Prágai Magyar Hirlap, 1932. február (11. évfolyam, 26-49 / 2839-2862. szám)

1932-02-12 / 35. (2848.) szám

4

^RXGAI-A\\GÍ^HrRLAI>

1932 február 18, péntek.

Világcsaták - virágcsaták

Irta: HUNGARICUS VIATOR

Nizza, február.

Genfben az öregek hadakoznak, Santiago- de Gubában földrengéssel „játszik aiz Isten" — ezrek pusztulnak, hullnak — Shanghai- ban halomszámra öldösi 6árga testvéreit a földétoes japán — s mintha örökbéke napja ragyogna, Párisban ezüst hídon sétálnak az emberek fejei fölött Európa szépei, s a nizzai virágcsalán — pszt! — virágba csomagolt bombát dobtak egy felivirágozott kocsiba.

A bomba nem robbant — úgy találták meg utólag a kocsi mélyén — s vér helyett tovább gázolhatott virágban az istenadta nép.

S egyetlen komor hang vegyül a virágillattal terhes légbe:

— Alighanem ez volt az utolsó virágos karnevál!

*

Pár is helyett Nizzában helyezik idén Európa legszebb lányának fejére a szépség- koronát.

Hét város, akarom mondani hét szálloda verseng Nizzában elhelyezésükért.

Negresco, Palais, Ruhl, Alhambra. Ma- jestic, Bretagne, Atlantic -- s lehet., hogy győztes egy outsider marad.

Fényképészük, ez bizonyos, a magyar Angol o lesz.

Évek óta a Negrescóban vert tanyát s szállóigévé vált név jegyes neve:

A szubrettprimadonnák bűvös-bájos szirup- divatja után uj iskolát teremtett a húszéves Fedák. A fiús primadonnaszerepek első megalapítója volt. Népség, katonaság, kaszinók rajonglak érte. Budapest addigi bálványát, Küry Klárát kellett megdöntenáe. A „San Toy“-ban kezdte, a „Bob herceg"-gél befejezte a rohamot.

Budapest operett-egén évek hosszú során egyetlen uralkodó csillagként ragyogott.

Ugyanúgy Páris. A diseusök egyforma sora után váratlan meglepetésként bukkant fel a csokoládészinü, karcsú, vidám Josephine.

Ilyen valamire vágyott Páris. Sok émelygős szőkeség után ilyen sötétbőrü vadmacskára várt.

Évekig ünnepelték, rajongták, szórták be dollárok százezreivel. Mert a kis vadmacskának jó orrú managerje volt. ő volt az első inflációs primadonna. Csak dollárban kötött szerződést,

S okosan tette. Az 1926-iki frankkrizis szennyes hullámai épp oly kevéssé nyúlhattak kávékrém testéhez, mint a többi kis piszkos inflációs eset *s ezernyi Scylla közül, — itt-ott kifütyülve —, másutt agyonünnepelve, diadalmas ragyogásban áll elő ismét az ör- döngös diva.

Saját, házilag menedzselt truppjával, zenekarával, úgynevezett tizenhat Baker boy-jal járja mostan az országok útját. Nizza az első állomás. Műsora félig cirkusz, félig színház, hangverseny, dráma, dzsezbend, — vagy amit akartok. Amit ez az angol fiukból összeállított hárem, mint a Josephine-köriték, előtte,

utána s kíséretében produkál, szemfényvesztőén hóbortos, tarka össze-visszaság.

S mint hatalmas Szullána, ragyogó központ fölöttük a sötét Josepthine.

A Rue de la Paix valamennyi szabócégének ruharemekeit magával hozta. Selymét, bársonyát,, csipkéjét, prémjét, szekérre való struoctollat, kócsagot, ékszert, gyöngyöt, ragyogást — se bűvös forgatag centrumába saját kisportozolt vékony, hajlékony ki'‘-nótermetét — s ötletet, jó kedvet, kacér egyebet

— s cérnaszálnyd finomka hangot, melyet azonban zsonglőr módjára boszorkányügyességgel penget, — ha akarja, ezreket rikat meg vele.

Mert legújabb trükkje a dráma, zenével garnirozoll poézis.

Mistinguettel összekevert Soréi. S ez kell a

franciának.

Prágában talán ezzel is megbuknék, Oslóban, Kopenhágában, Stockholmban, Becsben is elbukott hajdanán s lám, a franciák Ízlését már harmadszor találja el s amint az agy.oncépelt „J'ai deux amours“-be fog, tombol a közönség s ő talán mairkába nevet, mert eltalálta, mitől döglik a légy.

így volt velünk a Zsazsa is.

Volt idő, hogyha tótágast táncolt, vagy énekelt, a boci-boci tarkát szavalta volna, — „csodás, mesés!" ordított a nép s ime egyik legnagyobb magyar művésznő lett.

Persze, az idő elrepült, uj csillagokat fe- dezgel fel a színházi teleszkóp, Zsázsából Sári, drámai Sarolta lett, — örök érdeme azonban: emberöltőd keresztül szerzett

mindnyájunknak felejthetetlen művészi gyönyört.

Külföldön, — az egyetlen Becs kivételével

— csodálatos, nem ért el hatást, kifejezetten ősz!rák-magyar primadonna volt, ugyanúgy a fekete Josphiue. csak francia talajból hajt részére sikervirág, sokhelyütt lekicsinyelték,

sok helyütt elbukott, — miért bukott ott * miért ünnepük itt? — Ízlésbeli titok.

(Miért terem Tokajban a legtüzesebb bor, Champagneba,n legfinomabb pezsgő, Kecskeméten, Szebenben a legzamatosabb barack?...) *

A Palais chasseur-jével (vadászforma ruhába bujtatott szállodabeli kifutó gyerek) küldöm öltözőjébe névjegyem. Hátlapjára két dátumot írok: Kopenhága 1928 — Páris 1931,

Megértette s kedvesen fogad:

— Hogyne emlékezném — s hosszú ujju, sölétbőrü, finomvonalu kezét nyújtja.

(Hü cerberuszként kíséri, őrzi, művészi útját rendezi leghübb, legönfeláldozóbb barátja, — a férje).

— Lám, milyen kicsi a világ, — csak öszsze-összesodor bennünket időnként a szél.

— Nagyot haladtam? örülök, hogy észrevette s méltányolja, hja, öregszünk, de okosodunk is s a közönség Ízlése finomul, mindig többel, jobbat akar.

— Érzelmes dalaim tetszettek? Mennyire különbözik az ízlés! önnek groteszk mozdulataim kevésbé rokonszenvesek, Páris ezekért rajong.

Mindenki Ízlését eltalálni nehéz s mégis ez a legszükségesebb művészet.

— Szeretnék még egyszer Budapestre jönni, ott nagy sikerem volt, egyelőre ideköt egy osomó szerződés.

— A magyar arisztokrácia sok-sok tagjával kerültem ott össze, azóta Amerikába utazott rajzolómüvészem, Zito, tucatszámra rajzolta albumomba a legszebb magyar comtesseket — s büszkén mutogatja kincsét, e szépség- panbheont. viligkerekségeu összerajzolt, legérdekesebb szépeket.

S a Mát in legfrissebb számával kezében belép a férje:

— Drágám, Shanghaiba idén aligha mehetünk. Világprogramváltozás lesz.

Le photographe des Rcás

et

Le roi des photographes *

Február elsejével a nagy szezon köszöntött a Cote d‘Azúrra.

A leolvadt Alpokról leolvadt a közönség is, tömegei idáig folynak le.

Mert valahová muszáj még februárban menni, — volt eddig a fashionable szokás, — s ha nem Egyiptom: Cairo, Luxor. Assouan. — Svájc: Montreux, Lausanne s mig hó van: SL Moritz, Pontresína, — vagy akárcsak Innsbruck, Fulpmes, Kitzbüche-1, nyugodt időkben a gyönyörű Tátra, — Cannes bán megtelik az előkelő Ambassadeur, a magasba épített Su- per Cannes s Cagnes-sur-Mer, a festők városa.

Ám Juans les Pins, az uj angol rivális bo- mokstrandjával vonz, csábit ezreket s ha An- tibes olajfái közölt békés nyugalomra is találna a vitágkrizis milliónyi srófja közölt agyongyötört ideg, Monté Carlo közelsége, uj izgaLmak forrása, játékra csábit minden, — asszony, kártya, ló, — Nizzában most futották le a félmillió frankkal díjazott Grand Prix-t s Cannegban máris megkezdték s március végéig szakadatlan folynak az akadályversenyek s tánc-marathon aranykoszorujáért, éjt- napot egybetéve, hetek óta ficánkol a rumba- őrület. Hivatalos hiradás jelzi, hogy Dóra Sándor, a magyar galamblövő sampion Monté Carlóba érkezett, útközben San Remóbau csípett föl hatalmas dijat, február 19-én a monakói Grand Prix-ért áll sorba s ha sikerül néhány tucat galambot lőnie, kerek egyszázezer (mond: 100.000) frank üti, mint tavaly a markát.

— Mennyi is hiányzik még az olimpiai útra?...

Ezt ugyan sokszor és sokfelé s még sürgetőbb s szomorúbb alkalmakkor is megkérdez- helnők s a monte-carlói Sporting Club egyetlen éjjelén vívott kártyacsatán többet lehetne össze tallózni, mint amennyire Szlovenszkó összes árváinak szüksége van.

Errefelé azonban minden szentimentaliz- mus tiltva, érzelegni ne jöjjön senki, Karnevál herceg bevonulásával minden sötét gondolat kivonulni kénytelen s a virágcsaták illata között elillan bu, baj, gond, fájdalom, — azt hinnéd, tiszta boldogság tanyája a Cote d'Azur s csak apró betűkkel sarokba húzódva bújhat el újságjaik szélén egy-egy fekete hir.

Páris fekete primadonnája egyetlen kivétel, öles plakátok hirdetik, hogy megjött az „isteni" nő s Josephine Baker, kék tenger partjain, Nizzában énekli a Riviéra száznyel- vü közönsége előtt a Parisban már agyonosé- pelt, népszerűségéből máig sem vesztett:

— J'ai deux amours, mon pays et Paris -.. ravasz kis dalát

Persze, mi lehetne számára méltóbb keret, mint a Palais de la Méditerranée biborbársonyos terme.

Régi ismerősök vagyunk. Kopenhágában, Párisban hozott össze a futó véletlen, itt is fel fogom keresni öltözőjében, meghallgatom azonban előbb műsorát., bizonyos vagyok, uj meglepetéssel szolgál megint.

Sokban emlékeztet a harmiuc év előtti Fedák Sárira. Decemberben lesz harminc éve, hogy Zsazsa a „Bob hercegiben, a régi Népszínház színpadán falrengető sikereket ért.

Nagy sikerre! zajlóit le az érsekujvári Magyarbál

IDallace, nagy a tömegűé győzelme

Irta: NEUBAUER PÁL

Ezt az unhappy-endet senki sem tételezte volna fel róla. Micsoda ügyefogyottau fejezte be ez a pompás humoru író a saját élete könyvét: elmegy Hollywoodba (minden ledik- tafonozott szó egy dollár), elmegy szenzációzni, eddigi siker-életét tetézni; pompásan viszi a cselekményt —, olvasók és nézők százmillióinak kilóg a nyelve a nagy igyekezettől, hogy kövessék a „hős“-t; minden pompás olajozottsággal, waliaoei rutinnal indul és halad és egyszerre csak fogja magát, nekidől a diktafonnak, nem jut eszébe egy jó folytatás és mint a legponyvább irók legpony- vábbika, azzal fejezi be a dolgot, hogy itt hagyva dollár- és olvasómüliókat, nem törődve bü tábor kielégi tétlenségével, fejest ugrik és 5*7 éves korában egy ostoba influenzából kifolyólag egyszerűen meghal.

Ez volt Wailace legrosszabb könyvié: az élete. Ezer életet teremtett és a kreatúrákat ezer veszély ékből egy utánozhatatlanul fölényes gesztussal, szellemi pilláinak egyetlen rebbenésével húzta ki és folytatást ajándékozott nekik. Az életet pedig, íme, milyen rosz- szul irta meg! Illetve, milyen ostoba dolog, hogy az életnek nincs legalább annyi esze, mint Wallaoenak volt: az életnek nem jutott eszébe jobb fordulat ennél a nagyon is közönségesnél. Ebből a könyvből egyetlen példány sem fog fogyni, a milliós példányszámú könyvek Írójával úgy bánt el az élet, ahogyan ő, Wailace, soha sem tette a maga alakjaival.

Többszáz millió olvasója volt: okosak és ostobák, müveitek és műveletlenek, arisztokraták és proletárok. Minden nyelvre le voltak fordítva könyvei és bizonyos, hogy a Londonban, Berlinben, A n go rákon várakozó taxi- soffőr éppen úgy csakis Wallacct olvasta, mint. a Mandzsúriáért húsz fokos hidegben verekedő japán és kinai katona. Wailace itt, Wailace ott, Wailace mindenütt: ö volt a modern krimmalsta- és detektívirodalom legpompásabb figarója* akinek nem kellett ihlet, meri volt milliónyi, kiapadhatatlan ötlete és aki nem vágyott dicsőségre, mert fontokat és dollárokat kapott, amelyekből, ha sok van, utánuk kullog a dicsőség is. Nem vágyott a

Parnasszusra, mert Londont megbízhatóbb kuiluráju tartózkodási helynek látta. Ha be akarta bizonyítani, hogy a detektivirodalom drktálásán kivül ért az íráshoz is, nem nagy fáradságába került: „Sandens-könyvei", amelyek cselekménye Középafrikban játszódik, olyan nagystílűén vannak megkomponálva, hogy egész bátran a legértékesebb „irodalmi" alkotások közé számíthatók. Volt egy nagy előnye: akart; és amit akart, meg tudta teremteni. Tudott; viszont soha sem akart olyat, amit nem tudott. Ez a kettős harmónia a Wal- lace-féle sikerűtek megfejtése. Afrika-köny- veit péládul elfogulatlanul és nyugodt esztétikai lelkiismerettel Kipling könyveltél hasonlíthatjuk össze. Azt gondolod, ó irodalmár, hogy ez blaszfémia? Nos, megsúgom, hogy Wailace könyvei Afrikát mozgalmasabban^ tehát plasztikusabban hozzák eléd. Ne félj a nevétől: ő maga rontotta el az Edgár Wailace nevet okos mosollyal akkor, amikor kiugrott a középafrikai irodalmi berekből és ezt a terrénumot sine ira átengedte az irodalomnak. Mit kellett neki ez a berek? Hiszen az egész világ az övé volt. És majdnem Hollywood is.

Újságíró, ha útudósitó, a Daily Mail afrikai levelezője, kriminalista — — jövedelmével es hírével csak Bemard Shaw tudott versenyezni. Ő volt a regény- és szindarabiroda- lom Fordja. 19-27-ben például 26 regényt és 6 színdarabot diktafonozott bele a világba. A saját maga kiadója és színigazgatója volt 1928-ban heti 10-000 fontot keresett — — mindezt szinte mozdulatlanul'a diktafon előtt, pipával a szájában. Ez a pipa most váratlanul kialudt. Talán nem lett volna szabad Hollywoodija utazni; maradt volna meg szépen a londoni diktafonja mellett. Waílacenál ugyan még az utolsó-előtti sorban is csak sejti az ember, hogy az utolsó mivel fejezi be a regényt és ezért őt, az utánozhatatlant kellene most is megkérdezni, hogy mórt csinálta ezúttal ilyen átkozottan ügyetlenül. Persze, erre talán még ez a legnagyobb szabású mixer sem tudna válaszolni, mert bizonyos, hogy nem igy akarta. Tömegárus produkcióval legyőzte a tömegeket, ő volt az első, akinek sikerült egy modern átértékelés: a mennyiséget a kvalitás fölé kényszeritette. Halálát egyrészt ezrekre menő kitermelt és még meg nem teremtett alakjai gyászolják, mint fiai és lányai, másrészt az olvasók százmilliói. Meghalt Wailace, odta az éid elvfeszült ség a regényirodalomban! Unalommal pedig bőven el vagyunk látva.

Érsekújvár, február 11. Ezidén is szépen sikerült Érsekújvár ott a már hagyományos Magyarbál. A sikert még a gazdasági krízis sem befolyásolhatta. Ennek magyarázata abban rejlik, hogy a bált a város egyetemes magyarkútiul égy lett működött közire. Azonkívül. öt kultruregylet működött közre. Azonkívül a bál nem volt zártkörű, arra a magyarság minden egyes (réteg© osztálykülönbség nélkül hivatalos volt. Az Arany Oroszlán-szálló uj színházterme zsúfolásig megtelt közönséggel, amelynek soraiban ott láttuk az érsekujvári magyarság minden rétegének vezető férfiait.

A műsor igen változatos és ügyesen összeállított volt. Megnyitóként a rendezőség nevében Schneider Ede üdvözölte a megjelenteket. Majd az Érsekujvári Iparosok Dalegylete Pataky Ferenc karnagy vezetésével magyar népdalegyveleget énekéit teljesen kifejlett énektechnikával, nagyszerű fegyelmezettség, gél, ritkán hallott, mély basszus szólamokkal.

A „Hidverés" cimti egyfelvonásos bohózatot az Érsekujvári Dalegylet műkedvelői hozták színre. A szereplők: Mészáros Mariska, Istenes Juliska, Kacsinetz Pál, Hosszú János és Kassa Gyula nagy sikert arattak. Ezután az Érsekujvári Vasasok Olvasó és Dalkörének dalárdája Villand János karnagy vezetésével fiatalos tűzzel és szárnyaló lelkesedéssel több karéneket adott elő. A „Sarzsi" cimü egyfelvonásos vígjátékot az Érsekújvár! Vasasok Dalkörének műkedvelői mutatták be. A szereplők: Kassa Ancsi, Szlávik íred, Ágh Sándor, Lénárd Béla és Ivanics Lajos tehetséges műkedvelőknek mutatkoztak be. Majd az Érsekujvári Római Katolikus Kör műkedvelői, névszerint Chinoránsszky IIus, Lehoczky Teri, Farkas Ferenc, Hlavicska János, Lé- várdy Imre, Csontos Ervin, ölveczky János és Plichta Béla a „Csendes Juli" cimü bohózatban százszázalékos sikert értek el a közönség legteljesebb elismerése mellett. Ezek után a Vasasok Dalegyelete lépett a színre és igen szép összhangban énekelték eH a Dal a magyar dalról cimü éneket, valamint a Régi nóta cimü dal egyveleget. Az Érsekujvári Gazdadalárda műkedvelői: Soóky Juliska, Balogh Ferenc, Kovács Lajos és Ficza Lajos egy parasztkomédiában eredeti alakításukkal nagyon jól megállották helyüket. Végül Bencsó ílus magyar diszpalotást táncolt cigánykisérettel. Forró sikert aratott.

A műsor befejeztével kezdődött a tánc, melyet 16 pár érsekujvári gazdalány és legény festői öltözetben magyar csoporttánccal nyitott meg. A csoporttáncot Gerzon Mancika tanította be. A tánc Farkas Pista cigányzene- karának muzsikálja mellett reggelig csaknem szakadatlanul tartott. Se vége, se hossza nem volt a jobbnál jobb ropogós csárdásoknak, melyek nagyszert! magyaros hangulatot loptak belő a sírva vigadó magyarok szivébe.

Az érsekujvári M-gyarbál rendezésének né* héz munkáját Schneider Ede irányította lelkes agilitással.

%