Prágai Magyar Hirlap, 1931. július (10. évfolyam, 147-172 / 2664-2689. szám)
1931-07-24 / 166. (2683.) szám
rV&pL<xM’l v ÍLAJÜr'KAR-JM i JKJUAií 1931 július M, péntek. nemzetközi politikára olyan hatást, mely az adott helyzet tarthatatlanságával szembe •merne nézni. Még mindig a pillanatnyi helyzet nehézségein akarnak kisebb-»nagy óbb segítséggel túlesni, anélkül, hogy nyíltan be mernék vallani a esés zár vágás szükségességét. Pedig csak az segíthet. Közép- és Keleteurépa mezőgazdaságának és iparának színvonala nem érte még el az amerikai és nyugatén répái gazdaságilag fejlettebb államok színvonalát. Ezért nem lehet em© országok szempontjából semmiféle olyan tervet megvalósítani, amely a gazdasági bajokat a mai állapot rögzítésével, esetleg még a mai termelés megszorításával akarná szanálni. Európának ez a része fejlődésre szorul és a fejlődés iránya a fogyasztőképe-sség és termelés emelésén keresztül vezet. Ezeknek az államoknak részére elmaradottságukban sokkal súlyosabb feladat megbirkózni a világversennyel, amellett tőkét fejleszteni és gazdagodni, mert minden egyébtől eltekintve, a gazdasági fejlődésnek évszázadokra visszanyúló folyamatát a gazdasági érdekekre való tekintet nélkül bolygatták meg a békeszerződések. Az elszegényedett államoknak, amelyek közül a főként agrár jellegűeknek mezőgazdasági termelésüket egyrészt lényegesen fokozniuk kell és a szükségleteknek megfelelően át kell alakitaniok, hogy lehetőség szerint függetlenítsék magukat ama cikkek termelésétől, amelyek túlságosan függenek a világpiac áralakulásától, másrészt meg kell védeniük iparukat nemcsak vámokkal, hanem elsősorban a mezőgazdasággal foglalkozó lakosság fogyasztóképességének a biztosítsa val. Ha a politikai szempontokon felül tudunk emelkedni, ,s ha a gazdasági élet törvényszerűségének a felismerése megérlelte bennünk azt a meggyőződést, hogy a politikát feliét lenül háttéribe fogják szorítani a gazdasági élet követelményei, úgy teljes tárgyilagossággal vizsgálhatjuk meg, hogy Közép - és Keleteurópa államai mennyire rendelkeznek a gazdasági egymásrautaltság adottságával és azoknak figyelembevétele mily mértékben mozdíthatja elő az érdekelt államok gazdasági felépítését. Az egyiptomi külügyminiszter Prágában Prága, július 23. Abd El Tartat Jehia pasa*, egyiptomi külügyminiszter, tegnap Prágába érkezett és az Ambassador-iszállóban szállt meg. Utazásának célja, hogy az itteni egyiptomi követséget inspiciálja. A külügyminiszter néhány év óta a Wafd-párthoz tartozik és alelnöke a pártnak, amely az utolsó választásokon többséghez jutott, A külügyminiszter prágai ta.rtóz- " kodását, fölhasználja arra, hogy csehszlovák politikai faktorokkal fölvegye az érintkezést, így Bcpes távol létében Krofta meghatalmazott miniszterrel az általános külpolitikai helyzetről, főleg a németországi viszonyokról folytatott információs tárgyalásokat. A külügyminiszter Prágából Brüsszelbe, majd onnét Parisba utazik. A prágai követség vezetésében változás áll . be. Aly Sevry Omán Boy jelenlegi prágai követ Athénbe kerül. Utódára vonatkozólag még nem döntöttek. Magyar Sándor szülőházát emléktáblával Jelölik meg és Szalay Emilről utcái neveznek el Gyérét! Budapest, július 23. (Budapesti szerkesztőségünk telefomelentése.) Szerdán délután Karácsonyi Jenő gróf, a máltai lovagrend magyarországi követe és minisztere Endresz György, Magyar Sándor és Szalay Emil tiszteletére teát adott palotájának kertjében. Karácsonyi Jenő lendületes szavakban üdvözölte az óceánrepülőiket és köszönetét mond ott nekik a nemzet érdekében véghezvitt hős tettükért. Egyébként Győrött mozgalom indult megi hogy SzO'i'+y Emilről, a város szülöttjéről uccát nevezzenek el, Szekszárdion, Magyar Sándor szülővárosában és Tolnámé gyében \ akeiót in- d/itotMk, hogy a hős repülő szülőházát emléktáblával1 jelöljék meg. Gesztenyi A'lijce •szobrásamüvésznő elhatározta, hogy elkészíti Endresz, Magyar és Szalay, az első magyar óceánrepülés diadalmas hőseinek emléikazobrát. A szobrászulii- v'b;zmő a munkához már hozzá is fogott, Kína gyászol Shanehai, július 23. A Korea-szigeti voies flifZŐÜlKÖZééei hinni ;íildo/.afaiért tartott, jjjász- , tentisztelet aláirt valoűiéfluyi és io/mG zárva volt. A japán áruk elleni bojkott, egyre orő-vüd i.k, A magyar kormány egy héttel meghosszabbította a hankkorlátozási rendeleteket a képviselOház felhalatmazási törvényben adta meg a jogot a kormánynak a további intézkedések rendeleti utón való megtételére — Két sürgős interpelláció a képviselő- házban a jelenlegi gazdasági helyzetről I kormány mindent elkövet, hogy a gazdasági élet csorbát ne szenvedjen — mondotta Bethlen a ntaiyarwüamütfeen Budapest, julius 23. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) A kormány legutóbbi gazdasági rendeletéinek érvényességét egy héttel meghosszabbította és erről a következő újabb rendeletet bocsátotta ki: • A gazdasági és hitelélet rendjének megóvása végett kibocsátott kormányrendeletek hatálya julius 23-án lejár. Minthogy azok a körülmények, amelyek ezen rendeletek kibocsátását szükségessé tették, még ma is fenn állanak, szükségesnek látszott, hogy a kormány a gazdasági és hitelélet rendjének megóvása tárgyában kibocsátott és célravezetőnek bizonyult rendelkezések hatályát egy héttel meghosszabbítsa. A kormány a pénzintézetek és a nagyközönség megértő és a nehéz gazdasági viszonyokhoz méltó magatartása következtében bizalommal néz a meghosszabbított átnie- enii időben is gazdasági életünk zavartalan lebonyolítása elé, annál is inkább, mert maguk a rendeletek, de azonfelül a kormánynak azok az intézkedései, amelyekkel a rendeletben kapott felhatalmazás alapján a korlátozásokat a felmerült esetekben enyhítette, kellő lehetőséget és alkalmat biztosítottak és biztosítanak a továbbiakban is arra, hogy minden komoly gazdasági érdek méltányos kielégítést nyerhessen. A gazdasági helyzettel függ össze a miniszterelnöknek az az elhatározása, hegy a képviselőházat minden valószín,üség szerint együtt tartja legalább a jövő héten. A kormánynak az a szándéka, hogy törvényjavaslatot terjeszt a képviselőház elé abból a célból, hogy felhatalmazást kapjon a törvényhozástól a pénzügyi téren szükségesnek mutatkozó esetleges intézkedések rendeleti utón való életbeléptetésére. Ez a felhatalmazás egyéb intézkedéseken kívül kiterjedne azokra a megszorításokra is, amelyeket a költségvetés keretén be- ! lül múlhatatlanul végre kell hajtani. A felhatalmazási törvényjavaslat —értesülésünk szerint — visszamenő hatállyal bírna, tehát szankcionálná a kormány első átmeneti pénzügyi rendeletét, amely a háromnapos bankszünetet léptette életbe. A kormánytámogató keresztény gazdasági párt tegnap értekezletet tartott, amelyen Esterházy Móric gróf indítványára a párt szükségesnek mondotta ki n képviselőházi szünet tartamára az országgyűlés két házának tagjaiból alakult véleményező és ellenőrző szerv működését. Illetékes körökben is felmerült az a gondolat, hogy egy szélesebb körű gazdasági és pénzügyi bizottság alakuljon a nyári hónapok idejére azzal a feladattal, hogy a kormánynak tanácsadó és véleményező szerve legyen. Budapest, julius 23. (Budapesti sze.ríkesz- j tőségünk telefonjelentése.) A képviselőház] mai ülésén izgalmas szóharcok és összecsapások voltak. Eckhardt Tibor dr. a választási erőszakoskodásokról interpellált, amire Bethlen miniszterelnök nyomban válaszolt. A baloldali ellenzék viharosan tünteti és oly zajt csapott, hogy percekig nem lehetett hallani Bethlen szavát. Később Peyer szociáldemokrata képviselő interpellált az ország jelenlegi pénzügyi helyzetéről és azt hangoztatta, hogy a pénzügyi szükségrendetetek kibocsátása felesleges volt, mert nem volt kényszerítő ok rá, azonkívül nem volt meg a törvényes alapja. Beszédében kifogásolta továbbá a tul- magas költséigvetést és a magas összegben megállapított nyugdijakat. Követelte a ba nkk orlát o zá s ok azonnali megszüntetését és azt, hogy a képviselő- ház ezekben a súlyos időkben maradjon együtt. Az interpellációra Bethlen miniszterelnök nyomban válaszolt. Beszédében megállapította, hogy Európa többi országai is gazdasági válsággal küzdenek, még az a gazdag állam is, amelytől ma Európa szanálását várják, deficittel küzd. Nem csodálatos tehát, ha a mi országunk, amelynek legnagyobb áldozatkészségét vette igénybe a devalváció, szintén a deficit terhe alatt nyög. Az általános gazdasági válság tök oelvóriásra vezetett, a külföldi bankbukások Magyar- országra is kihatottak. Magyarország az angol és francia nemzeti bankhoz fordult segítségért. A nemzetközi kifizetések bankja Budapestre küldte megbízottját, kinek köjfbenjöttével történteik az ismert rendelkezések. A Diana,t-bank bukása és az a félelem, hogy a bukás nem lesz elszigetelt jelenség, megakadályozta az öt millió fontos segíts éget, amit Magyarországnak kilátásba helyeztek. Ezért kényszerült a kormány rendelkezéseket tenni, amelyek alkalmasak a magyar valuta stabilitását biztosítani, másrészt a bankok helyzetét, amíg a segítő összeg megérkezik, könnyűvé tenni és ezzel a magyar pénzvilágot a kritikus helyzeten átsegíteni. A kormány mindent megtesz, hogy a jelenlegi üeiy- zetből kikerüljön. A megtett rendelkezésekre a kormánynak teljes mértékben meg volt az alkotmányos joga. Hogy meddig tartanak ^ek a rendelkezések, arra ma pozitive nem tudok válaszolni. Eddig is mindent elkövettünk, hogy a gazdasági élet csorbát ne szenvedjen. A kormány nem felelősségrevonást vár, hanem további felhatalmazást kér az esetleges további intézkedések megtételére, ha ennek még szükségét látná. A holnap beterjesztendő törvényjavaslatban javasoljuk, hogy az országos bizottság, mely a szanálás alatt működésben volt, életre keltessék, hogy minden intézkedést a kormány ez elé a bizottság elé terjeszthessen. Kérem a képviselőházat, az egész magyar sajtót, az egész magyar nyilvánosságot, hogy e kérdésekben őrizze meg higgadtságát és józanságát. A képviiselöház nagy felelősséget vállal magára, ha az eddig tanúsított fegyelmezettséget megbolygatja. A nemzet öntudata 'biztos bázis, amelyen a nemzet gyógyulása elérhető. A képviselőház Bethlen válaszát tudomásul vette és ezzel az ülés he is zárult. A londoni hírek hatása alatt bizakodó a hangulat Budapesten Budapest, julius 23. (Budapesti szerkesztőségünk teletfonje 1 öntése.) A londoni legújabb hirek úgy a parlamentben, mint a közvéleményben megnyugvást keltettek. A képviselőhöz folyosóján m’a délelőtt a hangulat lényegesen bizakodóbb volt, mint tegnap. Általános meggyőződés, hogy a nemzetközi pénzügyi krízis rövidesem megoldódik, amely- lyel automatikusan rendeződik a magyar pénzügyi helyzet ig. A kormány ma délután tanácskozásra ült össze, hogy a felhatalmazási javaslatot tárgyalja, amelyet a kormány a Ház legközelebbi ülésén terjeszt elő. A javaslatban a normális gazdasági rendre való áttéréssel kapcsolatban szükségesnek mutatkozó intézkedésekre kér a kormány felhatalmazást. Ezen tanácskozás előtt Bethlen átadja Bndresznek és Magyarnak Rothermere lord tízezer dolláros jutalmát. Stribny négyórás kihallgatáson • a vizsgálóimnál A bíróság fölmentette a hivataltitok megsértésének vádja alól a belügyminisztérium volt tisztviselőnőjét, akit a Pergler mellett szőlő okmányok kiszolgáltatásával vádoltak Erről kormánykörökben most folynak a tárgyalások. Újabban azt tervezik, hogy ebben a gazdasági bizottságban parlamenten kívül álló szakemberek működjenek. A képviselőhás ülése Budapest, julius 23. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) A képviselőház ma délelőtt 10 órakor ülést tartott. Az elnök az ülés megnyitása után bejelentette, hogy Peyer Károly szociáldemokrata és Sauer- brunn keresztény gazdasági képviselőnek engedélyt adott sürgős interpelláció elmondására. Mindkét interpelláció a jelenlegi I gazdasági helyzettel foglalkozik. A napirend előtt Hegedűs egységespárti képviselő egy darab cementet helyezett a ház asztalára és megdöbbentő realitással tárta a képviselőház elé aszentlászlóuti házbeomlási katasztrófát. Beszéde végén bejelentette, hogy egyhavi képviselői illetményét adja a szerencsétlenül járt munkások családtagjainak. A baloldali folyosón elterjedt hirek szerint l’eyer a következő interpellációt fogja a kormány elé terjeszteni: Ha,jlandó-e a kormány az ország pénzügyi és gazdasági helyzetéről tájékoztatni a Házat? Mi tette szükségessé a bankforgalmat korlátozó intézkedéseket? Milyen törvényes felhatalmazás alapján tette meg a kormány ezeket az intézkedéseket? Van-e tudomása a kormánynak arról, hogy a bankforgalmat korlátozó intézkedések folytán a munkanélküliek száma megnövekedett? Vau-e tudomása a kormánynak arról, hogy a bolota bevezetése a dolgozó munkások életét megdrágította? Mit hajlandó a kormány a munkanélküliség Prága, julius 24. A prágai kerületi bíróság — mint ismeretes — Strihrny György képviselőt kikérte a Háztól, hogy felelősségre vonhassa azokban a vádakban, melyeket a parlamenti vizsgáló bizottság előtt Strán- sky képviselő emelt ellene. A parlament Slribrnyt utolsó ülésén kiadta s azóta a bümfenyitő eljárás folyamatban van Stri.br- ny ellen. A vizsgáló biró ma délelőtt kihallgatta a képviselőt. A kihallgatás négy óra hosszat tartott. A prágai kerületi bíróság ma olyan pör- ben hozott ítéletet, amely szoros összefüggésben áll a mandátumától megfosztott Pergler képviselő állampolgárságának ügyével. Mint ismeretes, a központi választást biróság ütandáluinfosztó határozata után Stiribrny lapjai közzétették két bizalmas jellegű belügyminiszteri aktát, amelyekkel Slribrnyék azt igyekeztek bizonyítani, hogy az illetékes fórum már egy Ízben igenlő elintézéssel elismerte Pergler állampolgári jogait. A Ivét okmányra való hivatkozással aztán a választási bíróság több tagja a mandátumíosztó határozattal szemben újból kérte Pergler mandátumának verifikálását, mire a választási biróság helyt is adott a kérésnek s nj eljárást kezdett Pergler mandátuma ügyiéiben. Ennek a két okmánynak a belügymiiui sztér iumból való kikerülése lermészeliszerüen a hivatalos titok megsértésig vei történt s ezért a belügyminisztérium följelentésére ai ügyészség vizsgálatot indított Hercjka Anna belügyminisztériumi tisztviselőnő ellen, aki ellen az a gyanú merült föl. hogy a két okmányról illetéktelenül másolatokat készített s azokat eddig föl nem derített uton- módon Strihrny kezére juttatta. A tisztviselőnőt az ellene irányuló gyanú fölmerül lekor rögtön elbocsátották állásából, az ügyészség pedig hivatali titok megsértéséért és vesztegetési kihágásért vonta felelősségre. A prágai bíróság több tanú kihallgatása után Here,|ka Annát fölmentette a kettős vád alól azon indokolással, hogy felmerültek ugyan ellene bizonyos terhelő momentumok, de ezek nem közvetlen téuybi/.onyitékok, hanem csak indiciumok. Úgy hírlik, hogy Bethlen miniszterelnök Peyer interpellációjára nyomban válaszolni fog. és a drágaság leküzdésére tenni? Hajlandó-e i a kormány ezen problémák megoldására törvényjavaslatot terjeszteni a Ház elé? j 2