Prágai Magyar Hirlap, 1932. március (11. évfolyam, 50-74 / 2863-2887. szám)
1932-03-22 / 68. (2881.) szám
1932 anáiredfUis 22, kenld. 'K«<ÍMM.\G^ARFnRLS!> 11 Németországban újabb adó- és vámrendele- tet adtak ki A német birodalmi kormány most kiadott ujaibib gazdasági rendeletéivel a söradót 3 már kával leszáll tóttá, ezzel egyidejűleg az im/portsör adóját 12 márkáról 9 márkára csökkentette. A rendelet szigorai intézkedéseket tartalmaz a házilag főzött sör árusitása ellen, A sör községi pótadóját a rendelet 40 százalékkal csökkenti. A községek bevételeinek csökkenésié fedezetére a bd- rodadimi kormány 28 millió márkát bocsát a községek rendelkezésére. Az alacsonyabb sörárak március 20-án még nem léphettek hatályba, mert a sörgyárosok a kormánnyal folytatott tárgyalásaikat még nem fejezhették be. Az alacsonyabb eörárak hatálybalépésének napját a kormány külön rendelettel fogja megállapítani. A szeszadó általános csökkentését egyelőre elhalasztották. A rendelet egy másik része a motoros járómüvek adóját 10 százalékról 5 százalékra csökkenti s ezen kívül a házbéradó kérdését is végleg rendezi. Március 31-én hatályukat vesztik a váimren- deleteknek a behozatali lapokról szóló intézkedései. Magyarországson erősem csökken a deviza- engedélyezés. Budapestről jelentik: A Magyar Nemzeti Bank hivatalos kimutatása szerint a jegybank a mull év augusztus 1-től ez év március 15-ig mindössze 108 millió pengő értékű devizát engedélyezett a külföld] áruvásárlások céljaira. Borértékesitósi szindikátus létesül Szloven- szkón. A Národni Politika jelentése szerint a húsvéti ünnepek után megkezdődnek a csehszlovákiai borértékesitő szindikátus megszervezésére irányuló tárgyalások. A szindi- ikábufl a szlovenszkói bortermelők szövetségének a kezdeményezésére létesülne, amely a . legerősebb ilynemű szervezet. A létesítendő szindikátusban a bortermelők, borkereskedők kiküldöttein kívül a pénzügy-, földművelés- ügyi és kereskedelemügyi minisztériumok megbízottai is helyet foglalnának. A szindikátus célja a borárak stabilizálása és ama nagy különbség kiküszöbölése, amely a bor termelői kereskedelmi ára és detailára között mutatkozik. A szindikátus ezen kívül a bor- behozatal kérdéseit is szabályozná, végül fontos szerepe jutna a borra vonatkozó törvények unifikálása terén is. Általános az a nézet, hogy a Szlovenszkón érvényes szeszelési és oukrozási tilalmat ki kell terjeszteni a történelmi országokra is. Argentínai búza német szénért. Berlinből jelentik: A Börsenkourier jelentése szerint Argentína azzal az indítvánnyá! fordult a német kormányhoz, hogy argentínai búzát hajlandó volna ruhrvidéki nemet szénért szállítani. A lap az ily csereüzlet lehetőségét nagyon szkeptikusan Ítéli meg s arra utal, hogy hasonló csereügyletet akartak létrehozni a brazíliai kávéval is, a kísérlet azonban hajótörést szenvedett A zöldségbehozatal és a devizaitamisitvlá- uyok. A zöldségtermelők és kereskedők s a zöldségkonzervgy árasok szövetsége a gyü- ■möleskereskedelem megbizottaival karöltve a múlt napokban interveniált a pénzügyminisztériumban annak érdekében, hogy a devizaengedélyező bizottság k©Hő időben s megfelelő mennyiségű devizát bocsásson a gyümölcs- és zöldségkereskedelem szükségletére. A zöldségkereskedők ezzel egyidejűleg a kereskedelemügyi minisztériumiban is interveniáltuk, hogy ez a minisztérium kezelje libe- rálisabban a behozatali engedélyek kiadását. Jugoszláv hang az Olaszországgal való gazdasági egyezség érdekében. A Belgrádiban megjelenő „Trgovinski Glasnik“ cirnü gazdasági lap „Legelőször a gazdasági érdekek” ciimü cikkéiben a jugoszláv-oiasz kereskedelmi szerződés megkötését sürgeti. A cikk szerint immár halaszthatatlanul szükséges oly kereskedelmi szerződés megkötése, amely mindkét állam javára válnék. A cikk megállapítja azt, hogy a jugoszláviai kereskedők szívesen vásárolnak Olaszországban s Olaszország viszont jó piaca volt s ma is az ,a jugoszláviai árunak. A lap azt ajánlja, hogy a két állam gazdasági köreit ne tévesszék meg bizonyos politikai irányzatok és áramlatok, amelyek mindkét állam érdekeinek kiárára vannak. Aa áru jelzésének nemzetközi szabályozása. A nemzetek szövetségének gazdasági bizottsága most készítette el az ára jelzésének nemzetközi szabá- iyezásárói szóló egyezmény tervezetét. Ennek légiont csabb intézkedése az, hogy bizonyos áru eredete az illető állam nevének bárom, sőt négy betűjével jelezhető, mely jelzősaövakat nemzetközi nyilvántartásokban kellene bejegyezni Emelteti az egyezmény tervezete tehetővé teszi azt is. hogy az áru eredetét a jövőben is a ..Made in Germania“ slb. szavakkal jelöljék miéig. A egyezmény terve- setóhaz indítványozott rezotucics javaslat szerint minden államnak szuverén joga oly intézkedések kiadása, amelyekkel a belföldi és a külföldi eredetű áru megkülönböztetését teszik lehetővé a fogyasztók számára. A nemzetközi kamara véleménye szerint a rezoluciós javaslatban foglalt elv feltétlenül helyeselhető, azonban kiegészítendő volna azzal, hogy nem helyeselhető csak a külföldi áru külföldi jellegének a feltűntetése anélkül, hogy ugyanakkor a belföldi áru jelzés nélkül is forgalomba hozható legyen Vagyis a javaslat olyképpen volna módosítandó, hogy minden államnak jogában áll az áru kötelező jelzésének a bevezetése, ennek a rendelkezésnek azonban nem szabad sújtania csak a külföldi árut, anélkül; hogy ö belföldi árura is hatályos volna. De vizaártolyamok DAPEST BÉCS BERLIN ZÜRICH ma tegnap ma tegnap ma tegnap ma tegnap Buenos Álra* ..»•••« —1.073 1-C73 133.- 132.— Konstantinápoly ••••ti ——•— — •— —— •— Undon v 20.85 2C.62 26.- 25.70 15,26 15.23 18.94 18.68 N*w-¥ork .*••••. 571.- 571.- 709.20 709.20 4.20g 4.209 L18.12 515.12 Rio <le Janeiro •••••• —•— ——.— 0.24g 0.249 —•— —• — ánuterdaa ..•••••* 230.30 230 35 286.20 286.20 t70.l3 !69.93 ^08.80 207.75 Athén «>••••••• —5.445 5.445 6.55 6.60 BrtUsel .«•■••••• 79.76 79.70 S8.90 98.90 £8.74 £8 76 '2.80 72.aeWnrfori ,„•.»••» —7.OI3 6.083 8.7.-> 8.70 Róma .,,•••••» 29.45 29.45 37.- 37.- 21.81 21.76 26.77 26.70 Bábuid ............................... 9.97 10.05 12.50 12.56 7.413 7.413 9.09 9-02 Ko penháCT 114.60 113.60 Í42.~ 140.50 84 07 8^.92 104.- 1C3.25 Oslo ..«•••••■• 111.60 111.40 137.50 138.- 82.67 82.27 101.80 102 — Piri* . s •■•••■• 1 22.40 22.40 27.97 27.92 16.57 16.57 20.37 20.29 Prán ,.•••••••• 16.94 16.94 21.01 21.01 12 465 12.465 15.34 15.26 íttrick » . ....................... 110.80 110.80 137.05 137.30 81.37 81.41 — So fi* .>•••••••• 4.C8 4.C8 5.13 • 5.13 3.057 3.C57 3.74 3.73 Madrid...................... • • -.— 55.20 55.20 32.12 32.12 39.10 39.40 St ockholm ,,■••••• 114.- 113,40 141.- 140.50 83 52 83.62 U3.£0 103.50 Budapect »••■■••> 124.29 124.29 £6.94 6.94 -.— Béo» .<••••• 1 ■ 1 80.45 80.45 —49,95 49.95 -.— — •Varsó ..••••••■» 64 05 64.05 79.45 79.46 47.15 47.15 58.- 57.80 Berlin >•..••••• 135.55 135.55 168.90 168.70 -----128,15 122.70 Harmadára csökkent a vas termel és. A statisztikai hivatal most kiadott jelentése szerint a február havi vastermelés mennyisége nyersvasiból 46.643 tonna, nyersaoéiból 63.146 tonna volt a januári 51 ezer tonna nyersvas- sal és 61 ezer tonna nyereacélla‘1 szemben. Még szembetűnőbb a visszaesés, ha figyelembe vesszük azt, hogy 1931 februárjában a nyersvastermelés még 98 ezer tonna, a nyers- acél termelés 127 ezer tonna s 1930 februárjában a nyer sva s termelés 132 ezer tonna s a nyersacél termelés 174 ezer tonna volt. Ezekből a számokból kitűnik az, hogy a vas- termelés a konjunktúra 1930. évének eredményeivel szemben ezidén a harmadára csökkent A fakereskedők az engedélyezési eljárás ki- terjesztését követelik. A fakereskedők és fabizományosok szervezetei a múlt napokban azzal az indítvánnyal fordultak az illetékes hivatalos tényezőkhöz, hogy a kereskedelemügyi minisztérium kösse engedélyezési eljáráshoz a tűzifa, táviróoszlop, talpfa és hántott puhafa behozatalát, ezenkívül, hogy a devizabizottság szorítsa a minimumra a fabehozatalra szükséges devizák engedélyezését. Ezzel szemben a szlovenszkói papír- és ■ cellulózé ipar arra hivatkozik, hogy a lengyel fakulladékot nem nélkülözheti már csak azért sem, mert a szlovenszkói fűrésztelepek szünetelnek s így nem tudják az igényelt árut rendelkezésre bocsátani. Az engedélyezési eljárás egyelőre átmenetileg egy évre volna bevezetendő. A tengeri behozatala és a devizatanusítvány. Ismeretes, hogy a pénzügyminisztérium legutóbbi devizarendeiete szerint a tengeri behozatalához is kell kérni deviza-tanúsítványt. A tengeri behozatalához szükséges tanúsítványokat a devizabizott&ág a Kooperativa, a szövetkezetek nagybani bevásárló központja s a német szövetkezeti központ nevére állítja ki s ezek a központi--szervek osztják ki azután a tanúsítványokat az egyes ta-gszövetkezetek között. Ez okból szükséges, hogy a tengeri-importőr a szállítmány vámkezelésénél kellőképpen igazolja, hogy a szövetkezeti központnak a tagja, A világ gabonapiacainak hírei. A legfontosabb gabonapiacokon a múlt hót folyamán nagyon lanyha volt az irányzat. Nemcsak az amerikai, hanem az európai piacokon is általános áresés volt s a csehszlovákiai tőzsdéken is nagyon lanyha volt a hangulat búzában és rozsban. Árpában az irányzat elég szilárd volt, az árak azonban olyan alacsonyak, hogy az árak már nem is eshetnek mélyebbre. Nemcsak a termelőknél, hanem a raktárszövetkezetekben is igen nagymennyiségű árpakészletek vannak, amelyek iránt a malátagyárak alig érdeklődnek, mert ezeknek is igen nagy raktári készleteik vannak eladatlanul. Erősen hiányzik a Németországba irányuló kivitel. Csehszlovákia az utóbbi hetekben nagymennyiségű szalmát és száraz takarmányt vásárolt Németországban s így most szakkörök azt remélik, hogy Németország re- kompenzár lóképpen csehszlovákiai árpát é-s malátát ismét nagyobb mennyiségben fog vásárolni. Kuba fölmondta a nemzetközi cukoregyezményt. Parisból jelentik: A nemzetközi cukor- konferneián bombaként hatott az a ihir, hogy Kuba a Ghadbourne-féle nemzetközi cukor- egyezményt fölmondta. A fölmondás az egyezmény második cikkére támaszkodik s a kubai cukoripar azt azzal indokolja, hogy Jáva állítólag nem akarja csökkenteni a kiviteli kvótáját. A Sugár Council táviratilag értesítette Kubát, hogy a fölmondást nem veszi tudomásul. Kevés a diófa. A csehszlovákiai faföldolgozó iparban az utóbbi időben erősen érezhető a diófahiány. Az ipar a meglévő készleteket teljesen földolgozta s az uj szükséglet csak behozatallal fedezhető. Ez a jelenség szoros összefüggésben áll az 1929. évi nagy fagyokkal, amelyek különösen a diófában igen nagy károkat okoztak + A berlini terménytőzsdén nyugodt irányzat mellett a következő árakat jegyezték: Búza 243— 45, rozs 194—06, sörárpa 182—89 takarmányárpa 169—77, zab 154—61, búzaliszt 30.75—34.25, rozsliszt 26.75—27.90, buzakarpa 10.80—11.10, rozskor,pa 10.40—10.70, viktória'boroó 19—26, kis étkezési borsó 21—24, takarmány borsó 15—17. pe'lueka 16.50—18.50, lóbab 15—17, bükköny 16—19.50, len- pogácsa 12l20, szárezpze’ot 13.40—13.60. burgonyareszelék 16.90-17.30. Pozsonyi terménytőzsde 1932 március 21-én: ÉRTÉKTŐZSDE Újabb árfolyamesések a prágai értéktőzsdén Prága, március 21. A heti nyitáskor a tőzsde lováb'brfi is gyenge irányzatú volt. A szombati külföldi tőzsdék gyenge irányzatától eltekintve, lehangolóan hatottak a vasárnapi sajtónak kormány- rekonstrukciós tervekről szóló elmélkedései, a nemzetközi cukorkonvenció szétesése, valamint a lapok vasárnapi kommentárjai, amelyekben az általános gazdasági helyzetet s különösen az osztalék- kilátásokat többnyire igen szkeptikusan Ítélik meg. Elmek folytán újabb eladási megbízások gyülem- 1-eitek össze a bankoknál, amelyeknek a kivitele csak nagyobb áldozatok árán volt lehetséges. Vásárlóként csak a kontremin lépett. Ennek következtében egyes papírokban. így Sáléban, ahol csali kevés kontremin állott fenn, nem lehetett árfolyamét összehozni. A bankpiac tartott volt, a beruházási piac nyugodt. — Az ipari részvények piacán esett: Északi Vasút 100, Königshofi 65, Északi Vasút Bonnok 30, Cseh-Morva 30, Bánya és Kohó 35, Aussigi Vegyi 17, Dux-Bodenbachi 12, Krizsik 15, Koiini Műtrágya. Selilter 10. Nyugatceeh Szén 9. Pólói 7, H-eínriehstali 5, Ringfhoáfer. Nestomitzi 2 koronával. Javult: Soböller 2 koronával. — A bankpiacon Nemzeti Bank 5 koronával emelkedett. + A prágai devizapiacon London 0.3125, Belgrád 0.05, Bukarest 0.2, Zürich 1.625. Helsingfors 0.05 Pár is 0.425, Stockholm 1 ponttal esett; Kovno 1.5 Kopenhága 7.5, Milánó 0.225, Oslo 1, Szófia 0.125 Varsó 0.075 egységgel emelkedett, + A bécsi értéktőzsdén megbízások hiányában s a közeledő ünnepekre való tekintettel az üzlet igen tartózkodó volt s a legtöbb értékben szórványos kötések után üzletteten&ég állott be. K-tó K-io Basa 80 kg>*««iiaiiti 144 — 146 Boss •..•••••••«■■■■* 143 — 146 árpa export ••••••••■•■•• llo — 1}8 m prim» •■■•■••••••«• 107 — 110 n merkantil ■•••••■••••• 98— 1C1 östl 4rpa — — — Zab . . .*••■•••• ( ( ( • • 133 — 134 tengeri neme*.....................••••■•» — — — „ ex uszály Pozsony ■•••••» 70— 71 Viktória borsó .................. láO . 160 Fe hér bab . ..........................., # , . 115 _ 120 Ta vaszi bükköny ••■••■•«••• 140 - 146 Őszi bükköny ^ — R«P°« • 120 - 125 ...................... 480 — 500 Vö röshere natúr .••••••••• . 1000 - 11.00 „ plombAívs »•»»*'«»•; — — Lucerna oatur . 550 _ 750 „ plombizva . 1000 - 1150 étkezési rózsa burgonya _ „ sárca burconva 31 — 33 Ipari bnreonv* ,...*•••«•«. 24 — 26 Búzadara , .,•.•••.••••. 240 — 745 UGG búzaliszt O30 - 236 Rozsliszt . .......................... 215 - 220 £° .rp» ,.■ •»•«••••••»• 65— 6S I akarmáDyliszt ......... t ( , 5g _ 60 Szárított répaszelet ................... • , . , ag _ go Am erikai disznózsír •* Pozsony . . . . , _ _ _ Magyar „ ab batár . . . ••> _ — _ Am erikai szalonns ab Pozsony ..,••• _ _ _ Magyar .. ab hatir .•••••• _ _ — Sz éna félédes, laza .... ...» r . — «. ,, préselt <*.•••••• .— Zsúp szalma .*111111* —~ — — Takarmány szalma laza •••.•»• _ _ — „ „ oréselt , . t , . . , _ _ _ Alom (salma iaza _ — „ „ Préselt — Irányzat: Lanyha külföldi irányzat folytán „vu- godtabb. A prásas értéklfizstfe arioiymah teng.ip ma •*enz ái"- péu/ atu Nyereménykölcsön .... nc‘i^ ny'f? 97.- 97.50 5%-oi beruházás! kölcsön ne 96.85 6%-os beruházási kölcsön 1928 94.95 1»J.4p 95.3u 95.80 Lisztkölcsöo. 9130 SÍ 80 91.10 91.60 5%-o» konvertálható kölcsön 94 60 -.Síp 94.5 c, 9o.0ó 5%-os It. államkölcsön . fi - 91 50 90.45 91.45 5%-os államkölcsön 1928 . ^'.95 S8,tp 4%-o» Kassa-oderbertri . ~ '0 50 '0,íü ~.— 4V4%-oi pótjáradék . . ^7,50 í-2%~ot uótjáradék . , °°.6- 0/ lo ,6.60 6/.15 4%-Os Pótjáradék . . . bllü cO.ö^ pl.öő: 3.50%-o8 uótjár^c^ • • *1 §9 or. Hadikölcsönkártalanitás ■ • oi,3C 51,80 5%-o« morva országot, kölcsön _. . ,— 3%-o» háború előtti adósság .TIvV 6%-o$ cseh leizálog bank ^92^7o 103^75 Í02,7o 100^75, 5%-os morva leizálog és ___ ___ _ or szágos bank . , . . * i%~oa Kassa oderbergi 1889 cn,." ,77* Cseh Agrár Bank . . . £00 - 502 - 490.- 492.Lánder Bank .... ^£0.~ 5o6— Cseh llnio ............... os eb Eszkoint . . • • , 43a_—■ -29, t31.— Cseh Ipar bank . , . . . _. ~ . . *”• Szlovák Bauk ...................„8g.~ oQr~ nZi'Z oZcC~ iivnostenská . . , ( , . 441,™ 284." z86.— Osztrák Hitel . . ■ . , . ._ • — Wiener Bankverein . * • . _.~ *~ Sd bihn üaak ‘ ! ! 392C;- 39-cC 37CÖ*.- 37201— Nordbahn Bonnok • • • ■ ^Vö'^ ^28-*— 260'Cseh Cukoripar . , , • . 4/ö 28u 2h0 z6p.— Schöller . ..sis* t,2v* u -Z 57ü’_ 7i‘"" Horvát Cukor ...... c1n-_ crAussigei Finomító .... • . 000. Frágaj Malmok . • s • • oí.*~ ve-•— ' • . 7ot. KoIiuj Műtrágya . . • • » Koiini Kávé . . • • • iZ‘~ /y*— _ Kolmi Szeas .•••«. gan*_ ,71*~ 920, íejipar , , , • * i i « “82. 3o0. 3c8. Aussigi Vegyi . • • s • ‘*47._ 408._ ,4l2-_ Budweissi Sör . • . , » i7J0- _ 178DKönigshofei Cement . . . j ,8ö._ l020._ 1050.““ Cseh-Morva Kolbeu-Danék . ,20._ 1800._ 18.30. Brüuni Gépek , . , , . AQU. ^ *10. 100-. Í05.~ Ruighoífer ...... ■ ^2^- 415- 420,^ Nyuáatoseh Szén . . s • ^8Ö-_ _ Z/b. 278. Alplne .....sí* ,n4a- 46-_ 40.46.OO Berg ét Htttteo ■ * . . . ‘^40' '-60- _ — — goo. Földi ...................isit '468- . k7u-„ 258." 2ö2.~ Pr ágát Vaj • s • • • . ®7ö’... 670. ÖpO. Skoda ....ssss* ^09"_ 413’,. hIÖ ~ 414. Pozsonyi Kábel »•••« ' — — •_ •— * inwald ...••••< 80' 38- 83-- 87._ OUeschaui Papír . . • . 4lo. - 41o 393.~ SS7A prágai tőzsde devizajegyzései: márc. 21 márc. 19 Hiv. pénz áru pénz áru disk.% Amsterdam 1361.125 1365.125 1361.125 1335.125 3 Berlin . . 803.75 306.25 803.75 806.25 6 Zürich . . 650.— 652.— 651.620 653.625 2 Oslo ... 657.50 660.50 €56.50 659.501 5 Kopenb. . 680.75 f 83 75 573.25 676.25 5 Danzig. . 660.50 66.3.50 660.50 663.50' 6 Stockholm 676.— ■ 79.— 677.— 680.— 5 Mailand . 175.20 76.- 174.975 175.775 7 ■Paris. . . 132.35 132.75 132.77.0 133.175 ?»/* London . 122.70 23.30 173.0125 123.6125 C'/. New York 33.7137;. £3.8137c. . 3.7137,) c3.8137o 3 Brüssel. . 470.15 171.35 __iZQ15_ 471.35 3V, Madrid . . 256.50 258.50 256.50 258.50 6»/» Belgrad . 59.375 59.625 £9.425 59.675’ 5’/, Sofia. . . 24.475 24.575 24.35 24.451 9»/j Wien . . 375.75 377.25 375.75 377.25' 7 Warschau 377.625 £79.625 S77.55 379.55 7'/i fíelsingf. . 54.- 54.40 54.05 54.45 7 Alexandria 124.975 125.775 124.975 125.775' 7 Bukarest . 19.925 20.125 20.125 SO.S^S 7 Kowno . . 332.- 334.- 330.50 382.60' 7Vt Lissabon . 11135 112.15 111.35 112.15' 7 Montreal . 30.065 30185 30.065 30 185’ 81/* Árutőzsde + A prágai cukorpiac gyengült. Nyersáru prompt Aussig loko 55—55.50. + A nuai budapesti gabonatőzsdén, amint budapesti szerkesztőségünk telefonálja, az irányzat csendes volt; A következő árfolyamokat jegyezték: ti- szavidékd búza 13.40—14.40, pestvidéki, bácskai 13—13.30. egyéb 12.90—13.15, rozs 15.40—15.00, tengeri 16.05—16.20 pengő. I MEGJELENT! VICK1 BAUM I 4Z ATHENAEÜM IS KORONÁS WW WT* W W*9 Ek 7 1 KÖNYVEINEK I I KÖTETE MM, oLa M^é A W | DOKTORKISASSZONY ll!ll!lilllllllllll!llll!lllll!llll!llillllllllll!llllll!ll!ll!llll!iyi!lllllllllllllllllllli A KŐVETKEZŐ REGÉNYEK : ^ 6. Szitnyai: Nincs feltámadás | JS a 7. Földi M.: Isten országa feh! | /» Jní 8. Maurois: Családi kör vniriri: > 9’ zi^ahy Laj°s úi re£ényc 00 A V £1 10. Undset: Pogány szerelem I 11. Szomory Dezső: Gyuri É 12. S. Maugham ói regénye ^ A négy első kötetp . Im| Ursula Parrou: EX-FELESÉG S8 ifióffij Ja Werfel: A NÁPOLYI TESTVÉREK | Móricz Zsigmond: FORR A BOR Bródy Lili* A MANCI Portó 3 Ke az összeg zlözetes beküldésével eddig 80.000 | példányban fogyott el ......................................... Kaphatók és megrendelhetők a P. M. H. kiadóhivatalában | i ... Pr ága, március 21. Valuták: Holland 1357. jugoszláv —.—, német 794, belga 468, magyar 438-501, román 19.87há, 6vájci 652.50, dán 653, angol 122.50, spanyol 258.50, olasz 182.40, északon lexikai 33.60, norvég 638, francia 133.45, bolgár —.—, svéd 648, lengyel 376.75, osztrák 397.50. PRÁGÁI MAGYAR HÍRLAP i — Rnszinszkői szerkesztő Rá ez Pál. — Irodalmi , rőmunkatárs: Síiklay Per d- " Éder-u 9« i — Budnoestl szerkesztő: Zólyomi Dezső. I.. Döb-< 1 rentei tér 9. Telefon: Aut. 559-49.