Prágai Magyar Hirlap, 1931. október (10. évfolyam, 223-248 / 2740-2765. szám)
1931-10-15 / 235. (2752.) szám
1931 október 13 csütörtök. ^rx<xm-A\\<Aar-H1r1íAI> 5 A bűnügyi rejtélyt megoldották Matuska íeíhi s szehszuáíis aberrációjának döbbenetes hatása alatt követte el herosztráteszi g Beismerte már az ausztriai merényieteket is — Magyarország kérte kiadatását s amennyiben rögtön kiadják, hétiön már bíróság elé kerül Um hisznek a mm ismeretien, iergmann Nlkolál létezésében Bc«s, október 14. Bűnügyi szempontból megoldó- dott a biatorbágyi borzai mii rejtélye, mintán Mr*>,e,ka Szilveszter hétfőn este beismerte szörnyű tettét, de még mindig rejtély maga Ma t-uaba, ez a kétlelkű és két! aki ember. Egy testben élt a vallásos, iHeéliö eszméket tisztelő, családját szerető, jólét, gazdagodás után törtető kereskedő és a megdöbbentő szörnyeteg, aki halálhörgés és siralom őrjítő hangjai mellett ártatlan emberek kiontott vérében és haláltusájában keresett és talált örömet. Talán lehetetlennek hangzik, mégis az a valóság, hogy az egyik Matuska nem tudott a másik Matúráról. A józan Matuska nem ismerte a fenevad Matuskát. A budapesti rendőrség érdeme, hogy megtalálta ebben az egy testben az elrejtőzködött második lényt Bergmann létezésében nem hisznek Bécs, október 14. Matuska Szilveszter tegnapi kihallgatásai során megmaradt részbeni beismerése mellett de a részletekben mind fantasztikusabbá válik és hipnotikus erőkről beszélt, amelyek a nagy ismeretlentől, a misztikus Bergmanntól sugároztak feléje. Ezt a szurősezemü Bergmannt sokszor látta, de sohasem kereste fel a lakásán és Bergmann sem közölte vele lakása ciánét. A pályaudvarokra, az uceára, a parkokba vagy máshová rendelte találkozóra Bergmann és mindig eszméiről .és terveiről beszélt. A biatorbágyi merénylet előtt Budapesten találkozott Bérgmanna!, a jliterbogi katasztrófát meg-' e’őzően pedig kiilön-külön utaztak Berlinbe. A bécsi rendőrség vezelői mindennek ellenére kételkednek Bergmann létezésében. Brandl dr. rendőrségi aligazgató ma kijelentette, hogy az eddigi nyomozás a legkisebb támpontot sem szolgáltatta arra, hogy Bergmann valóban léteznék és még urnáig szabad figyelmen kívül hagyni azi a lehetőséget, hogy Matuska teljesen egymagában termelte ki és hajtotta végre a merényleteket. Wahl udvari tanácsos, a bécsi rendőrség bűnügyi osztályának vezetője ugyancsak kijelentette, hogy a nyomozás eredménye alapján bizonyosra lehet venni, hogy további letartóztatásokra nem kerül sor, tehát 6 is azon a nézeten von, hogy Matuska az egyetlen bűnös, Az idegrejtéty Érdekes, hogy Matuska, aki — mint ismeretes — beismerte, hogy ő irta a biatorbágyi katasztrófa színhelyén talált cédulát, most azt igyekszik elhitetni vallatóival, hogy akkoriban zavaros lelki állapotban volt, sőt valami nar- kótikummal mámoros állapotba került Ez teljesen beletet rtoz'k abba az exaltált védekezést módszerbe, amelyet első kihallgatása óta követ. Tegnap még a Szent Antal-amulettet le el kellett venni tőle, amelyet eddig a nyakán viselt és áhítattal csókolgatott, amikor egy-egy különösen sorsdöntő kérdést intéztek hozzá. A kihallgatás elején ugyanis annyira foglalkozott kizárólag az amudettel, hogy semmi egyébre nem figyelt, csak amikor az amulettet elvették tőle, erőt vett rajta bizonyos változás és megkezdte vallomásait Amikor az amulettet elvették tőle, erősen megremegett, teste rángatózni kezdett és látszott, hogy erősen küzködik. Nyöszörgőt* és megmagyarázhatatlan volt a viselkedése. Akkor még nem tudták, csalk most derült ki hogy két Jlatyska küzdött egymással ée ennek a napokon keresztül tartó benső vissko- dáenaik az lett az eredménye, hogy egy pillanatra felülkerekedett a józan Matuska és elszólta magát: — Tanácsos ur, nem a gyorsvonatot akartam felrobbantani, hanem a tehervouatot. Később azonban, bármily hihetetlennek és meseszerünek látszik, újból a szörnyeteg kerekedett felül, a megtört, remegő ember keményen kiegyenesedett s tovább fantáziáit. A rendőrtisztviselök látják, hogy idegrejtéllyel van dolguk. KI kell várni azt az időt, amikor q rejtély örn- mag&t megoldja és megszólal Viselkedése ugyanis elejétől kezdve olyan furcsa és eddig még nem tapasztalt, hogy nem is lehet másra következtetni, mint egy emberi rejtélyre, amely példa nélkül áll a bűnügyi történetekben és az orvosi leírásokban egyaránt. Máris felmerül a kérdés, vájjon a bécsi, vagy pedig valamelyik külföldi bíróság fog-e ítélkezni Matuska fölött. A bécsi bíróság elé csak akkor kerül, ha rábizonyuliak az ausztriai merényletek. Különben pedig a magyar vagy a német bíróságok fogják tárgyalni ügyét. Amennyiben előbb Magyarországunk szolgáltatják ki. úgy német bíróság elé már nem kerül, mert Németország nem szolgáltatja ki saját állampolgárait, hanem Matuskát a jü tér bogi merénylet elkövetése miatt, is Magyarországon vonnák felelősségre. Bergmannt úgy ir'a le, hogy Matuskára ismertek benne Bécs, október 14. Matuska Szilveszter mai újabb kihallgatásai során sem tett kimentő vallomást. Három állam vezető krirninalis- táinak (Gennat berlini, Seliweinilzer dr, budapesti és Wahl német bűnügyi főnököknek) számos kérdéseire többnyire választ gépi adott és azzal védekezett, hogy emlékezetkihagyásai vannak. Semmi kétely nem áll fönn a tekintetben, hogy Matuska a tettese s valószínűleg egyetlen tettese a biatorbágyi és jüterbogi merényleteknek. A bécsi és budapesti kommunisták azon a nézeten vannak, hogy Matuska úgynevezett — Étvágytalanságnál, rossz gyomornál, bélrekedésnél, renyhe emésztésnél, anyagcserezavaroknál, csalánkiütésnél és bőrviszketésnél a természetes Ferenc József bese- riiviz rendbebozza a gyomor és a belek működését s megszabadítja a testet a felgyülemlett rothadó anyagoktól Az orvostudomány több úttörője megállapította, hogy a Ferenc József viz abszolút megbízható hashajtó. A Ferene József keserű viz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletökben kapható. „önálló bűnöző". A „nagy ismeretlen", a titokzatos Bergmann kiderítésére irányuló nyomozás eddig még a legcsekélyebb eredménnyel sem járt. Bergmannról személyleirást is adott, de csodálatosképpen úgy irta le, hogy a kihallgatást végző közegek a személyléirás alapján Matuskára ismertek. Gennat dr. bűnügyi tanácsos kijelentette, hogy eddig még nem sikerült megállapítani, hol lakott Matuska németországi tartózkodása idején. Sem Berliniben, sem Jütenbogban nem tudtak nyomára bukkanni minden bizonnyal azért, mert Matuska, csak úgy, mint Budapesten, valószínűleg hamis nevet használt. Gennat is azon a nézeten van, hogy Matuska egyedül „dolgozott.** A jüterbogi és biatorbágyi merényletek közötti hasonlatosság olyan feltűnő volt, hogy ő nyomban ugyanazokat a tetteseket sejtette mindkét esetben- Gennat továbbá rámutatott a három állam, Németország, Ausztria és Magyarország bűnügyi rendőrségeinek nagy teljesítményeire és arra a jelentőségre, mely- lyel ez az első együttműködés bir. Pénzéhsége is hozzájárult leleplezéséhez Matuska vagyoni helyzetének alapos rttvizs* gátasánál kiderült, hogy több mint egy tucat végrehajtás van jelenleg folyamatban Matuska ellen és hogy egyetlen íugatlau, telek, gyár vagy ház sincs Matuska birtokában, amelyet tizemen a* terhelnének tartozásokMég néni tisztázták teljesen, vajkm Matuska Budapesten a biatorbágyi merénylet előtt nem kötött-e le egy tízezer dolláros, vasúti szerencségre szóló életbiztosítást. Matuska a legutóbbi budapesti tartózkodása idején a vasút igazgatásnál kártérítési igényt jelentett be, mert — előadása szerint — egy értékes csomagja tűnt el a katasztrófánál. Ez hozzájárult ahhoz, hogy a gyanú Matuskára terelődjék, mert a katasztrófa után felvett jegyzőkönyvekből kiderült, hogy Matuska csak jelentéktelen karcolásokat szenvedett. Mivel Matuska vallomásainak egy része még ellenőrzésre és átvizsgálásra szorul, ma délután és este kímélni fogják. Különben is a ma délelőtti kihallgatások során nem jutottak vele előbbre. Ma már nem annyira a hisztérikust játsza, hanem sokkal inkább levertnek mutatkozik és úgy viselkedik, mintha nem tudná szólásra nyitni a száját, Berlin, október 14. Caputh községben, Potsdami mellett, amelyet a jüterbogi merénylettel kapcsolatban elejétől fogva emlegetnek ? ahol csak néhány nappal ezelőtt találtak nagyobb mennyiségű robbantó anyagot, tegnap egy teljesen megbízhatónak ismert so-fför jelentkezett, aki előadta, hogy Matat s kanak az újságokban leközölt fényképei alapján felismeri Matuskában azt az embert, aki két nappal a jüterbogi merénylet után Caputhban megszólította öt és az ut iránt érdeklődött, Matuska éjszakai vallomásával bezárult az összes vasúti merényletek láncolata Budapest, október 14. (Budapesti szerkesztőségünk telefon jelentése.) A külügyminisztérium felhatalmazta a bécsi magyar követséget, hogy az osztrák külügyminisztérium utján kérje Matuska kiadatását. Miután a magyar rendőrség kinyomozta a tettest, Ausztria köteles a magyaroknak kiadni öt, Könnyen előfordulhat, hogy Németország is igényli a biatorbágyi merénylőt, viszont a magyarországi statárium miatt az ítélethozatal után nyomban fölakasztják, amely esetben a jüterbogi merényletért a német hatóságok aligha vonhatnák felelősségre. Bécs, október 14. A rendőrség a magyar rendőrtiszt viselők vezetésével kedden házkutatást tartott Matuska tattendorfi gyárában, ahol nagymennyiségű robbanóanyagot és hat pokolgéphez való dréíkészüléket találtak. Matuska, miután a keddi napot- cellájában aránylag nyugodtan töltötte, a szerdára virradó éjszaka tombolni kezdeti. „Vallani akarok! Kicsi a cella nekem!" ordította,. Nagynehezen lecsillapították. Éjfél után cellájában újabb vallomást tett. Most már beismerte, hogy az anzbachi és a rottemani merényleteket is ő követte el. Ezzel bezáródik az összes vasúti merényletek láncolata. Kijelentette, hogy azért nem vallott eddig, mert szégvelte, hogy ezek a merényletek nem sikerültek. A bécsi uccu tüntet Matusháné ellen Matuska felesége kedden este visszatért Bécsibe. Lakása előtt nagy tömeg tüntetett ellene. Az asszony a botrányos jelenetek alatt elájult, úgyhogy orvoshoz kellett szállitani. Ami Matuska tattendorfi gyárát illeti, minden .kétséget kizáró módon megállapították, hogy Matuska ezt is föl akarta robbantani a biztosítási dij megszerzése végett. Sohweinitzer dr. rend őr tanácsos, akinek kezdeményezésére Matuskát letartóztatták, a bécri sajtónak nyilatkozva, megjegyezte, hogy osztja a bécsi krimmalieták nézetét Matuskára vonatkozóan. Véleménye szerint herosztráteszi cselekedetről van szó. Szerinte Matuskának nem voltak bűntársai, a bűncselekményekből hasznot neon húzott és Ilyet nem is várt. Bergmann, a fantom Bécs, október 14. Kedd este Matuska közölte titokzatos megbi zó iának teljes nevét, akit Bergmann Nikolájnak hívnak és csak annyit tud róla, hogy hadifogoly veit. Váltig azt hangoztatja, hogy Bergmanntól nagy összegű pénzeket kapott anyagbeezerzéMatuska élete Budapest, október 14, A bűnvádi nyomozás tulajdonképpen lezárult és most már nincs semmi akadálya annak, hogy hiteles és teljes történetét megírjuk ennek a világraszóló eseménynek. Matuska Szilveszter, a kátlakí mb$r most 39 éves. Édesapja Csantavéren vegyeskndeskedő volt. Egyetlen gyermek volt A? utóbbi évekig egyszerű, boldog életet élt feleségével, J>éy Irénnel. Ebből a házasságból egy leánygyermek született, aki most II éves. Feleségét és gyermekét nagyon szerette, A háborúban főhadnagy tett és a leesereláe után visszaül ént CVsáűt-avérre vegyeskor eskedőuek. Rövid idő múlva Mezőtúrra költözött, ahol saját birtokán gazdálkodott- majd feljött Buda- pestre p a birtok árából uj étetet kezdett. Mattjuk* műlel szegénysorénak vojitó de eefcre. A magyar, osztrák és német hatóságok egész éjszaka hajszolták Bergmannt, akiről megállapították, hogy orosz származású és a háború folyamán, mint hadifogoly Kenyérmezőre került, majd a forradalom után Becsbe költözött. Az újabb házkutatás alkalmával megtalálták Matuska collstockjának és a Bia- torbánvnál használt villanydrótok maradványait. A bécsi sajtó jelentés-e szerint lehetséges, hogy az osztrák bíróság egyesit! Matuska bűnügyeit és nem adja ki a merénylőt Magyarországnak. Másirányu értesülés szerint Matuskát már hétfőn átadják a magyar hatóságoknak, sőt arról is beszélnek, hogy Németország lemond arról. hogy Matuskát kikérje. Matuska állandó zavart, vallomásai miatt- még mindig tisztázatlan az a kérdés, hogy voltak-e- bűntáras!, vagy sem. Számos körülmény azt bizonyltja, hogy bűntársai voltak. Ez ügyben még kihallgatják az előző nyomozásokból ismert Habli Júliát, az „eszelős Juli"-t, aki kü-. lömben Matuska. fénykénében nem ismert rá a kritikus estén társaságában lévő férfira. Éjszaka három óra hosszat tanácskoztak Becsben a magyar rendőrtisztek Gennat berlini rendőrfőtanáesossa-1, a berlini bűnügyi osztály vezetőjével, amelyen Mattiakénak a jüterbogi merényletben való szerepét próbálták tisztázni- Budapest, október 14. (Budapesti szerkesztőségünk telefon jelentése.) Az éjszaka folyamán a budapesti rendőrségen jelentkezett egy tanú. aki azt állította, hogy a biatorbágyi merénylet előtti napon Budapesten találkozott egy férfivel, aki határozottan hasonlított az általa ré gebb idő óta ismert Bergmannhoz. Matuska már hétfőn a bíróság elé kerül? Budapest, október 14. (Budapesti szerkesztőségünk telefonje-lentéee.) Matuska Szilveszter kiadatása iránt a pestvidéki törvényszék az államügyészség utján a bécsi Landesgerichtoél megtette a lépéseket. Ha a kiadatás megtörténik, úgy Matuska esetleg már jövő hétfőn biróság ele kerül. Kétséges, hogy rendes, vagy statáriális bíróság elé viszik az ügyet. A statáriális biróság három napon belül ítélkezik. Matuska különben ma végképp elvesztette biztonságát és kijelentette, hogy ezután csak magyarul hajlandó vallani. A rendőrség nyomoz bűntársai után, de biztosra veszik, hogy Matuska a föbün-ös. A rendőrség Biatorbágyou .ma újabb helyszíni szemlét tartott. a fitt 14 éves kúra óta maga tartotta el önmagátBirtokát úgy szerezte, hogy a háború alatt zseld- ját félretette és ebből, valamint felesége hozományából vásárolta a mezőtúri földet Ez volt azután Matuska további anyagi karrierjének «•/. alapja1927-ben már 180.000 pengője volt Egy ingatlantígypök rábeszélésére pénzét bécsi házakba fektette, abban « reményben, hogy Ausztriábao uj kormányrendszer lép életbe, amely a házak addigi kötött, forgalmát, megszünteti és hozzájárul a Jakbérek felemeléséhez és ezzel a házak értéke emelkedik. Ebben a számításában csalódott és ez az elezánűtása erősen éreztette hatását további életén. Az addig vagyonos Matnakát veszteségek érték, kapkodó laté, többféle villaikozasha fogott,, ma