Prágai Magyar Hirlap, 1931. december (10. évfolyam, 274-296 / 2791-2813. szám)

1931-12-13 / 284. (2801.) szám

RAPSZO 4 fial Palais Tiséatre Alhambra Pr ága Beléptidlj nincs — Elsőrendű mulató Szenzációs ínternacioná- Us világvárosi program Két zenekar Két zenekar Ha mesemondó volnék, guzsalyod mellett ülnék messze keleten, faggyugyertya megre­megő fényén nézném arcodat, amint a sötét­ből mind újra elémbe lobban. Olyan szépen tudnék mesélni Néked, szóból szőve szót, amint pereg a rokka s húzódik a lenszál. Ak­kor megértenél. Mert igy hívnák az én mesé­met: „Mese a meztelen szívről/' így hívnák bizony. Mert a szegény szi vöcskének nem volt ruhája, sem bársonya, sem selyme, nem volt daróca sem; olyan meztelen kis szivecsike volt, mely ment-ment-mendegélt az utón s mindig igy sóhajtott: Legalább fátyol lenne rajtam." De még fátyola sem volt a szép pi­ros emberke-szivecskének. És mégis ment- ment-mendegélt tovább a nagy poros, görön­gyös utón. És a nagy poros, göröngyös utat, melynek soha, de soha neve nem volt, valaki egyszer, bolondul elnevezte s azóta rajta ma­radt a neve. Megmondjam, hogy hívják? így hívják: Élet! Hogy miért hívják igy — senki sem tudja. De már az utón nem lehet segí­teni, se porát, se sarát, se buckós kemény göröngyét — semmit, semmit, de semmit rajta nem tudsz változtatni. ügy hívják az utat: Élet. Az utón megy a szived — meztelen. Se ruhája, se ködmöne, de még fátyolkája sincs. Pedig úgy szeretne legalább fátyolban járni, mert igy nagyon fáj mindig, mert senki sem ismert reá a szegény szívre. Mert a mese azt tanítja, hogy embert akkor nem lehet megis­merni, ha ruhába bújik, a szivet akkor nem, ha meztelen. Ezért van a mesében minden máskép, mint abban a képtelenségben, amit ti Valóságnak vagy Világnak hívtok. Ti az embereket öltöztetitek fel s szivek maradnak meztelenek. Ezért a szegény szivek mind el­bujdosnak az emberek közül, hiszen még fátyolkájuk sincsen, ezért nem tudnak talál­kozni egymással — s az úgy fáj nékik —, ezért jönnek mind ide hozzánk a Mesevilág­ba. Itt aztán az embereket vetkőztetjük, a sziveket ruháztatjuk — aranyos fátyolt kap­tok puha katyolatböl 8 a fátyolok csuda­meleg lesz ám. Csakhogy egyik szív sem magát melegíti, hanem a másikát. Mesevilág­ban ez igy divat, bizony. (Ne csodálkozz, csak pergesd a rokkát, húzd le a guzsalyt, mig benne tart. Jaj nekünk, ha megáll a rok­kád, akkor bejön, a Csúfság. Akkor bejön a Világ-Valóság.) Csak annyi hatalmam lenne nékem, hogy fátyolt tudnék szerezni Néked, — akkor megértenéd mind a mesémet. Most nem tu­dod. Üres világba kiáltok én ki, vaksötétbe. Még fátyolad sincs, nem fogsz megérteni. Mások értenek engemet, kiket én nem ér­tek. Mert nem tudnak bejönni Meseország­ba. S kívül vagy Te is. Mert nincs fátyolod. Mi mesemondók mindig jobban járunk. Ne gondold, hogy nekünk nincs kesergő se­bünk, mint a meztelen sziveknek. Több van. Olyan is fáj, sajog, gyötör s kinpadra von­szol, mit más meg se érez. De Írjunk cikket vagy regényt, költsiünk drámai figurákat vagy v-ers-zengzetet, — az lehet mind rossz, vagy jó, éip vagy szakadt, ára egy titkunk van, közös nagy titkunk: fátyol lesz mind­egyikből. Fátyol, mely megvéd, eltakar min­ket a nyirkos Világ-Valóságtól. Megment a fátyol, mert — másokra rakjuk őket. Néme­lyik fényes és hiánytalan, más kilyukadt s ezernyi rongyból áll. De mégis fátyol, mert óv és eltakar. De csak addig fátyol, mig másokra adjuk, ha magunknak szőnénk, a mi szivünk lenne meztelen. Megbánt az ország dőresége: figurát állí­tok a színpadra s az dlörgi el ezernyi em­bernek a Te panaszod — ők elhiszik és föl­veszik a fátyolt, mert nem tudják, hogy a kesergés a tied. Te pedig nem sirsz többet, mert az a másik már elsírja helyetted a könnyeket. Ábrándot képzelsz, mi nem vál­hat soha köznapi valóra, nem kell eds zal a ez­tán od, neon kell búcsúznod tőle; regénybe öntöd s ott lebeg körötted, mint a hullámos tündérfátyol, mely más sziveket tud ringat­va-rengve puhán betakarni. Mert odaadtad, azért lesz a Tied. Versbe sóhajtsd a vágyad vagy a múló múltat, cikk'be a sejtést és a bánatot, — mind fátyol lesz, mely ellebeg Tető Led s más viseli — néha százak, ezrek, néha azok, kik ezután születnek — ezeket mi nd te pólyái tad be selymes takaróba, szív-védő dunyhába r mig ők hordják meséd­T?RS<IAlAÓAGkAR-Hl MiAP DIA Irta: HEGEDŰS LÓRÁNT nek fátyolét, — téged megmentenek. Ezt mesélem Neked, meztelen szivednek, mintha guzsaly mellett mesemondó lennék, nagy messze Keletem... Meseországnak mások az utjai, mint az Életé. Mert semmi útja nincsen, azért rög­tön eltalálsz mindenhová. Ha be tudtál lép­ni a kapun, akkor már az egész Birodalom tiéd. Mert itt nincs se parcella, se meredek kerítés, se összeszabdalt ucca. De ha a ka­pun nem tudsz betalálni, akkor csak parcel­lát fogsz látni, csak kerítést, uccát, csak el- válaszfottat s bolyonghat szived mindig fá- zós-tflá jósán, — meztelen. Hány nagyszerű szív, hány lángtüzü lélek bolyong igy fátyol nélkül s szenved végtelen.! Mikor Neked 'beszélek Játszón, minden élőknek szólok én. Nincs fátyoltok s az fáj örökké — bennetek. Az én kicsiny Énem már megvarrta mese- ruháját s szövi, foltozza, fonja mindennap, mind éjjelen — ha megakad a rokka, lesza­kad a szál a guzsalyou (ó hányszor! hány­szor!) — akkor megint újra kezdem s gu- zsalyhoz ülőik. Mert ami fátyolt másra tudok adni, az engem melegít. Ez már igy van, mert rájöttem a Titokra, így volt akkor is, amikor nem iemerém. így lesz mindig, amig Világ-Valóság lesz a Me­seország is. Mert ez nem kezdődött soha s el nem fogyhat. Nagy messze Keleten hogy guzsa­lyod mellett ültünk, már igy fontuk a szá­lat, örök ember-szálat, csodás nagy Mesé­ben a meztelen szívről, mely e hideg Vilá­gon úgy fázik szegény... 1931 december 18; vasárnap. Szabó Dezső uj müve: „Henered az esö“ „Az elsodort falu" régen várt folytatása. A magyar irodalom és az uj könyv- termelés eseményei Az esztendők során hirtelen elhall­gatott nagy magyar elbeszélő ha­talmas uj regénye. A leofeütönb karácsonyi ajándék! MegrenaeláetŐ előjegyzést kedvezményes áron Ke 38.- portcmenies u tán vétele sl ése mellen levelezőlapon e fió ao-ig Bratislava postafiók 43. A férfiak lábán hófehér harisnya, fekete ne­mezcipő, fekete kimonó, lejükön a jellegzetes gombbal ellátott fekete sapka. A férfiak copfja teljesen eltűnt. A nők egyszínű, sötét bugyo- góban és kimonóban járnak. Elnyomoritott női lábat egyet sem láttam. A kinai a tisztaságnak nem nagy barátja, nem mosakodik naponta, hanem arcát, kezét meleg vizbe mártott ruhával törli le. Lefekvés­kor ruháját nem veti le magáról, alsó fehérne­műjét egész télen át nem váltja, talán azért, mert a szobákban nincs kályha é6 az izzó pa­rázzsal telt edény csak édeskeveset enyhiti a szigorú tél fagyos lehelletét. A kinai városban igen érdekes üzletek vannak. Minden uccában kizárólag egyfajta üzletek helyezkedtek el. így van Yade-, Ezüstmüves-, Kimonó-, Virág-, Lámpa- stb ucca. Az utóbbiban a fából,' bronz­ból, üvegből, hártyából készült álló, függő lám­pák és lampionok olyan választéka, .hogy el­ánra! az ember. Hoztunk is mindnyájan néhá­nyat magunkkal emlékbe. Az üzletek cégtáblái hosszú, keskeny, lecsün­gő, teleirt zászlók. Föl-alá vándoroltunk a kes­keny uccákon és úgy képzeltük magunkat, mintha az ezeregyéjszaka valamelyik jelenete elevenedett volna meg előttünk. A velünk uta­zó Max Pallenberg és bájos neje, Fritzi Mas- sary rengeteget vásároltak Pekingben, mert. még nem tudták, hogy távollétük alatt egész vagyonuk elvész. Peking egyik legérdekesebb épülete a váro­son kívül fekvő nyári palota, melyet a boxer- lázadás után a legutolsó császárné építtetett magának, miután az előbbi nyári lakában az európai seregek nem hagytak követ kövön és földig lerombolták. A hatalmas épület mester­séges hegyoldalban fekszik- Körülötte gyönyö­rű park és hatalmas tó. E tóba építtette magá­nak a császárnő a hirhedt márványhajóját azon másfélmilliárd csehszlovák koronából, melyet a nép a tengeri flotta fejlesztésére adott össze. Ezen fehér márványhajó teljesen elhibázott, íz­léstelen épület. Ennek a fedélzetéről horgászott ez a modern Katalin cáraő és itt mulatott ke- gyenceivel. Az utolsó császárnő határtalan pa­zarlása, kicsapongó élete és kegyetlensége — mellyel saját, fiát lassú halállal elpusztította, csakhogy zavartalanul tovább uralkodhassak —• eredményezte azt, hogy utóda elvesztette az évezredes császári hatalmat és jelenleg Tien- cinben az opera énekesi pályára készül. Az Ég és Föld temploma, amely a városon kívül fekvő liget közepén áll és mindenfelől jól látható, talán a legszebb egész Kínában. Az Ég temploma kékzománcos kupolájával, mely a napsütésben gyönyörű színben ragyog, találóan szimbolizálja az égboltozatot. A temp­lomhoz a négy égtáj felől fölvezető lépcsők, a körülfutó háromszoros galéria ballusztrádjalval, a teraszok oltáraikkal mind-mind fehér már­ványból készültek. Mondják, hogy a két temp­lom a legmüvészibb alkotás, melyet valaha márványba faragtak. Ezen templomba jött évenkint háromszor a „Menny Fia“ óriási kíséretével, hogy a maga „országa14 és népe jóvoltáért imádkozzék. Meg­ható lehetett, midőn a császár a. Föld templomá­nak legfelső teraszán aranyekével húzta meg a rizsföldön az első barázdát és ezzel a mezei munkákat megnyitotta és megszentelte. Az egész templom fenséges méltóságává!, a vén fák közt uralkodó néma csöndjével, a ha­talmas városfalakra nyíló kilátással valóban feledhetetlen, mély benyomást tett reára. Hálás szívvel kell még megemlékeznem a Pekinírben élő egyetlen magyar családról. Sza­bó Géza él itt. immár fiz esztendeje (lakása Mi- chibti Mami; tel. 19. Kan Mién Tíutung') és hála kitartásának, virágzó exportüzletet tart fönn. Szabó Géza és bájos neje minden magyart igaz vendégszeretettel fogad. Sohasem tudom meg­hálálni, sem elfeledni, minő szolgálatot tettek esek él jvié gém nek is, midőn autójukat adták szabad rendelkezésemre és segítségemre voltak a város nevezetességeinek megtekintésénél és a bevásárlásoknál. Csodálkoztak is utitársaim, milyen olcsón jutottam a régi hímzésekhez. De hát Mister Szabó barátjának még a sárga ördö­gök sem mertek drága árat szabni. Esetleg Pekinghe kerülő honfitársaim el ne kerüljék e végtelenül bájos, úri magyar osa- lAdot. Llpcsey Andor. Pekingben, a kőfalak oárosában Peking, a 400 milliós „mennyei birodalom" fővárosa nemcsak óriási város, hanem egyben fogalom is, sejtelmes vágyakozásoknak célja, mint Róma, Jeruzsálem, avagy Mekka. Törté­nete Kr. e. 1121. évre nyúlik vissza. Ezen idő­ben már megerősített hely volt. Az évezre­dek folyamán többször lerombolták, de mint a Phönix madár, porából újra feltámadott. Dzsingisz khán unokája, Kublai kkán idejé­ben a város nagyobb, mint ma és oly fényes épületekkel volt díszítve, hogy a világjáró Marco Polo hazajőve telekor nem tudta eléggé dicsérni Peking szépségét. Termékeny síkság szélén, hová a Pejhó fo lyam áradása már nem ér el, a közeli hegyek által ellenséges támadástól védve, predeszti­nálva van arra, hogy az óriási birodalom fő­városa legyen. A fiatal köztársasági kormány azonban ezzel mitsem törődve, székelyét Nan- kingba helyezte át, mert Pekingben minden túlságosan emlékeztetett a császárság idejére. A nevét is megváltoztta Peiping-re és az itt székelő követségeket is mindenáron Nan- kingba akarta áttelepíteni. Mindjárt az első napon észrevettük, hogy Peking halálra ítélt város, ott, ahol 20 év előtt kétmillió ember nyüzsgőit, ma már csak 700 ezer él és ezen szám is állandóan apad. Peking karakteriszlikuma a hatalmas vá­rosfala. Az óriási kiterjedésű várost hatalmas kőfal veszi körül, melynek magassága 15—18 méter és vastagsága alul 15, felül pedig 10 méter; a Tatár várost a Kinai várostól ugyan­csak hasonló kőfal választja el. A Tatár vá­ros kellős közepén elterülő Császár vagy Til­tott várost szintén hatalmas kőfal veszi körül és ennek a közepén levő Bíbor várost is ma­gas kőfal övezi. Naphetetról-napnyugatra Az exterritoriális nemzetközi negyedet, melyben a különböző nemzetiségű követsé­gek, szállodák és keresztény templomok nyer­tek elhelyezést, természetesen erős fal veszi körül. A követségi épületek is erős falak mö­gül kandikálnak elő. Az angol követséget kö­rülvevő falon még most is látszik a boxerlá- zadás ágyúzásának nyoma, igaz, hogy egy fel­irat arra int: „Let we forget" — felejtsük a múltat! A követségeket sürgönyhuzalok, tele­fonvezetékek, drótnélküli táviró és más alar- mirozó készülékek kötik egymással össze. A nemzetközi városba kínainak belépni nem szabad, kivéve azon esetet, hogyha a ne­gyedben lakókkal szolgálati viszonyban áll. E város kapuiban, miként a követségekéiben szinte, még nappal is erős őrség teljesít szol­gálatot. Ugylátszik, Pekingben nem árt a fe­les óvatosság. Az északi Tatár város szabályos négyzet, a körülfutó fal hossza 24 kilométer, tetején 20 lovas vágtathat egymás mellett. Innét kilenc kapu vezet a déli, Kinai városba, valamennyi óriási, 35 méter magas torony, tipikus kinai, cikornyás tetőzettel. Csodálatos impozáns al­kotás a városfal, csaknem kicsinynek érezzük magunkat az óriási falak mellett, mint az egyiptomi piramisok aljában. Peking valóban a kőfalak városa. A város legérdekesebb részét kétségtele­nül a Tiltott, vagy Császár város képezi, ho­vá azelőtt európai be nem mehetett. Kivé­telt csupán a Császár előtt tisztelgő követek­kel szemben tettek évenként egyszer, újév napján. Itt van a parlament, egyetem, állami könyv­tár és a minisztériumok palotája. A Tiltott város szivét az egy négyzetkilo­méter kiterjedésű, téglányalaku, biborszinü fallal körülvett Biborváros alkotja. Ez volt a császár téli rezidenciája. 14 szín,pompás, ti­pikus kinai palota sorakozik ott fel egymás után, közöttük virágos udvar. A palotákat széles márványterraszok, gyönyörű sárká­nyokkal díszített fehér márványlépcsők kö­tik össze egymással. E város ma egészen kihalt, elhagyatott. Itt- otl látni csak egy őrt, vagy körüljáró turis­tát. Az aranyozott, felkunkorodó telőfaragvá- nyok még csillognak a nap lényében, a már-, ványlapok közül azonban már fü nő ki s vas­tag por fedi a régi idők ragyogó pompáját. A paloták legtöbbje nemcsak le van zárva, hanem le is van pecsételve. Az ablakon át hiába próbáljuk kifürkészni a belső berende­zési, nem lehet abból semmit sem kivenni az ablaktáblákra rakódott vastag por és pók­háló miatt. A császári család fogadó, öltöző és hálószobái, — melyeket a merénylettől való félelemből — naponként váltakozva használlak — múzeummá vannak átalakítva. A téli és nyári palota megfizethetetlen mű­kincsei, antik bronzai, porceliánjai itt van­nak felhalmozva, úgy hogy e gyűjtemény a világ egyik legértékesebb ilyneinü múzeuma. A falakon a Ming dinasztia selyem tekercsre festett képei lógnak. Régi páncélöltönyök, fegyverzetek, csodálatos szerkezetű álló órák, porceliánvázák Kr. e. dinasztiák idejéből, edények arany, — aohál — és jade (dzséd)- ből. A Kr. e. 1800 évig visszamenő bronztár­gyak arról tanúskodnak, hogy Kínának már négyezer év előtt fejlett ipara volt. A császári palotában levő műkincsek érté­kéi minimálisan 5 milliárd cseh koronára be­csülik, pedig ez csak egy hányada a régi kin­cseknek, amit tudniillik a boxerlázadás le­verése után az európai katonák a régi helyén meghagytak. A tró literem ben látható még a pazar díszítésű császári trón, kétoldalt ha­talmas pávatoll legyezővel, előtte a földön so­rakozó kövekkel, melyekre a kihallgatáson megjelenteknek fejőket kellett lehajtaniok, alattvalói hódolatuk jeléül. A trónterem előtt óriási bronzvázák, értékes bronzöntvények sorakoznak. Szomorú lehangoltság^al róttuk a Biborvá­ros palotáit, mert minoenütt az enyészet, a pusztulás jeleivel találkoztunk. Minden azt hirdeti itten: „sic transit glória mundi." A köztársasági kormány a legcsekélyebb fáradságot sem veszi magának arra, hogy e hatalmas nemzeti vagyont az enyészettől meg­óvja. A Tatár és Kinai várost kétkerekű riksán jártuk be. Jellemző a kinai gazdasági hely­zetre, hogy a riksát húzó kuli óránként egy negyed mexikói dollárt (2 Ke) kap, mig japán kollégája ugyanezen idő alatt egy fél yent (9 csehszd. korona) keres. Valamennyi fontosabb uocakeresztezésnél hatalmas dia­dalivek állanak valamely neves ember tisz­teletére. Ezen szabadon álló diadalkapuk a kinai építészet legjellegzetesebb, egyben leg­müvészibb alkotásai. Díszítésük rendkívül gazdag, pirosra, kék­re, zöldre vannak festve, cikornyás tetővel befödve, melyek csücskei tipikusan felfelé kuukorodnak, mint a régi jó időben a kipöd- rött, szép magyar bajusz. A két városban nagy a forgalom, nagy a piszok és rettenetes a por. Pekingijén ugyanis az uccuk nincsenek kövezve és az uccák ön­tözésére kizárólag a házak szennyvize szol­gál. Képzelhető, minő porfellegek keletkez­nek. Az ember a szemét-száját kendővel vé­di a veszedelmes sötét por ellen. A végelát­hatatlan Hatamőn főuccán a riksák hosszú sorát a mongol tevekaravánok teszik válto­zatossá. A dromedárok embermagasságu, gyékénybe csomagolt terhet húznak a biro­dalom belsejéből. Ormótlan egykerekű taligát tói egy izzadó kuli maga előtt. A taliga egyik oldalán pipázó ember ül, mig a másik oldalára egyensúly kedvéért egy leölt malac van erősítve. Az­után előkelőségek hordozható palankinba ül­ve, lovasok öszvér- és szaniárháton. Félmeztelen kulik sietnek előre, vállukon keresztbe fektetett, rúd, mely a két végére akasztott teher alatt Jvainkban hajlik meg. A vándor lacikonyha sem hiányzik, orrfa­csaró Ínyencségekkel, melyek között a főtt bogarak és a kígyó és hüllő szeletek még a legártatlanabbak. A többnyire földszintes rna- gánházak nem sok szót érdemelnek. Az ucca felől teljesen ablak nélküliek, valamennyinek szűk a kapuja. Kívülről sejteni sem lehet, hogy nyomorúságos udvarra, vagy előkelő, több udvaros lakásba jutunk-e be.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents