei s már a környékbeliek is fölkeresték. Sokszor nem is egy szekér állt háza előtt, ilyen meg olyan betegekkel. Jöttek volna vasúton, de bizony akkortájt még nagyon messzire fütyörészett falunktól a vasparipa,, hát csak szekéren rázatták magukat Marci bácsi betegei. Azonban akcióba lépett az irigykedés is, amint ez már ilyenkor szokás. Bevádolták Marci bácsit, hogy kuruzsló és hogy pénzért gyógyít. A járásbiró csak úgy tessék-lássék elitélte ugyan pár koronára, de a tárgyalás után félrehivta Marci bácsit és súgva kérdezte: — Nézze, öregem, én sokat- hallottam magáról. Hullik a bajuszom, nem tud valamit, ami megerősítené gyökereit? — Tudok én, tekintetes uram. Térült-fordult Marci bácsi és hozott olyan zsirt a patikából, amelyiktől nemcsak a biró bajusza erősödött meg, de a közbizalom is irányában, mert híre ment e nevezetes esetnek mindenütt. Azonban a besúgó vádak ennek dacára sem csitultak a csend őrségnél. A szérűjén pepecselt Marci bácsi holmi maradék szalmával, midőn a kiskaput erősen belökte egy ur- fóle. Az öreg odasanditott, és motyogta: — E‘ ceöndér. Cibilben és nem idevalósi. Hm. Ha nekik vágynak besúgóik, nekem is vágynak. Szagolászni gyütt. Hadd gyüjjön. Az urféle csakugyan testi egészsége ellen panaszkodott, gyomorgörcsök alakjában. Marci bácsi belenyúlt egy iskatulyába, abból pár csipetnyi valamelyes teát gyömöszölt újságpapírba és átadta az urfélének. Most következett az ugródeszka az álbeteg részéről: — És mivel tartozom érte, jó ember? — Mondá az Ur a szentirásban — felelt fölemelt és lassú szóval Marci bácsi — „Szabadíts meg engem, Uram, minden gonosztól". Hát ezzel tartozik társaival együtt nekem is az ur la. Jó egészséget és Istennek ajánlom. Kúrálta hát Marci bácsi az emberi betegségek minden fajtáját, a náthától kezdve a tífuszig és soha semmi hivatal nem tudta rásütni a pénzért, való gyógyítást. Egy-két tyuk, malac 6 miegyéb lábas jószág, ha betévedt a kezelt beteg udvaráról az ő udvarába: ki tehet róla? Mindenféle betege volt már, csak éppen még a lélek rendellenességei nem kerültek elébe. Megjött azonban ez az eset is. Volt a faluban akkortájt egy gazdag bérlő, aki a Gittek Jákó névre hallgatott és már jó pár hold saját földje is volt ott a Kiköltő dűlő mentén. Egyszer csak kezdett ez a mindig mozgó a üzleteket hajszoló Giück Jákó csöndesen otthon ülni, merthogy ő beteg. Nem feküdt az, csak ült és nézett maga elé. Másfél hónapja tartott ez már, mikor feleségének eszébe jutott Marci bácsi. Hátha tud segiteni ez a nem annyira minden tudománnyal, de minden hájjal annál inkább megkent pőbl-ember? — gondolta, Bevikarzott hát hozzá a szóval: — Jó napot, jó napot! Hallottam hírét, hogy Sugár bácsi csak éppen a halottat nem támasztja föl, más betegséget mind egy szálig ki- kurál. Ámbár a halál az nem betegség, hanem a betegség legyőzője. így hát kezet foghatnak Sugár bácsi meg a -halál. Na? már annyiban, hogy minden betegséget legyőznek. Vagy egyik, vagy másik győzi le. Hősi viaskodás ez, melyhez képest eltörpül a waterlói csata-, vagy a gorlicei áttörés. Azt hiszi, hogy nem volt ott az uram? hát nevetni fog: ott volt,. Már Görbéét értem, mert a másik csata pár évvel valamikor előbb történt. Ja... hol is kezdtem? — Sehol, kérem, — szólhatott belé végre Marci bácsi. — Igen, igen. Nem is hittem volna, hogy Sugár bácsival ilyen okosan és gemütlich el lehet di&kuíálni. Hát ez az ón uram, a Giück, aki úgy csapott le minden üzletre, mint a sas a va- kandra — vagy nem ausgetippelt arra csap a sas? mindegy — és aki olyan mozgékony volt, mint egy... egy bolha, unberufen: most vagy két hónapja csak ül és ül, mint aki apját-any- ját egyszerre gyászolja Ha kérdem, mi bajod, rnein Gold? azt feleli, semmi. Ha kérdem, mi fáj neked? azt feleli, minden. Én azt is gondoltam, hogy ő egy Muliere-féle képzelt beteg. De mi van nekem óbb ül a képzelésből, ebből a nagyúri nyavajjából? csak ezomor, csak b,régész van nekem bclüle. Mert az az ember mindég jobban beletörteti magát a mesttge gondolatba, hosrv ő beteg. Nincs az a Gewaít, amivel ötét ki lehetne hozni a szobából az üde légre, napról-napra hibban ftsszemegye nekem ez az ember, mint az aszalt szilva.. Hát segítsen, Sugár bácsi, kivonszolni vaterstuhljából az én dri.^a jó uramat és mi nem leszünk hálátlanok. Gott sei Dank, van mibül. Marci bácsi az egész karatyolásból azt az egyet vette ki, hogy itt van la az az eset, amelyikkel még nem jött össze. Mert hogy Gineké nél nem a test beteg — az már szent. Jókora szünet után azt mondta a székén izgó-mozgó Glücknének: — Tessen hazamenni, asszonyság és Giück urnák ne tessen szólni, hogy itt járt. Meg fogom gyógyítani. — A távoléul? — Úgy. Megtróbáijuk. — Gott! egv Wunderprofet... Glüekné ellebbent, Marci bácsi pedig lassan •kiballagott a tagba.. Visszafelé az Áncig kocsmának vette útját, A kocsmáros ott támogatta a kapufélfát. .— Honnan, honán, Sugár bácsi? — igy kezdte a szót. — Kinn jártam a födémén, oszt tologattam, de. nem mozdult, — Hogy... hogy mondja? — pislogott- apró szemeivel értelmetlenül Áncig. — No igen, szerettem vóna vagy egy félhód- liyira eltörni a Kiköltő-dülö felé, ahol a Giück tagja van. — Miért oda? — Na halli, Áncig szomszéd... mintha nem tudná. Ott a Giück fődjén fog épülni most mihamar a vasúti állomásunk, hát már csak lehet 'kívánni, hogy inkább az én főde-rn lenne a nagy „aszonba és ne a másé. Ezzel be is fejeződött közöttük a szóvetés. De Áncig már percek múltán ott volt Gitteknél, égés” ' felől kérdezősködött és mintha csak úgy véletlenül jutott volna eszébe, az iránt érdeklődött, nem volna-e hajlandó Giück eladni a Kiköltőn lévő földjét. — Hiszen beszélni lehet róla — felelt fáradt, beteges hangon Giück —, mert én nagy-beteg vagyok, Áncig é& földdel, üzlettel nem törődöm többé. Meg fogok halni, Áncig. — Éppen ezért, te Gliick. Inkább add el nekem a földet., mint másnak. Velem lehet, beszélni, megegyezünk és az ideiglenes szerződést meg is csinálhatjuk most, — Mi az a nagy sürgés-forgás benned? hagyjál nekem 'békét., én most beteg vagyok. Nem %
