Prágai Magyar Hirlap, 1931. december (10. évfolyam, 274-296 / 2791-2813. szám)
1931-12-25 / 293. (2810.) szám
1981 daomibCT Í5 péntek. nPMGM7^AfiteSŰR.-HlRI»R]> 19 TÍZ EV UTÁN Mas SZÍKLAY FERENC „Keodotlben a Mid puszta és üres vala“„. rA világifeliorduLás után való káoszban talán semmire sem jellemző ez a bibliai idézet annyira, mint a Csehszlovákiába nemzeti kisebbség gyanánt bekebelezett magyai memzebtöreclék kulturális helyzetére. Az egységes magyar szellemi életnek egyetlen lüktető központja volt, egy szive, Budapest A vidék, a „jó vidék" megelégedett az ütő ér szerepével. Együtt dobbant a sziwel, — a távolság természetes késedelme bizonyos elmaradottságot okozott még ebben is — táplálta vérével a központi erőiforrást, de hogy megszakadt az össze kőt te'tés közöttük, pangás állott be az árverésben s eldugultak a hajszálerek. Minden más életfázis, ha nagy megrázkódtatások árán is folytatta, ha nem is az életet, de legalább a vegetálást, a kulturális életnek a nagy megállás után egészen újra kellett kezdenie mindent. Uj alapokat építeni a romokból, uj erőforrást támasztani az alig élő szervekből, uj szellemi munkásgenerációt nevelni azok helyébe, akiket a nagy központ természetes centri- pelális erejével magába szívott föL Műhelyt a nagy összeomlás kábulatából úgy ahogy felocsúdott a szlovenszkói magyarság s tudatára ébredt nehéz helyzetének, a kulturális élet újjáépítésének feladata ott volt a legelső célkitűzései közt. Első volt a politikai keretek és szervezetek megalkotása, mert az uj államalakulat legelsősorban erre, vagy csakis erre adott lehetőséget, közvetlenül erre következett a Központi Iroda kultúrpolitikai szervének, a Kul'turreferátusaak a felállítása, 1922 március idusán, a most jubiláló PMH-val majdnem egy időben. Együtt ünnepelünk tehát, mint egy akaratiból fogant két egy test vér s együtt tekinthetünk vissza a megtett útra. Egy volt a forrásunk, a magyarság romok és törmelékek közül is feltörő, tiszta szándékú élniakarása, egy lehet a célunk is: ezt az életakarást, a kristályforrást uj életté, munkás, hajót hordozó hatalmas folyammá növelni. Jártunk a reménység örökzöld hegyi ligetében, mint ide-oda szökellő, meg-megbotló, de utat kereső csermely. Megtört életutunk az élénkbe meredő sziklapárkányokon, természetes vagy mesterséges gátakon. Aszály apasztott, vihar megduzzasztott, fagy megállított, zajlás kivert a mederből, de méntünk tovább, az egyszer elindult természeti erő örök törvénye szerint, feltartóztathatatlanul. Mi voltunk a vezető ér, minden újonnan nyílt életi orrás belénk szakadt. Folyam vagyunk ma. Szabályozott, erős áramú folyam, mely él és táplál, mely csak nőhet, el nem apadhat soha többé. De félre a képekkel, nézzünk reális szemmel a megtett útra, „Kezdetiben a föld puszta és üres vala".... Ma színészetünk háta mögött ott áll a „Szinpár'toló Egyesület" minden városiban, m-elybe bejárhat Thespis kordája. Ma szervezetten zenghet az uj erőre kapóit életkedv a magyar dalban, a Dalosszövetségbe tömörült régi vagy újonnan alakított dal- egyesületek által. Ma minden kis faluban megszólalhat a magyar szó a Sz. M. K. E. fiókjainak működése révén. Ma egyöntetű kulíurmunkát fejthet ki a városi intelligencia a Társadalmi és Kulturegyesületek Szövetsége utján. Ma nem bitang a magyar irás, van könyvkiadóvállalatunk a Kazinczy Szövetkezetben. Ifjúságunk sorsa nem kiver tség, az egész társadalom szervezetten segíti eloszlatni kenyér gondjait. Ma már kialakulóban van nálunk is az az egészséges kisebbségi magyar szellem, mely reálisan s csak a maga erejében bizakodva akar meg- állani a maga lábán. Ma mindenre megvan a lehetőség, mindennek megvan a kerete, mindenre megvan a mód és alkalom, amire a kisebbségi magyarságnak szüksége van, hogy önálló kulturéletet éljen. Sajnos, csak a keretek vannak meg, melyeket ki kellene tölteni, a lehetőségek, melyeket föl kellene használni a jövőben. Megtorpant a munkakedv, mely annyi elszántsággal lendült meg csak nemrég. Nemcsak miibennünk van a hiba. A világválság hullámai ostromolják a mi kis féltett szigetünket is. mely — tudjuk — boldogságsziget nem lehet soha, mégis szeretve féltett otthonunk s pusztító erővel tépik a partot. Mindenki a maga kis gondján rágódik, szétfőrgácsolódik az erőnk, melynek pedig egy ritmusban ott kellene állani a gátakon. Rövidlátás ez, mert ha elviszi az ár a szigetet, vele pusztul a rajta álló sok kicsi ház is, minden lakójával egyetemben. Szomorú ez a mi sorsunk, hogy még az örömünnep, a „jubileum" is ilyen fájdalmas, rezignált megállapilásokra vezet, de elhibázott dolog volna örömtüzeket gyújtani ott, ahol az őrtüzeket kell szitám. Talán éppen ez a leplezetlen önben®menés támasztja föl a lelkiismeretünk szavát, hogy végre elszánjuk magunkat a legnehezebb munkára: félretenni minden egyéni bajit, hogy az egy közös baj ellen fordíthassuk összes erőnket, egybehangolni a sok-sok külön akaratot, hogy egy akarattá egyesüljön az egész kisebbségi magyar társadalom minden szándéka. Sohasem kellett annyira az egység szándékban és tettben, mint ma. Bizony mondom, utolsó jubileumunk ez, ha nem kapunk észbe s utolsó erőfeszítéssel is nem mentjük meg azt, amink még megvan. És bizony mondom, ha a mostani válságon át nem mentjük kulturértékein- ket, a következő tízéves fordulón nem az öröm mennyei himnusza zeng majd a mi ajkainkon, de a pusztulás harsog majd — fölöttünk. Életkedvet, optimizmust, a mélypontokra törvényszerűen bekövetkező emelkedés bennem élő törhetetlen hitét szeretném átönteni minden sorstársam leikébe, a hitemet, hogy nemcsak érdemes, de kötelesség is éppen ma megtartani a magunkba vetett bizalmat. Ha a semmiből, a puszta ürességből tiz év alatt ennyit tudtunk teremteni, a mostani mégis csak valaminket meg kell fognunk, csak gazdaszemünket kell rajta tartanunk, hogy több, sok, minden legyen belőle. A SORSUNK PANORÁMÁJA 1931-ben Az év visszaesései és eredményei — A krízis és a kisebbségi helyzet Uj belátások és elindulások — A probléma kritériuma és a kibontakozás irányai — Diagnózis kell! — A programhiszabó konferencia terve A csehszlovákiai magyarság közvetlenül megvalósítandó feladatai Irtat SZVATKÓ PÁL dt. I. Az általános stagnálás Bizonyos tekintetben meddő dolognak látszik a kisebbségi kérdés európai helyzetéről beszélni ma, amikor minden ember rettegve él a gazdasági krízis atmoszférájában és nem lát, nem hall mást, csak egyéni bajokat, vagy általános életstandard-dekonjunkturát. Míg 1929-ben az európai politika egyik lényeges része a kisebbségi kérdés volt — olyannyira, hogy ezt az évet sokan a „kisebbségek évének" nevezték el — és Stre&emann lugánói ökölcsapásától a madridi tanácsülésig, vagy később a felsősziléziai németek panaszainak genfi vitájáig, egyenes vonalban fejlődött a kisebbségek sérelmeinek nemzetközi elintézési módja a kontinens közvéleményének előterébe a látszólag nyugodt világot újabb zavarokkal fenyegető negyvenmilliós európai kisebbség megoldatlan problémája került, addig ma a nemzetközi arénán kevesebb szó esik a kisebbségekről. 1931-et a „krízis évének" fogják elnevezni a történelemben, any- nyi bizonyos. Nem csodálhatjuk, ha ezekben a közvetlen 'bajokkal fenyegető időkben részletkérdések nem foglalkoztatják a nemzetközi élet fórumait. Ma mindenki „kisebbség", a szónak kellemetlen értelmében: ma mindenki visszaszorul, leszorul, kopik és mellőzött abban a szerencsétlen helyzetben, amit az emberiség az elmúlt évtizedekben önmaga teremtett önmagának, ebben a zsákuccában, ahonnét nagy ismeretlenekkel küzdve, sehogysem tud kikerülni. A kisebbség problematikájának fejlődésében bizonyos stagnálást állapíthatunk meg, a fejlődés megakadt, az érdeklődés megcsappant, az aktualitás érzése elmúlt. Sajnálatos jelenség, ámbár értjük okait s tudjuk, hogy csupán átmeneti jellegű, mert azonnal elmúlik, amint a legközvetlenebb nyomor megenyhül s Európa népei hozzákezdenek sok megpróbáltatáson átesett kontinensük rendjének végleges megalapozásához. E végleges rendezés elképzelhetetlen a 6ebbségi kérdés megoldása nélkül. kiElvégre köztudomású, hogy a mai nyomor komponensei között, a bizalmatlanság atmoszférájának összetételénél, ott szerepel a számtalan „malaise"-t okozó kisebbségi kérdés, vámhábo- ruk, vámhatárok, gazdasági szeparációk, egyöntetű termelések és fogyasztások hiányának főoka, ami különösen Középeurópában és a német—'lengyel viszonyban nyilvánvaló, ahol a nélkülözhetetlen gazdasági kibontakozást és összefogást éppen a megoldatlan nemzetiségi probléma politikai kritériuma késlelteti. A kisebbségi kérdés intenzitása nem csökkent, sőt a krizis alakjában nem utolsó sorban megoldhatatlanságának egyik veszedelmes következményét szenvedjük át, csak éppen a háttérbe szorult az azonnal megoldásra váró problémákkal szemben. Éppúgy, mintha valaki fölgyujtja a házat, előbb a tüzet kell eloltani, s csak aztán a gyuj- togatót keresni és ártalmatlanná tenni. Hogy a gyujtogatók között szerepel a kisebbségekkel szemben elkövetett sok igazságtalanság, az ma körülbelül senki előtt nem kétséges. II. A Kisebbségi Helyzetjelentések Gyűjteménye A stagnálás általános megállapítása után mindazonáltal bizonyos elégtétellel hangoztathatjuk, hogy a kisebbségek kollektív munkájának lendülete, a vitaiizmus és az életakarás e nehéz időkben 6em tűnt el teljesen. A heiyzet természetes következményeképpen a kisebbségek sem fejthetnek ki ma oly intenziv munkát, mint három-négy évvel ezelőtt, mert egyéni bajaik egyéni küzdelemre kényszerítik őket s nem vethetik latba teljes erejüket a kollektív munkáért. Nemcsak Európa kisebbségi beállítottsága veszített erejéből, maguk a kisebbségek sem ágálnak az előtérben annyi határozottsággal, mint évekkel ezelőtt De a helyzet a problémának ezen az oldalán lényegesen jobb, mint az előbbinél. A kisebbségi kongresszus a régi nyomatékkai és munkakedv- ve! ülésezett ezidén Genfben, sőt tevékenységének olyan látható jele volt, ami fölfigyelésre késztette az európai közvéleményt. Főtitkárának, Ewald Ammendének szerkesztésében megjelent az európai kisebbségek helyzetének első hiteles, egységes és kimerítő tudományos leírása, ami alapvető mü, a kisebbségi kérdés valóságos bibliája, lexikona, amely ma is föl tűnést keltett, de igazi jelentőségét csak akkor láthatjuk majd, ha a pillanat nyomora elmúlik, vagy a szükség rákényszeríti Európát az alapvető hibák — köztük a kisebbségi kérdés — végérvényes megoldására. Akkor ez a mü lesz a telekkönyv, az adattár, az útmutató. A könyv egyelőre teoretikus teljesítmény, de olyasvalami, mint a mérnöki terv, amelynek alapján az épület fölépülhet. Mindenekelőtt kettőt látunk benne: először a kisebbségi helyzet teljes panorámáját, Igazságtalanságait, veszedelemcsiráit, kivezető útjait, másodszor azt, hogy vannak Európában már megelégedett kisebbségek, tehát a kisebbségi kérdés megoldható, s egyedül a többségi népet terheli a felelősség, ahol ez a megoldás késlekedik. Aki a müvet átolvassa, föleszmél és rájön arra, hogy a megoldatlan kisebbségi kérdés nem quantité négligeable, hanem óriási probléma- komplekszum, mely teljes mértékben befolyásolhatja Európa sorsát. A könyv bő anyagából következtetve, bárki Ítéletet mondhat a valóságról. Nem kell jobb vádirat, vagy fölvilágo- tító mü, mint ez a kiadvány, s aki áttanulmányozza, az be fogja látni, hogy a kisebbségi probléma megoldása nélkül nincs európai kibontakozás. Ebből a dokumentáló szempontból a Kisebbségi Helyzetjelentések Gyűjteménye nagy tett, nagy eredmény, jelentős állomás a kisebbségek életküzdelmében, s elöbb-utóbb kétségtelenül hasznos belátáshoz fog vezetni. Minden kisebbség hálás lehet e könyv összeállításáért, mert életének, szenvedéseinek világos megíormulázását és a világ közvéleménye elé vetését kapta meg benne, g a szerkesztők legalább részben legyőzték a könyvvel a kisebbségek legnagyobb ellenségeit: a világ igno-. ranciáját és indolenciáját. III. A kisebbségekről való felfogás változásai Ezek után néhány szót szólhatunk azokról á változásokról, vagy fejlődésekről, amelyeken Európa kisebbségekről való fölfogása az elmúlt évben keresztülment. Éppen az előbb említett stagnálás és a nemzetközi fórumokon való nemi szereplés miatt a kisebbségekről való fölfogás a j o g 1 szfé« rából áttért a pszihológiai szférába: a nézetek ipa nem jogi formulákban kristályom sódnak, hanem bizonyos pszihológiai, emberi belátásokban, ami a jövő és a talaj előkészítésének szempontjából talán fontosabb, mint a jogi körülbástyázás keresése. Az egyik legfontosabb ilyen pszihológiai belátás például az, hogy számos illetékes faktor szerint a kisebbségi kérdést nem annyira az igazságosság, vagy a humanizmus követelményei miatt kell megoldani (a wilsoni elv), hanem praktikus, csaknem egoista okokból. Ez a fölfogás először a népszövetségi ligák budapesti kongresszusán kristályosodott ki májusban, később a genfi kongresszuson, a nép- szövetségben, s számos európai és amerikai vezéregyéniség nyilatkozatában. A praktikus motívum argumentációja két érvforrásból táplálkozik. Az egyik a gazdasági érv, amely hangoztatja, hogy a krízisből való kiút csupán a fölizgatott kedélyek lecsititása és a bizalom atmoszférájának helyreállítása után lelhető meg, már pedig, főleg Középeurópában, ez az elő- föltétel egyedül a kisebbségi rend elhlbázottsága nyomán támadt kölcsönös animozitás kiküszöbölésével érhető eL Gazdasági közeledésről és közös plattformról addig szó sem lehet, amíg a kisebbségi kérdés nincs megoldva. Ennek a megoldásnak vagy meg kell előznie a gazdasági megállapodásokat, vagy velük együtt kell megtörténnie. A másik érv politikai. Európa legrettegettebb veszedelme ma a bolsevizálódás. Minden olyan okot el kelle tüntetni, ami a népek bolsevizáló- dásához vezet. Nos, a negyvenmilliós európai kisebbség, amelynk élete a legközelebb áll a moszkvai befolyásnak könnyen engedő elkeseredéshez és nyomorúsághoz, a legkönnyebben bolsevizálható, s igy az a kanóc lehet, ami föle robbantja a kontinenst. A népszövetségi ligák, budapesti kongresszusán a bolgár delegátus állapította meg ezt a tényt, & valamennyi delegátus helyesnek találta érvelését. Az elkeseredés és a minden-mindegy-bangu- lat a kisebbségeket könnyebben kergeti Moszkva karjaiba, mint a pozíciót védő többségi népeket. A szovjet tudja ezt és kétszeres erővel fejti ki propagandáját a kisebbségeknél, anol általános rémületre máris föltűnő sikereket aratott, különösen Keleteurópában. Tudjuk, hogy a kommunisták arányszáma a kisebbségek között a legnagyobb mindenütt, még Csehszlovákiában is-. Az elkeseredés és a dőre vakmerőség náluk
