Prágai Magyar Hirlap, 1932. január (11. évfolyam, 1-25 / 2814-2838. szám)
1932-01-31 / 25. (2838.) szám
a r ' Szociális kötelességek Irta: Forgách Géza Amint a gazdasági válság egzisztenciákat eodnó hullámai élőn töttók Szlovenszkó és Ruszin szikó minden részét, első soriban a ma- gyarok-lalkta s a termé9katasztrófa által kétszeresen sújtott sikföldeket, a krizis-ár nyomán ujult erővel felburijánzott mindenfelé a kommunista/ agitáció. A munkanélküliség, a kenyértelenség, a vetőmag- s a takarmány- hiány természetesen hálás talajnak bizonyul a társadalmi rend ellen a feliforgatás szándékával izgató vörös propaganda számára. Alig múlik el hét, hogy innen-onnan ne érkezne jelentés, hogy a föld népe kommunista agitátorok vezetése alatt „éhségfel vonulást" rendez a községi hivatal vagy éippon a járási főnökség elé és sok helyen a csend- őrségi karhatalom oszlatja szét a tüntetőket Amikor a józan, meggondolt, tempósan cselekvő, tekintély- és törvénytisztelő magyar földműves a tüntetés „korszerű" eszközeivel kezd élni, nagyon komoly jelenséggel állunk szemben, amely előtt nem vonulhat el közömbös vállvonogatással sem a kormány, sem a politika, sem pedig a kisebbségi magyar társadalom. A magyar falu helyzete ma oly , hogy a cselekvésre kész- segítő akarattal, a nyomor mélységét meglátó szociális lelkülettel és önzetlen embe> és nemzettestvéri szeretettel szembe kell néznünk vele. Ma kétségtelenül a legsúlyosabb gazdasági viszonyok között a magyar földmüves- és a magyar földmunkásosztály él. A kisebbségi nemzetfának éltető, erős -törzsét meg kell menteni! Meg kell menteni a gazdasági pusztulástól, de meg kell menteni a propaganda százkaru és százarcu moloohjá- tól is. Mert ha a törzs elsorvad, vége a legbüszkébb, a legdusabb lombozatu koronának is. * A kormánypolitika tényezőinek meg kell hallaniok a nyomor legmélyebb örvényéből feltörő segélykérést s épp oly mértékben kell a kenyérnélküli földmunkások és földművesek segítségére sietniük, mint a munkanélküli ipari munkásokkal teszik. A falusi kenyérnélküliség és a városi munkanélküliség egyenlő rangú fokozata a nyomor színskálájának. A szociális)elbánás egyenlőtlenségének iskolapéldájára mutatott rá Szüllő Géza legutóbbi képviselőházi beszédében, amikor megállapította, hogy: „Míg a munkanélküli ipari munkásság a genti rendszer szerinti munkanélküli segélyben részesül, addig a mező- és erdő- gazdasági munkások minden támogatás nélkül vannak." A rendszeres munkanélküli segélyezést távolról sem pótolhatták a földműves- és föld- munká-sosztálynál a vérszegény vetőmagakciók és a még soványabb élelmisegélyakciók. S még kétségesebbé tette ezeknek értékét az illetéktelen pártpolitikai befolyás. Minden ellenzéki elfogultság nélkül meg- á 11a pitha tjük: Az agrárpárt agrárdemckráciája s a martista pártok szocialiszmusa csődöt mondott akkor, amikoT a magyar földműves és földmunkás érdekében kellett volna azt érvényre juttatni. * Amikor a kisebbségi magyar politika a kormányzattól szívós kitartással, a meggyőzés s a bizonyítás minden törvényes eszközével követeli a föld nyomorgó népe számára is az egyenlő szociális elbánást és sürgeti az MEGTÖRTÉNT A HADÜZENET ? Fölvirágzott katonavonatok ezerszámra viszik a kínai katonákat a shanghai-i frontra Ha délelőtt a kínaiak megverték a japánokat — A genfi lefegyverzési konferencia hadüzenetlei kezdődik? — Sápéit a japánok a földdel egyenlővé teszik Japán a népszövetség ellen Anglia, Amerika és Oroszország nem avatkozik be London, január 30. (Reuter) távirati jelentés szerint a kínai kormány elhatározta, hogy hadat üzen Japánnak. London, január 30. A Reuter-iroda shanghai-i jelentése szerint Kína hadat üzent Japánnak. , M B i zp g, január 30. A kínai fővárosból ! órán kint katonavonatok indulnak ShaugLü felé. A rendes kínai sorkatonaság a legnagyobb sietséggel útban van, hogy kellő időben érkezzen a szorongatott város védelmére. A pályaudvar előtt beláthatatlan ember- tömeg gyűlt össze és a frontra induló katonákat lelkesen búcsúztatja. Virágot szórnak utjukba, élelmiszerrel látják el őket. A vagonok oldalait különféle, Japánt gyalázó felírások tarkítják. A lelkesedés leirhatatlan. Nan- king valamennyi egyesülete kivonult s számtalan zászlót látni a következő fölirással: „Shanghait mindenáron niegvédjiik“. A vidéki városokból lázas sietséggel érkeznek a katonavonatok Nanklngba és azonnal tovább indulnak. Shanghai felé. A katonai parancsnokság utasítást adott, hogy az erőditési munkálatokat Nanking körül megkezdjék, A kínaiak előnyomulnak Newyork, január 30. A ma délelőtti shang- baii harcokról a következő jelentés érkezett: A japán tengerészgyalogság tegnap megszállotta a várost, mire a kínaiak és a japánok rövid fegyverszünetet kötöttek. Szombaton reggel 8 óra 30 perckor a harc váratlanul újból kiújult, mert az időközben megérkezett kinai sorkatonaság teljes háborús fölszereléssel és kiváló nankingi tisztek vezetése alatt megtámadta a japán tengerészgyalogságot. Az uj kinai csapatok számát húszezer emberre becsülik. A kinai tábori ágyuk és nehéz mozsarak az északi pályaudvar környékén gyilkos gránátesőt zúdítottak a japánokra, úgyhogy ezek kénytelenek voltak a pénteken elfoglalt pályaudvart kiüríteni. A küzdelem a kínai város uccáiban tovább tombol. A négyezerfőnyi japán sorkatonaság kénytelen volt visszavonulni. Ma délben újabb igazságosabb, a jobb belátást, ugyanakkor az egész kisebbségi magyar társadalomnak is fokozottabb mértékben tejesitenie kell a létminimumot nélkülöző faluval szemben nemzeti és szociális kötelességeit. A gazdasági válság mai stádiumában nem elég kisgazda- és földmüvestestvéreink előtt a nemzeti érzésre, a magyar önérzetre appel- lálni s a magyarságunkból természetesen folyó nemzeti kötelességeinkre, az egységre és kitartásra buzdítani. Ma mindenütt, az egész vonalon helyezzük elsősorban szociális alapokra falumentő munkánkat. A szociális segítés, a szociális nevelés devizájával mozgósítsuk az egész kisebbségi társadalmat s óvjuk meg népünket úgy a centralista sovinizmus önzésétől, mint a kommunizmus nemzeti öntudatot gyilkoló áfiumától. Társadalmunk felsőbb rétegeinek módo- sabbjai — aki, ahol van — a nemzettestvériség sugallatát követve nyújtsanak támogatást az önhibájukon kivtil nyomorban tengődő földműves- és földmunkásmagyaroknak. Mindenki, akinek módja van erre, csinálja g szervezze meg saját legegyeszrübb környezetében a szociális gyorssegélyakciót. A szociális szellemű nemzeti munkának ma ez a kiinduló pontja. A társadalmi segélyakciók a kormányzat nagyszabású, rendszeres szociális gondoskodása nélkül természetesen keveset jelentenek a tömegnyomor enyhítése terén, azonban anélkül is mindent, meg kell tennünk, anyagi lehetőségeink maximumáig; hadd lássa, hadd érezze népünk, hogy törődünk vele, hogy sorsával azonosítjuk magunkat, hogy nagy szükségében nem feledkezünk meg róla. * A szociális segibőkészség száz és száz módjának kimerítése után és ezzel párhuzamosan a helyes szociális fel vi lágosi tás, a szociális nevelés munkáját is ki kell széles- ibiteni a magyar faluban. Ennek a szociális munkának ki kell egészítenie a kulturháza- kat építő, a magyar nép művelődését fejlesztő társadalmi munkát. Vigyük közelebb elsősorban a magyar nép ifjabb generációjához a mai kor szociális igazságait, nyissuk ki a falusi házak kis ablakait a keresztény emberszeretettől áthatott modern eszme- áramlatok elől. Hadd ismerje meg a magyar falu tanulni vágyó ifjúsága a magyar i n belli - genciátél a kor szociális arculatát, hadd lássa tisztán nemzeti és szociális jogait és kötelességeit s .ne legyen kiszolgáltatva a nemzeti mivoltát gyöngítő centralista politikának vagy a vörös terror vak eszközévé alaasonyitó marxi propagandának. * Akiknek szivén fekszik a magyar földmüve sfi atal ság korszerű nemzetnevelése, a magyar nemzeti életbe való aktív belekap- csolása, csakis a legnagyobb örömmel és ^helyesléssel üdvözölheti pártjaink legújabb iíjuságszervező akcióját. Az udvardi kezdeményezésnek Szlovenszkó- éa Ruszinszkó- szerte lelkes visszhangot kell vernie e a vidéken élő és a vidékkel érintkező intelligenciának részt kell kérnie az egész vonalon ebből az ifjuságnevelő munkából. A nemzeti élet folytonosságának előfeltétele az- iifjuságmentő mozgalom, amelynek vezetői sorában ott van a helye valamennyi egyházunk lelki vezetőinek, de ott van a helye a magyar értelmiség minden más értékes tagjának is. Erre a munkára kell felkészülniük a szociális igazságkeresés tisztult szellemétől áthatott főiskolás ifjúságunknak is. Reméljük, hogy a magyar szövetkezeti mozgalom alapjainak lerakására készülő prágai, pozsonyi és brünni főiskolásaink sorálból fog kinőni a falunevelés jövő vezérkara. A magyar falvak fiatal generációjának szervezésénél tehát a fősulyt helyezzék a kezdeményezők a mai nemzeti munkaprogram szociális és gazdasági tartalmára. Amint ezt a tartalmat meg tudtuk már valósítani úgyszólván százszázalékosan az ipari munkásság keresztényszocialista szakszervezeti mozgalmában. S falumén tő akciói nk ne álljan ak meg a kisgazda portájánál, hanem menjünk be a földmunkások hideg kunyhóiba is! Most, amikor újból kinyújtotta kezeit a vörös Moszkva a magyar földmunkásság felé, talán már a tizenkettedik órája van itt annak, hogy a földmunkásságot a szociális tartalmú segitő és szervező munkával megmentsük a magyar jövő számára. A szociális igazságtevés és igazságkövete- lés tudatositása, a gazdasági önsegély megvalósítása, párosulva a kulturális önművelődés magasra fejlesztésével, mindennél biztosabb záloga lesz a nemzeti organizmus .egészségének és újabb évtizedek viharaival dacolni tudó életrevalóságának. Ne fogadja el a lapot a mélynyomása 8 oldalas képes melléklet nélkül müihmO ) I MM SZÁMUNK A ffiPB HfnSl M BUtfl Ara korona ^ ^283t^ ZáTn" "1932 'anuár 31 fSJX, A szlovenszkóiés raszinszkói ellenzéki pártok TOSZERKESZTO napilapja FELELŐS SZERKESZTŐ *- «—• Egyes szám ára. 1.20 Kő, vasárnap 2.—Kő. VZURANYl LÁSZLÓ FORGÁCH GÉZA SÜRGÖNYC1M: HÍRLAP, PRAHA