Prágai Magyar Hirlap, 1932. március (11. évfolyam, 50-74 / 2863-2887. szám)

1932-03-15 / 62. (2875.) szám

1932 március 15, kedd. Sem Hindenburg, sem Hitler megsebesült. A rendőrség hamarosan véget vetett az utcai haronakő Hüokeswagenben a Részletes eredmények (Tudósítás eleje az I. oldaton) A pénz dönt Az első választási menet politikai jelen­tősége tehát az, hogy tanúságot teát a leg­felsőbb kormányzási hatalom stabilitása mellett és bebizonyítja, hogy Hindetnburg a birodalomban mégis leginkább a nép aka­rata ezerint cselekedett. Ezzel mindazt, amit a közelmúltban tett, a népszerűségét alaposan csökkentő szükségrend eletek alá­írása. a parlament kikapcsolása, a számos drákói szigoruságu intézkedés, csaknem igazolva van s a második választási menet mindössze formalitás lesz és nem súlyos politikai harc. Hindenburg nem érte el a leadott szavazatok ötven százalékát, de két­ségtelen, hogy Hugenberg és Winter pártjá­val együtt, amelyek végeredményben még­is államalkotó és kormányképes pártok a mai rendszeren belül is, a német nép több­sége a köztársasági szisztéma mellett fog­lalt állást és elvetette magától az erőszakos v ál tozíatás gon d ól a tát. A második választási menetben a döntő S;.ót a pénzkérdés játsza. Az elnökválasztási harc rengeteg pénzbe került s valamennyi ellenzéki párt borzalmasan érzi ezt a meg­terhel te test. A második menet újra sok pénzbe fog kerülni, anélkül, hogy a üinan­Hitler nem adja föl München, március 14. A választási számok meggyőző beszéde ellenére Hitler egyetlen pillanatig sem gondol arra, hogy bevallja vereségét. Ma nyilatkozatot adott ki, mely­ben a választás eredményét győzelemnek nevezi, meri most már nyilván való, hogy a nemzeti szocialista párt a birodalom legerő­sebb pártja és igy a vezetésre hivatott. A tegnapi eredmények alapján a parla­mentben nem 105, hanem 190 nemzeti szocialista képviselő foglalna helyet. Brii- ning mögött nincsen többség és Hitler Hindenburg negyedszázalékos^ vereségét kihasználja arra, hogy a kormányt ki­sebbségnek bélyegezze. A nemzeti szocialisták vezére kiadja az uj jelszót: a centrum és a marxista front elle­ni támadást teljes erővel és a legélesebb formák között folytatni kell.. Ugyanakkor Hitler fölszólítja a nemzeti szocialistákat, hogy a második menet választási kampá­nyát azonnal kezdjék meg. Kijelenti, hogy ha a nemzeti front blokkija megalakul, ak­kor könnyű dolog lesz az ellenzék táborá­ból elhalászni azt a néhány millió szavaza­tot. amely a győzelemhez szükséges. Hitler e bejelen lésével nyilván a német nemzeti párt és a Staihlihehn együttműködésére szá­mit s helyre akarja állítani a harzburgi frontot, amelyet két-három hónappal ez­előtt megbontott. Hitler a második menetben is indul München, március 14- Hitler az amerikai újságíróknak kijelentette, hogy az elnökvá­lasztás második menetében is kandidál. üröm Párában Paris, március 14. A francia főváros reg­geli lapjai egyetlen pillanatig sem leplezik örömüket, amelyet Hindenburg győzelme fe­lett éreznek. „Hitler vesztett", „Hindenburg győzött", „A második menetben Hindenburg feltétlenül győz", ilyen és hasonló címek tar­kítják a nagylapokat. A Petit Párisién, a fél­hivatalos lap, megállapítja, hogy a vezércá- bornagy sikere a legoptimistább várakozáso­kat felülmúlta. A francia kamarában éjféltájban a képvise­lők a legnagyobb feszültséggel várták a Né­metországból érkező jelentéseket. Egyetlen képviselőnek sem jutott eszébe, hogy elhagyja a parlament épületét. A baloldali pártoknál és a kormánypártoknál leplezetlen örömet keltettek az egymásután érkező táviratok, amelyek beszámoltak Hindenburg nagy elő­nyéről. A képviselők általában azon a véle­ményen vannak, hogy a német választások eredményétől a külpolitikai feszültség lénye­ges megenyhülése várható. Megelégedés Londonban London, március 14- A Daily Telegraph egyik vezércikkében kifejezésre juttatja, hogy ritkán volt alkalom a történelemben, amikor a világ sorsa annyira egy nemzet választói­nak véleményétől függött, mint most, amikor a német elnökválasztás talán Európa sorsát dönti el. A német köztársaság jövője forgott kockán. A rendkívül kedvezőnek tartja az ciális erőlködés az ellenzéknél reális ered­ményekkel kecsegtethetne. Ilyen körülmé­nyeik között az ellenzéki pártok nem nagy kedvvel vetik majd a nagy összegeket a propagandába, annál inkább, mert erejüket a küszöbön álló tartományi választásokra kell összpontositaniok. Mint tudjuk^ néhány nappal a második választási menet után, valószínűleg már április 17-én Poroszor­szágban, Bajorországban és Württembergben tartománygyiilési választások lesznek s az adott körülmények között a kormányzás szempontjából e választások nagyobb jelen­tőségűek, mint az elnökválasztás. Az ellen­zék inkább elengedi az eluökválasztás kü­lönben is reménytelennek látszó esélyét, csak hogy propagandaerejét a tartományi válásztásokra összponto-sithaSsa, ahol több reménye van a győzelemre. Energiáit nem fecsérelheti el a második menetben. A nemzeti párt vezetősége máris monifesztu- mot adott ki, amelyben kijelenti, hogy a harc legközelebbi etappe-ja: Poroszország. Ez annyit jelent, hogy a második választási menetben ez a párt nem fogja teljes erejét latba vetni. Ugyanez áll a kommunistákra és a nemzeti szocialistákra is. úgy hogy Hindenburg megválasztása csaknem biztos, viszont a mai eredmények alapján rendkí­vül kétséges, vájjon a kormány meg tudja-e tartani többségét a porosz tartományi vá­lasztásokon. a harcot eredményt és megállapítja, hogy Hindenburg győzelme a második menetiben kétségtelen. A News Chrouicle liberális orgánum az egészséges emberi értelem és a rendszeretet győzelmének nevezi a német elnökválasztá­sok tegnapi eredményét. Hindenburg sikerét Európa a megkönnyebbülés érzésével vette tudomásul, de a szavazatok megoszlása to­vábbra i.s intő jel marad arra, hogy a kis szü­netet, ami a második választási menetig tart, fel kell használni Németország megsegítésére és a birodalomban uralkodó nagy nyomás enyhítésére. Bizalom New-Yorkban Newyork, március 14. Washingtonban a né­met választási eredmény úgy hatott, mint a fölszabadulds egy veszedelmes lidércnyomás alól. A kommunisták aránylagos kis szavazat- száma, amely nem áll összefüggésben azzal az óriási gazdasági nyomorral, amely Németor­szágban uralkodik, továbbá a középpártok imponáló összefogása, újra megerősítette Amerika bizalmát Németországban és Euró­pában. Az általános vélemény szerint Német­ország a tegnapi eredménnyel megkönnyítet­te a jövő útját. Hindenburg és Ivar Kreuger Zürich, március 14. Svájci pénzügyi körök­ben a német választások eredményét megelé­gedéssel vették tudomásul. Hindenburg ujra- megválasztása Németország konszolidálódásá­nak kezdetét jelenti és megkönnyíti a pénz­ügyi szanálást. Zürichi bankkörökben azon a véleményen vannak, hogy az elnökválasztás kedvező eredménye helyrebillenti azt a kelle­metlen helyzetet, amelyet Ivar Kreuger ön- gyilkossága a svájci tőzsdéken teremtett. A bázeli nemzetközi jóvátételi bank ma dél­előtti igazgatósági ülésén ugyanez a véle­mény uralkodott és a bank legilletékesebb té­nyezői ezek után valószínűnek tartják, hogy a nyugati hatalmak jelentős engedményeket tesznek a birodalomnak. A tőzsdések egyene­sen boldogok, mert a német siker nj hosszt jelentett a tőzsdéken, amelyeken Kreuger halála tegnap egy nagy besszinozgalom meg­indítását jelentette. A választási nap nyugodtan műit c! Berlin, március 4. A választási nap a né­met fővárosiban és az egész vidéken feltűnő nyugalommal folyt le, ami a német nép nagy fegyelmezettségének és a kormány erélyes intézkedéseinek tulajdonítható. Az uccálkon néhol kisebb verekedésekre került a sor, de a rendőrség mindenütt csirájában elfojtotta az összeütközéseket. Düsseldorfiban a szombatról vasárnapra virradó éjjelen heves lövöldözés volt, de sen­ki sem sebesült meg. A birodalom délnyugati részein a rendkívüli intenzív választási pro­paganda éltemére példás volt a rend. S ver in- ben komoly összeütközés történt vasárnap reggel a nemzeti szocialisták ée a kommunis­ták között. Joachim kommunista Lakatost kés- szurásokkal megsebesítették. A rajnai tarto­mányban lévő Moersben szombat este a szo­ciáldemokrata véderő és a nemzeti szocia­lista rohamosztagok összeverekedtek. Több lövés dördült el és ti® ember könnyebben Az elnökválasztás részletes eredményeiből ki­emeljük a következőket: Nagyberlini választó kerület: Düsterberg 231.044 (a parlamenti választásokon 351.300), Hindenburg 1,307.499 (1.238.00 és 1925-ben 893.000), Hitler 664.353 (396.000), Thtilmann 684.945 .(739.200). Berlinben tehát a kommunis­ták tetemesen gyengültek. Hamburg: Düsterberg 87.969, Hindenburg 446.091, Hitler 200.420, Thálmann 123.908. A választási részvétel 88 százalékos volt. Délbajorország: Düsterberg 8372, Hindenburg 473.620, Hitler 150.240, Thálmann 42.787. Északbajorország: Düsterberg 113.326, Hinden­burg 2,547.459, Hitler 1,271.807, Thálmann 311.389. Keletporoszország: Düsterberg 133.946, Hin­denburg 509.766. Hitler 402.189, Thálmann 116.444. Pomeránia: Düsterberg 198.386, Hindenburg 360.930, Hitler 391.450, Thálmann 94.622. Magdeburg: Düsterbersr 99.007. Hindenburg 471.019, Hitler 351.029, Thálmann'107.417. Becs, március 14. Az ideérkezett jelenté­seik szerint Taráién miniszterelnök vissza­vonja azt a javaslatát, amely mindenek­előtt az öt dunai állam külön konferenciá­ját kívánja. Taráiéu Sir John Simon angol külügyminiszterrel való megbeszélése után csatlakozott Olaszország és Németország ál­láspontjához és azt kívánja, hogy az öt du­nai állam a négy nagyhatalommal együtt tanácskozzék a preferenciás vámszerződé­sekről. A nagy konferencia előkészítése előtt Tardieu Géniben kiilön-külön érintke­zésbe lép a dunai államok képviselőivel, valamint a német birodalom delegátusai­val is. Párás, március 14. Tardieu francia mi­niszterelnök és Walko magyar külügymi­niszter tegnapi tanácskozásával kapcsolat­ban a lapok kiemelik, hogy a megbeszélé­sek legfontosabb tárgya a dunai államok ko­operációjának kérdése volt. Tardieu ma Zaleskivel tárgyalt ugyanerről és holnap Genfbe utazik, ahol folytatja erre vonatko­zó tanácskozásait. A Figaro aggodalommal nézi a Róma, Bécs és Budapest között az utóbbi hetekben kifejlődött diplomáciai te­vékenységet. A továbbiakban a lap kiemeli, hogy Tardieu kezdeményezésének egyedüli célja olyan feltételekkel segíteni Közép­Braunschweig: Düsterberg 4-828, Hindenburg 51.019, Hitler 38.946, Thalmann 11.399. Würtenberg: Düsterberg 83.959, Hindenburg 850.453, Hitler 369.718, Thálmann 145.142. Baden: Düsterberg 38.178, Hindenburg 704.188, Hitler 373.832, Thálmann 153.781. Thüringia Düsterberg 168.332, Hindenburg 507.859, Hitler 450.589, Thálmann 246.606. Leipzig: Düsterberg 36.412, Hindenburg 455 ezer 279, Hitler 237.665, Thálmann 145.001. Breslau: Düsterberg 81.687, Hindenburg 541 ezer 869, Hitler 403.269, Thálmann 96.862. Düsseldorf: Düsterberg 47.267, Hindenburg 594.208, Hitler 334.729, Thálmann 319.808. Hannover: Düsterberg 77.716, Hindenburg 252.300, Hitler 240.653, Thálmann 49.115. Drezda: Düsterberg 77.416, Hindenburg 625.874. Hitler 342.989. Thálmann 148.416. Ezekből a részleteredményekből kitűnik, hogy inig Hindenburg mindenütt erősen vezet Nyugat* ég Délnémetországban, Kelet- és Északnémetor- szágban Hitler pártjáé volt a döntő szó. (A fenti eredményekben a városnevek nemcsak a várost, hanem az egész kerületet jelentik). európán, amelyek lehetővé teszik a gazda* sági virágzás helyreállítását a politikai füg­getlenség érintése nélkül. TörvímliezÉink közös klobulése Prága, március 14. Szövetkezett ellenzéki pártjaink törvényhozóinak közös parlamenti klubja március 16-án, szerdán délelőtt tiz óra­kor Prágában a parlamenti klub helyiségében fontos értekezletet tart. Lelnrióztatták Krefes német nemzeti szocialista képvi­selő titkárát Prága, március 14. A német nemzeti szo­cialista Volkssport-szövetség feloszlatásával kapcsolatban eddig összesen harminc egyént tartóztattak le. Szombat este letartóztatták ll- Iing Pált, Krebs német nemzeti szocialista kép­viselő és szakszervezeti vezér politikai titkárát. A letartóztatottak közül huszonketten a prá­gai kerületi biróság fogházában ülnek, nyolcán pedig Északcsehországban. További tizenöt bűnvádi följelentés történt e napokban, úgy­hogy újabb letartóztatások is várhatók. Tardieu elfogadja a német-olasz tervet a dunai kérdés rendezésére? kommunisták agyonlőttek eigy neimaeitá szo­cialistát. A tetteseiket elfogták.

Next

/
Thumbnails
Contents