Prágai Magyar Hirlap, 1932. február (11. évfolyam, 26-49 / 2839-2862. szám)

1932-02-16 / 38. (2851.) szám

1932 február 16, kedd. Németországban a polgári egységet 9 ® | $ 1 ■ r 9o | » r r 1 rw r | aligha lehet mar összehozni es a szélsőségek összeütközése elkerülhetetlen ? A weimari Németország súlyos válsága az elnökválasztási hmc tükrében Berlin, február hó. A német politikai élet látszólagos fegyverszü­nete — amely azt a célt szolgálta, hogy a fontos külpolitikai kérdésekben a német nép bizonyos egységet mutasson — végéhez közeledik: február utolsó napja'ban összehívják a Reichslagot és március tizenharmadikán fog lezajlani az elnök- választás. Külsőleg úgy látszik, mintha ez a közeli választás alig zavarná fel a német politikai életet. Hindenburg ellen idáig még egyetlen párt sem AUitott jelöltet, csupán ez bizonyos, hegy a kom­munisták indulni fognak a választási küzdelemben, a szélső jobboldal frontjáról azonban még semmi hír. Noha most már alig egy hónap van hátra a nevezetes dátumig mégis túlzás nélkül elmond­hatjuk, hogy egész Németországban egyet'en ember sincs, aki tudná, hogy ezen a választáson mi fog történni. Mindaz, amit az elnökválasztás kérdésében $ jobb- és baloldali sajtó idáig összeirt, nem egyéb kombinációnál és rövidle'áralu szenzációnál. A tény az, hogy Németország még ma sem tudja: lesz-e jobboldali ellenfele Hmdenburgnak, vagyl sem? Az úgynevezett polgári egység egyelő re biz-! ismer és egyetlen célt lát maga előtt: létre­hozni és megtartani Németország polgári egy­ségét és megóvni az országot a szélsőségek összecsapásától E cél érdekében minden lehetőt és lehetetlent megpróbált már a kancellár. A múlt esztendő folyamán e német egység érdekében találta ki a rosszul sikerült Anschhisa-tUntetést, az egység érdekében kreált magának diktatúrát, Notver- ordnungjaiba azért vette be a különböző pártok, főleg Hitlerek követeléseit — és most, amikor az elnökválasztás következtében az újabb Össze­csapás veszélye már itt fenyegetett a legközelebbi holnap reggelén, előállott a legnagyobb aduval: Hindenburg pártokon felül álló személyével és a jóvátétel megtagadásával. Brüning úgy számított, hogy. ha ezzel az elvi és személyi kiállással nem lehet biztositeni Né­metország polgári egységét, akkor semmivel sem. És mosr. pár héttel a választás előtt mégis be kellett látnia, hogy ez az akciója sem sikerült úgy, ahogy kellett volna. Az egyetlen zavartalan megoldást: Hindenburg mandátumának parlamenti meghosszabbítását nem a múlt sikerei tartják még néhány hónapig ura!* mon. A szociáldemokrácia 6uIyos sebektől vérezve volt kénytelen visszavonulni a német politika nagy­színpadáról. Megérdemelte a sorsát, ötven évi küzdelem után jutott uralomra Németországban, ahol azután tiz esztendeig uralkodott, amíg meg nem ölte két legfőbb bűne: vezetőinek végzetes tchetségtelensége és a kor* rupció. A halvau éves német szociáldemokrácia mikor uralomra került, Éber* en és Ottó Braun-on kívül egyetlen tehetséges államférfit sem tudott odm Németországnak, viszont uralmuk alatt olyan panamázás folyt Németországban, amire egy bal­káni ország pártjai is büszkék lehelnének. — Hitler Adolí egyáltalán nem látszik európai kapa­citásnak, de gondolkozás nélkül ki lehet jelenteni, hogy olyan .államférfim gárdát a hitleristák is ki tcsitottnak látszik, mert a baloldal boldogan csat­lakozik Hindenburghoz. az egyes jobboldali szer­vezetek pedig sorban kijelentették, hogy nem állítanak vele szemben jelöltet Mndenki érzi és tudja azonban, hogy ennek az egész dolognak a fontossága nem a választás tényében rejlik, ha­nem abban, hogy Reichstag összehívása és az elnökválasztás ki­írása annak a nagy belpolitikai harcnak a kez­detét jelenti, amelynek itt a tavaszi hónapok­ban kell leznilania. így tehát a látszólagos érdektelenség álarcában, valósággal megdöbbentő csönd várja az egész országban ezt a koratavaszi dátumot. A komoly -lapok igyekeznek minél kevesebbet foglalkozni a választás ügyével, a pártok pedig titokba bur­kolózva hallgatnak a kommunistáktól Hitlerig, — egyrészt azért mert csak o Reichstagban fognak előállani követeléseikkel, másrészt ezért mert — a német baloldalra nem fog va'ami nagy dicső­séget hozni ez az egész választás. Németország tehát hallgat, de ez a hallgatás nem e megnyugvás, hanem az egyik oldalon a lázas készülődés, másik oldalon podig a tanácstalan félelem csöndje. Érthető is ez, hiszen Hindenburg újraválasztása csak a külső szemlélő előtt kelti azt a látszatot, mintha as levezetné a belpolitikai feszültségeket, Németországban mindenki tudja, hogy a belső hatalom kérdése nem ezen a ponton fog eldőlni. Az elnökválasztás körül mégis valami nagy dolog történik itt, — hiszen az mégsem olyan 'egyszerű dolog, hogy egy hatvanötmilliós köztár­saság egyes pártjai olyannyira ki akarják kerülni az összeütközéseket, egyszerű személyes kérdéssé akar ák tenni az elnökválasztást és valósággal fél­nek belemenni egy másutt megszokott választási küzdelembe. Igen, a mostani német elnökválasztáshoz hasonló még egy köztársaság életében sem fordult elő. Németországnak van egy hata:mas szociáldemokrata pártja, amely nem mer elnököt jelölni, van egy po’gári baloldala, amely „létrehozta1* a weimari alkotmányt és a háboruutáni köztársaságot, Né­metországnak állítólag van egy baloldali republi­kánus közvéleménye, — és egyik sem mer küzdelembe bocsájtkozni. hanem örül annak, hogy az ellenséges nacionalizmus győztes hadvezére hajlandó elvállalni az állam­fői méltóságot az ő köztársaságában. Valami nem rendes dolog történik itt a német demokrácia és a német republika szempontjából. Valami mélyebb oknak kell itt lennie a háttérben, amiről a politikusok nem mindennap beszélnek valami olyannak, amit talán a bennszülött német polgár is alig vehet észre, a napi élet szűk szem- határai miatt, valami, ami túl van az Időszaki poli­tika körein és amit nem is annyira látni, mint inkább érezni lehet. Csak SSís^lagcs egység Valami más szempontból kell tehát -megközelí­teni azt a nagyjelentőségű problémát, amelyet a német köztársaság meg-megakadó életműködése felvet, mint amit a napi politika tanít. Ha végig­tekintünk az elmúlt hónapok politikai eseményein, könnyen rájövünk a nyitjára az egész vajúdó né­met helyzetnek. Könnyű megállapítani, hogy a német politika legfontosabb eseménye a közelmúlt­ban az volt, hogy Brüning kancellár bejelentette, hogy Németország nem fizet többé jóvátételt és ugyanakkor akciót indított arra. hogy Hinden­burg e'nökségét továbbra is biztosítsa. Pár hét­té! ezelőtt még Európa-szerte eokat vitatkoztak azon hogy Brüning miért jelentette be olyan váratlanul és formátlcnul. a Jóvátételek meg­tagadását, — ma azonban már ezen a téren is világosodik a helyzet. Brüning kancellár másfél évvel ezelőtt inár Íren suVns heipelítkai körülmények között került nrálooffa én azóta is egyetlen kötelességet tudta elérni és a nagy egység-igyekezettel azt érte él, hogy a jobboldal hajtandó ugyan Híndenbiirgra sza­vazni, do csak úgy, — ha ő maga, Brüning eltávozik. A jobboldal a Reichstagban fogja ezt a nyilatkoza­tát a német nép tudtára adni, a belpolitikai harc hamarosan teljes erejével kitör és igy minden látszólagos egység dacára az elnökválasztás sorsa még ma is teljesen bi­zonytalan. A jobboldal szerint Brüning ezzel saját kelepcéjébe esett bele, — aki azonban a helyzetet nem párt­politikai szempontból nézi, az ebben a tusakodás­ban még többet lát: Németországban odáig fajul­tak a viszonyok, hogy a polgári egységet Hindenburg nevével sem le­het már összehozni és a szélsőségek összeüt­közését semmi sem tudja feltartóztatni. Ami a Briining-akció második részét illeti, meg­állapítható, hogy az Í6 kétes eredménnyel járt. — Brüningnek a jóvátételt megtagadó nyilatkozata Németországban úgyszólván semmiféle hatást sem váltott ki. Erre a nyilatkozatra senkisem özönlött Brüning zászlaja alá. A kancellár nem lett nép­szerűbb ember általa, egyetlen pártárnyalattal több sem fogja e nyilatkozat után a Reichstagban támogatni, mint azelőtt, ellenben külpolitikai szempontból a nyilatkozattal — igen nagy dolgot műveli Briin'ng csak mqet vette észre, hogy ezzel a nyilatkozatával ő hárította el Hitlerek nra’omrajnfásának utobó külpolitikai akadályát és a nőmet külügyminisztériumban mór i keserűen olvashatjuk a francia sajtó cikkeit, amelyek mind odalyukadnak ki, hogy ezek ntán most már nyugodtan jöhet Hitler, hiszen, ha Brüning nem fizet, akkor Hitler sem lehet rosszabb nála. Igen. obektiven is megállapítható, hogy ennek a nagytehelségü német á’laxnféríiunak a működé­sét kevés szerencse kíséri. Heroizmusa és tehet­sége egyre inkább meddőnek bizonyul: a német polgári egységet nem lehet létrehozni és a weimari Németország összeomlását nem lehet feltartóztatni többé... leiiáffasási eínökváJasztás, melynek mirnSen Je'iltle wo!t császári generális Brüning kancellár, aki egész politikai pályáját a háború utáni köztársasági Németországban élte végig, még ma is rendületlenül hisz a weimari respublika megmentésének lehetőségében. — Brüning, a német katolicizmus egy része, a ke- rezteny szakszervezetek és a polgári baloldal alig akarják respektálni azt az igazságot, hogy a weiirjari respublika körülbelül 1026 óta egyre inkább ha’doklik és két év óta már úgyszólván csak mint egy fikció él és lebeg Németország felett. Ez a polgári baloldal és a német szociáldemokrácia sokszor egyszerűen eltakarja a szemét és még a kirívó komikumokat sem akarja észrevenni, ame­lyeket nap-nap után felvet a politikai élet A baloldal nem akarja észievenni, hogy a német nép akarata már 1926-ban Hindenburg megválasztása­kor megmutatta, hogy a weimari köztársaságot csak átmenetnek tekinti. A szociáldemokrácia ettől ez időtől fogva egyre kezd kiszorulni a hatalom­ból, a polgári baloldal, úgyszólván teljesen meg­semmisült, a jobboldal azóta özöniötte el a biro­dalmi gyűlést és a Landtagokat és a német köz­társaságnak ma az & legnagyobb szerencséje, hogy a Hohenzoliern-családnak ninc6 egy igazán nép­szerű tag;a. akiben a restauráció testet ölthetne. De igy 6em nehéz megállapítani, hogy o wei- mari birodalom legalább is a végső átalakulás elő­estéjén áll. A német szociáldemokrácia és j>acifista baloldal clnökiclöltje ma Hindenburg, akit hat évvel ezelőtt még a reakció és az excsászár helytartó­jának tiszteltek. Lehetetlenség vidámság nélkül szemlélni, hogy baloldali radikális lapok és a ..szabadgondolkozók", hogy gyűjtik az aláírásokat Hindenburg ajánlásá­hoz. A Hindenburg hála mögölt valóban létrejött egy egység. Az egyes jobboldali szervezetek bele­nyugodtak Hindenburg jelölésébe, hiszen nála megfelelőbb államfőt nem találhatnak a mai német közéletben., a baloldal és a szociáldemokrácia pe­dig szintén egységes Hindenburg mögött: de ez az egység a félelem egysége, azoknak az egysége, akik az agg tábornagy kabát­ja alá akarnak bújni a fenyegető fasizmus elől. Akik a weimari alkotmányt tizenhárom évvel ezelőtt létrehozták, azok bizonyára nem igy kép­zelték el a német köztársaságot. Hiszen az egész választási harcban Hitler Adolf volt az egyetlen „civil“ ember, akiről mint jelöltről sző volt a kőim munista jelölttől eltekintve A mostani egész vá­lasztási harcban nem is került szóba polgári poli­tikus neve. csak a régi császári hadsereg táborno­kai szerepeltek jelöltek gyanánt: Hindenburg, Seeckt, Groener, Épp, — a német köztársaság tizenhárom év alatt nem tudott egyetlen olyan polgári politikust sem ki­termelni, akinek elég tekintélye volna ahhoz, hogy államfő lehessen. Egy köztársaság,, amelynek népe előtt csak az anoieme régimé reakciós tábornokai jelentenek tekintélyt, egy politikai demokrácia, amelynek uralma alatt egyetlenegy rendkívüli polgári tehet­ség sem született, — ez o weimari Németország, ide jutott 1918 nagyszerű forradalma. I A megsemmisít poSgári baltié] Azért van tehát ez a nagy csend a német elnök- választás körül, mert Németország nem uj elnököt választ most, hanem most búcsúztatja él a mosta­ni köztársaságot. De hÍ6z a weimari Németország gyakorlati csődje nem csak ezekben a személyi motívumokban nyilatkozik meg. Trockij Írja a német fasizmusról irt legutóbbi röpiratában, hogy a német nemzeti szocializmus ereje nem Sturmabteilungjaiban, hanem ellen­feleinek roppant gyengeségében van. Valóban Trockijnak ez a megállapítása teljesen igaz. Hol van az az erő, hol van az a párt és hol van az az organizáció, amely a német köztársaságot njeg tudná menteni és ki tudná vezetni roppant nehéz bel- és külpolitikai helyzetéből? Brüning kancellár és a centrum ereje e pillanatban egy ideig-óráig tartható szükségdiktaturán alapszik. A centrum ereje azonban determinálva vau a német katolicizmus száma által és erejének nagyobb meg- duzzadására nem lehet számítani. Németország legnagyobb pártja a szociáldemokrata párt évek óta hátrál minden vonalon, híveinek közei egy- harmodát elveszítette mér és Poroszországban csak luunaK oarmeiyiK napon aunani, mim a nemes szociáldemokraták. A polgári baloldal az egykori német demokra­ták — ina nincseuek sehol. A forradalom után közel hatvan tagja volt a német demokrata párt­nak, akik mellett a radikális polgári baloldal nagy szerepet játszott. Ez a polgári baloldal azonban teljesen eltűnt a politika porondjáról. Nem köz­katonák, de vezérek szöktek meg ebből a tábor­ból és a német polgári ba,oldalnak ma már csak sajtója van, de közvéleménye nincs. A „Presse ohne Partéi** gyökértelensegét éli most ez a tábor, annak a reménye nélkül, hogy valaha is politikát tudjon még csinálni Németországban. A német • sajtó tekintélyes része még ma iá baloldali kezekben van, de ennek a sajtónak a befolyása ma már úgyszólván a semmivel egyenlő. Egyes baloldali lapok már igyekeznek orientálódni az uj éra felé, am;kor legalább külpolitikai és nemzeti kérdésekben nacionalistábbak o legszél­sőbb jobboldalnál is. Ki hozza létre tehát e polgári egységet és ki mentse meg a weimari Német­országot, amikor itt a nemzeti szocializmus és a kommunizmus akar megütközni egymással? Ki főn esötilii! A német nép tömegei Vztosan érzik ennek a politikai szituációnak a jelen!őségét. A német baloldal, a berlini Lipótváros és ez elpoigáriaso- dott, meggazdagodott szociáldemokrata vezérek táborában hónapok óta egy lappangó pánik ural­kodik, amint előre veti árnyékát az uj uralom, illetve a még azt megelőző megpróbáltatás vesze­delme. A liberális nagytőke már az 1930. évi vá­lasztások után kezdett lassan elpárologni az országból és amennyire teheti, ma is azon igyek­szik, hogy Franciaországban, vagy Svájcban ke­ressen menedéket. A kör pedig, amelyre ez a pánik kiterjed, egyre szélesedik és egyre újabb és újabb társadalmi rétegekre veti rá az árnyékát. Ha az ember összehasoniitja, hogy másféiévvel ezelőtt a német baloldali lapok mit írtak a hitleriz- musrót és mii Írnak ma, akkor teLjes egészében :e tudja mérni a baloldali pánik és a fasiszta vesze­delem súlyát. Ezekben a cikkekben ma mar a düh és ócsárlás helyeit a szelíd szabadkozás hang a üti meg a fülünket, ami azt mutatja, hogy ez a baloldali német közvélemény színién* elkerülhetek lennek látja a jobboldal, a hitlerizmus, a Drittes Reicli bekövetkezését. ... És mig a weimari Németország ilyen felel* mek közepette várja az elkövetkező hónapokat, addig a szélső jobboldali tábor nap-nap után is­métli meg a demonstrációkat. Hitler Adolf két nappal ezelőtt tartott sereg­szemlét a beriini Síurmabteilnngok felett a Sportpalastban. Egy-egy S. A. hadseregből har­minc negyven ember vonult ki és igy Is tizen* ötezer ember állott katonai rendben a Sport, palast földszintjén és karzatain. Közönség nem volt jelen a csapatszemlén, csak a külföldi követ* ségek és a ktílfödi újságírók voltak meghiva. Hitler Adolf bemutatta a külföldnek a ..harmadik Németországot**. MAKKAI JÁNOS dr. Elveszett a sorsjegy, amely meg­nyerte az egymilliós A aMillióé cimti film válásággá vált — Voftojin Józsel püzenj kocsis elégette a sorsjegyet, amellyel most egymi.lió koronát nyert Prága, február 15. Szlovenszkót is bejárta René Olair nagyszerű filmje; „A míKió‘\ amely egy milliós főnyeremény odisszeáját pergette le groteszk s olykor tragigroteszk képekben. Egy sorsjegy megüti a főnyere­ményt tulajdonosának legszorongatottabb pil­lanatában, de a sorsjegy elvész és megindul a hajsza, amely végül is a cselekmény mesesze- rü boldog kibontakozásánál torpan meg, A sorsjegy megkerül, tulajdonosa boldog lesz, kedvese boldog lesz és egy ál baltában min­denki boldog. A film valósággá lett. Az állami építő sors­jegyek február elsejei húzásánál az egymillió koronás főnyereményt, a 4231- es szériáju 192. számú sorsjegy nyerte meg. Ez a sorsjegy azonban eltűnt. A húzás után egy hét múlva sem jelentkezeti senki sem a főnyereményért, mire a sorsjá­ték igazgatóságának egyik tisztviselője Pi!zen­be utazott ahol a sorsjegyet vásárolták. Ott megáll api tolták, hogy a szerencsés sorsjegy tulajdonosa Vokoun József 66 éves nyugdíjas vár'osi kocsis. ■ | aki jelenleg egy piTzeni lókereskedő éjjeli őre. Vokoun a sorsjegyet 1920-ban vette meg, de — ma már nem tudja megtalálni. A sors­jegy eltűnt. Azt hiszi, hogy amikor városi la­kásából, amelyet nyugdíjaztatása után el kellett hagynia, kiköltözött, a költözködésnél a sorsjegyet elvesztettéK. Felesége a költözködéskor, avagy utána egyéb papírokkal együtt minden valószín őség szerint elégette. Vokounnak most a következő lehetőségei vannak: Be kell jelentenie a sorsjegy elvesz­tését a bíróságnál. Azután majd kihirdetik, hogy ez a sorsjegy elveszett és megtalálója je­lentkezzék. Amennyiben ezt egy éven és né­hány napon beiül meg uem teszi, a sora- egy amortizálódik és elveszti értékét. Csak azután lehet kifizetni tulajdonosának a nye­reményt. A szegény öreg kocsisnak tehát még sokáig kell várnia, mielőtt felvetheti magában a kérdést, hogy tu­lajdonképpen mit is kezdjen a rengeteg pénz-, zei. , • • 6

Next

/
Thumbnails
Contents