Prágai Magyar Hirlap, 1931. július (10. évfolyam, 147-172 / 2664-2689. szám)

1931-07-05 / 151. (2668.) szám

1931 jaiTms B, vasárnap. Monsieur Homais beszélget Irta: Schöpflin Aladár Monsieur Homais, aki régesrég kilépeti Flaubert regényéből és épp olyan halhatat­lan lelt, mint maga Franciaország, épp a pa­tikájában tilt és dohogva olvasta az újságot, mikor belépett bo>zzá szomszédja, Monsieur Duraod, a háborúban hatvan százalékos rok­kanttá előlépett kapitány. CsiIlapitószereket kért a sebeire, melyek időnkiint még most is keservesen fájni szoktak. — Ma nagyon rossz, napom van, — mondta Monsieur Durand. — No, nekem is, — feleit a patikus. — Mi baja? — kérdezte Monsieur Durand, meglepetéssel nézve Monsieur Homais egész­séges arcára és szépen domborodó hasacs- kájára, melyet megfeszülve szelt át a vastag arany óralánc. — Mint embernek nincs semmi bajom. Mint franciának annál inkább, — felelt a gyógyszerész és rámutatott a pultjára dobott újságra. Hát nem olvasta? — Mit? — kérdezte a rokkant kapitány. — Ejnye, hát azt a Hoovert. Hogy ez az amerikai mit nem akar! Maga ezen nem há­borodik fel? Maga, aki vérzett Franciaor­szágért? A kapitány csendes hangon, mentegetőz­ve felelt: — Nem nagy figyelemmel olvastam ma az újságot. Nagyon fájt a lábam, mind a kettő. Arra a tervre gondol, amivel a németeknek... — Persze, hogy erre. — És ez nagyon felháborító? — kérdezte a kapitány óvatosan, mert már voltak tapasz­talatai, hogy Monsieur Homais és a hozzá hasonlók előtt jobb nem kérkedni politikai nézeteivel. — Hogy az ördögibe ne! — felelt a gyógy­szerész. most már pattogva. — Maga nem látja, miről van itt szó? Az amerikai azt akar­ja. hogy a németek dolga jő] menjen, hogy legyen nekik pénzük, rendbe jöjjön a gazda­ságuk. Tudja, mit jelent ez? Mit csinál a né­met, ha pénze van? Nahát mit csinál vele? Talán bizony jótékony célra adja? Fenét. Fegyvert vesz rajta. Ágyút, gépfegyvert, re­pülőgépet, mérges gázat, hogy elpusztítsa ve­le a mi feleségeinket és gyermekeinket, rom­»r ha döntse gyönyörű városainkat. — De hiszen ezt nem teheti. A versaillesi szerződés, a népszövetség, a többi államok... * — Chutl Sokat törődik az velük, ha egy­szer pénze van! Megcsinálja szép titokban, mire a mi unalmas, süket és vak diplomá­ciánk megtud valamit, akkor már késő lesz. — De Briand . . . — Briand az nagy ember. Mindig élvezettel olvasom a szónoklatait. Amit múltkor.... hol is... nem emlékszem, a békéről mondott, az gyönyörű volt. A frázisa igazán nagyszerű... De — — már csak a béke embere vagyok, nem? Mégis azt hiszem, kicsit túlsókat be­szél a békéről. Még utóbb azt találják hinni, hogy a béke nekynk jobban kell, mint más­nak. Mindig attóf tartok, egyszer majd sza­ván fogják. Nekem is kell a béke, de nem az a béke, melyet Németország akar, sem, amelyet Amerika akar. Nekem francia béke kell. Kapitány ur jó katona volt, de rossz po­litikus, ha nem érti meg, hogy a béke ezt je­lenti: a németeknek nem szabad erősnek len­ni, éppen, csak annyi erejük legyen, hogy meg tudják nekünk fizetni a jóvátételt, meg ami mással tartoznak. Mert ha a német erős, ak­kor nem jár más az eszében, mint megtámad­ni bennünket. Nem érti, hogy aki a németet erőssé akarja tenni, az egyenesen a béke el­len dolgozik. — Értem, szólt a kapitány. — De a mi hadseregünk, a mi erőditményeink... — Oh igen. A hadseregünk gyönyörű. Duz­zad a szivem a gyönyörtől,, ha látom. Az erő- ditményeink csodásak. A vezérkarunk nagy­szerűen működik, gar kiláthatunk magunk­nak hozzá. Csak a polgári politikusaink ne rontanák, amit ők csinálnak. Egyet azonban még a mi hadseregünk -sem tud megcsinálni. Nem tud harminc millió franciát teremteni. Arra gondoljon, kapitány ur, mindég arra gon­doljon, ha a németekről hall, hogy francia álig van több, mini negyven millió, német pedig van vagy hetven millió. Ha erre gon­dol. akkor megérti azt a szól, hogy biztonság. Ha a német erőre kap. Franciaország nincs biztonságban. Ez kétszer kettő négy. Ezért igaz az, hogy a béke elten dolgozik, aki en- gedí, hogy a német megerősödjön. Nekünk veszedeImáink, ha a német gazdag. Nekünk az kei), hogy a német szegény legyen. Az is lesz, akármit akar az a Hoover, akinek nem aka­rok jelzőket tenni a nevéhez. Azt hűzi- Monsieur Homais, hogy az amerikaiak s angolok ti érnél háborút akarnak mi diniünk? ' kérdezte csöndesen a ka­pitány? — Hogy akarnak, azt nem hiszem. De hogy az lesz belőle, ha r.em vigyázunk, azt igen­is hiszem. — De az eme tik alak segitettek ki a baj­ból a háborúban. Fiát csak nem érdekük, hogy egy uj háború . . — Pappert a nap ... Az amerikaiak, már bocsásson meg kapitány ur, ha olyan nagy bámulőjuk, nem tudnak gondolkozni. Csak mi franciák tud un a gondolkozni., mert csak mi tudjuk, hogy a világon nincs más fontos do­log, 'sak Franciaország jóléte. A francia az ember aminek minden más embernek lenni kell. Franciaország érdeke mindig pontosan összeesett az emberiség érdekei vet. Francia- ország az emberiség, ez csak világos, nem? — De igen, — felelt a kapitány. Ezt va­lahogy ő is hitte. — A franciákat mindenki félreérti, ez a baj, — (folytatta neki lelkesedve Monsieur Homais. — Nem tudnak gondolkodni, ezért nem értik meg. hogy minden gondolat csak úgy gondolat, ahogy mi franciák gondoljuk. terjesztenünk kell a világosságot. Szép szó­val, ha lelhet, ököllel, ha kell. Ez Franciaor­szág nagy hivatása, melyhez hü maradt min­dig. Ehhez azonban az kell, hogy teljes biz­ton Ságban legyen, hogy uralkodni tudjon ezen az Európán, amelyet csupa alsóbbrendű né­pek laknak. Mert hát a német csak alsóbb­Csak a francia gondolat tiszta és világos. A német gondolat, nohát, az olyan zavaros, hogy már nem is gondolat. Ebből folyólag mi ne­künk az a dolgunk, hogy a többi népeket megtanítsuk a mi gondolatunkra. Ha másképp nem megy, kényszeríteni kell őket rá. Fran­ciaország az emberiség világossága és nekünk rendű? Az angol? A háborúiban jó szövetsé­gesünk volt, nem mondok róla semmi rosszat, dehát láttam én elég angolt > . . A többi, az már igazán nem számit. És ezzel a francia nép pel akar ez a Hoover csak úgy packázni! Se szól, se kérdez, csak előáll egy tervvel, meg­rohan minket. Mintha parancsolni akarna ne­künk. — Előzetes tárgyalások nem voltak? — Persze hogy nem voltak. Na hiszen, ha előzetesen közölték volna, Briand meg Lavat ugyancsak megmondta volna nekik. Elő se mertek volna jönni a nagy tervükkel, su­ny itottak volna vele. Most hát rajtunk: ütnek és azt akarják, hogy mi engedelmeskedjünk. Kérem, ez nem tréfa dolog. Hogy Amerika élére akar állni az emberiségnek! Az embe­riség élén Franciaország áll. Franciaország tudja, mi kell az emberiségnek. Más ebbe ne szóljon bele. Mi tőlünk ugyan a német nem kap semmit. Még hogy a mi pénzünkön akarjon talpra állni1! Hetven millió német, uram, hetven millió. Mi lesz ebből, ha nem vigyázunk! Durand kapitánynak újra elkezdtek fájni a csonkok, amik a lába helyén maradtak. Nem volt kedve tovább politizálná, sietett haza* hogy mielőbb hevehesse a csillapiiószert. ’MonsieuT Homais egyedül maradt a patikár bán, a hazafias gondolataival. Uj tömlő,régi tőre .. • így megyünk hátra és előre! Irta: KARINTHY FRIGYES 1931, születésnapom. Születésű apóm ... hadd. menjen az is, a többi után, — nem határkő és nem állomás, nap, mint a többi- Hoil van a régi, rajongó hitvallás „A jelen pillanatáéról, — emlék­szel! még? A jelen küszöbe, szédítő szaka­dék, sziivdoboigtató gyönyör: idáig minden dermedten áll mögöttem, mint a sírbolt., — innen előre, a Változtatható Jövendő vég le­ien tengere, melynek királya és Istene va­gyok, — hol a régi bizonyság, hogy a holnap más lesz, mint a tegnap volt? Azon tűnődöm legfeljebb, honnan vettem, mire alapítottam, valamikor, ezt a rendíthe­tetlen meggyőződést, az előreáramló Időről: hiszen nem voltam éppen ostoba, vagy töké­letesen műveletlen, — arra se emlékszem, hogy valaha is tetszetős szavak csöngetésé­ből merítettem volna gondolat serkentő in­spirációi, mint ez a kedves főifuturista ur, Itáliából, akit múlt héten volt szerencsém megismerni i. Mégiscsak az idők voltak mások. Mégis­csak az időnek van valamiféle mozgása, foly- dogálása, valami szörnyű, ismeretlen közeg­ben, talán az Örökkévalóságban., valamiféle irányiban — és néha azt érzi a költő, hogy .most egyenesben vagyunk és ilyenkor hin­nie kell, hogy a Multiról egyetlen ösvény ve­zet csak: a Jövő felé való, — de néha meg­fordul az idő, visszaáramlik, vissza a Bég- multiba s ilyenkor — (mert ehhez, a Megfor­dult Időhöz, • nincs logikai apparátusunk, mely okozatból az okot rekonstruálni tudja) — bökkenve s értelmetlenül állunk, néha-' nyan, akik arccal előrefelé voltunk fordulva: mintha Iá Ihatatlan kéz csapina pofon, azt érezzük csak, hogy szembekerültünk az'idő­vel, a Múlt jön felénk, anélkül, hogy magunk megfordultank voIna. * Mintha ilyemféle valami1 csodálkozást és meghökkenést olvastam volna le a írnak a kedves Íróba rátámnak az arcáról i-s, aki most jött vissza Amerikából, Utópia orszá­gából, ahová nagy reményekkel ment ki s ahonnan azzal tért meg, hogy nem lehel ott', kérlek, semmi szépet és okosat csinálni, a szakma menthetetlenül, elposványosodik, a technika által felszabadított Művészet és Kultúra rohan a legprimitívebb őskora felé a világnak, a Mozgó és Beszélő Vászon -isle­ni szövetéből gyalázatos ponyvát csinálnak, Meri fi]miigyeklben volt kint, emlékezve lázas beszélgetésünkré, az Eleven Tükör be­láthatatlan jövőjéről, uij világkor szakról, ami most bontakozik ki, szeműnk előtt, a meg- rögzifett Valóság korszakáról, amelynél na- gyoíbbjelentőségü találmányt, a leirt betű feltalálása óta, nem látott az emberi népség. Azt meséli — és .szóról .szóra igy is van, ezt mindnyájan sejtjük és jelekből tapasztal­juk, akt lenek valaha filmrekivánkoizó művé­szi látomásunk volt, — hogy képtelen őrült­ség, belátható időn belül, még csak álmodoz­ni is róla, hogy Hollywoodban, a világ film- központjában, elfogadjanak és megcsinálja­nak olyan filmtémát, amit valódi költő ál­modott meg, a műfaj feltételeinek és lehető­ségeinek inspirált hatása alatt, tehát azért és azóta, amiért és amióta film van a vilá­gon. Nem titkolják ezt, filmet csak előre el­határozott, művészeten kívüli szempontokkal indokolt témakörből csinálnak, olymódon, hogy valamelyik belső emberüknél „meg. rendelnek" egy Ilyen és ilyen miliőben ját­szó, ennyi és ennyi emberrel dolgozó „cse­lekményt", — amire ezenkívül hajlandók, néhány világsikerű darab vagy könyv drá­mát iizálá&a, a műi aj szerűség követelményé'- nok teljes kikapcsolásával. Ebből a műfajból a költőt és művészt egy­szerűen kicsukták. Azok a volt borkereske­dők éis sertésnagyvágók, akik, mint alkalmi üzlettel, jelenleg filmgyártással foglalkoz­nak, ezt a politikájúikat valami zavaros tö- megtétektani magyarázattal próbálják iga­zolni, azt állitván, hogy minél nagyobb egy tömeg (már pedig ők csak nagy tömegnek szállítanak), annál alacsonyabb az izilésátla- ga, annál jobban kell vigyázni, hogy ne kap­janak több művésziéin szépet és jót, mint amennyit elviselnek. Nem is vitatkozom ró­la, hogy ez a számítás milyen hamis és osto­ba, csak az eredményre mutatok rá: az Élő Tükör egyik legfontosabb fejlődési formájá­nak, a hangos .filmnek harmadik esztendejé­ben ott tartunk, hogy a közönség kevésbé lá­togatja a hangosat, .mint valamikor a némát, nem azért, mert kevésbé művészi forma a hangosság (mint ahogy némely osavaros- eszü esztétikus hirdeti), hanem azért, mert e sokkal lágabh, tehát művészibb forma esz­közeivel szánalmasabb, üresebb, ügyefogyot- tabb, higabb lelki főzeléket tálalunk elébe, ni int amilyent ötven év előtt a legrosszabb- fa.jta rém regén vek és tiingli-tanglik idejében niegeim'észteM és .kihányt, A helyzet tehál az, •hogy itl van a kezünk közölt a század leg­nagyobb csodája, bűvös szekrény, mely faj- iánk balál és elmúlás elleni emberfölötti harcában egyik legjelentősebb győzelmi zsákmánynak Ígérkezett! — és ezt a bűvös szekrényt a kor tehetségtelen fia megtölti olyan szeméttel és kaviccsal, amit nemhogy évszázadokra, de két napra nem érdemes konzerválni. Mit fog ezzel az anyaggal kez­deni kései unokánk, aki majd a Megrögzitett Valóság első századának emlékeiből próbál­ja rekonstruálni korunkat? Képzeljék el, mintha az első rúnák és hieroglifek keser­ves megfejtése után kiderült volna, hogy nem kortörténeti adatok kerültek a kezűnk­be, hanem egy szumir, vagy egyiptomi .szop- tatósdajka értelmetlen gügyögése és halan­dzsája, amiivei csecsemőt próbált elaltatni Egy boldogtalan fűzfapoéta jut eszembe, aki századunk elején busz darab rossz versét, amiket még a vidéki lapoktól is visszaka­pott, nem ütvén meg egynapos halhatatlan­ság mértékét, egy hozzátartozója sírján már- ványbavé sette, hogy akkor is megmaradja­nak, ha tűzvész vagy láva pusztítja el a vá­ros minden könyvtárát és kulturem lékét. De nem segít ezen semmi. Az Idők sza­ladnak visszafelé, s még hozzá nem egyenle­tesen, harmonikusan, hanem össze-vissza, mintha csakugyan örvénybe került volna az egész minden ség, — egyik része előre, má­sik hátra, amiből, a fizika törvénye szerint, forgáló nyomaték, helybenkeringés keletke­zik. A nemes Tudomány minden erejét meg­feszítve száguld a Jövő felé, a Teremtés tit­kát ostromolja, egymásután veszi be a ter­mészet legmakacsabb, emberi képességek elől legelrejtettebb műhelyeit, — egymásután találja meg a kulcsát a legfontosabb rejtvé­nyek megoldásának, hogy hovatovább mind­azt, amit a természet alkot, tartósabb anyag­ból, emberközponti szempontból hasznosabb formában alkossa meg. De mit érünk vele, maga az ember, akinek számára mindez ké­szül, visszafelé szalad, primitív indulatok, homályos ösztönök állapota felé, — a keret egyre ragyogóbbá válik, a -kép, amit körül­fog, egyre silányabb. A repülőgépen nem szárnyalólelkü költő ül, hogy a boldogságot hirdesse, hanem dühöngő katona, gázálarc mögött, — a rádió nem a testvériség és sze­retet örömkiáltását ordítja világgá, kicsinyes elfogultságot, dünnyög önző kis élvezetek kin­tornája mellett s a halhatatlanná előléptetett Ábrázó ló mii vész fél szeg medvetáncot jár a középkor udvaribolondjának csörgősapkás szerepében. * S a könyvek... de erről már beszéltem egyszer. * Mintha a különben is kitűnő H. G. Wells- nek zseniális ötletéről, az időgépről, kide­rülne, hogy nincs benne elvi lehetetlenség. Sokan ülnek most ezen az időgépen, amely­nek. mutatóját visszafordították s közben szentül hiszik, hogy előremennek. Ugyan Alapítva 1833. Telefon 33. u s^. % dJszmü a A üveg, porcellán nagykerekedése. • K O SIC E, Fő - utca 19. Nagy választék. Jutányos árak. 4 legnagyobb speciális Jgl g | | JfPS M ^ |R| §pl| Malom ucca 2. szám bőrönd- és bördisz- Jy| 111 Sfaj ||J| 1 §§ JÉ ||# (a Szlovák Általános j mttáruház, KOSlCE & iÉ9 3 %&■ Srw É IbP mm Hitelbank épületben) | 6016 Lécs, Paris és Offenbach a./M. divatretiküljei, necessairek, bőröndök, aktatás­kák, levél- és pénztárcák, irómappák. manikűrök, jésükészletek legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelig. Szenzációs olcsó árak. Áll. tisztviselőknek 5°!o engedmény T>m<M-MA&Í2AR-HIRLa&

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents