Prágai Magyar Hirlap, 1932. február (11. évfolyam, 26-49 / 2839-2862. szám)
1932-02-21 / 43. (2856.) szám
1932 lebroAr 21, vasárnap. _______________________________________2_ rMnwmmmmm mi 1!■; i w—hm—\\á iflBBBMHWBBWHWWMWMWPBBBBMBgMBMMHBMIIIHU Hl Ilii UnOIW ■ ■ ■-■ ......i ■-—■ -■ ■' ■■«■. ■ ■ .............—------------------------------------- ■ ■ ■ ■ ■ —■i-----:—■• v ■ ........ .............. ~ - . •• • ■ t J r> • Mu lató\ táncoló és düfiöngő a Lipótmexőn Budapest, február. Életharcoktól elcsigázva, ragadozó természetű emberek zaklatásai, üldözései, gondok ée kínok elől menekülve, hányszor rebbent el szájunkon a keserű, őnmarcangoló sóhaj: mennyivel jobb egy kényelmes cella a bolondokházában! A világháború óta, amely oly félelmetes tömeggel szaporította az elmebajosok számát, mint szomorú tréfa született meg a mondás: Protekció nélkül még az őrültekházába se lehet bejutni. S' bár nincs róla 6ehol statisztika, túlzás nélkül állítható, hogy legalább kétezer-háromszor annyi csöndes őrült jár szabadon, mint ahányan internálva vannak. Az állam nem ezektől óvja a társadalmat, csupán az ön- és köz- veszélyes elmebetegektől. Az úgynevezett csöndes bolond senkiben és semmiben nem tesz kárt s ha nem bolygatják ki a rögeszméje köréből, rendesen végzi munkáját, résztvesz az épeszű tömegek mozgalmaiban, szórakozásaiban, szépen és nyugodtan el lehet vele diskurálni — bizonyos pontig persze, odáig, ahol téveszméit érinti az ember. Akkor hirtelen megváltozik és a vérmérséklete szerint: iz- gékonyan, indulatoskodva, a rajongó próféta, vagy a fanatikus agitátor hangján fejti ki gondolatait, terveit, lelki ée szellemi világának kusza szálait. De vájjon nincs-e mindnyáj unitnak valami rögeszménk, valami elgondolásunk, vagy tervünk, amelyhez csökönyösen ragaszkodunk, kudarcokkal épp úgy nem törődve, mint jóindulatú barátok józan intelmével? Hány életet vitt már romlásba az ilyen makacskodás! # A m- kir. állami elme- és ideggyógyintézetek közt leghíresebb és legnagyobb a lipótmezei- Buda dombos lejtőjén áll 1868 óta a hatalmas, impozáns külsejű sárga palota, óriási vasrácsos kapun kanyarodik be az autó és gyönyörű parkon keresztül érkezünk a főépület bejáratához. Az elme- és ideg- gyógyászat két kiválósága: Fabinyi Rudolf dr. igazgató, nyilvános rendkívüli tanár és Bokody Aurél dr. főorvos, magántanár mellett a fiatal és szimpatikus Bucbmiiller József dr. osztályorves fogadja azt a tizepöttagu művészcsoportot, amely minden évben egyszer, farsang évadján, vidám előadást rendez a szomorúságnak ebben a szivetrenditő hajlékában- Herczeg Jenő, a Terézköruti Színpad főrendezője vezeti a társaságot Mint régi ismerőst mosolyogva üdvözlik a szabadón járó-kelő „könnyű betegek" is. közöttük nem egy olyan, akik vissza tudnak emlékezni az első kabaré-előadásra, amelyet tizenöt, évvel ezelőtt rendezett a népszerű művész. Érre a délutánra egészen megváltozott a gyógyintézet képe- A legsúlyosabb ápoltak, a „dühöngök" kivételével mindenki tudja, hogy színészek jöttek, hogy' a nagy kórteremből kivitték az ágyakat és ott lesz az előadás, utána pedig tánc következik. Bál a Lipótmezőn... A hölgyek és az urak a legszebb ruhájukat keresték elő. A. legelegánsab- bak persze az intézet szanatóriumi részében ,a fizetők osztályán ápolt betegek. Aszerint, hogy mikor hozták őket ide, az illető év divatjában mutatkoznak a nők. Van. aki a húsz év előtti fekete se- lyémruháját vette föl, bő szoknyaráncokkal, csipkékkel, buggyos ujjakkal, mert ez volt a divat, amikor ebbe a házba bevonult. Láttam egy igen kellemes arcú fiatal leányt térdigérő szoknyában: nyilvánvaló, hogy a mai „hosszú" divat előtt került ide. Láttam egy sovány kiugró orrú, szétálló fülü ötven év körüli férfit, "tiszta Sanyaró Vendel- tipus. vedlett. Ferenc József-kabátban, ütött-kopott cilinderrel a fején, kis szivarvéggel a Szájában. Olyan volt, mint egy háború előtti öreg, nyugdíjas iskolaigazgató, aki valami küldöttségbe verődik. De láttam kifogástalan szmokingban tetszelgő urat is, aki kaszinói fegyelmezettséggel járt-kelt. az egyre nagyobb csoportokban gyülekező sorstársai között. — Most 1508 a létszám. — világosit fel Bokody dr. tanár. — Ebből 1250 bennlakó, a többi úgynevezett szabadságos, olyanok, akiket már ki lehet bocsátani. A szabadság csak föltételes és bizonyos időre szól, amelyet meghosszabbítunk, ha a beteg állapotában tartós javulás észlelhető. Az 1250 betegre 160 ápoló, illetve ápolónő jut, beleszámítva az apácanővéreket is. Ezenkívül még 70—80 tagú személyzet dolgozik. Egy beteg napi ellátása 2 pengő 64 fillérbe kerül, de ebbe a személyzet ellátása is bele van számítva. Arra a kérdésre, hogy az elmebajok túlnyomó részének mi az oka és eredete, igy válaszolt a tudós főorvos: — A vérbaj és az alkohol áldozata a legtöbb, de mind a két kórokozót illetőleg határozott javulás konstatálható. A Salvarsan feltalálása óta lényegesen csökkent a paralitikus megbetegedések száma, alkoholhoz pedig nem jutnak olyan könnyen a szegényebb osztályok, mint azelőtt, amikor jobbak voltak a kereseti viszonyok. Ez az egyetlen előnye van a munkanélküliségnek. A többi esetben öröklött elmebajjal, vagy az idegrendszer hirtelen összeroppanásával állunk szemben. A gyógyítás hosszadalmas és rendkívüli türelmet igényel. Betegeink húsz százaléka teljesen meggyógyul. A többiekre nézve lehetővé igyekszünk tenni, hogy aránylag minél kevesebbet szenvedjenek. A könnyű betegek figyelmét a munkatermekben való foglalkoztatással vonjuk el téveszméiktől, a súlyosabb betegek állandó gyógykezelés, illetve felügyelet alatt állnak, hogy ne tegyenek kárt magukban. Az utóbbiak közt különösen azokra vigyázunk, akik makacsul vonakodnak táplálékot venni magukhoz. Vannak, akik napokig egy falatot sem esznek és élihalálre ítélik magukat anélkül persze, hogy elhatározásuk okáról, vagy következményeiről számot tudnának adni maguknak. A rögeszmék milyenségéről ezt mondja: — Ma már lényegesen ritkábbak azok az elme- háborodottak, akik nagy feltalálóknak, hadvezéreknek, császároknak, zseniknek tartják magukat, annál inkább vonják bele téveszméik körébe a technikai vívmányokat. Egyesek például állandóan rádió-beszédeket, rádió-zenét és éneket hallanak. Igen sokan korábbi életük valamelyik eseményének hatása alatt szertelen és kivihetetlen feladatokat szabnak maguk elé. Aki például tönkrement, ma is úgy rendelkezik, mint ha dúsgazdag lenne, akinek valami dolga volt a hatóságokkal, folytonosan kérvényeket szerkaszt és hadakozik velük. — Van egy leánybetegünk, aki H. G. Wells, a nagy angol iró leányának tartja magát és csak orvoshoz akar férjhezmenni, mégpedig egyetlen éjszakára. Van egy idősebb asszonybetegünk, aki meg van győződve róla, hogy vezérkari tisztek és püspökök üldözik. A vallásos téboly esetei nem oly gyakoriak, mint régebben. # A művész-csapat kalauzolását most Buohmüller dr. osztályorvos veszi át. Előbb kiadja a parancsot: — Aki utoljára lépi át a küszöböt, csapja be az ajtót. Az ajtóknak nincs kilincsük. Csak kulcsra nyílnak és betevéssel záródnak. Elől megy a doktor, kulccsal a kezében. Az első emeletre érve ízléses várószobába érünk. Itt fogadják a betegek a látogatókat. Szemben velünk zárt üvegajtó. Széles, mély folyósóra nyűik. A fal mentén pamlagok, karosszékek. A csöndes női betegek séta- és szórakozóhelye. Ahogy körülnézzünk és a nyugodt arookat látjuk, egyikünk sem tudná megmondani: ápoltak-e ezek vagy ápolónők? Üdvözlésünkre barátságos mosollyal bólintják a fejüket, — Ez a szanatóriumi osztály, — mondja ez orvos. A jómódú társadalom küldi ide a betegeit. Az étterembe kalauzol. Nem is étterem, inkább szalon. Függönyök, festmények, szőnyegek, asztali díszek, mind a bétegek munkája. Hatvan év körüli, nagyon rokonszenves asszony ül egyedül a szobában. Egy szót sem szól. Mikor már kimentünk, utánunk kiált: — Talán boszorkányokat keresnek az urak?... Valami sebző önguny vibrált a hangjábanA földszintre megyünk, a szegénysorsu betegek osztályára. Útközben egy férfival találkozunk. Az orvos megállítja, bemutatja: — Ismerem Önt, — mondja nekem. —- Akkor mondja meg; kicsoda? — kérdezi az orvos. Kicsoda?... Ur. Mondom, hogy ismerem, — és a kezét nyújtja félém. — Honnan ismeri? — Innen, onnan, amonnan. Csöndes büeg. Mindenkire azt mondja, hogy isnteri. B Az orvos figyelmeztet, hogy e földszinten egy beteg, mihelyt idegent lát, felugrik egy székre 6 onnét fölléndül egy nyújtóra, amely az ajtóra van szerelve, feihuzódik rajta, aztán leugrik és csöndesen leül. Egy másik végigrohan a folyósón, aztán leguggol és úgy marad órákig. Egy harmadik panaszkodni fog, hogy erőszakkal ‘és csellel hozták ide. Egy negyedik bort kér. Egy ötödik elmondja, hogy piszkos csajkából kapja az ételt, pedig neki odahaza aranyedényei vannak. betegeá áőxt Irta: MOLNÁR JENŐ Szószerint igy történik. Egy fiatal leány a nyújtón lengeti magát. Egy másik futni kezd és igy tovább... Csak a bortkérő beteg cáfolja meg a doktort. Mosolygó képű. hófehér hajú vidéki polgárasszony. Hiába mondja neki az orvos, hogy a „kedves vendégek" bort hoztak, ő bizony limonádét és narancslét kér. Aztán odahajol az orvoshoz: — Nem azért jöttek a kedves vendégek, hogy bort hozzanak. Azt majd a doktor ur ad nekem. A doktor megpaskolja az arcát: — Jó, jó, de petróleumot nem szabad inni. Az öregasszony röstelkedve takarja el ez arcát. A doktor elmondja, hogy javíthatatlan alkoholista volt. Kínjában gyakran ivott petróleumot. Nagyon jól viseli magát. Persze egy csöpp alkoholt se kap mióta behozták. — Hát maga, szivecském..., — simogatja most a doktor egy villogószemü, huszonkét évesnek látszó leány gesztenyebarna haját. — Fogunk-e ma táncolni? Szégyellősen fordítja el a fejét: — Ila lesz, aki táncba biv... — Mit tud táncolni ez a szép kislány? — kérdezem. — Mindent, ugy-e — mondja helyette a doktor. Még rumbát is. — Nem, azt nem tudom. Az uj tánc. De a többit mind tudom. Egyet forog maga körül és tovaperdül. Kibontott, fekete hajsátor alatt cigányos arcú kislány nevetgél ránk. Borzasztó gyorsan, rengeteg sokat beszél. Alig lehet érteni. Csak ezt hallani: „kérvényt írtam..."... .ja kormányzó urnák küldtem el. „én vagyok szegény .. A hosszú folyosó mentén betegek sorfala előtt visz el utunk. Kíváncsian néznek ránk. CEak a buskomorak nem mutatnak érdeklődést. Külön terembe kalauzol az orvos. Hófehér falak, semmi bútor, csak tiz ágy- Egyetlen nő mozdul meg és barátságosan néz ránk. A többi üresen maga elé bámul. Egy idősebb asszony, oldalt dőlve., zokog. Azt mondják, egész nap sir szegény. Az egyik beteget megszólítja a doktor:-- Hogy is történt az a gázmérgezés? Tisztán és folyamatosan meséli el, begy áradt ki a gáz a lepedőjéből, hogyan vesztette el az eszméletét, aztán hogy az orvosok ,.va sbe fiivá6t,“ adlak az agyába, meg hogy nem tud hozzányúlni a tésztához, mért „macskaiszony van rálehelve". Mikor el akarunk menni megkérdezi a doktortól: — Nem kapok egy „távozási injekciót"? Az oívoe később elmondja, hogy ez a szerencsétlen BŐ gázmérgezési mániában szenved. — Sohasem történt vele ilyen baleset. S ahányszor megkérdezik, mi a 'baja, mindig ugyanezt a képzelt katasztrófát adja elő. # Et numc ad fortissimum ... A dühöngő női betegek osztálya. Az orvos összetereli a csoportot. — Akinek gyönge az idegzete, ne jöjjön velem. Félni nem kell, nem bántanak senkit meg aztán az ápolónők kézúél vannak... A hölgyeket, figyelmeztetem, hogy az erősebb kifejezésekért, amiket a betegek használnak, nem vállalok felelősséget. Az intézet egy másik fiatal orvosa, Kis Orosz László dr, átjött a dühöngő férfibetegek osztályáról, hogy elfoglalt kollegájának segítségére legyen. Fordul a kulcs az üvegajtó zárában. Az első ágy: ketrec-ágy. Benne egy ruhátlan kreólbőrü, fiatal nő- Rikácsolva támad az orvosra: — Piszok gazember!... Engedj ki!... Nesze! . •. És leköpi. Arcul köpi. Kis Oroszt dr- találta «!• Én figyelmeztetem rá. Nem törődik vele. Megszokta. Feltérdéi ez ágyban, úgy kiált: — Én Fedák Sári vagyok!... Én magyar Színésznő vagyok!... Az igazságos Istenre kérlek benneteket, szabadítsatok ki!... Disznók, kutyái vadállatok! ... Piha, pfuj! Egyetlen zengés, zugás az egész terem. Vagy tiz-tizenkét ágy, kétméternyi távolságban. De csak az egyik oldalon. A túlsó oldalon cellák- A dühöngök megfékezésére. Pokoli zűrzavar ... iszonyú hangverseny. Egy öreg nő rekedten énekelni kezd. Egy másik azt üvölti felém (..pont" felém): — Ugy-e, maga színész?.... Hát dögöljön meg!..-’ És olyan trágárságokat csapkod ezúttal ártatlan fejemhez, hogy a deliriumban fetreugő ucrad lányok káromkodása jut az eszembe, akiket rendőrök szednek össze hajnali razzián. Amott egy öregasszony lehajtott fejjel, zokogva. Patakzanak a könnyei. Egy másik öregasszony elénk áll. Lesimitja a haját (tisztára napóleoni hajviselet) s a mellét döngeti: — Attila vagyok! ... Nézzétek! ... Egy török ide szúrt a mellembe! É6 mutatja. Elfordulunk. A doktor megveregeti a vállát: — Napóleonról se szabad megfeledkezni. A nő elégedetten biccent a fejével: — Igen. Napóleon vagyok, Caesar vagyok, Attila vagyok. S íel-alá járkál és folyton ezt ismétli. Egy fiatalabb dő leugrik az ágyáról és megfenyegeti a csoportot: — A Dunába hajítottam a pecsétgyűrűmet meg az aranyaimat... Egy másik, falusi külsejű lány, mellé áll, átöleli és nótára gyújt. A doktor megáll az egyik cella előtt Kinyitja. Feketehaju, alacsony kislány lép ki. Megsimogatja: — Ugy-e, nem fogod többé mások haját huzigálni? ... S felénk fordulva folytatja: — Jó kislány ez, csak szeret mindig a társnői hajában kotorászni. A kislány, lehet vagy tizennyolc éves, zavarodottan nevet. Tovább megyünk .,. Egy perc múlva éktelen sikoltás hallatszik. A kislány nekiesett a falusi lánynak és megtépázta. Az ápolónő ráveti magát, lekötözi és viszi a cellába... Benézek. — Közön bősen sétálgat. Egv szál ing van rajta. Most hirtelen még vadabb rikollozás hasítja át a viharos levegőjű termet. Egy erőteljes beteg nékiment az egyik ápolónőnek. — Ütötte-verté, pofozta, karmolta... Elállt a szivünk verése, ügy látszott: itt emberhalál lesz. Egy másik ápolónő mint a macska ugrott át két pamlagon 6 hátulról lehúzta a dühöngök Egy pillanat és már hurokban voltak a kezei. Aztán bevezette a cellába. A megtámadott. ápolónő nevetve mutatja a jobb kezét: három helyen volt föltépve a bőr. Eltűnődöm. Micsoda, lények ezek az ápolónők? És egyformán gondolok az angyalokra 6 a hőslelkü amazonokra... ... Menjünk —menjünk ... Mindnyájan le vagyunk sújtva. Lehorgasztjuk a fejünket, nem merünk egymásra nézni. Már kínt vagyunk, mikor még mindig halljuk a tombolást, a rémült, vad, üvöltözést, mintha föld nyílna, ég szakadna, tengerár közeledné... ... Isten, irgalmas Isten! # A nagy földszinti kórtermet erre az estére bálteremmé alakították át. Egyszerű, kókuszszőnyéggel fedett emelvény, rajta egy asztalka néhány A megkezdett és konturozott Szudán-szőnyeg alapmérete: 70X100 cm. Az ajándékozott Dreilauler- védj. Szudán gyapjúval a teljes minta kíhimezhoíí
