Prágai Magyar Hirlap, 1931. szeptember (10. évfolyam, 198-222 / 2715-2739. szám)
1931-09-05 / 202. (2719.) szám
^minÁzKöYí^KühiaRA A hassal színház uj prózai együttesének bemutatkozása Kassa, szeptember 4. (Kassai szerkesztőségünktől.) Az a jósors, melyet a kassai magyar színtársulat szezonkezdéséről írott beszámolónkban említettünk, úgy Látszik, nem, maradt puszta véletlen, mert akkor még inkább azzal kellene kezdenünk az uj prózai együttes ■bemutatkozásáról szóló kritikánkat. Ez a szó, igaz, most nem nagyon illik ide, mert minden kritikai szempontunk fenntartásával csak azt állapíthatjuk meg erről a bemutatkozásról: végre egy olyan előadás, amely kifejezett érték s amely a prózai együttes munkáját ismét a régebbi évek tradícióinak mértékére emeli vissza. Őszinte örömmel állapítjuk meg ezt Halász Imre „Meddig fogsz szeretni?" című ötletes, eleven, végig szórakoztató, végig mulattató vigjátékának szerdai bemutatójáról, amely kereteiben, de lényegéiben is a fővárosi színpadok illúzióját keltette. S őszintén örülünk annak, 'hogy a kassai színpadon először szereplő Medgyessy Juciban és Mészáros Bélában, akik a darab két főszereplőjének, Gittának és Andrásnak a portréit mintázták tökéletesre, két nagyon intelligens, öntudatos eszközökkel dolgozó, komoly, szimpatikus művészembert ismertünk meg, akiknek elkövetkező munkájáról sem lehet semmi kétségünk. Ennek a két embernek a munkája adott jelleget és megfelelő tempót az egész előadásnak, ehhez simult harmonikusan a többi szereplő játéka is, akik közül egyforma dicséretet érdemelnek a prózai színpadon is tehetségesen mozgó Timár Kató, a kitűnő figurát formált Mihályi Ernő, a helytelen gro- teszkségótől szabadulni igyekező Gergely Vilma, Jeney János, Farkas Pali, Németihy Zoltán. Balogh Frigyes és a nagyon ügyes, tehetséges Fehér Dódy. A rendezés Mészáros Béla intelligens, precíz, lelkiismeretes munkája volt, melyet kellemesen egészít ettek ki Bercsényi Tibor díszletei. Iván igazgató magának is jó szolgálatot tett ilyen elsőrendű prózai együttes szerződtetésével, mert ezentúl a prózai előadások is értékes élvezetet fognak jelenteni a kassai színpadon, amit majd a közönség bizonyára teljes mértékben honorál. (—béri.) Újabb bonyodalmak a Nemes MorceíMéíe hagyaték körül Budapest, szeptember 4. Egy esztendeje annak, hogy Nemes Marcell meghalt é*s tekintélyes vagyonát, amelynek legnagyobb részét nagyértékü műkincseik kéipezték, különböző alapítványokra hagyta. Nemes Marcell, aki egész életiéiben a művészek bőkezű pártfogója volt, halála után is gondoskodni kívánt barátairól és művészeti célokat szolgáló intézményeinkről. A hagyaték aukciókon került volna értékesítésre, de a gazdasági válság nem kedvezett a nagyértékü műkincsek méltó áron való eladásának. A hagyatékiból elsősorban a hitelezőket keltenie kielégi leni. A hagyaték után maradt bonyolult anyagi nehézségekhez most egy újabb járult. Pár esztendővel ezelőtt Henrik német herceg 1,400.000 márkáért több műkincset vásárolt Nemes Marcell tői, a mélyeket New- yorkban akart értékesíteni. A newyorki aukció nem sikerült, mindössze 700.000 márkát hozott és Nemes Marcell Henrik hercegtől visszavásárolta egy előkelő gesztussal a maradék műtárgyakat. Ugyanakkor ígéretet tett neki, hogy ha sikerül egy folyamatban lévő üzlete, kárpótolni fogja a herceget. Nemes Marcell halála után Henriik herceg 550.000 márka erejéig port indított a hagyaték ellen. A bajor bíróság visszautasította az örökösök kifogásait és minden bizonyítás nélkül elmarasztalta a hagyatékot 550.000 márkára, kamataira és a költségekre. Tekintve azt, hogy a hagyaték a jelenlegi gazdasági viszonyok között csak jóval értéken alul értéke sittbe tő, ez az Ítélet súlyos megterhelést jelent. Az ítéletet a hagyatéki végrehajtók megfellebbezték. Hyen körülmények között múlt héten Münchenben összehívták a hagyatéki végrehajtók az összes hitelezőket és fölvetették azt a kérdést, hogy vagy hozzájárulnak a további aukciók elhalasztásához és ahhoz, hogy kamat néllkül várjanak a pénzükre, vagy pedig a hagyatéki végrehajtók csődnyitást kérnek a hagyatékra. A hagyatéki teher e pillanatban körülbelül hat millió márka, amihez még tetemes költségeik járulnak és most még a bajor elsőfokú biróság terhes Ítélete is. A hitelezőik, kettő kivételével, elfogadták az aukció nálás elhalasztását és Henriik herceg ügyvédje kilátásba helyezte, hogy eltekint a biztosítási végrehajtástól és megvárják a másodfokú ítéletet. Amennyiben a hagyaték passzív lesz, az örökösöknek le kell hogy mondjanak az örökségről — így a magyar államnak iis valószín üleg le kell 'mondani, az alapítványról — ment az örökösök felelősek a hagyaték passzíváiért. (*) Schalk Ferenc meghalt. Bécsből jelentik: A bécsi Operaház volt igazgatója, Sohaik Ferenc hatvannyolcéves korában többhónapi súlyos tüdőbetegség után Edlachban meghalt. Schalk Ferenc Becsben született 1863-ban és a bécsi zenekonzerva- tórium növendéke volt. Bruckner Antennái tanult zeneszerzést és egész életén át főként Bruckner müveit propagálta. 1895-től 1898-ig karmestere volt I a prágai Német Színháznak és azelőtt Reichenberg- ben és Grácban miiködöttt. Londoni és newyorki vendégszereplései után 1900-ban a berlini királyi operaház élére került, ahonnan Bécsbe hívták meg. Schalk mint karmester Gustav Mahler igazgatósága alatt Is működött és részben neki tulajdonították, hogy Mahler elkerült a bécsi operától. Emlékezetes még a Strauss Richarddal vívott- küzdelme, amelynek eredményeképpen Strausss beadta lemondását. Azóta Schalk egyedül állott a bécsi Operaház élén. Gyakran dirigált Prágában is és mindig nagy sikerrel. (*) Elkobozták egy szlovenszkói magyar költő verseskönyvét. Az államügyészség rendeletére Érsekújváron elkobozták E. Réső Zoltán „Milliók énekeinek" cimü verseskönyvét, mely a szerző kiadásában jelent meg. A kobzást a rendőrség oly alapossággal hajtotta végre, hogy még a lápoknak beküldött recenzióé tiszteletpéldányokat is felkutatták és lefoglalták. (*) Uj Parsifal harangok. A legutóbbi bayreutbi játékok alatt a Parsifal előadásán egy uj harangjáték asztalkát használt To-scaninl, amelyet Jörg Magén konstruált. A találmánynak igen nagy sikere volt és a régi harangjáték,apparátus helyett most már Itáliában is az uj találmányt fogják használni. (•) Mu&eumegyesület alakult Pöstyénben. Pöetyénből jelentik: Szlovensskó a legközelebbi jövőben igen jelentős kulturtényezővel fog gazdagodni. Winter Imre, Pöstyén-fürdő társtulajdonosának; kezdeményezéséire megalakult a pöetyéni „Muzeium*gy«6'ület“, amely feladatául tűzte ki, hogy már a jövő tavaszra múzeumot építtet fel. Az uj muzeum, amely a színház és a kurezalón közötti térségen fog felépülni, néprajzi, képzőművészeti, természetrajzi (állat- és növénytani), valamint balneológiái osztályokkal fog rendelkezni. A muzeum- egyesület alakuló ülése a Royal-szálló különtermében folyt le. Winter Imre meghívására megjelentek Skycsák Béla járási főnök', Mucha Alfons, a nagynevű festőművész, Domin dr. és Cnrnnt dr., prágai egyetemi tanárok, Barinka kormánybiztos, valamint számosán Pöstyén, Vágujhely, Galgóc és más községek intellektuelljei közül. Winter Imre ismertette az alapszabálytervezetet és fejtegette a felépitendő uj muzeum kulturális fontosságát. — Pöstyén, nagy nemzetközi forgalmánál fogva kiválóan alkalmas arra, hogy olyan intézmény létesüljön benne, amely megismertetheti az idegeneket is az ország kultúrájával, sajátosságaival, de különösen etnográfiai értékeivel. Az alakuló gyűlés teljes egészében magáévá tette az alapszahálytervezetet és a legnagyobb helyesléssel fogadta Winter Imre fejtegetéseit. A már meglévő pöetyéni muzeum, amely jelenleg egyetlen egy^ helyiségben van összezsúfolva, szintén az uj múzeumiba kerül, de természetes, hogy anyaiga minden oldalról kibővül. Mindjárt az alakuló gyűlés Után magánosok részéről számos értékes tárgyat, dokumentumokat és emléket ajánlottak fel a múzeumban való elhelyezésre. Különös érdeklődésre 'tarthat majd számot a Beethoven-rélikviák gyűjteménye, valamiint az évszázadokon át Pöstyént látogató történelmi személyekre vonatkozó dolgok. AZ IVÁN-SZINTÁRSULAT MŰSORA KASSÁN: Szombat d. u.: A csodadoktor. (Félhelyárakkal). este: Cs. Sz. K. Operett-bemutató. POZSONYI MOZIK MŰSORA ÁTLÓN: Dreyfus. (Fritz Kortner.) Német beszelő! PRÁGAI MOZIK MŰSORA ALFA: A sasfiók. (Rostand drámája.) FLÓRA: Nagyvárosi fények. (Ch. Chaplin.) LUCERNA: A varázskoringö. (Chevalier.) 6. h. RÁDIÓ: A halhatatlan asszony. (R. Denny.) PASSAGE: A hercegnő hadnagya. (Nagy K.) 5. h. u>r\gaiAAag^ar-hirlai> 9 Miért vetnek sok százezer holdon Porzollal pácolt búzát? mert a Porzolos búzából 10 kg- mai kevesebb vetőmag kell holdanként és 100 kg-mal több terem holdanként! Munkamegtakarítás! Uszögmentesség! Termés többlet! 1 kiló Porzollal 5 mázsa búzát pácol meg. figyelem: A Porzol árát leszállítottuk! Fölerakat: ROBINSOHN és K AD A mérnök vegytechnologiai társaság Bratislava, Duna ucca 24 — Zilina, Legionáíska uhc* 5. Továbbá kapható minden a szakmába vágó gazdasági cikkekkel foglalkozó üzletben. A párisi vizipoló torna nekem semmi meglepetést nem hozott, sőt igazolta minden előző véleményemet. Magyarország, bár a németek ellen rosszul játszott, a többi meccsén beigazolta, hogy fölötte áll a többi csapatoknak. íme: Ausztria ellen 13:0, a németek 5:0, svédek ellen 12:1, a németek 4:2, belgák ellen 9:2, a németek 3:3 síb. A magyarok után a németek tetszettek legjobban. Pompás védelmük és kemény csatárjátékuk után Los Angelesben is veszedelmesnek látszanak. A harmadik helyre került osztrákok semmivel sem jobbak, sőt nézetem szerint gyöngébbek, mint a csehszlovákok és a belgák'. Kis szerencse, az ellenfél idegessége és a vizipóló lutri sikerhez segítette őket. A belgák teljes csapata megérdemelte volna a harmadik helyet. Érdekes, hogy ellenük a németek sohasem tudnak játszani. A csehszlovákok a szó legszorosabb értelmében elidegeskedték a harmadik helyet. A svédek ellen elbizakodottan, az osztrákok ellen pedig bámulatos idegesen játszottak. Viszont a magyarok és á németek ellen nagyszerűen játszottak. Talán ez ártott meg a játékosoknak. A francia csapat gyönge védelme mellett Padou és az ügyesen lövő csatársor nem tudott kellő eredményt fölmutatni. Kapusok közül Rademacher volt a legjobb. Bródy és Brandeiler érdemel említést. A torna végén a svéd Naumann is belejött a játékba. Legjobb hátvédek Ivády—Homonnai és Cordes—Gunst pár voltak. Fedezetek közül: Halasi, Padou, Benecke és negyedik helyen a nagy Gerard Blitz emelhető ki. A csatárok közül legjobban tetszettek: a németeknél Schulze, a magyaroknál egyes mécseseken Németh, a csehszlovákoknál Schmuck, a franciáknál Vandeplancke, a belgáknál Me- lardy. Általában nagy csatárhiány mutatkozott. Ez főképpen a hátvédek javulásának és a tul- kemény játék megengedésének tulajdonítható. Komjády Béla. A magyar úszók Svájcban és Franciaországban Budapest, szeptember 4. (Szerkesztőségünk jelentése.) A két országiban túrázó magyar úszókról a következő jelentések érkeztek: A svájci Engelbergben a 300 méteren Bárány 4:06 mp.-el győzötF Mibályfy és Keserű I. ellen. A 200 méteres hátuszásban Bicskey 3:07 alatt győzte le Warnnie I.-et és Bözsit. Hild a 200 méteres mellúszást nyerte 3:25 alatt. A vizipoló csapat bemutatómeco&en gyönyörködtette a közönséget, amely viharosan ünnepelte a diadalmas magyar úszókat. Marseilles-ban a 400 méteren Székely 1:02.6, a 100 méteres hátuszáslbae Nagy 1:17.6, a 400 méteren Halasy 5:16.2 adatt győzte le Szabadost. A francia közönség főleg Halasyt ünnepelte. Vasárnap Luzerniben a svájci-magyar válogatott uszómerkőzés folyik le. A Ferencváros Nagyszombatban Nagyszombat, szeptember 4. Szeptember 8-án, kedden a budapesti Ferencváros világhírű profiegyüttese Nagyszombatban vendégszerepei és ellenfele a Rapid együttese lesz. A Ferencváros vezetősége a nagyszombati mérkőzésre a következő csapatot jelzi; Amsei — Takács, Papp — Laky, Sárosi, Lázár — Tánzer, Takács II., Turay, Szediacsek vagy Toldy, Kohut. — A nagyszombatj Rapid a legerősebb felállításban fog a Ferencvárossal megmérkőzni és az uj akvizícióval Mcliskával igy fog felállani: Obeda — Kur- pas, Kozma — Bunta, Hadrapa. Braun, — Fischl, Toinecsek, Mcliska, Zsigardy, Maszarovics. A Ferencváros vendégszereplése nemcsak Nagyszombat, hanem egész Nyugatszlovenszkó sport- közönségét lázba hozta és a keddi mérkőzésre a vidékről is oly nagy számban fognak sportemberek Nagyszombatba érkezni, hogy a rekordközönségnek kényelmes elhelyezésére a Rapid vezetősége már most minden előkészületet megtesz. — A Rapid vezetősége külön dicséretet érdemel azon nemes elhatározásáért, hogy a Ferencváros—Rapid mérkőzés tiszta jövedelmét a nagyszombati munka- nélküliek felsegélyezésére fordítja. )( Perry legyőzte Vinest és Merlint. Philadelphiából jelentik: Anglia — Franciaország — Amerika hármas tenniszmérkőzése meglepetéssel kezdődött. Az első nap Perry, a kiváló angol játékos, Amerika uj tennisasztárját, a 19 éves kaliforniai Vinest 6:3, 7:5 arányban győzte le. Ugyancsak meglepetést kelt a francia Bruguon—Boussue kettős győzelme az amerikai Lőtt—Doeg kettős felett 9:7, 6:3 arányban. A franciák azonban a Perry— Hughes angol Davis Cup-double-től kétezer 3:6 arányban kaptak ki. Perry a francia Merlint 6:1, 7:5, Hughes a francia Bernardot 6:4, 6:0 arányban késztette megadásra. A mérkőzésen az angolok 4:1:0 arányban vezetnek a franciák és az amerikaiak ellen. — Az amerikai vegyespárosbajnoksá- got a Nuthall—Lőtt kombináció nyerte meg a Harper—Allison kettős ellen. A férfipárosban a világbajnok Van Ryan—Allison kettős győzött a Bell—Mangin pár ellen, akik előzőleg a Lőtt— Doeg kettőst késztették megadásra. )( A német Vierkötter feladta, az Ontario-tón rendezett maratlioniuszást. Győzött George Young (USA) 8:08:26 alatt a newyorki Goll előtt. A versenyen a Wrighley-sertegért összesen 180 úszó startolt. A 13 fokos vízben azonban csak 30 versenyző ért a célba. )( Bajorország—Olaszország válogatott amatőr boxmérkőzés Anconában a bajorok 10:6 arányú győzelmével végződött. Az olaszok sorozatos veresége miatt a magyarok elleni római meccsüket lemondták, )( A moszkvai szovjetválogatott, amely legutóbb a törökök ellen ért el sikereket, a prágai Rekord cimü sportláp jelentése szerint, októberben Prágában vendégszerepel a Sparta ellen, amennyiben erre a FIFA engedélyt ad. A Sparta ez esetben revansot adna Moszkvában. )( A budapesti nemzetközi tenniszverseny első napján a prágai Vodicska a magyar Stecsovicsot 6:1, 6:3 arányban győzte le. A japán Satoh—Ka- vachi kettős a magyar Bayer dr. — Sohindele párt verte meg 6:3, 6:3 arányban. Egyébként folynak a selejtező meccsek. Az eredmények közül kiemelkedő Drietomszky veresége, amelyet az újpesti Aschnertől szenvedett el. Bánó az első meccsen kikapott a japán Ka- vachitől. A nőiegyesben ScJhréderné Beöthy Babát verte meg. )( Viktória Zsizskov—Slavoy Zsizskov 1:1 (0:1). Tréningmeccs. A gólokat lőtték: Zajicsek a Viktória, Midhala a Slavoy részéről. )( Az angol liga tegnapi fordulóján a serleg-tulajdonos Westbromwich Albion, amely az ei&ő fordulón a bajnok Arsenait is legyőzte, 1:2 arányban kikapott a Sunderlandtől. Egyéb eredmények: Birmingham—New Castle 4:1, Derby County—Manchester City 2:1, Everton—Portsmoutih 3:0, Liverpool—Bolton Wanderers 2:2. )( A Teplitzer FK és a Slavia szombaton és vasárnap kettős meccset játszanak. Szombaton bajnoki jelleggel, vasárnap pedig barátságos alapon. Mindkét mérkőzés Prágában folyik le. )( Uj észtországi rekordot állított lel Sule a gerelyvetésben 69.54 méterrel, ami egyúttal a legjobb ezidei európai teljesítmény is. )( A lidói nemzetközi tenniszversenyen Malecsek a német Lorenzet kétszer 6:1 arányban győzte le. A férfi párosban Malecsek és Heciht 6:2, 4:6, 6:2, 6:4 arányban győztek a Grandmiollott testvérek felett. )( A madridi válogatott Zágrábban a városi csapattól 1:2 (1:1) arányban kikapott. A meccs este re {lektor-fény mellett folyt le. A jugoszlávok igen jól játszottak. Legjobb emberük Mihelcsics kapus volt, aki nagynevű ellenfelét, Zamorát is felülmúlta bravúros védéseivel. Fabris bíró a végig fair meccset, amely 18.000 rekordszámú néző előtt folyt le, objektíve és jól vezette. )( Lengyelország teniszbajnokságának férfiegyes számát újból Tloczinsky nyerte, a'ki e döntőben Stolarowot győzte le. — A nőigyesben Jendrze- jowska—Dubien&ka pár nyerte, mig a férfipárosban a Stolarow testvérek győztek a Wittmann— Horajn kettős ellen. Szeptember 5-én fél 9 órakor Kassán, a Schatkház nagytermében, magyar főiskolások bállal egybekötött kulturestje Ernőd tamás, Néct László. Zathureaky Ede közreműködésével 1931 ez&ptemb&T 5 szombat.