Prágai Magyar Hirlap, 1932. január (11. évfolyam, 1-25 / 2814-2838. szám)
1932-01-30 / 24. (2837.) szám
10 t>rxgaiMao^arhirlab 1932 január 30, szombat. KöZ<»AZDASl6P r Interpelláció a pénzügyminiszter úrhoz a jövedelemadó alapnak a szloven- szkói mezőgazdaságok számára való megállapítása tárgyában Beadják: Törköly József nemzetgyűlési képviselő és társai A szlovén szkói vezér pén zii gyiga zg'a tósá g most adta ki a péazugyi ki rended tségeknek az utasítást arra vonatkozólag, hogy az 1931- ik évre milyen összegben állapította meg a jövedelemadó kivetés alapjául katasztrális holdanként a jövedelmet. Ezen utasítás értelmében egy katasztrális hold földnek a jövedelme, ahol az 1930-ik évben 815 K-ra lett föívéve, az 1931-ik évre 610 K-bau veendő fel, vagyis a megelőző évinél csak K résszel kevesebbre, már pedig köztudomású dolog, hogy az 1931-ik évben a föld hozadéka nem H résszel volt kevesebb, mint az 1930-ik évben, hanem 3á résszel, sok községiben még ennél is rosszat) terméseredmény volt. Köztudomású dolog az is, hogy az 1931-ik évben a marha ára 50 százalékkal leesett a megelőző éviihez képest, a sertés-állomány a legtöbb községben teljesen kipusztult s igy az állatokból származó jövedelem is jóval 50 százalékon alul volt az 1931-ik éviben. Ezzel széniben a mezőgazdaság szükségleteinek az ára semmit sem esett, a gazdasági gépek, gazdasági eszközök, vas, műtrágya, marhasó ára ma is ott van, ahol a megelőző években volt, igy a termelési költségek egyáltalában nem kisebbed lek, dacára, hogy a termés-eredmény a minimumra szállott. Épp azért a szlovén szikéi vezérpéinzügy igazgató Ságnak ezen jövedelem adóa lap megállapítása igen hátrányos a mezőgazdaságra s a katasztrofális helyzetben levő mezőgazdaságot még súlyosabb helyzetbe hozza, ha a jövedelem- adó ezen utasítás értelmében lesz szigorúan kivetve és behajtva. De sérelmes az utasítás azért is, mert a megadott katasztrális holdanként! pausál jövedelemből nem engedi levonni a törvény szerint levonandó, a jövedelem megszerzésére, fenntartására és biztosítására fordított kiadásokat, a tényleg kifizetett évi adókat, tűzbiztositási dijakat, muinkásbiztositó-pénz- tári járulékokat, balesetbiztositási járulékokat, nem engedi alkalmazni a több tagú családokra vonatkozó s a törvényben biztosított kedvezményeket, nem enged kivételt tenni kevésbé megterhelt és jobban megterhelt háztartások jövedelme között, hanem az előirt pausál árat mindenkinél egyformán, minden levonás nélkül jövedelemadó alapul elő- irándónak tartja. Kérdezzük azért a Miniszter urat: 1. Van-e tudomása a szilovenszkói vezór- pénziigyigazgaíóságnak a gazdaiközönségre nézve sérelmes ezen utasításáról? 2. Hajlandó-e sürgősen utasítani a szlo- venszkói vezérpénziigyigazgatóságot, hogy ezen utasítását sürgősen vonja vissza s a jövedelemadó alapját képező pausál árakat a múlt évihez képest legalább 50 százalékkal csökkentse ? 3. Hajlandó-e utasítani azonnal az összes pénzügyi kirendeltségeket, hogy a törvényben levonandók meghatározott s a jövedelem megszerzésére, karbantartására és biztosítására fordított kiadások, a tényleg befizetett évi adók, betegsegélyző, aggkori és rokkantbiztositási dij, balesetbiztosítási és tüzbiztositási dijak a jövedelemadó alap megállapitásánáS a megállapított pausái- árakból levonásba hozassanak s a több tagú családokra vonatkozó kedvezmény a törvény értelme szerint minden esetben biztositass ék? 4. Miután pedig a jövedelemadóbeviallá- sok most vannak folyamatban, a jövedelemadó kivetésekre rövidesen sor kerül s igy a doíDog nagyon sürgős, hajlandó-e ezen ügyben azonnal intézkedni? Prága, 1932. január 27. A magyar—román devizakliringben megállapodtak a tárgyaló delegátusok. Budapestről írják: Bukaresti jelentés szerint létrejött a megegyezés a magyar—román devizakJiring kérdéséiben, de miég a jegybankoknak és a kormányoknak ratifikálniuk keli. Az életbeléptetés február elejére várható. A kliring-egyezmény alapján a Magyarországból Romániába importált áru teljes értékét a kompenzációs pénztár számolja eL, viszont a Romániából Magyarországba exportált áru értékének a kompenzációs péntár csak 50 százalékát számolja ed, mig a másik 50 százaléka felett a romániai exportőr szabadon rendelkezhetik. A megállapodás leszögezi, hogy a magyar—román kliringnek visszaható ereje nincs, a régebbi követelések a megegyezéstől függetlenek. Pospisil tagja a devizagazdálkodás genfi bizottságának. A népszövetséginél a pénzügyi bizottság mellett nemrégen albizottságokat létesítettek, amelyek a pénzügyi bizottság ülése számára a javaslatokat előkészítik. A devizagazdálkodás bizottságának tagjai Pos- pisil dr, a csehszlovák Nemzeti Bank kormányzója és Dawis, az amerikai delegátus. Az eldugott 1000 schillinges bankjegyek. Az osztrák bankjegyforgalomról legutóbb publikált statisztika szerint 1931-ben föltűnő módon megnövekedett a forgalomba bocsátott ezerschillinges bankjegyek száma, mely az 1931-ben forgalomban volt 87.597 darabbal szemben 226.800-ra emelkedett. A növekedés több, mint 150% és arra enged következtetést, hogy e nagy címletek igen jelentékeny része a közönség körében tezaurálva van. óriási veszteségek az amerikai tőzsdei árfolyamok esése miatt. Londonból jelentik: Amerika öt multimilliomos családja 1932 január elseje óta több, mint százmillió dollárt veszített pusztán a vasúti részvények árfolyamzuhanása következtében egy vezető newyorki tőzsdecég becslése szerint. A Vanderbilt-család pusztán a Newyork Central-vasut részvényein 45 millió dollárt veszített, miig George F. Baker veszteségét 30 millió dollárra becsülik. — A newyorki tőzsdén jegyzett papírok a kétévi depresszió folyamán 1929 szeptember óta összesen 62.5 milliárd dollárt, a hivatalosan nem jegyzett papírok pedig 37.5 milliárd dollárt vesztettek árfolyamértékükből. A vasutak bruttó jövedelme két év alatt 2000 millió dollárral csökkent, mig az 1930-1 gyapottermés 325.000 millió dollárral ért kevesebbet az 1929-ikmél. Az amerikai munkások a jelenleg tartó munkanélküliségi válság következtéiben 20.000 millió dollárt vesztettek munkabéreken. A francia vasutak uj kölcsöne. A francia vasúti társaság 3 milliárd 109 millió frank összegben újabb kölcsönt ir ki. A kölcsön egy részét az 1930. és 1931. évek gazdálkodásának a hiánya fedezésére fordítják. Az ösz- «zes hiány fedezetére mintegy 7 milliárd frank volna szükséges. Az uj' kölcsönt a társaság egymaga, a bankok részvétele nélkül írja ki. A francia postaügyi minisztérium 2.5 imilliárd összegben ugyancsak kölcsönt szándékszik fölrvenni. A nagyipar állást foglal a kartell-törrény- javaslat ellen. A nagyipar képviselőinek (tanácskozásán elutasító álláspontot foglalták el a kartell-‘törvény javas lat tál szemben nemcsak gazdasági, hanem jogi okokiból is. Kétségtelen, hogy egyes iparágaknak érdekük, hogy a kartell jogi viszonyait törvénnyel rendezzék, azonban a kritikusok szerint a kidolgozott javaslat nemcsak nem rendezi a jogviszonyokat, hanem egyes intézkedéseivel egyenesen lehetetlenné tenné a kartell működését. 868 millió schilling deficit az 1931-es osztrák külkereskedelmi mérlegben. Becsből jelentik: Az 1931. évi külkereskedelmi statisztika adatai meglehetősen elszomorítók. A külkereskedelem volumenjének erős visszaesése látható úgy a behozatal, mint a kivitel terén, de a deficit valamivel mégis nagyobb, mint az 1930. évi. A behozatal értéke 2208.2 millió schilling (1930- ban 2738.9), a kivitelé 1340.5 (1879.6 millió schilling). A deficit 867.7 millió, 8.4 millióval több, mint 1930-ban. Ausztriában csökkentették a szénbehozatali devizákat. Becsből jelentik: Az osztrák szón- nagykereskedő'k most kaptak értesítést arról, hogy az osztrák jegybank a szénbevásárlás céljaira a jövőben csak félannyi devizái adhat ki, mint eddig. Az osztrák jegybank ezt az intézkedését azzal indokolja, hogy nincs megfelelő mennyiségű devizája. Az osztrák jegybanknak ez az intézkedése nagy megütközést keltett mindenfelé annál is* inkább, mert a szénheihozatal ilyen korlátozása miatt a szénszükséglet ellátása is megrendül. Ismét fizet osztalékot a Szlovák Általános Hitelbank. A Börsenkurir jelentése szerint a Szlovák Általános Hitelbank, amelyet 1930- ban vett át a Légióbank, tiz évi szünetelés után az 1931. üzletévre ismét fizetni fog di- videndát. Emelkedik a belföldi borfogyasztás. Az elmúlt évben a statisztika szerint a belföldi bor fogyasztása 1930-a! szemben 50-000 hl-rel emelkedett. Az emelkedett fogyasztás dacára -sem tudták értékesíteni a raktározott bort. A fogyasztás emelkedése egyrészt az árleszállítással magyarázható, másrészt a belföldi bortermelők, különösen a nagyobb városokban, nagyobb propagandát fejtenek k.i, mint ezelőtt. Látogassátok a 24. nemzetközi Prágai Tavaszi Vásárt 1932. március 13—20-ig. Általános vásár — Technikai vásár — Épitövásár — Takarékos háztartásvezetés különcsoportja — Rádióvásár — JJutor és zongoravásár — Szörmevásár — Autobörze — .Játékvásár — Hangszerek — Fürdökiállitás — Motorkerékpár és nntóalkatrészvásár — Nemzetközi filmkiállltás — A legnagyobb bel- és külföldi eégek állítanak ki — Számos külföldi csoport — Kiviteli minták kiállítása egész éven át nyitva a vásárpalotában — Igazolványok darui,onkint 2J5.— Ké-ért., melyekre 33 százalékos utazási kedvezményt nyújt az állam vasút, a köztársaság minden külügyi képviseleténél és a vásárhivatalnál Prága VII., Veletrinf tf. 200, kaphatók. 25. Prágai Őszi Vásár 1932. szept. 4—11-ig DeFizaártolya mm ok ÍIDAPE8T BfiCS BERLIN ZÜRICH ma tegnap ma (egnap ma egnap ma (egnap Buenos Aires .*•■**» —.— —.— —•” —■— 1.C43 1.048 130.— 128.— Konstantinápoly —.— ——•— —.— —.— —.— —.— —.— London ..,«•••> 19.75 19.50 24.55 23.95 14.56 14.50 17.75 17.73 New-York .*■••». 571- ó71. — 709.20 709.20 4.209 4.209 £12.62 512.50 Rio d# Janeiro —•— —• — •— —•— 0.257 0.251 —•“ —. — Amsterdam ..■««•». 230.— 230.05 285.60 284.90 ,69.58 i6g.43 £06.40 £06.10 Athén ..<*•• a t > —b.395 5.395 6.60 6.60 Brassói .»*•«••*• 79.60 79.65 S8.9o 98.60 £8-71 E8 62 71.50 71.40 Helsinjrfort «••■■•»» —. —.— —• —.— 6-3^4 6.224 7.75 7.50 Róma ....................... • ■ • » 28.50 28.55 36.10 36.10 21.(8 21.10 25.65 25.77 Be igrád................................ i 10.13 10.13 12.51 7.463 7.463 9.05 9.10 Ko penhág*........................ ■ , 108.60 107.30 135.25 131.50 80.12 79.92 97.75 97.— Oslo........................... • t * 107.10 106.10 133.- 130.E0 78.92 78.82 96.50 96.25 Pá ria ,.».•»•«(' 22 48 22.49 27.97 27.92 16.57 16.56 20.17 20.17 Prága . . a a . a a a a . 16 93 16.93 21.01 21.01 12 463 12.465 15.18 15.80 Zürich . . > i i i i t • 110.80 U0.80 138.45 i33.4ü 82 07 82.08 —__ Sofi a .»•••••■•• 4.09 4.11 5.13 5.13 3.057 3-057 3.71 8.71 Madrid . a a a a a ■ a a £9 70 60.20 35.36 35.56 42.75 43.25 Stockholm •■■■•■•« 110.40 109,40 137.- 134.70 81 37 81.02 95.50 99.Bndapest <■•■•«•> —.— —.— 124.29 124.- £6.94 66.94 —.— — Bécs 80.45 80.45 —.— —46,95 49.95 —.— — Varsó...................a a a a • 64(5 64.05 79.51 79.46 47.15 47.15 57.35 57.40 Be rlin 135.55 135.65 168.2o 168.50 —.-------- 121.- 121.Di s zik ontleszállitás Észtországban. A Bank von Estiland kamatlábát 6.5 százalékról leszállította 5:5-re. Bécsbcn a vasúti éttermek is fizetésképtelenek. Récéből jelentik: A bécsi keleti pályaudvar vendéglője kényszeregyezs'get kiért. Pohlnié, a vendéglő tulajdonosa 20 év óta vezeti az éttermet, amelyet a fizetésképtelenség ellenére továbbra is üzemben tartanak. Változatlan a Bank of England diszkont- lába. A Bank of England mai üléséin változatlanul meghagyta a hatszázalékos diszkout- láíbait. Nem sikerült Zürich 25 millió frankos kölcsön kibocsátása. A svájci pénzügyi körökén nagy meglepetést keltett az a tény, hogy Zürich város 25 millió frankos kölcsönét, melyet 4 százalékkal bocsátottak ki, sem átcserélés, sem pedig készpénzjegyzés alapján nem lehetett elhelyezni. Tekintettel a svájci általános pénzbőségre, arra számítottak, hogy a kölcsönt jelentékenyen túl lógják jegyezni. Megbukott egy nagy belga bank. Gentből jelentik, hogy a Genfi Kereskedelmi Bánik, amelynek negyven fiókja van, fizetésképtelen lett. A bank lezárta pénztárait. Hir szerint a 40 millió frank alaptőke is elveszett. A bank betétei mintegy 100 millió frankot tesznek ki. Nem a „Mundus‘‘ bútorgyár égett le. Ruszin szik ói szerkesztőségünk jelenti: Egyes lapok azt a hint hozták, hogy az ungvári „Mun- dius“ bútorgyár leégett. A hir ebben a formában valótlan, mivel csupán a Mundus bútorgyár tőszomszédságában levő fűrésztelep lett a lángok martaléka, mely azonban egy más cég tulajdona. A bútorgyárban semmi kár nem esett. ÉRTÉKTŐZSDE Gyenge a prágai értéktőzsde Prága, január 20. Hétzárlat előtt a tőzsde hangulata továbbra is tartott volt. Semmiféle bel- és külföldi momentumok nem merültek fel, amelyek az irányzatot befolyásolhatták volna. Ennek folytán a kurzusok is visszaeső irányt követtek. Skoda a hivatalos forgalomban ingott 463 és 458 között. Utótőzsdónél a kurzusa már 455—457 volt. A bankpiac változatlan maradt. Az ipari részvényértékek piacán olcsóbbodott: Orion 25, Északcseh és Cseh Morva 20, Cseh Kereskedelmi 8, Prága Dux 10, Sellier, Krizsiík, Berg és Hütten 5, Poldi 3, Skoda, Aussigi Vegyi, Ringhoffer, Északcseh Szén, Alpina és Keletcseh Szén 2 koronával. Javult: Apollo 6, Königshaffer 3, és Kábel 2 koronával. A bankpiacon csupán a Nemzeti Bank mutat 80 koronás minuszos változást. A beruházási piacon olcsóbbodott a 6 százalékos negyedik 20, a liszt 15, a hadseregszál 1 itási, 4 százalékos pót, 1031. évi beruházási és 4.5 százalékos negyedik kölcsön 10 fillérrel.-f- A prágai devizapiacon az egységek na- gyobbára változatlanok voltak. Amennyiben egyes értékváltozások történtek, úgy ezek mind csökkenést idéztek elő, igy London 0.125, Kopenhága 2, Kovno 2, Madrid 2, Milánó 0.75, Páris 0.125 ponttal esett, mig Oslo 3, Szófia 0.1 ponttal javult. + A bécsi értéktőzsdén nyugodt volt a hangulat. Kevés kötés után stagnáció állott be, amely zárlatig tartott. A jár ad ék piacon és korlátban nyitáskor kötésekre nem került sor, az alaphangulat azonban nem volt kedvezőtlen. A Nemzeti Bank külföldi leadások következtében esett. A beruházási piacon csak lényegtelen változások történtek. ÁRUTŐZSDE-j- A máj budapesti terménytőzsde határidőpiacán, amint budapesti szerkesztőségünk telefonálja, az irányzat csendes, a forgalom osekély. Nyitási árfolyamok: magyar búza márciusra 12.70 pengő. +A mai budapesti gabonatőzsdén, amint budapesti szerkesztőségünk telefonálja, az irányzat tarlóit volt. A következő árfolyamokat jegyezték: tiszavidéki búza 13.50—14.15, pestvidéki és bácskai 12.80—13.05, egyéb 12.65—12.90, rozs 13.80—13-90, tengeri, származás szerint 14.60—14.90 pengő. + A prágai cukorpiac szilárd. Nyerscuker Aussig loko 59-50—60.50. +A berlini terménytőzsdén a következő árakat jegyezték: búza 230—238, rozs 196— 198, sörárpa 158—168, takarmányárpa 153— 158, zab 139—148, búzaliszt 28.50—32.50, rozsliszt 27.25—29.50, buzakorpa és rozskorpa 9.60—10, Viktória borsó 21—27.50, kis étkezési borsó 21—23.50, takarmányborsó 15—17, lóbab 14—16, bükköny 16—19, len- pogácsa 11.50—11.60, szárazszelet 6.70—6.80, burgonya reszelék 12-50—12.60. Kiadja Szllassy Béla dr, •— Nyomatott; idercy Heinrich Fia nyomdájában, Prágában. — A nyomásért felelős: J. Charvát, A prágai értéktőzsde árfolyamai: tengap ma pénz ár* pénz áru NyereménykölcsOn .... 98.75 96 25 96.25 96 75 3%-oí beruházási kölcsOn . 96.60 97.10 £6.60 97.10 6%-os beruházási kölcsön 1923 95 5 0 9 6.— 95.5 0 96 — Lisztkölusön ....................... 93 90 94 40 £3 85 94.35 6%-o» koüTertálbató kölcsön 96 05 96 55 96.05 96 o5 8%-oí iv. államkölcsön . . 92 9U 93 40 92 90 93 40 5%-©a államkölcsön 1928 . . 88 25 5875 £8.05 89.— 4%-oa Kassa-oderbergi . . —'— ——. — —’ — iWo-ot uótjáradék ... —'— —' —-------—' — 4. 2%-©* pótjáradék .... 68 20 68 70 68.20 68 70 4%-o» pótjáradék .... 63 lj 63'6j 63 15 63 <55 U.5U%-o» pótjárvigk ... —*— —— — — Hadikölesőnkartalauitá* . . 51'3(j ti 80 S1 35 £1'85 5%-os morva országos kölcsön 8890 89 9u — j— —' — 3%-oa háború előtti adósság 60 25 — — —’— — '— 6%-o» eseb Jelzálog bank . 102 7-, 103'7t; 162*75 103'75 8%-o* morva jelzálog éa országos bank..................— ____ — _ — — — .— 4%-os Kassa-oderbergi 1889 . 73 cp 74 _ 73 75 74 25 Cseh Agrár Bank .... rüu'A £02 _ 5cu._ 502.— Linder Bauk ..«*«. 564 _ 565'— £64 _ 56o.—. Cseh Unió o24 _ 225*— 224.— 225.— Cseh Eszkomí • « « « . o33 _ 235 — 2Bá‘._ 235.—' Cseh Iparbank • • ■ * 4 a97 _ 399 — 3^'— 399.— Szlovák Bank ..»•»« 164 _ Í66 — l64 — lbo.— Zivnostenská •>•«■• Ó98 300 — 296#— 300.— Osztrák Hitel . ■ ■ • * • ~ '__ — ’__ —j— — ’— Wie ner Baakverein • « • * —*_ — — —\— — j— Jugoszláv Bank . . « a « —' 29'— ~"— 29 — Nordbahn 4q55 _ 4066*_ 4C60*_ 4070j— Nord baün Bonnok 1 1 • . — —*_ 1165*— 117ó,— Cseh Cukoripa* . * ■ « , 293*— 295'— 283 — 295 — Schöllei . . . . * 1 ■ , 62u*_ 625'— 625'— 628.— Horvát Cukor . . • 1 ■ • 99 — luO — Ő^'— LO.— Auasiger Finomító . * • * 520'— 530'— 520 — 530.— Hrizik ..................... e03 — 508'— 504'— 5u6 — tTágaj M almok . « « • » gQO'— 810 — 800'— 810.— RoUw Műtrágya • « « • • —' —'— 230 — 238 — Rolinr Kávé .•*■■> 74'— 76'— y4‘— 78 — Roliui Szea* .***■■ —'— —'— 930'— — — i ej ipar ...■•«* 645 — 6j5'— 61.O'— 660'.— Aussigi Vegyi . , , , , 452 _ 468‘— 458 — -*t0 — budweissi Sör .... • 20ou — 21t0‘— 20c0’— 208Q — Rouigsijoíei Cement . . . ,£95 — — 1^80.— i2£0.~ Cseli-Alorva Kőiben Uanék . ^24j ~ 22iC — 2225Í- 2135. “* Brünni Cépek ...... I0ó — 110 — 11*.’— —.— Kuigüolíer . . . . • 1 . 440 — 44o!~ 436 ~ ^40.““ Nyugatcseh Szén .... 3qí - 30o.- 3t7.~ 3o9.~ Aíjpine .-•■(«« 46 50 47 50 46 ~ 48.“* Lierg ö* Hütten................... .. 1360 — 13^5 ” lo3u.*~ Fö ldi....................... 310.- 312 - 307 “ 590.“* Vra gat Va* > • * * * 4 83 ..— 840.— 830-~ £40.“* ikoda . . . .*••*• 468.- 472.- «58 ** 462 “ Bozsunyl Kábel . . • • < 820.— 630 - 810 “ 820-“ lnwald ....................... • • 88 — 93 ~ 90 — 92 ~ OU eschaui Papír . « * * - 4iO — —. — 410.~ — • A prágai tőzsde devizajegyzései: január 29 január 28 Hív. pénz áru pénz áru disk % Amsterdam 1358.125 1382.125 1358.125 1362.125 3 Berlin . . 800.75 803.25 800.75 803.25 7 Zürich . . 658.125 660.125 658.125 660.125 2 Oslo . . . 630.— 633.—1 630.- 633— 6 Kopenb. . 6-10.75 643.75 638.25 641.25 6 Danzig . . 663.50 666.50* 663.50 666.50 6 Stockholm 647.75 650.75 651.— 654.— 6 Mailand . 169.475 170.275 169.475 170.275 7 Paris. . . 132.775 133.175 132.775 133.175 London . 116.8875 117.4875 116.525 117.125 6 New York 33.71375 S3.81375 33.71375 33.81375 3*/, Brüssel . . 470 40 471.60 470.025 471.225 3*/, Madrid . . 284— 286— 284— 286— 6*/, Belgrad . 59.60 59.85 59.60 59.85 5 */a Sofia . . . 24.50 24.60 24.46 24.56* 9*/, Warschau 377.S25 379.325 377.25 379.25 7% Helsingf. . 47.80 48.20 47.80 48.201 8 , Alexandria 119.35 120.15* 119.35 120.15* 7 Bukarest . 20.125 20.325 20.125 20.325 8 Kowno . . 332— 334—' 333— 335— 8'/, Lissabon . 106.10 106.90* 106.10 106.90* 7 Montreal . 29.815 29.935* 28.44 28.56* 8*t Prága, január 29. Valuták: Holland 1355.50, jugoszláv 57.92'A, német 797, belga 468, magyar —, román 19.90, svájci —, dán 623, angol 117, spanyol 273.50, olasz 169.90, északamerikai 33.52, norvég 613, francia 132.45, bolgár 21.40, svéd 628, lengyel 376.50, osztrák 399.50. prágai magyar hírlap Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. — Ruszinszkói szerkesztő: Rácz Pál. — Irodalmi fömunkatárs: Sziklay Fér c dr., Kassa. Éder-u. 9. — Budapesti szerkesztő: Zólyomi Dezső, I., Döbrentei-tér 9. Telefon: Aut. 559—49. Ha kel'cmes szórakozást kivan, keresse fel a „Specia!-3ar“-t Bor 'U l.-ként. Sörkimérés. Tánc. Smlchov. RadilcXá 27.