Prágai Magyar Hirlap, 1931. október (10. évfolyam, 223-248 / 2740-2765. szám)

1931-10-01 / 223. (2740.) szám

1931 október 1, csütörtök. 3 Ciriaci a püspöki kar ohnützi értekezletén Olraütz, szeptember 30. A köztársaság ér­sekei, püspökei és fölszentelt püspökei mára egybegyűltek Olmóitzben, hogy részt vegye­nek a püspöki konferencián, amely minden évben kétszer szokott lenni, fölváltva Prágá­ban és Olmützben. Tegnap Olmützbe érke­zett a tanácskozásokra Ciriaci pápai nuncius is személyi titkára, Svec dr. kíséretében. A püspökök konferenciája két napig tart. A püspökök az érseki rezidencián vannak el­szállásolva. A csehszlovákiai püspökökén kí­vül megjelent a breslaui püspök képvisele­tében Weissmann dr. prelátus is. Egyes la­pok jelentései szerint Ciriaci nuncius magá­val hozta a pápa levelét, melyben a pápa az uj morvaországi püspökség létesítésére vo­natkozólag nyilatkozik. A pápa állást foglal az uj püspökség ellen. Azonkívül Ciriaci az uj püspökök kinevezéséről szóló dekrétumo­kat is magával hozta. Prágai érsek Kaspar dr. lesz, akiinek utóda a königgratzi püspöki székben Picha prágai prelátus lesz. A püs­pökök konferenciáján Precsan dr. olmützi ér­sek elnököl. Bizottsági illések a nemzet­üirüis lét házában Prága, szeptember 30. A képviselőház kul­turális bizottsága ma ülést tartott, amelynek programján a petíciókon kívül a polgári is­kolák létesítéséről és fenntartásáról szóló törvényjavaslat szerepel. Ez a törvényjavaslat már régóta a parlament előtt fekszik és az úgynevezett vándor polgári iskolákra vonat­kozik. A szenátus mentelmi bizottsága is ülése­zett s holnap a költségvetési bizottság fog egy prágai vonatkozású telekeladási javasla- j tol tárgyalni. A pénzügyminisztérium, mint már jelen-1 tettük, kidolgozott egy tervezetet az állami j ellenőrzési és takarékossági bizottság létesi- i lésére vonatkozólag. Ezan törvénytervezet! szerint a bizottságnak tizenkét tagja és i ugyanannyi póttagja lesz. Elnöke a minisz-! terelnek, avagy helyettesítésében a pénzügy- miniszter. Egyes lapok máris kifogásolják a javaslatnak azon rendelkezését, hogy a sze­nátus és a képviselőház számára egyenlően csak négy-négy hely van fenntartva. A javas­latot végérvényesen még nem fogadta el a miniszter közi bizottság és valószínű, hogy azon módosításokat eszközölnek. Ausztria szanálja költségvetését liteitfélek a fizefésSeszállitások körűi Becs, szeptember 30. Az osztrák nemzeti tanácsot rendkívüli ülésszakra hívták össze, hogy elintézze a költségvetés szanálására vonatkozó kormányter- vezeíet, amely a hitelező hatalmak által kért taka­rékossági rendszabályokról intézkedik. „Létünkről van szó!“ — Ezekkel a szavakkal kezdődik a kor­mány javaslata, amelynek csupán egyetlen pontja vitás. A kormány hat százalékkal csökkenteni akar­ja a tisztviselők fizetését, amit a nagynémet párt ellenez. A szükségrendelet egyébként elhatározza, hogy 1931 október elsejétől 1932 december 31-ig egyet­len osztrák hivatalnok sem avanzsálhat, azaz mint­egy belpolitikai moratórium lép életbe. A szövetsé­gi hivatalnokokat ezenkívül korukra és munka­értékükre való tekintet nélkül nyugdíjazni lehet, vagy végkielégítést kaphatnak. Az uj krizisadó 0.55 százaléktól 3 százalékig terjed és a jövedelem szerint váltakozik. A benzinadót 13 százalékról 30 százalékra emelik, a sör- és cukoradóí ugyancsak fölemelik. Uj három százalékos automobiladót vezet­nek be és számos más olyan adót, ame’lyel az ed­dig aránylag kedvező helyzetben lévő ipart és ke­reskedelmet sújtják. engedélyhez hölik a Magyarországba irányuló szénszállítást Budapest, szeptember 30. (Budapesti szer­kesztőségünk telefon jelentése.) A harminc- hármas bizottság mai ülésén elfogadta az or- >zág szénellátásáról szóló rendeletet. Esze­rint a kormány a kőszén, a barnaszén, a bri­kett és koksz külföldről való szállítását beho­zatali engedélyhez köti, a szénellátás irányí­tását pedig miniszteri biztosra bízza-' Min­denféle kihágást és visszaélést a rendelet ér leimében két hónapig terjedő elzárással bün­tetik. Kenéz kereskedelemügyi miniszter ki­éin.tette, hogy a rendelet a fennálló keres­kedelmi szerződések egyikébe sem ütközik cs csak a devizakorlátozások ideje alatt lesz ér­vényben. A hanninchármas bizottság hatos albizott­sága befejezte a kereskedelmi minisztérium költségvetésének felülvizsgálását. Elhatároz­ták. hogy az állami vasgyárakat leépítik, vagy beolvasztják a magánvállalatokba. Egyelőre elhalasztják a két budapesti Duna-hid meg­építését is. A MÁV, hogy megtakarítás okát érhessen el, kevesebb gyorsvonatot fog ezen­túl járatni. Általános megelégedés fogadta a berlini eredményt Az első lépés a bizalom helyreállítása felé — Láváit is Briandt határtalan ovációval fogadták Parisban — Berlin után Washington Páris, saeptember 30. Laval és Briand I visszaérkezett Párisba. A francia föváros- ! bán olyan fogadtatásban részesültek, ami i fölülmúlt minden várakozást és párját rit­kítja az utóbbi években. A pacifista front­harcosszövetségek tagjai ezerszámra jelen­tek meg a pályaudvaron és annak környé­kén. Az északi pályaudvartól a városba ve­zető útvonalakat sokezer ember lepte el és szakadatlanul éltette Láváit és Briand-t. Lá­vái földijei is eljöttek és zászlók alatt zene­szóval várakoztak polgármesterükre. A Mar- seülaise és egy auvergnei induló hangjai mellett a két államférfin csak nagy üggyel­bújjál tudott utat vágni a tömegen át, amely szakadatlanul éltette őket és virágot szórt rájuk. így még óceánrepülőt sem fogadtak Franciaországban. Amikor az államférfiak vonatja Belgiumból jövet átlépte a francia határt, a francia vasutasok az első kis állo­máson spontán ovációban részesítették a két utast. Laval néhány megindult szóval válaszolt erre a váratlan üdvözlésre. — A békéért dolgoztunk. Hogy jól dolgoz­tunk, azt a ti elismerésiek bizonyítja. Briand a következőket mondotta: — Berlinben a Németországgal való meg­egyezésért dolgoztunk, mert békében aka­runk élni a német néppel. Ezzel a világ bé­kéjéért is dolgoztunk. Utunk alatt éreztük, hogy a tömegek szive velünk tart és a mi eszménkért hévül. A párisi ut alatt Laval a Havas-ügynökség tudósitójának a következő hivatalos nyilat­kozatot adta: — Berlinben a legkényesebb missziót tel­jesítettük, amit valaha francia miniszter végzett. A német államférfiak júliusi párisi látogatására válaszolva tettekkel akartuk dokumentálni, hogy a két nép között való közeledés mellett vagyunk. Brüming kancel­lárnak a német-francia gazdasági bizottság megalakítását ajánlottam. Megbeszéléseink folyamán realizáltuk a tervet. A bizottságot haladék nélkül megalakítjuk és a feladata az lesz, hogy felülvizsgálja az államainkat érdeklő problémákat. Ezzel uj reményt ad­tunk a népeknek és egy uj módszert, amely könnyen eredményre vezethet. Az elintézen­dő problémák nagyok s az inieiativa sokak előtt bizonyára szerénynek tűnik. De csak a siker igazolhat bennünket. Ma csak azokról a szándékokról beszélhetünk, amelyek cse­lekedetünket inspirálták. A világ nyomorá­nak leküzdésére foganatositoitt intézkedések csak úgy hozhatnak eredményt, ha visszaáll a népek közötti egyensúly helyzete és a bé­ke konszolidálódik. Országunk érdekéből semmit sem áldoztunk föl, amikor az nj le­hetőségeket kerestük a nemzetközi szolida­ritás megteremtésére és a szükség enyhíté­sére. Mint tegnap Berliniben, ugv a közel­jövőben Washingtonban is mindent elköve­tek országom érdekében, hogy részemről is hozzájáruljak ahhoz a nagy munkához, ame­lyet a kormányok a világkrizis leküzdése érdekében kezdeményeztek. Amikor Laval visszatért a minisztérium palotájába, a következőket mondotta: — Nagyszerű fogadtatásban volt részünk. A tömeg érzi, hogy a békéért dolgozunk, örülök annak, hogy mindenki megért. Ezek után uj kedvvel és uj bizalommal folytathat­juk munkánkat. Briand a külügyminisztérium kapuja előtt szintén nyilatkozott: — Amikor belekezdtem a béke kampá­nyának munkájába — mondotta — azt mondták nekem, hogy a frontharcosok elle­nem lesznek. Kitűnt, hogy az ellenkezője volt igaz. A frontharcosok mindig híveim Merénylet a bulrarest-galaci gyorsvonat ellen Bukarest, szeptember 30. Tegnap éjszaka Braila közelében ismeretlen ettesek merény­letet kíséreltek meg a Bukarest-gálaci gyors­vonat ellen. A merénylők nagyobb távolsá­gon fölszedték a síneket és talpfákat. Az egyik pályaőr a merényletet észrevette és a közeledő Vonatot visszatartotta, úgyhogy szerencsétlenség nem történt. voltak, mert éppen ők azok, akik utódaikat meg akarják óvni a háború borzálmaitól. Curtius nyilatkozata Páris, szeptember 30. Curtius dr. birodal­mi külügyminiszter fogadta Berlinben a Ré- publique munkatársát és a következő nyi­latkozatot tette előtte: — Ha visszapillantóik az elmúlt napok munkájára, elégtétellel állapíthatom meg, hogy jelentős lépést tettünk a német-francia közeledés utján. Tudatában voltunk annak, hogy nagy céljainkat nem tudjuk máról- holnapra megvalósítani s azt is éreztük, hogy óvatosan kell munkába állnunk, mert különben diszkreditáljuk az ügyet és holt­pontra jutunk, ha nem vesszük figyelembe államaink céljait és érdekeit. A Times mérlege London, szeptember 30. A Times ma ve­zércikket közöl a berlini konferenciáról s mintegy fölállítja az események mérlegét. Megállaipitija, hogy a német és a francia ál- lamiíérfiak berlini összejövetelét mindenké­pen jelentős eseménynek kell tartani, mely óriási, sikerrel járt. A gazdasági munka- közösség megteremtése kétségtelenül uj órát jelent a két nemzet viszonyában. Ezenkívül annak a jelentősége is nagy, hogy Hinden- fcnrg fogadta a franciákat, mert ez a fogadta­tás több volt a diplomáciai udvariasság ak­tusánál. Á francia miniszterek meggyőződ­London, szeptember 30. Az általános vé­lemény szerint ma, szerdán kellett volna eldőlnie az angol parlament sorsának és annak, vájjon uj választásokat írnak ki, vagy sem. Henderson volt külügyminiszter és az ellenzék vezére ma ilyen irányú kér­dést intéz a premierminiszterhez az alsóház esti ülésén. A helyzet azonban egyelőre annyira összekuszált, hegy MacDonald nem adhat pozitív választ Henderson kérdésére. A hét folyamán valószínűleg' tovább fognak folyni a választások körüli tárgyalások g a döntés csak pénteken történik meg. A han­gulat napról-napra változik. Tegnap min­denki uj választásokat akart, ma a lapok a választások ellen nyilatkoznak. Az angol király az uj választások ellen nyilatkozott, de az sem lehetetlen, hogy hajlandó elfo­gadni azt a kompromisszumot, amit a kon-1 Ungvár, szeptember 30. A csehszlovákiai ható­ságok kedden azt az értesítést kapták a lengyel csendőrségtő!, hogy Kőrösmező közelében három lengyel fiatalember, és pedig a 19 éves Mitluk Ni- kolaj, Költik Vladimír és Barycky Román diákok, akiket Holowsky lengyel képviselő meggyilkolá­sával gyanúsítanak, átlépték a határt és az üldö­ző lengyel hatóságok elől csehszlovák területre menekültek. A lengyel csendőrség kéri, hogy a csehszlovákiai hatóságok indítsanak nyomozást a szökevények kézrekeriíésére. Közli azt is, hagy a menekülők Kolomca közelében megtámadtak Cgy postaautót, a kiserő csendörtisztet agyonlőt­ték, az egyik postást halálosan megsebesítették, majd az autóban szállított értékeket elrabcVák. A postás a ha’álos ágyon szcmélyleirást tudott adni gyilkosából, de nem sokkal azután klszen- vedett. A haldokló vallomása alapján írták ezt a Tatranské Matliáry (Tátra- MatlárSiáza) klimatikus gyógyhely, 920 m. magasságban 20 százalékos ősz? kedvezmény. Pros­pektust kivánatra küld az Igazgatóság Kettők arról, hogy a német nép nagy része őszintén kívánja a német-francia barátságot. Ezt a benyomást a Franciaországban lévő szkeptikus elemek is kénytelenek osztani. Laval október 19-én már Washingtonban Sess Páris, szeptember 30. A New-York Héráid jelentése szerint Laval a lehető legközelebbi időben Washingtonba utazik, hogy a függő­ben lévő problémákat minél előbb elintézze. Nem lehetetlen, hogy már október 19-én Washingtonban lesz és részívesz a yorks- towne-i csata emlékünnepén, amely csatától az amerikaiak függetlenségüket számítják. Laval Hoever elnökkel együtt az Árkán sas cirkáló fedélzetén tenné meg az utat Washingtonból York&towne-ba. nervatív párt bizonyos körei lansztroznák. Az uj választásokat megtartanák, de nem a pártrendszer, hanem az összefogó nagy nemzeti gondolat jegyében. MacDonald ve­zetné a nemzeti kormányt, amely parla­menti teljhatalmat kérne az országtól ha­tározati programjának teljesítésére. Az or­szág közvetlen választással a kormányra bízná, hogy kellő intézkedéseket foganato­sítson a krízis leküzdésére. Ha ne mkerül sor választásokra, akkor a parlamentet feloszlatnák, de az uj alsóház csak 1932 januárjában vagy februárjában ülne össze. A munkáspárt időközben láza­san készül az uj válaszátsokra és minden intézkedést megtett választóinak mozgósí­tására és a választási kampány bevezeté­sére. bűncselekményt a három menekülő d;ák rovásé ra. A gyilkosok fejére a lengyel hatóságok száz­ezer zlotyt tűztek ki. — Uj gyorsasági világrekordot állított fel egy angol pilóta. Southamptonból jelentik: Stainforth repülőhadnagy, a repülés gyorsa­sági rekordjának ezidőszerinti birtokosa teg­nap Calshotban újabb rekordkísérletet vég­zett, amely alkalommal óránkénti 657 kilo­méternek megfelelő sebességet ért el és ez­zel a teljesítménnyel lényegesen megjavította a saját sebességi rekordját. W Mindenki nyer, ha karácsonyig minden keresztrejtvényünket megfejti! Figyelje ke­resztrejtvény-rovatunk vasárnapi üzenetét! Ma sem döntenek az alsóház feloszlatásáról A tárgyalások folynak — A király a néphez apellál A kompromisszum terve Szlovenszkó területére menekültek Holowsky lengyel képviselő gyilkosai A lengyel rendőrség értesülése szerint a gyilkosság három gyanú" sitoltja Kőrösmezőnél átlépte a határt — Menekülés közben ki- fosztottak egy postaautót és megöltek egy csendórliszlet

Next

/
Thumbnails
Contents