Prágai Magyar Hirlap, 1931. december (10. évfolyam, 274-296 / 2791-2813. szám)
1931-12-25 / 293. (2810.) szám
< 36 t>ra:gai-MagV-ARHIRlai> 1331 december 25, péntek. A vigalmi adó a sportklubok horizontján Irta: Várnay Ernő Kassa, december Iió. Minden sportembernek élénk emlékezetében vannak azok a színre és formára hatásos tüntetések és fölvo-nulások, amelyeket a köztársaságnak úgyszólván az összes sportklubjai négy évvel ezelőtt országszerte megrendeztek s amelyeknek az vált a céljuk, hogy a kormányt, mondjuk a parlamentet is, a vigalmi adó törvényének módosítására, a sportversenyeknek, ünnepségeknek ezen adó alól való mentesítésére figyelmeztessék. A tüntetések, városház elé vonulások természetesen szóltak a városoknak is, a városok képviseleteinek is, hiszen a vigalmi adókat a városok szedik be. ezek a tételek pedig a községi (városi) költségvetéseknek lényeges bevételi forrásai. A sportklubokba tömörült sporttársadalom pedig, a meg nem adóztatott szellemi képzés analógiájára, joggal hivatkozik a testnevelésnek és a test további fejlesztésének szolgálatában álló sportolás adóktól való mentesítése szükségességére. A sportklubok valami csodálatos energiával, {“'mtikus lelkesedéssel és szívóssággal rendezik meg sportversényeiket, áldoznak a sportolás, testfejlesztés oltárán, habár hihetetlen, rizikóval kell számot vetniök (időjárás, drága rendezés, közöny stb.), napjainkban pedig könyörtelenül reájuk nehezedik a dreadnought-súlyú birkózó erejével a félelmetes gazdasági krízis! Csupán három eshetőség marad számukra vá- laszuti megoldásul: 1. Vagy beszüntetnek mindennemű rendezéseket s akkor csak a nevük jelzi ,,életbenlétüket“ s nem marad egyebük, csak a — koruk, 2. vagy körömszakadtáig küzdenek az anyagi terhek elhárításáért s ilyen a vigalmi adók elleni akció, 3. vagy végül — fölosztanak! Nem lehet kétséges, hogy a megértő és Telkes sportember szemüvegén keresztül bírálva el a három kérdést, az elsőt és utolsót a limine elvetjük! Mindennemű sportakciót beszüntetni, versenyeket nem rendezni, egy sportklub életében egyenlő a halállal. Inkább legyen (bár elitélendő!) egy klub életében, vagy klubok egy- másközti viszonylatában némi „közelharc", elsírni tásra váró differencia, harcos gyülésezés és könkurrencionális versenyzés, mert mindez mozgást, áramlást — életet jelent! A tespedés, a. némaság, a papíron-levés a közeli kimúlás szelét jelzi. — A föloszlás consumatum est-je sportklubnál nem jár a reménybeli föltárnadássáí, a föl őszi ott klub rendszerint örökre befejezte földi pályafutását. A kérdés megvizsgálásánál és kedvező eldöntésénél tehát a második változat mellett kell állást foglalnunk, vagyis körcmszakadtáig kell minden sportklubnak összefogva küzdenie az anyagi terhek elhárításán! így jutottunk tehát vissza ennek a célkitűzésnek egyik részletmegoldásához, a vigalmi adó kényes kérdéséhez. Sajnos, de úgy van, hogy ezen adónem alól’ való mentesítést törvényhozásilag nem sikerült kiküzde-ni! Marad tehát a második módszer: az adókat szedő és kezelő városokat (nagyközségeket) kell sorra vennünk s a törvények sérelme nélkül a maximális eredményt kiharcolni. Az igazsághoz tartozik, hogy kijelentsük, miszerint a legtöbb város a megértés és jóindulat álláspontjára helyezkedett klubjaival szemben s a beszolgáltatott vigalmi adókat a sportrendezésekből vagy egészen, vagy részben az év végével (Munkács, Ungvár. Eperjes, Kassa stb.) sportsegélyként visszaadta. Ezek a kellemes „évzáró" összegek voltak a várva-várt injekciók, melyek a .pénzügyileg egyaránt vérszegény sportklubokat a jótékony transzfuzió módján pénzhez, adósságfizető „ünnepnapokhoz", további életerőhöz juttatták. A városok tehát szedték a vigalmi adókat, megfeleltek a törvény követelményeinek s aztán gyakorolták segélyezési jogukat, így pl. Kassán az egyes klubok által beszolgáltatott adók 75%-át arányosan adták vissza segélyként a kulturbizott- ság javaslata és a városi tanács határozata alapján. De éppen az év vége táján viharzott el Kassa sporttársadalma feje fölött az ijesztő hrrfelhő, hogy részint az Ínség terjedése s az ezzel kapcsolatos takarékossági láz miatt, másrészt a törvény szigorú rendelkezése folytán a vigalmi adókat a jelzett módon és célra nem szabad fölhasználni. Alaposan utánanéztem a dolognak s igy megállapítottam a jövőbeni lehetőségek útját. Említettem, hogy a vigalmi adó törvény kényszere alatt áll, ezidőszerint ezen a ponton nem boldogulhatunk, hanem csupán a városok, községek rendes évi költségvetésének a pr-eci- zirózásánái. Sportsegétycket a költségvetésekbe — a kulturális tételeknél — fölvenni és megszavazni a képviselőtestületeknek szuverén joguk! Amennyiben jelentősebb összegeket is vesznek föl a költségvetésbe, azt megszavazzák. az országos hivatal nem törli azokat, mert hiszen nem is kutatja, hogy mély forrásból fedezi azt a város. Ezt a tételt pedig — a munka- nélküliség enyhítésére szolgáló mindennemű megtakarítások mellett is — törölni valósággal bűn volna. A nyomor mérséklése és gyógyítási minden sportembernek is etikai k öt élessége, de (//■Y a. tételek sem szolgálnak ezzel ellentétes /•élt,, hiszen a sportklubok jól ismerik abbeli föladatukat, amely szegény, álfláu- és munkanélküli tagjainak segélyezését, egzisztenciájának biztosítását van hivatva teljesíteni. Miután az ínség komoly aktualitása ezeket a sporttételeket is fenyegetni kezdte, meg vagyok győződve arról, hogy a sportsegélyt sem a munkanélküliek, sem pedig ezt a tömeget politikailag kisajátító kommunista pártszervezetek nem kívánják eltörölni s igy a költségvetésekben való meghagyásuk mellett ennél a pontnál találkoznak a városi képviseletekben ülő polgári pártokkal. Hive és gyakorlati alkalmazója is vagyok az elvnek, hogy a sportból a politikum kizárandó, de ennél a kérdésnél a pénzügyi segélyezés — mondjuk igy: sportpolitikai üggyé válik, ahol a sportklubok kénytelenek appellálni a város ügyeit intéző és irányitó pártpolitikai tényezők, képviseletek segítségéhez és megértéséhez. Mivel a vigalmi adóktól való mentesülés legalább a sport terén ma még elérhetetlennek látszik, mivel az Is csak nagyon elvétve fordul elő, hogy egyik-másik városban sikerült szerény összegekben pausáliroztatni a „sportvigalom" adóit, nincs más hátra, mint hogy a sport Klubok legyenek résen éppen most, a költségvetések összeállításánál s a maguk képviselete révén minél tekintélyesebb sportsegélyeket biztosítsanak a kulturális tételek között! Ez a kötelesség természetesen egyik legfontosabb programpontja lenne a különböző szövetségeknek, amelyek a megjelölt utat-módot tovább vezetve, segélyekben részesülhetnek a járásoktól és az országtól (szlovenszkói és ruszinszkói taTtomány- gytiléstöl), azonban életjelt, hangot, mozgást kell produkálni! Célszerű és kívánatos lenne egy nagyszabású ankét összehívása talán Pozsonyban az összes szövetségek és sportklubok képviselőinek, vagy megbizottainak részvételével, amelyen a fönteb- bi módon leegyszerüsitett városi, községi kérdést tárgyalnák le és megjelölnék a követendő utat a sportsegélyek megnövelése és biztosítása céljából. Egyetemes sportérdek s ami kitűzött cél elérhető! fő Sport és emberközösség Kassai sportnyomok két világrészben szerteszét Ilyenkor karácsony felé, amikor a sporttelepekéi mindinkább vastagodó hólepel takarja, a rövid délutánok és a hosszú esték idején, amikor a szabadtéri sportok legnemesebbje, az atlétika már régen átengedte helyét más, a szezónnak inkább megfelelő sportágnak, — elmúlott nyarak és őszök sok szép sporteseménye mind megannyi kedves emlék tolakszik előre és egyszerre csak azon veszsük észre magunkat, hogy alig néhány elszaladt esztendő már köteteket adhat ki a sportról — még egy kis város mindenféle szempontból nézhető sportéletével is kapcsolatosan. Talán kissé időszerűtlennek látszik a ma ezer szomorú gondja és nehéz vegetatív küzdelmei mellett — sportreflexiókba belemélyedni, ha — éppen a sport nem lenne az, ami. Ha nem szolgált volna reá az elmúlott utolsó évtizedben arra, hogy mint a nagy — sajnos, csak áhított és óhajtott — emberi közösség egy jelentős tényezője igenis szerepet töltsön be az ember történelmében. A XX. század majdan születő nagy pragmatikus történetírója fia többet nem Is* de két olyan tételt, olyan szempontot fog az egyetemes sport javára Irnf, amelyekkel ez többet, sokkalta többet ért el, mint az emberi társadalom sok más régibb és mondjuk előkelőbb kapcsolata. Az egyetemes sport volt az első és talán az egyetlen, amely a világ-1 háború által teljesen szétszakított kapcsolatokat szinte órák alatt állította helyre és amely képes volt az emberi szolidaritásba vetett hitet már akkor visszaadni, amikor még a fegyverek csörögtek. Ez az egyetemes sport soha el nem vitatható egyik nagy érdeme a világháború utáni társadalom történelmében. A másik kissé ebből folyó meritum az az érdekes vándorlási folyamat, amely,a modern sport egyik jellegzetes sajátsága és amely nemcsak abból áll, hogy amint az igazi művész hazája mindég a nagyvilág volt, a kiváló sportember is a világ minden részében egyformán van otthon, hanem megnyilatkozik sok már formában, amelyek mindegyike egy-egy kezdőlépés az emberiségnek egy uj ideális internacionalizmusához. Országok, nemzetek, válogatottjai kelnek útra, járnak el addig nekik vadidegen népek között, sokszor heteken át távol hazájuktól járják az idegen országokat, élnek uj és addig nekik ismeretlen szokások között és megtanulják, megismerik mindazt, amiről a középiskola földrajzóráin csak álmodozni mertek, mint soha meg nem valósítható vágyról. És tekintve, hogy csak a tudás, a képesség a mérvadó — a társadalom olyan rétegeiből is regrutá- lódnak e modern, kis népvándorlás elemei, akik előtt sohasem nyílhatott volna meg az ut: idegen népeket megismerni, Idegen országokat meglátni. Ez persze a demokrácia diadala a sportban. De nemcsak ezt hozta magával a modern sport, hogy amint a német válogatott atléta-gárda egész Japánt, Kinát, Kóreát végiglátogatva száz és száz uj nexust hozott létre országok, sőt világrészek között, — de lehetővé tette és szinte szankcionálta már jóelőre az egyénnek az ambícióját is, aki előtt a sport révén és a sport által nyitva van ma az egész világ és aki vasakarattal végigküzdve magát országokon — szinte máról-holnapra igazi világpolgárrá lesz. A szegény magyar Hu, aki Spanyolországot hódította meg futballtudományával, vagy az Amerikában letelepedett finn lakatossegéd, akit uj hazája jobban ismer, mint sok nagy államTéríiát, ennek a vándorlási folyamatnak érdekes típusai. Ennél a pontnál természetesen egészen mindegy az, vájjon az amatőrizmusnak ma kissé zavaros mentalitása, avagy a professzionalizmus csábitó ereje-e az, aminek jegyében a kis délamerikai futó, vagy a kassai külváros bátor hja elindultak Útjukra. Nem fontos, hogy sok ilyen nagy sportálom végcélja a jólétbe, a vagyonba való beérkezés — a lényeges az, hogy a világot ina a művészi bivalottság és az anyagi lehetőség meg- testitőln kivtil még egy akaraterős, bátor és küzdeni tudó ifjúság járja kercsztül-kasul, amely azután megint maga után vonzza, magával húzza a sportlelkesedők, érdeklődők, rajongók egész hadát és minden utazó, minden igy járó-kelő sportember — még a legjelentéktelenebb is — ismét egy-egy összekötő kapocs emberezrek és emberezrek között. Vájjon hány, a Hradova aljáról, a kassai uccákról régen elszakadt és messze Délamerlkába vetődött régi magyar szeme lábadt könnybe az ismerős néhány betű olvastára... BRAUN BÉLA. Szlovenszkói emlék Irta: KELEN ISTVÁN Prága, december vége. Ilyenkor az ünnepek előtt az elmúlt hónapok változatos élményeinek egymásba futása megadíja az emberek számára a megmaradó impressziókat; az emlékeket. Eszünkbe jutnak az elmúlt évek és felötlik bennük a kérdés: mit csináltunk tavaly, éppen ilyenkor a nagy, szent megemlékezés előtti hetekben? — Legtöbben otthon vagyunk és a szürke évek mindeonapieágá- ban robotolunk a városban, ahol születtünk, vagy más tájakon, ahová az élet, a körülmények elsodortak minket. Furcsa véletlen, — tavaly ilyenkor éppen Silo- venszkón voltam és most, hogy visszatekintek a tegnapba, újra éled bennem ez Emlék, egy szlovenszkói emlék, melyből számtalan másik következik, miket azonban ez alkalommal nem mondhatok eL, — talán majd máskor ... Délszlovenezkói utamban az egyik vasúti állomé 6on sokáig kellett várnom az átszállásra. Betérrferr tehát a vasúti vendéglő egyetlen helyiségébe. gényes ivó volt, néhány ember benne, akik mind kivétel nélkül bóbiskoltak, fejük mellükre horkadt, fel rántották, szemeikkel álmosan pislogtak felém, a jövevényre, homályos tekintetük bosszúságot fejezett ki, majd kivétel nélkül mindegyik nagyot sóhajtott és folytatta megszakított szendergését. Ha egy kis város sportéleténél maradunk és Kassa elmúlott tiz esztendejére gondolunk, szinte el sem hisszük első pillanatra, hogy hányán is kapcsolódtak bele innét mitőlünk ebbe az nj, világot járó vándorlási folyamatba. Amig az 1914. előtti kassai sportélet csak az egy Szobotát tudta felmutatni, addig 1920. óta egy tekintélyes nagy sereg az, amely a kassai uccákról elindult — igaz, hogy szinte kizárólag egy egyesületből! — hogy vagy aktive kapcsolódjék bele a nemzetközi nagy sportérintkezés márkákkal teli névsorába, vagy legalább Is tanúja legyen az egyetemes sport minden nagy eseményének. A párisi, amszterdami olimpiászok, a budapesti birkózó, a bolognai úszó, a bécsi vívó Európa-bajnokságok egy-egy állomásai voltak a nemzetközileg is megvalósult kassai sportálmoknak, amelyek természetesen jelentőségűkben csak hatványozódtak, amikor kassai tanai is voltak''a Kassáról elszármazott sportklválósá- gok küzdelmeinek. Ki tudná vájjon elfeledni az Amszterdamot járt kassaiak között azt a néhány percet, amikor az 5000 méteres világbajnokságban Koscsák, a kassal „husták* fia vezette Jó néhány ezer méteren át Nurmlt és vele a világ első futógárdáját és tízezren kérdezték csodálkozva, vájjon ki ez az Ismeretlen ember. A kassal magyar vívó és uszósport ott volt képviselve a párisi olimpiászon (B a r t h a, N e m é n y i), az atlétika ott harcolt Amszterdamban, Berlinben, Bécsben, Varsóban, (Koscsák), majd Rigában, Berlinben (Hall a), ismét a vivók Varsóban és Bécsben (Varga Ilas, Klein dr.), a kassal slspoit kiváló képviselője, a sisport hazájában, Norvégiában ért el nagyszerű eredményeket (R ó 1 a n d) ég Szabó Sándor vasakarata először végig egész Európán diadalmaskodott, hogy azután Amerikában szerezzen hirt és nevet egy kis város életerős sportjának. De Páris, Amszterdam, Budapest, Bologna. Bécs ott látta a nem aktív kassai sportembereket is, akik akár mint birák, akár csak mint egyszerű nézők vették ki részüket az egyetemes sport nagy napjaiból. Ezeken — a nagy események után mindig visszatért — kassai sportembereken kivül van egy csoport — sok már ma talán el is felejtett névvel — akik innét indultak ki és valahol egész más világrészben — a sport által boldogulva — künnmaradtak. Hogy csak néhányat említsünk: a kitűnő Eisenhut, a nagyszerű univerzális sporttehetségü B e 1 i t z k y valahol Kaliforniában, vagy Mexikóban kezdtek uj életet, a kivaló futballista és atléta Koréin pedig, akinek nevét Délamerikában dalba foglalták — Brazíliában és Argentínában van épp úgy otthon, mint ahogy Kassán avagy Ungvárott volt. De csak fél munkát végzett volna a kassai sport, ha csak i n n ét indultak volna széjjel a világba sportférfiai. Nem — Kassa ennél sokkal többet végzett! Az utolsó tíz esztendőben megmutatta, hogy nagyszerűen érti a módját annak is, hogynn kell ide, Kassára seregeltetni mesázi országok sokszor dédelgetett nagyságait, akik csodálatosképpen, ha egyszer itt jártak, megint csak vissza akartak térni a kassai versenyekre Az osztrák, német, magyar, lengyel válogatott vivók, "Ausztria, Magyarország, Finnország box és birkozógárdája, a világhírű magyar uszóegyüttesek, — német, osztrák, lengyel jugoszláv, lett, amerikai atléták és természetesen a csehszlovák sport legjobb aktív* jai minden alkalommal — Íme Kassa és a Kassai Atlétikai Club eleget tettek és eleget áldoztak a sport nagy gondolata: nemzetek és fajok mennél közelebbhozása érdekében! V + Kezemben egy csomó angol, német és lett újság beszámolója Kassa atlétikájának 1931. október és novemberi nagy eseményeiről. És itt a délamerikai El Mundo egy hatalmas száma. Hat kis cikke szól Kassáról — vagy ahogy írva van — Knachaa-ról. Leülteim az egyik ászáéihoz ée vártam, hogy jöjjön valaki, akinél teát vagy valami meleget rendelhetek. Negyedórái türelmemet ©iker koronázta; megkaptam a kivánt italt, melyet gyors kortyokban nyeltem le. A vonat csak két óra múlva indult, tehát ott maradtam és figyeltem a ceapszék egyre élénk ebbé váló életét.,. , . — Szabad Ide ülni? — hallottam a hátam mögött , egy vastag férfias hangot. Abba az irányba fordultam, egy munkásformáju embert láttam, olyat, amilyen milliószámra van a föld országaiban. — Tessék — feléltem neki’. Leült. Jött a kiszotlgálő, — lehetséges, hogy a kocsin áros leánya, — asztaltársam snapezot rendelt nála, mit néhány perc múlva megkapott é« rögtön felhörpintett. —- A rendelést illetően nagyobb szerencséje volt mint nekem, — állapítottam meg önkénytelénül. Egy ideig szótlanul ültünk egymás mellett, végül megtörte a hallgatást. — Az ur Idegen? — kérdezte. — Igen — feleltem. ||| Aztán Jött a további tudakozódás, a aoabélysBe- rü, mély minden esetben bekövetkezik: — No és ha szabad kérdeznem, mi járatban van itt? — Játszani megyek Losoncra ... — Játszani?... Mit játszi1' az ur? — Jelentő- eégteljesen nézett rám, szentül meg volt róla győződve, hogy bizonyára színész leszek, afféle ripeősember. Mindenesetre felvilágosítottam tévedéséről: — Asztali-fenniszezek. — Mit csinál az ur? Asztali-tenniszezik? ... Hát az meg micsoda, erről én még soha sem hallottam, azt hittem valami színésznek tetszik lenni. Miután láttam, hogy sportomnak eme klasszikus kifejezésével nem megyek semmire, hát végső szükségből a népszerűbb Jelzőt vettem igénybe; — Na hát. hogy jobban megmagyarázzam, talán már hallott valamit a „ping-p<mg“-ról. ismerősöm csak a fejét csóválta és ümmögött, jeléül annak, hogy ő még életében nem találkozott ennek a fogalomnak még csak a kiejtésével sem, — tudatlanságát ki.is fejezte: — Ping-pongról még nem hallottam. Ha még ,,futbolt“ tétszene játszani, azt még a Marci fiam is játsza, — bár ne játszana, minden cipőjét szót- rugdalja az ebadta kölyke ... Aztán még elbeszélgettem vele mindenféléről... Az idő telt, elbúcsúztam „naiv" ismerősömtől, aki még azt se tudja, hogy mi az az asztali-lonniez (ping-pong) s a vonat elvitt engem egy Emlékkel, melyet követett számtalan rr'sik: Losoncon a vidám barátok: Rimaszombatban a kedves magyarok s az a diák, aki betegágyából kelt fel, hogy játsz- hassék ellenünk: Besztercebányán Bárczv Oszkárnak, o Csehszlovákiai Magyar Tennisz Szövetség elnökének végtelen kedvessége és határtalan sport szeretető; Léván Berger Gyurika, aki azóta b'zó- nyára már centimétereket nőtt... és még sok egyéb, más szlovenszkói emlékek, melyek összerakodnak egy Emlékezésbe ... mely ilyenkor, karácsony táján, a nagy, szent ünnepek előtt eszébe jut az embernek. — Uj iskola autóvezetők számára. Bayer Ferenc gépészmérnök, a traktorkezelői tanfolyamok jól iámért előadója Besztercebányán autóvezetői iskolát nyitott és a vüióKen is fog tanfolyamokat rendezni. Az előadónak nagy prakszlsa van bban, bőgj' a kevésbé iskolázott egyének is megértsék a motorok működését s viszont a külföldön használt legmodernebb pszihoanfrffikni momentumok figyelombo vételével' megállapított tanitási-torv garantálják ez iskola látogatásainak eredményes voltát. Az iskolnügyi minisztérium áltel jóváhagyóit tnntervben nemcsak az autó és motor megismerése, de a vezetés minden csínja binja mellett a hibakeresés és helyes javitAs is benn foglaltatik. így a élkor nem maradhat al.
