Prágai Magyar Hirlap, 1931. október (10. évfolyam, 223-248 / 2740-2765. szám)
1931-10-06 / 227. (2744.) szám
t •PRXGAW vYAGVARHIRIíAB 1Ü&1 október 6, kedd. Srámek és Miaura lapja példátlanul megsértette a cigányokat A Prazsky Veiernik a cigányoktól el akarná vétetni a választójogot - Az agrárok kortesei Csiitörtfikhelyen itatták a cigányválasztókat? íban gyökeret ver a tudat, hogy valamit mégis csak tenni kellene a parlámentarizmuk védelmére. Ha a parlamentben nem sikerül a munkásság követeléseit keresztülvinni, mégis csak más, mint a Nácik hatalmi vágyainak letörése fejében a szükségrendeletek egész sorát némán elviselni. Mégis egyelőre sokkal nagyobb a szocialisták központi vezetőségének hatalma, semhogy mélyebbmenő változásoktól kellene tartani. Brüning kancellár okos taktikával még mindig fenn tndja tartani az összeköttetést a szocialista párttal. A 140 főnyi párt a Reich slagban a bizalmatlansági javaslatok ellen fog szavazni, sőt még Curtiust is védeni fogja olyan megokolással, hogy a kabinet külügyi politikájáért egyedül őt nem lehet felelőssé tenni. . Az uj ülésszak mégis felette zajos lesz, mert mindkét ellenzék, úgy a nemzeti, mint a kommunista nemzetellenes, meg fogja kísérelni, hogy a kormány tervét komolyan megzavarja. A Hitler-pártra sok tekintetben életkérdés, hogy e napokban beszéltessen magáról. Hugenherg meg akarja mutatni, hogy a nemzet vezérei közé tartozik. Brüning azonban bizonyítani kívánja, hogy az az ut, amelyet népének mutat, az utolsó lehetséges kísérlet a nemzet megmentésére és a gazdasági válság megoldására.,. A Sklarek-flgy szennyese A Sklarek-per úgy fest, mint egy nagy vizsga az államügyészség, meg a bíróság számára. A vizsgálati iratok 165 óriási kötetből állanak, a vádirat hatalmas regény és az ösz- szes ügyiratokból mutatós könyvtárt lehetne összeállítani. A vádlottakon kívül csak háromszáz tanút fognak kihallgatni. A perköltségek kerek félmillió márkát fognak elnyelni, természetesen az állam kárára. Valóiban nem irigyiésreméltók az igazságügyi kormány, a bírák, az ügyészek, a védők, akiknek e különös üggyel kell foglal közinek. És a vádlottak... ? A Sklairek-testvérek kerek tízmillió márkával károsították meg Berlin városát, nem is valami furcsa módon. Kezükbe kerítették, ■részben megvesztegetéssel, a metropolis hivatalos ruhaszállifását és azután hamis, számlák, meg nyugták alapján előleget kértek és kaptak a városi banktól milliók erejéig. A csődtömeg a híres testvérek üzleti raktáraival mesés berendezésű villáival, versenyistállóival egyetemben csak másfélmilliót hozott, a többi tízmilliót le kellett Imi * bank tartalék- tőkéjéből Kezdve Böss volt főpolgármesteren, akinek felesége tudvalévőén pompás prémes bundát kapott Sklarekéktől, Berlin városának és bankjának számos tanácsosa és főhivatalnoka hibás és bűnös a nem mindennapos panama pártolásában. Aki azonban azt vélné, hogy a Sklarek-testvérek félve, szerényen meghúzódva, várják bűneik nyilvános tárgyalását, felette csalódik. A neves fivérek még ma is kissé hangosabban beszélnek, mint ahogy illenék és erősitgetik, hogy a per az 5 igazságukat fogja bizonyitani. Ez az igazság pedig abból áll, hogy nem ők károsították meg a fővárost, hanem a városi bank vezetői csapták be őket. Ugyanis a barátság a városi vezetőség meg Sklarekék között állítólag oly nagy volt, hogy a városi bank abban a tudatban, hogy nekik úgyis mindegy, ők oly gazdagok, hogy a város veszteségeit is viselhetik. A kéz kezet mos elvén a városi bank és a Sklarek cég közösen — garázdálkodtak a betevők pénzeivel. Nemcsak azzal büszkélkednek Sklarekék, hogy a városi vezetőség legtöbb tagja barátjuk és kedves ismerősük volt, hanem azzal is, hogy mindenki ivott, még pedig bőven a pezsgőjükből és vendége volt kimeríthetetlen, a szezon összes Ínyencségeivel terhes asztaluknak, otthon, a bálokon, a versenytereken, meg a jó ég tudja, hogy hol. És hogy ezek az állításukkal hassanak, meg is idézik a bíróság elé Berlin városi vezető ségének javát. Mindez kétségkívül tanulságos és mulattató, ha nem is éppen komoly dolog lesz. A bíróság feladata marad Berlin népének vigasztalására megmutatni, hogy a Sklarek- botrány csak múló epizódja a háború utáni kornak, amely, fájdalom, melegágya volt a messze terjedő korrupciónak .. • Prága, október 5. A cseh néppárti Prazsky Vecernik: „Hogyan választanak az agráriusok Szlovenszkóii“ cimü cikkéiben, a következőket írja: tSzlovenszkón élénken disputáinak afölött, vájjon becsületes és igazságos-e a cigányoknak választójogot adni, akiknek szellemi színvonala az állatokéval hasonlítható össze, a közéletbe betekintésűik nincsen, adót nem fizetnek, főfoglalkozásuk a lopás és rablás. És ezek — akik mellesleg százalékban kifejezve elég erősek Szlovén szkon — döntsenek a községek vagy a parlament sorsáról? A választási urnánál a cigány egyenjogú az elnökkel. Vájjon ez a demokrácia nem furcsa? De nem is" érről van szó. Csütörtök- helyen, a festőién szép tátraalji községben, érdekes kép tárul elénk, amely visszatükrözi az agráriusok szlovén szikói választását. Ebben a községiben körülbelül negyvenöt cigánynak van választójoga. Ezek nemrégen miég kommunisták voltak, ma agráriusok. Hogyan lehetséges ez? ! A választások előtt és után m agráriusok alaposan in égi tátják a cigányokat és övék a szavazatuk. A cigány egy deci pálinkáért eladja az egész világot és önmagát ie. S ezt praktizálják itt az agráriusok. Ezután nem lehet csodálkozni azon, hogy az argalások Szlovén szkon olyan erősek, amikor ilyen tekintélyes választási „anyag“ fölött rendelkeznek. S mégsem győztek itt az agráriusok: a szlovák néppártnak 183 szavazata volt, az agráriusoknak 161, ebből 45 cigány. A cseh Prazsky Vecernik jól teszi, amikor leleplezi az agrárkortesek választási visszaélésiét, mert a demokráciát védelmezi az, aki a választás tisztaságát védi. De ugyanakkor cseh laptársunk a legsúlyosabb mértékben vét a demokrácia ellen, amikor a szegény cigány népet meg akarja fosztani a választói jogtól egyszerűen azért, meri cigány nemzetiségű és otromba általánosítással az egész népet úgy sértegeti, hogy megtagadja tőle még emberi mivoltának elismer rését is. Megdöbbentő, hogy ezt épp annak a pártnak a sajtóorgánuma teszi, amelynek élén a krisztusi etika fölkent. papja, Srámek áll, szlovenszkói vezére pedig az igazságszolgáltatás. legmagasabb rá ngu tisztviselője: Mi osura felsöbirósági elnök. A majdnem kizárólagosan katolikus vallásu cigányság épp a legkato 1 ibusább cseh párt lapjától kapta ezt a minősíthetetlen rúgást. A cigányság ön tudatos vezetői megkérdezhetik Srámek pátertől, hogy összeegyeztethető-e az ilyen Írásmód az isteni törvényekkel melyek minden emberiben egyformán isten képmását látják, avagy megkérdezhetik Micsura felsohirósági elnöklők hogy mit mond a világi törvény az olyan Írásról, mely egy egész népet gyaláz? — Rozsnyói egyházmegye! hírek. Rozsnyóról jelentik: Az egyházmegyei főhatóság Kontros János adminisztrátort dobéinál plébánossá neverte ki. Varga István forgácefalui adminisztrátort saját kérelmére garamszecei káplánná minősítette át, Pivka János káplánt Rimaszombatból Gácsra. Bial Lajos káplánt pedig Rimaráhóról Rimaszombatba helyezte át. Hölgyeim Elizabeih A r de n, London első asszisztensnőjét, Miss Giaevert, Pozsonyba küldi, hogy a pozsonyi hölgyeket díjmentesen megismertesse a Home tr e átment ~et (szépségápolás az otthonban idegen segédkezés nélkül). Miss Giaever pozsonyi látogatását Október 6-tót tO-ig az Engél D, Parfümériában, Pozsony» Masaryhovo nám. 6 abszolválja, hol a konzulíatío a legdiszkrétebb formában fog történni. A mélyen tisztelt hölgyeket ezután is meghívja az Engel D. cé%, hogy a szépségápolás ezen elismert szaktekintélyének individuális tanácsait kikérjék, ami semmiféle kötelezettséggel sem jár. Előjegyzéseket telefonon is készséggel fogadunk el, számunk 25-73. Mottoi Diszkrét, modern kinzolgálást a PIONMUií ina: mm mu fordította: Efosárijitá Ké/ oJó (30) Gyönyörű reggel volt, harmat csillogott a gályákon, a nap melegen és ragyogón sütött, a fákon mindenfelé madarak csipogtak vidáman. A vadász mokasszintja úgy suhant a lágy talajon, hogy alig okozott több zajt, mint a. párduc óvatos suihanása. Gyakorlott füle azonnal meghallott minden szokatlan zörejt, éles szemét nem kerülte el semmi. Wetzel meglátta az állatok viselkedésén, hogy ő az első ember ma reggel, akit látnak. Ha már járt volna erre valaki, nem ugrálnának gondtalanul a fákon, hanem lapulva csúsznának a földön. De a mókusok vidáman kúsztak az ágakon a feje fölött és lepislogtak reá fényes szemükkel Wetzel meglehetősen nagy leér ülő vei megközelítette a bölénycsordát és megnyugodva látba, hogy nem jártak indiánok a közelben. A csorda, nyugodtan legelészett. Visszament n barlang hátsó falához és füttyén tett egyet.-- Szabad az ut? -- kérdezte suttogva a fau. odiahentről. A vadász újra fii tt yen tét U Joe megjelent, puskájával a kezében. Óvatosan ereszkedtek lefelé a völgybe. Egyszerre megállt Wetzel, mintha földbe gyökereztek volna a lábai. — Lát valamit? — kérdezte Joe suttogva. Körülpilliantott. Még csak egy mókust sem látott sehol, de azért tudta, hogy a bozótból akárhányan figyelhetik, minden mozdulatát. Görcsös, vén fák álltak körülöttük, karcsú nyírek, a kopárabb helyeken ecetfák. Rothadó törzsek hevertek mindenfelé, melyeken magasan túlnőtt a bozót. És sehol semmi nem mozdult. Joe kissé zavartan mosolygóiI és a vadászra nézve, megrázta a fejét. Próbáld újra - biztatta Wetzel halkan. Joe közelebbről megnézte maguk körül a tutajt. Nagy csomó páfrány nőtt néin messze egy balomban. Szeme kutatta a nyílt helyeket, az árnyékos homályt, a fákra iis felnézett ... aztán lassan jobbra fordult. Hirtelen valami barnaság vonta magára a fiigyeimét, ami az egyik fa mögül nyúlt ki. — Őznek a fülét látom — suttogta Joe fel vidá múlva. Wetzel rácsapott puskájával a bozótra, amelyből gyönyörű őzbak ugrott elő. Joe felkapta a puskáját, de Wetzel karjára tette a kezét. — Fiú, soha ne onts vért ok. nélkül. Van elég húsúnk és bölényre akartunk vadászni. Félórával később a két vadász keskeny mezőn haladt, amelyen magas íü nőtt. Valószínűleg tó medre volt valamikor. Joe nagy7 csapat jókora állatot látott legelészni rajta, békés tehenek módijára. Megdobbant a szive, mert életében még nem látott bölényt, azon az egy-kettőn kívül, amelyek a folyóparton legelésztek, mikor a kaiméban jöttek lefelé a folyón. Elfogta a vadász-szenvedély. Wetzel pontosan megmondta, mit tegyen. Térdeikre ereszkedtek és négykézláb kezdtek közelebb csúszni az állatokhoz. Ez meglehetősen nehéz feladat volt a gyakorlatban Joe számára. Végre, meglehetősen hosszú idő után — Joe már ugv érezte, hogy nem bírja tovább — a vadász megállapodott. •— Elég közel vagyunk már? — kérdezte Joe lélek zetfojtva. — Dehogy. Hanem megfordult a szél és ■félek, hogy észreveszek. Wetzel megkerült egy kis dombot és más irányból, indult, újra négykézláb, az állatok félé. — Idehallgass, fiiam. Sohasem szabad el* sietni a dolgot a bőjén yvadászatnál, de ha aztán rákerül a sor, hogy tojj, akkor tojj gyorsan, mint a tüzes mennykő! Most feküdj lé -- folytatta, rányomva izmos kezét Joe hátára. Így megyünk tovább. A puskát tartsd magad előtt óvatosan és az ujjaiddal kapard magad előre. Wetzel úgy haladt tovább, mint a kígyó. |)e Jóénak rettenetesen nehéz volt. ez a feladok Száraz gallyak reccsenték meg alatta. Egyezerre Imik szószegést hallott. Feltekintett és' látta, hogy Wetzel lecsap a torna halkjával — Kígyó — suttogta. Jókora, feketecsikos kígyó tekergőzött a fűben. Wetzel a fejét, metszette le. Nem messze kövér fogolymadár ugrált tovább előlük. — Most elég közel vagyunk — suttogta Wetzel. Fölállt egy bekor mögött, és körülnézett. Joe szintén. Megdobbant a szive. Alig ötven lábnyira tőle, hatalmas, bozontos, fekete bölény legelt. A csorda királya lehetett és látszólag rossz kedvében volt, mert egyre rázta a fejét és tiprodott a lábával. Körülötte vagy négy tehén meg egy borjú ácsorgóit. Mögöttük pedig ott volt az egész csorda — csupa fekete test, amerre Joe látott! — Ott a borjú... az a vörösbarna. Lőjj a bordái közó, a válla alatt — oktatta Wetzel a fiatal vadászt..— De vigyázz, mert ha nem találod él, nem eszünk ma friss húst. Az első lövésre az egész csorda el fog futni. Joe fölemelte a puskát és lőtt.. A következő pillanatban a bika felszegte a fejét és elbődült, mire az egész csorda megfordult és hanyathomlok rohanni kezdett. Joe csak a sok fekete hátat látta tolongani — mint a zavarosvizü tenger hullámzása, olyan volt ez a kép. — Szebben is csinálhattad volna — mondta Wetzel, látva, hogy a golyó kissé oldalt érte a vadat és nem a mondott helyen. -- De lehet, hogy csak azért történt, mert a borjú éppen ugrott, mikor elrántottad a ravaszt.. XV. így múltak: a napok sorban s minden % hozott Jóénak valami uj gyönyörűséget. Egyéb len hónap alatt olyan derék vadásszá fejlődött, mint akármelyik határvidéki őrszem. Ismerte az erdői, ismerte az állatokat s növényeket. Gyakran megkérte Wetzelt, ha egészen ismeretlen helyeken kóboroltak, búvóhelyüktől mértölddekre, hogy keresse meg ő a haza vezető utat. Ritkán tévedett. De inkább « meggondolás vezette, mint az az ősi ösztön, ami az indiánok sajátja s ami csodálatosan ki volt fejlődve Webseiben is. Ez az ösztön az, amely azt mondatja az öreg vadásszal, látszólag minden ok nélkül: „Ma nem fogok lőni semmit..Vagy, ha látja keringeni a baglyot, egyszerre ezt gondolja magában: „Vi- har lesz holnapi..." Ha nincs is moha a fák északi oldalán, ha soha nem is járt arrafelé, ha a felhők eltakarják a csillagokat, vagy a napot — az indián mégis egyenesen megy az utján, mint ahogyan a varjú repül. Épj>an így volt Wetzel is. Joe igyekezett, hogy felébressze magában ezt a titokzatos hangot. Kezdte nyomozni az állatokat, mint a vadászkutya. Aztán emberi nyomok után kutatott az erdőben. Néhány régi indián-nyomot talált, amelyeket félig elmosott az eső és Wetzel nyomait, amelyeket azonban nagyon nehéz volt felfedezni. Ha Wetzel előtte ment el, gyakran utána lopózott s próbálta utolérni a rengetegben. Ha messze voltak a barlangtól, vagy valamelyik más búvóhelytől, a szabad ég alatt tanyáztak s ezt jobban szerette Joe. Csodálatos varázsa volt reá nézve az óvatosan rakott tűznek, a félhomályban egyre jobban elvesző fáknak, de különösen az alkonyati csöndnek... ebben a különös órában, mikor a nap lement mái-, de még nem volt itt az éjszaka és mély csend borult az erdőre, mindig valami áhítatot érzett. Egyszer meg is kérdezte Wetzel- től: — Nem szereti est a csöndet? Wetzel egy ideig szótlanul szívta a pipáját, aztán ezt mondta: — A nap minden órájában öltem már indiánt, de ilyenkor soha. Egy estén hatalmas fekete rókát hozott haza a barlangba Wetzel. — Micsoda gyönyörű állati — mondta Joe, az elejtett állat bundáját nézve. — Gyönyörű, de gonosz — mondta Wetzel- — Már régebben történt, hogy nagy lyukat találtam az egyik fa tövében. Jókora kígyó leselkedett ott. Megöltem és gondoltam, bizonyosan keresett valamit a lyukban. Benéztem, hót egéez fészekalja kis fogoly-madár volt ott. Pár napja észrevettem, hogy az egyik hiányzik, mert mindennap megnéztem, hogyan növekednek. Aztán megint eltünl egy. Most már tudtam, hogy7 valami szemtelen fickó lopja őket sorra. Tegnap és ma lesbe álltam és meg is csíptem a gonoszt-
