Prágai Magyar Hirlap, 1931. július (10. évfolyam, 147-172 / 2664-2689. szám)
1931-07-29 / 170. (2687.) szám
193-1 július 29, szerda. •s * Ceruzajegyzetek az újságíró olimpiai naplójából Pitlanatlelvételek a sakkozók társadalmáról — Öregek és ftatai, nagy és kismesterek — Faj és nemzetiség a sakkban Prága, július 28. A nemzetek nagy sakkcsatája, a prágai olimpiász tehát vasárnap este befejeződött. A reprezentációs házban tartott kétszáz teritékü diszes bankett után, részben a bankett közben, szétoszlott a sakkozók elitgárdája, amelyet két héten át az aranyos Prágában tartott a sakkversenyzéfi szenvedélye, a nagy és kismesterek szétoszlottak a szélrózsa minden irányában, a közönség érdeklődése uj események felé fordul, a sakkvilágnak pedig várnia kell augusztus derekáig, amikor a blédi nagymesterverseny igér majd újabb szenzációkat. Minden csoda csak hánom napig tart, a sakkolimpiász eseményei tehát lekerülnek az újságoknak napi szenzációkat szolgáló hasábjairól, az olimpiász szellemi részének, a játszmák hatalmas anyagának, az elméleti kérdéseknek rendezése és megtárgyalása most már a szakirodalomra tartozik. De ne engedjük ezt az érdekes szellemi tornát úgy eltűnni, hogy az újságíró összegyűjtött széljegyzeteinek ne szenteljünk még egyszer utoljára figyelmet. Az az újságíró, maga is vérbeli sakkozó, aki két héten át re- redakcionális munkája mellett napról-napra végezte az olimpiász tudósítói munkáját, természetesen az olimpiász közben nem ért rá ezeknek a kis megfigyeléseknek feldolgozására, pedig érdemesnek tartja őket arra, hogy a sakkozás iránt érdeklődő közönség megismerje őket. A verseny változó kaleidoszkópja Néhány szót tehát az újságíró munkájáról. A sakkolimpiászról szóló tudósítás nem volt könnyű feladat. Tizennyolc nemzet napról- napra váltakozó mérkőzéseit megfigyelni, a függőjáiszmák borzalmas tömkelegében tájékozódni, megbízható és pontos jelentéseket adni igazán terhes feladat volt. A verseny rendezősége páratlan előzékenységgel sietett a sajtó szolgálatára, úgyhogy az kifogástalanul működhetett. A zsurnalisztáknak pompás terem állott rendelkezésükre, ahol jelentéseiket megszövegezhették, külön telefonvonalakat kapcsoltak be ebből a szobából a fővonalba, az asztalokon Írógépek és analizálásra való sakktáblák, a munkánk így nagyon meg volt könnyítve. Előkelő zsurnaliszta sereg gyűlt össze ezen a versenyen, méltó a nagy küzdelmekhez. Itt láttuk Tisleyt, a Times külön tudósítóját, Mieses mestert, a legnagyobb német lapok tudósítóját, Birnckmant, Sietz dr.-t, mind a német lapokat látták el híranyaggal, azután Tóth László dr.-t, az Újság sakkrovatvezetőijét, holland, svéd, olasz, francia, lengyel újságírókat, akik reggel kilenc órától késő este tíz óráig mind szolgálatban voltak. Ismétlem, nehéz volt ez a munka. A verseny izgalmaiban kaleidoszkópszerüen változtak a képek. Emlékszem arra a jelenetre, amikor Erdélyi, a romániai éljátékos délben háromnegyed egy órakor tiszta nyerésre állott Ai- jechinnel szemben és az egyik német lap tudósítója már külön vonalat rendelt, hogy a nagy szenzációt elsőnek jelentse. Tiz perc múlva csalódottan kellett a vonalat leren- delnie. Vagy visszaemlékszem az Aljechin- Kashdan gigantikus mérkőzésre, amelynél az egyik prágai lap munkatársa folyton változtatta telefon jelentését, Kashdan jobban áll, Aljedhin nyerésre játszik, Kashdan jobban áll, Aljedhiin nyerésre áll, Kashdan kiegyenlített, úgy hogy a szerkesztőségben azt sem tudták, hol áll a fejük a sok ellentmondó jelentésre. Vigyázat: időzavar A közönség szempontjából is ezek a végső percek voltak a legérdekesebbek, a legizgalmasabbak. A sakkversenyzők jól tudják, mit jelent az időzavar fogalma. Amikor a játékidő befejeztének közeledtével, az időellenőrzés küszöbén a játékos észreveszi, hogy pár pillanat alatt egész lépéssorozatot kell tennie. És gyakran milyen súlyos helyzetben. Kopognak a táblához vert figurák, egész tenyérrel csapják le az ellenőrző órát, hogy egy másodperc se vesszen kárba és nehogy az előirt lépésszám meglétele előtt leessen az ellenőrző óra zászlócskája. Ezen a versenyen bőven voltak a nézők, drukkolók és saját maguk idegeit megkinzó időzavar-rekorderek, de a pálmát a magyar Steiner Endre nyerte el. Sokszor csaknem ájul- tan hanaytlottam a sarokbtfa, amikor őt figyeltem és hogy a verseny alatt két és fél kilót fagytam, bár nem játszottam, ez az ő leikén szárad. Voltak játszmái, melyekben az utolsó percre néha tizenkét lépés is jutott és egy játszmája sem volt, melyben ne lett légyen időzavarban. És ilyenkor még milyen komótosan nyúlt a feje búbjához, ahelyett, hogy a figurát fogta volna a kezébe. Sok játszmáját bizony az időzavar miatt veszítette el és ezen a versenyen bebizonyult, hogy ez az egyébként elsőrendű játékos nem bírja az olimpiai tempót. Aljechin egyszer volt időzavarban Erdélyi ellen, volt is ez látványosság. Minden izében reszketett, úgy lépegetett, hogy a figurák szanaszét álltak a táblán, úgy csapkodott az órára, hogy ha egy kibic el nem kapja, a földre repül. Erdélyi átvette ezt az iramot és az időzavar végén Aljechin megkönnyebbülten, mosolyogva állott fel, a nagy tovuhabo- huból tisztelőnnyel került ki. Autogrammostrom Érdekes látványosság volt az olimpiász még a laikusoknak is, nem csoda, hogy a versenyterem mindig zsúfolásig volt megtelve. A Novák-kávéház földalatti táncterme igen alkalmas helyiség volt a verseny megtartására. A köralaku terem magaslatán két sorban helyezték el a táblákat, a köröndön belül és kívül a ki-bicék százai tolongtak. A profán okát kötélkordon választotta el a matadoroktól. A legnagyobb érdeklődés természetesen a csehszlovák csapat játékai iránt nyilvánult meg, ám azéirt a többieknek is kijutott a bíbicekből, persze elsősorban a sztároknak, főleg pedig Aljeohinnek, akinek asztalát mindig sűrű embergyürü övezte, úgy hogy a harmadik fordulótól kezdve tábláját már nem az élre, hanem a második helyre tétette. A világbajnok igen komolyan vette játszmáit, sokáig ült az asztal mellett és csak akkor indult körsétára, amikor már biztos volt a dolgában. Ilyenkor egy-egy érdekesebb partit figyelt meg, amelyben a fiatal nagymesterjelöltek viaskodtak, úgy látszik, a jövendő konkurrenseket akarta ki tanulmányozni. Réme volt az autogrammgyüjtőknek. — Hagyjon kérem, békében, most ne zavarjon, majd ha vége vanEgy alkalommal éppen Marshall táblája mellett állott, amikor egy nagyreményű ifjú autogrammgyüjtő átsiklott a kordonon és eléje toppant. Nyújtotta feléje az autogramm- könyvet. — Verz-eihen Sie, bitté .., — Ich verzeihe nichts! — és széles gesztussal elutasító mozdulatot tett. Ebben a pillanatban rohant el mellette egy pincér, a tálcán szódás pohárral. Alje- dhin keze lesodorta a vizet és az Marshall nyakába zudult, aki a kontinensen indio- szinkráziát érez minden viznemü iránt. Csak az volt a szerencse, hogy Marshall éppen időzavarban volt, a vízözön re viszont be kellett állítani a vadul száguldó órát és mire a pincér a táblát letörölte, Marshall már kifun- dálta a lépését. Mondanunk sem kell, hogy az autogrammgyüjtő úgy eltűnt, mint a kámfor. A másik érdekesség Sultan Khan volt, az indiai sakkozó, ez az őstehetség, aki törve beszél angolul, latin betűs szöveget nem olvas, ezért még egyetlen sakkönyv nem is volt a kezében- Az elméletben teljesen járatlan, ázsiai jelleg van a lépéseiben, de ha a megnyitásból ép bőrrel kerül, nagy tudásával és rendíthetetlen erejével a legjobb a kra is veszélyes. Úgy indul, mintha mindenkit le akarna gázolni, az ötödik fordulóban állította meg a győzelmi szériában Steiner Lajos. — Rendkívül szimpatikus, csöndes ember a kán, kicsi, vékony, sötétbarna színű, szénfekete hajú, én azt mondtam róla, hogy nálunk talán beválna kon!fásnak. Igen szeretett bennünket, magyarokat, együvé jártunk vacsora után, de alkoholra a világ minden kincséért nem tudtuk volna rávenni és ha a görlöket emlegettük, olyan elhárító mozdulatot telt a kezeivel, mintha a Moldvába akartuk volna bedobni. A sakktársadaíom keresztmetszete Kilencven sakkozó két hétig Prágában, elég alkalom adódott hozzá, hogy megismerjük a sakkvilág elitjét, a sakkozók különös társadalmát. Nem egyrétü, homogén ez a tömeg. Vannak benne magasan intelligens és kevésbé intelligens emberek, hogy úgy mondjuk, olyanok is, akiknek iskolai képzettsége megszűnt a középiskolák alsó fokozatán. Aljechin dr., a jogtudós, diplomata és szociológus, Vidmar dr. egyetemi tanár, az eletkrotech- nika világhírű elméleti szakembere, Becker dr. bécsi egyetemi tanár, a hires ideggyógyász, Asztalos Lajos dr., a kiváló klasszikafilológus, szláv és keleti nyelvek szakértője, egy pár név az egyik oldalon — a másik tábor képviselőit elhallgatjuk. Vannak, akiknek érdeklődése ezer tárgyra terjed, vannak viszont, akik sakkon kívül másra nem gondolnak és másról nem beszélnek. Öregek és fiatalok, a régi és az uj generáció és a nagy ütközet, amely most sem dőlt el, melyik a jobbik. Csak annyi bizonyos, hogy a fiatalok már méltó ellenfelei az öregeknek. Az égjük oldalon Rubinstein, Tartakower, Spielmann, Vidmar, Bogoljubow és bizony már a 39 éves Aljechin is, a másikon Kashdan, Sultan Khan, Steiner Lajos, Flohr, Mikenas, Stoltz. A világ sok-sok nemzetisége és a fehér fajtán kívül már egy szines is, uj időknek jele. De mennyi a magyar! A kilencven versenyző 15 százaléka. A magyar csapatban öt, a jugoszlávban három, a románban kettő, a győztes amerikaiban egy, éppen az, aki a döntő játszmában a serleget nyeri a csillagos lobogónak. És érdekes, hogy mennyi a zsidó, még pedig a lengyel zsidó. Lasker dr. egy mélyreható tanulmányt irt a zsidóságnak a sakkban játszott nagy jelentőségéről. Igaza van a világbajnoknak, hogy ez a spekulatív játék valóban a zsidó szellemnek felel meg. Hogy csak a legnagyobbakat soroljuk fel, a lengyel színeket öt zsidó képviselte: Rubinstein, Tartakower, P-rzepiorka, Makarczyk és Frydman. Az amerikai csapatban: Kashdan, Horovitz és Steiner Ármin. A magyar csapatban Vajda dr. kivételével valamennyi. Fajták és nemzetek És a nemzetiségi kérdés! Érdekes volt megfigyelni a középeurópai csapatokat. Itt azután igazán túlzás volna nemzeti sikerekről, pláne faji sikerekről beszélni. Túlzás azt mondani, hogy a három szláv csapat, a lengyel, jugoszláv és csehszlovák milyen gyönyörűen szerepelt és a szláv sakkozás reneszánszát éli. Ót zsidó a lengyel csapatban, Flohr és a német Gilg a csehszlovák játékosok között, Asztalos, Kosztics és Köriig a jugoszláv csapatban, Balogh, Erdélyi és Baratz, a bessza rabiad zsidó sakkozó a román színek képviseletében, nem a középeurópai nemzetiségi viszonyok hü tükre ez? Bizony, rossz néven is vették egyes prágai sovén irányzatú lapok, hogy a jugoszláv csapat egymás között csak németül vagy magyarul beszél. De hát hogyan beszélhettek volna szegények másképp, hogy megértsék egymást? A fiatalok fejlődése mellett volt egy pár szomorú élményünk is, Rubinstein emberi letörése. Mi lett ebből az óriásból, mivé tette az idő és a kór. Úgy jár-kel, viselkedik, mintha nem e világról való volna. Hárman is vigyáznak rá a lengyel kísérők, hogy amikor eltávozik a sakktáblája mellől, utána szaladjanak és visszahúzzák, ha rajta van a lépés sora. A sakktáblán még felragyog szellemének diadalmas ereje, de játszmán kívül csak ül magábaesetten, alig van szava és nem érdekli senki és semmi. Mens sana in corpore sano Ezen a versenyen még egy igazságról győződtem meg, a fizikai felkészültség még a szellemiek csatájában is elhatározó súllyal esik a latba. Mennyien törtek le a verseny végére, akiknek fizikai konstrukciójuk gyöngébb. Még a világbajnok sem bírta az iramot, mutatja a verseny végén az Erdélyi ellen bekövetkezett haleset és a Mattison elleni vereség. Bezzeg Szkalicska, aki a csehszlovákok negyedik táblájánál ült, aki tenni- szezik, sportol, olyan volt, minit a vas és akár még húsz fordulót játszhatott volna. Nem csoda, ha a legszebb egyéni teljesítmény az övé. És hasonlóképpen a sok gyümölcsöt evő, alkoholtól tartózkodó, nem dohányzó, nem feketéző és sokat sportoló Steiner Lajos idegei, feje és szive is mindig helyén volt. Fontos tapasztalat az uj sakkgeneráció felnevelésében, a nagymesterek nem a kávéháza Irhán nevelődnek. Amerikát is ez a sportkészség vitte előre a győzelmek utján. Mert játékerő tekintetében nem ő reprezentálta a legmagasabb nívót. A magyar kudarc okai Végül sok olvasónk bizonyára kiváncsi arra a kérdésre, hogy mivel magyarázom a nagyszerű múltbeli sikerek után a magyar sakkcsapat letörését. Én már az olimpiász előtt négy héttel elmondottam kifogásaimat, aggodalmaimat a csapatösszeállítással kapcsolatban, sajnos, a baljóslat-om beteljesedett. A régi diadalmas gárda két főpillére, Ma- róczy Géza és Nagy Géza dr. nincs már a kombattánsok között. Maróczy már öreg az ilyen természetű viaskodáshoz, Nagy Géza felhagyott a sakkal. Steiner Endre, Havasi és Vajda dr. ugyan a régi győztes csapatokban is játszottak, de már ők sem a régiek, különösen Vajda kopott meg. Sterk abszolút gyönge teljesítménye nemcsak az elvesztett pontok miatt ártott, hanem morális depresz- sziót is okozott a többieknél. A magyar csapat az egy Steiner Lajos kivételével nem volt jobb az angoloknál és igy helyezése az angolok és hollandok között megfelel a papírformának. Uj erőket nevelni, ez most a magyar sakkélet nagy feladata, melynek sikeres megoldásától függ, vájjon rákerül-e még egyszer a Hamilton—Russel-serleg talapzatára Magyarország neve. W És amikor a sakkozókról beszéltünk, nem szabad megfeledkeznünk egy emberről, akire a leghálátlanabb szerep várt, a szakadatlan munka, fáradság, vesződség, aki nem számított és nem várhatott sem erkölcsi, sem anyagi elismerést, aki mindent csak a sakk rajongó szeretetéből végzett. Mrázik V. dr. köz- igazgatási birő viselte ezt a tisztet, a torna- vezető tisztét olyan lelkesedéssel, kitartással és szakértelemmel, hogy az olimpiász történetében az ő szerepét külön fejezet illeti meg. Vécsy Zoltán dr.
