Prágai Magyar Hirlap, 1932. március (11. évfolyam, 50-74 / 2863-2887. szám)
1932-03-25 / 71. (2884.) szám
1933 március 25. pánté*. Revoíveres leánykérés kél életveszélyes sebesüléssel egy sárosmegyei községben A kikosarazoll legény véres bosszúja — Ráesett a leányra, lelőtte s azután öngyilkosságot kisérett meg Eperjes, március 24- (Saját tudósítónbtól.) A kikosarazott legény sértett hiúsága és reménytelen szerelme volt a rugója annak a véres szerelmi drámának, amely az elmúlt nap a sárofei Csarno község uccáján zajlott le- Kroohla János, egy gazdag csarnói legény, kit a falu bármely leányos házánál szívesen láttak volna, olyan szekér utn szaladt, amely nem akarta felvenni. Belebaharodott a 17 éves Séma nőin Zsuasanáha s bár az nem látszott viszonozni hő érzelmeit, egy nap megjelent a szülőknél és megkérte leányuK Kezét. — A mi leányunk ahhoz megy, akit szeret, öt kérdezze meg, akar-e a félesége lenni — yolt a szülők válasza. A legény bizakodva fordult a leányhoz, aki azonban kereken kijelentette, hogy esze ágában sincs férjbezmenni hozzá, nem szereti s majd csak kivárja, amig rátalál méltó élet érpárjára. Az elutasítás vérig sértette az elbizakodott fiatalembert, de ahelyett, hogy hideg zuhanyként hatott volna érzelmeire, csak még jobban felszította szenvedélyes szerelmének lángjától megaláztalak szégyene és szerelme nem hagyta nyugton s meg is mondta a lánynak, hogy ha meg nem másítja elhatározását, végezni fog vele. A fenyegetés nem sokat használt- A leány nem vette komolyan a nagy szavakat, de azért óvatosan igyekezett elkerülni a találkozást. Az elmúlt este Krochta János revolverrel felfegyverkezve leste meg a leányt, amikor az barátnője lakásáréi hazafelé sietett. Eléje állt s komor hangon megfenyegette arra az esetre, ha nem őt választaná élettársnak. De hiába volt a kérés-követelés, a leány hajthatatlan maradt. Az ismételt „nem“-re a szerelmi legény agyát elöntötte a vér, előkapta revolverét és vadul ordította, hogy: — Most ütött a leszámolás órája. A leány rémülten menekült, futásnak eredt, de üldözője revolverrel a kezében mindenütt a sarkába volt A tragikus krgetőzés vége az lett hogy a leány megbotlott, felbukott, a következő pillanatban már ott termett üldözője, rávetette magát, Összecsókolta, majd közvetlen közelből rálőtt—r Leszel-e most már a feleségem? — kérdezte a súlyosan sebesült leánytól, de az nyöszörögve mondta, hogy: — Nem, Sohasem. Erre a maradék esze is elhagyta a szerelmes fiút, egymásután lőtte a földön heverő leány áldozata modzidatlanul elnyúlt a földön, a áldozata mozduktllonu Inyult el a földön, a saját szivének irányította a fegyvert és meghúzta a ravaszt. A golyó mellkasába fúródott és közvetlenül a szive mellett átjárta a tüdejét. A lövöldözés zajára előeereglett a falu népe és az uccán egymás mellett beverve táiá'lta a szerelmi dráma két szereplőjét. Mindketten életveszélyes sérüléseket szenvedték. A bárt- fai kórházba szállították és ott azonnal meg- operálták őket- Életibeninairadá&uk kétséges. A Kassai Sport m . . •• •• * r közgyűlésé Kassa, március 24. E napokban tartotta meg a Kassai Sport Club rendes évi közgyűlését, amely különösen azért volt nagy-fontosságú, mert ezen közgyűlésnek hatáskörébe tartozott az összes lelépő klnbfunkcionáriu- t»Qk ós választmányi tagok helyébe újaikat választani. Ez a közgyűlés képezte a klub beMetében karesatiilvitt nagy reorganizáló munkának bokréta* ünnepéit és a Kassai Keresztény Társadalmi Kör nagytermét zsúfolásig megtöltő klubtagok lelkes hangulata amellett tétit tanúságot, hogy a klub re- OTganizáziója teljes megnyugvásra hajlaitofcfc végre. Ünnepi közgyűlés volt ez és a tömött széksorok első helyein ott láttuk Kassa város társadalmának legelőkelőbb képviselőit A gyűlés délután 4 órakor kezdődött és azt Littmann János dr. elnök nyitotta meg. aki a tőle mindig megszokott köteles- ségbudással, tekintet nélkül gyengélkedő állapotára, egészségének veszélyeztetésével is megjelent, hogy három évi. eáfárkodáeáról beszámoljon. Az elnöki megnyitó beszédében rámutatott arra, hogy a klub iránti szeretet és a legjobb szándék vezették mindig és ha programját teljes egészében nem is tudta megvalósítani, az nem rajta múlt, inkább gazdasági okokra vezethető vissza. Felhívta a közgyűlés ügyeimét arra az örvendetes körülményre, hogy a klubnak jelenleg mér kilenc aktivén működő szakosztálya van, a vezetés több idővel rendelkező egyénit kíván s ezért kéri a közgyűlésit, hogy az ő helyébe elnöknek olyan egyént válasszanak.' akii a klubszeretet mellett több fizikai idővel rendelkezik, mint 5 és akiben a klub további fejlődésének lehetősége biztosítottnak látszik. Az elnöki megnyitó után a klub főtitkára Kátra Kálmán dr. terjesztette elő a tetszés nyilvánítással többször megszakított főtitkári jelentését, mélyet lapunkban még részletesen fogunk ismertetni. A pénztári jelentés ée~ a- számvizsgálók jelentésének tudomásul vétele után a közgyűlés a pénztárosnak a felmentvényt megadta A felmentvény megadása után ismét szólásra emelkedett Littman János dr, és rámutatva arra, hogy e felmeutvény megadásával a klub 1931. évi működése befejezést nyert úgy a maga, mint az egész tisztikar és választmány nevében köszönetét mond az eddigi bizalomért és különösen a szakosztályvezető klubtársak megbecsülhetetlen értékű támogatásáért, az eddig viselt tisztségeket úgy a maga, mint a tdszviselök és a választmány nevében megüresedetteknek jelenti ki. Felkéri a gyűlésen megjelent Tost Barna pápai prelátus, polgármesterhelyettest. a klub diézeinökét, hogy az elnöki széket vegye át és az uj választást ejtse meg. A közgyűlés közönsége Littman János lelépő elnököt lelkesen ünnepli és amidőn Tost Barna méltatta a lelépő elnök érdemeit, beszéde folyamán a lelkes ünnepelltetés többször megismétlődött. Tost prelátus a lelépő elnök munkáját méltató beszédét azzal a javaslattal fejezte be, hogy a klub közgyűlése Liítman Jánost dr.-t érdemei csekély elismeréséül a klub örökös diezeinökévé válassza meg. E javaslatra a klub közgyűlése Lilfcfcmaa János dr.-t kitörő lelkesedéssel választotta meg a klub örökös diszölnökévé. Majd Benke István alolnök vezetésével jelölőbizottság küldetett ki és a jelölés tartamára ez ülés feiltfüggesztetett. A jelölőbizottság munkájának befejezése után Tóét Barna diszeleök a jelölőbizóttBág által előterjesztett javaslatban felsorolt neveket egyenként felolvasva a választást 6zemiélyedikint ejtette meg, melynek eredményeként a közgyűlés örökös diszelaiökökké Tost Barna pápai prelátust. Révay Istvánt, a Magyar Testnevelő Szövetség elnökét és Littman János dr.-t választotta meg. Diszeluökökké választattak Wieland Ákos és Hoepí- ner Gusztáv. A klub elnökévé kitörő lelkesedéssel S c h e 11 Pétert választották. Ügyvezető továbbra is Tost László. Tiszteletbeli elnökök: Gombos József, Bmetz György, Oelschlager Ferenc, Pajor Miklós dr., Palyő Mihály, Reickárdt Dezső, Wiirth Gyula. AJelnö- kök: Bariba Béla, Benke István, Fleischmann Gyula dr., Fülöp Dezső dr., Guzmann Miksa, ifj. Oelschlager Lajos, Wirtsdháfter Ernő, Wieland Albin, Szakmáry Károly, Heidecker Lajos. Főtitkár: Kátra Kálmán dr. Titkár: Székely FereUc. Főjegyző: Kovács Támlás. Jegyző: Fényes István. Pénztáros: Tarfceöy László. Háznagy: Klema Gyula. Sportpálya-igazgató: Hvizdos József. EL lenőrök: Dvorszky Jenő,; Klema Elemér, Szauberer Dezső. Számvizsgálók: Hubay Miklós, Varga Pál, Vitéz Sándor. Orvosok: Neméssányi László dr., Laczkő Béla dr., Radváuyi Géza dr. — Választmány: Andrássy Dezső, Burián Géza, Cseh György, Derfinyáik Gusztáv, Eedhwig Hajts Kornél, Farkas Dezső. Herczeg Imre, Hauszer Jenő, Kardos István, Korsohelt Gyula, Lengyel László, Lietyák Jenő, Löffler Vilmos, Metzner Nándor, Mikita Antal, Pausz Béla, Richneulezky László, Pocsátkó László, Salamon Sándor, KOrscbelt János, Tarczal Gusztáv, Ujházy László, Üthy Sálmán dr., Vandracsek Dé- zsőné, Ványai István, Vransik István, Zselezenyik Ferenc, Toperoer Aladár dr. Kőrössy József, Ste- fanovice Gyula. Póttagok: Ujházy Latos, Hudák Károly, Klein József, Lengyel Béla, Stefáüyi Béla, Schmiedt Barna. Az újonnan megválasztott liezlákart és választ- mátírt a közgyüliés lelkesetí ünnepelte. Ezután a közgyűlés megbízásából Gombos József 1b. elnök vezetésével küldöttség kéneste fel az, újonnan megválasztott elnököt. Schell Péter földbirtokost; hogy őt a klub elnöki székének elfogta9 látóra megbtivjaKitörő tapssal és lelkesedéssel fogadta a közgyűlés közönsége a terembe lépő Schell Pétert, akinek kíséretében ugyancsak megjelentek Révay István a Testnevelő Szövetség elnöke és a Magyar Testnevelő Szövetség kassai közgyűlése alkalmából itt időző delegáltak. A ki-kitörő ünnepeltette csillapultával rövid szavak kíséretében Tost Barna pre- látus átadta ez újonnan megválasztott elnöknek az elnöki széket aki rövid székfoglaló beszédében fogadalmat tett, hogy minden akaraterejével, tudásával és sportszeretetóvel azon fog munkálkodni, hogy Keleíszlovenszkó legelső 6portegyesületévé emelje a Kassai Sport Clubot. Szűnni nem akaró lelkesedéssel fogadták e megjelenítek ez uj elnök ezen kijelentését s a lelkesedés csillapultával a KSC nevében üdvözölte a közgyűlésen megjelent Révay Istvánt, mint a Magyar Testnevelő Szövetség elnök ét Az üdvözlésre Révay István rövid beszédben üdvözölte a Kassai Sport Clubot, megemlékezvén arról a köztudomású tényről, hogy a KSC volt az a klub. amely a MagyarTest-nevelő Szövetség bölcsőjénél állott és még ma is a KSC az, amelynek tag* jálból a Magyar Testnevelő Szövetség pártolótagjai a legnagyobb számban rekrutálódnok. A Magyar Testnevelő Szövetség azt a nagy munkát, amit a Kassai Sport Club a Csil. MTSz megalakítása és megerősítése körül kifejtett, mindig értékelni fogja és a maga részéről Ígéri, hogy a jövőben is mindig megkülönböztetett szeretet tesz az, amel yőí a KSC- boz köti. Látva a közgyűlés lelkes hangulatát, melegen üdvözli az elnöki székben Schell Pétert, üdvözli a KSC minden egyes tagját és a harmonikus együttműködés továibi sikerére kéri az Isten áldását. A lelkes tétszésnyilváö irtás csiillapuMval Schell Péter elnök megnyitja a folytatólagos ülést, melynek során letárgyalták a jövő évi költségvetést, majd Tost László ügyvezető indítványára a közgyűlés köszönetét fejezi ki a kassai Katolikus Legény- egyesület vezetőségének azon szives támogató jóindulatáért, amelyet a KÖC tagjaival szemben tanúsít és azért a Tehetőségért, hogy a KSC a Legény- egylet falai között klubhelyiséget kapott. Majd a CeMTSz üléseivel kapcsolatban a Sport Club közgyűlését üdvözlő társegyleiek jókivánsá- gait tolmácsolta Kandrács. az eperjesi Törekvés delegátusa, akinek jókívánságaihoz a többi delegátus is csatlakozott. A közgyűlés, mellyel a Kassai SC életében uj korszak liainaila hasadt, ezzel véget ért s az egybegyűltek lelkesen ünnepelték ezúttal is a lelépő é6 az uj választás során megválasztott elnököt és Révay Istvánt, a Csehszlovákiai Magyar Testnevelő Szövetség elnökét A közgyűlés után Révay István, Schell. Péter és a vezetőség tagjai megtekintették a klubnak újonnan berendezett klubhelyiségét, ahol hosszabb időt töltöttek a klubtagokkal, eszmecserét folytatva. X Merényletterv Borotra ellen. Newvárkiból jelentik: Különös eset játszódott le a francia—amerikai országközi versenyén. A közönség tribünjének sorából váratlanul felugrott egy elegáns öltö- zékü nő s kiabálva egy 15 centiméter hosszú kést akart a játékosok félé dobni. A merénylet nyilván Borotra ellen irányult. A nő közelében ülő emberek azonnal lefogták őt s átadták a rendőrségnek, ügy látszik, hogy egy elmebajos asszonyról van szó, mert a rendőrségnek nem sikerült igazi nevét sem megtudnia. X Négy norvég uszórekordot javítottak egy oszlói Versenyen. Walliam Karlsen 100 m. bábu-ázásban 1:11.4 időt ért el, ugyanaz az úszó 400 métert úszott 5:53.5 alatt. Edith Peiténseu 1:17 idővel megjavította a 100 és 6:12.8 idővel a szabad- úszás norvég rekordját, X A bécsi Wacker tegnap Pforzbeimben 0:1 arányú vereséget szenvedett a Germania csapatától. X Hasvét mindkét napján a budapesti Postások csapata játszik Léván az LTE-vel. A Postások csapata Kristóf, — Jelen, Bogdán, — Illyés, Bodrogi, Bokor, — Kása, Kertész, Hollósi, Mátéffy, Horgos, legkompiettebb összeállításban fog szerepelni. A csapat az I. oszt. amatőr bajnokságban a 3-ik helyet foglalja el és tagjainak nagyrésze állandóan tagja a magyar amatőr válogatottnak. A csapatot elkíséri Lévára Kenyeres Árpád, az MLSz főtitkára és Kertész Elemér, a BLASz v. kapitánya is. LTE csapata a pozsonyi kerület I. oszt-ban jelenleg az első helyet tartja és igy érdekes összehasonlításra lesz alkalma a lévai és környékbeli sportkőzönségnek a budapesti és a szlovenszkói első osztályt illetőleg. A mérkőzést nemcsak Léván, hanem úgy a. közel, mint távol környéken nagy érdeklődőé előzi meg, — annál is inkább, mivel hétfőn minden valószínűség szerint a djunaszerdahelyi AC-ból átigazolás alatt lévő Németh és a kassai AC-ból visszatérő Fodor szintén be lesznek állítva a csapatba. Dacára annak, hogy az LTE-nek módjában állott volna a Postások csapatát a hétfői napra más egyesületnek átadni, mégis hogy a lévai és környékbeli sporttársadalom ne maradjon husvét hétfőn mérkőzés nélkül, valamint, hogy egy*-két fiatal játékosnak módot nyújtsanak az első csapatban való szereplésre, illetve kipróbálásra, LTE futballszakosztályának vezetősége ezerintünk igen helyesen kettős mérkőzés mellett döntött. Husvét vasárnap LTE minden valószínűség szerint a következőképpen áll fel: Gábris, — Kovács II., Molnár, — Mészáros, Páifi. Ocsiák, — Steiner, Vízi, Kopriva, Martinovics, Kiss. — Ezt a csapatot képesnek tartják arra. hogy a stílusos futballt játszó Postásokkal szemben a lévai pálya előnyét számítva, becsületes eredményt fog az LTE elérni. — A keddi tréningen a játékosok nagyrésze, különösen pedig Uj- váry és a betegségéből felépült Ocsiák nagyszerű formát mutattak, úgy, hogy nem lenne meglepcKÖZGAZDASÁG Még mindig bizonytalan a cukoregyezmény sorsa Prága, március 24. A nemzetközi cukénegyezmény rőtl Parisban folytatott tárgyalások kimenetele kizárólag a kubai cukoripar állásfoglalásától függ. A legújabb jelentések szerint ugylátszik, hogy Kuba mégis csak lehetővé teszi a megegyezést. Kuba állítólag azt indítványozta, hogy az idei cukor térni és 2.5 millió tormára korlátoztassék olyképpen, amint azt a nemzetközi cukortanács indítványozta Kubának. E hírek eredmények ép peri a newyocki tőzsdén a cukor jegy zések jelentősen emelkedtek. Újabb kubai jelentés szerint a kubai cukor termelési intézet által ösz- szehivott gyűlés nagyon viharos lefolyású volt is a cukornádtermelők legnagyobb része azt kívánja, hogy a termelési csak 2 millió 650 ezer tonnára csökkentsék. E hírek hatása alatt a inewyorki tőzsdén az árak ismét leestekA nemzetközi cukor tárgyalások csehszlovákiai résztvevői tegnap este tértek vissza Prágába s ma este beszámolnak a csehszlovák iái cukorgyárak szövetsége elnökségének ülésén a párisi tárgyalások eredményéről. Ennek alapján a csehszlovákiai cukorrépa átvételi árainak megállapítására vonatkozó tárgyalá- lások megkezdése a legközelebbi napokban várható. Berlin, március 24. A Börsen Curier jelentése szerint a párisi cükortárgyalásokuak a német cukoriparra közvetlen hatásuk nincs és os ka közvetett jelentőségük vau. A német cukorrépaültetvények kiterjedésére irányadó elsősorban a belöldi cukorfogyasztás mértéke, amelyet a 41 millió mázsányi alapkontingenshez viszonyítva százalékszerüen állapítanak meg. A belföldi kontingenst 65 'Százalékban állapították meg, a fogyasztás erős csökkenése következtében azonban csaknem 15 százalékkal kevesebbet sikerült értékesíteni a belföldön, vagyis 38—34 millió mázsa helyett mindössze 29 millió mázsa fogyott el. Ez okiból a jövő kampányban a belföldi kontingenst csak 60 százalékban iáiiapitják meg. A párisi tárgyalások csakis a kiviteli kontingensekre vonatkozhatnak. Németország azonban a múlt évre engedélyezett kivitelű kontingensből, mely 516 ezer tonna volt, csak mintegy 80 százalékot használt ki. Az idei kiviteli kontingens 350 ezer tonna s a jövő évi in ár csak 300 ezer tonna. Miután a német cukoripar csak veszteséggel tud exportálni, ezért a kivitelhez semmi különös érdeke nem fűződik. A devizatanusitványok átruházhatósága. Szálmos érdekelt fél kérdésére a devizalbizottság a műit napokban tartott ülésén a devi- aatamieit ványok átruházhatóságának kérdésével is foglalkozott s úgy határozott, hogy a devizatanusitványok más személyre át nem ruházhatók. A devizatanusitvány tulajdonosa a tanúsítványt legfeljebb a szállítmányozó cégre ruházhatja át, feltéve, hogy az a tanúsítvány tulajdonosa számára végzi a szállítmányozást. A devizabizottság azonban most foglalkozik azzal a tervvel, hogy a tanúsítványoknak az átruházását legalább az ugyanazon, vagy rokon szakmabeli kereskedők csoportjában megengedi. Ilyen kivételt eddig csak a tengeri-importőröknek engedélyeztek. Svájc védekezése az ipari kémkedés ellen. A svájci szövetségi kormány most határozta el, hogy a szel vem szalag és csipkekötő gépek kivitelét tonnánk int 800 frank kiviteli vámmal sújtja. A szokatlanul magas kiviteli vámot Svájc azért állapította meg, hogy e gépek kivitelét megnehezítse s ezzel akadályozza meg a gépek építési titkának a nyilvánosságra kerülését tés, ha Újvári is bekerülne a csapatba. — Léván osztatlan örömet keltett- a Makkabea ellen Pozsonyban elért győzelem és biztosan számítanak arra, hogy a csa.pat még jobban tonnába lendül és a jövőben is szép eredményeket tog eléírná a- bajnokság folyamán, úgy, hogy ha a bajnokságot nem is fogja tudni a Ligetivel szemben megszerezni, de a H. helyet biztosítani tudja majd. X Nagyon gyenge húsvéti sportprogramja lesz Nagyszombat városának. Nagyszombati tudósítónk jelenti: Az idei húsvéti sportprogram a leggyengébb lesz, melyet valaha rendeztek Nagyszombatban és ennek oka abban leli magyarázatát, hogy a Rapid, mely pályáját, átépítette, még neon készült el azzal és igy idegenben fog játszani az ünnepek alkalmával A Rapid csapata vasárnap Pöstvénbe rándul és a jóformában levő PFK csapatával játs/ik barátságos mérkőzést-. Hétfőn pedig a teljes első csapatával a közeli Szeredre rándul, hogy barátságos mérkőzés keretében mutatkozzon be a szered! közönségnek, A második nagyszombati csapat az SK Trnava érthetetlenül nem használja kí 3 Rapid idegenben való vendégszereplését és nem gondoskodik arról, hogy a nagyszombati közönségnek elsőrendű csapatok vendégszereplésével kedveskedjen. Még ma Nagyszombatban nem tudni, hogy az SK Trnava kivel játszik husvétkor, de a legtöbb valószínűség szerint a bécsi Admira tanalóko-a- patát fogja lehozat-ni Nagyszombatba, ami szerintünk legszerencsétlenebb megoldás volna. A sport- szerető közönség a Rapidet kíséri el mindkét nrir- kő zés e re.