Prágai Magyar Hirlap, 1931. december (10. évfolyam, 274-296 / 2791-2813. szám)

1931-12-25 / 293. (2810.) szám

1931 ilecembeír 25, péntek.

trmm-Magísrhiw^

31

A szülői szövetségek feladatai

Irta; FLEISCHMANM GYULA dr. tartománygyülési képviselő

Az iskolaüjgyi minisztérium 1930 május 19-i dátummal egy rendeletet adott ki, amelyben ajánlja, hogy az elemi és középfokú iskoláknál úgynevezett' szülői szövetségek alakíttassa inak és egyben megszabja ezen sző'vétségek feladatait is.

A cél a szülők és a tanári kar közötti állandó kapcsolat megteremtése, az iskola ügyeinek, nevelési kérdéseknek együttes megvitatása és szociális intézményeknek az iskolában való esetleges felállítása és fenntartása.

A tantestületekkel szemben a szövetségeknek tanácsadó és kisegitő szerepük van, a szülök előre megállapított "időben az egyes tanórákon megjelenhetnek és a felügyelő hatóságok az iskolák látogatásánál ezen szövetségek működésére is kiterjeszkednek.

A szülői szövetségek tudomásom szerint azóta számos helyen megalakultak és működnek. Ha tiszta képet még nem is lehet alkotni a munkájukról és különböző vélemények is hangzottak el róluk az elmúlt másfél esztendő alatt, mégis ma már minden kétséget kizáróan meg lehet állapítani, hogy a rendelet kiadása helyes volt és a szülői szövetségek működésére az iskolákban szükség van.

Ma, amikoT az egész világ lázas forrongásban van, a kor és a megváltozott élet hatása alól nem vonhatja ki magát az isikola sem.

Hogy mit jelent ma a gyermeknevelés, azt csak az a szülő tudja megmondani, 'amelyik törődik a gyermekével, féltő gonddal kiséri gyermeke fejlődését.

És tisztában van vele az a pedagógus is, aki az iskolában nemcsak égyszerü megélhetési lehetőséget keres, hanem szeretettel és odaadással foglalkozik a reá bízott gyermekekkelMint mindenki, úgy a gyermeki lélek is óriási változásokon megy át. A családi otthon, az élet, az események, amelyekre igen korán reagál, valamint tanulőtársai mély és átalakító hatással vannak rá.

A szociális kérdések iránt igen hamar érdeklődést mutat, különösen, ha a családban gondokkal küzdenek és az iskolában legalább némileg gondoskodnak rála. Nagyon hamar, sokszor már az elemiben felvilágosítják a nemi kérdésekről.

A koedukációs tanítás következtében együtt tanulnak a fiuk és leányok, ami szintén különféle hatásokat vált ki a gyermekekből.

A túlzsúfolt iskolák, folyton váltakozó tanárok, a szülők nemtörődömsége és a kelle- . .ténél több szabadság mind-mind befolyással vannak a gyermekekre.

Csoda-e, ha ilyen viszonyok között nehéz a helyzete a tanárnak, akire legkülönfélébb természetű és családi nevelésű gyermekeket biznak, hogy tanítsa és nevelje őket?

Csoda-e, ha azután már az' iskolák alsó osztályaiban olyan sajnálatos események adódnak elő, amelyek az iskolából való kizárással végződnek?

A tanárok helyzete — pláne, ha lelkiismeretesek — igen nehéz és felelősségbeli. A szülők, akiknek nagy része a megélhetés gondjaival van agyonterhelve, csak akkor veszi elő a gyermeket, szalad az iskolába, amikor már baj van és természetesen legtöbb esetben a gyermekének ad igazat.

Viszont azonban sok esetben hibák történtén nek a tanárok részéről, különösen ott, ahol a tanár nem ismeri az osztályában egyénenként a gyermekeket, tantárgyának túlzott fontosságot tulajdonit és ennek megfelelően sokat is követel, vagy pedig nincs benne szeretet a reá bízott gyermekek iránt.

Mint egy középiskola szülői szövetségének az elnöke, rövid idei működésem alatt tudnék példákat felhozni fenti állításaim igazolására úgy a szülőknél, mint a tanároknál.

Ezeknek a nehézségeknek a kiküszöbölésére igen alkalmas a szülői szövetség, amelynek ülésem a tanárok és szülők elmondhatják megfigyeléseiket, esetleges kifogásaikat s ezekről őszintén és nyíltan kicserélhetik a nézeteiket

A mai gyermek nevelésében föltétlenül szükség van a tanárok és szülők ezen együttműködésére.

Sokszor másképp néz a gyermekre a -tanár, ha ismeri a családi viszonyait és másképp foglalkozik a gyermekével a szülő, ha az iskolában információikat kap a tanártól.

, Sokat lehetne és kellene erről a kérdésről írná és beszélni. Nem lehet tagadni, hogy hiba van a nevelési rendszerünkben is. A középiskolák tananyaga igen nagy és megterhelő úgy a tanárra, minit a növendékre. Emellett kevés idő jut az erkölcsi nevelésre és a test ápolására, úgy hogy e tekintetben — merem mondani — bizonyos visszaesést látunk. A többnyire túlzsúfolt iskolákban nehéz a gyermekek ellenőrzése, egyéni megismerése és a szülői házakban is egészen különféleképpen nevelik a gyermekeket.

Hátrányos azután a koedukációs is- + ahol a felsőbb osztályokban sokszor már férjbezmenetelre gondoló és hálózó leányok és kamaszodó fiuk ülnek együtt. Tessék azután egy ilyen veszélyt fegyelmezni. A gyérA SARGA RAKTAR

Részlet Darkó Isíván »A deszkaváros« című regényéből

A fiatal hadnagy intett az őrmesternek és Bolyodnak. Kimentek a sáros kaszárnyaud varra, ahol néhány foltos ruhába öltözött katona ócska nyirfaseiprüvel igyekezett járhatóvá tenni az épületeket összekötő utakat. Átvergődtek a sáron s a barakk szerűen megépített nagy sárga felszerelési raktár elé érkeztek. Ez az irgalmatlanul hosszú épület még a békevilágiból állt itt vaskosan lenyomott, elnyúlt téglatestével. Egyik oldalával, amelyen vakablakok hosszú sora foglalt helyet, az uocára nézett az óriási sárga épület, vörösre festett téglákból álló párkányaival, poros szögleteivel, a régi, csontos katonai rendszert jelképező otromba testével. A felszerelési raktár mellett a főkapu nyitott utat a hátrább álló emeletes legénységi épületek felé s a kapu másik oldalán a raktárhoz egészen hasonló stílusban épült, csak kissé magasabb és ablakokkal is rendelkező ezredirodák foglaltak helyet. A katonai bürokrácia és az anyagok raktárának épületei: ezek álltak a fronton. A legénység épületei, amelyeknek ablakaiban sűrűn lehetett látni derékig meztelen, Pésülködő, vagy húzós harmonikával bajlódó fiatal legényeket, a két főépület mögött, az óriási udvar eldugott messzeségeiben foglaltak helyet. Az épületek elrendezése ilyenképpen a háborúba terebélyesedett katonai rend képét mutatta. Az írott irányítás és az anyagok elsőségét jelentette ez a rend, az élő testek előtt és fölött.

A kapun egy szakasz tompos katona fordult most be.

— Az enyimek — mondta Gát hadnagy.

A kövér őrmester bíbelődve nyitotta ki a

raktár egyik, kapuval Is felérő ajtaját, miközben szuszogva bajlódott az óriási kulcsokból álló kilónyi csomóval. A hadnagyhoz fordult:

— Meg várijuk őket, hadnagy ur?

— Igen. ők fogják felvételezni a holmikat.

Amíg a csapat átúsztatott a sáron, a hadnagy odafordult a szakaszvezelőhöz:

— Hogy érzed magad, Jenő?

Nemrég még együtt jártak a helybeli kereskedelmi iskoláiba, de Bolyo3 az irodában, méghozzá a katonai irodában élő emberek alázatával felelt a hadnagynak:

— Köszönöm kérdésedet, megvagyok lassacskán.;

A hadnagy mosolygott: •

—v Mikor rukkoltál is te be?

— Kérlek szépen, én tizenhatban, ősszel.

— Akkor egy évvel hamarább, mint én. Hogy lehet az?

— Én kérlek már az, iskolában is idősebb voltam nálatok egy évvel. Gyerekkoromban súlyos sarlagom volt, akkor elmaradtam.

A katonacsapat odaérkezett hozzájuk. A háboruvég vegyes emberanyagából állott ez a kis csapat, amelyben egészen fiatal gyerekek és fogságból visszakerült, nagybajusza, komor tekintetű idős férfiak közös sorban állottak. Szennyes, bő, sárgásbarna és zöldesszürke köpönyegük gallérja fel volt tűrve. A csendes tavaszi szélben némelyik sovány alakon meglibbent ez a köpönyeg, a dezinJficiáló kazánokban színét veszített ruhadarab. A katonák a zsebükben tartották a kezüket s amikor a vezető őrmester megálljt vezényelt nekik, kelletlenül húzták ki.

Vitézségi érmekkel kidiszitett mellel állt ez az őrmester a fiatal hadnagy elé. összecsapta a bokáját, de nyomban odanyult kétfelé dárdázó, tömött fekete bajuszához és leereszkedő fejbólogatás kíséretében jelentette:

— Jelentem áfásán hadnagy urnák, harmincegyedik menetszázad, első szakasz, huszonöt ember.

Az emberek felé fordult: , , i

— Pihenj!

Csodálkozva mordult egyet és kinyújtott nyakkal, mit sem törődive a hadnaggyal, fel és alá kezdett járni a rongyos katonák egyenetlen vonala előtt. Közben hátratette a kezét, az alsó ajkát gúnyosan nyújtogatta, se- ‘bes&n kezdett járkálni, hirtelen hátrafordult, nagy sor kitüntetése a levegőbe emelkedve koccant a mellén és meglátta, hogy az egyik fiatal legény rajta nevet.

Odament hozzá és vérfagyasztó nyugatommal kérdezte:

— Mit röhögsz Kudelka?

— Semmit — felelte a katona mosolyogva.

Az őrmester a mutatóujjával a gyerek álla

alá bökött:

— Ne is nevess, nagyon szépen kérlek.

Hirtelen megragadta a katona mellén a

zubbonyát, kirántotta a sorból, a többiekre pedig ráorditott:

— Vigyázzl

Csendesen, a hadnagy felé pillantgatva, megint járkálásba kezdett az összerándult sor előtt. Belenézegetett a katonák fáradt arcába.

— Csorda — mondta egykedvű hangon.

Megfordult s a kiállított legényhez lépett.

Két ujjával finnyásan sorban megfogogatta a zubbonya és a nadrágja kiszakadt részeit. Megpróbálgatta az összeféroelt lyukakat, az otromba foltok alá dugta az ujját, felbökte a széthúzó varrásokat. Kaparászó ujjával sorba mutogatta az otromba pecséteket is a csalánból szőtt, csikós mintázatú, szomorú katonaruhán. Végül leguggolt s a többiek nevetése közben fejcsóválva csodálkozott a katona csavaros lábszárvédőjén. Ennek a széle Tojtosan kanyarodott lefelé a legény vékony lábán. Kibontott szélű, rossz kapcadarabot csavart a lábára ez a Kudelka, s a szükséges lábdisz lefelé haladó szerpentinem széle minduntalan kicsúszott előirt, de betarthatatlan rendjéből. A lábszárat védő ruhadarab ilyenképpen gyakran ócska zászlóvá vedlett, amelyet a vigyázatlan Kudelka, az utolsó kor osztálybeli riadt szőke katona, minduntalan megfürösztött a fenyegető tavasz korai sarában,

Egyik lábán most is a sárba lógott a láb- szárvédője. Az őrmester hangtalanul motozott a ruháján és finnyáskodva, urias undo- rodást miméivé nézegette a sárban úszó zászlót. Ennek rudja, a katona vékony Iáiba most remegni kezdett. A katonák egy darabig nevetgéltek a tortúrán, de csak rövid ideig. Elkomolyodva nézelődtek aztán ki erre, ki arra. A zsebükben vájkáltak és feketére égett héjú, sárgabólü kenyérdarabokat dugdostak a szájukba.* Egy oroszos szakálla idősebb ember a lábával türelmetlenül titö- gette a sarat és az eget nézegette. A fiatalabb katonák sápadtan bámészkodtak, a kabátjukba dugott kezük gépiesen nyomkodta a gyomrukat és gyűlölködő, majd jókedvű pillantásokat felváltva vetettek az őrmester felé.

— Kész cirkusz — ezt mondta egyikük.

Az őrmester a hadnagy felé fordult:

— Tetszik látni hadnagy ur Kudelkát. Egy héttel ezelőtt tűt és cérnát kaptak, hogy varrják meg magukat, 6 igy féroelte össze magát. Pedig érthetne hozzá, de ő már ilyen katona s ilyen is marad. ... Ilyen katona vagy, ugye Kudelka? Megnézheted Sándor bácsit, ő asztalos létére sokkal szebben rendbehozta a báli ruháját, mint te. ügy látszik, neked satut és gyalut kellene a kezedbe adni.

Visszalóditóttá a legényt a sorba. Megint jókedvű arckifejezéssel bámult az összekevert emberi csoportra és bölcsen jelentette ki:

—■ Na persze, tiz percig már nehezükre esett volna rendesen állni a nagyságos uraknak. ügy hallgatnak engem, mintha instan- ciáznék s ők volnának a minisztertanács.

Undorodt hangon dobta oda a katonáknak:

— Pihenj. Pihenjetek csak tovább. Be kéne aranyoztatni a hegyeket, hogy a menykő beléje találjon.

Tanácstalanul álltak néhány pillanatig. Előbb a kövér Tóth őrmester bement a raktárba. Most őt várták, meg nem is, hogy mi történjék: bemen jenek-e utána, vagy csak né- hányán fogják kihordani az uj ruházatot.

A hadnagy kíváncsian nézegette őket. Ilyen reményteleneknek, rongyosaknak, bánatosaknak még nem látta őket. A gyakorlótéren csak felületesen törődött velük. Ott egyénenként meg se látta őket, csak együvé tömörült, katonai egységbe gyömöszölt csoportnak kezelte, ahogyan a tiszti tanfolyamon elsajátított, fiatalosan idomítható gondolkozásmódja követelte. Látta, hogy rossz a ruhájuk és gyenge a táplálkozásuk, de a rongyos ruházatot az előkészítő kiképzéshez illőnek, valamelyes munkaruhának tartotta. A rossz táplálkozást pedig úgyszólván szükségesnek, hogy a harctéren lévőknek annál több és megfelelőbb táplálék jusson.

Most mégis különös hatással volt rá a rongyos csoport. Az arcok javarészt közömbös sápadtsággal tekintettek maguk elé. Több szakállas ember is volt a katonák között, Orosz-1

Nagyságos asszony, ha haját K0M0LLAL festi, senki nem veszi eszre, hogy haja festve van, mert K0M0L a legtermészetesebb szin- tónusokat produkálja.

országból hazatért hadifoglyok. Ezek nyu- godtabban viselkedtek, mint a többiek, de nyugodtságukban volt egy nagy darab elszántság és határozottság is. A szakállukat engedéllyel viselték, mert többször ellenálltak, amikor le akarták vétetni velük. Végül a parancsnokság is megengedte a szakéllvise- lést nekik.

Az egészen fiatal gyerekek mellett néhány régi frontkatona is álldogált a csoportban. Ezek mindennel egyformán törődtek. Jobbra- balra nézegettek, alaposan szemügyre vették a raktárépületet, az eget, a távolságokat, hátraforogtak és egy-egy szóval megjegyzéseket tettek egymásnak. Apró dolgokra nagy komolysággal figyelmeztették egymást. Állandóan cigarettát sodortak és titokban, befelé fordított tenyérrel is füstöltek, mint a diákok. Kenyérdarábokat rágcsáltak, rövid és velős káromlással szidták ezt vagy azt, most a váratlan erejű napot, amely sütni kezdte a hátukat.

A legfiatalabb katonák éhes tekintettel riadoztak. A legtöbb idegesség rajtuk látszott, türelmetlenkedtek és gyakran panaszkodtak. Ezek a hadnagy kortársai voltak.

— Mi baj van megint Kudelkával? — kérdezte az őrmestertől elgondolkozva.

— Olyan, mint egy pojáca. Azért mutogattam meg az előbb.

A hadnagy előrelépett:

— Jöjjön ide, Kudelka.

A kis rongyos emberke előrecsoszogott.

— Van magának valami baja Kudelka? — kérdezte eltávozott gondolatok közben a hadnagy. Ránézett az előtte álló emberkére és rossz gyermeknek látta őt. Magát tanító felnőttnek érezte, aki kénytelen megdorgálni Kudelkát, a szófogadatlant, mert valami rosszat cselekedett. Valami csekélységet ugyan, talán elrontotta a levegőt, bepiszkitott, vagy csak cserebogarat engedett el az osztályban. Azonban ennyit se lehet neki elnéznie a többiekre s a fegyelemre való tekintettel.

Nincs semmi bajom, — ezt felelte most rebegő hangon.

— Akkor mért nem fogad szót. Ha tűt és cérnát kapott, mért nem varr ja meg a ruháját.

Az őrmester beleszólt:

— Meg kell nézni Sándor bácsit, milyen takaros.

A hadnagy türelmetlenül leintette. Várt egy kicsit és Kudelkát nézte. Észrevette, hogy az apró ember reszket. A lába villámsebesen reszketett, a térdében vált láthatóvá ez a reszketős és a fehér szájaszéle is táncolt.

A hadnagy meg akarta vigasztalni, de előbb még az előbbi ügyet Is el kellet intéznie. A katonák felé nézett és ezt mondta:

— Lackó Sándor, maga is álljon ide.

Kövérkés, meghatott arcú idősebb ember

lépett ki a sorból.

— Maga mindig hízik. Mitől hízik? — kérdezte tőle a hadnagy.

— Gyomorrenyheségem vau, hadnagy ur.

A katonák nevettek. A kövér ember erre felvidult és nekibátorodott:

— De ez nem akadályoz a mozgásban. Már negyedszer megyek ld a frontra is.

Rápillantott a kis Kudelkára és ráütött a vállára:

— Ne félj semmit, ott te is meghízol.

A hadnagyot hirtelen idegesség fogta el. Hátratette a kezét, járkálni kezdett, miközben erőltetett hangon ezt mondta:

— Nézze Kudelka, maga ugy-e szabó?

—- Igenis.

— No lássa. Sándor bácsi asztalos létére milyen rendes ruhában jár, maga meg nem tudja megvarrni a sajátját, pedig tüt és cérnát is kaptak rá. Mért hagyja úgy el magát?

— Én nem hagyom el magamat.

— Dehogynem. Aztán nem is kell mindenre felelnie, ügy látom, maga szeret feleselni... Talán el kellene venni ettől a kedvét.

— El bizony, — szólt közbe az őrmester.

A hadnagy a katonák felé fordult:

— Ne higyjék, hogy megfelel, ahogy maguk viselkednek. Éppen ma fog parancsban jönni, hogy a fegyelmet meg kell szorítani. Meg is

mek úgy otthon, mint az iskolában szeretőire vágyik s ahol ezt érzi és tapasztalja, otít —- hacsak nem notórius gazfickó s az ilyet könyörtelenül ki kell dobni az iskolából, mert elrontja a többit, — többnyire hallgat a tanárára és szófogadő gyermeke a szülőinek.

Erkölcsi és jelileni nevelés az, amit a szülök ma az iskolától elsősorban kívánnak.

Ez tulajdonképpen a középiskola feladata is és nem felesleges dolgokkal való agyoin- terhelóse a fejlődő gyermeki agynak.

E tekintetben a szülők sokat 'és különösen a tananyag csökkentését várják az iskolaügyi minisztériumtól, ahol az erre illetékes urak nem tudják, hogy mit szenved az iskolaévek alatt a gyermek, amelyik reggeltől sokszar estig az iskola bűzös levegőjében ül s ha jo tanuló, úgy sokszor éjfélig is tanul. Vegyük azután még tekintetbe, hogy1 sokan faluról járnak iskolába, hajnalban kelnek és este érnek haza.

Amíg ezek a nehézségek nem enyhülnek,

addig különösen szükség van a szülők és tanárok együttimunkálkodására. Ebből feltétlenül egy egészséges viszony fog kialakulni, aminek mindegyik fél — elsősorban pedig a gyermek — hasznát látja. Ennélfogva a szülői szövetségeknek megvan a létjogosultságuk s a gyermeküket szerető, sorsukért aggódó szülők figyelmét, különösen felhívom erre az intézményre, ennek megalakítására, az ülések látogatására és a megbeszélések őszinte és nyiit menetére.