Prágai Magyar Hirlap, 1931. szeptember (10. évfolyam, 198-222 / 2715-2739. szám)

1931-09-20 / 215. (2732.) szám

8

19ftl szeptember 20, vasárnap.

REGÉLŐ ROMOK DIENES ADORJÁN

XXII. JESZENÖ

Rogerius mester váradi kanonok az ő „Siralmas Énekében1* valóban siralmas valósággal festi le ama rettenetes pusztítást, mellyel a tatár bordák szép Magyarországon mindent, ami élt s virágzott megsemmisítettek. Elmúlt ez is. A szerencsétlen IV. Béla király visszajött honába és megkezdette a második honalapitás nagy munkáját. A megmaradt lakosság is előkerült rejtekhelyeiről és az átélt borzalmak hatása alatti oly védelmi helyekről kezdett gondoskodni, melyek egy esetleges újabb tatár betörés ellen biztos menhelyet nyújthatnak majd nekik. Előljártak ebben a főurak, akik egyre-másra építették meg sziklafészkeiket, Batu kán már régen kitakarodott a letarolt országból, de még mindig hallatszottak itt is, ott is a hiób hirek, hogy: Jön a tatár! Hát csak gyorsan, gyorsan emelni a várakat, erősíteni az elgyöngült országot és a megíélemedett lelkeket. Ha tatárjárás nem lett volna, sok olyan vár marad épitetlenül, mely később nemcsak saját vidékének, hanem az ország történetének sorsába is erősen befolyt,

E keserves, könny és véráztatta időknek köszöni létét Jeszenő vára is. Ott Homonná- val szemben uralja a Laboré völgyét és romjai merengve beszélnek arról a régen múlt időről, midőn itt a hírneves Guth-Keied nemzetségből származott Ráskay-család ütött fészket. Igaz, hogy nem sokáig élvezték e sajátnmguk kényelmére s védelmére épített várban a nyugodalmas békét, mert a terpeszkedő Dnigelhek Jeszenőre is rátették kezüket és azt homonnai kastélyuk védvárává tették.

De amig ez bekövetkezett, a Ráskay-család sok értékes tagja irta be nevét a haza történetébe. Balázs mint a budai vár kapitánya vitézkedett, majd pedig mint zempléni főispán egyenesitgette a paragrafusok görbéit. Gáspár korának minden erőszakosságával és makacsságával telített fcur volt ugyan, de ez nem zárta ki azt, hogy az irodalomnak nrvön- géd szálakkal ajzott lantját ne pengesse. Nagyon gyönyörűséges rímekbe volt ám szedve müve, mely „Egy szép história az vitéz Fran- ciscáról és az ő feleségiről** címet viselte és melynek olvasása közben jaj, de sok résztvevő s megindult könny folydogált itt-otl a várak ágyasházainak rejtekeiben a várkisasz- szonyok liliomarcán végig, midőn a minden poklokkal dacoló Francisco harcait cs sokat szenvedett hitvesének küzdelmeit bötüaget- ték a szerzetes barátok ékes kópiáiról.

No de hiszen, ha eleink férfiai akár a kardot, akár a pennát forgatták hozzáértő vir- 7 tuskodással: ez rendjén való dolog és ezen semmi különlegesség nincsen, mert sokszor szolgálták ők Marsot Pegazuson ülve. Azonban, mikor azt olvassuk a krónikában, hogy ősanyáink között is voltak olyanok, akik ugyan bizony nem ijedtek meg a harci zajtól és akik távol a világ zajától irodalommal is foglalkoztak: ez már csaugyan fölemlitésre

is ünnepeljük a várva-várt jövevény keresztelőjét, mint a poriaki Bábel gyermekiét. Aki a mienk. Poriak saját külön bolygója, akinek a neve se lehet más, csakis: Poriak. A porlaki üstökös. Igen, ő jön: az üstökös! A Bra- csina Ferdinánd újszülött vándorcsillaga.

Egyúttal Bracsina Ferdinánd, tudományos dióriumi mámorában újabb huszonötezer pengőt kért a tétova bolygó folytatólagos útiköltségeire. Minden billió kilométerre ezer pengőt. Az ember nem is hinné, hogy olyan jutányos planéták úszkálnak a világűrben.

Az ember csakugyan nagyon gyarló és csakugyan nagyon furcsa kis kosztosa a jó Istennek. Szinte nem is tudjuk, honnan győz bennünket — koszttal! Az ember, például, azt se sejtette volna, amit szégyenszemre meg keU vallanunk, hogy az uj bolygót, aki megérkezett, egyelőre nem Potrlak-nak hívják, hanem Krspek Zsófiának. Sőt novellánk és szavahihetőségünk érdekében azt is meg kell vallanunk, hogy tulajdonképpen Krspek Zsófia nem Is bolygó, hanem állócsillag, még pedig a Bracsina Ferdinánd állócsillaga, akivel a nagy magyar tudós tüstént meg is esküdött, a huszita nemzeti egyház saját külön szertartása szerint.

Bracsina Ferdinándué született Krspek Zsáfia formás és fürge állócsillag volt. Szőke, molett és nevetős. Kék szemét, állócsillag létére is nagyon szorgalmasan forgatta, még pedig ábrándos kaoérsággal, amiből Porlaky Tamás, ősturáni naivitással, amit némi jóindulattal akár hülyeségnek is tarthatnánk, csak az ábrándot látta. Így sül ki lassacskán, milyen nagy szükség Poriakon a csillagvizsgálóra, vagyis a Bábel-lor nyara! Ismerjük hát meg végre a csillagokat 1 Az állókat is, a bolygókat is!

Azonban korántse gondoljuk, hogy a Kr- spek Zsófia nevezetű állócsillag egyedül és kizáróan csak a Bracsina Ferdinánd hatáskörébe tartozott. Nem is számítva Poriaky Tamást, a porlaki Bábot tornya csillagvizsgálói létszámában volt Raás Feriké is, az adjunk- tw, vtagyia segéd-csillagász. Raiás Ferkó, perméltó eset. Hát ilyen két asszonyt tud fölmutatni a Jeszenő várából sarjadzott és a XVII. század utolsó éveiben kihalt Ráskay-család.

Midőn Mohács foszlányokká rongyolta az

ország zászlóját és temetője lett a nemzetnek, hej, de sok szivet is ronggyá tépett és de sok büszke vár ormán lengett a fekete lobogó, mely urát gyászolta, siratta, temette. Ezek közé tartozott a Sátorhegy alatt terpeszkedő újhelyi vár is. Palóezy Antal várur ott maradt a dicsőség mezején és ott gyászolta őt szakadó szivvel a várban hűséges hitvese, Ráskay Magdolna. Mint párját vesztett szelíd galamb, úgy járta busongó lélekkel a vár termeit, úgy kereste szeretve szeretett urát. De azonnal fészkét féltő s védő, vijjogó sassá változott át, midőn hírül hozták neki, hogy a zavarosokban halászgató Perénvi Péternek a gazdátlanul álló várra fáj a f-oga. Ebben ugyan semmi rendkívüli nem volt, mert a Percnyiek a Palóczyaknak mindig is ellenlábasai voltak és viszont a Palóczyak nagyon sokszor akadékoskodtak a Percnyieknek. Hanem az már csodálni való volt, midőn ez a gyönge asszony, Ráskay Magdolna úgy elkergette Ujhely alól a Perényi nevében támadó Kun Gotthárdot, hogy az Terebesig bizony meg sem állt.

— No, hozod-e az újhelyi vár kulcsait? — fogadta vezérét Perényi.

— Hozom ám megvert népedet. Az az asz- szony az ördöggel vágj- legalább is Mars hadistennel cimborái. Kiállt a vár fokára és onnan piszkolt szavaival légied, onnan magyarázta népemnek, mily ocsmány tettben járnak, midőn a hazáért halt vitéz főurnak árván maradt várát s e várban a busongó özvegyet sanyargatják. Senkinek, még magamnak sem jutott eszébe őt onnan letessékelni harci szóval s riadóval, mert úgy beszélt ott amaz asszony, mint az apokalipsis ékesszavu főangyala.

— Először is egyiketek sem hallotta még beszélni az apokalipsis főangyalát — monda epésen Perényi — tehát nem is tudhassátok, hogyan beszél. Másodszor meg asszcmyi fecsegés vett le lábatokról. No, vitéz embereim vannak nekem, mondhatom. Majd magam megyek Ujhely alá.

El is ment. ő ellene azonban most már nem a szó hatalmával, hanem gyilkoló röppentyűkkel s golyóbisokkal hadakozott Ráskay Magdolna. Nem is ért volna célt és már- már le is mondott a vár meghódításáról Perényi, ha a vár kapitánya nem Ulrich lovag. Ez az Ulrich valahonnan spanyol otthonból került Pálóczy Antal szolgálatába és hát kezdettől fogva emésztő szerelem égett szivében szépséges úrnője iránt. Lukasztotta ezt eddig, de hogy most Magdolna özveggyé lett, uj és eredménnyel biztató lángokban csapott fel az ismét. Ez érzelmet nem is titkolta szerelme tárgya előtt, de Magdolna csak intette őt:

— Ej, Ulrich uram, kegyelmed ne gondoljon most Vénuszra, midőn Mars a gazdánk.

sze, a pedantériáig pontos adjunktus; hivatalos címét, rangját és állását alkalmasint úgy értelmezte, hogy lehetően segítségére legyen Porlaky Tamásnak, mint a perlaki csitlagoik végrendeleti főpásatorának, de Bracsina Fer- dinándnak is, aki a cseh üvegeket igazgatja, hogy siettessék a mennyei s földi bolygók útját és közelebb hozzák Poriakhoz az állócsillagokat és a tétova üstökösöket, ha mindjárt egyes számban is.

Képzelhetjük tékáit, hogy Raás Ferkó nem a legkellemesebb helyzetben volt, annyiban, hogy Raás Ferkó egyszeribe tisztán látott. Nem a csillagvizsgáló pápaszemón, hanem a Krspek Zsófia csillogó kék számén. És amit látott, az nagyon kényes tűnődésre késztette a csillagok adjunktusát. Raás Ferkó napról- napra gyakrabban tette föl bizalmas monológjai közben az izgalmas kérdést:

— Porlaky Tamás-e, vagy Bracsina Ferdi- uánd?

A kérdésben rejlő kétkedés arra vonatkozott, hogy vájjon Krspek Zsófia tulajdonképpen kire pislog melegebben, kire bizalmasan és kire bizalmatlanul, esetleg gyanakodva*? Vagy éppen kire nem pislog sehogyse. Egyszóval: Poriaky Tamás-e, vagy Bracsina Ferdinánd? Az ilyen kérdések körül rendszerint látta Hah ul, vagyis hallgatagon ott settenkedik a. titkolt (kérdés is: éis miiért nem Raás Ferkó?

Mindezeket az oknyomozati kérdéseket, persze, Raás Ferkó mindig csak titokban tette föl önömmagának és a titoktartó teleszkópoknak; legalább mi sohase hallottuk. De a bekövetkezett tragikus események valószínűvé teszik, hogy ugyanazokat a kérdéseket, még pedig élénk és türelmetlen variációkban ugyancsak bizalmasan, vagyis négyszemközt Raás Ferkó sokszor megismételte Krspek Zsófiának is. Hogy hoil ismételte meg, azt nem árulhatjuk el, mert az igazat megvallva, magunk se tudják. De a csillagvizsgáló körül mélán homálylott a néhai Porlaky Kami llő kitünően gondozott parkja. A hold szintén mélán vigyorgott le az épről, ahol a bábeli teleszkópokkal Pprlaíky Tamás ée Brácsán®

Ne az én szivemet ostromolja, hanem a vár ostromlóit ebrudáljuk el innen közös erővel.

— És azután, ha ez megtörtént?...

— Azután is hűségesen fogom gyászolni jó uramat, mígnem a halál kapuján majd találkozom vele.

— Ez utolsó szava kegyelmednek?

— Megmondottam, Ulrich lovag. Ám az ágyuk szólni kezdenek ismét: a falakon most helyünk.

Ám a szerelem már az akkori korban is sokszor ment neki vakon a falnak és így Ulrich lovag is sebtében kifundálta, hogy ha már nem lehet része a szerelem boldogságában, éldelegni fog a bosszú kielégitettségé- ben. Valamelyes praktikával egy éjjelen beengedte az ostromló csapatokat a várba és hiábavaló volt az őrség önfeláldozása, Ráskay Magdolna személyes bátorsága: a vár elesett. Nem segített ezen már az, hogy Ulrich megismerte tettének ocsmányságát és az önvád fúriáitól űzetve, önkezével vetett véget életének.

Ujhely után ment lassan-lassan a többi Pa- lóczy, illetve Ráskay-uradalom. Magdolna előbb Jeszenőn húzta meg magát, de hogy innen meg a Drugetlhek pörölték ki: többnyire Szüznyegen, Cékén vagy Imreghen tartózkodott és afféle rokoni á tóga tó özvegy tett belőle, aki számára nincs jelen és jövő, csak egyedül a múlt képeit látja. Ezek küzdi i; csak két képet ölelt szivére fájd a 1 ír r s szeretettel: a vadregényes jeszenői várban töltött ifjúkori és az elhalt férje oldalán élvezett rövid boldogság idejét.

Ráskay Magdolnának mindenben ellentéte volt a nemzet ség másik hölgye, Ráskay Le a. Rózsavirág mindkettő, de mig Magdolna tud- la töviseit is éreztetni a hozzá közeledővel, addig Lea csak a szelídség s kedvesség jóillatát terjesztette maga körül. Sokat járt-kelt a jeszenői várat körülvevő őserdő mélyein és lelke úgy a százados tölgyekben, mint a patak partján meghúzódó kis virágban Isten jóságát s mindenhatóságát dicsérte. Az őzike nem futott el tőle. a duvadak kitértek előtte. Vagy talán észre nem vette őket Lea, mert lelke Istennel volt tele, róla elmélkedett, benne s neki élt. Hát egyszer csak odaállt atyja elé és szelíden, de határozoitan kijelentette:

— Apám, uram, én apáca leszek.

— Hogyan? Képes lennél a szép világot itthagyni és négy fal közé temetni el szépségedet, ifjúságodat? — igy az apai korholás.

— Ezért a világért szebb világot nyerek én ott., atyám. A szellem pedig csalóka és a szépség csak hiúságok hiúsága.

Nem használt sem jó szó, sem szigor: Lea fölvette a Domonkos szerzetesnők fátyolét és a Duna hullámaitól körülzárt Nyulak szigetén lépett árpádházi boldog Margit méltó nyomdokaiba. Istennek élt és az — irodalomnak. Mert Jeszenő várának e gyöngéd kis virága a középkori kódexirók legszorgalma- sabbjai közé tartozik. Megírta ékes gót betűkkel a Margit legendát, a Cornid&s kódexet, a Domonkos legendát, a Horvát kódexet és végre a Példák könyvét részben. Mindezt 12 év alatt 1298 oldalon, sűrű és inkább rajFerdánánd szenvedelmesen üldözte és csalogatta a csavargó üstököst.

És miit gondol a nyájas olvasó: mi történi? Mi történhetett?

Ne törje a fejét a nyájas olvasó! Fölösleges törnie, úgyis kisül. Mi nem alszunk, hanem mesélünk. A csillagvizsgálóban az történt, hogy Bracsina Ferd.inándnak is, Porlaky Tamásinak is kidülledt a szeme, de a teleszkópok vakultak meg. Az égen az történi, hogy a korhely üstökös, aki már annyi )>énzt ellum- polt, nem mutatkozott. Meglehet, hogy a hosszú uitban elfáradt és más égtáj felé kanyarodott megpihenni, ahol nem háborgatják a türelmetlen teleszkópok. Az égitestek nagyon szeszélyes és ingatag élőlények.

Már, ami a holdvilágos parkban történt, arról hitelesebb adatokkal szolgálhatnánk, ha egy kicsit szervilisebb természetűek volnánk. Hiteles szemtanú, maga a holdvilág bizonyit- hatná, hogy ezen a tragikus éjszakán Raás Ferkó nagyon buzgó csillagásznak bizonyult, amennyiben a Krspek Zsófia kék csillagait sokkal eredményesebben vizsgálta, mint Porlaky Tamás és Bracsina Ferdinánd a bábet- toronynak teleszkópok elöl bujkáló jámbor üstököst a huszonötbillió kilométeres égi gyalogösvényen.

A nyaka tekert tanukkal való szembesítést azonban, ami a tényleges helyzetet és a tényleg megtörtént történelmi tényeket tisztázhatná, kénytelenek vagyunk mellőzni. A szerelem mindenkit diszkrécióra kötelez, még ha gyámoltalan, törvénytelen vagy szemtelen szerelemről van is sző. Tehát csak a lehetséges és nem kompromittáló kombinációkra vagyunk utalva. Lehetséges például, hogy Krspek Zsófia túlságosam pislogott. Annyira pislogott, hogy fölingerelt szerelmi hevében Raás Ferkó forró csókokkal zárta le a pislogó csillagokat. Sül az sem lehetetlen, hogy egyéb hasonló csillagászati baleset, is történhetett, mert másnap reggel a Bracsina I'er- diinánd orra nagyon ahíhaiiyatlult, mikor Porlaky Tamásnak jelentette- Eltűnt!

Tamás meglepődül!.

aolt, mint irt betűkkel készítette el ez a ki* apáca. Utolsó írását igy fejezte be:

— Ez yrasnak wege wagon vr fyw zyletetth- mek wtama ezer ötlh zaz hozonketvö es dy- czertessek az vr istennek az ew áldott zenth newe ámen -wege wagon. Vagyis: Ez írásnak, vége vagyon az ur Fiú születésének utána ezerötszáz huszonkettőben és dicsérte >sék az Úristennek az ő áldott szent neve ámen. Vége vagyon.

Hát bizony vége vagyon. Porlad valahol az irodalomban szorgalmatoskodó Lea apáca aszkétás teste. Hogy hol? Ki tudja. Mert hiszen a török uralom kezdetén már rommá lett a Nyulak szigetének kolostora és az apácák elszéledtek onnan. Porlad és e poriadásban egyesült már párjával a „Marssal viaskodó Vénusz**, a szépséges Magdolna. Porladnak a Ráskayak mind, porlad egykor boldog fészkük, a jeszenői vár is. Mert azt I. Rákóczy György 1644-ben Drugeth óános ellenében megostromolta, bevette és le is rombolta. Az egyik még most is épnek mondható tornyot jelenlegi birtokosa, gróf Andrássy Géza valamiképp megujittatta és hebutorozta. azonban a nagy háború gátat vetett a további renoválásnak, az utána következő zavargós időkben pedig felelőtlen elemek az értékes bútorokat a romok szikláin zúzták össze. De a bárhonnan táplálkozó turbulens elemek nem zúzhatják össze s nem semmisíthetik meg azt, amit a jeszenői romok most is nyújtanak nekünk: a Laboré völgyire néző gyönyörűséges kilátást és a magyar lélek múltba merengését.

(A 'következő közlemény október 4-i vámunkban jelenik meg)

'ssmFRWifaiBm

— A Stinnes kontra (Jade botrány újabb hullámokat vet. Berlinből jelentik: Részletesen beszámoltunk arról az igazságszolgáltatási botrányról, amely a Stinnes-bümper ítélete körül 'kerekedett. A sajtó által kipattan tolt vád az volt. hogy ifjabb Stinnes Hugó illegális utakon igyekezett megkör- nyékezni -bűnperének bírái! és ehhez ügyvédei is segédkezet nyújtottak. Az igazságngj'miiuisztérium elrendelte a legszigorúbb fegye’mi vizsgálatot és a fegyelmi! bíróság, amelynek elnökét sziinéén az igzz- ságügyoiioiisztérium delegálta, csütörtökön már formálisan ii© megindította az eljárást Amdt dr., a Stkiines-bünper bírósági tanácsának elnöke ellen. Ezzel egy időben az ügyvédi kamara Stiames több jogtanáccosát ven!a felelősségre. A vizsgálat még e:ak kezdeti stádiumban van. de annyi kiszivárgott, hegy az anyag már eddig is rendkívül súlyosan szól Stinn-es ellen. Megállapít 3#il ténynek itekinthető, hegy Sünnes tivzáráség'eien módon próbálta illegik urnyókemi az igazságszolgáltatás iémyeződii r ász- 'ben bűn por ének tárgyalása, idején, másrészt a fellebbezéssel kapcsolatban is. Súlyos adatok merültek fel Glade berlini ügyvéd eben is, aki pedig mostanáig inkább a feljelentő és a vádló szerepében tetszeIgeit. Az ügyvéd érezte, hogy kutyaszorítóba került és nagyid ideien visszavont egy pár vádol, amelyeket több berlini kollegája elten cme.í. Az Áradt törvényszéki tanácsos ellen folyó légyéin • vizsgálat végeredménye előreláthatóan súlyozni megbélyegző lesz s a fegyelmi bíróság alighanem állásából való elmczdiKásra ítéli a mogasrangu bírósági funkcionáriust.

— Eltűnt? Mi tűnt el? Bizonyosén az üstökös.

— Nem. Az állócsillag.

Bracsina Ferdinánd csak félig, sőt csak harmadrésziben mondott igazat. Az egész igazság az volt, hogy az üstökös is eltűnt ugyan, amennyiben szerény véleményünk szerint nem is kellett eltűnnie, meri a kc”- sé'ges üstökösnek soha •esze ágában se ve.!, hogy errefelé csavarogjon. Elleniben Krspek Zsófia, a Bracsina Ferdinánd állócsillaga csakugyan eltűnt, vagyis egyáltalán nem veit található se Bábel-iornyában, se Poriakon. A megindított szigorú nyomozás folytán, melyet Bracsina Ferdinánd ős Poriaky Tamás vád- vetett buzgalommal és meglepő gyorsasággal lefolytatott, kiderült, hogy Raás Ferkó is ott található, ahol Krspek Zsófia. Tehát menjen utána, akinek kedves az élete. Tudniillik, akinek a Krspek Zsófia élete kedves.

A viszontagságos útra azonban senki se vállalkozott. Sőt Bálbei és Poriak mindenestől egyértelműen várakozási állományba helyezkedett. Nem az üstököst várja. Fütyülünk az üstökösre! Bracsina Ferdinánd az állócsillagot várja.

— Hol veszek én olyan gyönyörű állócsillagot, amilyen az én csapodár Zsófiám volt!

Porlaky Tamás nevette.

— Na, hallja, Bracsina! Még talán meg is siratja?

— Mii csináljak, kérem? A. könny a legolcsóbb.

— Persze. Olcsóbb, mint az üstökös.

Bracsina Ferdinánd arcát elfutotta a vér.

— Az ördög vigye el az üstököst! Ha nem vigyáztam volna az üstökösre, megőrizhettem volna Zsófiát!

Hegy milyen bölcs lesz a szamárból egy* szerire! Csak föl kell szarvazni, mindjárt bŐlc* lesz. És a bölcs lát. Tisztán lát A bölcs várv Tud várni. Nem várja az üstököst, aki fölifor- gatja Bábelt. De várja Zsófiát, a régi vagy az uj Zsófiát, aki a szamárból bölcset csinál. Oakugyan, minden szamárnak öröktől fogva’ az az ambíciója, hogy szarva* legyen