Prágai Magyar Hirlap, 1931. november (10. évfolyam, 249-273 / 2766-2790. szám)

1931-11-13 / 259. (2776.) szám

6 1931 november 13, péntek. BIKFIC Irta: ETHEY GYULA Valami igazság van abban, hogy a sok rohanó masina rontja idegeinket. Régi világban kevés em­bernek vala sietős dolga és az is csak kocsin szá­guldott. de annak hájjal kent tengelye hamarosan nagyot nyi'kfcant a kátyúban s bizony recsegve el­törött. Mire ujjal cserélték ki, hát megismerked­tünk a fél faluval s a galamutyából legalább is egy jó vacsora származott. Akkor könnyen ment még a sütés-főzés, minden jajgatás mellett bőven akadt tejbe aprítani való. A derék jó franciská- nusokat tenyerén hordozta népünk, pedig ók nem hoztak a házhoz semmit, ellenikezőleg vittek, ha kaplak, lévén az 6 életrendjük ájtatoe szivek ada­kozó kedvére berendezve. Tele volt klastromuk magazinja kellemes földi javakkal s mikor egyik rendházukat gaz tolvajok szívtelenül kirabolták vala, szörnyen kesergett a kárvallottak gvardián- ja: Mindössze tizenhat borjaink maradt, meg ki­lencvennyolc libánk! Ebül vagyunk, éhség kopog­tat szegény portánk előtt! Igaz, hogy olyan derék kveetáló testvér, mint a jó Vitái bácsi nem akadt hét vármegyében. Értette a módját, mint kell bűnös lelkekkel beszelni e nem egyszer a még csak születendő borjut is lefoglalta szent kolostora részére. Mostani esetünk úgy kez­dődött, hogy Vitái 'bácsi neki indult faluja szélső házának, honnan sok tyuk érdes hangja hirdeté oktalanul a tojások bőséges szaporulatát. Ámde a tyukászat 'boldog tulajdonosa. Finta Anna nénénk valahogy ballábbal kelt fel cifrára pángált ágyából s nem vala adakozó kedvében. — Karcsii — rikkant rá keményen iskolába készülő fiára — már megint felénk csoszog az a nagyhosu barát, igazítsd a szomszéd uecába azzal, hogy én elmentem a vásárra. Karcsi gyerek szófogadó fickó létére emberül megfelelt a diplomáciai feladatnak, mint illik: — Dics éri essék az ur Jézus Krisztus, édesanyám vásárra utazott nekem fütyülős lovat venni, jöjjön két hét múlva tisztelendő ur! A legjobb diplomata munkáját is elrontja a rossz generális, igv történt tehát, hogy Anna nő­nénk meztelen lábának tyúkszem mentes bütykei a kapu mögül csalhatatlanul kandikáltak az uocára. Vitái bácsi végighallgatta a nem először hallott dikciói s egy barackot, nyomva a gyenge nebuló fejére szelíden vágja oda válaszát: — Jól van fiam Karcsi, tisztelem édesanyádat, de ha máskor elmegy, hát ne hagyja a lábait ott­hon! — Ezzel azután amúgy véletlenül nagyot koppantott somfabotjával a hivalkodó lábujjakra, melyek büvészá gyorsasággal tűntek el az udvar homályában. Ezalatt páter Hyeronimus kihajtotta rendházá­nak Bikáié nevű szamarát, melynek hátán terme­tes kosár várja az ájtatos adományokat. Szép pi­ros kantárját majd Vitái bácsi veszi kezébe és megindul a gyűjtögető munka. Szent atyánk már kora reggel buzgón imádko­zott az egek urához, végül pedig maga részére is kérte kegyelmét: — Boh daj éta síié chudobnému mnychovi Hiero- nymovi! Magyarul annyit jelent ez, hogy adj Isten szeren­csét a szegény Hyeronimus szerzetesnek. Persze akkor még mindegy vala, hogy micsoda nyelven nyújtjuk be bélyegmentes kérvényünket Teremtő Urunkhoz. Szerettük is egymást és bizony gyakran olvasom levelesládám dokumentumait, hol magyar véreim szlovák írásokat szerkesztettek, ők pedig viszont magyarul öntötték ki a szivükön fekvő ér­zelmeket. Hyeronimus atya j óh úrnőm ember;’ amint igy Bikficcei kettesben ballag, az ucca túlsó oldaláról mosolyogva int feléje az ugyancsak tréfák tengerén úszkáló Sziklásy báró. — Dicsértessék! ... hányám vannak tiszttelendőj uram, hányán? — érdeklődik ravaszul a kolostori i létszám iránt a báró, miközben botjával a hosszu- fülü Bikiicre mutogat. Páterünk fején találja a szeget, visszapuffant a szellemesség nyilával: — Iía mélüüságod is velünk jön. akkor hárman leszünk! — Bravó kedves páterkő, — nevet jóízűen a báró — szeretem az igazmondó embereket. Le­gyen szerencsém ebédre; bár rövid a menü, mert nyulon vesepecsenyén meg kappanon kívül alig akad valami, de majd elkvaterfcáaunk amúgy ket­tesben. — Köszönöm méltóságod jóindulatát, ha Isten máskép nem rendelkezik velem, szegény szolgájá­val, déli tizenkettőkor teszem tiszteletemet! — Sbobom! Adieu! Elbúcsúztak mint illik, a derék Bikfic Vitái bácsi kezébe jutva elindult szokásos kőrútjára. Mondanunk se kell, hogy alig kondult tizen­kettőt az óra Ilyeronimue atyánk befordult a kas­tély ajtaján s nem hagyta otthon a főúri ebédhez illő éfvágyat sem. Hosszú asztal hófehér hátáról nyájasan mosoly­gott feléje a különféle palackok csalfa gárdája s mivel Erzsébet bárómé — a ház asszonya fenyves- madarakkal toldotta meg ételeinek sorát, a táp­lálkozás rendje egészen helyes mederbe gördült vala. Boros palackok ütegei fehér, aranysárga és vő- rö/ez’nü tüzes italokat rejtettek átlátszó kabátjuk mögött, amitől alapos forgásnak indul a megolajozott emberi nyelv. Fekete kávé után bárómé asszonyom magára hagyta a férfiakat, mert bizony férje urá­nak cseppet se fog ártani, ha bizalmas leckét vesz e túlvilág! boldogság már e földöm lerakandó fun- óamen'urnairól. Iiáró urunk tudja, hogy borban/ m /igazság s valóban megszállotta a* áhítat. — No kedve* PAterkio — folytatja csengő koccin­KOMMENTÁROK ÖNGYILKOS DIÁK Egy budapesti diákőngyilkoeság körül hatal­mas vihar támadt s tűi a szörnyű eset egyszeri jelentőségén, túl az akkut felelősség bizonyára tisztázatlan problémáján, cikkek, tanulmányok, viták jelennek meg és zajlanak le, s megkísér­lik, hogy általában tisztázzák a középiskolai diák é.s a tanára közötti viszonyt, vagy azt a nevelési módszert, amelyet a diákok túlzott ér­zékenységének okos levezetésére alkalmazni kell Á pesti hatodikos gimnázista öngyilkos­sága pedagógiai problémává vált. Vannak, akik gúnyos és metsző szavakkal elítélik a ta­nárt, a tanárságot és mai módszerüket, mások viszont rámutatnak azokra a megoldhatatlan lelki komplexumokra, amelyek a pubertás vé­gére érkezett fiatalemberekben gyakran föllép­nek és halálos pontossággal a katasztrófához vezetnek. Egyszóval sokan a tanárságot teszik felelőssé, sokan a rejtélyes gyermekeiket. Ki­nek lehet igaza? Világos, s még azok is tudják, akik a fönti alternatívák közül az egyiket választják, hogy egyiknek sem, s legföljebb az egyik, vagy má­sik túlsúlyáról szabad beszélni. Ami természe­tesen elegendő. A gyermeköngyilkosságoknak /határozott százalékszámuk van, mint minden­nek a világon: a holtan született csecsemőknek, a bénáknak, a vakoknak, a villaraoselgázolá- soknak. Ez a százalék bizonyos körülmények között hol nő. hol csökken, de teljesen eltün­tetni eddig a legideálisabb rendszerben sem si­került. A múltkor olvastam, hogy egy szovjet- gyárban egy fiatal és priraitiv orosz munkás öngyilkos lett. mert ámbár önmagát tartotta a legszorgalmasabbnak, a szorgalom dijat másva­laki kapta. Nyilván ez az öngyilkosság beteg­ség volt, s Freud óta egyáltalán nem kételked­hetünk abban, boa-’' minden öngyilkosság be­tegség. s a kérdés csupán az marad, vájjon q-vó'O-vitható betegség-e, vagy gyógyíthatatlan. —■ A kis pesti gimnázista öngyilkos lett. mert meggyanúsították, megijesztették és igazságta­lanul bántak vele. Mi í-enne, ha mindenki ön­gyilkos lenne, akivel igy bánnak, akár az isko­lában, akár az életben? A világháború katakliz­mája eltörpülne az önöldöklés arányai mellett. Holott az is nyilvánvaló — magamon éreztem —, -hogy sehol sem bánnak igazságtalanabbal az ,,'ember“-rel. mint az iskolában, ami. ugyan­csak természetes -(bármily sajnálatos is), mert a felnőtt és a gyerek között örökké áthidalha­tatlan különbség és' értelmetlenség fog táton- gani. A gyerek ritkán érti meg a felnőtt inditó- okait, hiányzik a tapasztalata hozzá, s a fel­nőtt, iha egyszer 'kievezett a pubertás Scillája és Oharibdisze közül, soha többé vissza nem térhet a naiv gyermeklélek mesékkel, illúziók­kal és fantazmagóriákkal telt. tengerére. Az összeütközés elkerülhetetlen, s minden attól függ, miként reagál a gyermek lelke ezekre az ■elmaradhatatlan, sőt szükséges, mert érlelő, összeütközésekre. Sokat itt nem lehet tenni. Magára kell hagyni a gyermeket. A küzdelmet önmagának kell megvívnia. Viszont nvilt. kérdés marad, vájjon a gyer­mekleiket nem lehet-e ügyes preventív intézke­désekkel előre megacélozni, fölfegyverezni e kimaradhatatlan konfliktusokra? Erre a kér­désre valamennyi pedagógus igennel felel. Té­vednek tehát azok, akik a pesti ön gyük osság­ban és minden hasonló esetben csak a „brutá- lis“ tanárt és magát az esetet okolják, vagy hangoztatják, hogy ilyesfajta igazságtalanság­nak, brutalitásnak nem szabad előfordulnia. Sajnos, az ember lelkében rejlő félreértés-haj­lam miatt a legjobb emberek között sem kerül­hetők ki az ©féle konfliktusok. De fölkészülhe­tünk ellenük. S ez a punetum saliens, ez a pe­dagógiai probléma a .pesti öngyilkosságban. A kis öngyilkosnak nem volt. módjában a lel­két megerősíteni. Miért okolják a „brutális1' tornatanárt (ismétlem: az egyéni esetben lehet, hogy a tornatanár a közvetlen ok, sem védeni, sem támadni nem akarom őt), s miért nem hoz­zák föl azt az áldatlan családi helyzetet, mely­ben a fiú élt, s ahol csak rosszat, gyöngeséget. bizonytalanságot látott? Szülei elváltán éltek, s beteges érzékenységgel valósággal vetélked­tek a fiúért. Job’bra-balra ráncigálták, kényez­tették, uszították. Legyöngitették, megvaditot- ták, 9 idő előtt megtörték a gyermek lelkében a szülői tisztelet, az otthoni szeretet nélkülöz­hetetlen bázisait. Közvetlenül ezek a bizonyta­lanságok nem játszanak szerepet az öngyilkos­ságban, de a tudat alatt mélyem belenyúlnak a determinánsok közé. A nevelés első föladata, hogy a. konfliktusra fölkészítse a gyermek lel két. körülbástyázza és megerősítse. Nevetséges a katasztrófáért ma­gukat a konfliktusokat okolni, amelyek a fiú férfivá fejlődése szempontjából éppúgy lehet­nek építők, mint rombolók, e ők jelentik a ta­pasztalatot, az edzést, a kétségtelenül brutális és igazságtalan ütéseket, amelyek keményítik a vasat. A gyermek lelkében plattformot- kell teremteni az életre. Nevezzék valláserkölcsi ne­velésnek, sportnak, a nevelők szuggesztiv te­kintélyének és az emberi nemesség szétárasz- totf. hatásának, katonai fegyelemnek, vezérlő ideák átplántálásának. a tradíciókba vetett h’t- nek, jó példának, vagy más módszernek azt. a sémát, amely a lelket megerősíti, mint a vita­min, — egyremegy, de valami kell, valami alap. amelyben a gyermeklélek megnyugodhat, aho­vá beleunenekülhet, ha eljön az első csapások, az első igazságtalanságok, az első konfliktusok rettenetes és védtelen ideje. A kis pesti öngyil­kosnál hiányzott a belenevelt ellentállóerő. őt az iskolában csak tanították, az áldatlan ott­honban becézték és szétmálásztották, d-e sehol- sem nevelték. A lélek megerősítése hosszú fo­lyamat, évekig tarthat, amíg sikerül, — bele kell szuggerálni, példákkal meg kell mutatni, fegyelemmel meg kell alapozni, logikával meg kell magyarázni, ismeretekkel bŐviteni, emberi nemességgel cizolálni. Sajnos, oktatásunk mai anarchiájában csak tanítás van, nem nevelés. Nagy baj, végzetes baj, s őzért emelkedik a d iákön gyilkosságok obiigát százalékszáma, Ha a nevelés mindenütt erőssé tehetné a gyermek- leiket, ezer igazságtalan tanár jöhetne és senki sem lenne öngyilkos, csak az, aki tényleg beteg és élet-képtelen. A pedagógia mai kriziee, hogy nem tud egy­séges és általános nevelési bázist találni. Kap­kod, bizonytalan, s nincs fix anyaga, amivel a lélek erődítményeit fölépítené. Kísérletezik. ez- zel-azzal próbálkozik, de ez a sok meddő kísér­letezés csaknem viviszekció. Zavart kelt, bont­ja az abszolutumokat, s védtelenül hagyja a fejlődő gyermeklel két. ha eljönnek az élet bru­talitásainak és igazságtalanságainak első nagy ostromai. Szvatkó Pál. Több százezres sikkasztást fedeztek föl a gödingi takarék- pénztár holresi fiókjában Brünn, november 12. A gödingi takarék- pénztár holicsi fiókjában a napokban rovan- csolást tartottak, amelynek során kétszázezer koronás sikkasztást fedeztek fők Az elsikkasz­tott összeg azonban ennél jóval többre fog rúgni, mert még az utolsó hat évre visszame­nőleg kell felülvizsgálni a könyveket. Az ügy­ben letartóztatták Galatik Ferdinánd harminc éves pénztárost, aki 1925 óta szisztematikusan folytatta üzelmeit. Letartóztaásakor beismerő vallomást tett és azzal védekezett, hogy 1600 koronás fizetéséből nem tudott megélni. Ga­latik egyébként viszonyain felül élt, sokat kártyázott és rendkívül költséges kirándulá­sokat rendezett. Galatikot beszállították a pozsonyi kerületi bíróságra. Az igíam szökevények köziiS károm már kézrekeriilt Brünn, november 12. Jelen tettük, hogy az iglaiui foigiház öt megszökött foglya közül, akik megfojtották Baumas fogházért, egyet tegnapelőtt már elfogtak. Tegnap Humpo- leoben letartóztattak egy másikat, akire egy fuvaros figyelmeztette a csendőröket. Rövid hajsza után ő is hurokra került. A másik csoport Stoky környékén bujkál, teljesen kiéhezve és kimerülve. A három­tagú csoport egyik tagija, Hájek József már nem tudott továbbmenni, ezért elbúcsúzott társaitól s egy magányos ház padlásán bujt el. Ott elaludt s csak akkor ébredt föl, ami­kor a háziak rábukkantak s felhívták rá a osendőrség figyelmét, őt is átszállították az iiglaui kerületi bíróságra. Két társának már közvetlen nyomában van a osendőrség s le­tartóztatásuk minden órában vágható. Véres tüntetések Hamburgban Hamburg, november 12. A mára virradó éj­szaka Numünsterben véres összeütközésre került a sor a nemzeti szocialisták és a kom­munisták között. Egy nemzeti szocialista meg­halt, többen súlyosan megsebesültek. — Háromszor követett cl öngyilkosságot, mig végre sikerült meghalnia. Pozsonyi szerkesztősé­günk telefonálja: Pásek Ferenc huszonöt éves hen­tessegéd, aki a pozsonyi Roeenheim-kolónián Bor­bély Pál henlesmesternél volt. alkalmazásban, dé­vényi lakásán tegnap három ízben követett el ön­gyilkossági kísérletet. Először kertjében felakasz­totta magát, de észrevették és idejében levágták, ezután a Dunába ugrott, de onnan is kimentették. A makacs öngyilkosjelölt ekkor fölment a padlásra, ahol újból fölakaszt-otat magát. Ez a kísérlete azon- bán már sikerrel járt és mire rátaláltak, már halott volt. A szerencsétlen ember azért követte el az ön­gyilkosságot, mert munkaadója, akinek hentesüz­lete nem ment jól, főlmondotta állását és félt a munkanélküliségtől. tással — láthatja kegyelmed a szobrokon, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze. Én is azért hívtam meg tisztelendőségedet erre a gyatra ebédre, hogy megtudjam, nem volna-e kedve olyan- féle sine cura állást betölteni, mint például az én famíliám udvari káplánja? — Mert hát gyarló emberek volnánk mindnyájan, egyiknek ez a hibája, másiknak az s hogy nevén szólítsam a gyereket, nekem a házastársi hűség betartása körül lennének némi fogyatkozásaim. A pápa ő szentsége bölcsen intézkedett papjainak nőtlenségéről, amivel asszony nélkül valahogy csak meg van az ember, de egy asszonnyal nehezen megy a hűség! Legalább én nem bírom ki. Kép­zelje páterko, hogy ottan sétálunk a paradicsom­ban, letépek egy fügét s ha megéhezem, hát ismét csak a füge után nyúljak, mikor rám mosolyog a datolya? Éhenhaláshoz csak elhatározás kell, de egyhangú kosztoláshoz valami magasabb erő a ez belőlem hiányzik... Nem szeretnék bűneim meg­váltása hijján pokolba kerülni, azért állandóan de­rék szentatyát kívánok magam mellett tartani, mert ki tudja, mikor kondid felettem utolsót az óra? Páter Hyeronimus szeretettel tekint a szenvedő bűnösre s hosszú öltönye ráncait igazgatva készül válaszára. , — Méltóságot) uram, ez ember.gyarló, az Ur ke­gyelme nagy. Éppen ma reggel kértem, hogy segít­sen szerencséhez s íme már is megjutalmaz engem jámbor szolgáját méltóságod nagylelkű ajánlatával. A káplánt állás nekem való hivatal. Falunkban tobsz a viz, híveink pedig a legsavanyubb bort hordják hozzánk ajándékul; olyan az, mintha Lu­cifer sósavval öntözné a tőkét, miből ilyen átko­zott italt sajtolnak. Gyomrom tüzel tőle, mint égő pipa s remélem, hogy ezek a pompás palackok visszaadják egészségemet. Méltóságod lelkét az üdvözítő útra terelni kötelességem s közösen ipar­kodunk majd a bűnök távoltartásán... Rövid Idő múlva páter Hyeronimus valóban be­leült a nem sok munkával járó foglalkozásiba, sza­bad idejét pincészetnek szentelve. Rendbe jött minden hordó és üveg, mint miég soha. Erzsébet bárónét aggasztja a nagy pontosság, mert csupa nehéz bor fogy az asztalon, a könnyű savanyut csak vendég kocsis issza imáit-amott. — Kedves páter, talán megárt az én drága fér­jemnek, Jó Pistámnak az a sok pókhálós fiaskó, bontsanak hát hordót a tavalyi burcsákból... — Méreg az méltóeágos báróné, — int kezével megvetőleg a barát — a túltengő gyomorsav feké­lyeket és korai 'halált okoz, maradjunk az olaj­ként csúszó régibb évjáratoknál! Nem is történt változás a napirenden, minek látható jele Pista báró orrának pompás vörös szí­ne. Mikor eljött a szüret már Jeles szakértő neve volt bárónknak papjával együtt. Nem csoda, ha Füles János szomszéd uram néhány szóra invitálta hajlékába a báró urat holmi kis kóstolással eldön­tendő azt a pénzbeli vitát, ami közte és a bort vásárló Áron zsidó közölt keletkezett a tavalyi vörösbor minősége körül. Páter Hyeronimus Irigykedve nézett ugyan tá­vozó gazdájára, de utóvégre a munkásokra Is kell otthon vigyázni valakinek, mert még dohos hordó­ba szűrnék a drága mustot. Kongott a hordó, szó­lott a nóta, mikor lélekszakadva berohan a szom­széd gyerek, népszerű nevén a Kajlaifűlü Jósika. — Tisztelendő ur, tisztelendő ur! A méltóeágos báró uir lefordult a székről, úgy látszik, hogy visz- szatért őseihez, vagyis magyarán megcsapta a guta! Erzsébet bárómé nagy sikollyal rohan « vész színhelyére, utána Hyeronimus vágtat. Hiába min­den, Sziklássy István báró bejelentés nélkül vég­leg elhagyta az árnyékvilágot. Keservesen zokog a bánatos özvegy. — Tisztelendő atyám mi lesz szegély Pistám­mal a túlvilágon, hiszen gyónás nélkül hagyott el minket? — Nyugodjék meg méltéságos báróné, ezen a héten igazán alkalma se vala súlyosabb vétkezés­re ... Néhány nap múlva páter Hyeronimus érdemei elismerése mellett felmentést kapott falusi hiva­talától s szomorúan - egy hordó óbor kíséreté­ben — ballagott vissza a kolostorba. Megnyomja a kapu kilincsét és abban a pillanatban hangzik a kvardián hangja: — Itthon van-e a Bikflic? — Megjöttem volna! — feleli Hyeronimus. —- A csacsinkat értem! — javítja beszédét a kvardián: — Méltó párja vagyok, mert megfeledkeztem arról, hogy a jó pap holtig tanul. Az ördög hitte volna, hogy mégis a savanyú bor az igazi s nem a csalafinta szamorodni. Ez juttatott engem árvaság­ra, mert megölte derék jótevőmet. Most már ked­ves emlékeim a méltéságos báró úrral együtt requiescant in Pacel —■ Amikor együk miniszter a másikat cen­zúrázza/ A Ceské Sbvo-ban jeleni meg a kő­vetkező anekdota. Az egyik miniszter, aki ar­ról ismeretes, hogy a minisztertanácsból igen gyakran eltávozik, hogy politikai hatóságokat, avagy valamely sajtóorgánumát, telefonon tájé. közt ásson, egyszer egy igen fontos kormdny- hátározXH után ismét, a telefonhoz sietett. Köz­vetlenül utána fölállt a pénzügyminiszter és « kormányelnök kérdésére, hagy hová megy, azt felelte; „Megbízatást adok. arra, hogy kobozzak el azt, amiről X. kolléga most az új­ságnak referált

Next

/
Thumbnails
Contents