Prágai Magyar Hirlap, 1931. október (10. évfolyam, 223-248 / 2740-2765. szám)

1931-10-14 / 234. (2751.) szám

1931 ototóbe<r 14, szerda. ^^GAI-yV\AG^ARHIRLAI> Ü önmagát valamiképp restaurálni törekvő ház- tulajdonos és a régi lakók ellen is. A régi lakók pedig, akiknek jövedelme, il­letve fizetése rendszerint tízszerese vagy ti­zenötszöröse a káboruelőtti jövedelemnek vagy fizetésnek, természetesen a markukba nevetnek és azt mondják, hogy miután a tör­vény „védi“ őket, nem bolondok önkéut na­gyobb bért fizetni csak azért, hogy a háztulaj­donosok és a házak tönkre ne menjenek és hogy az uj lakókkal szemben mérsékeltebb bérekkel érhessék be. Már pedig az összes lakókra és az. egész gazdasági életre üdvösen kiható kiegyenlítődés a régi és uj lakókkal való egyenlő elbánásától függ. Ez az egyenlő elbánás és a bérek igazságos, elviselhető emelkedése az állam és a váro­sok, illetve községek számára lehetővé tenné a közterhek lényeges csökkentését azon eset­ben is, ha még mindig a házakat tekintenék az eddigi jövedelmet biztosítani hivatott adó- forrásnak, úgy hogy a közterheknek az állam és a városok, illetve községek jövedelmének csökkenése nélküli mérséklése is üdvösen hatna ki a béralakulásra. Ma azonban a helyzet az, hogy az állam, a város és a városi vízmüvek még csak nem is érik be azzal, hogy a nyers bérjövedelem na­gyobbik felét a maguk részére követelik, ha­nem azt a háztulajdonosok mint ingyenes „végrehajtók" behajtani és pénztáraikba pon­tosan beszállítani, illetve sajátjukból előle­gezni is kötelesek, még ha a bérlők késedel­mesen vagy egyáltalában nem fizetnek is. Legény iegyen a talpán az a háztulajdo­nos, aki a bér behajthatatlanságát ugv tudja bizonyítani, hogy adóvisszatéritési kérvénye valamikor eredményre is vezéssen. De mindez nem elég az üdvösségre. (Vége következik.) A font írtolyanKsSkkené;? megerCsHi Anglia iparát London, október 13. Amióta Anglia letért az aranystandardról, az angol ipar egyre versenyképe­sebb lesz. Az angol font árfolyamának 20 százalé­kos esése Angliában Valósággal a vámvédelem fo­kozását jelesti, az exportnál pedig kiviteli prémium jellegével bir, amit a külföldi államok valuta-dum- pingnak éreznek. Ez a jelenség igen erősen mutat­kozott a mostani londoni gyapjuauikeión. Míg kevés­sel az átverés előtt arra számítottak, hogy mind­össze 80.000 bála gyapjú talál vevőre, kitűnt, hogy ennek a. mennyiségnek több mint kétszeresét dob­ták a piacra, mélynek legnagyobb része el is kelt. Kezdetben az a vélemény alakult ki, hogy az árve­rés idejét két nappal meg kell rövidíteni, a megvál­tozott körülmények azonban az eladási időszaknak három nappal való meghosszabbítását tették szük­ségessé. Az angol textilipar, amely a font elértéktelenedé­se folytán alacsonyabb termelési költségekkel dol­gozhat, annyira versenyképessé vált, hogy a belföl­di kereskedők részéről is élénkebb vásárlási kedv nyilvánult meg. A külföldi verseny kiküszöbölése az angol piacról lehetővé tette azt, hogy a belföldi kereskedelem az ország belterületét és Skóciát áru­val elláthassa. Kétségtelen, hogy a helyzetnek ez az alakulása már inflációs tüneteket árul el, miután a készfizeté­sek megszüntetése éppen azt jelenti, hogy az Angol Bank nem tartja magát az előirt aranyfedezethez. Az ipar megerősödése és az export emelkedése azonban jelentékeny előnnyel jár, amit pillanatnyi­lag Anglia jól ki is használ. A kereskedelmi kamarai törvény tervezete. A kereskedelmi kamarákról szóló törvény tervezetének sorsa még mindig bizonytalan- A mull napokban a javaslatról újabb minisz­tériumközi értekezleten tárgyaltak, azonban az alapvető kérdésekben mutatkozó nézetelté­réseket nem sikerült kiküszöbölni. Minden jel szerint még nagyon soká fog elhúzódni a javaslat végleges elkészítése. A törvénytár hivatalos magyar fordításának 1931. évi 38. füzete most jelent meg a következő tartalommal: 76. Törvény az 1927. évi július hó 14-én kelt, a T. és R. Gy.-ben 116. g®. a. kihirdetett, a közúti alapról szóló törvénynek módosításáról és kiegészítéséről. 77. Törvény az ásványolajok fo­gyasztási adójáról, 78. Rendelet az 1931. évi május hó 6-án kelt, a T. és R. Gy.-ban 77. ez. a. kihirde­tett, az ásványolajok fogyasztási adójáról szóló tör­vény végrehajtásáról. A 89. füzet tartalma: 79. Hir­detmény a csehszlovák köztársaság és a. jugoszláv királyság között kötött kereskedelmi és hajózási szerződéshez tartozó pótegyezmóny ideiglenes ha­tályba, helyezéséről. — 80. Rendelet a hradec-krá- lovéi állami ipariskolánál a bádogosok, fémpréselők és installatörök számára fennálló kétéves mesteris­kola bizonyítványairól. — A csehszlovák állam tör­vényei és rendeletéi gyűjteményének évi előfizetési ára 120 korona, az egyes füzeteké pedig levelenkint 20 fillér, A régebbbi 1922— 1930. évfolyamok ter­jedelmük szerint 120--—180 korona árban kaphatók. Az összes megrendelések egyszerű levelezőlapon az „Államnyomda, KoSiec“ címére küldendők. A pénz beküldése mellőzendő. A Török Állami Bank megkezdte működését. Az ankarai Török A Untul Bankot a napokban meg­nyitottak. A Tinink 15 millió török foo'bnn meg- ii líipi'lofl akiptőkéjéiiek 40 százalékát inár befizet- lók. Az állambank sztambulí fiókját csak néhány hét múlva nyitják meg. A bank az 1930 februárjá­ban alapított doviaelkonaorcbrm feladatát m átveszi. A francia cipőipar a vámvédelem növelé­sét sürgeti. Párisból jelentik: A francia cipő- < gyárosok szövetségének élnőke, W- Knocker ■< a Journal du Commerce-ben cikket irt a fran- ( cia cipőipar helyzetéiről, amelyben a vámvé- t delem növelését sürgette. A francia cipőgyá- < rak helyzetét ugyanis erősen veszélyezteti az ( import-lábbeli. A hivatalos francia stalisztl- : ka szerint ez év első négy hónapjában a fran­cia cipőimport *881.137 pár lábbeli volt a múlt : időszakban mindössze 289-440 pár lábbelit 1 jéve.1 szemben, mig tavaly előtt a megfelelő időszakban mindössze 289.440 pár lábbeli ; kellett importálni. A francia cipőipar mini- : mális követelése — az említett cikk szerint — a cipőbehozatal kon.tingenlálása. A fran­cia cipőimport növekedésével egyidejűleg a ■ cipőkivitel rohamosan esik. A 45 frank nagy­kereskedelmi árén számított női cipőt Fran­ciaországban 6.50 frank vám terheli jelenleg, mig Svájcban a vám 7 frank, az Egyesült Ál­lamokban 9 frank, Csehszlovákiában 12.75 frank, Németországban 14 frank. Valószínű, hogy a francia kormány a cipő,gyárosok köve­telését magáévá teszi s igy számolni lehet azzal, hogy a csehszlovák—francia kereske­delmi szerződés idevágó tételei is revízió alá esnek. A leszerelt hengermalom helyiségeiből árverési csarnok. Besztercebányai tudósítónk jelenti: A fél- század óta fennálló besztercebáyai hengermalmot hat év előtt üzemen kívül helyezték. A gépeket le­szerelték e egyik részüket ócska vas gyanánt adták el, a több emelet magas malomépületet pedig meg­vette Besztercebánya városa, amely idővel a hatal­mas épületet lakóházzá építtette át. Jelenleg a ma­lom helyiségeit raktárnak használják: Beszterce­bánya lakosainak, iparosoknak, kereskedőknek, j adótartozások fejében lefoglalt bútorai, iparkészit- ményei stb. vannak ott elraktározva. S ha az illető adótartozását meg nem fizette, a malomban elrak­tározott ingóságait elárverezik. A múlt napokban ie árverés volt a malomban. Többek között Ceglédi András, valaha jómódú besztercebányai csizmadia- mesternek adótartozásáért lefoglalt cipő. és csizma- készitményeit árverezte el az állami adóvégrehajtó, összesen 33 pár kézzel varrott uj férficsizmát árve­reztek. A 33 pár férficsizmáért összesen befolyt- négyszáz korona. Egyik-másik pár csizmát két ko­ronáért árverezték el. Pedig a falusi nép az ilyen pár csizmáért százhúsz koronát fizet. Két pár uj lószerszám elkelt hatvannégy koronáért, amelynek ára körülbelül ezerkétszáz korona. Az árverésre került dolgok közül érdemes még felemlíteni egy , kredencet, amelyet szintén potom áron árvereztek el. Az árverési aktusnál leginkább úgynevezett „árverési hiénák" vettek részt. Ausztriába nem szállíthatók utánvételes vasúti küldemények. Az osztrák kereskede­lemügyi minisztérium azonnali hatállyal el­rendelte, hogy az uj osztrák devizarendeletek szerint a külföldön feladott s osztrák vasút­állomásra címzett gyors- és teherárukülde- mények utánvéttel nem terhelhetők meg és hogy az utánvéttel a küldeményt a feladó utó­lagos rendelkezésével sem lehet megterhelni. A prágai vasutügyi minisztérium ezért elren­delte, hogy az Ausztriába irányuló utánvéttel terhelt vasúti küldeményeket a feladó állo­mások ne vegyék át. Megalakul a világ legnagyobb hajózási trösztje. Amerikai lapj-eile,ütéseik ezerint tizenkét amerikai és idegen hajózási vállalat elhatározta, hogy egye­sülés utján megalapítja unióidén idők legnagyobb hajózási trösztjét, amely összesen 1-5 millió tonna ürtartalmú 181 diarab személy- és teherszátlitő- gőzössei rendelkezik, amelyek Amerika. Európa ■és a Kelet minden kikötőjét érinteni fogják. A szeptemberhavi állat- és husbehozatal. A határ­vidéki állatorvosok jelentése szerint szeptember hónapban Csehszlovákiába importáltak 75 (tavaly szeptemberben 196) lovat. 1648 (7489) darab, szarvas­marhát, éspedig Romániából 1410 (5480) darabot, Dániából 134 (94) darabob Lengyelországból 75 (1390) darabot. A sertésbehozatal 22.311 (51.569) da­rab volt éspedig Romániából 9406 (4597) darab, Ma­gyarországból 3366 (10.473), Jugoszláviából 6913 (3019) darab, Dániából 1610 (142) darab b Lengyel- országból 1010 (33.336) darab. A juh és kecskebe­hozatal 820 (2767) darab volt, javarészt Romániá­ból, mig a baromfibehozatal 4070 (2767) darabot tett ki főképpen Jugoszláviából és Romániából. Ezen­kívül Lengyelországból importáltak 4069 (2074) métermázsa nyers húst, Magyarországból és Jugo­szláviából 86 (238) métermázsa húsárut. Jelentős volt a zsirbehozatal is éspedig Hollandiából 12.664 (3343) métermázsa, az Egyesült. Államokból 5979 (5225) métermázsa, Jugoszláviából 778 Dániából 509, Romániából 274. Magyarországból 217 (557) méter- mázsa. A. nyersbőr behozatala 14,385 (20865) méter­mázsát tett ki, amiből Déianrerika 3SJ3, Németor­szág 2023, Lengyelország 2788 s az ázsiai államok 1093 üiétermázeát szállítottak. Dohány-hánnasszövetség Törökország, Görög­ország és Bulgária között. A török miniszterek athéni látogatása alatt Törökország, Görögország és Bulgária között doMny-hánmasszÖvetség létesí­tését határozták el. Ez a szövetség kedvezőbb árak elérését, a termésterület és pia:kérdések rendezé­sét célozná, hogy ezáltal kikapcsolhassa a konkur- renciát. Bar omlik iáll itás Pozsonyban. A szloven- szkói baromifi és apró háziállat- tenyésztők egyesülete a Dunavásár igazgatóságával kar­öltve december elején rendezi meg a negye­dik szlovén s-zkéi országos, baromfi- és apró háziállat-kiállítást, amelyen a következő osz­tályok lesznek: 1. Fajbaromfi, galamb, nyúl, szőrmés állatok és kanárimadarak. 2. Beren­dezések és tenyésztési kellékek. 3. Takar­mány, alom. 4- Gyógy- és védőszerek. 5. Szakirodalom, könyvek,' képek, fényképek. 6. Az egyesületi szervezésnél használatos nyom látványok. 7. Állatvédelem. 8. A tenyészet értékesítése. 9. A háziállatok mint ipari és -művészeti motívumok. Az érdeklődőknek az információt a mezőgazdasági tanácsban (Po- | zsony, Krizkova 7.) Chomkovics dr. adja meg. j A Román Nemzeti Bank 120 millió leit vesztett a font esésén. Bukarestiből jelentük: Az Indrepfa- re-a lámadja A uh öltöt. a Nemzeti Bank francia szajkórtőjét és a-zaal vádolja, hogy a Nemzeti Bank az ő hanyagsága folytán veszített 120 millió leit, mert nem értesítette kellő időiben a bank vezető­ségét az angolo-rszáigi eseményekről és a font zuhanásáról. A Steuerschutz (Adóvédelem) most meg­jelent tizenkilencedik füzetének gazdag tar­talmából kiemel-endők az alábbi közlemé­nyek: A kettős 'megadóztatás elkerülése az egyenes adók terén Csehszlovákia és Ausz- ! tria között. — A forgalmi adó levonható tétel az egyenes adók bevallásánál. — Illetékked­vezmények a fúzióknál. — A gyáripari vál­lalatok mérlegvizsgálata. — Nemzetközi kö­zös munka a takarékosság érdekében. — Az osztrák Creditanslalt válságának tanulságai. — Csehszlovákiai gazdasági levél. — A köz- igazgatási bíróság adóügyi döntései. — Ve­gyes. Mutatványszámot díjtalanul küld a lap kiadója, Gebrüder Stiépel, Reichenberg. 4,355.000 munkanélküli Németországban. Boriin- ■bői jelealtik: A német munkaügyi hivatal jelentése szerint a munkámélíkül-ie-k számárnak emelkedése tíz őszi idényben szeptember második felében to­vább csökkent. A munkanélküliek száma, mely az utolsó jelentés alkalmával 109.000-rel emelke­dett, szeptember 15. és 30-a között kereken jíO.OOO- rel növekedett és az utolsó napom 4.35-5.030-re rú­gott. A növekedés tehát a folyó évben 401.000 volt, vagyis alig lépi tűi a múlt évi S69.0ÖO-es növeke­dést. A munkanélküli biztosításnál szeptember 30-án kereken 1,344.000, a krízissel kapcsolatban gondozottaknál kereken 1.140.000 munkanélkülit tartottak nyilván.' Á' nutnkané'kűliek ‘ jóléti intéze­ténél az utolsó statisztika szerint 1,131.000 munka­nélkülit tartottak számon. A bolgár kisgazdák eladósodottsága. Hivatalos statisztikák szerint a bolgár gazdák eladósodottsága meghaladja a 8 milliárd lávát, ebből az összegből a gazdáknak az állammal szentben fennálló adóssá­gai mintegy 6 milliárdot tesznek ki. a fennmaradó 2 milliárd pedig magánadósság. Egye® magán-becs­lések szerint a bolgár mezőgazdák eladósodottsága meghaladja a 14 milliárd lávát. Becsben letörték a vahitazugbörzéket. Bécsiből jelentik: A deviza-rendelet első követke-zméuye­képem a múlt napokban razziát rendeztek a valuta- spekulánsok ellep.. A gazdasági rendőrség erélye­sen fel fog lépni a zug-tőzsdékkel szemben. A most kiadott rendelet megadja a rend őrségnek a lehetőséget, hogy a legszigorúbb eszközökkel jár­jon el. A kávéházakban és egyéb helyiségekben, ahol a zugtőzsdéik felütötték tanyájukat, valósággal pánikszerű hangulat lett úrrá. A zugánfolyamok rohamosan estek. A dollárt és a többi valutát állandóan hanyatló árfolyam mellett nagy töme­gekben dobták piacra. Szombat délelőtt a magán­ya liihaikeresikede 1-eim teljesen megszűnt. A bankok­nál a legutóbbi napokban nagyobb tétel devizát és valutát adtak el seíhililimg ellenében. A kiviteli hitel állami jótállása. A törvények é® rendelete-k gyűjteményében a legközelebbi napok­ban jelenik meg a kiviteli hitel állami garantálásáról szóló törvény végrehajtási rendelete, melynek terve­zetét lapunk hasábjain már régebben ismertettük. A minisztertanács a rendelet tervezetét oly érte­lemben módositotta, hogy az állami jótállás oly exportügyletre is megadható, melynek értéke nem éri el a 2 millió k-oro-nát. Az állami jótállás alsó határa tehát nincs korlátozva. A rendelet kiadása után a kereskedelemügyi minisztérium rövideden kinevezi a ezükebbkörü, tizennyolc tagú munka­bizottságot, amely a törvény gyakorlati végrehaj­tását előkészíti. Itt említjük meg, hogy a kiviteli hitel állami jótállásának megadása- iránt már eddig is számos kérvény érkezett a kereskedelemügyi mi­nisztériumhoz, ezeket a kérvényeket azonban kivé­tel nélkül visszaadják a benyújtóknak kiegészítés végett. Temesvár környéken nagyarányokban pusztít a baromfikolera. Egy Jugoszláviából érkezett ba­romi'-száll Ilmán nya l még augusztusban beh ureolták Temesvárra a bapofikolerát, amely azóta sem szűnt meg. A járványos állatbetegségnek igen nagy tömegű baromfi esett és esik még mindig áldozatul. Egy fajbaromfi telepen ezernél több baromfi döglött meg. A fajba romi [tenyésztők kára igen nagy. — I Temesvár területe augusztus 13 a óla baromfi- | zárlat alatt áll. Az elmúl* nyolc hét alatt, tekintve, hogy Temesvárról hnt-enkiívt két vágóm baromfit szoktak elSKáJliíiauis a baromf kole-ra miatt elma­radt szállításokból származó jövedelemveszteség ; meghaladja a k-ótmiliMő leit. Az Aussigi Vegyi racionalizációja. Az Aussigi Vegyiipari Egyesület elhatározta, hogy üzemeit mélyrehatóan racionalizálja. A munkások teljesít­ményének megállapítására és megfigyelésére ren­delt hivatalnokot a munkásság a műhelyekből ki­dobta. Az üzemi igazgatóság erre a cselekményre tömeges felmondással válaszolt. A nyomban meg­kezdett tárgyalások folyamán azonban a konflik­tust sikerült békésen elintézni 6 így az erre vonat­kozó, egyes lapokban napvilágot látó közlemé­nyek nem felélnek meg a valóságnak. A gyár veze­tősége áz üzemet nem akarja Au-ssigból áttelepíteni, mindössze néhány műhelynek a környéken való elhelyezéséről van szó. A Görög Nemzeti Bank még a dollárban sem bizik. Athénből jelem tik: A Görög Nemzeti Ba-nk dolíiárf-edezetérnek nagy részét svájci frankira szán­dékozik kicserélni,, ho-gy — mint kifejezi magát — meglepetések ellen biztosítsa magát. Argentína gabonafölöslege. Az argentínai föld­művelésügyi minisztérium hivatalos becslései sze­rint október 10-én Argentínában a kivitelre váró gabonakészlet 1 millió 40 ezer tonna, a kukorica- készlet 2 millió 490 ezer tonna, a zabkészlet 43 ezer. az árpa-készlet 30 ezer, különféle vetőmagkészlet 113 ezer tonna. ÉRTÉKTŐZSDE Uzlettelen a prágai értéktőzsde Prága, október 13. Az, irányzat nem volt egységes és az üzleti tevékenység teljesen pangott. Az ipari részvények piacán gyengült: Cseh Morva 35, Berg és Hütten 20, Skoda 7, Ringh-offer 5 koronával gyengült, Budweiei Sör 50, Brünni Sör 40, Nordbahn Bonnok 35, Auss:gi Finomító és Brünni Gépek 10 koronával javultak. Nemzeti Bank 100 koronás veszteséget szenvedett. A beruházási piacon kon­vertálható 1.20, az 1930-as beruházási 45, konzol 35, a 6 százalékos IV-ik és kaclis-zálilitás 20, a 4 száza­lékos és a 4.2 százalékos pótjáradék 15, a 4.5 szá­zalékos IV-ik 5 fillérrel gyengült, prémiumkölcsön 5 fillérrel javult. Prága, október 13. Valuták: Holland 1367, jugo- sl-áv 59.80, német 787, belga 466. román 19.97 L. magyar —.r-, svájci 681.50, dán 733, angol 130, spanyol 301.50. olas-z 172.90, észak amerikai 33.45, norvég 738, francia 134.70, bolgár 23.55, svéd 773. lengyel 376, osztrák 438.50.-F A prágai devizapiacon Amszterdam 4, Bécs 10 koronával javult, Berlin 3, Zürich 1. Kopenhága 5, Ol-só 8, Paris 0.25 koronával gyengült, ÁRUTŐZSDE-f Szilárd a prágai cukorpiac. Nyersárujegyzée Aussig loko 69—70.-F A mai budapesti gabonatőzsdén az irányzat tartott volt. A következő árfolyamokat jegyezték: tiszavidéki búza 9.25—9.45, egyéb 9—9,20, rozs 9.10 —9.20, tengeri 15.80—16 pengő. •F A mai budapesti terménytőzsde határidős pia­cán az irányzat barátságos, a forgalom közepes. Nyitási árfolyamok: magyar búza márciusra 11.25, 11.28, 11.30 pengő.-F A berlini terménytőzsdén a következő árakat jegyezték: búza 214—217, rozs 187—189, árpa 159— 177, zab 141—149, búzaliszt 27.25—82.25, rozsliszt 26.40—29, buzakorpa 10.20—-10.40, rozskorpa 9.15— 9.40, Viktoria-borsó 20.4, ezárazszelet 6—6.10 márka. Minden gazdának érdeke, hogy talajának trágyázását okszerűen hajtsa végre. ! rTe ad útmutatást Fodor Jenő: „A trágyázás elmélete és gyakorlata" e. most megjelent könyvében. Ára 25*— Ke, Szerző könyvét vételkötelezettség nélkül megküldi betekintés végett azoknak, kik e végből hozzá fordulnak. (Cim; Abovce p St rkovec. Nem fogja megérezni a tea drágulását. (előreláthatólag 50 % vámemelés) ha most megfe’elő meny* nyiségü „Teáskanna- teát szerez be. A „Teáskanna44 tea há'a tökéletes alumínium- csomagolásának hosszú időn át megőrzi teljes aromáját. (Rosszul csomagolt teák hamar elvesztik zamatjukat, idegen szagokat könnyen átvesznek és igy megrom- lanak) ^ MARKE A (gyakorlati gazda jövedelmének biztosi tá«a. a birtokát feőrfeea«8& gazda talaja | termőképességének reagöraésa céljából ' olvassa el FoeUaa* íeno 5 „A trágyázás elmélete és gyakorlata" 9 c. most megjelent könyvét, melyet a szer/ | vételkötelezettség nélkül i: megküld bete­ld kintó végett azoknak, kik e végb >• hozzá | fordulnak. Ara 2-V ívé ' int: Abovce |>. blrkovec. 9 ­__________ ___————

Next

/
Thumbnails
Contents