Prágai Magyar Hirlap, 1931. július (10. évfolyam, 147-172 / 2664-2689. szám)

1931-07-12 / 156. (2673.) szám

TPIW<M:MA<&Aft-HTRIiAE» 1981 július 12, vasárnap. A határtól Pestig egy püspökkel utaztam. Nem irom meg a nevét, mert talán rosszul esne neki. Órákon át beszélgettünk, néha kö­zel kellett hajolnom hozzá, hogy értsem a szavát. Egészen halkan s erőlködve beszélt, mert már nagyon öreg volt. Egy iskolatársa temetésére utazott Pestre, a kánikulában, egyedül, titkár s kisérő nélkül, egy vihar­vert, zöldhuzatos kézitáskával. „Ez volt az utolsó az én osztály ómból* ‘ — mondta. — „Most már csak én maradtam. Mind meghal­tak, kedves uram, mind." A keze olyan kéz volt, amilyenről rossz és dagályos irók mint a „püspöki kézről" sze­retnek beszélni: hófehér öreg emíber-kéz, na- nyon hosszú ujjakkal, kék erekkel. Főpapi gyűrűjét a mutatóujján hordta. Mikor, be­szélgetés közben, „méltóságos'-nak címez­tem, elmosolyodott s'azt mondta: „Képzelje csak, kegyelmes vagyok. Ez a címem. De ne értsen félre, dehogy is adok én erre valamit. Pap vagyok, ez a legszebb cim.“ Szivarozott s csendesen beszélt, öreguras közlékeny seggel. Egyedül voltunk a fülké­ben. A nagy melegben néha elbóbiskolt, aztán bocsánatot kért s breviáriumát kezdte olvas­ni. Arany szegélyes könyvet vett elő, vas­tag disznóbőrbe kötött breviáriumot, azt ol­vasta, de nem sokáig. Megint cs-ak félretette, rágyújtott szivarjára, rossz fogai közé illesz­tette a szipka végét, rágcsált, az aggastyánok türelmetlenségével, akik már csak csoszog­nak, babrálnak ebben az életben, mintha egy bizonyos koron túl az ember már mit sem tudna kezdeni az élettel, csak vár, vár vala­mire, s közben gyámoltalanul, apró-cseprő fószkelődéssel iparkodik agyonütni az időt. Hetvenéves elmúlt, mint mondta, de szép, fehér haja volt még, „dohát az dívány, meg az alvás, tudja, kedves fiam, nem sokat ér már." Beszélgetős kedve volt De diszkréten s ta­pintatosan beszélgetett, egy szóval sem kér­dezte, ki vagyok, egyszer arról volt szó. hogy egy főispán helyébe uj, lutheránus főispánt neveztek ki, holott azon a vidéken ember- emiékezet óta katolikus főispánok járták, s aggódva mondta: „Nagyon derék, becsületes embernek mondják az uj főispánt, én nem is­merem, de kérem, ne tessék ezt a megjegy­zésemet félreérteni, ha kedves öcsém neta­lán luteránus. Soha nem mernék én tiszte­letlenül, vagy kritikával gondolni a más val­lására. Csak mondom éppen". Az életről beszélgettünk, s ahogy ma szo­kás, sápitozva, nyűgösen mondtuk el, amit a nyomorúságról tudtunk. Ez az ember oly egyszerű volt, s olyan erkölcsi erő áradt be­lőle, hogy a legbanálisabb dolgok valamilyen különös jelentőséget kaptak szájában, ujdon- ságszerüen hatottak. Például ezt mondta: „Jónak kell lenni. Nincs semmi más menek­vés." S hozzátette, szinte bocsánatíkérőem: „Tessék elhinni." Ez megrázott, megindított. Ez a szentjánosi bölcsesség vagy együgyüség egy vasúti kupéban úgy megütött egy pilla­natra, mintha valamilyen világraszóló nagy dolgot hallottam volna, most először életem- ben, a titkot, melyet .senki nem mert még előtte kimondani. Úgy vettem észre, hogy Ő maga is megijedt attól, amit mondott. Ta­nácstalanul nézett reám, mintha azt kérdez­né, hogy nem haragszom-e, vagy talán egy- ügyünek találom. Nem tudtam mit felelni. Kínosan hallgattunk. „Az emberek" — mondta inkább magá­nak és kinézett az ablakon. Hallgatott. Az­tán ezt mondta: „A kommün ellőtt, de még jóval, szeptemberben, ajánlottak nekem egy kis házat, három szoba, de szép nagy kerttel, hűvös árnyékkal. Egy özvegyasszony akarta eladni. En már régen kerestem ilyen kis nyári lakot, hát megvettem. Megcsináltuk az írást, felpénzt is adtam, hogy jövő nyáron, a termés után fizetem, ha majd beköltözöm. Amikor eljött a beköltözés napja, eljött hoz­zám az özvegyasszony, akkor már fehérpénz járta s azt mondta: az írás írás, de a pénz, amit kapni fogok, most már csak arra lesz elég, hogy egy hónapig ,megéljek belőle, vagy addig se. Ránéztem, benyúltam az a.szí-il.fiók­ba, elővettem az adásvételi szerződést, öss/e- téptem- Igaza volt, a pénz akkor már nem őrt semmit. Az az asszony talán óbból a pénzből akart megélni, vagy valami üzletfé­lét nyitni, ami! a hazaéri kapott volna Elve­hettem-e a házát, csak. mert írás voll róla, mert forma szerint az enyém volt? Ez! csak azért mondom, meri később klgnnyollab, egy kanonokom is mondta, hogy az asszony íiiIjárt az eszemen. Hát lehet. De mit ér, mii is ér, a jog, forma, az okosság, ha az életről van szó, mit ér minden okoskodás, ha vala­ki nem azt csinálja, amit az élet kíván?" így ültünk, a robogó vonatban, elfoglalva gondokkal, ügy vettem észre, hogy szegényes minden holmija. A lénye volt főpapi, nem volt különben rajta s körülötte semmi pom­pa. Vannak időszakok életemben, mikor min­den ember, minden banalitás, elkábit, felráz, mérhetetlen csodálkozással tölt el. Ez az em­ber úgy tűnt nekem, mint valamilyen külö­nös természeti jelenség. Öreg emberek be­szédesek néha, szeretnek locsogni, mégha püspökök is, különösen vonatban. Elmesélik gondjaikat, ami bántja, izgatja, foglalkoztatja őket. Ingerük őket az idegen hallgató, az a ka- landszerüaég, ami minden idegen emberből árad. Ez a kaland az ős-kaland, az élet. De általában az emberek saját nyavalyáikról me­sélnek, önző szüköléssel. Ez az ember folyton az emberekről beszélt. Mint egy családapa, gondterhesen. Néha legyintett a kezével s nagy füstöt fújt, mintha azt mondaná, hogy nehéz, csaknem reménytelen, de azért nem szabad csüggedni, majd csak felnőnek az em­berek, megkomolyodnak. Ilyen gondjai vol­tak. Nem tudom, otthon hintó vitte-e a vonathoz, de itt Pesten szegény, gyalogos püspök lett MÉCS LÁSZLÓ: aihattok párkák, papagályok Tavaszi ucca Pesten. Most az űrben vigan vágtat velünk mint ősi bárka a Föld. Egy sarkon a planétás néni szunyókál. Máskor ő a Sors, a Párka: bakák, cselédkék réme és aggálya. Mellette alszik tarka papagálya. Megtorpan bennem percre a lehellet: mi lesz most? Sok bajunkhoz még e kellett! A Párka alszik. Hozzá futnak össze minden dolgokból minden titkos gyeplők. Zavar lesz! Jól nevelt csillagvilágok s egymásnak mennek, mint részeg szereplők Szemem lehunyom. Szájam számol tízig. Felnézek. Rend. A Nap kacagva izzik, célok dübörgnek lábon, társzekéren , varázs himpQrlik sok szerelmi páron, (tán a nyomor penészén is varázs van!) s jól, rosszul: megyünk a világ-batáron. Alszik Attila, alszik papagálya: — s a magyarok uj Ezredévbe úsznak, bár sokszor csúnya léket kap a gálya! Alszik Cézár, Napóleon s a cárral Lenin s a papagályuk is, a véres. — Az Élet meg csak megy, hiányt nem érez! Ó diplomata Párkák Genfben s másutt! kik planétát árultok potya-olcsón (tizenkétmillió halott a fronton!!) s papagály-költők Pesten, Piripócson! alhaííok mind, nagyképü megcsodáltak: az Élet megy tovább s fütyül reátok! legnagyobb speciális bőrönd- ős bördisz- mUáruház, KOSICE ALLIGÁTOR Malom ucca 2. szám (a Szlovák AlSalános Hitelbank épületben) 6016 Léce, Paris és Ujjenbach aJM. divatrétiküljei, necessairelc, I dröndök, aktatás­kák, levél- és pénztárcák, irnmappák. manikűrök, fésÜkészletek legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelig. Szenzációs olcsó árak. ÁH. tisztviselőknek 5°/o engedmény CSILLAGOS EJ JEL Irta: HEGEDŰS LÓRÁNT Eloltottam iró,szobám lámpáját és azután ki- tartam az ablakot. Most világosabb lett, mint azelőtt. Itt bent a szobában, könyveim, szobraim, képeim kö­zött meglapult a fáradt, elomló sötétség. De kívülről ezernyi tüzlánggal csapott föl egy lán­goló varázskép: csillagos Budapest. A Jánoehegy tündértornya villanyfénytől szikrázik s alatta az Orbánhegytöl a Hármas- határig tízezernyi pislogó ablakon néz ki a „Salwbra és Tekko“ tapéták, .színtartók és moshatók. Mirhák lés költségvetés díjmentesen. Géperőre berendezett PYROXYLIN (Nitrocellu- loseiakkozás) kórházak, betegszobák, or­vosi rendelők, stb. részére. Mindenne­mű savakkal özemben ellenálló. Kaphatót Frelmann Adolf, Koá'ce, Pesti ut 31. Fény az éjszakába. Fejem fölött a Citadella, szemben a várbeli bástya túl világi ragyogása köszönt. A nagy Pest-mezőt lámpák csillogó sora osztja ragyogó pasztákra s fölöttük lila, vörös, sárga, kék reklámok hunynak le 6 riki- tai.ak föl megint. Ablakomból a hidak gyöngy­sora kápráztat & lent a mélyen, mintha elfeledt mesebeli aranykincset rejtegetne, a Duna vizé­ből tükröző fények imbolygó tüzrajzá int ide. A csillagok itt járnak a. földön & én közöttük a mennyé vagyok. Miost, még jobban leszállóit az éj. A csillagos város még felségesebb. A fejedelmi folyón — mintha a meder rejtett mélyéből jönnének — araiiypaszomántok rezdümek végig, mind ma­gasabbra törnek s mire a partihoz emelkednek, lámpa- lesz belőlük. A telihold nagy vörös tá­nyérjából bújik ki a felhődunyhák közül, hogy mini éjjeli nap őrizze e&illagnyáját, melyet nem az ég adott, hanem az emberek gyújtottak a földön. Ezt az eget, hol a mi életünk lejutja vet- éjjeli szikrát, így hívják: Budapest. Te glóriás foltja a sülét földtekének! Város, városi Nememberkézalkotta szent Csuda! Most hallgatom a Te vallomásodat. Csak azoknak beszélsz néma éjjelen, -kik rajon­ganak érted s lehajtják fejüket a Te szivedre. Minden ember élete csillagszórás, szeretetterem- tés, vágyó epedés, szivek nagy lélegzése, szir­mok nagy lehullása: misztikum. Mind szent­jánosbogarak vagyunk embertársak s mind •együtt egyben vagyunk, mint tündérragyogáe. Azért közelről oly fakó a ruhánk, mint a jános- bogáré, de messziről mind szép tüzek vagyunk? mert egy ragyogó város királynői fénye vilá­git rajtunk át. Nézd mindig közelről a várost s —• magadat messziről! Ez a Boldogság útja és semmi más. így leszel sáros rögből csillagköve az Embertejutnak, mely örök. Ember, ember! Csillag csudája! Érted, mit mond a belédfénvlő éjjel Érted már magad? Ha ■por akarsz maradni, por maradsz, — por é6 hamu, amint írva van. De csillag vagy, ha meg­érted magadban az Örökkévalóság szikrázó tü­zet. A mennyet ne a túlvilágon keresd, hanem a világon-tul ten&zikrádban. Boldogtalanságod onnét származik, hogy a Világ kis jánoebogará- nak tekinted magad-, holott a Végtelennek vag-y csillagdarabja. A Történelem a Te Te jutád: ut, mely a Végtelenségbe vész s ragyog, mert- egy­mást követi szakadatlan a sok miriádnyi csil­lagtól ek. Éjfél felé megyünk. Az egész világ mind kö­röskörül fekete baldachin s benne világol a ra­gyogó Város. Tüze átsüt az egész körképen s mirajtunk is. Benne vagyunk az örökkévaló csillag képződésben, melyről csak a csillagászok tudnak, kik világűrből jövő. naprendszeren túli sugarak rejtelmét keresik. Csakhogy itt a rej­tély a földön még nagyobb: emberek lelkén át­süt az Örökkévalóság s belekapcsolja őket az el múlhatatlan Mindenségbe. Most, hogy a Város fénykévéje körülfog s az éjjel hüs szellője veri homlokom, most szeret­nék sírni' a szerencsétlen emberi fajon. Mily boldog lehetne, ehelyett mesterséggel tetszeleg a boldogtalanságban, melyet nem az örök Ter­mészet, hanem saját kérészéiül gondolata olt belé. Ember! Te nyilván akarsz boldogtalan lenni, holott arra semmi szükséged sincs. Amit künfc kercssz, amiért gyötrödöl s emészted ma­gad. az benned van. Merülj el magádban s ak­kor az örökkévalóságnak vagy csillagköve. Ma­gad vagy a saját túlvilágod. Lelked oly nagy­szerű tükör, mint alattam a hatalmas Duna, me­lyet most éjjelidőn emelkedő kristályburának ■nézhetsz, kis vizicsiborok rajta a lámpásos hajók. E<s ez a benned lakó Örökkévalóság-tükör ak­kora, mint amekkorára Temagad méred, mert tőled függ és senki mástól, hogy szűk araszt, vagy széles mérföldet foglalsz-e az Örökkévaló­ságból. Mennél több szeretetet sugárzol ki ma­gadból, annál több ömlik beléd az Öröklétből, mert a Porsemmin át elhat.olsz a Csillagminde­nig: a több szeretetig. Ez az Örökkévalóság csillagszóró rejtélye: örök teremtés, végtelen sugárjárás. Engedd, hogy a nagy Tűz átsüssön rajtad: a hamuból igy lesz égitest Az éj betelt. A világ legszebb Városa, fény­ben ég. mi itt élünk a csillagok között. S a föl- séges Duna megy minden gondolatunkkal a végtelenbe. __________ — C sehek és ős “a ltosok harca az Állami álláso­kért Rusrinsakói szerke67itŐ6égünk jelenti: Egy pénzügyminiszteri rendelet értelmében a pénzügyi hait óságoknál és hivat állóknál megüresedett állások elsősorban őstekós elemekkel töltendők be. Kugler főpénziigy’gazgn'iósági elnök ezt a rendel elet nyil­vánosságra is hozta. Az utóbbi tfiz esztendő alatt Ruszioszkóhan a szellemi proletárok egész lábam nevelkedett fel <iz iskolákba özönlő ifjúságból 8 igy nagy tömegek pályáztak n szakképzett fiatal erők, míg az állásokat minden vonalam osehekekl töltik be. így történt ez a pénzügyi hivataloknál de, ahol 'megtörténtek ugyan a kinevezések, de egyetlen ősink és nem jutott álláshoz. A kinevetették ismét* csak a csehek közül kerüllek ki. A ruszinszkőd szeil- tórni proletárok most tüntető panasszal élnek a prágai kormánynál « rend öletek be neon tartása miatt. Alapítva 1833* Telefon 33. V dlaxmü a A üveg, porcellán nagykerekedése. • KOSICE, Fő-utca 19. Nagy választék. Jutányos árak. szorított kezet, két kézzel fogta meg kezemet e szívélyesen megrázta. Az állomásról a ho­telbe mentem s nem gondoltam többé reá. v'f>£ éjjel, egyedül a hotelszobában, estembe 'futott, hogy ez az öreg itt marad még néhány napig Pesten. Nem tudom pontosan megmon­dani, miért, de az első pesti nap után, s mind­arra visszaemlékezve, amit első napon isme­rőseimmel itt beszéltem, megnyugvással töl­tött el a tudat, hogy ez az ember is itt van a városban, kopott zöld kofferével s banális és megrendítő megjegyzéseivel. belőle. A táskáját maga vitte volna legszíve­sebben, „mert még elbírom", mondta, de az­tán hozzátette elgondolkozva: „Mégis inkább a hordárnak adom, hadd keresse meg azt az ■ ötven fillért. A múltkor, mikor Pesten jár­tam, láttam, hogy ezek is nagyon lézengenek, az emberek maguk cipelik a holmijukat, nem adják oda a hordárnak. Hát hadd keressen." S nézett maga elé, öreg, világoskék szeme­vei, mint egy gyermek, aki valami nagyon fontosat mondott. Mikor elváltunk, kedvesen, vidékiesen EGY RIPORTER , , Ir/a: mAWU SÁNDOR 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents