Prágai Magyar Hirlap, 1932. március (11. évfolyam, 50-74 / 2863-2887. szám)
1932-03-20 / 67. (2880.) szám
10 1932 március 20, vasárnap. T>RA:GAlMAG^ARHlKLAg A Sable-szigeti kísértet Iria: FRANK WORSLEY D,S, O. angol királyi sorhajóhadnagy ÚTKÖZBEN Liptószentmiklóson szállt fel a vonatra, élénken, mosolyogva, csikós nadrágban, kis kikében, neszesszerrel a kezében. Középkorú férfiú volt, élénk taglejtésekkel helyezte el a kis koffert a hálóban, összedörzsölte a kezeit, fújt egy-kettőt, aztán leült egy üres helyre, közénk, mint egy megszokott asztaltársasághoz. Az utasok nem néztek rá, konyultan ültek a kegyetlen fapadokon és kiki a bajára gondolt. A hátam mögött egy fiatal és széplelkü polgártárs édes tremolókban énekelte egyre szilajabb tempókbau, hogy: csak ne nyilna többé ibolya, ne lenne virágos rét és sóskiflit ha- hapott hozzá. Egy asszony sírva mesélt a viza- vijának a férjéről, aki betegen fekszik a zsolnai kórházban. Olyan meghitt, egyszerű és családias volt a hangulat, hogyha eszembejut és felállók és harsány hangon elszavalok egy verset, talán elégedetten összenéztek, megpaskolják az arcobi, vagy egyáltalán fel se figyelnek. így járt ez az ur is, senki sem törődött vele, a társaság mondhatnám komplett volt és ő jóidéig nem talált egyetlen ürügyet sem, mivel a beszélgetésbe kapcsolódhatott volna. Végre észrevette a P. M. H. képes mellékletét, amin ültem és esdeklően felém fordult: — Szabadna kérem, egy pillanatra? Félig felemelkedtem a helyemről, kihúztam a képeslapot és szó nélkül odanyujíottam. — Köszönöm, — mondja ő — jó lap, különösen most, hogy kétszer van lenyomtatva. A közelben ülő utasok felnevettek. A másik boxban két asszony beszélt bele egymásba, pont, vessző, gondolatjel nélkül, egy percnyi szünetet sem engedélyezve. Most átszólt az egyik: — Bizony jó lap, a múltkor a sógornőm is benne volt a mellékletben, valami tátrai képen. Érdekes, milyen soká tart a szezón a Tátrában! Múlt héten fenn voltam, hogy ott micsoda elegancia van a Palaceban... A könyvelő, aki szemben ült velem és egy németnyelvű szerelmi regényt olvasott, érdeklődve felnézett a beszélgetésre, aztán odanézett egy asz- szonyra, aki horkolva feküdt mellette: — Ist sie műd, die Arme. A hölgy, aki a könyvelő árnyékában szuszogott, végszóra kinyitotta a szemét. A ridiküljét kihúzta a feje alól, kinyitotta, passziózva kifújta az orrát, a göndörített fürtöcskéket megigazgatta a hóm- j loka körül, aztán elhaló hangon a menetrend iránt érdeklődött. Könyvelőnk becsapta a szerelmes regényt, kikereste a menetrendjét és egy idegsokk megújuló grimaszai közben, apai gyöngédséggel informálta. Az ur, aki Liptószentmiklóson szállt fel, érdeklődve diskurált az asszonnyal, aztán felém fordult: — Tetszik látni, egy szót sem tudtam csehül. Most már beszélek. Hja, mit csináljon az ember? Feleségem van kérem és négy gyermekem, öt volt, egy meghalt. A legkisebb kétéves. Dolgozunk, kínlódunk. Feleségem sem henyél, nemrég noszírifi- káltatta a tanítónői diplomáját és már ő is tanit. Az nem csekélység kérem, öt gyerek, egy abor- tus és két trombózis után felülni a katedrára... — Hajaj, a trombózis, — sóhajtott egy asszony a másik boxban ... — Nem tudom, var.-e fogalma nagyságos asz- szonynak arról a szegénységről, ami most dúl? Mire fog ez vezetni? Három fiam van kérem, nem is szeretek a jövőre gondolni. És mégis, szegénység ide, szegénység oda, minden bál tele van elegáns emberekkel, a Tátra tele van elegáns síelőkkel. Az igények egyre nagyobbak. Sportláz, kártyaláz és luxus. Tessék nézni, tele van a kocsi síelőkkel. Pozsonytól Rutíkáig, Kralovánig és vissza elég sokba kerül. És aztán a felszerelés, az elemózsia. Ez az egyenlőtlen felosztás a felháborító. Valahol tengerbe dobják a kávét és a Csallóközben például van olyan, aki napokig nem lát ételt. Csúnya világ ez, tessék elhinni. — Még szerencse, hogy az életnek szép és nemes oldalai is vannak, — folytatta. — Az ember ne legyen állandóan a materiális élethez leszögezve. Tetszik látni, itt vagyok például én. Sokat dolgozom, de azért a köz számára is jut lelkesedésem és erőm. Most is gyűlésről jövök, szervezetünknek volt nagygyűlése. Majd elíogódoíían felemelte a hangját: — önkéntes tüzoltófőparancsnok vagyok kérem ... — Uraságod csővezető? — mondom én és felé bókolok a szememmel. Mindnyájan meg vagyunk hatva. Az iparosok figyelnek, a könyvelő és az asszony csendben hallgatnak, a két hölgy élénken érdeklődik a főpa- rancsnokné állapotáról. Csak az ékszerügynök próbál időnkint beleszólni a beszélgetésbe: —... Bei uns, in Stuttgart... Leintik. Oly szépen együtt vagyunk, Ruttka és Pozsony között, mondhatnám ég és föld között, vasárnap délután, egy meghitt fülkében, hitelezőktől, főnököktől, családtól, társadalomtól, barátoktól és ellenségtől távol, kivül politikán és rang- kiilömbségen, szinte kéz a kézben, megtárultan, gátlások nélkül, fecsegőn és bizalmaskodva, mint egy idegen világban. Egy családi ebédlő hangulata nem lehet barátságosabb, mint a mi fülkénké. Udvariasak vagyunk, egymás kedvét keressük, a nótázó polgártárs eszik a narancsomból, a könyvelő a szomszédnőjét informálja, a főparancsnok az étkezőbe visz itatni egy öregasszonyt, egy rolc- kantlábu ember, a u forgalom szerint, másodper- cenkint hol fel, hol leteszi a merev géplábát és mindnyájan érdeklődve nézegetjük a sárga üveg- kelyhet, amit a zsolnai hokkiversenyen nyertek a pozsonyiak... Mikor Komáromi ur, a tűzoltó megtudta a neveA „PRINCESS AMELIA*4 PUSZTULÁSA Sahle Marid, Uj Skóciának ez a viharvert sziklaszirtektől körülbástyázott, elhagyatott / pontja az a különös hely, amelyről a legfurcsább hát- bor zongaitő történetek egyike forog közszájon a tengerészek között. A világnak ezen a szomorú és elhagyatott szigetén nem tere mmeg a csetnevész bokrokon és gyér tengerparti növényzeten kivül semmi. Baljóslatú hoimokzátonyok zárják körüli a szigetet, amely valamikor kalózok, szökött fegyeneek és gonosztevők tanyája volt, akik számtaJanszor csalták tőrbe hamis fényjelekkel a világtenger éjszakájából a kiikötő felé törekvő gyanútlan tengerészeket ég fosztották M azután kegyetlenül a szerencsétlen hajótörötteket. 1902 őszén történt, hogy a „Princess Amelia" szörnyű viharba kerülve, Uj-Sk ódának erre a veszedelmes pontjára vetődött. A hajó fedélzetén közel kétszáz utas volt, köztük igen sok katona is, akik szabadságukról visszatérve igyekeztek Kanada felé. A „Princess Amelia" borzalmas élethalálharc után tönkrezuzódott Sable Island szirtiéin és a hajó utasai közül egy sem menekült meg. A v-észhiir Angliában és Kanadában egyaránt mély megdöbbenést keltett. Később megkísérelték ugyan enyhíteni a katasztrófa hírét és hivatalosan közölték, hogy néhányon, akik a eülyedő hajóról a tengerbe vetették magukat, megmenekültek, de azt, hogy mi sors várt a szerencsétlen hajó életben maradt utasai m, senki sem sejtette. Az angol admlralitás végül úgy határozott, hogy tekintettel a britt hadsereg tagjaira, akik a hajótörés alkalmával életüket vesztették,, expedíciót indát Uj-Skóoiába, amelynek feladata pontosan kivizsgálni a Prinoess Amelia pusztulásának összes részleteit. Az expedíció valóban el is indult Tor- rens százados, a Hallfaxban állomásozó 29. brilt-t gyalogezred zászlóalj parancsnokának vezetése mellett, de a balvégzet nem kímélte ezt a hajót sem. Az expedíció gőzöse zátonyra futott Sable Island közelében és bár a legénység és a kiküldött katonai osztag tagjai óriási nehézségek árán megmenekültek a biztos haláltól, a hajót elnyelte a tenger. A hajótörés alkalmával Torrens százados szinte emberfölötti bátorságnak adta tanujeilét. — Órákig fáradozott, hogy embereit partra segítse és számtalanszor vetette magát a hullámokba, hogy kimentse a fuldoklókat Torrens százados vitézségét akkoriban az angol kormány is a legteljesebb mértékben elismerte, emberei pedig rajongó szeretettél vették őt körül és vakon teljesítették minden parancsát, miután nagynehezen partot értek Sable. Island lakatlan szigetén. Torrens első dolga volt, hogy néhány hü emberével körüljárja a szigetet. Szilárd elhatározása volt, valamiképpen felderíteni a „Prinoess Amália" utasainak tragédiáját, de közben nem feledkezett meg saját, embereiről sem s így öröm teljes meglepetéssel bukkant rá a szigeten tett felfedező útja alkalmával egy kényelmesen berendezett, élelmiszerekkel, felszerelési tárgyakkal, ruházati cikkekkel, ágy ne művel és más szükséges apróságokkal ellátott házikóra, mely a kormány rendeletére épült az elhagyatott szigeten, hogy menedéket nyújtson a hajótöröttek számára. A kedvező felfedezés hírével a százada most útnak indította kisérő embereit az utasítással, hogy a hajóroncs közelében táborozó embereket összegyűjtve, a kunyhóhoz vezesse őket. Nem tartott maga mellett senkiit, csak hü kutyáját, egy erőteljes 'buldogot és elhatározta, hogy a kunyhóban tölti ez éjszakát. Amikor esteledett, Torrens százados a házikóban talált fák,észtet egy részéből tüzet rakott, majd bejárta a ház körüli terepeit és meglepetéssel állap itatta meg, hogy a közeliben alig negyedóra járásnyira tengerszem terül el, amelynek tiszta és édes vize korlátlan mennyiségű ivóvizet szolgáltatott A LÁTOMÁS Visszatérve a kunyhóba, Torrens százados csodálkozva vette észre, hogy kutyája szükölve eom- fordál körülötte és a félelem félre nem érthető jeleivel igyekszik mögötte meghúzódni. A hü állat, valósággal a kunyhóba tuszkolta gazdáját és csak akkor nyugodott kissé meg, amikor a százados maga mögött betette ez ajtót Torrens, aki nem tudta mire magyarázni kutyájának különös viselkedését, kis vártáivá újból kilépett a szabadba és példátlan meglepetésére a tűzrakás lobogó fényénél ismeretlen, különös női alakot pillantott meg. A nő haja és ruhája csuromvizes volt, Arca, amelyen mély szomorúság kifejezése tükrözött, halott- sáp, adf volt. A jelenség mozdulatlanul ült a tűz melleti sziklán és a lángok fényénél Torrens százados megdöbbenve vette észre, hogy az alak fehér ingszerü köntösét sárfaltak éktelenittk el. — Az ég nevére asszonyom, kicsoda ön és hogy kerül ide? — kiáltott, fel a százados és gyors léptekkel megindult a jelenség felé. Az ismeretlen asszony nem válaszolt, szótlanul reá emelte kialudt szemeit a századosra ési kinyújtva balkezét,, elhárító mozdulatot tett. A százados r iadtam látta, hogy a nő egyik ujja hiányzik 8 hogy a sebből vér szivárog. Anélkül, hogy tovább érdeklődött volna az ismeretlen nő kiléte iránt, Torrens a kunyhóba met, apai gyöngédséggel felkiáltott: — Á, úgy, írunk, írunk?... Csak rajta! Aztán legyen valami szép cikk a jövő héten. Valami uti- napló féle. Mi? Tessék, SZ. NAGY MICI. sietett, ahonnan percek múlva kötszerekkel és gyógyszerrel tért vissza. Döbbenetes meglepetésére azonban a jelenség most már nem várta be a közeledést, hanem felemelkedve a szikláról, elsuhant a tűzrakás mellett és tovább imbolygott az éjszakába. A százados gyors léptekkel sietett utána,. Airra gondolt, hogy az ismeretlen asszony, talán maga is hajótörött és most arra a helyre kívánja őt vezetni, ahol esetleg megtalálhatja a Prinoess Amelia életben maradt utasait. Az elszánt ember meggyorsította lépteit, sőt most már kiáltott is a jelenség után, arra kérte, hogy álljon meg, de legnagyobb megütközésére a fehér alak egyre gyorsabban lebegett tovább a sziget belseje felé, A felhők mögül felbukkanó hold világította meg a különös hajszát, amely megindult az ismeretlen és Torrens százados között, oki futva, majd rohanva igyekezett elérni a látományt, amely azonban már szinte repült előtte, mit sem törődve a százados hangos kiáltozásával. Végül a tó partjához értek, amelynek habjaiban a kísérteties jelenség némán elmerült. Torrens erőslelkü férfi volt, akit nem rémitettek meg a kísértetekről és hazajáró telkekről szóló dajkamesék. Nem volt hajlamos a babonákra, de most mélységes megdöbbenéssel állapította meg, hogy a saját szemeivel látott alakot sehol nem tudja Jelfedezni. Egész éjszakán át kutatott az ismeretlen asszony után a százados, de mindhiába. Végül azzal a meggyőződéssel, hogy az egész látomány agyrém volt csupán, visszatért a kunyhóba és lepihent. Másnap szerencsésen megérkeztek Torrens emberei, de a százados nem tett említést különös éjszakai íkalandjárói ügy vélekedett, hogy a fantasztikus látomány amugyeem ismétlődik meg többé és idővel ő is elfelejti. MRS. COPELAND GYŰRŰJE Aznap este, amikor a legényei már nyugovóra tértek, a százados a lelkiismeretes parancsnok éberségével még egyszer körüljárta kis táborát ég a parti tűzrakás melleit a lángok rőt fényében újra ott látta ülni a múlt esti tüneményt. A látomány megismétlődése azonban ezúttal sem töltötte el irtózottal a vitéz katonát. Nem közeledett az alak felé, kellő távolságban megállt előtte és fürkészve nézegette az asszony szomorú, meggyötört vonásait. Azon töprengett, vájjon hol láthatta ő már ezt a fájdalmas arcot és vizsgálódása nem tartott sokáig, mert csakhamar Copelend ezredorvos feleséget ismerte fel a kísérteties látogatóban. — Copeland ezredorvos és a felesége a Princesse Amelián szenveditek hajótörést — jutott hirtelen Torrens eszébe egykori ezredtársának tragédiája. — De hát akkor, hogy kerül ide ez az asszony? Csendesen, mintegy önmagához intézve a kérdést, szólalt meg most a százados: — őn volna 3Irs. Copeland, Asszonyom? A látomány a megszólításra Torrens felé fordította a fejét s némán bólintott, miközben újra felmutatta megcsonkított kezét. Torrens megrendülve állott a boldogtalan éjszakai látogatóval szemben. Mélységes részvéttel gondolt ezredének derék orvosára és fiatal hitvesére, akik nyomtalanul eltűntek a halál thozó szirtek között. Eszébe jutott, annakidején milyen örömmel újságolta neki Copeland ezredorvos, hogy megtakarított pénzéből milyen szép, értékes régimivü gyűrűi vásárolt a feleségének. Azt a gyűrűt, amelyet az ujjáwal együtt vágtak le Mis. Copeland kezéről a 6abte-szigeti kalózok. — ígérem, hogy mindent elkövetek az elveszett gyűrű visszaszerzéséért — mondotta most erős hangon Torrens százados. Szavai visszhangtalanul csendültek meg a koromsötét éjszakában ér- a látomány csakhamar újra köddé vált a kialvó zsarátnok füstjében. Torrens százados nem feledkezett meg a jelenségnek tett Ígéretéről. Az expedíció néhányheti tartózkodás után újra elhagyta Sable Istandot, anélkül, hogy a Princess Amelia hajótöréséről érdemleges adatokat sikerült volna szerezniük. — A felmentésükre érkező hajával visszatérve Kanadába, Torrens százados hosszabb szabadságot kért ezredétől és egyedül indult útnak Oopeland gyűrűjének felkutatására. Először Montrealiban, majd Ujifundland szigetén, végül Labradorban folytatta észrevétlen, de annál alaposabb kutatásait a mindenre elszánt ember. Bejárta jóformán valóm eny- nyi helyet, ahol tudomása szerint kéz alatt vevőkre találnak a tenger áldozatainak apró értéktárgyai. Miint vadász és halász, végül miint prém- kereskedő, álöltözékben és ismeretlenül vándorolt végig Labrador elhagyatott haíá&zfatvam, mindenütt ékszerek után érdeklődött, sőt gyakran vásárolt is jelentéktelen apróságokat, nehogy feltűnést keltsen. Hetek és hónapok teltek igy a hiábavaló keresgélésben, mig végre csüggedten tért vissza Hiatifaxba Torrens százados. Itt egy utolsó kísérletet tett az örökre elveszettnek hitt gyűrű felkutatására. — Belső sugallattól indítva, végigjárta a város összes ékszerészeit és vatameny- ny-inél egy bizonyos régi, finominivü gyűrű után érdeklődött. Elképzelhető Torrens százados öröme, amikor a véletlen játéka folytán csakugyan rátalált Mrs. Copclaml elveszett gyűrűjére, amelyet potom áron sikerült megszereznie egy árverésen. Azt, hogy az ékszer miképpen került Halifaxba, már nem kutatta tovább a százados. A gyűrűt legközelebbi-angliai útija alkalmával személyesen adta át Mrs. Oopeland hozzátartozóinak, akik valóban felismerték az ékszert, amely Torrens kapitány Sable-szigeti rejtélyes lótamánya után ilyen kalandos utón jutott vissza a család tulajdonába. Sárga lesz tavaszra a divatos szia... Iria: Hungaricus Viaior A lexikonok K. és J. betűjét lapozza hónapok óta Európa minden bölcse. Mindenki kínai-japán szakértő akarna lenni. S Pariéiban sárga lesz tavaszra a divatos szín. 1014 telén orosz bekecsben korzózbak a Chaimips EiLyséeu a nőik, 1915 májusában makarónit evett egész Paris, 1916 őszén román hímzés tarkál'loitt a Rue de la Paix kirakataiban, az azutánii években piros tojással árasztották cl a húsvéti piacokat aiz oroszok, s 1932-ben influenzával dopingolt sárgaságba esik a világ. Egy lépéssel ismét közelebb vagyunk a sárga szerelemhez. Pedig egyelőre oly messze esünk tőlük, minit ők tőlünk 1914-ben. Csakhogy azóta Liindbergh átrepülte az óceánt, Oroszországban még Stailinaibbá vált a helyzet, s Európa koldusszegénnyé lett. . Ha Japánnak sikerül felforgatnia Kínát, ha Oroszország Japánnal köt ezután titkos szerződést, — s mondjuk: Gandhi is megelégeli a folytonos „ülést", — bizony, bizony mondom nektek, -sárgát vacsorázunk nemsokára mi is. Közben a világ, mintha más baja se volna, megható részvéttel érdeklődik az amerikai „baby“ diétás kosztja iránit, a Riviérám tovább folynak a galamb-, ló-, mise-, tánc- és divatversenyek. Tardieu Briaud-t eltemette, Hindembargóm császármetszést próbált II. Vilmos elsőszülött fia, s Gemfben aggódó arccal bámulja egymást egynéhány jó öreg. Furcsa fiiatokat hord Kelet felé az uj európai tájfun. Japán messziről finlorgatja orrát. Kifejlett szaglóérzéke van. — Valami bűzlik odaát, — suttogják, s a diplomata berkekben újfajta zeneszámokat komponál ujarcu sárga nemzedék. * Egy páriisi pensióban kómái diákok megöltek egy japánt. Kidobták a negyedik emelet ablakából, s utána nemzeti viseletbe öltözve reggelig imádkoztak. * Más. Montecarlőban egy japán prónc egy* millió frankot nyeri. Az egész pénzt a Sanghajban elesett kínaiak árvái javára adományozta. (Nem olvastuk a pénzt.) * A Quartier Latinban rengeteg kimai diák lakók. Legszebb éttermük a Rue Cujasiban lévő Sanghai vendéglő. Kivül, belül piros lakkal van diszitve. Gyászuk jeléül fehér leplekkel akarják bevonni a házat. Á rendőrség nem engedi. Diplomáéi allag tiltakozhatnék Japán. * Egyetlen nagyhatalmon kivül az egész világ, — legalább titokban Kína mellett drukkol. Biztos: győzni fog Japán. Mert a világnak idén peehe van. Még pedig sorozatos. Meddig tart a széries? Csak félbe kell maradnia egyszer! Jő, jó — emlékszem — Mon'tecarlolbam har- mimoháromszor jött ki egy Ízben a fekete. S a villáig még csak a tizenharmadik noirnál tart. És: Momtecarlóban komolyam gondolkoznak fölötte, hogy a világhelyzetre való tekintettel rőuge és noiir helyett fehéret és sárgát, a zéró helyébe sárkányt fessenek. Efölölti örömében Kína nemsokára bemondja a: — Rien ne vas pjus-L * Fene kellemetlen helyzetbe sodródtak a vizű nagyhatalmak. Anglia, Amerika, Francia- ország a sárga vizek felé küldte legstram- mabb egységeit. Sanghai előtt valósággal nemzetközi jourt tart Európa. S lehet, a végén, — már csak prést ige kedvéért, — ők maguk is belemásznak a sárga bajba. De jő nekünk kishat almaiknak. Minket any- nyit se bánt, hogy Japán b eh a tol-e a nemzetközi koncessziós területekbe, mintha Üru- guay Paraguay semlegességét sértené meg. * Fogadjunk: — ha igy fejlődnek az események 1959-ben mi teszünk a nagyhatalmak háborús szállítói. S a kisállamok boléta nélkül és vámmentesen fogják exportálni szép sárga búzájukat. * Minek örömére a hamvaiból Phoenixként felemelkedő, s 50-ik tulajdonosváltozást jubiláló pesti egyesült Városi Magyar színházat Bíró Lajos Sárga Liliomának reprizével fogják megnyitni. S „last bút nőt least": — a kitűnő eperjesi műkedvelők is a „Mandarin“4 játszik husvét okláváján. Mondom: világszerio sárga lesz tavaszra a divatos szili.
