Prágai Magyar Hirlap, 1932. január (11. évfolyam, 1-25 / 2814-2838. szám)
1932-01-24 / 19. (2832.) szám
1988 Január 84, rasá/rnap. TOW^-MACfcARHlRLAP 17 A gabonabehozatal és a ruszinszkéi malmok Prága, január 23. A gabonabehozatalit engedélyező tárcaközi bizottság üléseiről szóló hivatalos jelentések alapján a múlt hetekben, közöltük egyebek között azt is. hogy a bizottság a jövőben Ruszinszkó számára kisebb behozatali kontingenst állapit meg azzal az id okolással, hogy a ruszin- ezkói termés megfelelő volt. A másik határozat szerint a ruszinszkói malmok jugoszláv búzát is kötelesek lesznek átvenni, miig eddig csak romániai búzát vásároltak. A bizottság eme határozatát azzal indokolta, hogy Ruszinszkón csak az olcsóbb romániai búzát vásárolják s ögj a ruszinszkói malmok előnyösebb helyzetben vannak. A bizottság harmadik határozatával végül az engedélyek kiadásának módját is megváltoztatta olyképpen, hogy a jövőben az engedélyeket a ruszinszkói érdekelteknek nem az országos hivatal, hanem a kereskedelemügyi minisztéi ium adja ki. Ezek a határozatok a ruszinszkói érdekeltek, elsősorban a malomtulajdonosok körében lehango- Jólag hatottak, mert ezek úgy látják, hogy érdekeiken súlyos sérelem esett. A ruszinszkói mal om tulajdonosok szövetsége a helyzet orvoslása érdekében elhatározta, hogy husztagu küldöttség utján informálja az illetékes prágai köröket a tényállásról. A küldöttség tegnap jelent meg Prágában s a kereskedelemügyi, földművelésügyi miniszternek és a behozatali engedélyező bizottság tagjainak egy memorandumot adott át, amely ezt a kérdést teljesen megvilágítja. A memorandum legfontosabb részei igy hangzanak : — Ruszioszkórál — érthetetlen módon — az a téves nézet terjedt el, hogy olyan nagy, feldolgozásra alkalmas belföldi buzak észtetek vannak, amelyek a helyi szükséglet jelentős részének fedezésére elegendők. Nem tudjuk, hogy honnan származik ez a téves információ, azonban szervezetünk teljes súlyával meg akarja magyarázni a való helyzetet s ezért a felvilágosításért a legteljesebb mértekhen vállal felelősséget. — A földművelésügyi minisztérium statisztikai kimutatásai szerint hivatalosan megállapították, hogy Ruszinszkón az idei búzatermés nem éri el hektáronkint az egy métermázsa átlagot sem. Ha megfontoljuk azt a tén^ hogy hektáronként két métermázsa vetőmag szl-séges, úgy már magából ebből a körülményből kitűnik, hogy a szabad piac számára nem marad semmi. Egyébként a malmok szövetsége az ungvári földművelésügyi előadónak már két hónap előtt bejelentette, hogy a malmok bármilyen mennyiségű belföldi búzát hajlandók átvenni métermázeánkint 140 koronás áron, amelyet a helyi termelők megvételre felkínálnak. Ezt az ajánlatot a malomszövetség fenntartja 6 ez utón a leghatározottabban megismétli. Ha az utóbbi időben mégis megtörtént az, hogy Ruszinszkóról Keletszlovenszkóra is szállítottak, úgy ez a tény semmiképpen sem ellenkez'> a fentebb mondottakkal, mert. az átadott búza semmi szín alatt sem volt bel földi búza, hanem azokból a buzak őszietekből eredt, amelyeket a kereskedők s egyéb intézmények különböző oéiokra importáltak e azután a keletázlovenszkói malmoknak továbbadtak. — A ruszinszkói malmok a jó termésű években is a helyi búzaszükségletnek mintegy nyolcvan százalékát Importbuzával voltak kénytelenek fedezni s részben Keletszlovenszkóról. vettek át búzát. A ruszinszkói malmok évenkint 6000 vágón import — s 2000 vágón belföldi búzát dolgoztak föl, ezenkívül azonban a kelet- és nyugatszloven- szkói malmok őrleményeik pgy részét, különösen a gyengébb minőséget Ruszinezkóra adták el. amelyet a saját vidékükön nem tudtak értékesíteni. Figyelemmel' a mai helyzetre, abban a legkedvezőbb esetben is, ha a ruszinszkói malmok 300 vagónnyi kontingenst kapnak, ezzel a normális szükségletnek csak egy harmadát képesek fedezni. Ha azt is figyelembe vesszünk, hogy a gazdasági válság következtében a fogyaszlás negyven százalékkal csökkent és hogy belföldi gabona Ruszin- szkóban egyáltalán nincs, úgy meg kell állapítanunk azt, hogy még ebben a legjobb esetben is a ruszinszkói malmok a helyi szükségletnek legfeljebb 50 százalékát képesek fedezni s a többit a ezlovenszkói szállítóknak kell odahozmiok, e ezt meg is teszik, azonban javarészt gyengébb minőségű lisztet szállítanak. Ezzel kapcsolatban meg kell állapítani azt is, hogy Ruszinszkó lakosságának szegénysége folytán a ruszinszkói malmok, nem képesek a finomliszt készleteiket, különösen a 00- liieztet Ruszinszkóban elhelyezni, ezért a legfinomabb minőségű lisztek egy részét Kelet- szlovenszkón kénytelenek eladni alacsonyabb árakon s ezzel bizonyos mértékben hozzájárulnak ez árak kiegyenlítődéséhez s az ily árkiegyenlítődés különösen a nehéz időkben nagyon kívánatos. Ezt e körülményt sem szabad tehát a ruszinszkói malmok hátrányára magyarázni. — A mondottakból kitűnik, az, hogy a havi 300 vágón importbuza aligha tekinthető Ruszinszkó számára elegendő kontingensnek és amikor a malmok a vas szükségszerűségnek engedve megelégszenek ezzel a mennyiséggel, úgy egyidejűleg azt is kénytelenek kérni, hogy ez a mennyiség romániai búzában adassák meg. A jugoszláv búza 25—30 koronával drágább s ebbe a különbségbe van számítva a Magyarországon át vezető hosszabb tranzitó-fuvardij többlete. Ez az ártöbb lei automatikuson megdrágítaná a liszt kilógramját legalább 50 fillérrel e éppen a köztársaság legszegényebb lakosai által lakott, területen. Lehetetlen, hogy ez a tény bármilyen indokból is kívánatos volna. — Az előadottakból világos az, hogy a ruszihszkói malmok kénytelenek ragaszkodni az egész kontingenshez és nem adhatják beleegyezésüket ahhoz hogy az ő rovásukra a kereskedelem kontingensét megnöveljék. A malmok nem emelnek kifogást az ellen, hogy a kereskedelem is külön figyelemben réezesittessék, ez azonban nem történhetik a malmok kontingensének a rovására. — A ruszinszkói malmok eddig is, a múltban is a külföldön való közvetlen vásárlással fedezték szükségletüket s a nagykereskedelmet nem vették igénybe s azt a jövőben sem akarják igénybevenni, mert a nagykereskedelem közbeiktatása áremelkedést idéz elő, az pedig Ruszinszkó malomipara számára ma elviselhetetlen. — A molnárok szövetsége a legnagyobb meglepetéssel és megdöbbenéssel értesült végül arról, hogy a gabonabehozatalt engedélyező bizottság a Ruszinszkóra jutó kontingensnek az érdekeltek között való szétosztása eddig jól bevált módját — az országos hivatal utján — meg akarja szüntetni s ehelyett teljesen uj s: "tosztásá módot akar bevezetni. A malomtulajdonosoknak az a nézetük, hogy a kontingens felosztását úgy kell elintézni, hogy az a lehető legkevesebb súrlódásra adjon alkalmat. A leghelyesebb tehát az, hogyha a kontingenst a helyi viszonyokkal ismerős országos hivatal a gyáriparosok szövetsége titkárságának a közvetítésével végzi, mely intézmények már évek óta együttműködnek a rusz'nezkói malomiparral s kitünően vannak tájékoztatva a viszonyokról. A megosztást a malmok kapacitásának pontos figyelembevételével végezték, s ez lehetővé tette azt, hogy valamennyi malom, a legnagyobb éppen úgy, mint a legkisebb, bár leszállított teljesítménnyel, azonban folyton dolgozhatott s ezzel alkalmazottai standardját megőrizte. A kontingens szétosztásának minden más módja súrlódásokhoz és nehézségekhez vezetne, ezért a régi, bevált módszer bolygatása egyáltalán nem kívánatos. Közmunka-pályázatok. A szloveniszkóli országos hivatal közlönyének legújabb száma a következő közmunka-pályázati hirdetményekéi tartalmazza: Poprád város a Poprád-fo- lyó szabályozási munkálataira hirdet pályázatot; határidő február 22. — Horné Srnle község (Treucsiéni járás) iskola építésére hirdet pályázatot; batáridő február 18. — Az országos hivatal a körmö'cbányai siketnéma intézet központi fűtéséinek, a vízvezeték, a csatornázás, a villany, a munkaterem gépeinek >s a hűtőkészülékek szállítására, illetve felszerelésére pályázatot hirdet; határidő február 11. — A pozsonyi országos hivatal a lőcsei közfeárihá'Z épülésére s fölszereléséire pályázatot hirdet; határidő február 25., illetve március 21. — A késmárki járási hivatal a Podsipády—•Jurgov útvonal egyes útszakaszainak átépítésére pályázatot hirdet; határidő február 15. Javult az ugorkakivitel. A,z 1931. év folyamán az ugorkakivitel jelentősen emelkedett s csaknem kétszer olyan mennyiséget ért el, mint 1930-ban. Ez azonban csak a friss ugor- kára vonatkozik, a savanyított ugor ka kivitele az 1930. évi eredménnyel szemben némileg csökkent. Tejtermékkiviteli központ létesül Prágában. A tej termék-kiviteli közpon t előkészítő 'munkálatai annyira haladtak, hogy január 29-re az alakuló ülést már összehívták. Az uj szervezet korlátolt felelősségű kereskedelmi társaság formájában fog működni s aíbiba tagként a köztársaság területén működő bármely tej szövetkezet beléphet. Az uj társaság célja a belföldi tejtermékek kivitelének az előmozdítása. A nemzetközi sinkartell tovább is angol fontban eszközli az elszámolásokat. A singyárosok nemzetközi kartelle az angol font esése és állandó ingadozása miatt azzal a tervvel foglalkozott, hogy az elszámolás alapjául az angol font helyett más, szilárd pénz- egységet választ. A kartell igazgatósága azonban a múlt napokiban tartott ülésén úgy határozott, hegy tovább is a fontot tartja meg az elszámolások alapjául. Az illetékes körök szerint a kartell igazgatóságának ez a határozata nem tekinthető véglegesnek. Fizetésképtelenségiek. A hitelezők védő- egyesületének jelentése szerint a legutóbb a következő cégek jelentettek fizetésképtelenséget: Ifj. Fried Ignác, Ungvár, passzíva 451 ezer 879 korona, aktíva 225.000 korona. — Lorbeer Samu fakereskedő, Nagymiihály, passziva 306.745 korona, aktíva 191.795 korona. — Goodwililig Róza, Nagymihály, passziva 36.774 korona, aktíva 35.394 korona.. Az áltatbehozalai korlátozása Lengyelországból. A hivatalos lap most megjelent ti- zenmyoloadik száma felsorolja azokat a lengyelországi járásokat, amelyekből nem szabad szarvasmarhát, sertést, juhot és kecskét számtani állategészségügyi okokból. Az ébresztő óra és óraalkatrészek is engedélyezési eljárás alá esnek? A csehszlovákiai óragyárosok azzal a kérelemmel fordultak az Ipar- és kereskedelemügyi minisztériumhoz, hogy a vámtarifa 589. tétele alá tartozó tárgyakat, az órát s óraalkat részeket sorolja az engedélyezési eljárásba. A belföldi óragyá- rak ugyanis minőségileg és mennyiségileg is teljesen felveszik a versenyt a külföldi gyárakkal. A minisztérium a kérelemről még nem határozott. , A* osztrák állatérték esi tés nehézségei. Az állatszállításról szóló osztrák törvény végrehajtása során kitűnt az, hogy Ausztria egyes tartományaiban olyan nagymennyiségű vágóállat van, hogy az egyáltalán nem értékesíthető elfogadható árakon. A földművelésügyi minisztérium most újabb utasításokat adott ki, amelyek érteiméiben bizonyos napokon meghatározott vidékek vágóállatját kell a bécsi központi vágóállatvásárra felhajtani. A nógrádi dohánytermelők figyelmébe. Losonci tudósítónk jelenti: A rimoszombatii dohánybeváltó bizottság működési körzetéből az 1932. évben a losonci és a kékkői járások községei, továbbá a feledi járásból Sid, Csorna és Sőreg községek kiváltak s Losonc székhellyel egy uj dohánybeváltó bizottságot alakítottak a kiváló községek részére. Az uj dohánybeváltó hivatal 677 kát. hold területre jogosult kiadni dohánytermelésí engedélyeket. Ezen mennyiségből 373 kát. hold a régi termelők részére vau fent-artva, míg a többit az uj termelők között osztják ki. A termelési engedélyek iránti kérvényeket január 31-ig kell benyújtani a rimaszombati dohánybeváltó hivatalnál A gabona- és őrleményhehozatal a múlt évben. Az állami statisztikai hivatal most megjelent kimutatása szerint decemberben 6892 vagon búzát (novemberben 6S80) importáltak. A rozsbehozatal 4290 vagon a novemberi 4129 vagonnal szemben.. 1930 decemberében a búzaimport 7193 vagon, a rozsimport 239 vagon volt. Az őrlemények behozatala a novemberi 371 vagonról decemberben 604 vagonra emelkedett az 1930 decemberi 2657 vagonnal szemben. A novemberi liszbehozata! aránylag azért volt oly csekély, mert a bizottság a kontingenst később állapította meg s a novemberi kontingens terhére is decemberben importálta1: lisztet. A decemberi behozatal a származási államok szerint igy őszök meg: Romániából 3037 vagon, Jugoszláviából 2809 vagon, Hamburgon át l 1 vagon, a maradék feloszlik több állam között. A rczsbehozatal: 1380 vagon Németországból, 1000 vagon Romániából, 947 vagon Hamburgon át s 525 vagon Lengyelországból. Az 1931. év folyamán összesen 41.743 vagon búzát (1930-ban 29.141), 19.912 (1284) vagon rozsot importáltak. A kenyérmagbehozatal összesen 61.655 (30.365) vagont tett ki. Az őrleménybebozatal 3000 vagon volt az 1930. évi 19.402 vagonnal szemben. A behozatali lapra való igénnyel 1931-ben 7733 vagon őrleményt exportáltak az 1930. évi 8761 vagonnal szemben. A műtrágya árai Csehszlovákjában és Németországban. A szu per fősz fát árát ez idei év tavaszi időszakára a múlt napokban állapi tót ták meg s az az őszi árakkal szemben teljesen változatlan. Az ár a foezforsav tartalom minden egyes százaléka után 3.50 K loco gyár, zsák nélkül. Németországban ugyanez az áru zsákkal, franko átvevő állomás 5.44 márkába kerül, ami mintegy 43.52 K-nak felel meg. Ha a csehszlovákiai árhoz számítjuk a zsákot és az átvevő állomáshoz való fuvarozás diját, úgy a németországi és csehszlovákiai ár között 11 Kö különbség mutatkozik. A kénammoniak Németországban 48 pfennigbe kerül nitrogénkilogram tartalom szerint, ami 9.84 márka, azaz 78.72 Kö egységárnak felel meg. Csehszlovákiában ugyanez az áru méter mázsánként 137 Kc-be kerül — loco gyár. E kétfajta műtrágya árának összehasonlítása is mindennél jobban megvilágítja azt. hogy a kormánypártoknak a gözdákon való segítési szándéka csak jámbor óhaj marad, aminek egyszerű magyarázata az, hogy az agrárpárt! vezéreknek sokkal fontosabb, hogy a műtrágyagyárakból megkapják a maguk tantiemjeit és a busás osztalékokat, mint az, hogy a kisgazda olcsó műtrágyához juthasson. Az állami ipartanács gazdasági bizottságának ülése. Az állami ipairügyi tanács gazdasági bizottsága >a maliit napokban tartott ülésén egyebek között a írnunk akarna rák felállításáról szóló törvényjavaslattal foglalkozott. Megállapítást nyert, hogy az egész javaslat a kereskedelmi és iparkamarákról szóló törvény analógiájára készült, amely egyáltalán nem alkalmas a munlkabamaráik megszervezésére, amelyeknek egészen más a rendeltetésük. Különösen kifogásolták azt, hogy a javaslat egyáltalán nem. oldja meg a .munkás- nép jóléti intézményeikhez és a szakszervezetekhez való viszonyát, A törvénytervezet teljesen megfeledkezett a mezőgazdasági munkásokról. Alapos az aggodalom, hogy az évi 6 korona tagsági díj kevés lesz az oly intézmény fenntartására, minit amilyet a javaslat tervez s igy elkerülhetetlen a munkaadók hozzájárulása is. — Az ipartanács gazdasági bizottsága a továbbiakban a kantelekről és a magánmonopol rumokról szóló javaslat 'tervezetét is megbírálta. Az előadó jelentése szerint be kell várni a javaslat indokolását, mert e nélkül a tervezet számos intézkedése érthetetlen. Érdemlegesen csak akkor lehet majd nyilatkozni erről a javaslatról, ha valamennyi kompromisszumot nyélbeütöttek és ha ismeretes lesz az indokolás. Az igazságügyi minisztérium jelenlevő képviselője bejelentette, hogy a kormány felhívta az igazságügyi minisztériumot, hogy a kartel ja vas- latot a lehető legsürgősebben készítse el s azt terjessze a nemzetgyűlés elé. Az indokolás is készen van, s ha az ipar- és kereskedelemügyi minisztérium azt kikérte volna, úgy azt meg is kapta volna. Az igazságügyi minisztérium kiküldötte is megengedi, hogy a javaslat egyes intézkedései az indokolás nélkül értiheteitlenék. — A kisipari üzemihe- lyiségek építéséinek kérdése kapcsán a bizottság végül megállapította, hogy a kisiparosok igazán csak szórványosan, nagyon ritkán veszik igénybe az építkezési mozgatóim támogatásáról szóló törvénynek a kisipari üzemhelyiségek építésének támogatására rendelt int ézkedések kedvezményeik Rheumánál, köszvénynél, ischiásná! izületi, kéz- és lábfájdalmaknál a Togal-tabletták biztosan és gyorsan hatnak. A Togal nemcsak a fájdalmat csillapítja, hanem a betegség okozóját küszöböli ki, oldja a hugysavat! Ezért oly esetekben is sikerrel alkalmazzák, ahol minden más sz«r eredménytelen volt. Ártalmatlan, nem támadja meg a szivet, gyomrot és egyéb szerveket. Ha ezer meg ezer orvos Írja ezt a szert elő, úgy öu is nyugodtan használhatja! Kérjen a legközelebbi gyógyszertárban Tógáit. Ha ott nem kap, forduljon a vezérképviselethez: Brauner gyógyszertára, „Zam weissen Löweu‘(, Prága II., Prikopy 13. Magyar sertésért — angol font. Budapestről irjá;k: Londoni jelentés szerint a magyar textilgyárosok egyesületének mebizottja ajánlatot tett az egyik legnagyobb kmeashirei fo- naligyárnak gyapot fonalnak magyar 'sertések ellenében való szállítására, mert a magyar gyáraik a valu faikor látozások miatt nem fizethetnek devizában. A Daily News szerint a szokatlan ajánlat újabb tanú,jele annak a tragikus helyzetnek, amelyet az európai összeomlás előidézett. Az amerikai kisbankok segítsége. A legutóbbi hetekben számos kisebb Newyodk-állambeli bank került fizetési zavarokba azért, mert a betevők, ha nem is rohanták meg pénztárait, de mégis igen naigy összegekéit vontak el a banktól. Newyerk állam törvény- hozása most törvén yjiavasl a tót fogadott el, amelynek értelmében rendkívüli pénzügyi tanácsot állítanak fel. Ennek a tanácsnak az lesz a feladata, hogy a kisebb, bajba jutott bankok segítségére siessen és e célból az állam 10 millió dollárt fog a tanács rendelkezéséire bocsátani. Csak belföldi árut vásárolhatnak a román állami üzemek. A román pénzügyminiszter értesítette az állami üzemek vezetőit, hogy a jövő évtől kezdve megtiltja külföldi vásárlásaikat és SíZükségiLeteiíkot kizáróan a belső piacon fedezhetik. ÉRTÉKTŐZSDE Jobbára gyengüít a prágai értéktőzsde Prága, január 23. A mai tőzsde teljes üzleti stagnáció jegyében állott. Jellemző, hogy Skoda-kuliaszban csak fl.agynehez.en lehetett 3—4 kötést összehozni. Hasonló volt a helyzet korlátban, ahol egész sor érték jegyzés nélkül maradt. Az üzlettelenséggel kapcsolatban az árfolyamváltozások sem voltak nagyok, de a gyenge külföldi tőzsdejelentések csökkenő irányba szorították az árfolyamten- denciát. A bankpiac változatlan maradt, a beruházási piac is igen csendes volt. — Az ipari részvények piacán esett: Északi Vasút 40, Brosche és Königshofi 15, Solo, Apolló 7, Po- doli 6, Kábel, Bánya és Kohó, Prágai Vas, Dux-Bodenbachi 5, Schöller, Cseh Kereskedelmi, Olleschaui 3, Skoda 2 koronával. — Javult: Cseh-Morva és Budweisi Sör 10, Ko- lini Szesz 5, Aussigi Vegyi, Egyesült Gyapjú és Ringhofffer 2 koronával. —• A beruházási piacon a hadikölcsönkárpótlási és 4 százalékos pót 10, 1931-iki beruházási és konszo’idá- ciós 5 fillérrel javult, a 4.5 százalékos negyedik 5 fillérrel gyengült. Gyümölcsfák, díszfák, díszcserjék csak legfőbb minőségben, nagy választékban őszi és tavaszi szállításra megrendelhetők: „GLÓRIA44 faiskola és kertészeti üzem, Sarluzky Kajsa, p. Zbehy, Zupa Nitra. Kívánatra árjegyzék ingyen és bér mentve. Megindultak a riviérai egyéni utazások. A Riviérán most vau a főidény. Most kezdődik a látványosságok látványosága a Karnevál s a Riviéra örök szerelmesei ilyenkor élik át a vágyakozó sóhajtások idegens napjait. Akik tehetik könnyűének ezen ..a kiűző nosztalgián és elutaznak a Riviéráira. Ebben az elhatáiro- zásukbau ‘segítőtársuk a PMH utazási irodája, mely 1080 K-ént nyújt 12 napos riviérai utazásit s 2280 K-ért luxusul ázást ad a Riviérára. Rómán kivüll) hová utazzunk husvétkor? A PMH utazási irodájához a napokbau több érdeklődés érkezett aura vonatkozóan hóivá és miikor rendez a római olcsó 1000 K-s utazáson kívül húsvéti utazásokat utazási irodánk, Ezekre az érdeklődésekre ezúton is közöljük, hogy Rómán kívüli utazások programját teljesen az utasok kívánságának megfelelően állítjuk össze. Akik tehát husvétkor _ utazni kívánnak, írjanak már most utazási irodánknak (Bratislava, Central Passage) egy levelezőlapot, melyen röviden közük hová szeretnének husvétkor menüi és mennyi időre. — Ezekből az érdeklődő és minden kötelezettség nélküli közlésekből fogja utazási irodánk 'megáilap!tani, hová kell az utasok kivánsá* igáinak megfelelve utazásokat kitűznünk.