Prágai Magyar Hirlap, 1931. november (10. évfolyam, 249-273 / 2766-2790. szám)

1931-11-18 / 263. (2780.) szám

s ^RXGA!-A\\G^ASlHT'KLAP 1981 n»retnib«r 18, wwrffc MILYEN IDŐ VÁRHATÓ A déloroszországi depresszió kiterjedés folytán K5- répenrópában az időjárás lényegesen rosszabbodott. Az ég bonts, helyenként esővel és hóeséssel. A hő­mérséklet csökkenőben van. — Időprognósis; Job­bára felhős, csapadékrah&jló, hűvösebb, délkeleti s»éUeL — Tisztújító pártgyülés, Pozsonyból jelentik; As országos keresztény-szocialista párt bőéi hélyiszer­vezete vasárnap népes közgyűlést tartott, hogy a Molnár helyi pártelnök váratlanul bekövetkezett ha­lak miatt szükségessé vált tisztujitást megejtse. Furdanidh Aladár körzeti párttitkár hatásos be­széde után egyhangúan választották meg a helyi pártszervezet elnökének Bohus Rezső plébánost, ügyvezető elnöknek Csóka Gézát, alelnőkőknek Bodó Mihályt és Mészáros Imrét, titkárnak Gróf Móricot, jegyzőnek Dorzsí Andrást, pénztárosnak Nagy Sándort s ellenőröknek Csicsay Imrét és Csóka. Jánost. A pártgyülés kegyelettel emlékezett meg az elhunyt helyi pártelnök, Molnár György kiváló érdemeiről e az uj tisztikar testületileg kereste fel az özvegyet ég a párt nevében őszinte részvétét fe­jezte ki. — Halálragázolt a vonat Brünn mellett egy nagymihályi íakkkozót. Brünnből jelentik: Hét­főn délután Brünn közelében a vasútvonalon egy szörnyen megcsonkított holttestre bukkantak. A halott zsebében talált okmányokból megállapí­tották, hogy az illető Bega János 21 éves nagy- mihályi lakkozó. Azonkívül egy levelet s egy címet találtak nála. Megindult a nyomozás an­nak megállapítására, vájjon Bega öngyilkossági szándékkal vetette-e magát a vonat elé vagy pe- ■ dig szerencsétlen véletlenről van-e szó. — Tolvajaikkal együtt megkerültek a moszkvai szépművészeti múzeumból ellopott műkincsek. Moszkvából jelenti az United Press; Négy évvel ezek ott a moszkvai szépművészeti múzeumból fan­tasztikus ügyességgel több rendkívül értékes fest­ményt loptak el ismeretlen tettesek. Nem közön­séges tolvajok lehettek, mert választásuk a leg­értékesebb festményekre, Rembrandt Krisztusára és Tizián Ecce Homojára esett, amelyeknek érté­két a szakértők félmillió dohára teszik. Négy éven . át ernyedetlenül kutatott a moszkvai rendőrség a tolvajok után, míg most végre rájuk talált és előkeritette az ellopott műkincseket is. A lopást nagyobb társaság hajtotta végre azzal a szándék­kal, hogy a műkincseket külföldre viszik és ott értékesítik. — Szenzációban olcsó holfcidónyi utazási árak. November közepétől, december elejéig üresen futnak a nemzetközi vonatok. Ilyen­kor van az utazások holtszezonja. Az őszi utazások már véget értek, a téli utazások még nem kezdődtek meg s a karácsonyi uta­zóközönség még csak készülődik, de nem kel útra. ilyenkor olcsóbb mindenhol az élet, mint máskor. Pedig ilyenkor is élvezetes az utazás s vannak sokan, akik különösen ez- idén, mikor kedves és napfényes az őszutó, kevés pénzért sokat élvezhetnek. Ezeknek felhívjuk figyelmét a ma és még pár napig közlendő olcsó pausálutazásos hirdetésünkre. Ezek az utazási árak csak december elejéig érvényesek. xx Uránia Bank az inkasszó eredmények bankja. Székhely: Nővé Zámky, Banská By- strica. — Elfogtak Kassán egy Iéppel „dolgozó" templom- betörőt. Kassai szerkesztőségünk jelenti: A kassai rendőrség hosszas nyomozás után elfogta Drbohlav Václav csehországi származású templomi betörőt, aki az utóbbi időben több templomot fosztott ki Keletezlovenszkón. Drbohlav leginkább a templomi perselyeket fosztogatta meg előszeretettel s egész különleges módszerrel „dolgozott". Egy Iéppel be­vont hosszú pálcával benyúlt a perselyek nyílá­saiba s ilyen módon sikerült kiszednie a pálcára ragadt pénzt. Letartóztatása alkalmával több6záz koronát találtak nála aprópénzben, amelyhez ilyen módon jutott hozzá. Az „egyéni stilusu" betörőt átadták az ügyészségnek. xx Péntekig lehet még jelentkezni a Berlin—- Amszterdam — Rotterdam — London — Pá­ria — Zürich utazásra. A P. M. 'H. utazási iro­dája közli: A november 26-án Bécsből induló 12 napos Berlin — Amszterdam — Rotterdam — London — Paris — Zürich utazásra, melynek részvételi dija 2025 Ke, péntekig fogad még el jelentkezéseket a P. M. H. utazási irodája (Bra- tislava, Central Passage). — Halálos játék a gyufával. Nyitrai tudósí­tónk jelenti: Sopornya községben a napokban tűz pusztított Hába Magda gazdaságában, mely alkalommal nagyobb mennyiségű szal­ma hamvadt el. A nagy szélben a tűz gyor­san terjedt és csak a falubeliek gyors közbe­lépésének volt köszönhető, hogy a tűz nem járt végzetes következményekkel az egész községre. Az elhamvadt szalmakazal tövében rátaláltak Hába Magda ötéves kisfiának szénné égett holttestére. Megállapítást nyeTt, hogy az asszony egyedül hagyta a házban a kisfiút, aki gyufát kerített, és kiment a kert­be, majd meggyujtotta a kazlat. Mikor a lán­gok magasra csaplak, a kisfiú megijedt, meg­kerülte a kazlat és beletúrta magát a szalmá­ba. Néha ny pillanat alatt a kazal teljesen Iá ng- háborúit és igy a kisfiú is ott égett. A gyer­mek anyja ellen megindították az eljárást a köteles gondosság elmulasztása miatt. xx A gyümölcsfák lombíhufllásának befe­jeztével okvei lenül permetezze és kenje rpeg a fáit a Dendrin hígított oldatával. Is­mertetőt, kérjen Bergüoffer János mag- ke re* kedésétől, Pozsony. Köztársaság tőr 13. Egy budapesti kereskedő lelőtte ideálját és önmagával is végzett, mert a szülők ellenezték a házasságot Budapest, november 17. (Budapest! szerkesz­tőségünk teiefonjelentése). Véres szerelmi drá­ma történt Budapesten a hétfő esti órákban. Rádai János 39 éves kereskedő régóta udva­rolt Singer Margit 22 éves hlvatalnokleánynak. A kereskedőnek a Rákőczi-uton volt üzlete, mindazonáltal a leány szülei a nagy korkü­lönbség miatt és azért, mert a leány ortodox zsidó volt, a férfi pedig keresztény, hallani sem akartak a házasságról. Rádai hétfő dél­után hazakisérte a leányt szüleinek Peterdí* uccai lakására. Mig a leány anyja az uzsonna ntán nézett, percek alatt lefolyt a tragédia. A kereskedő két revolverlövést adott le a leány­ra, majd a fürdőszobába rohant, ahol önmagát lőtte agyon. Rádai nyomban meghalt, a leány pedig a mentőkocsiban szenvedett ki. A ke­reskedő zsebében levelet találtak, amelyben azt írja, hogy a leány nem akart meghalni és ő kényszeritette rá, hogy együtt menjenek a halálba. Brünn, november 17. Néhány héttel ez­előtt — mint a PMH jelentette — Suchovban meggyilkolták Zemeik Rozália 45 éves asszonyt, akinek három nappal a gyilkos­ság előtt törvénytelen gyermeke született. A gyermek apja, Kamenik János 36 éves fa­lubeli férfi, a gyerek megszületése előtt ál­landóan sürgette az asszonyt, hogy szabadul jón meg terheitől, de az asszony nem tett eleget követelésének. Három nappal a gyér* mek megszületése után az asszony halott volt. A holttest ruhái között megtalálták Ka­menik egy levelét, amelyben hatezer koronát Ígért az asszonynak, ha elhallgatja, hogy a gyermek tőle való. A csendőrség a nyomozás során letartóztatta K ámen i két., aki bevallotta, hogy a levelet ő irta, a gyermeket is a magáénak ismerte el, Zsábánál az ágyékkörnyétká szalag és faxra* apparátus fájdalmas lerakodások székhelye, Ezt az állapotot tartósan orvosolja a pöstyéni iszappaikotás felszivó hatása. Házfüairára két praktikus formában kapható minden gyógy® szertárban. de a leghatározottabban tagadta, -hogy a gyil­kosságot ő követte volna el s alibit próbált igazolni felesége segítségé­vel, akivel a kritikus éjszakán állítólag egy födél alatt aludt Most azzal a különös javaslattal fordul a vizsgálatot folytató közegekhez, hogy rendezzenek spiritiszta szeánszot, amelyre idézzék meg a meggyilkolt asszony szelle­mét, aki bizonyára be fogja bizonyítani az ö ártat­lanságát. A hatóságok azonban nem akarják elfogadna ezt a szokatlan és több mini kétsé­ges alibi-bizonyitást és sokkal inkább annak a hajcsomónak a tu­dományos vizsgálatára építenek, amelyet a meggyilkolt asszony kezében talál­tak. Izgalmas jelenei Hlasivec temetésén Páris, november 17. Hlasivec temetése tegnap folyt le nagy. részvét mellett Hlasivec rokonságá­ból senki sem jelent meg a temetésen. A nyitott sir fölött izgalmas jelenet játszódott le. Hlasivec kedvese, Hlozsek Anna, aki egész idő alatt heve­sen zokogott, hirtelen bele akarta vetni magát a nyitott sírba g ebben alig tudták megakadályozni. A titokzatos halálesetről egyébként újabb jelen­tést nem adtak ki a párisi hatóságok. A vegyi vizsgálat még mindig nem fejeződött be és ez kés­lelteti az igazságügyi hatóságok munkáját. Nagy fel­tűnést keltett, hogy a jól prosperáló Hla&ivec-szállő üzleti könyvei csupa veszteséget tüntetnek föl s nem lehetetlen, hogy Hlasivec halálának okát ép­— Vidám cserkészest Komáromban. Komáromi tudósítónk jelenti: A bencés gimnázium cserkész­csapata szombaton és vasárnap kétizben is, nagy­sikerű vidám cserkészestet tartott, bizonyságául a komáromi cserkészek ügyességének e jólszerve­zet tségének. A rendezés nehéz munkáját a cser­készet batáták megosztották egymás között s igy volt elérhető, hogy a vidám est kitűnő sikerrel zárult. Krizsán József zenetanár vezetésével ének­kar és zenekar adta elő a cserkészindulót. Bíró Lucián tanár-parancsnok nagyhatású prológat mon­dott és bevezette az e6tét. Majd Btró Lucián rendezésében nemzetközi tábortüzet mutattak be a cserkészek a színpadon, tizenegy nemzet énekét és számos nemzet cserkészeinek csatakiáltásait adva elő. Borka Géza kitünően megirt, humoros jelenetei: János bácsi a táborban, Tábori konyha, Csörkészök Lepéndön: a kacagás üde forrásai voltak, a cserkészek pompás színészeknek bizo­nyultak a tréfás darabokban és nagy kedvvel ala­kították a rutinos tollal megirt diák és cserkész- jeleneteket. Szomhathy Viktor „Hollywood a ha­todikban" címmel irt egy nevettető jelenetet, mely egy iskolai tizpercben zajlik le. A darabok főszereplői: Basüides Ábris, Balogh Kálmán, Juha Ferenc, Nyáry József, kitünően „alakították" sze­repeiket s velük együtt minden szereplő cserkész nagy lelkesedéssel és szeretettel játszott. A diák­zenekar indulókat adott elő. A komáromi cser­készek ismét megmutatták azt, hogy a cserkész minden helyzetben és minden szerepben pompá­san állja meg a helyét. A rendezés nehéz munká­ját Biró Lucián, Borka Géza dr. és Kocsis Károly tanárok vállalták magukra, szerettette! buzgélkod- ván a cserkészek ügyéért. A zenekart Krizsán József zenetanár tanította bo és irányította ki­tünően. Polío szappan minden mosáshoz ! ’ — Udvarolni kezdett a megszökött majom. Wuppertal-Barraenben egy vándorcirkusz majma megszökött a ketrecéből. Átugrálta a háztetőket és végül egy nyitvalevő harmadikemeleti ablakon beugrott. A szobában egy fiatal lányka tartózko­dott. A majom, ahogyan tanítómesterétől tanulta, odaugrott és elkezdte simogatni a kislányt, aki az ijedtségtől elájult. Az üldöző tűzoltók és rendőrök csak nehezen tudták kézrekerfteni a szenvedélye­sen barátkozó majmot. xx Székrekedésnél, emiéazitésl rcamrokiniáil, gyomorégésnél, vérlód'iáásnáil, foflüjáisniáil, ál- imát lamág,náut, általános rosezullótaél igyunik reggel éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc József" ikeseriivizet. — Ruhaautoniata. A modern automataibtifék és hűsítő italokat árusító automaták után, most, újabb automatával lepték, meg a világot az amerikaiak. Ez ez automata a „divatautomata", melyből tet- szésszeríntl öltözékdarabokat lehet kiválasztom" és megvásárolni. Üveg alatt láthatók a szebbnél szebb nyakkendők, gallérok, alsónadrágok, harisnyák, filb. Egész öltözet ruhákat is lehet pénzibedobás utján vásárolni. Ha pedig valaki a. helyszínén fel óhajt öltözni, ez automata mögötti, tükrös, folyó­vizéé fülkében magára is öltheti a frissen vásárolt ruhadarabokat, pen az üzleti könyvek rejtegetik. —' A szesz ördöge rablásra bujtott egy va­gyonos gazdát. Nyitrai tudósítóink jelenti: Valkuierő rablás játszódott le tegnapelőtt este a teszári országúton, melynek tettesét a osetndőrség Levicaky László vieszikai vagyo­nos gazda személyében letartóztatta és a bí­róságnak adta át. Leviczlky a teszáni állomá­son felvett kocsijára néhány Ausztriából a szomszéd faluba hazatérő munkást. Miután ■bepálinkázott a falu egyik korcsmájában, kissé illumiinált állapotban ült fel ismét ko­csijára és hazafelé indult. Útközben találko­zott Homod'a Apollónia süket néma asszon y- nyal, akit felszólított, hogy üljön fel kocsi­jára. Az asszony Hálálkodva vette a gazda szívességét, alig haladták azonban néhány száz métert, Leviczlky, akiiben valószínűleg az alkohol dolgozott, azt követelte az asszony­tól, hogy adja át neki a nála levő pénzt. Az asszony azt hiitte, hogy Leviiozlky „menet- dijat" kór, mire az égre mutatott azt akar­ván kifejezni, hogy majd az Isten megfizet a szívességéért. Leviczlky ékkor erőszakos­kodni kezdett az asszonnyal és el akarta venni a pénzét, miire az ijedten leugrott a kocsiról és futásiban keire sebt menedéket. A gazda utána iramodétt és dulakodni kezdett vele, miközben darabokra szaggatta az asz- szony ruháját. Homolánénál 500 korona volt, amit egy zacskóban a nyakán tartott, s ágy Leviczlky nem volt képes elvenni tőle. Mi­kor a megtámadott asszony segítségért ki­áltozott, a gazda előrántotta élesre fent ké­sét és HomOláné torkára helyezte, mire a szerencsétlen annyira megrémült, hogy ösz- szeesett. Ekkor több munkás közeledett, mire Leviczky jobbnak látta menekülésre fogni a dolgot. Felült a szekérre és a lovak közé csörditett. A cseudőrség azonban hamarosan hurokra kerítette és az asszony terhelő val­lomása alapján letartóztatta. Leviczlky kihaiM- gatása során azzal védekezett, hogy alkoho­los állapotban volt és nem emlékszik arra, hogy miit tett. Kijelentette azonban, hogy ha Iloniolánió terhelőén fog vallani ellene, úgy nem fog tagadni, A letartóztat olt gazdát teg­nap beszá-Udtotlák a nyit raj államügyészség fogházába* Váratlan fordulat a nagy béliéi tanító kárára két év előtt történt 75.000 koronás lo­pás ügyében, Nyitrai tudósítónk jelenti: Au* nakidején nagy port vert fel az a titokzatos lopási eset, amelyet Zádory István naigybélici tanító kárára követtek el, akinek lakásából a tettesek 75.000 korona készpénzt emeltek eL A nyomozás során a gyanú több fiatalko­rúra terelődött, akik közül az egyik beis^ merte azt., hogy egy alkalommal besurrant a tanítóhoz és egy kisebb pénzösszeget el­emeit, azt azonban tagadta, hogy 75.000 ko­ronát vitt volna el. A bíróság annakidején a fiatalkorút elítélte, két társát azonban bizo­nyíték hiányában felmentette. A csendőrség titokban folytatta a nyomozást az ügyben, mely most váratlan eredménnyel járt A kö­zelmúltban letartóztatták S ver cél István klatnoujíalusi legényt, majd a napokban ház­kutatást. tartottak több Matnoujfalusi és kör­nyékbeli gazdánál, akikről tudták, hogy ősz- szeköttetósben állottak a letartóztatott le­génnyel. A házkutatások során értékes fegy­verek, kerékpárok, rádiókészülék és egyéb holmi került elő, melyeket az utóbbi időben vásároltak s mivel az illetők eddig szerény viszonyok között éltek, az a gyanú merült fel, hogy a tanítótól ellopott pénzen vették eze­ket a dolgokat. A nyomozás során Svereel terhelő vallomást tett egy Danihel Ferenc nevű legény ellen, akinek állítólag 22.000 koronát adott át az ellopott pénzből. Dani­hel kereken tagadta ezt s az a nézet alakult ki a nyomozás során, hogy Svereel csak azért vallott Danihel ellen, hogy ne kelljen elárul­nia igazi tettestársát. A nyomozás kiderítet­te, hogy mintegy 45.000 korona értékű holmit vásárolt össze Svereel és rokonsága a tanító­tól ellopott pénzen. Sverceléknél is különféle értékes ingóságot találtak. A vizsgálat folyik tovább és előrelátható, hogy rövidesen né­hány újabb letartóztatás lesz. Mindazok el­len, akiknél a csendőrség foglalást eszközölt, orgazdaság elmén folyamatba tették a bűn­vádi eljárást — Megszületett a* „egyenes" banán. London­ból jelentik: A cambridgei egyetem füvészkertjé­nek melegházában több évi kitartó kísérlet után sikerült egy teljesen egyenes banánt termeim, melynek körvonalai nem mutatják a legcsekélyebb görbületet sem. A bir tudományos körökön kívül is nagy érdeklődést és derültséget keltett, mert egy. nagyon népszerű angol kupié szerint „nincs egyenes banán". «. — Elítélték, mert feleségének nem fiwtte vissza a kölcsönt Nyitrai tudósi tónlk jelenti: Hétfőn Ítélkezett a nyitrai kerületi bíróság Brogyiámi Ferenc nagytapolcsán yi kertész fe­lett. aki ellen felesége tett feljelentést egy 4500 koronás kölosönügybői kifolyólag. Az asszony azzal vádolta férjét, — akivel külön­váltál! él — hogy egy üzleti ügyben 4500 ko­ronát adott át neOri, férje azonban nem fi­zette azt vissza. A bíróság a beismerésben volt vádlottat egy havi fogházbüntetésre ítél­te feltételesen és kötelezte az összeg vissza® fizetésére. — A legidősebb ország. A világ egyik államá­ban sem fogy annyi cukor, mint ez északamerikai Egyesült-Államokban. Statisztikai adatok szerint az 1926. évben például 6 millió tonna fogyott el, ami annyi jelent, hogy minden egyes amerikai pol­gárra évenként 50 kilogramm cukor esett. Azóta kicsit megváltozott a világ és az amerikaiak élete sem olyan édes. Az 1930. évben már „csak." 44 kilogramm cukrot fogyasztottak fejenként, — Hulló falevél — autóbuszok ellensége. Lon­donból jelentik: Az amerikai autőszöveteég figyel­mezteti a közönséget, hogy ősszel az autóforgalom legnagyobb veszedelme a sok lehulló falevél, amelyen az autókerék megcsúszik, úgyhogy a kocsi fáról és kormányozhatatlan lesz. — A pajzsmirigy a lóbünös. Londonból jelentik: Louis Bermau dr., hires amerikai specialista, a mewyorki törvényszéki orvostani intézetben tar­tott előadásában kijelentette, hogy' a Sing-Sing fegyház kétszázötven legmegrögzöttebb gonoszte­vőjével, továbbá 196 ifjúkori elitélttel folytatott kísérletei bebizonyították, hogy a bűnözési hajlam szorosan összefügg a pajzsmirigyek rendellenes­ségével. A tudomány fejlődése, úgymond, lehetővé fogja tenni, hogy a szokásos gonosztevőkből bi­zonyos pajzsmirigykezelée utján hasznos polgáro­kat faragjanak. AZ IVAN-SZINTARSULAT MŰSORA ROZSNYÓN: Szerda: A mosoly országa. Lehár operettje, Szűcs László operaénekes felléptével. Csütörtök: A mosoly országa. Szűcs Lászlóval Péntek: A cárevics. Lehár-operett Szűcs László felléptével. Szombat: A rórevfcs. Szűcs bucsufellépte. A RUSZINSZKÓI MAGYAR SZÍNHÁZ MŰSORA UNGVAR0TT: Szerda: Az elcserélt embor. Mágory Mária vendég- felléptével. Csütörtök: Rád Mzom a feleségem. Bolhdzat-ujdons. Péntek: Vihar a Balatonon. Operett-újdonság. Szombat: Vihar a Balatonon. Vasárnap: Vihar a Balatonon, Spiritiszta szeánszon szeretné ártatlanságát bebizonyítani a suchovi gyilkosság gyanúsítottja A hatóságok természetesen nem fogadhatják el a furcsa javaslatot

Next

/
Thumbnails
Contents