Prágai Magyar Hirlap, 1932. január (11. évfolyam, 1-25 / 2814-2838. szám)

1932-01-08 / 5. (2818.) szám

2

1932 január 8, péntek.

nagyjelentőségű lesz és a francia politikának. amely a küszöbön álló választások miatt amugyis kezd bizonytalanná válni, teljesen uj irányt adhat. Nem csoda tehát, ha párisi illetékes körök a lausannei konferencia elhalasztásált kívánják, mert úgy vélik, hogy a francia kamara január 18-ig nem fejezheti be fontos tárgyalásait.

SzenMváíiy: A csehsztsi'áic-atiag^a? viszony javulásának egyetlen módját ismerem: a politikai béke megteremtését

A »sovimzmus« centenáriuma

A túlzott, hazafiasság' épp oly régi. mint maga a világ, de hogy miért nevezik éppen sovinizmusnak, annak most ünnepelhetjük első százéves diadalutját.

1831 júniusában Paris egyik színpadán adták elő előezöT a Coigniard testvérek azóta már régen megbukott darabját, a „Coca.rde Tricolo- re“-t, amelyben egy Monsieur Chauvin egyfolytában a dicsőséges napóleoni háborúk emlékével fanatizálta jóétvágyát. A szerzők neve hamarosan feledésbe merült, de néhány hánapra rá Seribe jelenteti meg „Mcolas Chauvin" cirnü komédiáját, amelyben már az akkortájt divatos humanista eszmeáramlatok örvényében hallatszik Chauvin mester prüszkölő, tyukszemnyi érzékenysége. Seri,be tehát a Coignard testvérektől kölceönzhette főhősének nevét, akinek maró tehetséggel megirt szerepe csakhamar óriási fölháborodást okozott a már akkor is soviniszta Páris müélvező polgári társadalmában.

De ez a zűrzavar csak Chauvin ur népszerűtlenségének kedvezett, ami laesankint beleszikkadt a közt-udátba és innen már csak egy lépés hiányzott, hogy az állandóan csipkelődő, mo- queur francia használatba ne vegye a lenézett, megbélyegzett, maradi és antipatikus típus címkéjét. Mint Parisban annyiszor, csakhamar elterjedt a chauvin szócska; kezdetben mosolyogva használták az argot-hangulatkeltés nélkül (Seribe darabja azonban lekerült a színpadról), de a francia közélet nagy színházában, a Palais Bourbon kamarai ülésein egymásután „chauvi- nisme"-vel vádolják ellenfeleiket a „chauvinis- te"-ek. (Folie Bourbon, ahogy ma tiszteli parlamentjét a párisi.) Innen indult azután dladalut- jára a sovinizmus, mint jelző (de életteljes példákban sem volt hiány!). A francia kifejezést majdnem minden nyelv átveszi, csak London cockney találékonysága marad független: ott

jingo jelzővel illetik a csapongó lelkesedést. A német Hurra-patriot csinált kifejezés, nincs mögötte népszokás.

Csak az Académie Francaise nem adta be egykönnyen a derekát. Tudvalévő, hogy a negyven halhatatlan állapítja meg a francia szavak értelmét, ők fogadnak be idegen kifejezéseket a francia nyelv kincsestárába (pl. az angol Miss-t, vagy ,előbb-utóbb rá fog kerülni a gór a német Leitmotiv, Hinterland szavakra, amelyeknek nincs francia megfelelője). De hát’;

A magyar nemzeti párt vezére Benes és Slávik nyilatkozatáról

Prága, január 7. A pozsonyi Híradó mai száma Szent-Ivány József nemzetgyűlési képviselőnek, a magyar nemzeti párt vezérének nyilatkozatát közti, melyben a pártvezér reflektál Benes külügyminiszter és Slávik belügyminiszter Budapesten megjelent sajtónyilatkozataira. A pártvezér a következőkben összegezte véleményét:

— A csehszlovák politikusok karácsonyi m egai yilatko zásainak nem tulajdonitok nagy fontosságot, mert nyilatkozatot hallottunk már eleget, de cselekedetek soha nem követték azokat.

— A csehszlovák és magyar viszony javulásának egyetlen meg cl,dúsát ismerem: a

politikai béke mégis Tömítését Minden

egyéb csak azután küvetkezbetik. Ha Benes és Slávik nyilatkozatait az ö részükről komoly kezdemény ezé? a politikai béke létr ehozását célzó megoldások felé nem köved és komoly kezdeményezésekkel nem egészítik ki azokat, úgy teljesen hiábavaló beszélni a gazdasági válságnak uj alapokra helyezett megoldásairól, akár kereskedelmi szerződések vagy vámközösség terve alakjában kísérleteznének azt létrehozni.

— A politikai béke kérdései, melyek — mindenki tudja — általános megnyugtatod j eredményeznének, az egyetemes magyarságI közvéleményének régi elgondolása szerint] ott indulnak a megoldás felé. ha a békeszerződések hibái, minden politikai tévedése revízió alá kerül és jóvátétele bekövetkezik.

— A gazdasági helyzet egész biztosan ki

a sovinizmusnál tartunk és az Académie negyvenhét. esztendőt tűnődött, mig 1878-ban azután tényleg fölvette hivatalos szótárába a‘chauvin szócskát és igy magyarán (Hl. franciázta): ..Bizalmaskodó kifejezné.' ábiéít nevetségessé óhajtja fenni’ a francia gloire-tartal telített érzést."

fogja erőszakolni azt, hogy öncéltól mentesen lehessen a nagy kérdéseket letárgyalni.

— Slávik miniszter ur nyilatkozata érdekes abból a szempontból, hegy nekünk ennél a munkánál a hid szerepét szánta. fejlődést jelent ez ahhoz a felfogáshoz, melyet a köztársaság első miniszterelnöke, Knamár vallott, aki. azt mondotta, hogy a magyar

Prága, január 7. A legfelső közigazgatási bíróság egy konkrét eset elbírálása kapcsán az alábbi nagyjelentőségű döntést | hozta:

„Az a külföldi állampolgár, aki a csehszlovák köztársaság területére 1923 május elseje előtt jött s azóta itt megszakítás nélkül tartózkodik, azáltal, hogy rövidebb ifiére külföldire távozik, nem veszíti el az 1028. évi 39. számú, a belföldi munkapiac ■ vélelméről szóló törvény 2. paragrafusa \ szerinti tanúsítványra való igényét."

A legfelső közigazgatási bíróság ezt a fontos, elvi jelentőségű határozatát a kővetkezőképpen indokolta:

Az 1928. évi 39. számú törvény 2. paragrafusa szerint a belföldi munkapiac védelmére kiadott rendelkezések nem vonatkoznak azokra a külföldiekre, akik a csehszlovák köztársaság területére 1923 május elseje előtt jöttek s ez idő óta megszakítás nélkül itt tartózkodnak.

Azoknak a külföldieknek, akik ezt a körülményt igazolják, erről tanúsítványt kell kiadni.

kisebbség lakta területek azért fontosak a csehszlovákok szempontjából, mert egy Magyarországgal való háború esetén jó hadszintért nyújtanak.

— Neon ártana, ha Slávik miniszter ur világosabban fejezné ki magát, mert mi éppen úgy kívánjuk az európai dezorganizáció nagyvonalú megoldását, mint mindenki. G.

A 2. paragrafusban foglalt rendelkezés célja az, hogy

azokkal az idegenekkel szemben, akik bizonyos időn át már itt laknak és itt szilárdan letelepedtek, ne járjanak el e törvény alapján, mert ezeknek nehéz volna már munkát keresni a saját hazájukban vagy másutt.

Ezt mondja kifejezetten a törvény kormányjavaslatának az indokolása. Ezt a célt bizony nem lehelne elérni, ha az államhatárok puszta átlépéséhez fűződnék a 2. paragrafus szerinti igény elvesztése. Sőt

inkább az vélelmezendő, hogy a belföldön való tartózkodás megszakítása csak akkor áll be, ha az idegen a belföldet azzal a szándékkal hagyja el, hogy másutt fog letelepedni.

Ha az illető ilyen megszakítás után tér visz- sza a belföldre, akkor a belföldi munkapiac védelmére kiadott törvényes rendelkezések teljes mértékben vonatkoznak reá, egyébként azonban az államhatárok átlépése önmagában, véve az idézett törvény 2. paragrafusa szerinti igény elvesztésével nem jár.

•nynTT.r-'-.-'rrc--' - u

A közigazgatási bíróság

. nagyfontosságu kiütést hozott a külföldiek myokalogarői

VA TEL HALÁLA

Irtai LOVSS LEPALVRE

Csütörtökön este a király vacsorára vendége volt Condénak, — a Nagy Condénak, akiről a történelemirók feljegyezték, hogy „úgy verekedett, mint az oroszlán s amellett il était un© brute aceomplie". Hát az igaz, hogy nem is afféle csipkés, selyemköves, szürke- bőrplundrás, szattyáncsizmás királyi diszkato- na volt a herceg, hanem vasökki támadó, elszánt rohamvezető, bár nem valami nevezetei, hadvezér. Mégis mindmáig a „Nagy Gondé" a neve, alkamasint harci — és nem sztrátégiai — erényei miatt. Egyébként maga a király is igy hívta. De azontúl, hogy jó, sőt kitűnő katona volt és Franciaország egyik leggazdagabb főura, nem is volt egyéb durva, erőszakos kíméletlen soudardnál. Reszketett tőle mindenki, leginkább persze a házanépe, első’ári vn pedig a cselédsége. Ehhez a rendhez tartozott Vatel is, a XVII. század legnagyobb konyhaművésze, a marsall első embere, szakácsainak feje és egyúttal a hercegi háztartás — a hercegi udvar — főintendánsa, aki mindenért felelt, ami étkezésre vonalú' zott.

Varéi nagyon ambiciózus volt; legnagyobb becsvágya az, hogy a gazdája meg legyen elégedve. A hercegi szemöldök összehúzása neki mindannyiszor szívdobogást okozott, — a hercegi kegyes mosoly ritka megjelenése boldoggá tette. Amikor Gondé egyszer azt találta mondani, hogy került már az asztalira feltálalt őzpástétomnál izesebb is, napok g szemem vol. S amikor a marsall egy köveik-ző alkalommal megdicsérte a párolt medvetalpat, Vatel boldogságában húsz luis- d'ort osztott szét az alszakácsok és a kukták között . . .

XVI. Lajos tehát ezen a csütörtökön Cicidé vacsora vendége volt. A flandriai hadjárat aré.’.t tör lén t ez, Dunkerque! •on. a herceg hadrz:'Hévén, ahol nagy levon:a ké-zíFt a roppan'. ’lé N.ifkirály ti:2to''' L-jrn ram jókedvé, veit, amikor r.sz'.ailrz ü l IrfV’o zott a heicogi házigazdával é.s cg; uyr-1 von

elomló volau-vent ötletéből egy mainei birtokot ajánlott a marsallnak cserébe a szakácsáért. Gondé azonban még urával és királyával szemben is megőrizte dölyföe gőgjét és azt felelte, hogy Dincs a francia királynak akkora vagyona, amekkoráért ő átengedné neki Vatelt. Ha azonban a Felség úgy kívánná, hát tiszteletből viheti Vatelt. A herceg főszakácsa, aki mint intendáns jelen volt a lakomán (noha persze csak nagyszerényen egy sarokban állva és a rendre ügyelve), nem tudott hová lenni a büszke boldogságtól; ez az érzés azonban ürümmé vált benne amikor a lakoma vége fel© egy mézbefőtt csukaderék nem nyerte meg a király tetszését. Lajos ugyan nem fejezte ezt ki szóval, de az, hogy az első falat után egy kis fintorral eltolta magától a tányért és az asztalkendőbe megtörülte ujjait, eléggé ékesen fejezte ki a kifej ezendőt. Condé egy villámvészes pillantása azután megtette a többit. Az bússá, sőt komorrá lett. Vatel a vacsora után elvonult, a konyhában kegyetlenül megpofozta a mézescsuka szakácsát, nem nyúlt a maga vacsorájához és lehunyt fejjel kiment sétálni a tengerpartra.

Még az éjszaka folyamán magához parancsolta Gondé az iutednását. Rárivalt:

— Gazember méregkeverő! Megérdemelnéd, hogy eltiltsalak a kardviseléstől és letépjem a tollat a kalapodról! A mézescsuka bűzös volt, érted? A Felség a maga végtelenül kíméletes, kegyelmes jóságában nem szólt, de nem láttad, bougre, hogy nem szedett a tálból egy falatnál többet, azt is a tányérba köpte? Espóce de salaud! Úgy vigyázz magadra, hogy a holnapi böjtös ebéden baj ne legyen, máskép ez a péntek a torkodra forr! Takarodjál!

Pórig alázva, fölresujtva támolygott ki Vatel. A pénteki böjtös ebéd azonban vagy kifogástalan lesz, vagy ő fesz pontot szégyen- teljes tehetetlensége után, — ezt forgatta

elméjében.

Böjtös bed! Egy király böjtös ebédje! Itt Miét csak amúgy igazában kimutatni, ki a mester a kondér és a serpenyő mellett! Hús ' vad nem kerülhet az asztalra, — hanem a 'ip1, azon azután remekelhetni! És lesz is remeklés. ő maga fog a tűzhelyhez állani és a hajnali tengeráradáskor a part felé sodort haiíömeg legszebb kifogott példányaiból olyan poisson frit, olyan orade au beurre noir, olyan maquereau au raifort, olyan pate d‘esturgeon fog a hercegi asztal felséges vendége elé kerülni, hogy olyant senki a világon más nem eszik; mert senki a világon oly fűszeresen, oly ízesen el nem tudja készíteni, mint ő, Clément Vatel, aki még a lukui- lusi ínyenc Fouquet-e, előbbeni gazdáját is bámulatra ragadta kulináris lángelméje kitalálásaival . . . Lehetetlen, hogy a király kifogásolni valót találjon a tenger szálkásuszonyos lakóinak elkészítési módján . . . Kukta, halszakács, rákfőzőmester ebbe bele nem fog kontárkodni, ebbe a böjti ebédbe! Ezt ő maga, egyedül ő fogja elkészíteni.

Ah, mi az ember elhatározása! Szándékát boldog Isten bírja!

. . . Ezen az éjszakán Vatel le sem pihent Egy nagyszerű, uj, összetételeiben páratlan vajastésztás halfőzet - receptjét forgatta elméjében, egy igazi királyi falatot „fogalmazott" magában. És a nap korongja még alig, hogy előre küldte lángoló sugárörseit, a hercegi konyhaszemélyzet már ott állt VateUel az élén a tengerparton és várta a marée-t, a tenger dagályát, amelynek hullámai közül hatalmas hálóval fogja majd ki az apostolok pecsenyéjét, amellyel egykor az Ur ezer embert megvendégelt ... És a nap már felbukkant az ég peremén, már világítva ragyogott, — de a méltóságteljes végtelen viz még mindig mozdulatlanul terült el part és szemhatár közt. Az áradat kimaradt; késett, mert a holdkonstelláció ezen a hajnalon nem kedvezett a hullámverésnek. De hogyan tudta volna Vatel, hogy az apály és a dagály beállta a hodttól függ? ö csak azt tudta, hogy reggel a nagy Viz árad, este meg apad. Ha most nem áradt, ha most nem volt dagály, akkor hal sem volt, mert az ellenséges gályák közelébe kellett volna kievezni, hogy hal kerüljön a hálóba.

Kilenc óra lett; egy órakor kellett a királyi vendégnek feltálalni a dejeuner maigre-t, a böjtös ebédet. Négy óra mindössze! És még egyetlen kárászka sem ficánkolt a part szikláinak vizüregeiben. Ha ebben a percben tiz hálónyi halat fogának, akkor sem lehetne idejében elkészülni az ebéddel! Hát még igy! . . .

Vatel a sötét kétségbeesés martalékaként lépdelt a hercegi hadiszállás felé. Felkereste a szobáját, ledőlt az ágyára, amely azon vetetlenül várta gazdáját az este óta; odaadta a bandelierröl leoldott kardját inasának, hogy az a pengét fényesítse ki és lehunyta szemét. De csak a testi szeme volt csukott. A lelki szeme látta, amint az inashad az ebédlő-terem beu fehér damaszttal féltériti a hosszú, tojásdad étkezőasztalt, mint a couvreur hozza a hószinü asztalterítőt, a valet verrier a porcellán- és kristálykészletet, az argentier az ézüstholmi't, a valet í'eutrier befüti enjzhe hőre a kandallót, noha csak október van (a király nem állta még a hűvösséget sem) és egy szempillantás a nagy állótokban ketyegő faliórára, megutatta neki, hogy mindjárt dél lesz. Dél! Tizenkét óra! És egy órakor a Felség bojtosét akar beédelni, sőt egyáltalán ebédelni akar ... A konyhára gondol Vatel, ahol most a szokott sürgésforgás helyett tétlenség van, a tűzhely körül dologtalan szakácsok és kukták álldogálnak, a tésztasü- tők javában készítik a finom cukrosságot és édestálat, — mindezt látta Vatel belső szemeivel. És ez a látás valami hirtelen nyugalmat teremtett belsejében. Ő tudta, hogy semmiről sem tehet, hogy a dagály elmaradásáért őt nem terhelheti felelőssé, hogy ő mindent megtett volna, amit tennie kellett, — de a Sors, a Végzet ellene van . . .

Feltápászkodott, tetőtől talpig díszbe öltözött, bársonyzekéje nyakába helyezte a finom cbantilly-csipkegallért, fel le tt n nagyba r i máju, sötétgosztenyeszinü, fehér struectollas nemez- kalapját, belépő inasától átvett hosszú, széles- ezüstkosaras, ragyogóra fényesített teledéi pengéjű epée-jét, — de az ezüst sarkantyút lecsatolta barna kordovánbőr-csizmájáról. Aki az Ur elé készül lépni, halkan tegye, ne hozza magával a „pengő érc és zengő cimbalom" csengését. Aztán megindult a ebédlő-terem felé.

Már benn volt a király, benn volt Condé herceg-marsall, benn az udvari sokaság és a

%