Prágai Magyar Hirlap, 1932. január (11. évfolyam, 1-25 / 2814-2838. szám)

1932-01-28 / 22. (2835.) szám

8 ^RAGAI-AWitAR-HIRLAP 1^32 január 28, eMi törtök. A volt marienbadi postaidnak a bíróság előtt A vád levélfosztogatással és lopással vádolja — Sinka tagad MILYEN IDŐ VÁRHATÓ A középeurópai magas légnyomási! terület meg­erősödött és a* időjárás derült, azonban normáli­son lelüli hőmérsékletű. — Időprognózis: Nyugodt, változatlan. — A magyar nemzeti párt adóügyi eladása Csécs községben. A magyar nemzeti párt kassai kerületi központja jelenti: A magyar nemzeti párt kitűzött feladatának megfelelően céltudatos mun­kával törekszik felvilágosító előadások rendezésé­vel is segítségére lenni az anyagi gondok között vergődő falusi gazdatársadalomnak. Szakelőadói utján hol gazdasági, hol pedig adóügyi előadásokat tart időközönkint a legszükségesebb és ma már exisztenciális érdekeket érintő kérdéseknek megis­mertetésére. Január 24-én, vasárnap Csécsén ren­dezett egy ilyen célú adóügyi előadást, mely alka­lomra Takáts Béla nyug. pénzügyi tanácsost, a párt kerületi adóügyi szakelőadóját küldötte ki A nagyszámban megjelent hallgatóság mindvévig nagy érdeklődéssel és figyelemmel hallgatta meg a kiküldött szakelőadó mindenre kiterjedő felvilágosí­tó szavait, észrevételeit és tanácsait: az adók kü­lönféle nemeiről, kivetésük módjáról, a kivető kö­zegek és biztottságok kötelességeiről, az adóvallo­mások helyes kiállításáról, az adókivetések körül felmerülő munkálatokban az adózók közreműködé­séről, a makacsság mibenlétéről, a fizetési megha­gyások természetéről, a felebbezések és panaszok érvényesítéséről, az adók esedékességéről, a behaj­tási eljárásban igénybevehető védekezésekről, a fizetési halasztásról, részletfizetési kedvezmények iránti kérvények előterjesztéséről, továbbá az ele­mi károk esetén teendő lépésekről, a múlt évi rosz- termés miatt a gazdákat ért károsodásoknak a most készítendő 1931. évi jövedelmi adóvallomá­sokban leendő bejelentéséről, az adó mérséklése és a törlések eseteiről, a tulajdonváltozásoknak a ka­taszteri nyilvántartásokban való késedelmes ke- resztülvezetése folytán előforduló téves és hely­telen megadóztatásokról, az adóhivatalnoknak, va­lamint általában a pénzügyi közegeknek az adózók­kal szemben való eljárására vonatkozó rendelkezé­sekről, az adózók mulasztásairól, az adópanaszok részben jogos s részben jogtalan indokairól stb. stb. — A hallgatóság nevében Orián Árpád magyar nemzeti párti szepesi körzeti titkár mondott kö­szönetét a szakszerű előadásért. Az előkészítés munkálatait Kovács Ferenc ref. lelkész végezte nagy szorgalommal. — A nagysikerű szakelőadás után Takáts Béla tanácsost nagy ovációban része­sítették. — A párt kassai központja éppen úgy, mint az előző esztendőkben, ezidén is még több községben fog rendezni ilyen oktató célú elő­adást. — A pozsonyi YMCA uj esti tanfolyamaiba (•nyelv-, szak- és keresk.) a beiratkozások már javában folynak és egészen február 5-ig tar­tanak. Egyes n yel vtanM y amok már meg nyíl­tak. A tanfolyamokat hölgyek is látogathat­ják. (Sánc-ut, Tel. 23—44). Az YMCA szlovák és német kétéves ma túrái tanfolyamába még beiratkozhatnak mindazok, akiknek 5 gimná­zium vagy ezzel egyenértékű iskolai végzett­ségűik van. — Rejtélyesen eltűnt Ungvárról egy tüzér- őrnagy. Ruszinezkói szerkesztőségünk jelenti: Hetyborsky József ungvári tüzérőrnagy, aki az ungvári 12-es tüzérezrednél szolgált, pár nappal ezelőtt nyomtalanul eltűnt. A katonai parancs­nokság, majd az őrnagy aggódó felesége is föl­kérte a rendőrséget, hogy kutasson az eltűnt katonatiszt után. A rendőri nyomozás eredmé­nyeként megállapították, hogy hol tartózkodott az őrnagy múlt hét csütörtökéig, de hogy az­után hová lett, azt még nem sikerült kideríteni. — Gyújtogató tűzoltó. Máhrisch-Ostrauból je­lentik: Klokocsovban letartóztatták gyújtogatás gyanúja miatt Kresta Antal tizenkilenc éves kő- mivest és önkéntes tűzoltót. A közéli Pribor községben két héttel ezelőtt levelet találtak, amelynek névtelen írója az egész községet föl- perzseléseel fenyegette meg. A levél Írója utáni nyomozás sokáig eredménytelen maradt. Mivel a községben a legutóbbi időben négy pajta egett lé, különböző helyeken tüzőreéget állitattak fel. Tegnapelőtt este Klokocsovban tüzoltóbál volt, reggel felé Kresta végiglátogatta a tüzőreéget. Abban a pillanatban fölcsaptak a lángok Eaeka Ferenc klokoceovi gazda pajtájában. A tűzoltók munkához láttak, de Kresta oly gyanúsan visel­kedett az oltási munkálatoknál, hogy a csendőr ség letartóztatta. Beismerte, hogy a legutóbbi gyújtogatásokat ő követte el. Mindennemű hurutos bántalmaknál íjánljuk a „CIGELKA“ gyógyvíz haszná­I latát úgy tisztán, mint savanyu borral, vagy melegen tejjel keverve. Megrendelhető: „Cig; ”:a“ jódos gyógyforrások kezelösége, Bardejov (Bártía). (20.) — A rimaszombati állami reálgimnázium magyar ifjúságának mulatsága. Rimaszombati tudósitónk jelenti: A rimaszombati állami reálgimnázium ma­gyar tagozatának ifjúsága január 30-án tartja meg a Tátra-szálló emeleti nagytermében évente szo­kásos mulatságát az ifjúsági segitőalap javára, Ovengros Béla dr. tanárelnök rendezésében. A mu­latságot műkedvelői előadás vezeti be, amely Szombathy Viktor prológjából, Karinthy: A Sark­utazó c., Vaszary: A pótvizsga cimü tréfáiból, Soid- ner Éva monológjából, Erkel: Hunyady László nyi tanyából (zongoraszám) és a Tompa-önképzőkör vegyoskarának énekszámaiból áll. A magyar ghn nazisták hagyományos farsangi mulatsága iránt széles körben nagy érdeklődés nyilvánul meg. Eger, január 27. Az égeri kerületi bíróság teg-1 nap kezdte meg Sinka Ferenc volt marienbadi postafőnök bünperének tárgyalását, akinek (igye másfél évvel ezelőtt oly nagy feltűnést keltett a bel- és külföldön. Sinkát, aki egyik vezető embere volt a nemzeti szocialistáknak, Hűnek dr. pilzeni ügyvéd, a nemzeti szocialisták egyik funkcionárusa képviseli. Sinka Ferencet azzal vádolja az államügyész­ség, hogy 1920 október 14-én a budweisi 3. sz. postahivatalban egy plombáit és lezárt postazsákból 34.600 ko­ronát tartalmazó négy értékküldeményt ma­gához vett, 1921-ben ugyanazon a postahiva­talban meg nem állapított értékben tulajdo­nított el dollárokat amerikai levelekből, 19?0- ban és az azt megelőző időben Marienbatíban több mint húszezer korona értékben lopott el németországi levelekben érkezett birodalmi márkákat, 1930-ban Marienbadban szolgálat­ban szándékosan megsértette a levéltitkot, jog­talanul leveleket nyitogatott, vagy ellopott. A vádirat szerint Sinka nagylábon élt, szeretőt tartott, noha házas volt. Hivatalában nem sze­rették, mert tisztviselőivel nem jól bánt, vi­szont fölöttesei lelkiismeretes, szorgalmas, ki­tűnő szakembernek ismerték. Több mint másfél óra hosszat olvassák fel a ter­jedelmes vádiratot s azután sor kerül Sinka ki­hallgatására. Arra a kérdésre, hogy bűnösnek érzi-e magát, nemmel válaszol. Havi fizetése 2.400 korona volt, amiből havonta 5—600 ko­ronát takarított meg. Ezt a pénzt azután gimná­ziumot járó fia eltartására használta fel. Egyéb jövedelme a remuneráció volt, ami évi 800 ko­ronát tett ki és a postatiszt-viselőknek szóló szén- szállitásokon évente néhány száz koronát ke­resett. Azonkívül Komárom, január 27. (Saját tudásitónktól.) Tirpák László, akiről kiderült, hogy Acker- mann László néven bujdosott g követett el rengeteg betörést, baromfilopást és akii egy komáromi s két szentesi gyilkossággal gya­nú. Laiiak, ezidöszerint a komáromi ügyész­ség foglya. Megkísérelte az öngyilkos sgot, ami azon­ban rém sikerült neki s a hatóság most Tirpák-Ac^ermann kalandos életének rész­leteit igyekszik kideríteni. A csendőrség Komáromszentpéteren s Per- betén nyomoz Ackermann bűntársai után s meg akarja állapítani, hogy mely betörések­ben tettes Tirpák László. Az eddigi adatok szerint Tirpák °>z utóbbi pár hónap alatt Komáromban és vidékén körülbelül százötven baromfit lopott el az ólakból s azokat barátaival mind elfogyasz­totta. Néha naponta háromszor is tyúkot süttetett magának: reggelire, ebédre, vacsorára s bűn­társa gyermekét, Juhász József két fiát formálisan felhizlalta sült libákon. Juhász József, az apa, mikor a rendőrség ke­reste, szöget nyelt s most a kórházban ápol­ják. 1930 októberében Tirpák már volt a komá­romi rendőrség fogházának lakója, de akkor nem sikerült rábizonyítani semmit s kisza­badult. Kiszabadulása előtt, arra az esetre, ha mégis bíróság elé kerülne, bosszú levelet irt az ügyészségnek s abban egy regényíró — Uj tanterem, második tanitó a berzétei katoli­kus elemi iskolában. Rozsnyói tudófiitónk jelenti: A múlt évben aktuálissá vált a berzétei felekezeti iskolák fejlesztése, illetve bővítése. A fontos felada­tot a katolikus iskotefenntartóság a legnagyobb ál­dozatkészség árán is vállalta s előteremtette a költ­ségeket egy második tanterem felépítéséhez, be­rendezéséhez és egy második tanítói állás helyi jö­vedelmeinek biztosításához. Mindezt pedig a leg­gyorsabb ütemben kellett keresztülvinni, hogy az uj tanterem és nj tanerő a tanév kezdetére már rendelkezésre álljon. Hogy mindez igy történhetett, jórészt a kulturszeretetéről és áldozatkészségéről messze ismert Rákoey Lajos földbirtokos és csa­ládjának köszönhető, amennyiben a felmerült költ­ségeket csaknem maradék nélkül ők fedezték. Fel­becsülhetetlen segítséget nyújtott továbbá Rákosy Lajos né azáltal is, hogy ismerősei körében szemé-; lyesen gyűjtőit az építkezési költségek kiegészíté­sére. Maguk a falubeli hívek ugyanis a nehéz idők évente körülbelül kétezer koronát tulajdonított el a postahivatal rendbentartására, fűtésére, stb. kiutalt évi átalányból. Kijelentette, hogy 60ha erről az átalányról el­számolnia nem kellett. Kijelenti, hogy a postán be­futó újságokat olvasgatta ugyan, de nem rejtett el bennük pénzes leveleket, mint ahogy a vád azt állítja. A nagy budweisi poetarablásban nem volt része s amidőn Lippert postatisztvis-elő őt meg­vádolta ezzel, felszólítás ellenére sem porodé, mert mint házas férfi nem akarta kedvesét ebbe az ügybe belekeverni. Ezért távozott el Budweisból. Azt állítja, hogy a konszignációs listát mindig pontosan készítette el. Kijelenti, hogy kollégái vádolták meg a levél- fosztogatásokkal. Azon elhangzott szavai, hogy „szép disznóságokat írnak a külföldi leve lekben“ azzal magyarázza, hogy egyszer rajtakapta a marienbadi postaalkalmazottakat, amint mu­lattak egy levélen, amelyet egy hölgy — mi­után felnyitotta és átolvasta azt — újból visz- szadobott a postaszekrénybe. Ebben a levél­ben pornografikus fénykép és hozzáillő szö­veg volt. Ezen postatisztviselők neveire már nem emlékszik. Egyebekben pedig tagadja a vádat. A mai tárgyaláson megkezdték a tanúkihall­gatásokat. Összesen hatvan tanút idéztek bé. A budweisi postazsák felnyitása ügyében ki­hallgatott Krenek postaszolga azt állítja, hogy biztosan emlékszik arra, hogy Sinka a kri­tikus éjszakán kikölcsönözte a plombáié ollót Sinka azonban ezt tagadja, viszont a tanú megmarad vallomása mellett. A többi tanú- vallomások is a budweisi lopásra vonatkoz­nak. fantáziáját megszégyenítő módon irta le éle­det. „Anyám 1892-ben hozott világra, mint tör­vénytelen gyermeket s két héttel Születésem után Bécsben a Dunába ölte magái" — írja levelében. Majd előadja, hogy a bécsi rendőrök a viz partján megtalálták őt s men- helybe vitték. Mint csecsemő s kisgyermek, végigjárta Pozsony, Rimaszombat, Kolozsvár gyermekmenhelyeit. aztán Máramarosszigetre került egy cipészhez, onnan Aradra, aztán Marosvásárhelyre katonának. A háborúban mint patikwssegéd harcolt s később úgy kitüntette magát, ho9y három vi- iézségi érmet kapott . . . Háború után, mivel a vörös hadseregbe nem akart beállani s a szegedi kormány seregé­be el nem juthatott, Romániában maradt s a románok internálták Bukarestbe, ahol ember­telenül bántak vele, majd áttették a csehszlo­vák határon iratok nélkül s most négy ország­ban keresi állampolgárságát. A „megható“ esetekkel telt levelet a bírák szigorúságának enyhítésére irta, de célt nem ért vele, mert nem hiteik neki s kiderült, hogy tulajdonképpen szentesi szüle­tésű, 1896-ban született, apja iskolaszolga, ma is él, valamint anyja és testvérei is élnek. A vörös uralom alatt a vörös hadseregben szolgált, mint egy szakasz paranc9noka, le­lőtt egy civil detektívet s meggyilkolt egy magyar tisztet, akit ki is rabolt. Azután megszökött Csehszlovákiába s a vidé­kek réme lett. következtében az épilkizésre alig adakozhattak, az állami hatóságok pedig az a célra kérelmezett nyil­vános gyűjtést nem engedélyezték. Az uj tantermet nemrégiben szentelték fel ünnepélyesen; az ünnep­ségen megjelent Rákosy Lajosné családjával, egy­házi részről Privitzky Gyula dr. kanonok plébá­nos. pp. kamarás. Privitzky Gyula dr. meleg sza­vakkal köszönte meg a Rákosy-család példaadó ál­dozatkészségét s mindazok seeriteégét, akik a terv testet öltésében közremunkáltak. — A berzétei katolikus egyházközség karácsony ünnepét is em­lékezetessé tette a Rákoey Lajosnné áldozatkész­sége, amennyiben a berzétei kis templom részére saját, költségén egy öt változatos szép Paikert-har- inóniumot ajándékozott. — Vannak nevek, melyek­kel mindig találkozunk tt. ahol segíteni, áldozni kell. Jellegükhöz tarozik, hogy éppen ezek a ne­vek kerülik mindig a nyilvánosságot, a köszönő elismerést. így jutottak ezek a hírek is késéssel hozzánk.., — A személyazonosság szigorú megállapitása a sorozások előtt. A Veöerni Ceské Slovo közlése ezerint a nemzetvédelmi minieztérium uj előírá­sokat adott ki a sorozásokról. Az uj előirá/. ok megkövetelik a sorozó bizottságtól, hogy ponto­san állapítsa meg a sorkötelesek személyazonos­ságát. így akarják megakadályozni azt, hogy a sorköteles maga helyett egy nyilvánvalóan al­kalmatlan férfit küldjön sor alá, ami legutóbb Szlovenezkón történt, meg. Ezentúl nem enge­délyezi az illetőségi sorsolási kerületen kívüli sorozásokat Csak egészen kivételes esetekben lehet megengedni, hogy a sorozást egy másik kerületben ejtsék meg. Ugyancsak megszigo- ritják a sorozásoknál való felügyeletet. — Léván fölemelték a húsárakat. Lévai tudó­sitónk jelenti: Léván a kerületi hivatal a köz­élelmezési minisztérium vonatkozó rendelete alapján a húsárakat leszállította 1931 december 16-iki hatállyal. A kerületi hivatal most, egy hónap múlva, a húsárakat ismét fölemelte, igv a marhahús árát hét koronáról nyolc koronára, j a sertéshús árát nyolcról kilencre emelte föl. A borjúhús ára marad a régi 9 koronás szinten és a zsir 12 koronás árban. — Szerencsétlenséget okozott a fölrobbant tüzérségi jelzőrakéta. Ruszinszkói szerkesztősé­günk jelenti: Az Ungvár melletti Cservenicán ] lévő katonai gyakorlótéren — a katonai pa­rancsnokság sajtóosztályának jelentése szerint — egy tüzérségi jelzőrakéta a helytelen keze- \ lés következtében fölrobbant és szerencsétlen- ’ séget okozott. Moulik Frantisek főhadnagy ke­zén és arcán súlyosan megsebesült, a mellette álló Horka Frantisek közkatona a kezén sérült meg. Mindkettőjüket a katonai kórházba szállí­tották. xx Leendő anyáknak kellő figyelmet kell fór- i ditaniok arra, hogy bélmüködésük rendben le- I gyen, ez pedig a természetes „Ferenc József“- keserüviz ^használata által érhető el. — A komáromi Iparoskor műsoros táncesté­lye. Komáromi tudósitónk jelenti: "A komáromi Iparoskör vasárnap, január 31-én este a Kul- i turpalotában műsoros estélyt rendez, amely j nagysikerűnek ígérkezik. Az egyesület vonós- zenekara nyitányt játszik, Ady- és Mécs-verse- j két szaval Basilides Iván, kuplékat ad elő a j szerzője: Pataky József, azonkívül két vidám egyfölvonásos is szinte kerül. Utána tánc. — A P- M. H. olcsó utazási arranzsmái: 3 NAP BUDAPESTEN vagy BÉCSBEN lOfl korona, 8 NAP BÉCSBEN PROGRAMMAL 180 korona, 6 napos ut Párisba 1050 korona, 12 napos ut Párisba és a Riviérára 1520 ko­rona- 12 napos riviérai ut 1080 korona. 14 napos luxusnt expresszel, hálókocsival a Ri­viérára 2280 korona. Egy sporthét a Semme- ringen útiköltséggel 380 korona. Két hét Karlsbadban (utazás nélkül) 1070 korona, 5 nap "imában utazással 880 korona. Egy hét Tirolban (utazás nélkül) 280 korona. A P- M. n. UTAZÁSI IRODÁJA, BRATISLAVA, CENTRAL PASSAGE. Tel. 27-87- — 2 koro­nás válaszbélyeg. — Egy pofonért agyonverte a barátját. Ko­máromi tudósítónk jelenti: Ifj. Benyó József karvai lakos, huszonötéves földműves állott 3. bíróság előtt, aki ellen az volt a vád, hogy erős felindulásában embert ölt. Takács Géza volt muzslai gazdálkodóval kerültek össze a kocsmában egyik este. Takács Géza, dacára, hogy nős ember volt, szemet vetett Benyó József nővérére, aki Buoson volt férjnél s ar­ra kérte Takács Benyót, járjon közbe, hogy a buosi asszony hagyja ott az urát és lépjen Takáccsal közös háztartásba. Ezen a témán rágódtak s Takács Ferenc előre áldomást is ivott: egy liter borral akarta megdolgozni Benyó Ágnes testvérét. A megbeszélés javá­ban folyt, amikor Benyóné hazahívta az urát, fát vágni, Benyó hazament, alig telt bele pár perc, utánament Takács is és erélyesen kö­vetelte, hogy azonnal menjen Bucsra, az asz- szonynővéréért, mert türelmetlenül várja, hogy együttlakhasson az asszonnyal. Benyó nem volt hajlandó saját nővérét megszöktet­ni a barátja számára. Ekkor veszekedni kezd­tek s Benyó kikergette Takácsot az udvarból, aki azonban nem tágított, földreteperte Be­nyót és ököllel ütötte az arcát. Majd feltá- pászkodtak s ekkor Takács, kezeit fenyege- tőleg a zsebébe dugva, azt mondta: „Most egyikünknek meg kell dögleni!“ Benyó azt hitte, hogy Takács revolvert fog rántani, megijedt s a kezében levő fejszével úgy vág­ta fejbe Takácsot, hegy az holtan terült el a földön. Ijedten menekült egy közeli faluba, .majd Magyarországra ment, ahonnan csak két hét múlva mert visszajönni. Itthon azon­nal lefogták a csendőrök s az ügyészségi fog­házba vitték. A biróság a tanuk és a szak­értő orvosok meghallgatása után tizennyolc- havi börtönre ítélte a gyilkos Benyót. A NYUG.ATSZLOVENSZKÓI MAGYAR SZÍN­TÁRSULAT MŰSORA KOMÁROMBAN: Csütörtök: Ilámpaláz (operett). AZ EPERJESI „SCALA“-MOZGÓ HETI MŰSORA: Csütörtök: A KIKÖTÖ LEÁNYA. Szenzációs kalanddráma.. Főszereplők: Sally 0‘Neil, Donald Mackenzie. Péntek, szombat és vasárnap: A HERCEGNŐ ADJUTÁNSA. Willy Fritsch, Nagy Kató legbájosabb zenés operettje Rein- hold Schünzel rendezésében. Vasárnap d. e. *411 órakor: KACAGÓ HANGOS GYERMEKELŐADÁS. Bonyolult mesét talált ki Ackermann-Tirpáka hatóságok félrevezetésére Tovább nyomoznak a szentesi gyilkos bűntettei és társai után — A volt vörös katona kettős gyilkossága

Next

/
Thumbnails
Contents