Prágai Magyar Hirlap, 1932. január (11. évfolyam, 1-25 / 2814-2838. szám)
1932-01-17 / 13. (2826.) szám
14 TOW<£M-MAG^AR-Hira»AI? 1932 Január 17, vasárnap. Az angol kormány 1849*ben békét akart közvetíteni Ausztria és Magyarország között SZIDHÁZ-KönfrfrKUbTURA. Az 1932. évi Auróra Irta t Kázmér Ernő (Zágráb) Horváth Jenő dr. érdekes előadása Kossuth külügyminiszterének emlékiratairól Budapest, január 16. A Magyar Történelmi Társulatban Horváth Jenő dr. egyetemi tanár előadást tartott Batthyány Kázmér drófról, a magyar szabadságharc külügyminiszteréről és ismeretlen emlékiratairól. Erről a kédésről 1893-ban Tóth Lőrinc főrend irt elsőizben, akinek kezébe került Batthyány Kázmérnak a szabadságharc után Párisban irt emlékirata. Minthogy ezek az emlékiratok nem kerültek napfényre, az előadó Horváth Jenő tanár megtalálta az emlékiratok angol fordításának feljegyzéseit, ezeket most bemutatta a Történelmi Társulatban. Az angol fordító, Blackwell ugyanis, amikor arról értesült, hogy Batthyány Kázmér meghalt és hogy az emlékiratok fordításai elvesztek, mgmaradt jegyzetei és emlékezete alapján újra összeállította Batthyány emlékiratait. Ezek Blackwell egyéb irataival együtt fiának halála után a Magyar Tudományos Akadémia birtokába kerültek. Horváth Jenő ezen a kéziraton kivül még harminchat angol levelet talált, amelyek eddig ismeretlenek voltak és arra vonatkoznak, hogy Bhackwell Batthyány gróffal együtt hogyan dolgozta ki az emlékiratok egyes részr létéit és mi módon igyekeztek azt Londonban közzétenni. Ezzel kapcsolatban az előadó Batthyány Kázmér gróf személyéről is adott rövid vázlatot, mert Batthyány Kázmér gróf eddig még nem találta meg életiróját Külön foglalkozott továbbá Batthyány külügyminisz- terségével, amire vonatkozóan szintén több kiadatlan okiratot talált. Különösen érdekesek ezek közül azok, amelyek arról tanúskodnak, hogyan akarta megnyerni cm angol kormány Batthyány Kázmért aura, hogy az Ausztria és Magyarország között békét közvetítsen. Batthyány Kázmér gróf —■ mint az előadó kifejtette — a leggazdagabb magyar föurak egyike volt, aki a magyar ügyért életét és vagyonát feláldozta. Kortáraainak számítása szerint évi jövedelme egymillió arany pengő volt. ő maga csak férfikarában tanult meg magyarul beszélni, de azért Széchenyi és Kossuth oldalán minden magyar mozgalomból kivette a részét. Ezért volt kénytelen szenvedni a szabadság- harc leveretéise után. Párisban magányosan halt el Batthyány Kázmér gróf, hiába várta, hogy haza jöhesen. Tragédiája tehát semmivel sem kisebb, mint nagynevű rokonáé, Batthyány Lajos gróf miniszterelnöké és amikor sírba tették, az ott lévő Teleki László gróf méltán kiáltott fel: „így kellett a két Batthyánynak elpusztulnia !“ — Betörtek a kovács mesterhez seliopták az adósok könyvét Komáromból jelentik: Nem mindennapos lopási eset történt Csallóközei yóken. Ismereüen tettesek kile9ték, mikor ninos otthon a csallóköznyéki kovács, Jande- ra Gyula s betörtek hozzá. Mielőtt a betörés célját elérték volna, elfogyasztottak egy tányér kocsonyát, melyet puszta kézzel ettek meg s kutatást kezdtek az adósok könyve után. Meg is találták az adúskönyvet, melyben sok falubeli gazda neve s adóssága volt feljegyezve. Egyéb értéket nem vittek eL A kovácsmester hazatért, az üzleti könyvét nem találta s most ninos módja beszedni az adósságokat. A csend őrség nyomozást indított az adósok között, hogy a fekete könyv visszakerüljön. — M egih oss zabibto tták a beiratások idejét a pozsonyi YMCA esti tanfolyamaiba. A pozsonyi YMCA közli: A pozsonyi YMCA esti szlovák, szlovák helyesírás, magyar, cseh, né- mot, angol, francia sbb. nyelvtani olya, máiba, valamint esti kereskedelmi tanfolyamaiba a beiratást meghosszabbították egészen február 5-ig. A nyelvtanfolyamokat jövő héten, a kereskedelmi tanfolyamokat február 1-én íiyitják meg. A tanfolyamok az iskolaiigyi minisztérium felügyelete alá kerültek, úgy hogy a hallgatók vizsgatétel után jogérvényes bizonyítványt is nyerhetnek. Beámatás a sánc- úti YMCAJban bármikor. Tanítás a tornaiuc- oai reáliskolában. xx Uránia Bank az inkasszó eredmények bankja. Székhely: Nővé Zámky, Banská By- strica. — Magyar mesédéi után a pozsonyi YMCAban. A pozsonyi YMCA közli: Szerdán, január 2(háii, d. u. fél 5 órakor a aánjcuü YMCA nagytermében magyar mesedélután lesz. A meséket vetitettk épekkel kísérik. A következő mesék szerepelnek műsoron: 1. Hercegnő és az uraoska. 2. Hogyan tévedt el a hangyácska. 3. A bűvös por. Beléptidij 50 fillér. Mindenkit szívesen látnak! A pozsonyi „Uj Auróra* 1932. évi kötetével XI. évfolyamába lépett, igy egy évtizedes múltra tekinthet vissza. Az „Uj Auróra* évről-évre megjelenő, egyre több irodalmat, egyre jelentősebb mondanivalót adó kötetei figyelemreméltó irodalmi jelenség, tényező, amivel most már nemcsak bibliofil, de az aktivitás nézőszögéből is mint értékes pozitívummal számolni kell s egyre örvendetsebb, hogy ezt az értékes pozitívumot évről-évre megállapítható nivóbeli evolúció növeli. Jómagam, aki az „Uj Aurórát* első kötete megjelenése óta figyeli, néhány évvel ezelőtt a körülötte csoportosuló magyar Írókkal személyes kapcsolatot tartottam fenn és a jó Dobat János szerkesztése alatt megjelenő köteteket, amelyek a kiforratlan, kezdő irócskák dolgozataival erősen dilettáns izüek voltak, sokszor erős kritikai kartáostüz alá vettem (pedig kár volt az akkori verebekre ágyúval lövöldözni, egynémelyike ma már magasan szárnyaló fecske!), most boldogan állapítom meg, hogy a „Mipsz* almanach „Uj Aurórá“-jából azóta lett komoly irodalmi évkönyv és irodalmi érték, amiüta azt Reinel János dr. szerkeszti, akinek van szive, agya, energiája, hozzáértése és kiegyensúlyozottan egészséges világnézete, hogy a szellem vívódásáért folytatott megrázó küzdelemből kiragadja az erőket. Ez az objektivitás azonban annak a megállapítására is kötelez, hogy a jól induló munka még fejleszthető, az „Uj Auróra* a mai kétszáz oMala lebatárolt- ságával is értékben fokozható, talán aktuálisabbá is emelhető, ha a megjelenő kötetek nemes irodalmi tendenciája egy eszmekor, egy irodalmi kor, egy géniusz szelleme felé torkolik, amire itt volt a Kazinczy centenárium « itt van a Goethe év. Az 1932. év„Uj Aurórá*-ja több mint húsz verset, két tanulmányt és tizennégy novellát hoz, megannyi lelkiismeretes, Íróját többé kevésbé szerencsésen képviselő Írásokat s ebből Váry Gyula divat-és szönyegávúháza Kassa, Fö u. 76 Tel. 820 Tel. 820 az ünnepi felvonulásból is messze kimagasodik R. Berde Mária megrázóan tragikus novellája: „A hir“, Farkas Gejza Tüzbogarak cimü elbeszélése, amely az egyre lendülő fiatal iró elmélyedő filozófikus erejéről ad hatásos dokumentumot. A népi gyökerekből, a falu életéből adott írások közül meglepően friss a Kacsó Sándor Elaludt a gondviselés cimü rajza, N. jaczkó Olga néhány soros, gyors megrögiztésü képében: Egy ló végnapjaiban sok az erő, Rácz Pál genreképe: A vásárfia, illatosán üde, egyszerű írás és Szente- leky Kornél: Kálmán Kései csókja cimü novellája meghatóan tragikus és imponálóan művészi. A lirikussok hosszú sorát Reményik Sándor: Bánk Bán utolsó monológja vezeti be s ez a teátrálisan fölépített nagy vers a dübörgő érzések súlya alatt soha sem törik meg, sőt kiegyensedik, ódái lendülete mélységeket hidal át. Virtuózkodástól mentes, meleg tónusuak Tamás Lajos költeményei e a Kisebbek lettünkben ez a meleg tónus már érett férfilirává nemesedik, azzá, amit a költő korábbi versei már előre vetítettek. Mécs László négy verse egyikében, az Egy nép tragédiájában az átfogó gondolat átlátszó szövevénye mögött Ady-képek, szókötések settenkednek. „A fiatal anyajelölt* néhány szép sora mindenesetre remény arra, hogy a költőnek még vannak szivhangjai, Fekete Lajos két versében túlteng a versélmény, a műhely- izzadság, amelynek lepergő cseppei egy kereső, tétovázó talentum küzdésére mutatnak, akit kár időnek előtte — mint megannyi hozsannázója teszi — zsenivé döbbenteni. Akikről itt külön nem irtunk, azok semmiesetre se véljék azt, mintha Írásaikról ne lenne mondanivalónk. Egy Reményi Józsefet, egy Bárd Oszkárt, egy Tamási Aront vagy a három erdélyi lírikust (Barlalis Jánost, Szombati-Sz&bó Istvánt, Tompa Lászlót) semmi szin alatt ©em reprenzentálhatják azok az Írások, amelyeket az „Uj Auróra 1932.“ rendelkezésére bocsátották s amelyek helyett a gondos szerkesztő, nem tudom miért nem kért mást. Az arriváltak magabizáaa, az itt- ott felbukkanó kezdők önkritikátlansága még ott ólálkodik az „Uj Auróra* ünnepi felvonulása sorában, de a fejlődés vonala oda mutat, hogy a jó kertész ollója az egyetemes magyar irodalom terebélyes fája oldalágáról a vadhajtásokat lemetszi s igy fokozott érdeklődéssel nézünk az „Uj Auróra* 1933-iki évkönyve elé. JÓNÁS Legelőször is tartozom azon tiszteletteljes kijelentéssel, hogy a nevezetemet nem őseimtől örököltem, sem a keresztségben nem nyertem. Jóakaróim tiszteltek meg vele; mert bölcs belátásuk szerint ezt kiérdemeltem. És sajnos, magam is egyre tapasztaltam, hogy ez a végzetes név üldözőmmé vált hosszú életem során, legtöbb vállalatom balul ütvén ki. De hát jobb lesz, ha elmondom, hogyan jutottam én e névhez a miképp szolgáltam reá e szép nevezetre. A régi jó időkben, Granban volt nekünk egy kedélyes jó társaságunk. Hogy igazi társaság volt, abból is kitűnik, hogy az akkor fiatal, különféle kisebb állásokban levő papocskák később többnyire magas állásokba jutottak. Ezek voltak: Csernoch J.. dr. Majláth Gusztáv, Hetyei Samu, Prohászka Ottokár, Fischer-Colbrie Ágost, Machovich Gyula, Halmos Ignác, Kereszty Viktor, Számord Ignác, Eitner Elemér, e világiak Rapcsák Imre dr., Ozo- ray József, a későbbi érsekujvári jeles ügyvéd sbb Ez a társaság nyári szünidőben naponta összejött a papnevelő intézet szigeti kertjében, egy kis tekepályás mulatságra. Kedvel űztem én is ezt a sportot s lehetőleg pontosan megjelentem a szokásos esti 6 órára. ,,Kriegspartie“ volt a legkedveltebb játéknemünk, minthogy ebben a gyengébbek kedvéért a „Wándli* is érvényesülhetett. Jobb dobók lsak kevesebben voltunk, mert én is azok közé számítottam magamat. A többszörös gyakorlat által megedződve, mig eleinte csak a kisebb golyókat válogattam, később már a nagyokkal is jól operáltam; dobásaim többnyire jól sikerültek, mégis — oh balsors, — majd mindig a fizető párttal voltam. Egy ilyen katasztrófa után, midőn bár 9-et dobtam, s mégis fizettem, kiáltott fel egyik játéktársunk, Csernoch: — Jól játszik a Gyurka, de rosszul nyer; ahol ő van, annak a pártnak vesztenie kell — Igazi Jónás. j,rry került a nyakamba, ©z a szerencsétlen név! Későbbi viszontagságaimban is egyre jobban igazolva láttam, hogy Csernoch Jónásnak prófétai szellemét, én pedig sorsá^örökölttik. Csernpch attól fogva becézőleg mindig csak Jónás néven stólitgatott, — még primás korában is. Hosszú életem során aztán tapasztaltam is, hogy megillet ez a név; ha végiggondolok a sok esernyő- elhagyásokra, vasúti lekésésekre s pláne egyszer pénznélküli Budapestre utazásomra, otthon feledve pénztárcámat, — most is hüledezek. Még az is feledhetetlen előttem, mikor egyszer Budapestről vonaton való hazautaztam bán egy ismeretlen bandával szórakozásból kártyázásba keveredtem. Egy nyájas arcú idősebb úrral kerültem szembe, aki egész otthonosan nekifeküdve, komót pipára gyújtott. Csakhamar be is mutatkozott, hogy ő Pesten N. N. klubnak igazgatója - nőst Nagymarosra utazik borbevásárlás céljából. Érdekelt a dolog s tudattam, hogy jómagámnak Í6 volna eladó borom; az „igazgató ur“ nagy szívélyességgel Ígéreteit is adott, hogy legközelebb érdeklődni fog és felkeres ez ügyben. Nemsokára más két ur is beköszöntött, kik mint ismerősök üdvözölték az igazgató urat. Rövidesen elkezdtek unaloműzőül kettesben kártyázni. Majd az „igazgató ur* kezdett egy nagyon egyszerű, de igen érdekes kártyajátékról, az u. n. „Krenz- partie“-ról beszélgetni, de ahhoz négyen kellenek. A két ur ártatlan tudatlanságot mutatva, hajlandónak nyilatkozott néhány próbajátékra. Erre aztán az „igazgató ur* engem is felkért negyediknek, hogy lehetővé legyen ez a szép játék. Egy bankadó volt, a többi pedig csak emelt. A bankadás aztán sorba ment s a 'bankadó volt mindig a legszerencsésebb; alig vártam, hogy már egyszer rám is kerüljön a boldogító tisztség. Rövidesen meg is jött a kedves pillanat, no most csakhamar megtérülhet pesti költekezésem egyrésze, gondoltam. Azonban, oh Kleofás, meglepetésemre másképp kezd a helyzet alakulni, aggodalmamra a tételek egyre nagyobbodni kezdenek, mert mint mondák, már nem sok időnk van, közeledünk Maroshoz, most már nemcsak a tételek nagyobbodtak, hanem az ő emelésük is mindig nagyobb volt, mint az enyém. Fütyült a vonat, — de az én tárcámnak is befütyültek kedves játszótársaim. Szívélyes mosollyal elsiettek „igazgató urék“, magukkal vive utolsó pénzmaradványomat, is. És én már harminc év óta várom az „igazgató* urat, hogy az ígért borvásárláson behozza veszteségemet. De itt is pech éra van, — hiába várom őt. Különben, hogy mily szerencséskezü vagyok, mutatkozott egyebekben is. A nyolcvanas években nagyarányú mozgalom indult meg egy a kor igényeinek s minden követelménynek megfelelő nagy napilap megalapítására. Előkelő, jőnevü férfiak állottak a mozgalom élére s 100 frtos részvények kibocsátásával a társadalom legszélesebb rétegeiben kerestek erős alapot. Mint felkelő napot, szebb jövő reményével üdvözöltem a mozgalmat, lelkesülten csatlakoztam én is a szent ügyhöz. Elég volt már a sóbajtozásokból, általánosan éreztük szükségét egy életrevaló, pártatlan, tisztult keresztény eszmékkel telt lap keletkezésének. Itt az idő, most vagy soha! Ne várjunk, mig a nagy „Wertheimerek* megnyílnak, vegyünk mi kisebb emberek is egy-egy részvényt, — és vettem kettőt én is. De akkor nem gondoltam arra, hogy elneveztek egykor Jónásnak és hogy éppen ezért a vállalatnak csakis énreám nem lett volna szüksége. A lap megindult! „Hazánk* volt a szép címe, terjedelmes hasábokon, fényes, tetszetős külsővel, gazdag tartalommal, szép képekkel is ellátva jelent meg az újdonság! Repesett a szivem örömében, a lapot mint részvényes féláron kaptam, tehát a befektetés is jó üzletnek látszott. Azonban rövid volt örömünk. A nagylábon nekiindult lap csak egy évig bírta terhét, a kezdetnél megtörött. Már a következő évben az Európa-nyomdavállalat tulajdonába ment át a mi reményteljes „Hazánk*; mi részvényeink után még egy évig élveztük a kedvezményt a következő évben ezt is megvonták. Aggodalmas kérdésemre az igazgatóság azzal nyugtatott meg, hogy a vállalat még életképes, az átengedés azért történt, mert nem akartak mindent kockára tenni. Részvényesek tehát vártuk a kártalanítást. Jó idő múlva össze is lettünk hivatva. Magam is Budapestre utaztam s a „Köztelek* nagytermében vártam a tolongó sokaságot; végre nagysokára összejöttünk valami hatan. Erre az igazgató kénytelen volt kijelenteni, hogy részvétlenséggel nem tarthatjuk meg a részvények gyűlését és feloszlatott bennünket, hogy majd máskor újra összehívnak, — de még e máskort nem értem meg. Azóta mély csend; a részvények többé nem keresettek. Többé senki sem érdeklődött a jó papírok iránt, pedig jutányos áron kész volnék az egészen szép minőségű papíroktól megválni. Ez esetben is átéreztem, hogy az üzlet nem i nekem való, ahhoz szerencsésebb planétában kell születni e nem rákjegyben, mert valószínűleg ebben kellett születnem. Nem emlékszem ugyan reá, mert egy kissé messzire maradt tőlem az eset, lévén már a 70-ik életévemben. Nem tudom már most: a részvénytársaságra nézve nem az én részvényem volt-e végzetes, — mert reám nézve, hogy valóban ez volt, azt jól tudom. Volt még más jónásos esetem is. A kilencvenes években ismét egy lelkes mozgalomba keveredtem bele. Egyházi szerek művészi előállítására szervezkedett egy nagystílű részvénytársaság Selmecbányán. Természetes, hogy a nagy óéira törekvő társulatból nem maradhattam ki, mely zászlajára egyházi, művészi magasztos jelzéseket tűzött ki. Nemsokára két részvény boldogreményü tulajdonosának vallottam magamat. Azonban uj csalódás! A kezdeményezők addig tanácskoztak, gyüléseztek, hogy a vállalat megindulásának kezdetén még a kikötőben elsüllyedt, persze az én befizetett részvényeimmel együtt. A művészi kiállítású részvényeket berámáz- tathatom, hogy ne felejtsem jónásvoltomat. A közjó, a közérdek mindig szivemen feküdvén, minden lehető alkalmat megragadtam arra. hogy embertársaimnak használjak. Újra szép alkalom kínálkozott erre 1897-ben, midőn egy szép napon nálunk egy többek által ismert nagymarosi tisztes polgár köszöntött be s tetszetős előadásban egy újonnan létesült „Országos szőlőtelepitő szövetkezet* bevezetésére hivott fel bennünket. Oly kedvező színben tüntetvén fel azt, hogy tönkrement szőleink ily könnyű módon való megújítására sokan kedvet kaptunk. A felhívásban e hangzatos kijelentések állottak: ..azon tagjai számára, akiknek sem szőlőtalajuk, sem pénzük, sem szakértelmük nincs, szőlőterületeket vásárol, azokat beülteti, parcellázza nekik, a vételárnak 10—15 év alatt kisebb részletekben leendő törlesztése mellett tulajdonába bocsátja* stb. Pénznélküli emberek persze fellelkesültek sokan e szép ajánlatra. Az aláírások furfangos szövegű ivén csak tagsági jelentkezésekre látszottak szélani, voltaképp részvénykötelezők voltak. Az üres ígéretek szép szavakban maradtak, az egész vállalat megzápult. Csak költséges utánjárások mellett lehetett nagynehezen a hínárból kiszabadulnunk. Ismét fuccsot vallott jó törekvésem, — de nem folytatom tovább, mert félek, hogy7 még e tárcámmal is kudarcot vallók. E karcolatot ugyanis e lap tárcarovatába szántam, holott tudom, hogy a t. Szerkesztőség nekem ezért nem szánt semmit. Tehát nem vagyok-e ^mindenben igaziin JónásF
