Prágai Magyar Hirlap, 1931. június (10. évfolyam, 124-146 / 2641-2663. szám)
1931-06-21 / 140. (2657.) szám
1981 yuüuius 21, vasárnap. __________________ _____________________*PRXGAI-.A\a<AaR- HfKLAg 15 A PRÁGAI MAGYAR HÍRLAP ÁLLANDÓ UTAZÁSI ES NYARALÁSI ROVATA Utazási és nyaralási kérdésekben forduljunk felvilágosításért és tanácsért a P. M. H. Utazási és Nyaralási Irodájához Pozsony Lőrinckapu Central-Passage Megkeztiffdiek a jelentkezések a iulius 18-1 második párisi társasutazásunkra A julius 4-én Bécsből induló olcsó és népszerű párisi társasutazásunk jelentkezéseit I lezártuk. Az utazásban több mint 50 vendé- > guruk vesz részt, vagyis a részünkre biztosi- i lőtt. helyek mind el vannak foglalva. Most í már jelentkezéseket csak azokra az esetleg i megürüld helyekre vehetünk fel, amelyek az .i utazásban való részvétel akadályozása esetén \ felszabadulnak. Az utazás résztvevőit ismételten kérjük ar- i ra, 'hogy minden esetleges külön kivánságu- ái lkat, amely az utazás megszakítására vagy a t tartózkodás meghosszabbítására vonatkozik, g sürgősen közöljék velünk, mert e hó 25-e után már semmiféle jelentkezést sem akceptálhatunk, k A julius 18-án induló második párisi utazásé sunk iránt nagy az érdeklődés. A legtöbben a azt kérdezik utazási irodánktól, miért drá- § gább 200 koronával ez az utazás, mint a ju- rli idus 4-i vagy augusztus 15-i. Ennek okát ez- u utón is közöljük a közönséggel. A julius 4-i utazást különvonattal bonyolítjuk le, a julius 18-it rendes gyorsvonatokkal. A külJönvonat mindég olcsóbb mint a rendes, menetrendszerű vonat. A julius 18-i utazásunk is kombinálható londoni, riviérai, ostendei, trouvillei, vagy rajnai csatlakozó utazással sőt, srvájci nyaralási kombinációk is készíthetők ezzel az utazással k apc so latosa n. A julius 18-i utazásunkat együtt rendezzük a bécsi Fremdenverkehrs Diensttel és mert erre az utazásra már nagyobb csoportok jelentkeztek Ausztriából, a P. M. H. utazási irodájának mindössze 20 hely áll rendelkezésére. Ez a korlátozott szám Önként váltja ki ama figyelmeztetésünket. hogy erre az utazásra ajánlatos mielőbb jelentkezni. A jelentkezés határideje julius 1. A julius 18-i utazás árai: Paris 5 nap: 1300 korona, Páris—London 12 nap 2125 korona, Páris—Riviéra 10 nap 1995 korona, Páris— Ostende 10 nap 2025 korona, Páris—London —Riviéra, 18 nap 2750 korona. Üdülőhely. Erdei és magaslati levegő. Tiszta elsőrendű szobák, jo uégyszeri étkezés. Két heti pausálár 490 Kő. Három heti 735 KŐ, négy heti 980 Kő. Villa Schafferei, Kremnica, Slovensko A julius 4-i ul lourdesl kirándulása A julius 4-i utazásunk résztvevői közül töb- d ben önmaguktól rájöttek arra, hogy ez a tár- a sas utazás alkalmat ad nekik arra, hogy olcsón >t tekinthessék meg Lourdest, a katolikus hivök á szent helyét. A párisi utasaink közül eddig l tizen jeQenkeztek egy csatlakozó lourdesi útra. Akik erről nem tudtak és részt kívánnak venni ebben a csatlakozó utazásban, jelentsék be sürgősen utazási irodánknál. MEGTAKARÍT PÉNZT FARADSÁGOT UTÁNJÁRÁST bosszúságot ha nyaralásának és utazásainak intézését a P. M* H. UTAZÁSI és NYARALÁSI IRODÁJÁRA bízza. (Pozsony, Central Passage, 2*— Ke válaszbélyeg levelezéseknél). F ő i d é n y i A Az árak magukban foglalják Bécstöl orl a i í f és Becsig a III. oszt. gyorsvonati uti- ürdőzések 0 költséget, lakást jó polgári szállóban vagy pensióban, teljes ellátást. (A belföldi és balatoni fürdők árainál az útiköltség nincs kalkulálva.) I 14 nap Bajmócon 710*— Bártfán 740'— Brusnón 730 — Karlsbadban 1.100’— Körmöcön 490'— Lublófürdön 700'— Luhacsovicén 1.100'— j Marienbadban 1.100'-^, Stubnyán 790"— Szentivánhévizen 790'— Szliácson 900*— Tátrafüreden 1 '260*— Tátraotthon 980'— Trencsénteplicen 1.050'— A Balatonnál 14 nap 800—980 Ke 1300'— Ke 1400'— Ke 1650'— Ke 1700'— Ke 1800'— Ke 1900'— Ke 2000'— Ke 2200'— Kö 2600' Ke 14 napos nyaralás külföldi fürdőkben útiköltséggel: Rimini, Riccione, Cattolica, Portorose, Grado, Lido. Abbázia, Lovrana, Riva, Velence Raguza, Cirkvenica, Monte-Carlo, Nizza, Cannes, Juan e. P., Mentone, Davos, Brunnen. Viareggio. San Remo, Alassio, St. Moritz, Luzern. Taormina, Mondello, Palermo, Capri, Lugano, Como, Róma, Nápoly, Interlaken, Knock, Norderney, Aahlbeck, Sellin, Göhren, Arendsee, Swinemünde. Blankenberghe, Heringsdorf, Cuxhaven, Misdroy. Ostende, Trouville, Dinard, Párámé, Biarritz. Kérjen részletes felvilágosításokat I Hírem vliürisis és három évezredet kalandozhatunk be 2400 Kt-s luxus hajéuttal Szenzációs kedvezmény a P. M. H. olvasói számára Csak a. tenger nyújtja az üdülésre, pihenésre ée szórakozásra vágyónak a változatos program és a tökéletes kényelem ideális szintézisét-, amely a nyaralásra szánt pár hét maradéktalan kihasználását lehetővé teezi. Csak a modern óceán járó az emeletek magasságával vetélkedő pazar pompával berendezett uezó ceodaszálloda teszi lehetővé, hogy 14 nap alatt három világrészt és három évezredet kalandozhatunk be a fedélzet kényelmes nyugezé- kében heverve mindég elsőrangú hmiriőz ellátást élvezve, miközben sem a menetrenddel, sem a pod- gvásszal soha gondunk nincs ég a luxushajó személyzete minden kívánságunkat teljesíti, mielőtt azt még szavakba foglaltuk volna. A tengeri luxusutazás minden előnyét magában foglalja a Llovd Saba udo társaság ezévi két földközi tengeri utazása a 18.500 tonnás legmodernebb óceánjárón, a Conte Rosson. Az utazás juhos 9-én kezdődik Génuában vagy julius 29-én Velencében. A hajó kiköt Nápolyban, Sirakuzában, TripolÍ6zban, Athénben, Rhodozb^n, Korfuban, Zárában, Fiúméban, Brioniban, Triesztben ég Velencében. Pompás ég érdekes szárazföldi kirándulásokra nyílik alkalom a kikötőkben való tartózkodás ideje alatt. Ennek a 14 napos pazar utazásnak az ára mindenki más számára 2.650 korona, de a P. M. H. utazási irodájának vendégei 2.400 koronáért vehetik meg utazási irodánknál a jegyeket Ebben az árban bennfoglaltatik a hajóutazás teljes ára és napi ötszöri étkezés finom asztali borral, a kikötőilletékek és adók. At ellátásra következtetni lehet az alábbi egynapi hajó-menüétlapból: Reggeli (7—10 óráig): Kávé, tea, ceokoládé, tejszín, gyümölcsíz, finom sütemény, kalácsok, tojás- ót-elek, hideg húsételek és gyttmölce. Villásreggell (11 óra): Erőleves, szendvicsek, finom sütemény. Ebéd (13 óra): Előételek: szalámi, sonka, szardínia, füstölt lazac, mked pickles, olajbogyók, vaj. — Levesek: erőleves csészében hidegen ég melegen, zöldségle vés, tégztalevee, spaghetti. — Kész ételek: borjumáj amerikai módra, borjuszelet marsallával^ burgonya-purrée. — Főzelékek: paraj vajban, zöldborsó olagz módra, fejes saláta-főzelék. — Hideg felvágottak: etraesibungi libamáj-pástétom, malacszeletek aknamártáseal, beafsteak, töltött borjuszegy génuai módra, kappan nyárson, hideg szárnyasok, bárányeült tejben. — Saláták: fejes saláta, zöldbab-saláta, vegyes saláta, paradicsomsaláta. — Tészták: vegyes apró sütemények, torták, fagylaltok. — — Sajtok: (hétféle). — Gyümölcs: friss és cukrozott. — Fekete vagy tea. Uzsonna (16.30 óra): Kávé, tea, csokoládé, apró sütemények, szendvicsek. Vacsora (20 óra): Levesek: érőiévé* csészében hidegen ée melegen, zöldborsóleves, csirkepurrée- leves, húsleves milánói módra. — Kész ételek: tengeri halak mártással és burgonyával, sült csirke köritékkel, articsóka vajban, karotta Vichy módra. — Hideg felvágottak: borjuszelet ecetben és olajban, sült pulyka, ceirke-galantiu, kacsamáj aszpik- ban, yorki sonka csicsókával, zürichi borjunyelv. — Saláták: uborkasaláta, orosz-saláta, zöld6égsalá- ta. — Tészták: alaszkai bomba, vegyes cukrászsüteményeik. — Sajtok: (hétféle). — Gyümölcs: friss és cukrozott. — Fekete vagy tea. Részletes felvilágosítással szolgál és kajfl tel eljegyzést végez a P. M. H. utazási irodája (Pozsony, Central Passage). A legolcsóbb tengeri nyaralás: 14 nap az arany homok strandján; 1200 Ke Utazási irodánk az eddig lebonyolított és lekötött nyaralásokból meggyőződött arról, hogy a szlovenszkói és ruszinszkói közönség legkedvesebb nyaralóihelyei az adriai tenger partján vannak. Ezért törekszik arra, hogy e tengermenti fürdőhelyekkel úgy építse ki összeköttetéseit, hogy minden igényt és kívánságét ki tudjon elégíteni. Számolunk azzal, hogy ma kevés a pénz, a nehezen megkeresett koronák idejét éljük és ezért gondoskodnunk kell arról, hogy a nehezen élő és a gazdasági küzdelmek frontján sok sebből vérző kisemberek számára is meg tudjuk adni a tengeri nyaralás, az adriai strandolás pár hetes élvezetét Ezért rendszeresítünk julius elsejétől két és négy hetes nyaralási arranzsmákat LIGNA- NO-ban, az aranyhomok strandjának fürdőhelyén. Lignano a triauld öböl kellős közepén fekszik, egy órányira Velencétől. A fürdőhely varázsát emeli a környező fenyőerdő, az enyhe éghajlat, a tiszta 'levegő s az a tengeri szellő, amely sohasem engedi tikkasztóvá válni a nyár melegét. A fürdőnek 12 km. hosszú strandja van s a strand aranyhomokija a kémiai vizsgálat szerint jóddus s így erős gyógyértékü. Velencébe, Gradoba nagyszerű kirándulási, alkalmat nyújt ez a fürdő. Ilyenkor legvarázsosabb a jugoszláv Riviéra I — Bármelyik szombaton indulhat — Olcsó egyéni utazás a dalmát tengerpartra 14 nap: útiköltséggel és teljes ellátással 1.700 kor. J. nap: Elutazás Becsből. 2. nap: Érkezés Abbáziába. Teljes ellátás, szálloda. 3. nap: Abbáziában teljes ellátás. 4 nap: Reggel utazás Susakra. Hajó- raezállás. 5. nap: A tengeren. 6. nap: Érkezés Ra- guzába. Elszállásolás elsőrendű, saját stranddal biró penzióban. 7. 8. és 9. nap: Telje6 ellátás Ragmában. 10 nap: Délután elutazás hajóval. 11. nap: Reggel érkezéé Spalatoba. Elszállásolás. ellátás. 12. nap: Reggel hajóval továbbutazás. 13. nap: Reggel meg- érkezéé SuSa-kba, elszállásolás, teljes ellátás. 14. nap: Elutazás Bécsbe. Lignanoban 14 napos komplett nyaralást beleszámítva Béostől Becsig a vasúti költséget is 1200 K.-ért nyújtunk. Ugyanez 28 napra 2000 K. Ebben az árban benne van a fürdő ára is, a gyógydájj is s a kiszolgálásért sem kell vendégeinknek küllőn fizetniük. A ldgnanoi arranzsmánk közös csoportos utazással nyer lebonyolítást s az első csoportunk julius 12-én indái Becsből. Ebben a csoportban történő részvételre .julius 1-ig lehet jelentkezni utazási irodánknál. Oflosó gy ermekny aratta tás Lignano bán. Lignanoban egy bécsi gyermeküdülőtelepen 4—14 éves gyermekek számára nyaral- itatást tudunk nyújtaná. Az első csoport július 12-én indul Bécsből. A 33 napos nyarai- tatás ára 1300 K-tól, az 51 naposé 1920 K-tél a gyermek életkora szerint. JULIUS 7. Ae Express Autóbusz Vállalat társas autóbusz kirándulása Párisba. Pozsonyból 10 nap 720 Ke Jelentkezések B. KLEIN-hez Pozsony, Köztársaság-tér 12. é« a P. M. H. utazási irodájánál Pozsony, Central Passage. Ez az ut felhasználható abbaziai vagy cárkvemcai nyaralásra is. 14 napos ut é* 14 napos abbaziai vagy cirkv-enicai tartózkodás, szóval 28 nap az adriai tenger mellett 2.600 korona. A modern ember repülővel utazik. Társas kör repülés Prágából Bécsbe, Budapestre, Belgrádba, Bukarestbe, Varsóba. 1 2 napos út. Minden városban két napi tartózkodás, indulás Prágából minden szombaton. — Az utazás ára teljes ellátással 5500’— Kö Bővebb felvilágosításokat ad és jelentkezéseket elfogad a P. M. H. utazási és nyaralási irodája Pozsony (Central Passage.)