Prágai Magyar Hirlap, 1931. december (10. évfolyam, 274-296 / 2791-2813. szám)

1931-12-15 / 285. (2802.) szám

2

TPRXGAlMAGtftRHIRLAP

1Ü31 december 15, kedd.

IF^jl Igen finom az anyaga, mely o fogl^fcLss zom°nco* nem támadja meg.

A ^°9,a.^at ^érré varázsolja és a szájat

Tiszta fémtubusban, tehát a legtökélete- |3J sebb^és leghigiénikusabb csomagolásHasználata gazdaságos, mert nem

Halálra ítélték a berlini péazespesiás gyilkosát

Berlin, december 14. A berlini esküd t- bíróság két napon át nagy izgalmak közepette tárgyalta a berlini pénzespostás gyilkosának és vádló t társa i nak bünperét.

A bestiális rablégyilkesságért Reins Ernő huszonliatéves kőmüvessegédet ültette az államiigyész a vádlottak padjára s mellé ültette nővérét és édesanyját is, akiket bünpalástolással és orgazdasággal vádolt.

A mindvégig drámai menetű fő tárgyalás szombaton a késő esti órákban érkezett el az utolsó felvonáshoz, az itéletkihirdetés- bez.

A bíróság rablógyilkosság bűntettében mondta ki bűnösnek a fővádlottat, akit halálbüntetéssel sújtott. Nővérét, Sophie Reinst orgazdaságban találták bűnösnek és ezért héthavi fogházra ítélték. Hetvenéves édesanyja ellen a főtárgyaláson nem merült fel bizonyiték s fölmentették a vád és következményei alól.

I Masaryk: A kisebbségeknek felfedést szabadságot kell adni

Az elnök nyilatkozóit egy lengyel újságírónak a kisebbségekről is a békeszerződésekről — „Beismerem, hogy a kisebbségi probléma nagyon komoly*'

Prága, december 14. Hieronyim Wierzynski, a varsói Gazolta Warszaveka szerkesztője s a lengyel-csehszlovák sajtóantant varsói bizottságának titkára, aki nemrégen részivétt a sajtóantant prágai konferenciáján, kiét és félórás kihallgatáson volt Masa- ryk köztársasági elnöknél. A lengyel újságíró a beszélgetés gondolatmenetét leírta és hat varsói lap vasárnapi számában megjelentette. A Prager Presse a következőket idézi a cikkből:

— Masaryk elnök a legrészletesebben van orientálva minden aktualitásról. Tudta azt, hogy megtartották a lengyel-csehszlovák sajtóantant konferenciáját és ismerte annak eredményét. Éppen ezért, amikor egy lengyel újságírót látott maga előtt, teljes őszinteséggel érintett olyan dolgokat is, amelyek engem rendkívül érdekeltek és lekötöttek.

— Egyes lapok engem és a csehszlovák államot egy interjú miatt megtámadták — mondotta az elnök. — Egyszer nálam volt egy német újságíró, akivel politikai dolgokról beszélgettünk. Németországra nézve nagyon is aktuális kérdést érintett. Ez az újságíró azonban a német politikusok kijelentéseit nekem tulajdoni tolta és úgy hozta nyilvánosságra, mintha azok tőlem eredtek volna. S ez nem felel meg a tényeknek.

A szerződések alapján állok — folytatta Masaryk elnök — amelyeket Parisban megkötöttünk.

Ma Európában nagy idegességet észlelni, de egyetlen olyan kérdést sem lehet érinteni, ami a helyzetet még rosszabbitaná.

Beismerem, hogy a kisebbségi probléma nagyon komoly. Ez ma nem csupán cseh és lengyel probléma. Nem létezik állam, amelynek kisebbségei nem volnának.

Egy kis német állam, amilyen Liditenslein. számításiba nem jön, éppen úgy, mint San Marino olasz állam, de

a nagy államoknak vannak kisebbségeik. Ez történ elírni kérdés, amelyet igazságos módon meg kell oldani, nem pedig erőszakkal vagy tulhatalomimal. Ez az én politikai álláspontom és véleményem.

Európa mai állapotát jobbnak tartom, mint a háboruelőttit. Ausztria-Magyarország papíron nagy állam volt, de a népek, amelyekből összetevődött, a legnagyobb szenvedéllyel küzdöttek egymás ellen. Oroszország nagyhatalom volt, azonban a cárizmus ki nem elégíthette a lakosságot és ezért omlott össze a birodalom. Németország a lengyel és francia kisebbségek ellen nyíltan lépett föl. A világháború következményeként ez a három abszolutisztikus állam összeomlott. Habár Németországnak és Ausztria-Magyarországnak parlamenti alkotmánya volt — mondta Masaryk elnök — sőt Oroszországban is megvolt a Duma, ezek az államok alapjában véve mégis csak abszolutisztikusak voltak. A jelen kor igen fontos tényezője az abszolutizmus eltűnése. A népek a szabadság után törekednek. Éppen ezért nem lehet ma abszolutisztikus rendszert érvény rejuttatni.

A Idsébbségeknek fejlődési szabadságot kell adni. A szabadságot tartom az alap- elvnek. Az abszolutizmussal szorosan ösz- szefiigg a centralizmus alapélre. A mai demokratikus kor ezzel szembeállítja a szó legtágabb értelmében vett autonómia alapelvét. Nálunk az a szükségesség adó

Igyék

***** I

I pezsgői! |

<-i!K3m!srmaemmmaM*’ss»5iöE5»r»-ijaEaB<'j*aE3r$^':->rs3i25W5«iidik, hogy az autonómia kérdését a demokrácia alapján oldjuk meg.

Számunkra nehéz volt a demokráciát kiépi- teni, míg nemzetünk a szabadság hiányának igáját viselte. Az olyan emberek, akike; neon a szabadság szollemében nevelnek, forradalomra hajlanak. „Jedyna bron nie- wolnika jest zdrada“ (a rab egyetlen fegyvere az árulás) — idézte lengyelül az elnök egy lengyel költő verséből. — Az árulás ugyan nem felel meg az emberi méltóságnak. Ezért feladatunk olyan polgárokat nevelni, akik a szabadság atmoszférájában é* az abszolút demokráciában nőnek föl.

Végül még a revíziós akcióval kapcsolatos véleményét kérte ki az elnöktől az újságíró.

— Az én véleményemet mondta az elnök — már egyszer kifejeztem, amikor azt mondottam, hogy a fennálló szerződések alapján állok.

Egy revíziót, hogyha ezt keresztül lehetne vinni, nem lehetne egyoldalúan végrehajtani, hanem csakis megértéssel és valamennyi állam hozzájáruld sáraj mert együtt irtuk alá a szerződéseket.

A szerződések reális értékek a azokat nem lehet papirrongynak tekinteni.

ALL A BAL

ELBESZÉLÉS

K Prágai Magyar Hírlap számára irta DHRKó ISTVAM

(8)

— Azon nevetek kérlek átosan, hogy ezek az ifjak úgy jöttek hozzám, hogy no Tutyu, rendezz nekünk még egy bálát, jót akarunk mulatni. Azt vártam, hogy reggel feL© kibújnak a hámjukból, a bőrboritékjukból. És most ha körülnézek, alig látok néhányat közülük. Hazamentek lefeküdni.

— Holnap elutaznak -- szólalt meg Ló ránth Sándor.

— Nem nagyon értelek téged Tutyikám — mondta mentegetőzve a kapitány — de bizonyos dolgokba bele kell nyugodnotok.

Tutyu egyenes tenyérrel belehasitott a levegőbe s evvel elvágta a beszélgetést. Felállt és kifelé indult:

— Gyertek velem, kint talán még mondhatok valamit.

Átmentek a sötét, kihűlt nagytermen, a pódiumon, az erkélyre nyiló szárnyas ajtón. A. hóbaborult piactér alattuk apró hangokkal és bátortalan fényekkel ébredezett. A tömzsi templomtorony faerkélyén bárány- fürtös bundában, lámpással a kezében sétált az őr s az óra számlapjára világított, öt perc hiányzott a hat órához.

Tutyu rekedt hangon elmélkedett:

— Néhányszor álltam már itt, bálák után. Ide, az erkélyre jártunk ki, ahogy akkor mondtuk: levegőt inni. A tisztek egyszer délig üllek itt, asztalt hozattunk ki, a hő zuhogott, hóemberek ültek akkor az erkélyen. Érdekes, hogy nem is sajnálkozom... Most megint itt állok. Egyszer, a háború előtt, Rosztics Iván itt látta meg, hogy amíg 5 itt kint itta a levegőt velünk, az a lány, akiibe fülig volt, már kocsira ült és kilhajtatott a piacra. .Tó gondolata támadt Ivánnak. I<evé- totte velünk a frakkjainkat, összekötöttük őket s azon akart leereszkedni az erkélyről, kai■■zo. a frakkok szétszakadtak 8 Ivánka eltörte a lábát.

— Olyan a tér, mint egy festmény — mondta a rendőrkapitány.

— Olyan... Ez az első bál, hogy hecc nélkül végződik... Ki van zárva, hogy anélkül végződhessék. Itt állok és nézem ezt a piacot. Csak tudnám, hogy mihez kezdjek?

— Gyerünk haza lefeküdni.

— Kivihetetlen ... Mert otthon nekem, tudod-e Sándor ka, harminc hold a vagyo- nom. Azon ie van egy kevés siuly. Teher. A megyéhez csak bejárogattam ahhoz a kis hivatali mun kához, de már az sincs. Ki hitte volna, hogy az is csak szezonmunka?!

Elhallgatott és sétálva tett néhány lépést a tágas erkélyen. A piacot nézegette, a topogva érkező szekereket, a régi várfal mentén felsorakozó árusokat. A lengyeles beszédű szlovákok szavai tisztán hallatszottak az üvegtiszta reggelben.

Lóránth Sándor különös ábrázattal lépett hozzá.

— Tutyuikám, nekem van egy jó heccem. Ha

én azt megcsinálom, az kielégítő lesz. Most leszaladok, kocsira ülök, de egy félóra múlva felüzenek s akkor gyertek ki az erkélyre. Most menjetek be, mert megfázol.

Tutyu széles vállait fehuzta és megropogtatta vastag csontjait. Megragadta két vállon Sándort és bolondul kiáltozott:

— Nézd a néma dervist, még 6 menti meg a becsületet. Szaladj, Sándorka, szaladj! De jól kösd fel a gatyát, mert lepipállak. Nehogy azt hidd, hogy lemaradok tőled . . . A hégervári szent dot&e össze ezt az elfuserált világot.

y.

Jó félóra múlva, már a belső terembe is belopakodott némi világosság, kozsukban, szőrkucsmában pislogó atyafit kalauzolt a pincér Tutyuhoz. Bólongva hallgatta és összeverte a tenyerét:

— Hölgyeim és uraim, egy kis intermezzót ajánlok. Hírnök jött s pihegve szólt, hogy Lóránth Sándorka lekéreti pár percre a mélyen tisztelt társaságot a Három Rózsa elé, a piacra. Meglepetések sorozata következik... Sándorkát enemben még nem ismerjük, egyszer vett részt a kivilágításban, akkor is csupán pohárevésre szorítkozott.

— Hát lássuk, mit tud — mondta Bilóczy és belebujt a bundájába.

Selmer bárónő rózsaszínű, üde arccal nevetett.

— Csaik a revolvert hagyjátok ki, Tutyi- ka, mert ha avval kezdtek játszadozni, elájulok.

— Fegyvertartási engedélyük sincs, — szólt

közbe a csendőrkapitány. y

A hölgyek bundáikba, szőrméikbe öltöztek, a férfiak a hátukra vetették a kabátjukat. Tutyu az erkélyre dirigálta a cigányt s a társaság élére állt. Tolongva, fázósan, nevetve mentek le a Három Rózsa vörös szőnyegein.

A kapu előtt, a csúszós gyalogjárón várakoztak egy darabig, amíg Tutyu visszatérj a szembenálló piaci sátrak flelől. Erői te tetten nevetett:

— No néznétek má ezt a bolondot. Kiállt almát árulni. Maskarádéba öltözött és azt kívánja hogy vegyünk tőle gyümölcsöt

— Ezt már csak megkukucskáljuk, —« indult a sátrak felé a bárónő.

A régi várfal mellett, a Három Rózsával szemben végig sorakoztak a piac bódéi. Híres, nyelve? kofa asszonyok és vegyes beszédű mészárosok, zöldséges kofák táplálták innen a városkát. Tutyu tgy ilyen bódéhoz vezette a társaságot. A bódéban nagy alma ée körtehegyek mögött, kiszolgált katonabekecsében Lóránth Sándor mosolygott feléjük. Paraszt-kocsisa a kocsijáról még mindig gyümölcsös kosarakat cipelt a bódéba.

Szervusz, Sándorka, — hadonászott jelentőségteljesen Tutyu, — adj nekem egy kiló elsőrendű almát. Masánszkit.

•— Parancsoljon uraságod, — mosolygott különös arccal Sándor. A tenyerét nyújtotta: — Hat korona az ára.

— Eredeti, — lelkendezett a bárónő,* — nekem is adjon két kilót Sándor gazda.

így Játszadoztak egy darabig. Tutyu vig

képpel harapta az almát és vizsgálódva fél- rébb állt

— Na, most mindnyájan elláttuk magunkat Sándor almájával, gyerünk vissza a terembe és igyuk meg az árát, — mondta egy szőke, magas lány, a bárónő unokahuga.

— A vicc jó volt, Sándorka, gyere — lépett elő Tutyu.

— Nem megyek Tutyu. Itt maradok. Végérvényesen itt maradok. A vicc csak ezekben a reggeli percekben, a mai bál után szolgálhatott szórakozási célt. de ahogy ti innen elmentek, egészen komoly és kézzelfogható valósággá válik.

— Ne bolondozz, hogy gondolod ezt? — csodálkozott Tutyu.

— Lebilincselő, — mondta a bárónő is — miképpen gondolja ezt, Sándor? A mi állásunkban . . .

— Megint valami extravagancia, — magyarázta Drágóczy írónké.

Sándor kilépett a bódéból és kopott, sáros huszárbekeosében, amely alól komikusán bujt ki frakkjának betürt két szárnya, megállt az úri társaság előtt. Tutyu valahonnan kopott báránybőr süveget kerített s a Sándor fejében nyomta. Nem tiltakozott ellene:

— Úgy van, én ezt a fejemen is hagyom. Értsétek meg, engem ezentúl itt fogtok látni, nap mint nap, ebben a bódéban. Más választásom nincs. Vagy megyek el a többiekkel, vagy ide beállók. Beismerem, kissé színpadiasán rendeztem meg a dolgot, hogy éppen ma reggel kezdek hozzá. Van egy kis színészi hajlandóság bennem... Minek áltassam magamat. A hivatalból ugynugy kicsöppentem, mint ti. Elmenni nem akarok, itt maradni nehéz, de ezt akarom, mert ezt a főidet szeretem és nem tudom elhagyni. Ne Írem még agyonterhelt harminc holdam sincs, mint Tutyinak, csak címeres pecsétgyűrűm s a kastélyom mellett öt hold gyümölcsös. Gyönyörű, nemes fák vannak benne, régen is szépen jövedelmezett, apámnak is büszkesége völl Tovább fogom fejleszteni s a termést magam adom el. A pincékben hegyekben áll mosl is az alma, ugye elsőrendű minőségű? Havlicska I amis; thai ja. hogy a hatósági engedélyt mér kiváltotlam.

Vége következik.