Prágai Magyar Hirlap, 1931. július (10. évfolyam, 147-172 / 2664-2689. szám)
1931-07-19 / 162. (2679.) szám
öic jQ\SJ <»R«OT!MAfi^SR-HIKLAR 1931 jmjtfus 19. vasárnap. kis gépecske, csodálatos valóban, hogy idáig elfutött. Endresz mondta, hogy a tenger vize fölött néha alig voltak néhány méternyire, akkora köd állta útjukat. A gép jele és márkája: NR—115—W. Sirius, Detroit aircraft Lockheed. A svábok azon törik a fejüket, mennyi pénzt vág most a két pilóta zsebre. Őket ez érdekli szerfölött. Tejet és vajaskenyeret kaptak a pilóták a leszálláskor, ezt is elmondják. Általában mindent elmondanak. Egy-egy óoeánjáró repülőgép kiemel apró helységeket az ismeretlenség homályából, azok élnek egyideig a fényben, később uj szenzáció jön s a bicskei dicsőség eloszlik... Ma azonban kétségkívül itt van az érdeklődés központja, ezen a kukoricaföldön, ezen a száradt buzatarlón, ezen a hepehupás mezőn. S tűri csendesen ... Szombathy Viktor. a magyaroké az óceán átr épülés ének dicsősége ... Repülőgép jött értük Mátyásföldről. Mikor a jép elszállott velük, akkor érkezett oda Sütőn Endresz felesége és édesanyja, de diáiba jöttek már. A vörösre festett, fekete törzsű gép körül most mindenki interjút ad. Tegnap este óta beszélik az esetet a szemtanúik e roppant boidogak, hogy az események középpontijába kerültek. Egyik szemtanú a másikat licitálja felül jólérfesiiltségben. ők adják a sajtónak az első szavakat... Csattognak a fényképező-masinák jobbról- balról. Filmoperatőr dolgozik, van dolga a csendőrnek. Ezen a napon a fél falu nem megy munkába ... A „Jus’tioe fór Hungary" felirat kis betűkkel van ráfestve a gép balodalára. Piros a fedele meg a kormánya, fekete a törzse i fehér sáv, zöld nyíllal metszi ketté. Tömzsi Átlantik — tizenhárom óra Irta: Neubauer Pál Az „Igazságot Magyarországnak" egyetlen iramban tizenhárom óra alatt szelte át az óceánt. Endresz és Magyar pilóták megjavították a világrekordot és Amerikából olyan bravúrosan jöttek át Magyarországra, amilyen simán Igazság még nem repült. Valami, meseszerü van ebben: ha az Igazság ilyen akadálynélküli természetességgel érkezne el mindenüvé, ahoi méltán várják. Jobb élet lenne a földön. Szinte a sült galamb jut az ember eszébe, — úgy jött át a két magyar gépe a nagy vizen. Az ember legyőzte a levegőt, azt az elemet, amely, hogy úgy mondjam, a legkedvezőbb fajsúlyú és érdekesnek tűnik a megállapítás, hogy éppen ez a faj- suly fejtette ki a legvehemensebb ellent állást. Nem engedte magát, meghódítása — Ikarusztól Lindbergbig — óriási fáradságba került. Minden ész és bátorság, tudomány és furfang latbavetésével, minden fájdalmas emberáldozat árán csak most kezd sikerülni: 13 óra alatt átszelni az óceánt, olyan teljesítmény, amely az emberiség életének praktikus jövőjét ismeretlen és csodálatos színekben csillogtatja. Az átlátszó levegő, az, ami néhány kilométer magasban az éter semmijébe- vész. állt ellen legtovább; test, amely már alig test, színtelen szin, anyagtalan anyag, vele harcolta meg az ember a legádázabb harcot. Az Igazság még légiesebb, éterikusabb a levegőnél és talán ezért hatásaiban annál anyagiasabb, brutálisan erőszakosabb. A levegőn igen gyorsan, 16 óra alatt jött át az „Igazság". Atlantik — tizenhárom óra. De az Igazság az emberiség történetében? André Maurois-nak „Byron" cimü könyvét olvastam végig éppen, amikor a magyar repülőkről megjött a végleges hir. A nagyszerű könyv a müncheni „Piper u. Co.“ cégnél jelent meg. Olyan mű ez, amely életrajz keretében világszemlélet, pszichológia, korfestés, de egyben minden korok és az egész emberi történés korfestése. Byron kora és környezete annyira „modern", hogy a mi korunk (száz év választ el tőle) szánalmas másolat és modernségünk úgy hat, mint a Csillag Anna bosszú haja a bubifrizura mellett. Mau- rois a francia racionalizmus minden bájjal megkent analízisével dolgozik Nem szépít, nem kertel, nem takargat. A legfontosabb olvasmányok egyike ez a könyv, különösen ebben a korban. Azt a részt olvastam éppen, amikor a nemes lord és lángész felkerekedik és kis hajóhadával Olaszországból elindul a görög- török harcba, hogy a szorongatott helléneken segítsen. Lángelméje Maurokordatos görög pártvezérben Perikiest és Alkibiadest lát és amikor félvad hegyi törzseket szolgálatába fogad, azt hiszi, bogy a termopilei szoros nagyszerű hősei veszik körül. Mindez azonban nem fontos — az Igazság szempontjából. Nem a tévedés a fontos, hanem az elhatározás. Minden elhatározás nyomában ott jár az Igazság lehetősége és azon, hogy Igazság lehetséges, van a hangsúly. Már most ezen a ponton, amely Byron lord életének kulmináló pontja, ahol a petőfies dalnok-harcos a tollat a karddal cseréli fel, itt lép közbe a tragédia rugója: a technika. A kulmináló életpont holtponttá lesz — a technika teszi azzá. Byron küzd a technika hiányossága ellen. A görög erődök nevetséges falak, posványos tavak. A harci szerek néhány nyomorult puska és rozsdás kés. Byron ágyukat és muníciót hozat Angliából, de a muníció elromlik, mert a raktárhelyiségek nedvesek és az ágyukat senki sem tudja kezelni. A lángeszű szabadsághős, aki azért jött Hellászba, hogy Perikies Athénjét megszabadítsa a török járom alól, kénytelen a technika fogyatékosságával verekedni, mint a gyerek, aki ujjong, hogy felszáll a papírsárkánya, de ugyanakkor lébukik, mert rossz a papír és a szél átüti. Byron harca a technikával nem több, nem kevesebb. Pontosan éppen ennyi. Byron ebbe belebetegszik. Hiába küzd a technika ellen. Elemek, a levegő bacillusai szövetkeznek a technikával ellene és legyőzik. Byron meghal, még mielőtt eldördült volna az első lövés. A technika győzte le ebben az esetben az Igazságot. Nem kell kutatni, hogy Igazság volt-e Byron görög igazsága. A török történelem valószínűleg azt tanítja, bogy ez az igazság a hazugság volt. Byron igazságnak látta és ezért az igazságért halt meg. Igazsá ga nem valósulhatott meg, mert nem tudott úrrá lenni a technikán. André Maurois ezt pompás felkészültséggel adja elő. A technikával vívott küzdelméből analizálja ki Byron minden vágyát, gondolatát, világszemléletét. Igv jobban sikerül ez, mintha a pszichoanalízis minden rafíinériáAlföld, negyven fok UTINAPLÓ Irta: KARINTHY FRIGYES Édeededeu elneveti magát. — Viszek. Ezek meg csak nizik. Hogy mija. 'Még meg is kóstolják. A mester is odajött. Hogy szeretné megkóstolni. Megkóstolta. Aszonta rá: még jó e. Kicsit mosolyog. —« Kivált, ha van egy kis zsír, aláapritani. Meg ha van egy kis bús, bele. Nagyon jója. — Jó, még kölessel is. —• öreg tisztának is!... Az is jó ... De itt nem lehet kapni kölest. Ezek csak úgy ilnek, drágán. Mondom, hogy Debrecenbe a legnagyobb gazda is, mi a früstök: kásás tiszta, mi az ebid: lebbencsleves. Mi a vocsora: kásás tiszta. Még is milyen erősek. — Hát magát mire várják vacsorára? —i Nem tudom. —• Mit szeretne kapni? Pörköltet. Nevet. A jó vóna. Látszik az arcán. Meg is mondja kis vártatva: — A jó. De nem biztos benne, 'hogy azt kap. Hát nem henceg vele. — Meg a pásztorok a Hortobágyon. Mind azon él, — mondja. — Vót valaha a Hortobágyon? —' Vótam. Mikor a kühldat csináltuk. Ott a Mátára megy az ut. — A csárdánál. — Ott. Meg kelletett csinálni, mert hő de tönkre ment. Ojan vót a, szítment. — Hát osztán ismert,c-é a Rimóczyt? Kihúzat ta-é vele a nótáját? Ügy fölkapta a szemöldökét magasra s a fejét, egész a falig. Ügy nézett rám. Már el kell hinni, hogy csak ugyan debreceni ember var- gyek, ha rnég a Rimóczyt is ismerem. 1931, juliue 1—6. Szolnok Kis társulatunk most érkezett. A pályaudvaron kevés a kocsi. Az Estet hozza egy helybeli szerkesztő, az utolsó oldalra fordítunk azonnal (pedig az elsőn a Hoover-akcióról esik szó), a meteorológiai jelentés érdekel. Pesten délben harmincöt fok volt a hőmérséklet, enyhülés egyelőre nem várható. Odakint, a poros uccán egyhelyben áll és remeg a levegő. Két évvel ezelőtt januárban jártam végig ugyanezeket a városokat, harmincegyfokos hidegben. Hetven fok különbség. Az emberi test hőmérséklete mindössze harminchét. Én ezen mindig újra csodálkozom, mesesze- rünek, álomszerűnek, ezeregyéjszakái varázslatnak érzem ezeket a nyílt színváltozásokat, amikkel az úgynevezett „mérsékelt égöv" rendezőmestere mulattatja szerény statisztáit, bennünket. (Általában furcsán vagyok ezzel a csodálkozással: mindig azt találtam csodásnak, amit a világ „természetesnek" nevezd Az Alföld különösen alkalmas színpad az Évszakok cimü négyfelvonásos tündérmese tervezője számára. Három 'hónap után ugyanaz a tájkép, ami Szibériának, tundrákkal borított hó- és jégmezőnek álmodta magát, egyik napról a másikra nílusi forrásvidékké változik, egyenlítői égbolt alatt, valamennyi kellékkel, kulisszával. Mintha nem is maga & Föld forogna, hanem az Ekvátor és a két Pólus csúszkálna, rajta föl és alá, valami merev mag körül, keserű levében. Minden tiszteletem ezé a buta kis yasdarabé, az Iránytűé, hogy nem zavarodik össze, bem hagyja elkápráztatni magát, állhataosan jelzi a mesén túli valóságot. Orosháza Magam persze ragaszkodom hozzá, hogy a mese többet ér, maradandóbb és valódibb érték a valóságnál, végeredményben a valóság is utánaigazodik. Két mese közt a valóság csak átmenet, ideiglenes állapot, — a mese a Terv és Szándék és Cél és Remény. Egy a világ születése előtti mesegondolat ideiglenesen fölvázolt alaprajza ez az egész szomorú valóság: a keretek már megvannak, az a fő, — ami fáj, ami rossz, ami tökéletlen (amit a pesszimisták a dolog lényegének tartanák), az csak forgács, hulladék, malter, — majd elsöprődig magától, ha elkészül az egész mű. Okos ember ezt a keretet nézi, ezt a keretet igyekszik aláhúzni, erősíteni, — azt a jót keresi a dolgokban, ami már megvan bennük, nem azt, ami még hiányzik. Tessék nézni ezt az Orosházát itten. Ha akarom, Ady reménytelen szavait idézhetném rá: — Rimóczyt — mondta —-, hogy ne esmer- tem vóna... Fene egye meg a bíirit, huncut egy gyerek vót a. Ott kaszáltam egy urnák a fődjin, üdvégy vót, oszt aszongya Rimóczynak a csárdába: No, Rimóczy, húzza el a nótám ... A meg azt húzta, de még a szovát is danolta hozzá: Csókojja meg az nr a kiskutyáját, Én pedétiglen a szobai ejányát. összehúzta a két apró szemét s huncutul nézett körül, hallották-e az idegenek s újra elmondta a két sort. — Aszongya az nr: a nem jó lesz Rimóczy, hogy maga az én szakácsnémat... Nem a szakácsnőt, tisztelt ur, hanem a szobajánt. Kicsit nevetett. Nem nagyon, mert debreceni ember nem nevet. A debreceni ember felette van az olyan semmiségeken, hogy valamin nevetni kellessék, csak úgy mutatta a vidámságot. Mert azért vidámnak vidám volt. — Hát katona vót-e? — Nem vótam ... — Nem ütötte .meg a katonámértékét. — Nem ... Ótán meg, mikor a háború gyütt, akkor meg minden héten soroztak, de én csak igy betettem az ujjom a számba, — s mindjárt meg is mutatta. Betette a fólszázadév óta nem mosott, fekete ujjait a fogatlan szájába e vé- gighuzta az ínyén s kivette — mingyán azt mondták, ilyen fogatlan ember nem jó katonának. — Hát hová tette a fogát? Nem tudom. Kihullott fiatalon. A nagy jányom is, még csak tizenhétesztendős, má három foga nincs. Pég az anyám hotvenhétesztendős korába halt meg, annak minden foga meg vót. A feleségemnek is jó foga van. —' Hol lakik Pesten? — Bem uccába. — Bem? Tudja maga, ki vót az a Bem? Negyvennyócba? —i Azt nem. — Híres generális vót. Sose hallotta? —i Nem. — Hát kit hallott a négyvennyóebül? — A Nagy Sándort, aztat hallottam Debrecenbe ez a hires ember, mert ez vesztette el a debreceni csatát. — Hát Kossuthot hallotta? — Áztat igen, Kusutot. — Hát ki vót a? — Há Kusut vót, no. Nagy forditó vót. Tudniillik Kossuth szabadította fel őt a jobbágyságból. Ennyit tud róla, hogy nagy fordító vót. Fölforditó. Világfölforgató. Szóval nem valami jóravaló vót, no. Avval visszahúzódik a kődmönébe, a soffőr- kabátba s elmúlik velem szemben a bizalma. Valami olyat gondol, hogy vigyázni kell. Nem kell veszedelmes dolgokról beszélni. — Kár, hogy meghótt az a Rimóczy, — mondja később békülékcnyen. —• Meghótt? — Meg. írták hazulról, hogy az is meghótt... Mer Írogattunk. Ok azt Írják, hogy nekik ro- szul megy a sorik, mik meg azt irjuk. hogy nekünk még roszabul megy. — Hogy ne irigykedjenek. — Egén. Meg hogy ne gyüjjehek ide. így is kevés a munka. És elfordítja a szemét a. debreceni ember. Nem akar többet szólni. 4 ját igénybe venné: tárgyilagosabb képet nyújt Byronról. Technika, mint a lélekkutatás varázsvesz- szője, de egyben, mint az Igazság sikerének a kulcsa! — ,------* En dresz és Magyar pilóták tizenhárom óra alatt repülték át az óceánt. Mi lett volna ebből Byron korában? Talán valóra vált volna az ő hellászi igazsága. Nagyon valószínű. A fantáziának tág tere nyílik itt, a történelmi távlat végnélküli, beláthatatlan. Maurois kimutatja, hogy az ember nem változott, a legutóbbi száz évben sem. Byron modernebb a mai modern embernél. A technika óriásit változott; éppen a legutóbbi száz évben. Byron nedves raktáraiban elromlott puskapora és a kis angol ágyuk* amelyeket senki sem tud kezelni! Innen elindulva Endreszig és Magyarig... A technika valóiban végérvényesen legyőzi az elemeket. Mégis, miért nem győzedelmeskedik a technikával párhuzamosan az Igazság? Az ember nem fejlődött. Ezért. Mert az igazságot csak kis betűvel Írhatjuk, hiszen legjobb esetben is csak a Byron görög igazságáról van szó. Atiantik — tizenhárom órai Nagy teljesitmény. A „Justice fór Hungary “-vei a justice átjött-e a tengeren? Byront a technika győzte le. A mi korunk sorsa ennek az ellentéte. Mert az ember nem változott. Tizenhárom óra alatt mindent áthoz az óceánon; szenvedélyt, gondolatot, mindent, csak egyet nem, az Igazságot, azt, amelyiknek a nevét nagy betűvel írják. Igaz, hogy nem az atmosz- és sztratoszférában, hanem az etika szférájában. Ott pedig nem gilt a technika. Ott nincs idő és 13 óra annyi, mint 13 másodperc vagy 13 ezredév. Ebben a szférában kellene észrevenni a „Justice fór Hungary“-t. „Elátkozott hely — nekem hazám A naptalan Kelet —“ No igen. nagy a nyomor, szegénység, Vásárhelyen a tisztviselők nem kapták meg ebben a hónapban a fizetésüket. A földművelőt nem érdekli ee kultúra, se civilizáció: életszínvonala, igénye alacsonyabb, mint ama szkítáké és keltáké, akiknek négyezeréves temetőit a szegedi muzeum bolygatja, rendületlen lelkesedéssel. Aki földművelő, megcsapatva a század szellőjétől, gépeket vásárolt: most adósságban ful- doklik, mert eladni nem tudta termését-, — a többi nevet rajta, jobban járt, legalább terhe nincs, ha egyebe se: most meg van győződve róla, hogy neki volt igaza. És ebéd előtt mégis kimentem az orosházi jódos strandfürdőre. Hatalmas medence, modern, sportszerű berendezés, tribünök, trambulin, homok. Ilyeneket mindenütt látni most az alföldi városokban, mintha valami uj Mózes járta volna végig e sivatagot, varázsvesszőjével, hogy fölidézze e földek szunnyadó, áldott szellemét: a forrásvizek világát. Szolnok, Kecskemét, Orosháza, Vásárhely, Szeged, Békéscsaba, — ahová érkezel e rekkenő hőségben, pár perc alatt a legragyogóbb strandfürdők vizében lubickolhatsz, Baden-Badenbe képzelheted magad, vagy a Riviérára. Igaz, kevesen látogatják, de akit látsz, a legjobb anyag. Fiatal leányok, szeren- csés.utódai ama vértanulelkü úttörőknek, akik e század elején, dacolva gúnnyal és megvetésbe!. először jelentek meg, férfiak között, könnyű trikóban, szabadon pompázó embertestükkel a ragyogó verőfényben — kedves, vidám, egészséges, urilányok „sprintelik" végig a pályát, hogy aztán a homokban tornázva, könnyedén vég igcsin ál j an ak n éh ány sz ab a dgy ák o r 1 a t o t, amit apáink az orfeumban láttak csak: kézen- á.llást, ,,spitz"-et, ,.spárgá“-t-, boldog Zsuzeán- nák, nem félve többé a két aggastyán alattomos, álszent tekintetétől. Lehet, hogy kevesebbet ábrándoznak s talán kevesebbet is olvasnak és ez persze — különösen nekünk — egyelőre kellemetlen. Én pedig azt mondom, károgó pesszimisták, — egyelőre! Szeged Mert nekem hiába károgsz, savanyú társadalombölcselő, rémitgető demagóg, hogy minek ide ez a bőséget és renesszánsz gazdagságot „hazudó" pompás fogadalmi templom, árkádok és csodálatos főiskolák és amerikai arányú klinikák, egy uj, a réginél is biztosabb humanizmus, alexandriai fénykort ígérő jelképei örök ‘Művészetnek és Tudománynak, mikor a földből kivirágzott paloták tövében szalmafedél alatt nyög a nyomor és lehetetlenség. Hogy mentsétek me^ előbb a társadalmat és nemzetet, adjatok enni az éhezőnek, márványcsarnokot építeni* lelki szükséglete számára* ráérünk azután is. Honnan tudjátok oly biztosan ezt a. sorrendek kiesinyhitüek? És általában, honnan veszitek, hogy Van sorrend, értékben és rangban és időben, o földi dolgok za-vai közt* ó, ti nagy tervezők és boldogítók, ötéves tervek és tízéves tervek és százéves tervek papírforma szerint dolgozó, csalhatatlan pápái, akik mindent, tudtok, csak azt. nem, merre fordul a szél egy óra múlva s merre görbül egyetlen hajszái, — akik minden cselekedetet megbíráltok, szavakkal és szavakkal és megint szavakkal, amik közül egyetlenegynek jelentését, som tudnátok világo san. örökérvényűen megfogalmazni. Ismeritek az Ember földi kalandjának kai oki oazkóp-tör té
