Prágai Magyar Hirlap, 1931. október (10. évfolyam, 223-248 / 2740-2765. szám)
1931-10-16 / 236. (2753.) szám
1931 október 16, péntek. ^RA^MAfi^ARHlKLAB A kormány programtalan programnyilatkozatával foglalkozott a képviselőház Törköly képviselő pártjaink nevében deklaráció! olvasott föl a Ház csütörtöki ülésén Prága, október 15. A képviselűház ma délelőtt megkezdte a kormánynyilatkozat fölötti vitát, amely valószínűleg holnap este, vagy Szombat délben ér véget. A vita rendes mederben. teljes érdektelenség mellett folyik. Szövetkezett ellenzéki pártjaink közös klubja nevében Törköly József dr. nemzetgyűlési képviselő proklamációt olvasott föl, amelyben kifejtette szövetkezett pártjaink ellenzéki álláspontját a kormánnyal szemben. A mai ülést Malypetr elnök délelőtt féltiz orrkor nyitotta meg. Az ülés napirendjén csupa-; a kormánynyilatkozat fölötti vita szerepe!:. amelynek első szónok Jung német nemzeti szocialista volt. A szónok szemére veti a kormánynak, hogy a világeseményeket tétlenül nézi s nincs semmi koncepciója. Ezt igazolja a kormánynyilatkozat is, amelyben hiába keresünk tartalmat és programot. Elfelejtjük, hogy a,háború egy gazdasági és szellemi korszak be- fr "'zése volt és hogy a háború után uj gondola;: .ií.kai uj utakon kell haladni. Farijának célja a kapitalista rendszer teljes eltávolítása, mert azt már reformálni nem lehet. Szükséges a nemzeti önkormányzat rendszerei alánján egy nagyobb államszövetség létesítése. A !: onnánynyilatkozá-tot nem veszi tudomásul. Svelük cseh néppárti a kormánynyilatkozat nn keit foglal állást. Kételkedik abban, hogy a közigazgatást a politikától mentesíteni lehetne, mert ez az állam politikai életében a legnagyobb forradalmat jelentené, miután a pártpolitika annyira begyökeresedett az állami közig- :1-ba. hogy annak korrigálása nagyon nrivr:. Ha találni lehetne politikusokat, akik ezt még tudják csinálni, úgy ez egyenlő volna a csodával. A külpolitikai helyzetre áttérve a szónok rámutat arra, hogy már Magyarország is kezd Franciaország koncepciója felé orientálódni és úgy képzeli, 'hogy Magyarország kénytelen lesz barátságos politikai irányt fölvenni a kisantant államai irányában. A szónok reméli, hogy a csehszlovák—magyar kereskedelmi szerződést ennek jegyében fog sikerülni létrehozni. Dicsérő szavakkal emlékszik meg Franciaországról, amely ma Anglia és Amerika helyett a világ bankárja lett. A helyzet, igazolja, mennyire helyénvaló volt Csehszlovákia francia orientációja. Félve tekint a németországi események elé. Ma minden bizalom Brüning felé irányul és hogyha az extré- fnieték Németországban uralomra jutnának, úgy ennek beláthatatlan következményei lennének. Schollich német nemzeti párti szerint a kormánynyilatkozat semmi újat nem mond s a korín nn v a gazdasági válság elhárítására nem is tesz semmit. A kormány külpolitikája káros úgy a mezőgazdaságra, mint az iparra. Ha takarói; osságot- hirdet a kormány, ez elfogadható. de ha ? takarékosság a németek ellen irányulna, ez ellen a iegerélyesebben fog védekezni a rémei nép. A Horák-esetet igen veszedelmes jelenségnek tartja. A kormánynyilatkozatot nem veszi tudomásul. Winter csehszlovák szociáldemokrata a választási eredményekkel foglalkozik, amelyek szerinte azt mutatják, hogy a mai kormány konstelláció helyes. A válság ma már sokkal súlyosaiban érinti Csehszlovákiát, mint tavaly és nem hiszi, hogy a pénzügyminiszter által bejelentett takarékossági intézkedések kielégítők lennének, sőt valószínűnek tartja, hogy újabb állami bevételekről ke, 11 majd gondoskodni, igy elsősorban is az egyenes adókat és a jövedelmi adókat kell majd felemelni. A jövedelmi adót fizető polgároknak bele kell nyugodniok abba. hogy csak annyit kereshet- ’ nek. amennyire az életük fönntartásához szükségük van. de vagyont nem gyűjthetnek. A szónok ezután a lefegyverzés problémájával foglalkozik. Rámutat arra, hogv annak dacára. h.ogy a katonai szakemberek figyelmeztetik a közvéleményt az esetleges háború gazdasági és emberi borzalmaira, ma mégis úgy gondolnak az emberek a háborúra, mint 1914-ben. Ezt az idegességet az váltja ki, hogy védelmi célzattal mindenütt fegyverkeznek. Azt látjuk, v< hogy # ? háborús lehetőségtől félnek a lengyelek, akik kétfelől: német és orosz oldalról várnak támadást, a románok ugyanilyen félelemben élnek, az olaszok attól tartanak, hogy Franciaország betör földjükre, Franciaország Mus- 1 solini emlékezetes beszéde óta az olasz határokat erősiti intenziven, sőt még Svájc is nagyobb fegyverkezésre határozta el magát, nem azért, mintha háborút akarna folytatni, ; hanem mert semlegességét meg akarja őrizni. < A nyílt és a titkos fegyverkezés tehát az. ami i nyugtalanítja, a helyzetet. De azért reméli, hogy a lefegyverzési konferenciának, ha nem is a j várt. de valamilyen eredménye mégis csak lesz. Föltétlenül szükséges, hogy a közvéleményt a i sajtó a leszerelés mellett hangolja. * Prága, október 15. A képviselőház költség- vetési bizottsága ma délelőtt Cerny képviselő elnökletével ülést tartott. A bizottság kiosztotta az előadóknak az egyes minisztériumok költségvetését. A költségvetési bizottság szerdán, október 21-én délelőtt 9 órakor kezdi meg ülésezését. A költségvetés általános bizottsági vitája minden valószinüség szerint a jövő hét végéig fog tartani. Eddig meg nem erősített hírek szerint a külügyi bizottság kedden ül ösz- sze és azon Benes külügyi expozét fog mondani. Ezután felszólalt Törköly József dr. magyar nemzeti párti nemzetgyűlési képviselő, akinek beszédét technikai okokból lapunk legközelebbi számában fogjuk ismertetni. Felszólaltaik még Kopecky kommunista, Jelli- neik német demokrata párti képviselő. A vitát holnap folytatják. Keddre maradt Benes expozéja Prága, október 15. A képviselőház külügyi bizottságát kedd délelőttre egybehívták, amelyen Benes külügyminiszter expozét fog mondani a külpolitikai helyzettről és az expozé felett azonnal meg is indul a vita. A .szenátus külügyi bizottságát kedd délutánra hívták egybe. Ezen az ülésen azonban csak a külügyminiszteri expozé fog elhangzani, a vitát későbbre halasztják, mivel a szenátus plenáris ülése ugyanaznap délután félöt órakor kezdődik. Laval útnak indul... Minisztertanács egy nappal az emerikai ut előtt Az arany vándorlása tisztségekre a következőket választották meg: egyházkerüleli ügyésszé Suttka István dr.-t és Kiss Bálint dr.-t, kon ven ti világi rendes taggá: Bernáth Zoltán egyházmegyei gondnokot, póttaggá: Martens Alfréd dr. ügyvédet, egyházmegyei gondnokot, tanügyi bizottsági elnökké: Lengyel Józsefet. Azonkívül kiírták a választást két egyházkerületi tanácsbirói állásra, két zsinati rendes papi tagságra, egy világi rendes tagságra, kél papi pó.képvise- lőségre és egy világi pőttagságra. Ezután következett a püspöki jelentés, melyet Péter Mihály püspök olvasott fel. A nagyjelentőségű jelentést legközelebb ismertetjük. Mind a püspöki jelentést, mind az elnöki megnyitói, mint pedig a közgyűlés előtti imát a közgyűlés jegyzőkönyvbe foglalta. Ezután Kövér Árpád telt jelentést a számvevőszék jegyzőkönyvéről, számadásáról és költségvetéséről. A tanügyi jelentést Kőműves Sándor referálta s megállapította azt, hogy egyes körök csehszlovákositó törekvései nemhogy alábbhagytak volna, hanem fokozódtak. Ezek után a közgvülés áttért a folyóügyek tárgyalására, megszervezte a bel missziót nagy intenzitással, megválasztotta kerületi, missziói előadónak Lengyel Józsefet és felhívta az egyházmegyéket, hogy az egyház- megyei belmissziói előadókat nevezék meg. Foglalkozott az egyházkerület a miniszteri, az országos hivatali ieiratokkal, a püspöki körlevelekkel, üdvözölte a dunántúli egyházkerületeket, a pápai főiskolát 400 éves, a sárospataki főiskolát szintén 400 éves fennállása alkalmából, tovább Baltazár Dezső püspököt 20 éves püspöki jubileuma, Idnányi Barna esperest 10 éves esperessége, Dókics Ernő főgondnokat kitüntetése, Söröss Bélát 25 évi lelkészi szolgálata, Patay Károlyt 25 évi lel- készi szolgálata alkalmából. Egyúttal elrendelte a közgyűlés, hogy október 31-én, a reformáció emléke napján, a lelkészek prédikációkban emlékezzenek meg Zwingli Ulrik halálának 400 éves évfordulójáról, a Karoli- na-rezolució 200 éves és II. József türelmi rend ele-te> kiadásának 150 éves évfordulójáról. Ezek után az egyházmegyék különféle ügyeit, adásvételi szerződéseket, lelkész- és tanító változásokat intézett el a közgyűlés, majd megütközéssel vette tudomásul, hogy a nagymihályi községi iskolákban a törvényekkel meg nem egyező módon kezelik a református vallástanitás kérdését. Több kisebb ügy lé-tárgyalása után Péter Mihály püspök zárószavaival ért véget a közgyűlés. Páris, október 15. Laval holnap utazik Washingtonba. Elutazása előtt a minisztertanács ma rendkívüli ülést tartott és megbeszélte az 1932-es költségvetés főbb tendenciáit. Mint ismeretes, az uj költségvetés 5 milliárdos hiánnyal zárult, enneik ellenére a hadügyi kiadások egy milLiáirdtlal emelkedtek. A République máris rosszal ja, hogy Laval ezzel az uj háborús költségvetéssel indul Amerikába, ahol kétségtelenül hibáztatni fogják a franciák harcias politikáját. Flandiu pénzügymiuiisztar tegnap este többórás konferenciát tartott a Francia Bank kormány zó javai és a pénzügyminisztérium illetékes főtiszt viselőivel, hogy az utolsó szakvéleményeket is meghallgassa az amerikai ut előtt. A New-York Héráid értesülése szerint Hoover köztársasági elnök formális javaslatot tett az európai hatalmaknak, hogy 20—25 százalékkal csökkentsék hadügyi költs égetéseiket s ennek fejében Ameria mégha Sszabbiitjla a moratóriumot. A megkérdezett államok többsége, többek között Németország és Oroszország, máris megadták beleegyezésüket, mig Franciaország azzal felelt, hogy egy milliárddal felemelte hadügyi költségvetését. Ilyen körülmények között a washingtoni megegyezés kétségtelenül nehézségekbe fog ütközni. Amerika szegényed k, Franciaország gazdagodik Newyork, október 15. Az amerikai bankok az elmúlt napokban újabb 48 és félmillió dollár értékű aranyat küldtek Európába. Ebből az összegből 42 millió dollár Francia- ország számára indult útnak. 1.12 millió Németország számára. Az elmúlt hónapban az amerikai aranykészlet 633 millió dollárral csökkent, miig a francia csaknem ugyanany- nyival növekedett. Ma Franciaországnak több mint félannyi aranya van, mint az Amerikai Egyesült ÁllamoknakHM IIIII I I III ||ll| I H— I III IBII I y A tiszáninneni ref. egyházkerület közgyűlése Kassán A közgyűlés kifejezte legteljesebb szolidaritását Péter Mihály püspökkel, akit politikai kutmérgezők megtámadtak magyarságáért Kassa, október 15. (Kassai szerkesztőségünktől.) A Tiszáninneni Református Egyházkerület október 14-ón, szerdán tartotta rendes évi közgyűlését Kassán, a Lőesei-Ház nagytermében, Péter Mihály püspök és Tor- nallyay Zoltán egybázkerületi főgondnok elnökletével A közgyűlés szerdán reggel 9 órakor Péter Mihály püspök magasszárnyalásu imájával vette kezdetét, utána Tornallyay Zoltán nagyhatású elnöki megnyitója következett, amelyben a főgondnok azt fejtegette, hogy a mai időkben, amikor bomlasztó jelek kezdenek mutatkozni, szükséges a szigorú egyházi fegyelmezés életbeléptetése. Megemlékezett Péter Mihály püspök fáradhatatlan munkájáról és miután gerinces magatartásáért újabban heves támadások érték a püspököt, biztosította őt, hogy az egész egyház- kerület sziwel-lélekkel mellette áll. — Mi, a tiszáninneni egyházkerület — mondotta — mint egy ember állunk a püspökünk, Péter Mihály mögött, vele egyek vagyunk gondolatban, akaratban és cselekedetben. Megvédjük őt nemcsak az emberi gonoszság, de a poklok minden rossz szelleme ellen. Az elnöki megnyitó után betöltötték az egyes megüresedett tisztségi helyeket s az egyes A SZILVAFA Irta: BETHLEN MARGIT A szilvafa büszke, boldog örömmel nézett végig önmagán. Tetőtől derékig, oldalt pedig szintén egészen le a földig, kék volt, szép hamvas, szürkés-kék. Annyi volt rajta a szilva, hogy a zöld levelek alig-alig látszottak tőle. A többi fák bezzeg, azok legfeljebb sárga, vagy legjobb esetben piros dísszel ékeskedhettek, lévén azok kivétel nélkül körte- és almafák, melyeket a szilva-fa mélyen maga alatt átló fajtáknak tekintett. Ö rendkívül nagy fontosságot tulajdonított annak a ténynek, hogy a szilvaifák nemes nemzetségéhez tartozott és kimondhatatlanul büszke volt rá. hogy a gyümölcse kék. Hogy ez utóbbi tényre miért tartott oly sokat, azt én nem tudnám megmondani, kivéve talán, mert hogy mindannyian arra vagyunk büszkék, ami a Legjellegzetesebb sajátságunk. Tudniillik arra, ami nincs, nehezen lehetünk. Meg lehet, hogy azért is érezte oly erősen saját egyéniségét, mert fajtáját 'egészen egyedül képviselte a gyümölcsösben. Ez egyrészt megfosztotta őt az összehasonlítás lehetőségétől, másrészt a tudat, hogy egész egyedül áll a világon, s ennek ellenére kiküzdötte helyét a napon, rendkívüli módon megnövelte öntrzajmát. De mindezektől eltekintve, a szilvafa különben is egészen különösen erős egyéniség volt. Ha valaki bele tudott volna látni legtitkosabb álmaiba, meglepő dolgoknak jött volna nyitjára. Mert a szilvafa álmai nem voltak közönséges álmok, épp úgy, mint ahogy ö maga sem volt közönséges lélek, ő tudniillik arról ábrándozott, hogy gyermekei révén és számára meghódítja a világot. Természetesen és magától értetődően, azt a világot, amelyet ismert, és amelyet maga körül látott. Ha a szilvafa. véleblenségből farkasnak születik, széjjeltépi az erdő összes vadjait, hogy fajának fennmaradását biztosítsa. Hogyha pataknak, folyó- vá szélesbülve elöntötte volna a partjait, a réteket, mezőket, falvakat, hogy sehol se legyen semmi más, mint viz, viz, v-iz. Hogyha pedig ember: formál belőle a sors keze, akkor szükségszerűen Napóleon, Nagy Sándor vagy Hannibál képében jelenik meg közöttünk, hogy tűzzel és vériéi korbácsolja végig a világot. De mivel szilvafa formáját adta neki a végzet, nem tehetett egyebet, mint gyökér-szálait mélyen leereszteni a földibe, mélyebbre, sokkal mélyebbre, mint ahogy azt. fák egyáltalán, és szilva iák különösen tenni szokták. Olyan konok, szívós, leküzdhetetlen akarattal fúrta magát keresztül a légi ehetetlenebb keménységű rétegeken, hogy azzal az erővel és elhatározással emberi elme csodákat tudott volna véghezvinni, az egész földet ke- resztüifumi, a csillagokba repülni, vagy esetleg az egész világot széjjelrobbantani, amivel nem állítom ugyan, hogy tekintélyesen növelték volna a világ boldogságának lehetőségeit, de mindenesetre vindikálták volna saját egyéniségüket. A szilvafa öntudatában az az emberfeletti — vagy mondjuk inkább fafeletti — e-rőmegfeszités nem élt miaut öncél. Nem. Az ő életezükeécleíeire bőven elég volt a felső rétegekben elterülő humuszban levő nedvesség. Amit tett, azt a gyermekeiért tette, az apró, meg nem született, még a magban pihenő, jövendő szilvádéként. melyek képzeletében, mint végtelen kiterjedésű, minden egyéb fát magábamyelő erdőség élitek. Mert ez volt a szilvafa titkos álma, vágya, reménye: hogy gyermekei, a szilvák, melyeket oly odaadással, szeretettel, kitartással nevelt nagyra, melyekre meggondolás nélkül pazarolta rá életereje legjavát, beléhulljenakl kltierpesztett ágdi széléről mentül szélesebb körben a puha földibe, és ott kics i rázva, lassanként, elnyom ják, kipuszti l- sák a körülöttük élő többi fát, Lehet, hogy némelyek nem tekintik ezt. a kívánságot teljesen jogosultnak, sőt lesznek biztosan olyanok is, akiit a szilva-fát komisz, önző disznónak minősítik. Én nem akaróim őt védeni. Csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy a szilva- fa épp oly önzőn, vagy esetleg fenségesen érzett és gondolkodott, mint akármelyik más élőlény anyja, vagy, ha jobb szeretik, minit akármelyik országala-pitó államférfi vagy fejedelem. Szerette a saját faját, nagy, odaadó, semmi áldozattól vissza nem rettenő szeretettel, a többi fajjal pedig egyszerűen nem törődött. S nem szerette, se nem gyűlölte őket, de ha fajának ártalmára voltak, amennyire tőle tellett, kipusztitolta. Mindez azonban egyelőre, ki nem forrottan, szavakba sem öntve, csak mint távoli, bár nap- r ól-napra közeledő remény élt a szilvafa lelkében. A szilvák ériek, hamvasod t-ak, egynémelyik már puhulni is kezdett, nemsokára itt a pillanat, amely valóra váltja álmait. Gyermekei lassan, egymásután leszakadnak róla, elterülnek a zöld pázsiton, ott néhány napig, hétig hevernek, lustálkodnak, addig, amíg a külső burok lehám- lik róluk, s a mag. az, ami egyedül fontos, ami az ő lényét, a külön meghatározott egyéniségét, viszi át az uj fába, belekerül a földbe, aztán, aztán... A eons másképp határozott. Valamelyik reggel emberek jöttek, nagy kosarakkal felszerelve. Az egyik felmászott a szilvafára és rázni kezdte, mintha vihar fújta volna az ágait, csak gonoszabbal, erőszakosabban. A szilvák sorban hullottak a földre, amelyek pedig nem akartak, amelyek kétségbeesetten kapaszkodtak beléje, azokat könyörtelenül letépték róla, hogy még hírmondónak se maradjon belőlük egy is.° A szilvafa kopaszon, kifosztva állott reménységének romjai fölött-. És azért jövő tavasszal, amikor az áldott nap fölolvasztotta a földnek jégkérgét... újra, megint. csalt virágozni kezdett. 3