Prágai Magyar Hirlap, 1931. július (10. évfolyam, 147-172 / 2664-2689. szám)

1931-07-01 / 147. (2664.) szám

A kormánypárt megsemmisítő győzelmet aratott a magyarországi választásokon Az eddis beérkezett eredmények szerint 18© mandátumbél 155 mandátum futott az egységes pártnak és a kormánytémogatő keresztény gazdasági pártnak — Sasi Sasiton pártja i, a pártonkivfiM ellenzék 17 kedtieAei győzött aan-edym-ek fed-őlaipját Jászberény városa és az Aipigomy í-osalád doimiboirmüvíi címere tékesíti. Mintegy tiaeaerfőinyi közönség je­lent meg az ünnepségen, amelyen viselöház elnöke üdvözölt© az ősz állam­férfit, aki meghatott szavakkal válaszolt az üdvöz­léseikre. a ko rmány képvisel e tében Klehelsbérg Kuné gróf kultuszminiszí ev, a képviselő- ház nevében pedig Almásy László, a kép­Budtapest, június 30. (Budapesti szerkesz­tőségünk telefon jelen tése.) Egyes hétfő dél­utáni lapok különböző választási kilengé­sekről számoltak be. Ezzel kapcsolatiban a Magyar Távirati Iroda hivatalos felihat alma- zás alapján megállapítja, hogy sehol semmi­féle kilengés nem fordult elő. A választék mindenütt a legteljeselblb rendben bonyoló­dott le, sehol gépfegyverek és csendőrségi .rohamcsapatok nem várták a választókat. Ezeket a híreket csak a túlfűtött fantázia találta ki a hiszékeny emberek félrevezeté­sére, illetve .a magyar nemzet jő hírnevé­nek megcsorbítása céljából. Budapest, junius 30. (Budapesti szerkesztő­ségiünk telefonjelentése.) Városszerte a lég, nagyobb rendben folyik a szavazás. Kedd dél­előtt urnánként átlag huszonhétezer szavazatot adtak le. A választási bizottság kedd este nyolc órakor lezárja az urnákat s a szavazato­kat szerda reggel nyolc órakor kezdi össze- szánpálni. Előreláthatólag csütörtöki délben keiül sor a budapesti választási eredmény ki­hirdetésére. TOVÁBB TART A HARC A MORATÓRIUMÉRT Franciaország az egyetlen hatalom, ftsely nem fogadta el Hoover javaslatát Mellon párisi tárgyalásainak kudarca — Uj instrukciók — 1 dön­tést szerdára halasztották 1 német miniszterek európai utazásai Budapest, junius 30. (Budapesti szer kész- tőségünk telefon jelentése.) Vasárnap és hét­főn 199 kerületben fejeződött be a képvise­lőválasztás. A késő éjszakai órákban vala­mennyi kerületből beérkezett a jelentés a választás eredményéről, amelyek szerint a 189 nyílt szavazása kerületben 134 egysé­ges párti, 21 kérészténygazdasági párti, 5 Gaál Gasztocn-féle független kisgazdapárti, 2 fajvédő, egy nemzeti radikális párti és 17 pártonkivüli képviselő jutott mandátumhoz. Í9 kerületben pótválasztásra kerül a sor. A 180 mandátumból tehát 155 az egységes párt, illetve a kormánytámogjató keresztény- gazdasági pártnak jutott és az ellenzék csak 25 kerületben kapott mandátumot. Buda­pesten és a titkos szavazása kerületekben még nem fejeződött be & választás. Az 1926. évi választások során az egységes párt 159, a keresztény gazdasági párt 25, Gaál Gasz- ton pártja B, a fajvédők 2, a pártonkivüli ek pedig 10 mandátumot kaptak. Egynél több mandátumot kapott Gömbös Gyula honvédelmi miniszter, akit Abádsza- lokon és Kiskunhalason választottak meg képviselőnek, és Ernszt Sándor népjóléti miniszter, aki Ipolyságon és Szombathelyen jutott mandátumhoz. A szociáldemokrata párt több uyilt szavazása kerületben bocsát­kozott választási harcba, mint 1928-ban. összesen 49 kerületben állított jelöltet a szociáldemokrata párt, ezek közül azonban B5 jelölt az ajánlásig sem jutott el. 14 szo­ciáldemokrata jelölt vett részt a nyílt sza­vazásu kerületekben a választáson, de egy étien egy helyen sem tudtak eredményt elérni. A választás egyetlen meglepetése, hogy Pallavicini György őrgróf pártonkivüli ellenzéki Dombóváron 1609 szavazattöbbség­gel győzött Kállay Miklós kereskedelmi ál­lamtitkár ellen. Pártonkivüli ellenzéki programmal a kópviselöház tagjai lesznek Apponyi Albert gróf, Beck Lajos, Dinnich Ödön, Fenyő Mik­sa, Hunyady Ferenc gróf, Iníkey Pál báró, Kállay Tibor, Lázár Miklós, Nagy Emil, Pal- lavicini György őrgróf, Sigray Antal giróf, Soimssich Antal gróf, Stra/uss István, Szilá­gyi Lajois, Tcleky Sándor gróf. Gaál Gasz- ton Lengyeltótiban, Farkas Tibor Pacsán, Moyzeg János Regőcén, Dinnyés Lajos Alsó- dabason és Sauerbom Károly Bácsalmáson független kisgazdapárti programmal jutott mandátumhoz. A fajvédő párt két képvise­lője: Somogyi Béla, akit Letenyén, és Tur- chányi Egon, akit Tabon fajvédő program­mal választottak képviselővé. A nemzeti ra­dikális párt egy jelöltjét tudta behozni a parlamentbe vitéz Bajcsy-Zsilinszkly Endre személyében. Jászberény ben tegnap délelőtt vette át Apponyi. Albert gróf a r an yim a ndá tornát, amely alkalommal nagy ünnepséggel fo­gadták. Apponyi Albertiét 50 évvel ezelőtt, 1881 junius 18-án választották meg először Jászberény képviselőjévé. Apponyi kép­viselővé választásának 50. évfordulója al­kalmából di*zes kiállítású mandátumot fa**, \ Paris, junius 30. Mellon amerikai pénz­ügyi államtitkár két nap óta szakadatlanul tárgyal a francia politikusokkal a Hoover- javaslat ügyében. A tárgyalások eredmé­nyéről tegnap este Parisban, kommünikét adtak ki, amelyből kitűnik, hogy az ameri­kai delegátusok — Mellon és Edige párisi amerikai nagykövet — kénytelenek voltaik félbeszakítani a tanácskozásokat és uj in­strukciókat kérni Washingtoniból. Illetékes körök szerint az események azt bizonyítják, hogy a francia-amerikai tárgyalások zsák- uceába jutottak. Laval francia miniszterel­nök, aki a tanácskozás óikat francia részről vezette, kijelentette, hogy Franciaország elérkezett az engedékenység végső határáig és tovább nem mehet Ha Hoover a kon­gresszus mögé sáncolja magát, akkor Laval kénytelen a kamara döntését szem előtt tar­tani és nem egyezhet bele olyan pontokba, amelyeket a francia parlament emlékezetes péntek éjjeli ülésén elvetett. A francia mi­niszterelnök szerint az ország közvéleménye föllázadna ellene, ha tovább is engedne. Ilyen körülmények között a franciák hajt­hatatlanoknak bizonyultak és a párisi lapok a szerdai döntés elé nem néznek túlzott bi­zalommal. A nacionalista lapok természetesen hang­súlyozzák, hogy a végletekig ki kell tartani s ebből a szempontból dicsérik Laval in- trunzigens magatartását. SauCrweih a Ma­iimban kijelenti, hogy Franciaország egy tapodtat sem enged ellenjavaslatából, amely a tegnapi tárgyalások után a következő há­rom főpontból állt: 1. A Baseli Nemzetközi Bank hiteleinek egy részét a kis antantnak kell megkapnia s a folyósított ötszáz millió márkát nem kaphatja vissza teljes egészé­ben Németország. 2. Franciaország követeli, hogy Németország a moratórium alatt szü­netelő fizetségeit a rákövetkező években minél előbb letörlessze. B. Franciaország követeli, hogy a Young-mioPatórium utóin, Franciaországnak ne kelljen befizetnie a Baseli Nemzetközi Bank úgynevezett garan­ciaalapjába azokat az összegeket, amelyeket • Mls#t aiíírt. Amerika Franciaországot vádolja Newyork, junius 30. Mellon kincstári kan­cellár Ho o v ert t egnap rádió teletopom önté­si let te a párisi konferencia kudarcáról. Az amerikai elnök Mellon jelentése után Mills cs Castle .államtitkárokkal konferenciát tar­tott s a megbeszélésen nósztvett Momrotw szenátor és Hoiughtoin volt nagykövet is. Most történt meg először a inoratóriumterv lanszirozása óta, hogy Washingtoniban ko­molyam aggódnak sorsa fölött. Castle állam­titkár a konferencia után kommünikét adott ki, amelynek hangja csaknem rezignált. Többek között ilyeneket jelent ki: „Felfogá­sunk szerint elnökünk tervét elvileg vala­mennyi hatalom kormánya elfogadta, kivé­ve a francia kormányt. Tervünk és a fran­cia ellenterv szellemének Összeegyeztetése körül nehézségek merültek föl.“ A kommüniké megszövegezése határozot­tan mutatja, hogy Amerikában Franciaor­szágot teszik felelőssé a nehézségeikért és a párisi kormányt úgy állítják be, mint a ter­vezett nemzetközi megállapodás egyetlen elgáncsolóját. Ezek után bizonyos, hogy Wa­shington minden elképzelhető diplomáciai módon nyomást akar gyakorolnli Franciaor­szágra s attól sem riad vissza, hogy Párisi rosszakarattal és a világkrizist megszüntető terv elgáncsolásával vádolja. Néhány órával az idézett kommüniké kiadása előtt az ál­lamid ep art ement jelentést adott ki, amely hangsúlyozza, hogy „Amerika egyetlen olyan terveit sem fogad tel, amely nem egyezik mieg minden tekintetben a washing­toni elnök javaslatának szellemével**. HubertassHxk, a német Cbecuers Berlin, junius 30. Illetékes körök közlései alapján nyilvánvalóvá, váltj hogy az angol Chequerst nemcsak francia, hapcim olasz Ohequers is fogja követni. A római kormány hivaÉalo|8un meghívta Németországot Rómá­im és Brünjng és Curtius elvben máris el­fogadták a meigjhiváist, anélkül, hogy a láto­gatás pontos dátumában az olaszokkal megegyeztek volna. Időközben Berlinben elkészítették az angol miniszterek berlini látogatásának program­ját. Henderson pénteken, julius 17-én érkezik Berlinbe, MacDonald ugyanaznap délután, repülőgépen. Este a birodalmi kancellár pa­lotájában ünnepi vacsora lesz a vendégek tiszteletére. Szombaton délelőtt az angol ál­lamférfiak Hindenburg köztársasági elnöknél jelennek meg, délután a német kancellár, a ktilügyminisrfer és Braun porosz miniszter- elnök társaságában kirándulnak Hubertus- stock kastélyába, ahol a weekend alatt meg­tartják a konferenciát. Politikai ügyekről csak a hubertusstocki kastélyban lesz szó. A miniszterek vasárnap délután visszaérkeznek Berlinbe, ahol este az angol követségen la­koma lesz, majd hétfőn délelőtt az angol ven­dégek visszautaznak Londonba. A látogatás alatt több sajtófogadtatás lesz és MacDonald és Henderson egy ízben fogadják a berlini angol kolónia tagjait is. " A német lapok melegen íidvözlik a római látogatás tervét. A legtöbb júliusi és augusz­tusi vasárnapot Stimson római és berlini lá­togatása, továbbá a német miniszterek párisi és berlini konferenciái lefoglalták már. úgy­hogy nehéz megfelelő dátumot találni. Ilyen körülmények között nem lehetetlen, hogy őriining és Curtius olaszországi utazásukat őszre halasztják, sőt beavatott körök úgy tudják, hogy a német miniszterek párisi láto­gatására is csak ősszel kerül sor. Brfining és Curtius római útja Róma, junius 30. Curtius és Eriinkig ró­mai látogatásával kapcsolatban illetékes ró­mai körök rámutatnak arra, hogy az olasz kormány a német kezdeményezést a lehető legnagyobb szívélyességgel azonnal fölkarol­ta. A német nagykövet pénteken átadta Grandi külügyminiszternek Curtius és Brii- ning üzenetét, amire Mussolini azonnal íföl- szólitotta a berlini olasz nagykövetet, hogy hívja meg a német minisztereket Rómába. Olaszországban sem tudják még, hogy mikor kerül sor erre a látogatásra. Egyes lapok ju­lius közepére, vagy augusztus elejére gon­dolnak. A minisztereket a király föltétlenül fogadni fogja, de egyelőre nem tut’ni, vájjon Brüning és Curtius audiencián jelennek-e meg a pápánál. Brüning, aki a legnagyobb német katolikus pártnak a vezetője, nagy súlyt helyez a pápai audienciára. Jptk WfeJfT y* Ttok Mai **dBWa*^ aidal ^ ^ szám a Szerda 1931 julius 1 A szlovenszkói és ruszinszkói ellenzéki pártok politikai napilapja Feiei6s Pr4a* A Egyes szám ára 1.20 Kí, vasárnap 2* — K6 DZUPANY1 LÁSZLÓ FORGAOi GÉZA sQsqónycim. hirup.prhhc

Next

/
Thumbnails
Contents