Prágai Magyar Hirlap, 1932. március (11. évfolyam, 50-74 / 2863-2887. szám)

1932-03-18 / 65. (2878.) szám

6 nyászlámpát, de nem akadt kéz, amely meg­markolta volna. Ma déli fél két órakor vakmerő kísérletre vállalkozott az egyik fabányász fivére, aki pokládéba záratta, magát és dróton leeresz­kedett. Családja minden áron vissza akarta tartani ettől, de kijelentette, hogy életét akarja koc­káztatni fivére és bajtársiad megmentésére. ' Csatlakozott hozzá egy másik bányász is- Tra­gikus sors ért egy Suchy nevű gépészt, aki a (tűzfészek közelében a szivattyút kezelte, amely a talajvizet távolította el a tárnából. Suchy a szerencsétlenség után posztján maradt és kitartott orrnak tudtábn, hogy amennyiben ehhagyja helyét, mindenki megfut, aki a tárnában tartózkodik. Hajnali három órakor föl telefonált, hogy a füsttömegek közelednek hozzá s megkérdezte, elhagyja-e helyét. Meghagyták neki, hogy tartson ki posztján a végsőkig, hamarosan fölváltják. Kevéssel rá Suchy ismét jelentkezett telefonon s közölte, hogy a füst és a gázok már elzárták útját a tárna szája fe­lé. Attól a pillanattól kezdve Suchynak nyoma veszett­A sziovenszkői országos választmány ülése 'Pozsony, március 17. A sziovenszkői or­szágos választmány tegnapi rendes ülésén Székács János dr. áléinak elnökölt. Az or­szágos választmány elutasította a szlovák nemzeti szinbáaegyesület azon. kérelmét, hogy a pozsonyi népszínház részére megvett lelek árát az ország kifizesse. A népiskolák építése ügyéiben javasolja az országos választmány az országos képvi­selőtestületnek, hogy tegyen előterjesztést a kormánynak, hogy az létesítsen a szlovens-z- kói népiskolák építésére szolgáló külön ala­pot, épp úgy, mint ahogy az útépítési alapot létesítette. Petrásck Ágoston (országos kér. szoc. párti) kiemeli, hogy különösen az álla­im! iskolák építése igen drága, mert azok a felekezeti iskolák építési költségeit 100 szá­zalékkal is felülmúlják. Kéri ennek kieme­lését .és tekintetbevételét az ügy elbírálásá­nál. 689 klözsiég költségvetésiét vizsgálta feliül az országos választmány, ezek közül 17 köz­ség költségvetését nem hagyta jóvá, hanem ülj összeállítás céljából visszaküldette. A •többi község 89,438.840 korona adminisztra­tív igényére 7,742.840 koronát, a felekezeti iskolákra igényelt 4,115.683 korona helyett 1,792.440 koronát állapított meg, de a meg­állapított összegből csak körülbelül 44 szá­zalékot utal tényleg ki. BLanár Béla dr. (magyar nemzeti párti) felhozza, hogy az a módszer, hogy a jogilag igényelhető összegek megállapi11attiak, de az igy megállapított összegeiknek legfeljebb 40—44 százaléka utal tátik ki ténylegesen, a községek gazdálkodását teljesen lehetetlen­né teszi s igy mindent meg kell tenni és (minden módon érvényesíteni kell az állam­mal szemben a jogilag követelhető s a tény­leges viszonyok által követelt összegnek a községek és járások részére az ország szá­mára való kiutalását. Pozsony város 5,000.000 koronás, Érsekúj­vár 205.000 koronás és 285.000 koronás köl­csönét jóváhagyták, ugyancsak Zólyom vá­ros 2 milliós kölcsönéből 1 millió 600.000 koronát Keller Imre kassai Írónak 1000 korona segélyt szavazott meg az országos választ­mány. Az ülést délután 2 órakor fejezték be. Teljes a béke a rónia király és volt felesége közön? Páris, március 17- Párisi lapok írják, hogy a román királyi udvarban szerteágazó diplo­máciai tágyalások utján családi béke készül és az már biztos, hogy Károly király ki fog bé­káim elvált feleségével, Helena hercegnővel, de Miklós herceggel még nem sikerült békét teremteni. Condescu tábornok, volt hadügymi­niszter a király -megbízásából előbb Párásba utazott és felkereste Miklós herceget, hogy rávegye a váltásra, de a herceg visszautasítot­ta bátyjának, a királynak kívánságát és semmi szín -alatt nem akar elválni morganatlkus fele­ségétől. Dolgavég-ezetlenül tehát Firenzébe utazott a tábornok, Helena hercegnőhöz, aki­vel időközben levelet váltott s most szóbelileg fog vele a kibékülésről megegyezni- Helena hercegnő fiára, Mihály trónörökösre tekintet­űi kész visszatérni Bukarestbe és újból meg- esküdni Károly királlyal. A vasutiigyi minisztérium elkészült a sziovenszkői vasúti tarifa átszámításával? Eletbeléptetik az állami szállítások és közmunkák nyilvántartását Prága, március 17. A legionárus Národni Osvobozeni jeleníti: Értesülésünk sze­rint a vas útügyi minisztérium befejezte a helyiérdekű vasutak tarifájának átszámítá­sára vonatkozó elJőkészitő munkálatokat. Ezzel végre teljesítik a sziovenszkői gazdasági élet legégetőbb követelését. A vasutügyi minisztérium a sziovenszkői törvényhozók interpellációi alapján egyúttal megtárgyalta az áCIlami szállítások és közimunkák nyil­vántartásának ügyét is. Az államvasutak ugyan eddig is nyilvántartják azokat a cé­geket, amelyek az államva&uíakmak szállítanak, most azonban részletes nyilvántartást készítenek el, hogy annak nyilvánosságra ho zataÖával eleget tegyenek az interpellálók kérésének. A légionárius lap jelentését fenntartással közöljük, örvendetes jelenség lenne, ha a vasutügyi minisztérium valóiban eleget tenne Szlovenszkó tizenhárom éves követe­lésének és a vasúti tarifát már egyszer átszámítaná, de attól tartunk, hogy ezek az effloikészületi munkálatok még sokáig nem fognak befejeződni s míg az uj átszámított vasúti tarifa életbelép, addigra Szlovenszkó ipara már nem élvezheti, mert el fog tűnni. Az állami szállítások és közmunkák nyilvántartását nemcsak a vasutaknál, ha­nem valamennyi reszortminisztériumnálD be kell vezetni, kívánatos lenne, ha elsősor­ban is a közmunkaügyi minisztérium nyil-vánosságira hozná az állami szállítók név­jegyzékét. Négy éven át háromszázötven műtétet végzett el egy olasz álorvos Kézi köstyveS adott ki a »praktikus orvostudományról”, amelyet az első betűtől az utolsóig más szakkönyvekbőt plagizált Milánó, március 17. A milánói rendőrség tegnap letartóztatta Camillo Lanzilottit, aki négy éven át mint orvos szerepelt és ez idő alatt néni kevesebb, mint háromszázötven sebészi beavatkozást végzett, valamennyit a legkitűnőbb eredménnyel. Műtétéi között komplikált és nehéz operációk is voltak, amelyek díszére válhattak volna akármelyik sebész-orvostanárnak. Camillo Lanzilotti minden kvalifikáció nélkül gyako­rolta az orvosi mesterséget. Résztvetl a világ­háborúiban, elvégzett egy tiszti fanfolyamot, majd a világháború befejeződése után hamisított diploma révén orvosi kinevezést kapott egy katonai kórházban. Pár hónapig teljesített csak szolgálatot, majd amikor egy súlyos fegyelmi vétséget követeit el, elbocsátották -a katona-orvosi szolgálatból. Ezután is mint orvos szerepelt és hosszabb időn át a liv-ornói légikikötőben teljesített szolgálatot mint szerződéses viszonyban levő, beosztott sebész. Ott is számos -műtétet hajlott végre s különösen egy arcplasztikai operációja kel­tett nagy feltűnést. Egy olasz repülőezredes korrigáltatta vele orrának formáját s a műtét kitünően sikerült, úgy hogy az álorvoshoz tömegével jöttek ha­sonló plasztikai műtétek végett. Lanzilotti a sikereken felbuzdulva vérszemet kapott és kiadott egy szakkönyvet: „A gyakorlati or­vostudomány kézikönyvéit, amelyet neves professzoroknak ajánlott. Ké­sőbben kiderült, hogy a kézikönyv szövegét szemérmetlenül plagizálta, majdnem szósze­rint átvette egy régibb keletű hasonló kézi­könyv tartalmát. Plágium miatt Lanzilottit bíróság elé állították és nagyobb pénzbírság­gal sújtották. A letartóztatás nem lepte meg az Alorvost, aki kihallgatása alkalmával -önérzetesen vé­dekezett, (kijelentve, hogy ő a diplomát érték­telen papírdarabnak tekinti s állítja, ihogy ő diploma nélkül többet ért az orvostudomány- hóz, mint akárhány diplomás orvos. Viharos botrányok között szavaztatta meg Petrigalla dr. Munkácsnak a közhasznú villamosági társaságba való belépését Munkács, március 17. (A P. M. H. munka­társától.) Ruszinszkó valamennyi városa be­lépett az elmnlt év folyamán a PRE-be (a Podk. Rusi — közhasznúnak elnevezett — Elektrifikáeiós Társaságba), csak Munkács maradt ki, mert Munkács és PRE között hosszú pereskedés folyik a város telepéért, melyet a PRE csak bérelt eddig és mert Mun­kács csak kedvezőbb feltételek mellett volt hajlandó belépni, mini azt a többi városok tették. A PRE-be belépett városok mindegyi­kének fogyasztó közönsége harciban áll a PRE-vei az áramárak magassága és más, a fogyasztókra nézve sérelmes ügyek miatt. A PRE és Munkács között másfél év óta folynak a tárgyalások — a közmunkaügyi mi­nisztériumnak a PRE melletti intervenciója által is — arra vonatkozólag, hogy Munkács is belépjen a PRE-be és ugyanakkor Likvidál­ja a pereskedést. A városi tanács a közönség kívánságainak megfelelőien módosítani kí­vánta a belépési és az áramszolgáltatási fel­tételeket. A tanácsban ilyen irányban tár­gyaltatott az ügy. A múlt héten a képviselőtestület elé került az egyezség és a PRE-be való belépés ügye lágyrészben a PRE által adott feltételek szerint. A képviselőtestületben elsőnek R. Vozáry Aladár magyar őslakos csoportbeli tag ter­jesztett elő részletes és szakszerűen indokolt módosító javaslatokat, majd a kommunista párt. Március 15-ére a kérdés tárgyalására folyta­tólagos ülésre hívták össze a képviselőtestüle­tet, melybe berendelték a választott és kine­vezett cseh kormánypárti tagokat, akik soha ülésre nem szoktak járni. Mindjárt az ülés elején éles összetűzés támadt R. Vozáiry és Petrigalla dr. elnöklő polgármester között. A kommunista párt szónoka a belépési s egyez­ségi javadat ellen obstruk-cióS beszédet tar­tott, melyben a PRE-t gyarmatosító, kizsákmá­nyoló társaságnak titulálta. A javaslat mellett csak egy képviselőié stü-, leli tag, egy zsidópárti szólalt fel. R. Vozáry 'és Petrigalla dr. polgármester között miég élesebb szóváltás merül fel, ami­kor R. Vozáry arra hivatkozott, hogy egy zsidó- párti tag állítása szerint a polgármester ál­lítólag a most javasolt 3 milliós megváltási áron alul is hajlandó lett volna a PRE-vel egyezséget kötni. A polgármester magából kikelve tiltakozott ez ellen, de a kijelentést tevő zsidópárti tag, ki jelen volt a gyűlésen, nem cáfolta meg, hogy az, amit R. Vozárynak mondott, -nem felel meg a valóságnak. A cseh és kinevezett tagok egy szóval sem voltak a belépési és egyezségi javaslat módo­sítása mellett, noha — politikai és nemzeti­ségi okokból — annakidején éppen ők voltak azok, kik a pereskedést kiforszirozták, azt hirdetve, hogy az 1922-es telepbérleti szerző­dés megkárosítja a várost és a fogyasztókat. Most már nem volt nekik fontos sem a város, sem a fogyasztók érdeke, mert már tisztán cseh kezekbe került a villamos társaság. Többen szót kértek még, mikor a polgár- mester elrendelte a szavazást. őrült zaj, több felszólaló megkezdi beszédét és folytatja, is, a karzat tombol és ordít az igennel szavazók felé: „Mennyit kaptak?", „Panama-", „Terror 1“ „Erőszak" kifejezések -röpködnek. A polgár­mester sápadtan ül s az őrült zajban egymás­után szavaztatja a tagokat. A pokoli lárma egyre fokozódik. A csehek, a kine-vezettek, a zsidópárt lak a javaslat mellett vannak. Az egyik zsidópárti eltávozik, hogy ne exponálja magát. Olyanok is „igen“-nel szavaznak, akik a tanácsban ellenzékiek voltak. Feltűnést kelt, hogy a nagy ellenzéki obstruáló, a lármát megindító kommunista csoport tartózkodik a szavazástól. A polgármester kihirdeti a ször­nyű zajban az eredményt: a többség módosítások nélkül elfogadja az egyezséget és a belépést, s csak a magyar őslakos csoport (a két magyar párt), szavaz ellene. 1935 március 18, péntek. A vihar egyre fokozódik és a polgármester kijelenti, hogy a módosító javaslatokat nem is bocsátja szavazásra, tehát Munkács, eltekintse az egyezségi alaptól, ugyanolyan rossz hely­zetbe jut, mint amilyenben a többi városok vannak. A polgármester az őrületes zajban ezután-gyorsan berekeszti a gyűlést. Munkács a módosítási javaslatok elvetésé­vel a minimális kedvezményeket sem kapta meg s a leglebetetlenébb helyzetbe kerülnek fogyasztói. Az uj szerződés igy a módosítások nélkül sokkal rosszabb, mint volt az úgyneve­zett panama bérleti szerződés, sok eddigi jogáról és előnyéről mondott le a város a többségi határozattal. A lakosság a polgármester magatartásáról s általában a történtekről a legnagyobb felhá­borodással tárgyal. A pozsonyi városi képviselő* testület megválasztotta a szakbizottságokat Pozsony, március 17. A pozsonyi városi képviselő testület tegnap tartotta bizottság- válasatáisii közgyűlését A bizottságok -tag­jainak egyhanmiada az őslakosok 16 mandá­tumot képviselő blokkjának jutott. A-z ősla- kosbioikik a következő pártokból alakult meg: Országos keresztényszocá'alista párt, magyar nemzeti párt, községi gazdasági párt, német választási közösség és a szlovák nép­párt. . l, Az egyes bizottságokba az öslakosíblokk részéről a következőket választották meg: Pénzügyi bizottság (24 tag): Hegyes! Jó­zsef, Ardó Sándor dr., Desek Viktor dr. és Portiisch Emiit. Iskolaszék (24 tag): Prenghy Árpád, Föt- ster Viktor dr., Neumann Tibor dr., Szüliő Sándor, Steim-acker Rodamid dr., Poíltzer János. Gazdasági bizottság (24 tag): Mimikor Hen­riik, Preisak Ferenc, GáŰiffy István, Jarabek Rezső, Kamer Adolf, Fornheim Zsigmond, Sohiieferdacker János, Medricky Géza. Jogügyi bizottság (24 tag): Goth-e Árpád dr., Fönsfer Viktor dr., Jurenka Oszkár dr.-, Ardó Sándor dr., Hübsoh Ignác dr., Síéin Jenő dr., Szokol Márton dT., Fűühwirth Sá­muel dr. Szociális bizottság’ (24 tag): Hegedűs Jenő, Riegele Alajosné, Keaskeméthy Edit, Sábáit Mária, Weigel József, Pirovics Pál, Kovac Belő. Egészségügyi bizottság (18 tag): Zatkalik Lajos dr., Móra vek Gyula, Péhil Ferenc, Preisak Ferenc, W ald-a Ferenc, Jakubec István. Nyugdijbizottság (12 tag): Brolly Zoltán, Kárpáithy Béla dr., Moravek Gyula, Kovac Be-lo. Rovam-csolő bizottság (12 -tag): Kreibich Károly, ifj. Sokol József, Sloboda Károly, Pecho mérnök. Kulturális (bizottság (24 tag): Bi-osovszky Kázm-ér dr., Aixinger László dr., Duschnitz Ja- kab, Stein Jenő dr., Frühwirth Sámuel dr., Ka-rner Adolf, Sidor Károly, Zubek Géza. Vásárbizottság (24 tag): Knész Rezső, Varga István, Neumann Tibor dr., Sloboda Károly, Schaar József, Kraft Gusztáv. Üzemibizottság (24 tag): Vitkay Péter, Neu­mann Ferenc, Nyári István, Almássy Lajos, Hübsch Ignác dr., Wa-lda Ferenc, Langer Fri­gyes, Mórák János. Építési bizottság (24 tag): Drill Frigyes, Le- v a ti eh István, Ludwig K-eresztély, Gálffi Ist­ván, Steiner Ernő, Zech Ferenc-, Mayerberger Károly, Steffko Béla. Erdészeti bizottság (12 tag): Szüliő Sándor, Raab Mihály, Ma-cher Andor. Szabályozási bizottság (5 tag): Jabloniczky János dr., Steffko Béla. Lakásügyi bizottság (24 tag): Szemző Pál dr., Lemberger Sámuel, Neumann Ferenc, Preisak Ferenc, Sloboda Károly, Kamimerhoffér István. — Hamis ezerdolláros bankjeggyel fizetett a kassai állatvásáron egy ismeretlen fiatalember. Kassai szerkesztőség-ünk telefonálja: Cirner Já­nos, a Kassa melletti Felső-tőkés községben lakó gazda tegnap délután megjelent a rendőrségen és előadta, hogy a tegnapi kassai állatvásáron eladta a lovát egy ismeretlen sport-ruhás fiatal­embernek, aki egy ezerdolláros bankjeggyel fizetett. Cirner, aki Amerikát járt gazda, elfo­gadta a bankjegyet, azonban nem tudott visz- szaadni. Erre az idegn nála hagyta a bankje- szaadni. Erre a-z idegen nála hagyta a- bankje­gyet bankban és a vételár után fönnmaradó ösz- szeg-et küldje el Sámuel Bertalan címre Király- helmecre. A gazda m-a be akarta váltani egy bankban az ezerdolláros bankjegyet, azonban kitűnt, hogy a bankjegy hamis és két reklám- cédulából van összeragasztva. Egyébként a rekláárcédulákat egy kassai nyomdász állítot­ta elő két évvel ezelőtt, teljesen a dollárbank­jegy formájában, csak a bankjegy egyik ol­dala üres volt. A rendőrség feljelentést telt n nyomda ellen, a bíróság azonban a nyomdát fölmentette azzal, hogy ez a reklámos iuálás nem alkalmas arra, hogy megtévessze a kö­zönséget. A rendőrség keresi az ismeretlen csalót, aki a reklám'baukjeggyel mégis meg­tévesztette ^ gazdálkodót.

Next

/
Thumbnails
Contents