Prágai Magyar Hirlap, 1932. január (11. évfolyam, 1-25 / 2814-2838. szám)

1932-01-31 / 25. (2838.) szám

\

1982 január 31, rafráraap.

t>ra:<íaiA\ag^arhi rla&

15

SzmHÁzKör?WKabTaR-\

Várady Aranka, Antalról

A művésznő megemlékezik nagynevű édesapjáról, beszél a pasitokéról és gyermekkori emlékeiről

Budapest, január. Várady Aranka, a Nemzeti Színház örökös tagja, egyike a legműveltebb, legkedvesebb asszonyoknak; akikkel valaha ta’ál- koztam: Okosság, báj, finomság árad minden szavából ég az ember nem tudja, mit csodáljon benne, a müvésznöt-e, vagy az igazi asszonyt! Mindakettőt! Amint itt ül előttem törékeny, finom alakjával belesüppedve a kényelmes karosszékbe, öt nézve, akaratlanul ig Sarah Bernhardt jut eszembe, akire annyira emlékeztet. Pedig tulajdonképpen nem is hasonlít nagynevű francia elődjére: mégis van benne valami, ami hasonlóvá teszi hozzá! Csak néhány héttel ezelőtt épült föl súlyos betegségéből, de már a régi lendülettel folytatja művészi munkáját. Miután még kissé szenvedőnek látom, nem akarom széleskörű fejtegetésekkel fárasztani, tehát megkéreni, beszéljen arról, aki a legkedvesebb volt neki: az édesapjáról

— Az édesapámról beszéljek? — kezdi Várady Aranka — ez egy kicsit szomorú! ügy él az emlékemben, mintha csak tegnap ment volna el tőlünk- A legjobb, legdrágább ember volt a világon. A testvérek között én voltam a kedvence, mi ketten nagyszerűen megértettük egymást. És hihetetlenül szerény volt. A maga irói munkáját nem sokra tartotta. Jellemzésül elmondok egy esetet, ami kettőnk között történt. Még egészen kisleány voltam, mikor egyik költeményét szerettem volna elszavalni. Addig kértem a papát, mig beleegyezett Örömmel fogtam a tanuláshoz, de a verset kissé hosszúnak találtam, mikor ezt szóvá tettem előtte, igy felelt: „huzz ki belőle kisleányom, húzz ki“! É6 ezt ő mondta nekem, a gyermekleánynak! Mint a Sziniakadémia igazgatója, rengeteg tehetséget bocsájtotc. útjára. Rendesen virágvasárnap osztotta ki az okleveleket. Ilyenkor gyönyörű beszéd keretében magyarázta meg a világba lépő fiatalságnak, hogy vigyázzanak, a művészet veszta-láng, egész életet követel! És hányszor ismételte el ugyanezt nekem! Aztán elkövetkezett a kommün!... Azok a szörnyű, rettenetes napok egészségileg teljesen tönkretették, összetörték édesapámat. A szive egyre gyöngült, mig 1923 februárjában meghalt szivszélhüdésben. De azt sohasem fogom elfeledni, hogy élete utolsó napjaiban még örömet szerezhettem neki! Ugyanis akkor értem el élétem egyik legnagyobb sikerét Niccodémi „Az árnyék*4 cimti darabjában. A siker óriási volt! A papa előadás után bejött hozzám és bensőségesen magához ölelve igy szólt meghatottam „Köszönöm, hogy ezt a gyönyörű estét még megér- hettem“l... Én akkor csodálkozva hallgattam és nem értettem szavait, ö már tudta, érezte, miért mondja!... Röviddel ezután összeesett és meghalt, ott a Nemzeti Színház kispadja előtt, ahol minden este elmegyek!... — fejezi be halkan a művésznő és fátyolos szemmel néz az íróasztalon álló gyönyörű bronz szoborra, melyről édesapja jóságos vonásai mosolyognak felé.

— Hogy eltereljem a most nyolc év múltán is nagyon szomorú gondolatait, kérem mondjon valamit a „Sasfiók“-ról, Rostand világhírű darabjáról, amelynek a címszerepét alakította mostanában nagy sikerrel.

— A „Sasfiók41 * * egyik legkedvesebb szerepem — felel csillogó szemmel — a legnagyobb ambícióval fogtam a szerep betanulásához. Igyekeztem átélni, átérezni a szegény kis reichstadti herceg egész életét, minden szenvedését. Huszonegy nap alatt készültem el a szereppel regge’en- kónt egy-két órát tanulva, hogy egész nap átgondolva, este fölmondhassam magamnak teljesen hibátlanul, mert a súgóra sohasem számítok. Nem szeretem a súgást, az zavar a játékban. Aztán jöttek a nehéz, fárasztó próbák és az előadás, amelybe az egész lelkemet belevittem. Valahogyan úgy éreztem, hogy ennek a szerencsétlen. szárnyaszegett „Sasfiók“-nak egész életét nekem kell megmagyaráznom, jóvátennem. Emlékszem a nyáron Schönbrunnban a park fái alatt sétálva egyre a szegény kis hercegre gondoltam, aki sohasem láthatta viszont a hazáját és hamvai sem pihenhetnek francia földben. Át- éreztem minden gyötrődését, szenvedését és talán ezért volt élethü az alakításom. A „Sas- fiók“-ot annakidején Parisban is láttam nagynevű elődöm, Sarah Bernhardt-tal a címszerepben. Érdekes volt, amint megjelent a színpadon-természetes, dús, lobogó hajával és különös, nyújtott beszédjével. A darab egyik főerössége különben Kiss Ferenc, ez az őstehetségü művész, aki Flambeau szerepében kiváló alakítást nyújt.

— Beszéljen önmagáról valamit és a kollégákról, — kérem tovább.

— Nem sokat mondhatok magamról. Különös gyermek voltam nagyon- Imádtam a művészetet, irodalmat-és mindent, ami szép. Mint egészen kiesi leányka be-be szöktem papához az Akadémiára, inig egy szép napon ott is maradtam. Tizenöt és féléves koromban végeztem el az akadémiát, tehát alig 16 éves koromban már színésznő voltam! Ez akkoriban nagy feltűnést keltett. De nemcsak az Akadémiát látogattam, írtam is közben. írónő akartam lenni, mégis színésznő lettem. Komoly irói ambícióim voltak, bár az aeszoiiyirúkat, mint egészen fiatal leány, nem

szerettem! Azért mégis megírtam a „Vegyenek ibolyát44 című regényemet, amely a Részvénykönyvnyomda kiadásában jelent meg és-20 aranyat kaptam érte. A „Vegyenek ibolyát4* különben az Ország-Világ cimü szépirodalmi-lapban is megjelent folytatásban. Az irodalmi munkát aztán" abbahagytam, de folytattam a naplóirást, amit még 10 éves koromban kezdtem meg... — ezzel a hatalmas könyvszekrényhez vezet, amelyben szép sorjában 9 gyönyörű diszkötésü -könyv áll, ebből öt vastag kötet, még leánykori, négy pedig későbbi a tizedik januárban fog megjelenni. Felüti az első kötetet. A kissé elsárgult lapokon ott ragyognak Várady Aranka jellegzetes gyöngybetüi, melyek szinte megmagyarázzák egy csodálatos művészietek hullámzó, gyönyörű életét. Némely lapok piros tintával vannak írva, mintha ezzel is kifejezésre kívánnák juttatni a mondatokban rejlő érzéseket. Majdnem mindegyik lap képpel van illusztrálva, az első kötet, első lapján a művésznő édesanyja ég Ili nővére társaságában van megörökítve, aki miután férjhez ment Meczler Jenőhöz, visszavonult a színpadtól. Érdekessé teszik a könyvek lapjait a művésznő bűbájos hakfiskoráról mesélő préselt virágok, amelyek egy-egy csokorból vannak kiszakítva. De a legérdekesebb mégis az a finoman megrajzolt sakk-tábla, amelyen a szellemes kisleány gavallérjait jelöli meg. Találkozunk ott olyan nevekkel is, akik ma fényes állást töltenek be.

A naplók megtekintése után ismét színházra terelődik a beszéd.

— Ha tőlem függne, csakis drámai szerepekben lépnék föl, — beszél tovább finom, halk hangján, — mert ezeket szeretem a legjobban — de szívesen játszom vígjátéki szerepet is. Ezen a téren különös kedvencem az „Amihez minden asz- szony ért44 vígjáték. Legközelebb egy világhírű angol darabban fogok föllépni, amely Londonban 500 előadást ért meg! A darab egyébként egy híres angol költő szerelmét tárgyalja.

Aztán sok minden kerül még szóba. Beszélünk a mai nőkről, főleg a mai fiatal leányokról, pajtásházasságokról, erkölcsökről anno 1932, egy kicsit politizálunk is, de a végén őszintén bevalljuk, hogy bizony ehhez nem sokat értünk. Azaz, hogy csak én, mert Várady Aranka még ehhez is ért! Csodálatos asszony, akinek a művészeten kívül még egy nagy szerelme van: a kisleánya, a gyönyörű 7 éves kis Kata, akiről úgy beszél, mint egy felnőtt hölgyről. Befejezésül még csak annyit, hogy a magyar színpad nagyságai között, akikkel eddig alkalmam volt beszélni, Várady Aranka az egyetlen, aki veszélyben látja a színpadot a hangosfilm térhódításaival szemben. Én azonban nem féltem! Mert amig Várady Arankák, Kiss Ferencet, Bayor Gizik, Gál Gyulák, Odry Árpádok játszanak estéről-es- tére a Nemzeti Színház kipróbált, öreg deszkáin, addig nincs mitől félni, mert az igazi művészetet kedvelő közönség nem lesz hűtlen kedvenceihez. Ha pillanatra megtéveszti is a lidércfény és elindul az uj bálvány csodálatára, az még nem jelent semmi, mert csalódottan, szomjasan tér vissza oda, ahol -élőszóval tolmácsolt, lüktető művészetet kap.

Szirmay-Kalos Margit.

Budapesti

hangversenyek

Budapest, január 30.

Elek (Ekke-r) Szidi, a mi. kiír. Operaház tagja önálló dal-estéjén ismételten beigazolta, hogy egyénisége iaz intimebb formában otthonosabban érzi magát -és -a dal az igazi szívügye. Kellemes és kulturált mezzója simán köti a dallamáveket, minden frázist átérzés- sel tolmácsol, a dalt egészben pedig biztos ízléssel és zenei ösztönnel rajzolja meg -sallang és hangbeli túlzások nélkül. Oly meggyőző és magával ragadó előadás, mint az övé, osaik a da-1 .szerelmesét mutatja. Két ária után, amel ly el, úgy látszik, operaénekes- női mivoltának tartozott, idegen és egy gazdag csokor magyar dalt énekelt. A külföldi irodalomból felvonultatta Beethoven, Wblíf Hugó s a legnagyobb hatással interpretált Brahms és Mahler dalokat. Csupa meleg líra ömlött ezekben gyönyörű orgánumából és külön dicsérhetjük, hogy a természetellenes hangsötétitésről ma már teljesen leszokott. Jeranitz Sándo-r, Kodály Zoltán, Radnai Miklós, Tarnay Alajos és Lányi Viktor képviselték a magyar dalirodalmat. Ebben a sokféle hangulatban valóiban felolvadt a művésznő s nehéz volna produkcióit ragozni. A drámai és kecses hangvétel egyformán sajátja, de talán a legjobbat mégis Tarnay csipkéi Ln-orni poézisében nyújtotta. Iíerz Ottó kisérte, mint mindig, ezúttal is a siker és a hibátlan zenei megoldás egyik fő támasza volt.

A Budapesti Hangversenyzenekar rohamosan fejlődő és nép-szeriisödő együttesét az elmúlt napokban Krips József karlsruhei főzeneigazgató .pálcája alatt hallottuk. A 29 éves német karmester egy csapásra meghódította a kényes Ízlésű budapesti publikumot.

A joviális külső mögött forró müvésztempe- ramentum izzik, ez hajtja a zenekart és ragadja magával a felvillanyozott hallgatóságot. A-kár a dirigálás technikai felét, akár a müvek értelmezését vizsgáljuk s figyeljük, minden oldalon rend, fegyelem s áz a fölényes biztosság érezhető, amely a hivatottságból fakad. Csodálatramé 1 ló, hogy egy-két próbával mennyire megnevelte magának zenészeit, akik -mozdulatait, árnyalásait .megértőén követték. Pompás tanítómester, akinek ritkán látott, tökéletes preciziitásu vezénylésül ödja nagyszerű ossz játékot csiholt ki, a fül igazi gyönyörűségére. Vérbeli muzsikus, akitől fiatalsága dacára a stílusok sokféleségében csak tanulhatunk. Amint az éneklés magas iskoláját mindenki az olaszoknál tanulja végig, úgy a vezénylés művészetében elvitázhatat- lanul a németeké az elsőség. Krips egyénisége egy karnagyképző vezetéséire született. Schubert h-mell szimfóniája ide-álisabban el sem képzelhető, hangzásban kiegyensúlyozottabb at -alig hallottunk. A zenekar megmutatta, hogy kétszeres figyelemmel, amely a kiváló vendégnek szólt, a legmagasabb igényeknek is megfelel. Milyen lágy klarinét-szóló indította el az első -tétel ábrándos főtémáját, milyen befelé néző volt a csellók melléktémája, mennyi dinamikai és szi'nlbeii effektus a kidolgozásban ! Nincs is párja ennek a partitúrának, cs-a-k el kell benne merülni, mint Krip-s tette és kibányászni felmérhetetlen szépségeit. A következő Mendelssohn Szker- cót. a Szentivánéji álomból meg kellett ismételni a közönség zajos tapsaira. A pasztelltó- n-u-sok és virtuóz kidolgozású v-onósszólamiok felváltva gyönyörködtették az ilyen ínyenc csemegére vágyó hallgatóságot. Ezúttal a fu- vókar is kiérdemelte az elismerést hibátlan intonációjáért és remek összjátékáért. Hubay Jenő, a főiskola illusztris főzeneigazgatója, Bach halhatatlan Ohaconmejál átírta nagyzenekarra s ez az érdekes bemutató volt a műsor szenzációja. A karmester valóban grandiózus fokozással ópitett-e fel a vezér - könny -szabta keretiben ezt az ujkömtösü Bach o-t. Hubay zseniális kézzel transzponálta a négy hunra gondolt müvet zenekarra, amelyben a többi között -angolküirt, bas-szusklarinét, teljes r-ézifuvóegyütites, harangjáték -bámulatos változatossággal szólaltatják meg a pólifouá- kus kiegészítő -szólamokat, mig a vonósok kórusban szinte az eredetit zugták-harsogták. Ha Bach szólóhegedü müvének általánosan ismert és elfogadott zongoráét irat a, Busoni stílusos alkotása indokolt, úgy Hu-bay zenekari átültetése ellen sem lehet kifogást emelni. Az újdonságot és a szerzőt tüntető tapsokkal halmozták el. A forró zenekari est másik felét Osajkovsziky Patétique-szimfóaiája töltötte ki. Ezúttal mintha inkább a szlávos melankóliát hangsúlyozta volna a -karmesteri felfogás a -szilaj kitörések s elsősorban a -gyújtó induló halványabb szinü háttérbehelyezésével.

A hétfői IV. filharmóniai hangverseny nyilvános főpróbája már bevezetésül ritka -darabot ásott ki az ismeretlenség homályából: Bach négy zongorára zenekari kísérettel szerzett a-nnotl versenymüvét, amely az olasz hangszeres zene -egyik preklasszikus kitűnőségének, Antomáo Vivaldinak négyhegedüs koncertjéből készült. Az átirat a nagymester egyik de iái s órájában vetődött papírra, csupa ruganyosság, szellemesség és friss invenció. A kétségtelen olaszos mel-od iká-bia pompásan vág -bele Bach erőteljes harmonizálása és ritmikája. Ez a remekmű négy fiatal magyar tehetség összevágó, kifogástalan előadásában csendült meg. Fiseh-er An-ny, Földes Andor, Kilényi Edward és Heiml-ich Lajos, Dohnányi Ernő müvésznövendékei, akik mesterük irányítása mellett tiszta klasszikus muzsikával örvendeztettek meg. Radó Aladárnak, a hejsi halált halt kiváló miagyar zeneszerzőnek gordonkaversenye volt a másik újdonság, melyet Csuka Béla játszott kissé bágyadtan. A magyar mó távúim okból szőtt hálás, formailag kiss-é laza kompozíciót rokonszenvesén fogadták. Brahms F-dur szimfóniája volt a műsor gerincét képező főszám, amelyben isihét megcsodálhattuk a vezénylő Dohnányi Ernő tökéletes stilusu, -szerető gonddal kicsiszolt -előadását, amihez oly híven segítette át a Filharmóniai Társulat nagymultu remek együttese. A III. Pooo Allegretto felirás-u tételt még ebben a valóban virtuóz, ragyogó hangzású kivitelben is ki kell emelnünk melegen ömlő szólamszövetével. Ravel Bolerója -zárta be a nagyhatású hangversenyt. Ez a színes fantáziájú francia elkábitott rövid lélegzetű témájának mesteri orkesztráoióba foglalt lenyűgöző kres-csendójával. Egyetlen zenei gondolat, amely sejtelmes, ködös távolból érkezik hozzánk egyre közelebb, mig teljes napsugaráé pompában varázsolja elénk a déli ország bujaságát. Vérforraló, artisztikus, zseniális remekmű Ravel gazdag terméséből.

Sauer Emil évről-évre hűségesen ellátogat a magyar fővárosba, amelynek közönsége rajongó szeretettel övezi az örökifjú mestert. A Gondviselés különös kegyéből friss szellemi -képességekkel, töretlen fénnyel zongorázik Sauer Emid, akinek csupán fehér, lobogó haj-koronája mutat magas életkorára. Ötven esztendő nagy idő mindenképpen, hát még a hangver- senypódiumon. Mit változott ezalatt a világ, milyen tempóban fejlődött a zene s a zeneélve- zö közönség! Csak kivételes érték maradhat a

Meghűlés, influenza

nátha, köhögés ellen a legjobb és leggyorsabban ható szer a Togal-tabletta. Ha idejében szedjük azonnal elmúlik a betegség! Nem. árt a 6zivnek, gyomornak és egy óbb szerveknek. Ha ezer meg ezer orvos irja ezt a szert elő, úgy ön Í6 nyugodtan használhatja 1 Tógáinak egy háztartásban sem szabad hiányoznia, Tógáit mindenkinek magával kellene hordania! Vegyen a legközelebbi gyógyszertárban Tógáit. Ha ott nem kap, forduljon a főleraka-thoz: Brauner gyógysssertára „Znm weissen Löwen“, Prága II., Pííkopy 12.

felszínen az evolúció sodrában, csak a zseni tündöklő varázsa ejtheti meg az Igazi szépért lelkesodőket. És Sauer ez a magával ragadó lángelme. Bösendorf-ere előtt, Lisztre emlékeztető külsővel, a-z igazi nagyokat jellemző szerénységgel foglal helyet. Hosszujinom ujjaival simogatja a billentyűket, amelyekből virágillatot fakaszt és utánozhatatlan bájjal énekli a dallamokat. Főként a Urai -epizódokban merül el, egy-egy lágy melléktémájában valóban az alkotó szívverését' tudja éreztetni. Talán csak hősi fortéja lett kissé fakóbb, bár belső lendület hajtja. Azonban a legteljesebb gyönyörűség vár a fülekre, amikor például Mendelssohn tűm dérvilágáról übbenti föl a fátylat és pergő leheletszerű etoccatáiban, nimfák és szilfid-ek táncát érzékelteti. Másik speciális területé Chopin romantikája. Ezúttal a gyászlndulós b-moiii szonátát játszotta grandiózus hatással. A szen- vedélyek-koTbácsolta főtémából sietve menekül az ábrándos szépségű melléktéma tájaira, majd pompás .színekkel száguld lovasa kidolgozás víziójában. A gyászindul-ó -komor harangzúgása •meginditó, a földöntúli -béke harmóniája váltja föl a Trióban. Félelmetes az utolsó tétel szél- süvitéss'zerü uniso-nója, -amelyben az előadó szinte a temetői szellemeket idézi föl titokzatos pianissimójában. A záró-tételt -lélegzetvisszafojtva figyelte a -pesti Vigadó publikuma, amely viharosan ünnepelte a művészt a ritka élményért. Haydn f-m-oll variációi v-e-zették be a műsort al hangárnyalatok temérdek finomságával. Beethoven Rondója után Schumann Carnevalja következett. Ennek a csodálatosan mély költészetnek alig van őszintébb tolmácsa, a sziporkázván szellemes képeket -tüneményes virtuozitással vonultatta föl előttünk s a részi-etszépsé- geket -egy. biztos művészi akarat kovácsolta összefüggő egésszé. Liszt- -és Sauer-müve-k után a ráadások hosszú sorával kedveskedett a mester betelni nem tudó hallgatóságának.

Az elmúlt napokban még két nagy zongora- estéről adhatunk számot. Az első Dohnányi Ernő Beethoven-estje, amely -régen látott zsúfolt házat vonzott; még a dobogón is ájtatos-an, figyelő hallgatóság. Nem kell fölfedeznünk a legnagyobb magyar előadóművész stilusérteb mezesét. Kedélymélység és lelki struktúrája predesztinálja őt erre a -lélekan-aiTzisre. Beétho- vénből főként a megváltó öröm, szív békéjének oly jóleső hangjait plántálja belénk. Nem az önmarcangoló titán válságai felé fordul, inkább a harmonikus megoldásokat nyújtó, a problémákat föloldó embertestv-érünke-t szólaltatja meg. A műsort Dohnányi tehát saját egyéniségének megfelelően állította össze. A G-dur ro-ndó volt az est fénypontja. Csupa grácia az ö vonalvezetése, férfias melegség a témák mozgatója. Hangzásban, formában az előadás fölül- mulhatatlan tökélyü. A Fis-dur szonáta volt a másik, sokszor méltatott főszám. Ez a derűs órában született remekmű Dohnányi művészetében, kompozícióiban mintegy folytatását nyeri, ezért érthető, ha ezt az o-puszt előszeretettel veszi föl műsorába. A nagy Asz-dur szonáta himnusszá fokozott kódúját az illusztris előadó éppúgy maradéktalanul kimerítette, mint a lassú rész fantáziáié -líráját. Az Esz-dur szonáta (op. 31-ből) volt a műsor ragyogó diszpozicó- ba-n pompázó szin-ekkel fölépített zárószáma.

Kentner Lajos a fiatal zongoragárda beérkezett tagja, aki -egyéniségének sokoldalúságával, billen testkultúrájával és kiforrott virtuozitásával rövid néhány esztendő alatt a legjobbak közé küzdötte föl magát. Ő is Beethoven-estét rendezett s amit tőle hallottunk, újabb fejlődésről tanúskodik. Nagyszámú közönsége meg- megujuló tapsokkal tüntette ki. Kentner komoly célokat tűz maga elé, az Erő ica-váltó za- tokkal kezdte műsorát s ebben mindjárt tőkék* tes Beethovent adott hangban és hangulatban. Hibátlan volt a- kivitel, imponáló a tartalmi emelkedés. Ebben a darabban az átélés meggyőző erejével vezette hallgatóit. A G-dur ron- dóban, amely Dohnányi műsorán is szerepelt, már inkább a gondos művészi munka eredményeként kaptuk a cizellált, -de kissé elfinomkodott darabot, annak igazi Oirai bája nélkül. A következő nagy B-dur szonáta tételeiben azonban egyformán megcsodáltuk a biztosan építő formamüvészt és a mélységekből merítő, romantikus lendületű előadót. Különösen kiemeljük a II. tétel remek „Wurf“-ját. Ritmusa és viharos száguldása tempója föltűnt a fugában, amely még beetkoveni értelemben is óriási erőpróba. Kentner ezt is diadalmasan győzte és nevét -a klasszikus zenével kapcsolatosan ezért is föl kell jegyeznünk.

A Waldbauer—Kerpely vonósnégyes, mint rendesen, a legtisztább kamarazenével örvendeztette meg ra jongó híveit. Elsősorban a klasz- szi'kus mesterek hivatott interpretátorai, de ezúttal műsorukban Brahms klarinét-ötöse volt a legfinomabb csemege. Kiváló hegedűst ismertünk meg Koromzay Dénesben, aki a Hubay mesteriskola neveltje. Igézőén szép hangja vau, technikája jól megalapozott, inkább a romantika iránt érdeklődik. Bachja még kissé Hzon\*